Hinari vs jin

by **Tetsuko Jin** Pént. Szept. 06 2013, 04:07

A tízedik boss is bevégeztetett a frontharcosok pengéi által, kiknek mostantól kezdve én is teljes jogú tagja vagyok. Annak érzem magam, remek érzés, hogy végre hasznomat is vették és nem csak jelen voltam, mint az előzőeken. Ezért döntöttem úgy, hogy eljövök Nyster-be. Mirika-san ajánlotta még nekem ezt a helyet, itt sok látnivaló van, remek ajándékokat lehet kapni. Valóban, felettébb szép, gyönyörű ez a város, egyedül azt sajnálom, hogy egyedül vagyok itt, nem pedig társasággal, például Ai-channal. Mostanában alig találkozunk, sok a dolga, biztosan küldetésekre jár, meg ilyenek. Nem véletlenül a top tíz tagja, még köztük is előkelő helyen van. Nem rovom fel neki, nem erőltetem rá magam, majd töltünk együtt egy kis időt, ha eljön annak is az ideje…
Első utam egy cukrászdába visz, mely kiemelkedik még a díszes utcából is, annyira giccses. Engem nem zavar, ha túlzásba viszik, az ő dolguk, de elérik vele a kívánt hatás. Én magam is kíváncsi vagyok rá, mi az oka annak, hogy ennyire próbálják becsalogatni a vendégeket. Belépve jövök csak rá, hogy a kinti kinézete semmi a benti képhez képest. Minden aranyszínben pompázik, miket különféle ékkövekkel díszítettek. Minden, a székek, a pult, az eladók ruhái, még az evőeszközök is. Az árakat elnézve, csak mosolyogni tudok. Az én pénztárcám túl sovány ehhez a helyhez. Így hát elköszönök. Nem engedhetek meg magamnak egy ilyen helyet, bármennyire is hívogatnak a süteményeik, egyszerűen nincs rá pénzem, mindet odaadom Mirika-sannak és a céhnek, mert ez így tisztességes. Ők felkaroltak, én pedig így mutatom ki a hálámat ezért.
Következő látnivaló az obszidián kastély. Már messzitől kiszúrtam magamnak, nem hagyhatok ki egy ilyen látnivalót. Az út odáig kissé fárasztó, főleg így, hogy minden utamba kerülő kirakatot megbámulok, hogy ajándékot találjak kedvesemnek. Eddig nem jártam sikerrel, de talán majd most…
A dombbal megküzdök és ámulok, itt még több fogadó, üzlet és miegymás van még egymás mellett. Még egy kisebb tavat is látok, amit horgászó játékosok sora ül körbe. A szóbeszédek szerint különleges halfajta él ebben a tóban, melynek húsa mennyei. Talán egyszer én is kipróbálom majd szerencsémet, lehet sikerrel járok.
A kastélyban nem sok minden látogatható, csupán a földszint, de az is lenyűgöző. A falakat, a plafont mindenhol freskó borítja. Gyönyörű szép műalkotásoknak néznek ki. Az ember hiába tudja, hogy ez mind csupán tákolmány, a valósághoz, az igazi művészethez semmi köze nincs, mégis képes ámulatba ejteni azt.
A látvány lenyűgözött, de már eleget láttam, ideje másnak is megcsodálnia ezt a remekművet. Én pedig a Smaragd Park felé veszem az irányt. Erről a helyről is sokat hallottam céhem vezéréről.
A pletykák igazak, valóban érdemes ide ellátogatni, egyszer el kell hoznom ide Ai-chant. A mezők illatát, a nyugalmat lehet érezni itt anélkül, hogy félni kellene a mobok támadásaitól. Több részre van osztva, a városias felénél ámulok a zenélő szökőkúton, még sosem láttam ilyet. Alaposan körüljárom a helyet és ahol a legtöbb virág van, ott megállok és leülök egy padra. Nagyot szippantok a levegőből, ami megannyi virág illatával telítődött. Egyszerűen mennyei… mintha csak otthon lennék. Nem törődöm a rám szegeződő tekintetekkel, már teljesen hozzászoktam, hogy a hiányosságom másoknak szemet szúr, ilyen az emberi természet, nem haragszom érte.
Hátradőlök ez padon és élvezem a nyugalmat, az illatos levegőt és a szirmok táncát…..

by **Hinari** Pént. Szept. 06 2013, 13:29

Nem tudtam pontosan, mire vágyok, végtelen mezőre vagy mozgalmas forgatagra, emberekre, társaságra, vagy nyugalmas csöndre. Sokmindent át kellett gondolnom, magamról, a hozzáállásomról és az egész játékról, mi számomra végérvényesen megváltozott azon a napon. Azóta viszont történt egy s más, mely továbbgondolásra adott okot, a jövőt és a céhet illetőleg. Ami pár napja történt, nem foglalkoztatott különösebben, hiába vetette a szememre, hogy egyedül járkálok, nem érdekelt. Most azonban mégis szükségem volt egy kis beszélgetésre magam körül, bár jómagam egyikhez sem csatlakoztam. Céltalanul sétálgattam az utcákon, meg-megállva egy-egy kirakat előtt, megnézegetve magamnak az új kollekciót, majd tovább sétálgatva. Nem volt kedvem beülni sehova, ám az őszi napok ellenére meleg volt, így kihasználtam, amíg még lehetett fagylaltot kapni. Úgysem akartam betérni egyetlen üzletbe sem, mosolyogva mentem el a fegyverkínálat mellett, hisz tudtam, nekem már nem fognak kelleni, ám arra elég volt, hogy eszembe juttassa a társaimat, kik a céhben voltak. Ideje összeszedni kinek milyen felszerelése van, s ami hiányzik, azt megvenni vagy elkészíteni. Felnéztem a fölém magasodó, fekete tornyokra, melyek beárnyékolták az utat, mégis kevesebb emléket idéztek fel, mint a Kezdetek Városának bármelyik, napsütötte tere. Még nem jártam erre, talán ezért is éreztem magam viszonylag jól, gondolataimba merülve eszegettem a fagyit, majd a zöldövezet felé kanyarodtam, örültem, hogy senki sem szólít meg, senki sem kíváncsi rám, nem figyelnek, s nekem sem kell figyelnem rájuk.
A park sem volt megtömve játékossal, bizonyára mindenki a fejlődéssel volt elfoglalva, s ami azt illeti, nekem sem ártott volna, ám most valahogy képtelen voltam mobok után szaladgálni. Túl egyhangú feladat volt, s nem akartam, hogy másra terelődjenek a gondolataim. Az arénához se volt kedvem, egyáltalán, Aincrad fővárosa egy kis viszolygást ébresztett bennem, Nyster sokkal hangulatosabb volt, s ahogyan tekintetem végigfuttattam a Smaragd Park díszes feliratán, a lágy szellő virágszirmokat fújt az arcomba. Jó volt ez így, egyedül és mégsem. Elmosolyodtam és végigballagtam a virágágyások között, leszakítva magamnak egy halványpirosat, a kezemben nyugtatva azt, egyik kezemből a másikba terelgetve, nem engedve utat neki. Aztán megláttam a fiút, ki ismerős volt, bár beszélni még sosem beszéltünk… igen, asszem bossharcokon láttam, Ai barátja, a lány azonban most nem volt vele.
- Szia, leülhetek? – szólítottam meg, majd helyet is foglaltam, egy kis csöndet hagyva mondataim között. Nem siettem sehova, elnéztem a tájat, és szórakozottan babráltam a virággal. Majdcsak lesz valahogy…

