Re: [Küldetés] M – Fekete Játék

by **Tachibana Makoto** Csüt. Márc. 20 2014, 18:41

Érzékeim lassan visszanyerték éberségüket, de mikor veszítettem el az eszméletem? Csupán arra emlékszem, hogy paralizáltak, altatás nem volt a szerződésemben. Nahát... Végtagjaim mindenesetre szabadok voltak, nem kellett se bilincsből kiszabadulnom, de kötél se dörzsölte csuklómat durva felszínével. Pedig feltétlenül hangulatos lett volna a padlón görögni, kicsit illúzióromboló volt, hogy miután a hátamra fordultam, visszanyertem minden testrészem felett az uralmat. Levettem a kötést a szememről, és körbenéztem. Lévén sok fény nem volt, így még a látásom is a kezdettől fogva rendelkezésemre állt. Hát milyen emberrablás ez így? :]
- Apollo-13 hívja Houstont, Houston, jelentkezz... - daráltam némi vigyorgás közepette az első pár mondatot, melyet asszociációm az ajkaimra varázsolt, ám mivel se Haru-chan, se istennőm nem válaszolt, valamint vizuális kontaktust sem voltam képes velük teremteni, kénytelen voltam levonni a következtetést, hogy elvitték őket.
- Hogy meritek, szemét disznók!? Vagyis... remélem legalább megkínozzátok őket :] - szólaltam meg újra, de egyelőre nem tudtam, hogy csak magamat szórakoztatom-e, vagy Maszat úr is hall. Üzenet viszont csipogott a szemem sarkában, és néhány kézmozdulattal elő is abrakadabráztam a levelet. Aha.
- És? - néztem fel, mintha az úristent szólongatnám, szóval gyorsan le is szoktam róla, mielőtt vendéglátónk azt hinné, fölém helyezheti magát a hierarchiában. Térdemre támaszkodva talpra álltam, és megállapítottam, hogy van egy nyitott ajtó, és van egy látszólag zárt. Ami azt jelzi, hogy szeretnék, ha a nyitott felé mennék, tehát konzekvensen a másik irányba indultam. És lám, nyitva volt a másik is, csak becsukták. Mégse nyitottam ki.
- M kedves, kommunikatív állapotban figyelsz engem, vagy néma kívánsz maradni? Merre menjek, ha látni kívánom, ahogy a törékeny nádszállal élvezkedsz kettesben? :] - érdeklődtem, és csak akkor nyitottam ajtót és léptem át rajta, ha nem kaptam a kérdésemre választ. Ellenkező esetben nyilván arra megyek, amerre drága házigazdánk vezet :]

by **Drake Haru** Szomb. Márc. 22 2014, 13:29

Az egyik pillanatban még álltam, és biztosra tudom, hogy a kezemben volt a fegyverem, a szememet meg bekötötték. Most meg.. Valami kemény nyomja a hátamat, kemény és hideg. Mint a föld. Igen, föld. Kinyitottam szemeimet, habár fogalmam sincs, mikor is csukhattam be őket. Nem volt most már bekötve a szemem, minden teljesen normális volt. És egyedül voltam. Hjajj.. Ez a Maszat most szórakozik velem?! Idehívat, próbák elé állít... Mintha csak egy játékot eszelt volna ki, melyben mi vagyunk a tesztalanyok. Már megint egy ilyen helyzet.>.> Itt mindenkinek ez a heppje? Most már csak azt várom, hogy jöjjön egy idegesítő kislány, és az anyukáját követelje rajtunk, akiről kiderül a végén, hogy egy pucér asszony némi ezüst szőrrel.O.o Vagyis.. mit rajtunk? Rajtam. Mert egyedül vagyok. Mondjuk ez jó hír, ha engem kérdeztek. Kevesebb idegsítő tényező.
Ekkor csöndemet egy pittyegés zavarta meg. Üzenet.O.o Már másodszor kell rácsodálkoznom arra, hogy van ilyen funkció is itt. Nem igazán szoktam ilyesmit kapni, na. Rolling Eyes

Ám a tartalmán már kissé elrágódtam. Ha a társaimmal van dolguk, akkor miért engem zárnak úgy be, hogy csak azokon az embereken keresztül tudjak kijutni? Ez abszurd. Ha ők a legjobbak - és mint már tapasztaltam, gyorsak és erősek - nem lenne érdemes megkockáztatnom ott kimenni. Ezzel biztosan számolt Maszat is. És így itt kell maradnom. Ami viszont azt jelenti, hogy vagy úgy fognak kirugdalni, vagy itt fogok maradni - mintha csak velem is dolguk lenne. Vagy a másik irányt választom.. Hát akkor alkalmazzuk azt a technikát, amit céhtársamtól tanultam ma. Rolling Eyes

Így bekopogtam....

by **Strea** Vas. Márc. 23 2014, 16:13

Hürrem:

Ki tudja, hányadszorra teszed meg a két ajtó közti utat, ám egyszerrecsak egy ismerős alakot látsz, aki mosolyogva figyel téged, hanyagul dől neki az egyik oszlopnak, karjait keresztbe fonja mellkasa előtt. Ha észreveszed, ő csak biccent egyet, mosolya továbbra sem hervad le.
- Ne aggódj, nem bántalak – mondja M, majd int, hogy gyere csak közelebb – Úgy látszik nem tudsz dönteni, ugye? Milyen édes – ha odamész, magához von, ha pedig nem, úgy ő sem jön közelebb, tiszteletben tartja a döntésedet – Mondd csak, mit szólnál ahhoz, ha itt maradnál velem? – kérdezi lágyan, tekintetével majd felfalva téged – Természetesen cserébe mindkét társadat elengedjük, te azonban maradsz.
Kicsit vár, hagyja, hogy mérlegelj, ám ha nem felelsz neki rögtön, úgy egy hatalmas sóhaj után hozzáteszi:
- Egynek mindenképpen maradnia kell. Ha nem te, úgy más lesz az… bár én örülnék, ha te lennél.

Tachi:

Válasz nem érkezik, ám ha kinyitod az ajtót, egy kisebb szobában találod magad: Maszat kényelmesen borozgat a szemben lévő karosszékben, majd amint meglát, int, hogy nyugodtan ülj le vele szemben.
- Ó, arra még nem került sor – mondja mosolyogva, majd ajkait lebiggyeszti – És sajnálatos módon nem is fog. A fehérhajú szépséget el kellett engednünk – ingatja a fejét – A kis gyilkos viszont még itt van.
Kortyol egyet a borból, ha kívánod, úgy neked is tölt.
- Ha együttműködsz, talán ő is kiszabadulhat – néz rád, szemei megvillannak a fáklyafényben – De persze dönthetsz úgy, hogy egyszerűen csak elmész – int a mögötted lévő ajtó felé, ahonnan jöttél.

