[Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

by **Askr** Szer. Aug. 14 2013, 10:36

Warrior Cats 1.0

Résztvevők:
- Kusumi Ayani
- Hasarii Fumiaki
- Halász Alex
- Drake Haru
- Rokurou Amaterasu
- Saya
- Hinari

Határidő: 5 nap/kör

Új nap virradt fel Aincrad "csodálatos" világában. A új nap új lehetőségeket takar, s ti mindannyian rutinosan kezditek azt. Ám egyikőtök sem sejti, hogy hamarosan olyan élményben lesz részetek, amit nem felejtetek el olyan egyhamar. Valami arra visz titeket, hogy meglátogassátok a második szint kietlen vidékeit: kedv, szándék, bármilyen egyéb okból. Kifejezetten meleg nyári időnek ígérkezik a mai, s ezt mindannyian érzitek. Egyelőre nem találkoztok egymással, így egyedül élvezitek - vagy átkozzátok, jellemtől és kedvtől függően - a melegnek ígérkező időt. Miközben utatokat rójjátok, egy távolabbról jövő zene hangjára lesztek figyelmesek. Vajon ki vagy mi hallatja ezt a különös melódiát? Hamarosan kiderül, amint annak irányába mentek. A dombok tetejéről tökéletes panoráma nyílik arra a helyre, ahonnan a dallam szól. Legalább egy tucat pici vájatra lesztek figyelmesek, melyek egyetlen kis állatkától származnak: egy üregi kutyától. A földben élő rágcsáló kíváncsian dugta ki fejét az egyik lyukból. Fülét hegyezve, fekete gombszemeit rátok mereszti. Amint feljebb egyenesedik, a nyakára lógatva egy kis kártyát vehettek észre. Akár az úti poggyászokra tett címkék, úgy lógott le az üregi kutya nyakáról az üzenetet tartalmazó iromány. Különös érzés tölthet el bennetek, mikor úgy halljátok, mintha a zene a föld aljáról jönne. Vagy a kíváncsiság, vagy pedig egy ösztönszerű sugallat visz rá arra titeket, hogy megpróbálkozzatok becserkészni a kis földtúró állatkát. A földi kutya azonban sejti, mit akartok tenni, és aztán nem hagyja annyiban a dolgot: a föld alatti odújába bújva gúnyolódik rajtatok. Ugye tudjátok, hogyan kaphatjátok el a szőrmókot?

Nos, miután - nagy nehézségek árán - sikerült elfognotok a ravasz földtúrót, elolvashatjátok a nyakán lógó üzenetet.

Ha elfogtad ezt a derék jószágot, született vadász vagy!
De vajon képes vagy cseles majmok keze közül megszabadulnod?

Amint a végéhez érkeztek, egy küldetés ablak nyílik fel előttetek. Nem dönthettek, mintha egy láthatatlan akarat fogadta el volna helyettetek a feladatot. Ezt követően a földtúrások egyetlen nagy, feneketlen járattá alakulnak. Túl késő, hogy megkapaszkodjatok. A sötétségben egyre csak lejjebb és lejjebb haladtok, miközben a zene egyre halkabbá válik és a végéhez nem ér. Akkor fehér fényesség tölt el mindent. Egy biztos: nem egészen biztos, hogy még mindig a második szinten vagytok.

Nos, itt lenne az első feladat: egy kreatív fogócska a földi kutyussal. Nyugodtan irányítsátok az állatot, de kreatív megoldások szülessenek, küszködjetek meg vele!