by **Tetsuko Jin** Pént. Szept. 06 2013, 16:16

Pihenek, élvezem a semmittevést, az illatok kavalkádját, a látványt, mindent. Meg kell köszönnöm Mirika-sannak, hogy beszélt nekem erről a helyről. Nagyon megnyugtató számomra ez a környezet, egyesek szerint férfiatlan virágok közelében lenni, de én így nőttem fel és semmi bajom nincs velük. Szeretem a virágokat, ahogyan mindenki és nem félek ezt beismerni. Lehunyom ép szemem, hátam nekidönt a háttámlának, szám akaratlanul is mosolyra húzódik. ez az egész olyan nosztalgikus. Mintha megint a virágboltban lennék, várnám a vevőket és Yua-t, aki hamarosan végez az iskolában. Jó lenne már otthon lenni…
Álmodozásom egy ismerős hang szakítja félbe. szemem szinte felpattan és visszazuhanok a valóságba. Kell egy kis idő, míg ráeszmélek, hogy mi is történik, és csak pislogok az előttem álló lányra. Micsoda modortalanság, igazán szégyellem magam.
- Szép napot! Persze, csak nyugodtan Hinari-san – Köszönök és adok engedélyt arra, amire kérni sem kellett volna. Ez a pad nem az enyém, az ül le, aki akar, és természetesen nem néz rám rossz szemmel, vagy furcsán. „Zaklatóm” Nem más mint Hinari-san, Ai-chan céhének vezére. Láttam már korábban, találkoztunk a boss harcokon, de nem beszéltünk egymással. Nem volt mit és időnk sem volt rá. Ő a Justice League tagja, én pedig az Angelic Voice. Más céh, más utak. Egyes pletykák szerint ezen két céh tagjai nem bírják egymást, hatalmas az ellentét, de ez csupán szóbeszéd. Mirika-san és Rita-san között volt némi nézeteltérés, nekem és a többieknek ahhoz semmi köze. Én nem táplálok haragot egyikük iránt sem, tisztelem az összes tagjukat és persze sajnálom. az utóbbi időkben bekövetkező halálesetek felkavarták a port, súlyos veszteségek voltak ezek….
Leül mellém, de szótlan marad. Egy virággal játszadozik a kezében. Nem tudom, hogy beszélgetni szeretne, vagy esetleg csak megpihenni akar mellettem. Körülnézek és látom, van még üres pad a környéken bőven, ebből már lehet következtetni a lehetséges válaszra.
- Rhododendron – megtöröm a csendet, én kezdeményezek, ez egy férfi dolga és én is az lennék.
- Azálea – mutatok a virágra, melyet kezében őriz. Könnyű felismerni, és igen édes illata van.
- Virágnyelven annyit tesz: Nagyon vigyázz magadra. Valaki biztos aggódik érted Hinari-san, ha egy ilyen virággal ajándékozott meg - mondom mosolyogva. Megértem annak a személynek az aggodalmát. Én magam is féltem Ai-chant. A Justice League tagjait lehet kinézték maguknak.... a halálesetek lehet nem véletlenek ez valóban aggasztó.
Várok még pár percet, figyelem őt, mocorgok, ezt mind mosolyogva.
- Részvétem Hinari-san – végül kibököm. A részvétnyilvánítás fontos dolog, együtt érzek vele, velük, egy barát halt meg, ezt nehéz lehet még elfogadni is, nem hogy továbblépni…

by **Hinari** Vas. Szept. 08 2013, 13:01

Nem tudtam mit mondani úgy hirtelenjében, így inkább nem szóltam, nem akartam zavarni, mégis, valahogy biztonságot nyújtott a jelenléte… hiába voltunk védett övezetben, ha Lewist meg tudták ölni… A szóbeszédekkel is tisztában voltam, habár nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget nekik, hiszen ha én lennék a következő célpont, valószínű már rég megtaláltak volna, még akkor, amikor magamnál se nagyon voltam. A többieket is féltettem, mégis, mind folytattuk a saját utunk, és senkitől nem vártam el, hogy együtt maradjunk és csak együtt hagyjuk el innentől a céhházat… főleg, mivel én se lettem volna képes teljesíteni. Bármit is mondjon Ren, az egyedüllét most fontosabb volt, mint a céhes ügyek.
Hozzám szólt, s én feléje fordultam, érdeklődve, majd tekintetem a kezemben tartott virágra emeltem, elgondolkozva jelentésén… Nagyon vigyázz magadra… Mégse javítottam ki a fiút, jó volt ez úgy, ahogyan volt. Ha élne, valamikor lehet, hogy egy ilyennel jött volna haza… Nem tudtam elfelejteni, de nem hibáztattam magam érte. Majd kialakul, egyelőre azonban fontosabb dolgok is voltak, a jelennel kellett foglalkoznom. Például fejlődni, erősebbé válni, hogy tényleg méltó legyek a céhvezéri posztra és nem utolsó sorban, hogy a fegyverem is jobb legyen: amióta megtudtam, hogy tudja növelni a statjait, határozott célommá vált utolérni a szabdalót. Sóhajtottam, és szólásra nyitottam volna ajkaim, ám ekkor újra megszólalt, szavai nem dühítettek fel, sőt…
- Köszönöm – feleltem halkan, éreztem, hogy komolyan gondolja, fel se merült bennem, hogy csak szivatni akarna. Próbáltam mosolyogni, meg egy kicsit jobb kedve derülni, ha már itt voltunk, s ha már ilyen kedves volt velem – És te? Mi járatban errefele? – kérdeztem aztán, hogy továbbvigyem kicsit a beszélgetés fonalát.

by **Tetsuko Jin** Vas. Szept. 08 2013, 20:48

Újdonsült beszélgetőpartnerem koránt sem olyan beszédes, mint az átlag. Módfelett érdekes, mert szerény véleményem szerint azért ült ide, hogy beszélgessünk, ő mégis hallgat. A pár perces csendet, melyet én magam gondolkodással töltöttem, végül megszakítom. téma hiányában a kezében tartó virág nevét árulok el és annak jelentését. Biztosra veszem, hogy valaki nekiadta ezt, és azt is tudom miért, a jelentéséből kiindulván. Persze ez mindössze a virágnyelvre alapozom. Kínában ez a virág a nőiesség szimbóluma, tehát fenn áll a lehetősége annak is, hogy egy… kis törődésre vágyik, hogy nőként ismerjék el, vagy valami hasonló. Esetleg a másik jelentésére utal? A havas szépe, hmmmmm. Hallottam már pletykákat arról, hogy Hinari-san természete rendkívül hűvös, érzéketlen, tehát gúnyolódásból is adhatták neki. Ismerek egy személyt, ki képes lenne efféle aljas tettre… de azt hiszem, másról van itt szó. Találgathatnék még, de felesleges, nem pazarolok rá szavakat, nem vagyok olyan és bár egy szemem van, látom azt, amit mindenkinek kellene. Hinari-san szomorú és nem teljesen önmaga, bizonyára aggódik a céhtársai miatt is. Én nem ismerem annyira, de ismert személy, és sokat mesél róla Ai-chan is, arról milyen volt, és milyen most, a történtek után.
Egy kis együttérzést tanúsítok az irányába, pontosabban az egész céhe iránt, melyre válaszol. Nem sokat, csupán egy szót mond, mivel megköszöni ezt a gesztust tőlem.
Kérdésén elmosolyodom, tehát hajalndó velem beszélgetni, ez megnyugtat. Annyi dolgot tudnék mondani neki, és normális esetben megtenném, de most a tapintatosság megtartása az első, még akkor is, ha nem tudom tartani magam ehhez teljesen. Én a szüleimet vesztettem el, van betekintésem gyászba, még ha az elmém nem is fogta fel, de a szívem akkor is fájt, annyira, mint még soha. Gyerek voltam még, emlékeim sincsenek, de ez az érzés megmaradt. Először is, válaszoljunk a kérdésére…
- Kikapcsolódok, pihenek egy-két napot. Nyster városában még nem voltam, ezért gondoltam eljövök ide és megnézem, ha már annyian ajánlották… és valóban, gyönyörű ez a hely, lenyűgöző, még akkor is, ha tudom, ez mind csupán adat… - nézek a virágokra. nem igaziak, még is annak tűnnek, még az illatuk is olyan….
- Van itt egy zenélő szökőkút is, nagyon szép – mondom mosolyogva, érdemes megnézni és persze meghallgatni, egyszerűen varázslatos...
- És te Hinari-san? Mit csinálsz errefelé? Egyedül akartál lenni, mikor ilyen szomorú vagy? - felesleges a mellébeszélés, ő nem olyan lány, aki azt értékelné