Haru:

- Tessék – hallatszik az ajtó túloldaláról – Szabad – teszi hozzá, majd ha belépsz, téged is M fogad, karosszékből, borozgatva.
- Fiatal létedre milyen illedelmes vagy – mosolyog rád, és int, hogy foglalj helyet – Nameg nem is ostoba – hümmög, elgondolkodva nézve téged. Vár egy kicsit, ha esetleg kérdésed lenne, vagy egyéb mondanivalód, ezek hiányában vagy ezek után pedig újra megszólal:
- Mint azt a levélben is írtam, harcolnod kell. Gondolom nem akarsz életed végéig itt maradni, vagy mégis? – billenti oldalra a fejét – Mindenesetre, nekünk csak egy emberre van szükségünk. Mint céhvezér, dönthetsz, kit viszel ki magaddal – dől hátra, kortyolva egyet az italából – Oh, elnézést, de te ehhez még túl fiatal vagy – emeli poharát, majd türelmesen vár.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Márc. 24 2014, 19:13

Nincs válasz... nos, akkor hát nem maradt más választásom, mint a bennem élő gyermeket felszínre hozni. Vagyis ideje felfedezni a területet :] Még egyszer visszanéztem a résnyire nyitott ajtóra, hogy megállapíthassam, nem akadt-e váratlan társaságom, ám mivel továbbra is egyedül voltam, immár úgy nyomtam le a kilincset, hogy az ajtót is magam felé húztam... vagyis kinyitottam. Megijedtem. Szemben velem egy csúnya, rossz arcú bácsi mérgezte a szervezetét, de... várjunk csak, hiszen ilyen arcokat én is tudok vágni :] Bedugtam a fejem, aztán vidáman integettem Maszat-kunnak, mielőtt beléptem a szobába. Össze sem volt hasonlítható az előbbi két teremmel, ez egy lakószoba méretét vette fel, legalábbis... fogalmazzunk úgy, hogy alkalmas lett volna rá. Kérésével ellentétben - hiszen miért is ne lázadnék, mikor nem kívánom azt tenni, amit elvárnak tőlem -, nem ültem le, csupán megálltam a nekem szánt szék mögött, és karjaimat fektettem a támlára mindössze. Nyugodt léptek, hűvös arc, hosszú hatásszünet. Ezek jellemeztek.
- Ez igazán kár, szívesen megnéztem volna, ahogy szórakozol vele. Habár egy ilyen nő kielégítéséhez vajmi kevés lennél :] - vigyorodtam el, majd kihúztam magam, de kezeimet a szék támláján tartottam továbbra is, csupán nem támaszkodtam rá a teljes alkarommal.
- Hibáztál. Nem érdekel a kölyök sorsa, legfeljebb Hürremért lennék hajlandó megmozdítani a kisujjamat. Túl jó az ágyban ahhoz, hogy csak úgy elhagyjam. Pedig nem sok ember van, aki által befolyásolható volnék :] - pillantottam le a férfira megvető csillanással a szememben - Habár... tulajdonképpen érdekel, mit is kívánsz tőlünk. Ha eléggé felpiszkálod az érdeklődésem, talán... együttműködök veled - közöltem fölényesen. Peche volt, hogy rossz lányt választott, így a kezembe ragadhattam az irányítást egészen könnyedén. Hiába próbálta fenntartani a látszatát annak, hogy nélkülözni tud, valójában kellettem neki. Hisz mi másért lennék akkor itt?

by **Drake Haru** Kedd Ápr. 22 2014, 12:33

Háát... Soha az életben nem hittem volna, hogy ez tényleg működik. Pedig de. Hirtelen enyhe mosoly költözött az arcomra, és még hangosan is felnevettem egy kicsikét, amikor Maszat hangját hallottam meg az ajtó túloldalról. Erre ez a nagy felhajts a dupla ajtókkal?? Hát.. Mit ne mondjak... Ez vicces. Lehet, hogy mostantól mindig kopogni fogok.*w* Úgy látszik, még valami hasznosat is tanulhattam attól a... céhtársamtól. Köhhömm..
Csendesen beléptem, és megálltam az ajtó előtt, szépen kihúzva magam, összezárt lábakkal, ahogy illik, majd amikor hellyel kínáltak, elfogadtam azt, és leültem. Kíváncsiság fogott el a továbbiakkal kapcsolatban, ám mindvégig hallgattam, vártam, hogy Maszat beszéljen. Hiszen ő adja a feladatot, nem? Meg hát.. mégis.. Mit mondhatnék? Csevegjek csak úgy általánosan akármiről? Nem, az nem én lennék. Szóval csak vártam, és lassan egyre kínosabbnak éreztem a köztünk beállt csendet. Mintha az óramutató kattogását is hallanám.. Van itt óra? O.o Vagy egy bomba? *w* Fel fogunk robbanni? Közösen? Vagy csak én?
Vagy csak képzelődöm..
Végül megszólalt, habár nem olyanokat mondott, amit vártam. Egyszerűen csak közölte azt, amit amúgy is tudtam. Remek. Nem megyek vele sokra, az is biztos.
- És mi van, ha tetszik a hely, és maradni akarok? - villantottam mosolyt M-re. - Igazán kellemes itt, nekem való. - forgattam körbe a fejemet. - Egyébként is.. Ha a legjobb harcosai vannak ott, akkor aligha vagyok elég ellenük. A biztos halálba nem rohanok. Ha viszem az erősebb céhtársamat, akkor sem biztos, hogy kijutunk élve. Viszont ha maradok, akkor több esélyem van rá, nem? Avagy... nem? - kérdőn pillantottam rá, és kezemet az arcom elé emeltem, hogy elnyomjak egy kuncogást, mely kikívánkozott. - És ők mehetnek, harcolhatnak, amit csak akarnak, kedvük szerint.^^ Persze a választásom leginkább attól függ, mi is a maradásom feltétele.. félredöntöttem a fejem egy kicsit, és vártam.