by **Drake Haru** Szer. Aug. 14 2013, 12:03

Fényes nappal bóklászom a második szinten! Én! Itt tartózkodásom óta alig kétszer dugtam ki az orromat nappal. Nem is nagyon érte fény a testem. Most viszont képtelenség a tömött, hangos, zajos fogadóban megmaradni. Alvásra nincs szükségem, arra már rájöttem, de azért nap közben mégis gyorsabban telik az idő, ha aludhatok. Most viszont ez nem meg. Valahogy mindenki bezsongott a hirtelen meleg időtől. Nem is értem, mire ez a nagy felhajtás. Mindenesetre a vállamra vetettem a pulcsimat, és úgy indultam el egy nyugisabb helyet keresni, pólóban, szoknyában. Nem hordtam ilyet régóta, ugyanakkor amikor beléptem a játékba, ez volt rajtam, mivel természetesen lánynak állítottam be a karakteremet, és azóta sem foglalkoztam olyasmivel, mint másik ruha vásárlása. Jó volt ez. Most viszont mégis zavart, ahogy meglengette ruhám a szél, és a napsütésben annyi ember tolongott az utakon, hogy még engem is zavari kezdett a kivillanó fehérneműm. Gyorsan ki akartam szabadulni az eszeveszett tömegből, így előretörte, nem foglalkozva azzal, hogy néha fellökök valakit. Közben az járt a fejemben, hogy be kéne újítanom felszerelésből. Mostanság sok szintet sikerült lépnem, úgy tűnik, a gyilkolás jövedelmező feladat, viszont ehhez a felszerelésem nagyon gyenge. 1-es szintű páncélban nyomulok, kezdő fegyverrel. Ez nagyon nem menő. Persze az öléshez éppen elég.. Ahogy kiértem a dombok közé, hirtelen egy hang ütötte meg a fülemet. Az eszem azt suttogta, hogy kerüljem el jó messze, hisz ahol zene van, ott ember is, az embereket meg nem szeretem. Viszont a szívem oda húzott, így megnyugtattam az eszem, hogy ott biztosan egy áldozat van. A hanggal csábít magához, hogy végre felszabadítsam kínjai alól..
Azon kaptam magam, hogy egy ürgét kergetek. Nem is tudom, hogy jutottam el idáig. Áldozat híján rajta akartam kielégíteni gyilkolási vágyamat, ugyanakkor nehéz volt elkapni a kis nyavalyást. Benn a farka, kinn a farka, ott a lukban. Nem lehet ilyen lyukas helyen ürgét fogni! Itt az ideje a lyukat betömni. Dugó-fadugó, a parafadugó! Jól bedugaszoltam a lyukakat, csak egyet hagytam szabadon, annak a szájához ültem, és vártam. Hamarosan megjelent a kis ürge, és én egy gyors mozdulattal jól el is kaptam. Diadalittasan olvastam el a nyakában lógó címkét, majd megöltem a jószágot. Ekkor egy ablak nyílt meg előttem, és én megdöbbenve láttam, hogy elfogadtam egy küldetést.. Na ne már! Nappal nem csinálok semmit, nem hogy küldetésezzek.. És ha nem csinálom végig? Ez az, senki sem kötelezhet! Szépen hazamegyek, és kész! Viszont amint léptem volna, megnyílt alattam a föld, mint a mesékben, és én csak zuhantam egyre lejjebb, és lejjebb.. Ez így nem járja! És fehérség.. Mint a mennyországban. Csakhogy nekem mindenhez van közöm, csak a mennyhez nem. Vagy ez a pokol lenne, és az a büntetésem, hogy megvakítanak? Mert akkor jó úton haladnak.. A fene ebbe a játékba, fájdalom nélkül az ember azt sem képes eldönteni, hogy meghalt-e, vagy sem. Ezért ossz szegény áldozataimnak is..