by **Hinari** Vas. Szept. 08 2013, 23:17

Mindig nehezemre esett csakúgy beszélgetést kezdeményezni emberekkel, főleg félig idegenekkel, hisz sohasem tudtam, hogyan is fognak viszonyulni hozzám, hogyan ítélnek meg, és nem akartam olyan helyzetbe hozni magam, ami csak megkeserítette az emlékeket. Régebben ez még a mostaninál is jellemzőbb volt rám, egyszerűen féltem a reakcióikról, s szólásra csak igen kevesen tudtak rábírni. Azt hiszem, mostanában sikerült túllépnem rajta, habár céhvezérünk hiánya újra előhozta belőlem, újfent idegesen méregettem mindenkit, akit nem ismertem nagyon. Nem is értettem magam, hogy csakígy spontán leültem Jin mellé… azt hiszem igen, így hívják… aztán mégis megtettem, és örültem neki, hogy ha nehezen is, de csak kialakult közöttünk valami csevej. Mondataira csak bólogattam, reméltem, hogy nem zavartam meg semmit, és nem Ai-ra vár példának okáért, vagy valami egyéb elintéznivalója akadt. Kikapcsolódás… Valami ilyesmit kerestem én is.
- Tényleg szép hely, még én sem voltam itt azelőtt. Időm sem volt rá, azt hiszem – nevettem el magam egy picinykét, majd újra eltekintettem a távolba, a szél által sodort szirmokat néztem, ahogy elpixeleződnek. Vajon az én virágom is el fog? A fiú tovább beszélt s ezúttal kérdezett is, a pillanatnyi szünet után pedig inkább az elkezdett gondolatmenetemet folytattam – Most viszont pont ez kellett, valami új, valami változás – csuktam be a szemem, és éreztem, ahogy a szellő arcom simogatja – Tudod eddig azért nem néztem körbe, mert mindig csak a fejlődés és a fejlődés járt a fejemben… sokat hagytam ki, mindezt, és még ennél is többet – hangom halk volt, s elmosolyodva szemléltem a piknikező játékosokat, párokat – De talán most méginkább előtérbe kell helyeznem – komorodott el a hangom – Hisz az ellenség is erősödik, nem maradhatunk le.
Nem is tudom, mikor beszéltem ennyit egyszerre, de úgy éreztem, meg kellett osztanom vele ezeket, s türelemmel várni, mit fog szólni hozzájuk. Hogyan fog reagálni, elítél-e vagy helyesel, esetleg nem szól semmit sem? Annyi bizonyos, hogy sokáig nem temetkezhetek az önsajnálatba, hisz számítanak rám.

by **Tetsuko Jin** Hétf. Szept. 09 2013, 16:52

Beszélgetésünk nem reked meg, folytatódik tovább, tehát nekem kellett kezdeményeznem, hogy ez kialakuljon. Örülök ennek, és megint mosolygok egyet. Mikor egy pillanatra elneveti magát, megkönnyebbülök. Már tudom, hogy nem olyan vészes az állapota, mint azt elsőre gondolni merészkedtem. Amennyiben képes még nevetni, úgy hamar túl lesz ezen a részen, mely a legnehezebb.
- Az nagy kár. Én is sajnálom, hogy nem jöttem ide előbb. – igazság szerint szerettem volna, csak én magam úgy éreztem, hogy az első a céhem, ezért pénzt kerestem, hogy viszonozzam a szívességet, mit értem tettek.
- Megértelek. A Változás nem rossz dolog és szükséges is. Ha semmi sem változna körülöttünk, mi sem fejlődnénk, megrekednénk és nem haladnánk előre, nem tudnánk továbblépni – Engem is ez motivált mikor felkerestem Mirika-sant és megkértem, hogy csatlakozhassak a céhéhez. Így visszagondolva: az is egy rettentően érdekes beszélgetés volt.
ez a környezet, a virágok látványa, illata nagyon nyugtató hatású. Látszik Hinari-sanon, hogy ezt ő is így érzi, még szemeit is be-becsukja pár pillanatra, hogy élvezze ezek egy részét.
Egyáltalán nem lepődök meg azon, amit mond, szerintem nem egyedül esett bele ebbe a „csapdába” A fejlődésért minden, hogy erősebbek legyenek, hamar kijussanak, de közben elfelejtenek élni. Igaz, ez nem a valóság, csak egy virtuális világ, de most ebben élünk, ezt nem lenne szabad elfelejteni.
- Azt nem szabad Hinari-san. Az élet nem csak küldetésekből és harcokból áll itt, ahogy a valóságban sem csak munkáról és tanulásról – mondom mindezt mosolyogva.
- Oly sok dolog van itt is, amit megéri megnézni, főleg a barátainkkal. A megszállottság sosem volt jó dolog - egyből felfedezem a hangjában bekövetkezett változást. a hangulat is képes ettől megváltozni egy pillanat alatt.
- Kit, vagy mit értesz ellenség alatt Hinari-san? – A jelenlegi helyzetben nem vagyok ebben biztos. A Boss az ami minden játékos ellensége, de lehet, hogy a nemrég történtek miatt, ő már másokat is idesorol a ez és a mobok mellé. Szinte biztos vagyok benne, hogy arra gondolt.
- Ha ilyen maradsz, akkor egy idő után nem látod a szépet, nem halod meg a bókot és egyedül maradsz. Ami volt, elmúlt, nem lehet mit tenni, de még sok dolog áll előttünk – elmosolyodok, pedig nem vidám dologról beszéltem, csupán az igazságról.
- A magány rossz dolog, nekem elhiheted…

by **Hinari** Szer. Szept. 11 2013, 14:17

Bólintottam: egyetértettem vele, tényleg kellett a változás, az új környezet, és nemcsak azért, mert ha nem tapasztalnánk soha, megállna a fejlődés… de megtanulni továbblépni, ebben talán többet segíthet, mint a hely, amelyet ismersz, s amihez megannyi szép és kevésbé szép emlék kötődik. Sóhajtva néztem az ég felé, és beszéltem tovább, ő pedig válaszolt, jól elvoltunk, de kezdtem úgy érezni, hogy a helyzet minden gondtalansága ellenére egyre rosszabb, már ami a hullámzó lelkivilágomat illeti. Egyszer fent, másszor lent, szokták mondani, de én eddig csak lefelé mentem, és ha úgy éreztem, hogy végre elindulok az ellenkező irányba, egy idő után az sem volt jó. Fészkelődtem, helyezkedtem, s mikor megfogalmaztam magamnak s neki is, végre megértettem. Tényleg nem szabadna leállnunk, még akkor sem, ha látszólag ez a helyes, követendő út. Szavai gondolataim ellenkezőjét jelentették, újfent igazat adtam neki, a való életben tényleg nem csak erről szólt. Itt azonban máshogy van.
- Igazad lehet, de itt meghalsz, ha nem erősödsz. Ez nem az a valóság, ami kint vár – szavaim keserűek voltak, s hirtelen nem is tudtam, jól tettem-e, hogy akkor visszatettem a fejemre azt a sisakot – Itt talán a megszállottak lesznek azok, akik kijutnak, nem tudom. De tény, hogy időt kell szakítani a szórakozásra és a pihenésre is – tettem hozzá. Valahogyan mindig nehezemre esett megtalálni az egyensúlyt, s ez most sem volt másképpen – Ellenség alatt? – kérdeztem vissza – Nemcsak a mobokat és a bossokat, sajnos – sütöttem le szemeim, s néztem magam elé – A gyilkosokat, akik embereket ölnek, akik kihasználnak és elárulnak, s végül megölnek, ha úgy tartja kedvük – nem volt nehéz kitalálni, hogy elsősorban Lewis gyilkosaira gondolok, de bennem volt a csuklyás alak is, aki Naxont ölte meg… ha minden igaz – És egyre több van belőlük – szórakozottan forgattam kezeim között a virágot, majd feléje tekintettem. Amiket mondott, összeszorította a torkom, látszott rajta, hogy sokmindent megtapasztalt ezekből… s én sem terveztem így végezni. Volt egy céhem, aminek szüksége volt rám legalább annyira, mint nekem rá és a tagjaira. Elnéztem a céhlogója felé, ő is tartozott már valahova. Elmosolyodtam, s bólintottam, kedves volt tőle, hogy mindezt elmondta nekem.
- Igyekszem megbízni emberekben, de az óvatosság sohasem árt, és az exp sem, hogy meg tudd védeni magadat, ha rosszul sülnének el a dolgok. Ezek elengedhetetlenek a túléléshez itt – itt szünetet tartottam. Valami zavart, s bár lehet máshogy gondoltuk, nekem fontos volt a fejlődés, a lovag halála után pedig egyre feszültebben kapaszkodtam a ténybe, a pontok erejébe – Meg is mutatom – mosolyodtam el, s nyomtam rá a párbajfelkérésre, remélve, hogy elfogadja. Így utólag belegondolva, lehet rosszul tettem, hogy a növekvő kényelmetlenségemet és feszültségemet ezzel próbáltam levezetni, de most, hogy felvillant előtte a lehetőség, máris jobban éreztem magam – Mit gondolsz? Egy barátságos párbaj, fél életig? – továbbra sem álltam fel, csupán fejéje fordultam, és vártam a válaszát.