by **Hürrem** Kedd Ápr. 22 2014, 20:15

Lassan már kezdem élvezni a kis türelemjátékot, és arcomra fagyott a jókedvű mosoly. Milyen különös, hogy mások már rég megunták volna a macska-egér játékot; hisz szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy egy ilyenben veszek részt.
S végül a győzelmet magaménak is tudhattam, hisz célpontom, az egérke előbújt a lyukból. Mosolyom diadalossá vált az arcomon, és nem is próbáltam rejtegetni, akármennyit is beszélt mézes-mázos hangján. Ő az egér, s én a macska, ebben olyan biztos voltam, mint hogy a hajam hófehér. Jobb lábamra támaszkodva, egyik kezemmel hajamatbabrálva, másikkal a hasamat ölelve át hallgatom, bár első intésére nem mozdulok felé. Nem vagyok én holmi ágyas, hogy csak úgy integessen nekem.
-Aggódik tán valaki? -emelem fel kissé a szemöldököm, majd hallgatom tovább. Végig, az ajánlatát. Duruzsolását, mintha egy darázs akarná elcsábítani a virágot. Szemeinek izzása olyanná válik, mint a tipikus férfiaké, mint amilyen Adoniszé is, mikor találkoztunk a padon abban a koszos és unalmas kisvárosban. Hiába, minden pasi egyforma, ugyanolyan módszerekkel lehet őket elcsábítani, egy-két kivétellel. Néhol trükközni kell, ez a ... *kuncog* ... Maszat viszont... *Kuncog*
-Tehát valakinek maradnia kell? -ismétlem el, szinte kínzó lassúsággal, szemeim félig lehunyva, jóformán épphogy ránézek pilláim alól. -És először engem akartál elengedni. Most pedig visszakozol. Meg kell hagyni, a szituáció igen érdekes...
Ami biztos; hogy nem maradok. Hürrem szultána egy közönséges ágyas volt, rabszolga, aki képes volt kitörni az oszmánok hagyományai közül. Nem hiába neveztem el magamat róla, pont róla, aki alig ismert, legnagyobb hirnevét is csak valami vacak sorozatnak köszönheti, pedig millió nő vehetne példát tetteiről. Pont ezért nem fogom önként rabszolgasorsba kényszeríteni magam egy kutya nevét viselő valaki által...
Az ajkamba harapok.
-Ugass még egy kicsit, kérlek. Talán még meggyőzöl.

by **Strea** Csüt. Május 01 2014, 19:09

Tachi:

M csak elmosolyodik Tachi válaszának elején, s amikor a lovag kifejti, hogy rossz lányt választottak, ő csak bólint, tárgyilagosan, tudomásul véve a választ.
- Nos, te is hibáztál. Nem is egyet – kortyol bele a borba, miután befejezted – Elmondtad, mivel – illetve kivel – lehet megfogni – villantja rád a szemét, és, letéve az italt az asztalra, dől hátra, egyik ujját felmutatva – Nem mintha nem lett volna nyilvánvaló – teszi még hozzá, különös mosollyal az arcán. Vár egy kicsit, ráérősen mér végig újból, hagyja, hogy egy kicsit gondolkodj, majd a második ujját is megmutatja.
- Kettő. Csakhogy sorban haladjunk – újabb fölényes mosoly – Tényként kezeltél olyan állításokat, amelyek nem biztos, hogy azok. Még a minimapod sem nézted meg – ingatja a fejét – A bizalom pedig kényes dolog, ezt tudhatnád – fejezi be, majd feláll, és a kezét nyújtja.
- Örültem a lehetőségnek.
Alakja elhomályosul, ahogy elindul, s mire megtenne pár lépést, a fáklyák hirtelen alszanak el, teljes sötétségbe borítva a termet.

Haru:

- Fiatal létedre jól átlátod a helyzetet – teszi le M a poharát, őszinte csodálkozással a hangjában – Valóban. Nem tudhatod, hogy mi vár rád a harc közben – mosolyodik el, szórakozottan mér végig, majd megszólal – És egyáltalán nem érdekelne, mi lesz a céhtársaiddal? Átpártolnál hozzánk, minden lelkiismeret-furdalás nélkül? – kérdezi, miközben enyhén előredől, és az arcodat fürkészi. Minden színjáték hiányzik belőle, látszik rajta, hogy ténylegesen érdekli a válaszod. Még a boráról is megfeledkezik.

Hürrem:

- Nem veszel komolyan, igaz? – mozdul feléd villámgyorsan, s egy pillanat alatt előtted áll, érzed magadon a leheletét, melyet leginkább a bor édessége jellemez – Tudod, nem vagy olyan helyzetben, hogy így beszélj velem – fogja meg az egyik tincsedet, kezében penge villan – Azt hiszed, tied a világ, amíg létezik vágy a férfiakban – simít végig az arcodon, majd eltávolodik.
- Ezt azért megtartom – szívja be a levágott tincsed illatát, majd sarkon fordul, és otthagy. Amint kilép az ajtón, a fáklyák is elalszanak, teljes sötétségbe borítva a termet.

Nos, nem tudom, ha nem tudjátok, nem kell megírni a 250-et.

by **Drake Haru** Pént. Május 02 2014, 16:52

Felsóhajtottam. Még mindig nem válaszolt a kérdései közül egyikre sem. Ez kezdett nemcsak unalmas, hanem idegesítő is lenni. Semmivel sem segített eldöntenem, hogy mégis melyik lehetőség lenne a legjobb. Egy picike kis támpontot sem adott. Valószínűleg ez is volt a célja. Úgy éreztem, nem is akar igazából semmit velem. Mintha nem lenne semmilyen célja, egyszerűen csak iderángatott minket, minden apropó nélkül. Vagy lehet, hogy egyszerűen csak szórakozásból teszi. Esetleg ez az egész egy csapda. Szétválasztottak minket. Ugyanakkor azok az emberek, akik elkábítottak minket, akkor meg is tudtak volna ölni. Így hát mégsem olyan logikus az, hogy ez egy csapda lenne. Ám ha nem az a célja, hogy megöljön, akkor mire most ez a játék az embereivel? Egyszerűen a reakciómra kíváncsi? Arra, hogy mit is teszek ilyen helyzetben? Miket válaszolok? Egyszerűen arra lenne kíváncsi, milyen ember vagyok? Vagy.. Mit akarhat?
- Én ilyet nem mondtam. - mosolyodtam el. - Persze azt sem mondom, hogy nem így van, de azt sem, hogy de. - pillantásom rá emeltem, továbbra is mosolyogva. - Ha azt mondom, hogy nem, az azt jelentené, hogy akárkivel megteszem ugyanezt, így nem lenne semmi okod bízni bennem, és itt tartani. Habár nem hiszem, hogy bízol bennem, hiszen tudhatod, hogy ki és mi vagyok. - felkeltem a székemről, és nyújtóztam egyet. - Ha azt mondom, hogy igen, akkor pedig megint csapdába estem, mivel úgy nincs rám tovább szükséged, mehetek akár a harcosaidhoz is, meghalni. - megvontam a vállam. - Nekem egyik sem túl jó. Viszont végre válaszolj nyíltan te, nekem. Miért vagyok itt? Ha el akarsz engedni, miért vannak ott a katonák, és ha nem akarsz, akkor miért nem mondod meg, mi a célod? Vagy tán egyszerűen beszélgetni kívánsz egy kislánnyal?