by **Kusumi Ayani** Szer. Aug. 14 2013, 18:56

3…2…1… És máris arccal előre a földre huppantam. Olyannyira melegnek indult a mai nap, hogy azt már el sem lehet hinni. Én sosem tudtam nyugton aludni ilyen időben, és egy ágon nem igen szabad forgolódni, így ennek köszönhetően dobtam egy fejest. Ilyenkor imádom, hogy nem érzek fájdalmat ebben a világban, de azért még megdörgölöm a fejemet. Tűzparipám rögvest megpróbált felsegíteni, de én elhátrálok tőle.
- Bocsi Tűzrózsa… most tartsuk meg a 4 lépés távolságot. Elég melegem van anélkülis, hogy hozzám bújnál.
Kancám kénytelen kelletlen megtartotta a távot. Szép lassú, vánszorgó léptekkel haladok a teleport felé. Úgy reméltem, hogy a 2. szinten hűsölhetek egyet... már képzeletemben a hűsvizű Tavacskában áztattam magam, ám a szintre felérve valami megváltoztatta utamat. Egy halk dallam szólt a levegőben, amelyet akaratlanul is követni kezdtem. Hamarosan kiértem a városból, mire a zene hangosabban kezdett el szólni. Kis gyaloglás után sikerült belelépnem egy lyukba. Kis híján lefejeltem egy mobot, amely bebújt az üregébe, és máshol jött elő. Kimásztam a földből, és hatalmas vágyat éreztem arra, hogy elkapjam azt a szegény jószágot. Így itt az ürgeütést játszva próbáltunk fejbe kólintani a dögöt, hogy aztán ki tudjuk húzni, na, ez a stratégia nem volt jó. Hát áttértünk a B tervre. Köveket a lyukakra gördítve eltömítettük őket, csak 2 maradt nyitva. Egy nemrégiben szerzett vödörbe folyamatosan hordta vizet, mire mi történt, Az ürge a másik üregben megjelent, és kapott is egy jó nagy tockost a pacimtól. Így sikerült elkapnom az állatkát. A nyakában volt egy táblácska, amit levettem, és elolvastam. Ezután egy küldifelkérés jött. Alig fogadtam el az üreg megnyílt és miközben zuhantam le nyakamba kaptam az üregbe öntött vizet.

(csak ez jutott eszembe xD)

by **Saya** Csüt. Aug. 15 2013, 11:46

Dúdolgatva sétálgatok a mezőn, meztelen talpam alatt még mindig olyan fura érzésű ez a digitális fű. Nem az igazi, de mókás. Hugi nyugodt érzelmekkel, már-már jókedvűen bújik meg a fejemben, de csak azért, mert szereti, ha szomorkásabb dalokat dúdolok vagy énekelek. Én meg szeretem őket, mert olyan jók, hiába szomorúak vagy sejtelmesek, megnyugtatják az embert.
Viszont ahogy haladok előre, valami megüti a fülem. Valami olyasmi, ami teljesen eltér attól, ami eddig a fejemben ment. Ez vidámabb, de mégis olyan típusú zene, ami sietségre késztet, hogy szaladjak, rohanjak, mert történik valami. Mi lehet ez? Ki énekli?
A hang felé veszem a lépteimet és felmászok egy kis dombra. "Wake up..."
-Azta! Odanézz, Hugi!
~Látom.~ -feleli, és érzem, hogy a kíváncsiság felébred benne.
-Mi lehet ez?
~Valami állat. Viszont van a nyakában egy üzenet, ha jól látom. Kapjuk el.~
-Oké! -bólintok és leszaladok a dombról. Mikro elég közel érek, az állat lebukik a föld alá, és valahol máshol bukkan elő, hogy nevessen rajtam. Elmosolyodom és a háttérzene ellenére valami mást kezdek énekelni.
-Gyorsan jön a hiéna már...
Két kezemmel elkezdek ásni, mindig beások egy lyukat, aztán megyek a következőhöz.
-Alagút, amit mindig ásunk,
Mikor készen vagy, ásol egy újat.
Alagút, amit mindig ásunk.
Gyere ássunk, mert sosem lesz kész...
Kuncogok egy kicsit, mikor még a Hugi is rákezd a fejemben dúdolgatni.
~Ne röhögj. Én is elengedhetem magam néha, nem?~
-De-de, csak nyugodtan, én örülök neki^^
Mikor már nem marad járat, amibe az állatka elbújhat, elkapom, felemelem és megsimogatom a hasát. -Nyugi, nem bántalak. -aztán leszedem a nyakáról az üzenetet.

Ha elfogtad ezt a derék jószágot, született vadász vagy!
De vajon képes vagy cseles majmok keze közül megszabadulnod?