by **Tetsuko Jin** Csüt. Szept. 12 2013, 14:53

Jól elbeszélgetünk Hinari-sannal, annak ellenére is, hogy a hangulat lehetne egy kicsit derűsebb is. Ezekben az időkben nem árt néha megosztani másokkal a gondunkat, bajunkat, vagy csak szimplán beszélgetni vele. Nézeteket cserélünk, megismerjük a másikat és gondolkodásmódját, esetleg tanulunk tőle.
- Ezzel nem teljesen értek egyet Hinari-san – ellenkezek, de csak szelíden és mosolyogva. Én teljesen máshogy látom a helyzetet, ebben a kérdésben biztosan.
- Annak van a legtöbb esélye a túlélésre, aki megbújik a városok biztonságában. Akik csak azért járnak ki csoportosan mobokat ölni, hogy legyen étel az asztalukon, de mást nem tesznek. Ők azok, akik szinte biztosan életben maradnak. – sajnálatos módon rengeteg ilyen emberrel találkoztam már, főleg a kezdetek városában. A Haláltól való félelem nagy úr, ezt beismerem, ezért nem táplálok irántuk sem haragot, sem gyűlöletet, csak mérhetetlen sajnálatot, hogy ez ennyire megköti a kezüket.
A következő mondaton akaratom ellenére kuncogok, nem tudom visszatartani. Nem azért, mert Hinari-san butaságokat mondott. Épp ellenkezőleg, van igazság a szavaiban, nem is kevés.
- Gomene Hinari-san. ez modortalan volt tőlem – mosolyogva kérek elnézést, miután nehezen, de elfojtom kuncogásom.
- Ismered azt a személyt, aki jelenleg az élen áll? – kérdezem. Ha nem is ismeri, de pletykákat hallhatott róla.
- Szinte senki nem látta őt „dolgozni” csak heverészni, szórakozni – Persze ezzel nem akarom rosszfényben feltűntetni a fiatalembert. Erről gondoskodik ő maga is. Én csupán rá akarok világítani ezzel valamire, amit e lány vagy észrevesz, vagy nem.
A beszélgetés kicsit komorabbá válik, mikor szóba kerülnek azok a bizonyos ellenségek. Jól tudom, mire gondolt akkor és ezt most szavakkal is alátámasztja nekem. Ez igazán szomorú… Szomorú, hogy így gondolkodnak egyes emberek és elveszik mások életét.
- A világon mindenütt vannak ilyen emberek. Ez ellen sajnos nem tehetünk semmit. Valaki még mindig abban a hitben él, hogy ez csupán egy játék, és nem érzi tettei súlyosságát. Persze vannak olyanok is, akik élvezetet lelnek ebben és így akarnak előrébb jutni. Ezért is kell vigyáznunk magunkra, és egymásra. Ai-chan szeret téged, így én is, és téged is megpróbállak megvédeni – mondom mosolyogva. Természetesen nem csak őt, de a céhének minden egyes tagját is. Sőt, minden embert szeretnék védelmezni, amennyiben lehetőségem adódik rá.
- A bizalom jó dolog, de annak hiánya okozhat problémákat. Nehéz megtalálni az egyensúlyt – ez rám is igaz. Én szinte mindenkiben megbízom, és ez hosszútávon komoly gondokat okozhat… tudom, csak nehéz ellene tenni bármit is.
Párbaj felkérése váratlanul ér. Egy percig sem gondoltam, hogy ilyen irányt vesznek majd a dolgok.
- Kétlem, hogy méltó ellenfél lennék egy olyan játékos számára, ki előkelő helyen áll az első tízben – Én azt a szintet még csak meg sem közelítem, valószínűleg soha nem is fogom. Egyedül nem vagyok képes semmire.
- Azonban elfogadom, ha ettől jobban éreznéd magad – mosolygok, majd elfogadom a féléletes kihívást és felállok a padról. Felszerelésem pár gombnyomással magamra öltöm.
- Sok szerencsét Hinari-san! – ezzel át is engedem neki a kezdeményezést. Beszélhetünk illemről is, az igazság viszont az, hogy nem tudok támadni, egyáltalán nem. Pajzsomat magam elé engedem, és kitámasztok a bal lábammal.

HP

Hinari vs jin 699259762az__let_www.kepfeltoltes.hu_

Pontok:

by **Hinari** Csüt. Szept. 12 2013, 23:03

- Hmmm, igazad lehet, de attól még soha nem fog kijutni, nélkülünk, frontosok nélkül biztosan nem – mosolyodtam el, ez a mosoly azonban keserű volt: egyáltalán nem tetszett, hogy kihasználnak minket, s bár tudtam, hogy azért, mert félnek, de sok játékossal találkoztam már, aki egész egyszerűen nem foglalkozott a dologgal, nem akart kijutni. Lehet, hogy ezért ölték meg Lewist. Hogy soha ne juthassunk ki innen. Éreztem, ahogy nagyobbodik a gombóc a torkomban, egy kissé meg is ráztam a fejem, nem akartam erre gondolni. Elegem volt az egészből, az érdekemberekből és azokból, akik csak önös érdekeket szolgálnak, mégha ezért ölniük kell, akkor is. Sóhajtottam, Jin kuncogása azonban elterelte a figyelmem, érdekelt, mi lett hirtelen ilyen vicces, ám egyelőre nem néztem rá rossz szemmel, hiszen ő nem Ren volt. Oh, emlegetett szamár. A lovagfiú kérdésére csak a szememet forgattam, bár ne ismerném, bár ne tudnék róla semmit sem a sztárságán kívül. Persze nem lepődtem meg, egy kicsit sem, hiszen akkor is éppen heverészett, amikor a múltkor rátaláltam a mezőn.
- Jah, aki helyett elvégzi a munkát a madara… - húztam el a számat, így könnyű volt pihengetni, ha neked csak a távolból kell nézned, amint a peted gyilkolássza a mobokat. Tudom, ez az idomár kaszt előnye, de hát akkor is… legalább némi érdeklődést mutathatott volna a nagyképű szőkeség. Persze ellenem már ő se tehette meg, hogy csak üldögél, ez azért mindenképpen pozitív volt rám nézve, de nem hinném, hogy az első helyét csak a minőségi párbajokkal szerezte meg.
A rossz és bűnös emberekről kifejtett véleményére csak bólintottam, elgondolkodtató volt, amiket mondott, a végén pedig egy halvány mosoly meg is jelent az arcomon: én is kedveltem Ai-t, és örültem neki, hogy Jin így gondolkodik, elég érdekes szemlélet volt, annyi bizonyos, de legalább mostmár őt is azok közé sorolhattam, akik nem akartak ártani nekem. És hogy Voiceos volt a srác, és úgy mondta mindezt, az külön meglepett, hallottam némi múltbéli ellentétről a két céh között, habár jómagam még nem tapasztaltam egyszer sem, pedig még küldetésen is voltam együtt Mirikával – Rendes tőled – mosolyodtam el őszintén, tényleg jólesett, amiket hallottam, de egyben valami kérdésféleség is elkezdett motoszkálni bennem, Jinről, és hogy vajon hogyan áll hozzá ehhez az egész világhoz. Talán túl naiv volt a fiú, bár addig nem állíthattam semmi biztosat, amíg nem ismertem meg jobban. Lehet RenAi-tól majd megkérdem, ha találkozok vele – Hát igen, az egyensúlyt én se mindig találom, ahogy hallhattad is – nevettem fel, ám aztán, igaz nem direkt, de bizonyítottam is neki az állításom. Kihívtam egy párbajra, s ő el is fogadta, így lassan felálltam, és amíg le nem tellt a felkészülési idő, magamra öltöttem a maradék felszerelésemet is, beleértve a Katanát, ami a kezemben öltött formát. Persze szakítottam időt rá, hogy megköszönjem neki a meccset, ezt így illett, és ha már ennyire udvarias volt, én sem akartam lemaradni mögötte.