by **Hürrem** Pént. Május 02 2014, 21:19

Nem csak kutya... egy részeg, álnok kutya. Én magam sem vetem meg a bort, ám mindennek megvan a maga helye és ideje. Nem lépek hátra, nem rezzenek, a szívemnek viszont tény, még én sem tudok parancsolni, erős dobogással jelzi, hogy szerinte menekülni kellene inkább. Az eszem viszont az ellenkezőjét parancsolja, és én szívesebben hallgatok rá, mint a megbízhatatlan, vörös szervemre. Maszat, már ha ez az igazi neve, nem bántana, ahhoz túl értékes lehetek számára; ha senki lennék, már rég megölt volna. S lám, most is csak üres szavakkal dobálózik, melyeket sanda félmosollyal hallgatok végig.
-Annyira veszlek komolyan, mint mindenkit, aki kutyanevet visel. -vigyorodom el, sőt, még kuncogok is, mintha vicceltem volna. Pedig valójában nem. Ha azt akarja, hogy komolyan vegyem, használjon egy komolyabb nevet.
Végül, végre, eltávolodik, magával víve egy kis fehér hajat. Nem gond, vigye csak nyugodtan, van még ott, ahonnan ez jött. Perverzsége sem indít meg igazán; mindenkinek van ilyen vagy olyan, és ez a világ egyik legtermészetesebb dolga. Ha ő a hajam illatára akar visszavonulni a mosdóra ügyet intézni, hát felőlem, nem bánom. Ha utána kedvesebben viselkedik, annak még külön örülök is.
Ismét egyedül hagy, a változatosság kedvéért, és van olyan kedves, hogy a villanyt is leoltsa maga után. Egy sóhajjal veszem tudomásul, hogy ismét a sötétségbe rekedtem, talán okkal, talán anélkül. Kitapogatom az oszlopot, aminek pont előttem kell lennie, s ahol nemrég még ő foglalt helyet, végül megfordulok, és hátamat a hideg kőnek vetve a földre ülök.
Ideje várakozni. Van egy olyan érzésem, hogy ez nem két perc lesz csupán.

by **Tachibana Makoto** Szomb. Május 03 2014, 14:12

Bizonyos szempontból hasonszőrűek voltunk, azonban nem keltette fel az érdeklődésemet. Csupán egy ostoba mitugrász volt, aki túl nagy fába vágta a fejszéjét. Haru-chan, Hürrem és jómagam is egyaránt teljességgel irányíthatatlanok vagyunk, ha M abban reménykedett, hogy kiszórakozhatja magát, csalódnia kell majd. Minél többször formált szavakat hamis ajkain, annál kevésbé érdekelt az ajánlata. Szemernyi érdeklődés sem csillant lélektükreimben, teljesen kifejezéstelen, szenvtelen és unott arccal vettem a kioktatását. Hogy én hibáztam? Yare-yare... olcsó módon próbálja elfedni a saját gikszerét, ily' módon kölcsönözni a provokálást a létező legprimitívebb módszer. Velem szemben nem hatásos, nem fogok pánikba esni, hogy úristen, hibáztam, kérlek könyörülj meg rajtam o.O Ó nem :]
- Ha nyilvánvaló egyébként is, akkor nem mindegy? - emeltem fel kissé fejemet, hogy hatásosabb legyen lenéző tekintetem. Nem hatott meg se egyik, se másik ujjának mutogatása - Ha valóban Hürrem lenne nálad, akkor ő is itt lenne. Megmutatnád, hogy fogva tartod, talán kikötözve, riadt szemekkel meredne rám, elérnéd, hogy tekintetével könyörögjön a segítségért - nyilvánítottam ki, hogy miért is "hittem el" szavait feltétel nélkül. Hogy is mondhatnék nemet, ha saját szememmel látnám, hogy veszélyben van, akivel manipulálni lehet, mi több, ő is hallaná, ha cserben hagyom. Ez túl nagy kényszerítő erő ahhoz, hogy visszautasítsam. Legalábbis... ha szokványos lelki világú emberek lennénk, így lenne logikus. De így, hogy rólam van szó? Ki tudja? :]
A felém nyújtott kéz láttán mozdulatlan maradtam, nem fogadtam el. Távozása láttán pedig én is sarkon fordultam, és ha Látásomra is kellett hagyatkoznom, de visszaindultam az ajtó felé, ahol bejöttem. Nincs több dolgom itt, úgy tűnik, ha azt hiszi, hogy a kíváncsiságom ott fog tartani, téved. Még most se néztem meg a minimapomat, még csak a látszatát se kívántam mutatni annak, hogy esetleg kétségek támadtak bennem. Ám ha esetleg kiérek magából a kocsmából is, küldeni szándékoztam egy üzenetet Istennőmnek, elvégre valamit félbe hagytunk :]

by **Strea** Vas. Május 11 2014, 21:16

Haru:

M elmosolyodik, és hátradől:
- Pontosan. Beszélgetni szeretnék egy kislánnyal – mondja, majd még néz téged egy ideig, végül feláll – De azt hiszem, megtudtam, amit szerettem volna. Köszönöm a segítséget – hajol meg, majd rövidesen távozik. A fáklyák is kialszanak, sötétség borul a teremre.

Mindenki:

Lassan elmúlik a paralízis hatása, már a végtagjaitokat is tudjátok mozgatni. A szemfedőt is leszedik rólatok, ha nem tettétek meg rögtön, s miután hozzászoktatok a világossághoz, feltűnhet, hogy mindannyian ugyanott vagytok, egymás mellett, ugyanabban a teremben, ahol megvágtak titeket. Aki nagyon szemfüles, észreveheti, hogy még két életpontja lement, valamint a kendő, ami takarta a szemeteket, is világít még egy kevés ideig. Előttetek M áll, látszólag rendkívül elégedetten, egyik társának biccent, aki meghajol, és a háttérbe húzódva elteszi a kendőket.
- Nos, mostmár beszélhetünk nyíltan és őszintén – kezd bele Maszat, tekintetét végigfuttatva rajtatok – Bevallom, amikor megjelentetek, nem fűztem a céhhez nagy reményeket, kevesen voltatok, és viszonylag egyszerűen lehetett megállapítani néhány tulajdonságotokat – néz Tachira – De meglepően jól sikerült a teszt. Utólag is elnézést a kellemetlenségekért, de szükségszerűek voltak, hogy biztosan tudjam, bízhatok-e bennetek – gondolkodik el, majd ingatja a fejét – Nem, a bizalom rossz szó. Mindenesetre, folytathatnánk ezt a beszélgetést egy ennél kényelmesebb helyen is, amennyiben megfelel – néz rátok kérdőn, szemében érdeklődéssel, s int a túlsó ajtó felé.

by **Drake Haru** Szer. Május 14 2014, 17:00

Beszélgetni... velem. Komolyan ennyi volt minden szándéka, célja? Velem.. velünk.. társalogni. Félre döntött fejjel figyeltem, ahogy mozog, feláll, elmegy.. És közben valószínűleg teljesen értetlen arckifejezést vághattam. Ennyi? Pff.. Nem értem. Ki akarna mással simán csak beszélgetni? Semmi cél nélkül iderángatni? Egyszerűen csak társalogni akart, megtudni rólunk dolgokat. Szerintem ez az ember valami eszméletlen magányos lehet, ha ilyen eszközökre van szüksége az ilyesmihez.. O.o Vagy nem tudom. Furcsa csávó. Lehet, én is kipróbálok hasonló dolgokat.. Vagy nem. Én utálok beszélgetni.>.> Mondjuk ha kicsit átalakítom a szabályokat, akkor.. egészen tetszetős játékot is csinálhatnék belőle akár. De nem, az macerás. Inkább maradok a szokásosnál egyelőre. Még annyira nem unom.