Egyelőre nem taktikáztam túl magam, ő a pajzsát emelte, amíg én a Katanám, s bár rögtön eszembejutott a Lewis elleni első mozdulatsorom, most mégsem azt alkalmaztam. Nem vágtam rá a pajzsra és támadtam meg őt utána, hanem igyekeztem melléje kerülni, és a keze felé lendítettem a fegyverem.

pontok:

by **Tetsuko Jin** Pént. Szept. 13 2013, 15:56

- Ez valóban igaz – értek egyet Hinari-sannal aki jól látja a helyzetet, de ezt nem róhatjuk fel nekik. A félelem mindenkiben ott bujkál, egyesekben erősebb, másokban alig észrevehető. Azt már mindenki hallhatta, hogy a félelem nem rossz dolog, segít életben maradni, de a bátorság visz minket előre, hogy új utakat nyissunk meg, új szinteket, míg végül ki nem jutunk ebből a virtuális világból.
- Véleményem szerint jobban teszik, hogy ott maradnak. Félelmük nem csak őket bénítanák meg, de minket is hátráltatnának. sokan közülünk nem hagynának ott egy ijedtében lefagyott embert. Szerintem te sem – mondom mosolyogva. Nem olyan embernek ismerem őt, aki ilyet megtenne, akkor nem lehetne egy céh vezére sem, és nem szeretnék ennyire a társai, köztük Ai-chan is *-*
Újfent kuncogok, nem, inkább nemetek a mellettem ülő megjegyzésétől. Valóban, ezzel meglehet magyarázni egy két dolgot az illetővel kapcsolatban.
- Úgy veszem észre, hogy nem lopta be magát a szívedbe – egyszerű következtetés a hangsúlyból ítélve. Nem teljesen értem, miért van ez, de az ő dolguk. Képtelenség szinte mindenkivel kijönni, főleg olyanokkal, akik a szöges ellentétünk. Mondjuk én nem találkoztam olyan emberrel, aki iránt erős ellenszenvet éreztem volna, de ez nem garantálja azt, hogy nem is fogok.
Tekintettel arra, hogy elvesztettek egy barátot, egy céhvezért, teszek egy ígéretfélét. Pontosabban megemlítem, hogy kedvelem őt és őt is megszeretném védeni, ezalatt a társait is értem. Eleget szenvedett már az a céh, nem szabad, hogy megtörténjen velük még egy ehhez fogható „katasztrófa” Ez az egy eset is mennyire letörte őket, egyikük sem önmaga, ezt teszi a gyász az emberekkel. Ai-chan is le volt törve, de neki ott vagyok én. Nem tudom, hogy Hinari-sannak van-e hasonló valaki az életében, és most csak azért nincs vele, mert magányra vágyott egy rövidke ideig, vagy egyedül néz szembe ezzel a nagy teherrel. Az utóbbi esetben nem lehet könnyű neki.
Nevetése zökkent ki eme gondolatokból, és csal ismételten mosolyt az arcomra.
- Én magam sem vagyok tökéletes példa az egyensúly megtartására – talán soha nem is sikerül megtartanom, vagy egyáltalán megtanulnom, hogy hol a határ, amit már nem ajánlatos átlépni, mind segítőkészség, mind rosszakarás szempontjából, bár utóbbira nem jellemző rám, de akármi megtörténhet még és az emberek változnak.
A párbajfelkérést elfogadva otthagyom kényelmes helyem és magamra öltöm felszerelésem. Hinari-san is így tesz, majd mikor a felkészülési idő letelik, pajzsom magam elé emelem, és várom a támadását.
Nem kell sokáig, megiramodik felém. Tudom jól, hogy az én győzelmem esélytelen, nem is az a célom, csupán segíteni próbálok a jelenlegi párbaj ellenfelemnek, aki egyben a kihívom is. Bizonyára nem ok nélkül tette ezt.
Csupán az zavar egy minimálisan, hogy lehet azt hinné, hagyom magam, ez könnyen előfurdalhat már, meg is esett, nem is egyszer. Hogy ezt némileg kiküszöböljem, aktiváolm a képességem, életcsíkom megfogyatkozik, mikor lemásolom Hinari-san képességét, de sokkal többet nyerek ez által egy rövidke ideig.
Ellenfelem hírtelen mellém kerül, majd a karomat támadja. Esélyem nincs védekezni, sebességem nem elég, csak belemozdulni tudok, de így is felhasítja egész felkarom, megszabadítva ezzel némi páncélponttól.
- Sugoi Hinari-san. Úgy látom, te nem a fejjel a falnak típus vagy, mint a kasztod többi képviselője – dicsérem meg ellenfelem az ügyez manőverezésért, végül újrfa elemelem pajzsom é próbálom mindig afelé tartani, amerről a lány érkezik.

HP

Páncél, buff:

by **Hinari** Szomb. Szept. 14 2013, 00:28

Ahhoz képest, hogy alapjában véve eltérő a véleményünk és a világhoz való hozzáállásunk, néhány mondatára én is csak bólogatni tudtam, ahogy ő is volt, hogy egyetértett velem. Kifejezetten kellemes beszélgetésnek lehettem résztvevője, bár amikor Ren felé terelődött a téma, és Jin még rá is kérdezett, akkor azért egy picit elhúztam a szám.
- Hát, nem éppen – nevettem el magam, próbálva leplezni a szavaim mögötti éles igazságot, bár azért kicsit meglepett, hogy ennyire észrevehető volt a viszonyom az idomárfiúval. Most elkezdhettem volna szidni, de nem akartam a lovagot ezzel untatni, nameg előbb-utóbb tényleg belemelegedtem volna, és erre a fajta hevességre most egyáltalán nem volt szükségem. Sóhajtottam, és próbáltam terelni a témát, szerencsére a beszélgetésünk is már mederben folytatódott tovább, megismerhettem kicsit a fiút, és örülhettem neki, hogy újabb frontosról könyvelhetek el pozitív benyomásokat, noha még bőven messze voltam attól, hogy bízzak is benne. Kíváncsi voltam, ő hogyan áll énhozzám, fura egy helyzet volt, megpróbáltam tesztelni az emberismerő képességemet, csak egyelőre nem igazán ment, főleg úgy, hogy egy korábbi téma kapcsán is nőttön nőtt bennem a feszültség, mi végül arra ösztönzött, hogy ne csak üljek, és sopánkodjak, hanem csináljak is valamit ezen a napon.

A kihívásomat elfogadta, és már meg is kezdődött a párbajunk. Nem kellett sok idő az első találathoz, meg is lepődtem, hogy ilyen könnyen ment, de biztosan csak idő kell neki, mire bemelegszik, és azt a pajzsot se lehet jó ide-oda emelgetni. Ami engem illet, jól elvoltam a Katanámmal, és az idő előrehaladtával egyre több mozdulatsort találtam ki, ami segíthet. Ez a mostani nem tartozott ezek közé, spontán ötlet volt csupán, de eredményes, így újabb tapasztalattal gazdagodhattam.
- Köszi – álltam meg egy pillanatra, nem hittem volna, hogy támadás helyett bókolni fog, ez a sugoi pedig kísértetiesen hasonlított egy előző párbajomra a mezőn, bár a taps legalább elmaradt. Ami viszont felettébb zavart, az az volt, hogy egy picike se ment le az életpontjából, úgy tűnik, bizony újra igénybe kell vennem az Element Absorbot, bár nem is tudom egy lovagtól mit vártam. Föld. Mosolyodtam el és mondtam ki gondolatban, majd még vártam egy csöppet, hátha megindul, de mivel eddig láthatólag csak a védekezésre koncentrált, így újfent elrugaszkodtam, és lendületből vágtam rá a pajzsára, majd pördültem is tovább, és mint a kosárlabdában a lepörgésnél, kerültem a pajzsa mellé, ezúttal a fiút célozva meg.