Felettébb érdekes volt a következő pillanat. Éreztem, hogy fekszek, és sötét vesz körül. Viszont a kezem és lábam valamitől zsibbadt, és csak lassan tudtam mozdulatra ösztökélni végtagjaimat. Mintha elkábítottak volna.. Mi történt? Megint? Úgy, hogy észre sem vettem? Az lehetetlen. Nem jöhettek csak úgy a közelembe. Nem ilyen egyszerű az elkábításom. Avagy mégis.. Tényleg igazán erős emberei lehetnek Maszatnak. Felültem, és levettem a kendőt. Nem emlékszem semmire. Talán észre sem vettem, hogy mit tesznek velem. Csendesen, nagyokat pislogva figyeltem Maszatra, hallgattam, mit mond.. Hát, furcsa volt. Újra föléledtek bennem a gondolatok arról, mennyire is magányos lehet ez az ember. A bizalom szónál kitört belőlem egy "pffff..!!" , melyet elképedt röhögésem követett. Mintha csak erre válaszolt volna, ki is javította magát aztán. A végére viszont felsóhajtottam. Beszélni? Megint?
- Könyörgöm, eleget beszélgettünk.__. - nyafogtam rám nem jellemzően. - Vagy tényleg ennyire magányos vagy, hogy a mi társaságunkat keresed? - pedig van elég katonája, csicskása, ahogy jobban tetszik. Miért nem velük beszél? ám mégis csak ezt a magyarázatot tudtam adni erre az egészre. - Térjünk a tárgyra. - türelmetlenkedtem.

by **Tachibana Makoto** Szer. Május 14 2014, 22:33

Szóval nem a valóság volt, hanem csupán egy virtuális valóság a virtuális valóságban. Hah! Unalmas... Még csak az sem érdekelt, hogy csinálta. Felsóhajtottam, és ellazítottam az izmaimat. Fekve maradtam, és egykedvűen bámultam a plafont. Egykedvűen hallgattam a neszezést, amit a lépések zaja, a kendők suhogása, és a lányok mozgolódása jelentett. Miért is kelnék fel? Hogy egy teljesen érdektelen férfit bámuljak? Még a fű növése és a festék száradása is izgalmasabb nála. Újabb sóhajt hallattam, és elképzeltem a mimikáját. Végignéz rajtunk, aztán egy ponton rám fókuszálja a tekintetét. Biztos voltam benne, hogy rám céloz, de csak magamban mosolyogtam az együgyűségén. Sőt, még örültem is neki, hogy azt hiszi, kiismert. Hagyom, hadd éljen ebben a tudatban. Jobb lesz úgy neki :] Aztán... lássuk csak, ingatni kezdte a fejét. Persze, hiszen rossz kifejezést használt. És végül újra ránk emelte tekintetét, kérdőn várva a válaszunkat. Vajon igazam van? Ki tudja? Nem néztem oda, csupán önmagam szórakoztatása érdekében játszottam el a gondolattal. Kár, hogy a plafon egy idő után unalmas lesz.
- Yare-yare... - harmadik sóhajom már azzal is járt, hogy feltápászkodtam végre, és pillantásomat Hürremre vetettem. Az ő látványa töltött fel némi energiával. Elmosolyodtam, és egy kihívó pillantást is megengedtem magamnak feléje, mielőtt Maszat felé fordítottam volna a fejem.
- Felejtsd el. Túlságosan untatsz. Nem érdekelsz - Egy verbális nyíl a hátába, kettő, majd három. Ennyi elég volt. Talpra álltam, és leporoltam magam, majd ha kellett, felsegítettem Istennőmet, és "vezérünket" is. Részemről azonban eddig tartott az abbéli szándékom, hogy egy légtérben legyek ezzel az alakkal, így hátat fordítottam neki, és egy hanyag intéssel elbúcsúztam tőle. Zsebre dugtam a kezem, és elindultam a kifelé vezető ajtó felé, csupán csak annyira fordítottam vissza a fejem, hogy a szemem sarkából lássam, Aphrodité vajon követ-e, azaz értette-e a felé sugallott jelemet, esetleg neki is elege van-e ebből az unalmas tréfából, vagy marad és meghallgatja a fajankót? Úgy sejtettem, ha nem tér a tárgyra, Haru-chan se marad sokkal tovább.

by **Hürrem** Csüt. Május 15 2014, 21:08

Tévedtem. Úgy nagyjából két percbe telt a művelet. A HUD kijelzője szerint a paralízis lassan elhalványul, majd teljesen el is tűnik, ismét átadva az irányítást a testem felett. Mást nem tudván tenni, s általános kíváncsiságomnak engedve leveszem a szemfedőt és csak magamban mondom ki, de némi örömmel tölt el, hogy ismét a so-called társaimat láthatom magam előtt. Sunyi mosollyal mérem őket végig; hogy is volt a duma, hogy el vagyunk engedve?
Egy ideig még jól esik üldögélni, nem is mozdulok az oszlop tövétől, törökülésben hallgatom végig az emberbőrbe bújt kutyát. Szinte bánt a gondolat, hogy Maszat mégsem hagy minket békén, hisz az egész, amit művel, elég szánalomra méltó. Legalább a nevét cserélné le valami hangzatosabbra... mondjuk Morpheus. Akkor talán nem is ugatna ennyit.
Vezérünk reakciójával én is egyet tudok érteni a bizalom szó hallatán, és itt látom jónak, ha fel is kelek ültő helyemből. Az oszlop jó támaszték ehhez, meglobogtatom a hajam, ellenőrizve, hogy selymességével is minden rendben van-e, némi ruhaigazítás, és triónk másik két tagjához kicsit közelebb lépek. Egy kis szemrebbentés egy bizonyos illető felé, némi titokzatos mosoly... :3
...majd, miután mint a ketten kifejtették véleményüket, követem őket az ajtó felé lassú léptekkel. Hisz Maszat bizonyára úgyis utánunk szól, és ki tudja, talán mond valami olyasmit is, ami megéri, hogy meghallgassuk, de egyenlőre... nem hiszem, hogy képes lesz ilyesmire.
A kaszám attól függetlenül marad a gyors gombon... hisz sosem lehet tudni, mikor kell egy kiskutya nyakát kitörni, mint a régi szép időkben :3 Bár az is jó rég volt már, és meglepő módon nem is hiányzik annyira, mint kellene. Talán változom, talán nem. Vagy csak az a baj, hogy a SAO mentes a csontok roppanásának jellegzetes hangjától.

by **Drake Haru** Pént. Május 16 2014, 21:03

Csak néztem a többieket nagy szemekkel, de nem mozdultam. Tekintetem hol Maszatra emeltem, hol a "társaim" távolodó alakjára. Vajon az emberei mg kint vannak? Avagy.. az vajon igaz volt? Hümm.. Szerintem én még várok, hátha mond nekem valami érdekeset Maszat-san.^^

by **Strea** Pént. Május 16 2014, 21:40

M türelmesen megvárja a reakciókat, a lovag szavaira meg sem rezdül, s amikor Tachi és Hürrem sarkon fordulnak, csak a kezét teszi ki oldalra, egyetlen mozdulattal állítva meg az embereit, akik már léptek volna utánuk.
- Hagyjátok. Mindenkinek a saját választása – mondja, s innentől figyelmét a kislányra koncentrálja, mosolyogva intve Harunak, hogy kövesse – A gyermeki kíváncsiság csodálatos – nyitja ki az ajtót, majd engedi előre Harut, nem erőltetve semmit. Az embereiből kettő az előző teremben marad, a többiek viszont követik vezérüket, a háttérben állva.

Tachi és Hürrem: Amennyiben elhagyjátok a termet, számotokra a küldi véget ért. Visszafele nem lesz semmilyen akadály, a teremben maradó tagok sem fognak zavarni titeket semmiben.

Haru:

Két kanapé, középen egy kis asztallal, egy üveg bor és poharak. Jellegzetes fáklyafény, a háttérben egy pult, rajta egyéb italokkal.
- Elnézést, te ehhez túl fiatal vagy… de azt hiszem, ezt már említettem – ül le M, majd csettint, s az egyik feketeruhás, kezében tálcával jelenik meg – Mit kérsz? Narancslé? Sokféle üdítőnk van – mondja, s akármit választasz, pár pillanaton belül már előtted is van.
- Köszönöm a türelmedet. Sajnálatos módon a legtöbb vendégem nem alkalmas arra, hogy üzleti beszélgetésbe elegyedjünk – ingatja a fejét – De így legalább biztosan tudom, kikkel van dolgom. Engedj meg egy gratulációt, te vagy közülük a legfiatalabb – mosolyog rád - Hogy mivel is foglalkozom? Feketepiac. Csempészet. Besúgók, kémek, a külvilág felé szimpla üzletember, aki igyekszik minél több vagyonra szert tenni. Viszont felmerült egy-két problémás eset – emeli fel a poharát, és kortyol bele – amihez profi munkára van szükségem – néz rád, a bort lötyögtetve - Mondd, szeretsz embereket ölni? A módot rád bízom, valamint minden anyagi feltételt biztosítok, s egyéb juttatásokat is, ha szükséged lenne rá. Amit csak szeretnél – néz rád, továbbra is türelmes mosollyal, kényelmesen elhelyezkedve a kanapén.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Május 19 2014, 16:34

Kifelé menet azon töprengtem, hogy vajon mivel is tartja maga mellett az embereit ez a fickó? Fizeti őket? Ha igen, mivel? Önszántukból nem valószínű, hogy engedelmeskednének az utasításainak, ahogy az én parancsolgatásom is siket fülekre találna. Sose volt szükségem arra, hogy hatalmat reprezentáljak ahhoz, ha valamit el kívántam érni. Gyenge eszköznek tartottam, és ami talán még fontosabb, cseppet sem volt elegáns. Közönséges volt, igen. A szavak ereje sokkal meggyőzőbb fegyver volt - hamis képzetet kelteni a másikban, zavart kelteni, elhitetni vele, hogy amit értem tesz, az neki is jó. Jelen helyzetben pedig lehetőséget adott a gyors és fájdalommentes szabadulásra egy olyan helyzetből, ami cseppet sem volt kívánatos a számomra. M, mert adjuk meg neki a tisztességet, és ne hívjuk azon az ostoba néven, szóval meggyőződött róla, hogy nincs ránk szüksége, így könnyeden elengedett minket. Haru-chant bevallom kicsit sajnáltam, hogy maradásra kárhoztatta magát, ugyanakkor az érzés gyorsan tovaszállt. Az ő döntése volt az önsanyargatás :]
Sokkal inkább lefoglalta a figyelmemet immár a sarkamban lihegő leány. Noha ez csupán egy jövőkép volt, hiszen semmilyen légszomjjal nem küszködött egyelőre, ám ami késik, nem múlik. Kezemet a derekára csúsztattam, és közelebb húztam magamhoz, míg átértünk a termen, ahol a pókokkal is megküzdöttünk, idézőjelesen. Sétánk ott ért véget, ahol a város határa kezdődött, amint átléptünk a védett övezetbe, megálltam és Istennőmet a folyosó falának toltam. Egy ellentmondást nem tűrő csókkal hódítottam meg ajkait, ujjaimat pedig végigfuttattam selymes combján.
- Csak engem tesz kíváncsivá Haru-chan arca, mikor kilép azon az ajtón és meglát minket szeretkezés közben? :] - kérdeztem, utalva arra, hogy mit is forgatok éppen a fejemben. Közeledésem merőben eltért az első éjszakánkon eljátszott színdarabtól, a folytonos ígéretek és a sejtelmes oda-vissza játék helyett egyértelműen uralmam alá kívántam hajtani a lányt. Annyi időt elpazaroltunk, halálos unalmamat tova kellett űznöm valamivel, méghozzá gyorsan. Aphrodité bájai tökéletesek voltak erre a feladatra, és ennek megfelelően egy percig sem tétováztam, hogy örömet okozhassak neki és magamnak, illetlen helyekre sikló érintésemmel. Kettesben, egy nyirkos, sötét folyosón. Ennél hangulatosabb nem is lehetne :]