by **Tetsuko Jin** Szomb. Szept. 14 2013, 16:45

Halkan nevetek Hinari-san gyors válaszán. Talán túl gyors is volt, ebből ki lehet következtetni pár dolgot, amit most inkább ne firtatnék. Feleslegesnek tartom, hogy továbbra is eszel „szórakozzak” Igaz, ő is nevet velem együtt és ennyiben is hagyjuk ezt a témát. Más dolgokról folyik tovább a szó, megosztjuk egymással nézeteinket, véleményünket, amik természetesen eltérnek pár témában. Nem vagyunk egyformák, ez ellen nem lehet mit tenni. Engem ez egyáltalán nem zavar, megértem és elfogadom az ő álláspontját is, nem áll jogomban az, hogy kérdőre vonjam őt, csak azért mert egy-két apró dologban nem teljesen értünk egyet. Bizonyíték sincs arra, hogy az én meglátásom a helyes, lehet, hogy az övé az, vagy egyikünké sem…
A kihívása érjen bármily váratlanul, elfogadom, felszerelésem magamra öltöm és már készen is állok a küzdelemre, melynek kimenetele már el van döntve. Nincs esélyem ellene, ezt nagyon jól tudom, mégis kiállok vele, mert lehet, hogy ez neki segít, engem meg nem hátráltat és nem is esik nehezemre ez a pár perces folyamat.
Az első találatot be is kapom, miután sikeresen lemásolom jelenlegi ellenfelem képességét, ami egyébként rendkívül hasznosnak bizonyult a bossok ellen, főleg kombinálva egy másik Justice League tag képességével. Könnyen lehet, hogy ezek nélkül nem tudtunk volna végezni azzal a szörnyeteggel.
A csapás oldalról érkezik, nem szemből, ahonnan várom és eltalálja a felkarom. Páncélom nagy részét elveszítem, egyetlen egy találattól. A támadást leszámítva a manőverezés is remek volt, ezért megérdemel pár dicsérő szót a kihívóm, aki veszi a fáradtságok a harc közben, hogy megköszönje. Nem mindenki tenné meg ezt, félnek attól, hogy valami félrevezetés, terelés, esetleg trükk, de én nem vetemednék ilyen alantas dolgokra.
A támadását követően egy pillanatra megtorpan, biztosan várja, hogy támadjak, de ezek szerint még nem tudja, hogy az számomra lehetetlen. Én sosem voltam az a „támadó” típus, még játékokban sem. Mindig support, vagy healer voltam, mert az illet hozzám, tehát ez a tankos szerep is teljesen új nekem, de eddig bejön, a kedvemre való.
Nem támadok, nem is tudok, de Hinari-san másképp gondolkodik és újfent nekem támad díszes fegyverével, mely pajzsomnak ütközik. Az ütés oly erőteljes, hogy térdeim pár pillanatra megrogynak. Az összes páncélpontom elfogyott és a hp-m következik. Kipördül oldalra, jól látom, egyetlen szememmel követem, mert mást nem tudok tenni. A testem nem reagál elég gyorsan ahhoz, hogy bármit is tudjak tenni az újabb csapás ellen. Ezúttal oldalamon éktelenkedik pár pillanatig a vörös nyílás, mit kardjával ejtett rajtam. Sebzése nagyobb, mint korábban, jól tudom miért.
- A képességed valóban lenyűgöző Hinari-san – mondom mosolyogva és ismét felé tartom a pajzsom, minek már sok hasznát nem nagyon veszem.
- Szerintem nem jutottunk volna túl a tízedik szintfőnökön, ha nem használjuk a képességed és Yuri-sanét. Nagy részben a céhed érdeme a továbbjutás…. - Valóban így gondolom, ha ők nincsenek, akkor még mindig azon gondolkodnánk, hogy hogyan tovább....

HP

Páncél, buff:

by **Hinari** Szomb. Szept. 14 2013, 21:41

Újabb találatok, ezúttal kettő is, méghozzá majdnem hibátlan manőverrel, ami azért egy minimálisan zavart, nem szoktam hozzá. Volt ebben a párbajban valami… furcsa. Hátraugrottam kettőt, újfent megköszöntem neki a dicséretet, majd egy enyhén félrebillentett fejjel méregettem a fiút, kinek, ha lassan is, de biztosan fogyatkoztak az életpontjai. Vártam, hogy támadjon, nem tartottam fair-nek, hogy állandóan csak én rohamozok. Talán ezért is volt furcsa, meg persze mert úgy tűnik hiába próbálta, eddig egyetlen vágásomat sem sikerült kivédenie. Itt pedig, ebben a világban bizony mindent a pontok határoznak meg, s méltán gondolhattam volna, hogy sokkal alacsonyabb szinten áll, mint én, ha nem láttam volna a bossharcokon. De ott volt… Igaz, még egyszer sem láttam támadni. Hmmm, és ha kisebb levelszinten is állna, egy minimális támadóereje akkor is lenne, meg fegyverkezelése… de ő láthatólag mégcsak meg sem próbálja.
- Miért nem támadsz? – kérdeztem végül, mert logikai úton nem tudtam megfejteni a talányt, csak állt ott, egyre csökkenő élettel, felemelt pajzzsal – Ennyire nem kell lovagiasnak lenni – mosolyodtam el, másra nemigen tudtam gondolni. Elnéztem a pad felé, ahova a virágot tettem, de már nem volt ott, valószínű időközben elfújhatta a szél, vagy elpixeleződhetett. Szomorú lettem miatta, pedig csupán egy virág volt, és akármikor tudtam volna újat szedni, mégis… Sóhajtottam, és újra a fiú szemébe néztem, érdeklődőn, de leengedett fegyverrel. Szerinted? – szóltam gondolatban a Katanához, de hallgatása arra engedett következtetni, hogy vagy fogalma sincsen, vagy inkább megvárja, amíg Jin válaszol. Ezer gondolat járt a fejemben, nem pont így képzeltem el ezt a küzdelmet, de tény, hogy kipróbáltunk egy olyan mozgássort, amit eddig még nem, s ez már mindenképpen sikernek könyvelhető el. Közben magamban számolgattam is egy kicsit, próbáltam kikövetkeztetni, mégis mennyi pontja lehet életen, s elég hihetetlen szám jött ki. Lehetséges, hogy ennyire előnyben részesíti a tank szerepet? Majd kiderül…

by **Tetsuko Jin** Szomb. Szept. 14 2013, 23:02

Hinari-san nem kímél, aminek én felettébb örülök. Teljes erejéből nekem esik. Nem kevesebb, mint három találatot kaptam már. Az elsőnél több mint a fele páncélom bánta, az utolsó kettő pedig megszabadított a hp-m egy negyedétől. Biztosra veszem, hogy aktiválta a képességét, mellyel erejét növelte. Ügyes, valóban ez tűnik a leghatásosabbnak, vagy talán még a gyorsaságra rakosgatni azokat a plusz pontokat. Én magam az életemre raktam, tekintve, hogy csak ezzel érek el valamit, így nyerve magamnak nyolcan hp-t, ami jól jön ennél a csatánál.
A támadóerő se semmi, de a kivitelezés is érdekes. Jól tudom, hogy ellenem elegek lennének a sima kardcsapások is, nem kellene így kicifrázni, cicomázni őket, mégsem bánom, hogy láthattam a mozdulatokat. ez is azt jelenti, hogy ő teljesen más, mint a többi kasztjába tartozó játékos, akik csak rohannak előre és kaszabolnak, vagy őket kaszabolják. Ez különbözteti meg tőlük, a nagy átlagtól, ahogyan engem az, hogy egyedül képtelen vagyok bármire, még csak harcolni sem tudok rendesen, de nem aggaszt. Én magam választottam ezt az utat még és nem bánom meg soha.
Kérdésére felé pillantok, a szemeibe. Nem vártam efféle történést tőle, főleg nem a harc kellős közepén, olyan nagy hévvel vetette bele magát az elején. Fura, de mindenesetre lejebb eresztem pajzsomat és felegyenesedem, hogy rendesen, illő módon válaszolhassak a kérdésére, melyre azt hittem, hogy már rég tudja a választ.
- Hinari-san! – mosolyodom el a hallva a lovagiasság szót… igazán érdekes, hogy ezzel hozakodik most elő.
- Ez egy párbaj, és párbajban nincsenek nemek közti különbségek. Nem állt szándékomban azt a látszatot kelteni, hogy pusztán azért nem támadlak, mert egy csinos, ifjú hölgy vagy. Sajnálom, ha ezt éreztettem veled, de ez téves meglátás – még mindig mosolyogok, nincs miért elkomorodnom, még azon sem, amit mindjárt mondani fogok.
- Azért nem támadok, mert nem tudok - Őszintén megmondom a lényeget, ez az igazság, nem ferdítem el a tényeket, még egy minimálisan sem.
- Ha valamilyen csoda folytán el is találnálak, négyet sebződnél, ami rettentően kevés egy olyan szintű ellenfél ellen, mint te – Igen, ő a top tízben is elől van, a nagyok között, én meg még az alsó határt sem súrolom, nagyon messze állok ettől.
- Én másokat szeretnék védelmezni, támogatni, ezért minden pontomat az életemre tettem és a képességemre. Az erő és ügyesség nekem szükségtelen. Nem akarok támadni, én csupán egy pajzs vagyok, aki megvéd mindenkit, illetve próbál – Vetek egy pillantást a pajzsomra.
- Nem a legjobb, a legújabb, de többet ér, mint a semmi. Remélem azért ennyit érek én is a ti szemetekben – ennek mondjuk, nem sok esélyét látom, ha belevesszük azt is, hogy egyedül haszontalan vagyok úgy, mint a pajzs az őt tartó kéz és annak gazdája nélkül.
- Sejtettem, hogy a 11. szint nem elég arra, hogy sokáig kitartsak veled szemben, de emiatt ne kímélj Hinari-san, gyere teljes erődből – bíztatom a lányt, csapjon le rám nyugodtan, úgy, ahogy eddig is megtette.

HP

Páncél, buff:

by **Hinari** Vas. Szept. 15 2013, 20:06

Hm, érdekes válasz, legalábbis ami az első mondatokat illeti, bár nekem nem éppen az volt az első gondolatom, hogy szánt szándékkal hagyná magát. Persze ő biztosan találkozott már ezzel a helyzettel és ezzel a reakcióval is, így tőlem se várt mást, én azonban csak összeráncoltam a homlokom, és vártam a folytatást, hogy megfelelő magyarázattal tudjon szolgálni. Nem szóltam közbe, habár láthatta, amint majd leesik az állam a kijelentésére: ő képtelen a támadásra. Számat szólásra nyitottam, majd mégis becsuktam, kardom továbbra is leengedve, de mégsem hittem teljesen a fülemnek. Ha viszont mindez tényleg igaz… Hirtelen nagyon elszomorodtam, nem tudtam mit kezdeni a fejembe férkőző gondolatokkal, ha nem tud sebezni, hiába van rengeteg élete, és csak egyszer, egyetlenegyszer találják meg egyedül, neki vége. Nyeltem egy nagyot, és felemeltem a monológja közben lehajtott fejem, a szemeibe néztem, hosszan, mintha csak ennyiből állna, hogy ki tudjam találni, miért ennyire ostoba. Vagy tényleg ennyire naiv? Nem értettem.
- Jin, ha nem tudsz visszatámadni, lehet akármennyi pont is az életeden, egyedül nem tudod megvédeni magad. Egyedül meg fogsz halni – szavaim keserűek voltak, talán a fájdalomtól, ami Lewissel történt, ő képes volt megsebezni, mégis utolérte a vég. Erre ő… Ai barátja, ez a lovag, ennyire hogyan lehet felelőtlen? Megráztam a fejem, nem tudtam elfogadni a magyarázatát, igaz alig ismertem, de talán a kasztja, talán a beszélgetésünk miatt, féltettem őt. Fura volt, és kicsit meg is bántam, hogy ilyen élesen feleltem neki, de ha mástól nem hallotta még, kötelességemnek éreztem felvilágosítani, bár nem emeltem fel a hangom, csupán a tényeket közöltem vele – Bocsi, nem akartam így, csak… - nem tudtam hogyan folytassam, csak elfordítottam a fejem, s reméltem, megérti – Rendes volt tőled, hogy mégis elfogadtad a felkérést – mosolyogtam rá végül, nem akartam félreértéseket, mégse tudtam mit kezdeni ezek után a helyzettel. Ő azonban megválaszolta, mintha valahogy megérezte volna, hogy mire van szükségem… folytassuk úgy, mintha mi sem történt volna?

Bólintottam, ennyivel tartoztam neki, és ha már itt volt, kipróbáltam egy új dolgot, így elképzelve igaz nem tűnt túl jó stratégiának, de Jin ellen lehetett kísérletezni. Nem is az volt a lényeg, kivédi-e vagy sem, inkább az, hogy elszúrom-e vagy sem. Újra felemeltem a Katanát, majd a pajzsával egyező oldala felé indultam, az ügyetlenebbik kezemmel megfogva annak szélét, és minden erőmet beleadva próbáltam eltolni a fegyvert tartó keze felé, így megakadályozva, hogy vissza tudjon támadni. Legalábbis valahogy így működött volna ez élesben, ám most is megtettem mindent, és ha sikerült, ezután meglendítettem a Katanát, hogy a pajzsot tartó karját célozzam vele, akár kétszer is, ha még volt időm rá.

by **Tetsuko Jin** Hétf. Szept. 16 2013, 00:40

A párbajunk szünetel pár percig, míg tisztázzuk a kialakult helyzetet. Sejtettem, hogy Hinari-sannak fel fog tűnni az a csekélység, hogy nem nagyon támadok, pontosabban egyáltalán nem. Az első háro találatig minden simán megy, de ezután kezd neki feltűnni ez az apróság. Megáll és nem hajlandó tovább támadni, míg nem kap kielégítő választ a kérdésére. Engem ez egyáltalán nem zavar, bizonyára nem értheti a helyzetemet. Az csak természetes, hogy nem hagyom kétségek között, ezért elmagyarázom neki, azt, hogy milyen lovag, azaz tank is vagyok én. Támadásra alkalmatlan, sok hp-val, páncéllal rendelkező support, tank hibridnek nevezem magam, ki képtelen arra, hogy komolyabb kárt okozzon az ellenfélnek, ha valamilyen megmagyarázhatatlan eseménynek köszönhetően el is találja. Igen, ez vagyok én, most már tudja, így mehet tovább a párbaj.
Pajzsom pár pillanatra, de megint magam elé emelem, hogy így próbáljak védekezni a lány ellen.. Ő azonban úgy vélekedik, hogy még koránt sincs itt az ideje a folytatásnak, helyette úgy néz ki megint szembekerülnek egymással véleményeink, vagyis mindjárt fognak, mert ajkai már nyílnak is, hogy szavakat formáljanak.
Észrevettem, mennyire meglepte a kijelentésem, érthető, én magam sem találkoztam még olyan emberrel, aki hozzám hasonlóan osztotta volna el a pontjait, magára gondolva a legkevésbé. Látom rajta, hogy nem jönnek a szavak az ajkaira, próbál megszólalni, de pár másodperc szünet után sikerül csak neki.
- Elnézésedet kérem Hinari-san, hogy megint ellen kell, mondjak neked, de én nem teljesen így látom a helyzetet. – mosolyom nem hervad le, nincs miért megsértődnöm, ő csak nyíltan elmondja a véleményét az én pontelosztásomról, ami nyilvánvalóan nem nyerte el a tetszését. Aggályai valamilyen szinten jól esnek, még akkor is, ha esetleg megjátszottak, amit azért nem nagyon feltételeznék róla.
- Bőven van elég hp-m arra, hogy akár támadások közepette is el teleportáljak. Ha rendelkeznének valamilyen erős képességgel, én is bevetném, valószínűleg előbb, mint ők maguk - igen, mivel mást nem tudok tenni, csak másolni a képességeket, ez az egyetlen lehetőségem, vagy sikerrel járok, vagy nem, de nem esnék kétségbe, az nem én lennék.
- De ami a legfontosabb…. Én sosem vagyok egyedül. – pajzsom megint leengedem, megint normális, a helyzethez illő testhelyzetet veszek fel.
- Védett területen kívül, ha kell elkísér Mirika-san, vagy valaki más a céhből, esetleg egy kedves ismerősöm. Tudják, hogy rám számíthatnak, és ezt viszonozzák is. Valószínűleg egyedül nem is engednének utamra. Roppantul kedves emberekkel vagyok körülvéve, mint például te. – ezzel szerintem megértettem vele, hogy bár aggodalma hízelgő, de teljes mértékben felesleges.
Bocsánatkérésén csak megrázom a fejem
- Erre igazán semmi szükség. mindenkinek meg van a maga véleménye, melynek hangot is adhat. – ilyen világban élünk, csak ezért nincs harag, főleg nem az én részemről.
Úgy látom szavaim elérik céljukat, mert a küzdelem folytatódni látszik. Ezt becsülöm.
Ismét támad, és én felkészülten várom, annyira, amennyire az csak az én esetemben lehetséges. Jó érzéssel tölt el, hogy nem változtatott a harcstílusán, nem csapkod unottan annak ellenére sem, hogy tudja, nem tudok visszatámadni. Ismételten csak a szememmel tudom követni, mással egyszerűen képtelen vagyok. szabad kezét a pajzsomra helyezi és megpróbál ellökni, azonban tartom magam, csupán elmozdul a kezem a másik irányba, ezzel blokkolva az amúgy is használaton kívüli, fegyvert forgató karomat. ezt használja kis és kétszer lecsap rám, villámgyors vágások ezek, még szemmel is nehezen tudom követni őket. Életcsíkom eléri a sárga mezőt, így a párbajnak vége.
Felegyenesedem és elteszem a már használaton kívüli felszereléseimet, majd megkönnyebbülten sóhajtok egyet.
- Arigatou Hinari-san – meghajlás, és természetesen a lehervaszthatatlan mosoly….