by **Hürrem** Vas. Jún. 01 2014, 14:20

Nagy bánatomra Maszat kutyu nem hajlandó csillapítani kíváncsiságom szörnyének éhségét. Nem szól egy árva szót sem, eltekintve a fogdmegjeinek szánt üzenettől, hagyja, hogy kilépjünk az ajtón. Kissé csodálkozom, Haruka vajon miért is maradt ott végül. S magam sem tudom, miért, úgy érzem, rossz döntést hozott.
Ámbár ezt be lehet tudni egy olyan ösztönös falka-reakciónak, ami olykor-olykor felébred az ember idegei között. Egy gondolatbeli legyintéssel lököm félre az érzést, és sétálok tovább, el az emberek mellett.
Nem igazán terveztem semmi rendkívülit. Két dolog foglalkoztatott csupán, mindkettő ellentétes irányba vonzott, és egyiknek se volt köze ahhoz a férfihoz, aki épp az imént ragadta meg a derekam, mint valami uralkodói jogart. Én pedig hagytam. Hisz mi értelme volna levakarni magamról, főleg, mikor nem is szeretném. Az érintés, még ha kissé más ízű is, mint a valóságban, igenis jól esett, én pedig nem vagyok az a típus, aki önszántából lemondana azokról a dolgokról, amiket élvez.
Nem volt ez másképp akkor sem, mikor kiértünk a zónából. Miután az egyik támadási felület védetté vált, egy másikat rögvest ostromolni kezdtek. Minden digitális idegszálam válaszolt rá, és azt se tartottam volna meglepőnek, ha odakint fekvő testem hasonló reakciókat produkálna. Mintha tűzijáték indult volna az agyamban, és egy rövidke időre mindent kitörölt, ami az elmúlt egy órában történt velünk. Felemeltem a lábam, hagyva, hogy minél jobban hatalmába keríthessen a másik test minden izma és idegszála, karjaim pedig úgy fonták körbe és szorították ajkait az ajkaimhoz, mint a szőlő indái és kacsai.
A varázslat vesztett erejéből, mikor megszólalt. Nem nagyon, csupán picikét, és egyenlőre csak egy dologhoz volt elég ereje. Az egyik szó megigézett, mindig is szerettem, ha egy férfi kimondja, amire valójában gondol, legyen az akármilyen mocskos vagy szép. Sugárzó mosollyal, puszta tekintetemmel feleltem neki igennel, majd lejjebb eresztettem kezeimet.
-Csupán van egy kis gond. -pillantok lejjebb, a férfi mellkasa vonalában, karcsú ujjaim játszanak a feszes izmokon, amik a ruha alatt lapulnak. -Kíváncsiságom szörnye valami másra is éhezik.
Nem hazudok. Az ellentétes irányok olyan erővel indulnak meg, hogy úgy érzem, szétszakadok. Az előbb említett szörny eredetileg úgy gondolta, visszatér és hallgatózik az ajtónál, vajh' miről beszélhetnek a kutya és a kislány. Most viszont a lovag egy olyan lehetőséget is feltárt, ami szintúgy kielégítené minden vágyát. Nem beszélve az enyémekről.
-Te talán nem vagy kíváncsi? Csupán kicsikét? -kérdezem ravaszkás mosollyal, majd kislisszanok előle, mint a menyét, hogy visszainduljak a folyosón. Egyik kezem mégsem hajlandó elengedni az övét. -Csupán kicsikét. Aztán minden ízemben a tiéd vagyok. Akár a folyosón is.
Sokat ígérő kacsintás. Kacér tekintet. Kíváncsiság. Oh, Istenem, mennyei ízek.

by **Drake Haru** Szer. Jún. 04 2014, 17:41

Csodálatos.. A gyermeki kíváncsiság.. Hümmhümm. Tetszetős kifejezés, habár én inkább nevezném a türelem hiányának, nem mintha e kettő nem járna kézen fogva. A küszöbön hirtelen álltam meg, és néztem hátra M-re, félredöntött fejjel, amolyan utolsó meggyőződésként, majd beszökdécseltem a szobába. Megakadt a szemem egy lassan lefelé szállingózó porszemen, és azt kezdtem vizslatni, miközben vélhetőleg ő is bejött, és leült. Megint alkohol került elő. Ez az ember folyamatosan iszik. És mindig elmondja ugyanazt ezzel kapcsolatban, hogy é ehhez fiatal vagyok. nem mintha nem tudnám. Nem mintha érdekelne. A bort viszont amúgy sem szeretem. Bár az alkoholt sem különösen. Nem mondhatom, hogy elnyerte volna tetszésem az íze, és a mai napig nem értem meg az embereket, akik ezzel nap, mint nap élnek. Akkor már inkább valami más.. Hisz annyi dolog van, amely kizökkent a valóságból. Az ügyesebbeknek nem is kellenek hozzá szerek, hogy egy sajtos világban éljenek.
Megingattam a fejem. - Nem kérek semmit. - feleltem halkan, vékonyka kis hangomon, majd lezseren hátradőltem székemben egy sürgető sóhajtás kíséretében.
Hümmögtem egy sort, mielőtt felálltam, és hátat fordítottam neki, majd az asztalnak dőltem. Elővettem zsebemből egy egyszerű, de csinos ksi dísz golyót, majd azt kezdtem el pörgetni ujjaim között, miközben látszólag belemerültem tanulmányozásába.
- De miért ilyen fontos, ha csak egy emberölés miatt.. ennyi mindent megtudj rólunk? - kérdeztem aztán nagy hirtelen, újra felé fordulva.
- Azt, hogy mennyire vagyok erős, eddig is tudhattad.. Biztos vagyok benne, hogy felmérted. Ahogy azt is, hogy én képes vagyok megtenni akármikor. Mást viszont egy ilyen munkához nem kell tudni.
- És.. - az ajtóra emeltem tekintetem. - Miért nem csinálja az egyik embered? - ha már olyan erősek.. Erősebbek, mint mi. Vagyis erre tippelek abból, hogy olyan észrevétlenül elaltattak.
- Mindenesetre nekem oké. - fordultam aztán meg újra. - Végül is csak a szokásost kell tennem, nemde? Annyi különbséggel, hogy most nem választhatom meg a személyt.

by **Strea** Csüt. Jún. 05 2014, 20:01

M türelmesen vár, kortyolgat párat a borból, hisz ő eddig sem sietett sehová. Haru kérdéseire bólint, jelezve, hogy teljesen helyénvalónak találja őket, ám nem várat sokáig a válasszal.
- Nem egy emberölés miatt. Az ajánlat hosszútávra szól, a lista pedig percről percre változhat, ahogy az időintervallum is, amin belül meg kell oldani a problémát. Ezért van szükségem állandó partnerekre, s én csak olyanokkal szerződök, akiknek jól ismerem a képességeit, valamint a reakcióit különböző helyzetekre. Így tudok tervezni, mérlegelni a lehetőségeim, és dönteni – magyarázza, majd követi a pillantásodat az ajtón túlra – Ők az én embereim, mi pedig nem ölünk. Kétségtelen tény, hogy megtehetnénk, de ezzel kockáztatnánk a lebukást, és más versenytársaink is hamarabb elérhetnének hozzánk. Nem, ezért kell külső ember, mint amilyen te is vagy – mondja, a beleegyezésedre elmosolyodva – Köszönöm szépen. Igen-igen, csak a szokásos. Mi csupán a nevet adjuk meg, illetve más információkat, amennyiben rendelkezésünkre állnak. A többi rajtad múlik.

M végül föláll, illedelmesen meghajolva előtted.
- Hamarosan meg fogod kapni az első nevet, addigis jó szórakozást kívánok. Ha szeretnéd, az egyik emberem kikísér, persze nem kötelező. Mégegyszer köszönöm a segítséget, de ha megbocsátasz, még más elintéznivalóim is vannak – hajol meg másodjára is, majd hátat fordít neked, és elteleportál.