by **Hinari** Hétf. Szept. 16 2013, 18:57

Amióta vele beszélgetek, már nem először érzem úgy, mintha homlokegyenest az ellenkező véleményen lennénk a világ dolgait illetően, mégis, ami a legfurcsább, ennek ellenére egész jól kijövünk egymással. Sőt. Megint kijavított, ám mindeközben egyetlen bántó, sértő szava nem volt hozzám, igyekezett elmagyarázni az álláspontját, mit kíváncsian hallgattam. Nem igazán tetszett, én biztosan nem bírnám ki, ha ennyire másokra lennék utalva, kényelmetlenül érezném magam minden együtt töltött percben, amikor csak azért vannak velem, hogy ne haljak meg. Mintha szükségszerűen hozzá lennél kötve valakihez, aki nélkül se előre, se hátra, hozzá kell alkalmazkodnod, méghozzá maximálisan, ez pedig rendkívüli alkalmazkodóképességet és nyugodtságot igényel. De azt hiszem, Jin pont ilyen volt.
- Talán az egyetlen ember vagy, aki mindezt elfogadja – mosolyogtam rá, hangosan folytatva a gondolatmenetet, s amikor rám is célzott, csak bólintottam, belenyugvóan a helyzetbe, hogy a továbbiakban is követni fogja a maga által kiválasztott utat, függetlenül azoktól, amikre felhívtam a figyelmét. Reméltem, tudja, mit csinál, s ha eddig nem esett baja, tán ezután sem fog.

A harc tehát folytatódott tovább, nem gondoltam, hogy lassítanom kéne a történtek miatt, nem is érdemelte volna meg, hogy visszafogjam magam, s így legalább én is kipróbálhattam valami újat. A manőverezésem sikeres volt, amin egy kicsit meg is lepődtem, ám miután végeztem a mozdulatsorral, és hátraléptem, mégis azt éreztem, hogy valami nem stimmelt.
- Nem figyelted az ellenfeled – válaszolt gondolataimra a Katana, én pedig újra végigjátszottam magamban a történteket, s be kellett hogy valljam, mint általában, a kardnak most is igaza volt. Végig a fegyveremet, a karom lendülését néztem, a lábamat, hogy ne csússzak el, s ezekre koncentráltam, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy az ellenfelem is ott van. Majd ha begyakorlom a mozdulatot, és rutinból fog menni, majd tudok másra is összpontosítani. Közben már vége is lett a párbajnak, igaz nem számoltam utána, mennyi ütés kellhet, de úgy hiszem ennek így kellett történnie. A képességemet is megszüntettem, nem volt okom továbbra is fenntartani, a Katanának pedig gondolatban megköszöntem a segítségét, és visszacsúsztattam a tokjába. Csak ezek után néztem a fiú szemébe, és hajoltam meg egy picit.
- Neked is köszi – feleltem, szintén mosolyogva – Azt hiszem már jobban vagyok – tettem még hozzá, magyarázatot nem adtam, nem is volt rá szükség, mindketten tudtuk, amit tudnunk kellett. Megkönnyebbülten néztem fel az égre, nem bántam meg, hogy ma eljöttem ide, és megismerhettem a fiút, úgyse volt alkalmunk beszélgetni a bossharcokon és bossmegbeszéléseken, s most legalább már tudom hová tenni őt, ha Ai megemlíti – Mik a terveid mára? – kérdeztem, s ha más programja volt, elköszöntem tőle és továbbindultam, ha pedig velem tartott, úgy együtt sétáltunk tovább…

by **Tetsuko Jin** Hétf. Szept. 16 2013, 20:00

Közlöm Hinari-sannal az én álláspontomat, is, tudnia kell, hogy nem értek minden szavával egyet. Sőt, meglepően kevés dologban értünk egyet. Általában ilyenkor alakulnak ki a konfliktusok, ha elég makacs mind a kettő, de mi megérjük a másikat, és nem akarjuk ráerőltetni a saját magunk nézeteit. Szerintem így kellene mindenkinek lezavarnia egy beszélgetést.
Szavaim elérik, ez tiszta sor, de hogy egyet is ért velük, az már másnapra tartozik, mindenesetre nem nevez idiótának, bolondnak, vagy naiv tökkelütöttnek, ahogyan azt már megtették sokan előtte. Díjazom a kedvességét, nem minden nap találkozni ilyen beállítottságú személyekkel.
- Az könnyen meglehet, de míg ők segítenek nekem bizonyos esetekben, én is megteszem ugyan ezt a boss harcoknál. Én legfőképpen ott vagyok használható – Erre gondolom már rájött, hiszen túléltem minden egyes harcot amit eddig boss-al vívtam, mindet, kivétel nélkül.
A párbaj nem áll meg, folytatódik ugyan olyan hévvel, mint a magyarázkodások előtt, ezért nem is tart már sokáig. Két ütés, mindössze ennyi elég volt arra, hogy elveszítsem a párbajt. Nem bánkódom, tudtam az elején, hogy ez lesz a vége, mégis belementem. Én párbajban nem győzhetek egyedül, ez az ára a pontozásomnak. Mások azonban tudnak velem gyakorolni, fejlődni meg hasonlók.
A győztes felirat megjelenése után megköszönöm ezt a kis testmozgást, még egy meghajlással is megtisztelem a győztes felet. Ő is így tesz, majd eltesszük fegyvereinket, felszereléseinket, amikre már nincs is szükség. Hát ennyi volt, nem volt hosszú, de mindenképpen tanulságos és jobban megismerhettem ez által Hinari-sant. Nem érzek megbánást, egy cseppet sem.
- Ezt jó hallani Hinari-san, és külön öröm a számomra, hogy ha csak egy kicsit is, de segíthettem ebben - Nagyot szippantok a virágok illatával telítődött levegőből, jó kedvem van, örülök, és ez most neki köszönhető. A társaság sosem árt…
- Semmi különös, csupán lazítás, kikapcsolódás, mit korábban már említettem. Amit jobban élveznék, ha nem lennék egyedül – Ai-chan sajnos nincs itt, de Hinari-san társaságát is élvezem, így csak természetes, hogy vele tartok, vagy megengedem, hogy ő tartson velem…

by **Cardinal** Hétf. Szept. 16 2013, 20:51

Ossu!

Röviden. Tömören. ~~Metró~~ Lezárom a párbajt, jutalmatok 50 xp és 140 arany, Hinari katanája pedig 15 expet kap.

by Ajánlott tartalom

Hinari vs jin

Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin

Re: Hinari vs jin