Zárókör. Smile

by **Drake Haru** Hétf. Jún. 09 2014, 21:07

Hümmögve hallgattam a férfi válaszát, majd elégedett mosollyal arcomon felálltam székemből, és felé nyújtottam kezem.
Hosszútáv.. Munka.. Több.. Sok.. Ez.. Annyira.. remek.\o/ Lista.. Lista! Ez sok embert jelent! És hozzám igazítva! És szükség van rám! Fontosnak érzem most magam!
- Megbeszéltük. Tetszik az ajánlat. Benne vagyok! - mondtam széles mosollyal. Most már teljesen érthető volt, miért engem.. és minket keresett meg. És nagyon tetszett az ajánlat. Szinte repdestem az örömtől, és az izgalomtól, hogy vajon mikor fogom megkapni az első.. ügyfelet. Azt hiszem az elkövetkező idő várakozással fog telni részemről.^^ Kivéve ha most azonnal kapok majd egy nevet. Vagy pár perc múlva. Az igazán jó lenne. Vagy.. Inkább mégsem szeretném, ha most kapnám meg a feladatom. Ugyanis most éhes vagyok. Nagyon. Korog a pocim. Most azonnal haza kell érnem enni._. Sajnos megint otthon hagytam a szendvicseimet.>.> Ehrrmm... Úgy döntöttem, sietősre veszem, úgyhogy aktiváltam is a teleport kristályomat, és rögtön haza tértem. Úgy gyorsabb volt, na.. A kezdetek városa főteréről közelebb van a templom. Komótos léptekkel végigsétáltam a főtéren, az utcákon, a megszokott útvonalon.. És akármilyen lassan mentem, nem kaptam üzenetet arról, hogy lenne feladatom. Sad

Odahaza megvajaztam a szendvicsemet, ráraktam lassan a szalámit, majd a tetejét.. És még mindig nem kaptam üzenetet. Lecsüccsentem enni, lassan haraptam a falatokat, és jól meg is rágtam.. Még mindig nem kaptam üzenetet. Már kezdett picit idegesíteni az üzenetlenség.. Úgyhogy elmentem, megszámolni a pénzt a raktárban. Mire végeztem.. Még mindig semmi. Végül úgy kellett döntenem, elmegyek, és addig is gyakorolok a felkérésemre.^^ Nem árt eddzésben tartani a pengém..

by **Tachibana Makoto** Kedd Jún. 10 2014, 16:11

Én és a nagy szám... nem az első, és nem is az utolsó eset, hogy szavaim kirántanak egy lányt abból a ködös, zsibbadt elmeállapotból, ami megengedi, hogy teljesen átadja magát nekem és érintéseim mámorító hatalmának. Ugyanakkor nagyon is illett Istennőmhöz, ahogy kitáncolt a karjaimból, és megfosztotta magát, illetve engem is a kölcsönös örömöktől. Ahogy elhúzta a mézesmadzagot az orrom előtt, de otthagyta az ígéretet a maga játékos bujaságával. Kicsalt belőlem egy sóhajt, benne egy csipetnyi csalódottsággal és fáradtsággal. Nem értette meg. Most én voltam az úr. Az első perctől az utolsóig. Hiba volt, hogy kezét összefonta az enyémmel, így nem menekülhetett, teret adott nekem. Magamhoz rántottam. Nem erőszakosan, de határozottan. Közelebb húztam és átöleltem hátulról, nem engedve őt tovább. Kezem felkúszott az oldalán, ujjaim becsúsztak a ruhája vállpántja alá, majd egy lefelé irányuló simítással megszabadítottam gömbölyű keblét a ruhától. Belecsókoltam a nyakába, és hozzáfogtam a szabaddá vált domborulat kényeztetéséhez. A kéj hatalmával kívántam magamnál tartani és elfojtani benne a kíváncsiságot, mely csupán csalódást okozna számára.
- Első lépésben próbára tette a megfigyelőképességünk és az intelligenciánk. A másodikban a problémamegoldó készségünk következett. A harmadikban a harci talentumunk következett, és a negyedik, befejező felvonásban tesztelte, képesek vagyunk-e feláldozni a bajtársiasságot a feladat befejezése érdekében. Mindeközben végig hatalmat próbált gyakorolni felettünk. Add hozzá, kik vagyunk, és nyilvánvaló, mit kívánt tőlünk - suttogtam a fülébe, miközben bele-belecsíptem ajkaimmal a cimpájába, vagy éppen a testrész peremébe - Harunak most épp egy zsoldosmunkát ajánl. Más nem lehetett a célja egy ilyen komplex próbával - közöltem vele - Ő pedig elfogadja, hogy kiélhesse magát - folytattam a benti beszélgetés hangos lejátszását - M levonta a következtetéseket a reakcióinkból. Intelligens ember. Én pedig elértem, hogy lemondjon rólam, elbuktam a próbáját szándékosan, hogy veled lehessek. Órák óta csak rád gondolok, Aphrodité - monologizáltam tovább, és mélyen beszívtam ezüstös haja illatát, melybe most némi por is keveredett sajnálatos módon, hála Maszat bánásmódjának. Másik kezem, mely eddig a hasán nyugodott, most lassan lejjebb csúszott, és ujjamat végighúztam a lány combján. Egészen végig, még túl is rajta.
- Sértő, hogy efelé a közönséges ajánlat felé több érdeklődést mutatsz, mint az én irányomban. Meg kell, hogy büntesselek érte :] - vigyorodtam el finoman a fülébe lehelve. Megfosztom a választás lehetőségétől, az uralmam alá hajtom, amiért ilyen engedetlen volt, és istennőhöz méltatlanul viselkedett...
- Most az enyém vagy :]

by **Strea** Csüt. Jún. 26 2014, 18:41

A küldetést lezárom. Köszönöm a részvételt.
Jutalmazás: 16 kör volt, ebből 1db harci. Szint-, és minőségi/aktivitási bónusz is jár, utóbbira viszont nem adok maximumot.

Arany és exp:

Tachi: 123 exp, 140 arany
Haru: 123 exp, 140 arany
Hürrem után 59-59 exp Sayának és Channak, valamint a Felszabadítóknak 130 arany

Jártasságok:

Tachi: 20db T2-es érc és 20db T1-es növény
Haru: 20db T1-es növény és 2db T1-es Kristályrecept

(Ezeket admin sorsolja majd.)

Céhbónusz:

Liberators: (Haru aranybónuszos dobásával)
275 arany a céhbankba, valamint Ayse 40 exp (betelt), Tachi 96 exp (betelt) és Haru 24 exp (betelt)

by **Kayaba Akihiko** Szomb. Jún. 28 2014, 00:40

Tachi: Érclátás (T2): 100 -> 120, 1 Tűzkő 8 Fémkő 1 Vastag Bőr 1 Drágakő 3 Tömény Rubin 3 Acél
Növénylátás: 50 -> 70, 9 Kis Tövisgyökér 5 Faeno Levél 3 Barna Gomba 3 Vörös Pitypang

Haru: Kristályírás: Halvány Erősítő Kristály Recept, Gyertya Kristály Recept
Növénylátás: 50 -> 70, 5 Kis Tövisgyökér 2 Faeno Levél 2 Barna Gomba 6 Tövisgyökér 5 Vörös Pitypang

by Ajánlott tartalom