Fel sem fogom igazán a jelentését, mikor felugrik egy küldetésablak. Gyorsan végigolvasom, és valami miatt már el is van fogadva, pedig nem nyúltam semmihez O.o Aztán egy sikkantással elkezdek zuhanni. Csak zuhanok, zuhanok, még a zene is elhalkul, mire a sikítást is abbahagyom és csak várom, mikor érünk földet ;_;
De remélem, nem lesznek majmok. Azokat nem szeretem annyira. Olyan ijesztőek.

by **Hinari** Szomb. Aug. 17 2013, 03:37

Nem volt napfény, a sötét árnyak pedig végig követtek utam során, ott voltak mindenhol, a fák mögötti, félhomályos fűben, a felhők nyomában a nagy mezőségeken át, végig a lefelé kanyargó folyókig. Nem tudtam, merre megyek, nem is érdekelt igazán, nem volt célom sem, sem pedig erőm. Gondolataim se voltak, s amik voltak, azok is csak visszaidézett szavakból, egy-egy mosolyból és érintésből álltak, s könnyeim minden egyes képkockánál, minden lépésnél, mozzanatnál ott voltak, utamat szegélyezték, bármerre mentem. Egyedül. Nem… beszéltem senkinek se róla. Ők még nem tudhatták, hisz nemrégen történt, s én nem tudtam, hogyan mondjam el nekik. Megálltam, elindultam, fákat kerülgettem és sebesvizű patakokon gázoltam át, nem néztem se irányt, se térképet, még az utamba kerülő mobokkal sem törődtem. Ellöktem néhányat, pusztakézzel, a Katanát nem mertem lehívni. Féltem. Rettenetesen féltem, még soha így amióta elkezdődött a játék, még a fekete csuklyás alakkal szemben sem, aki megölte Naxont. Ott futottam, most csupán az elázott fűben botorkáltam előre, ott a város, a biztonságos övezet volt a célom, ezúttal viszont nem érdekelt, ha meghalok. Nem érdekelt… Talán igen. Talán mégiscsak. Feladatom volt. Megígértem neki, azt mondtam, hogy rendben, ó én meggondolatlan.

Nestor volt az egyetlen, aki tudta. Nem tudom, honnan és hogyan, lehet, hogy csak érezte, de az énekét végig hallottam, s amikor behunytam szemeim, arra a napra emlékeztetett, amikor találkoztunk. Megálltam újból, de az ének tovább folytatódott, beleégetve dallamát a memóriámba, s én keserű mosolyra húztam a szám. Mit bizonygattam ott a fiúnak? Volt egyáltalán bármi fogalmam róla, mit érezhet? Ki vagyok én egyáltalán?
Hívott, ezúttal nem ő: egy másik dal úszott az égben, hullámai megrezegtették a fák leveleit. Követtem, s a sárkány követett, nem néztem vissza, nem kérdeztem semmit. Talán kíváncsi. Látni akarja, mit teszek, de semmit sem akartam tenni. Sodort az ár, s tudtam, egyszer vissza kell mennem, de így nem láthatnak. Feladatom van, nem okozhatok csalódást. Ütemesen lépkedtem, kiengedett tincseim lágyan fodrozódtak a felerősödő szélben. Nem volt előre, se hátra, csak a végtelenség és a dal. Meg az állat. Engem figyelt, nyakában cédula, nyakában információ, mely árulhatta a halált is, de reményt is adhatott. Halkult, majd erősödött az ének, a föld alól szólt, nem arra figyeltem. Kezeim ökölbe szorultak, elnéztem a távolba, majd vissza, s szó nélkül vettem a kezembe a Katanát.
- Kapd el – hogy miért mondta, nem tudom, lehet igaza volt, ha van amivel elfoglalnom magam, talán túlélhetem ezt a napot. Ekkor érezhette meg gondolataim, éreztem, tudtam, hogy már tudja. Eddig is tudta. Miértek nem voltak, s az idő se létezett, összefolyt, nem irányíthattam, s csupán a kezemben lévő rágcsáló ijedt vinnyogása tudatta velem, hogy még élek. Körülnéztem a pusztításon, s elborzadtam: ez nem én vagyok. Életpontjaim már rég sárgában voltak, annyiszor használtam a földsárkányt, a vájatok lerombolva, de a bennem rejlő dühöt semmi sem csillapíthatta. Elolvastam, amit el kellett, majd útjára indítottam az ürgét, aki reszketett, mikor tekintetünk találkozott. Nem voltam képes sajnálni, s miközben elnyelt a sötétség, én csak egyetlen kérdést ismételgettem: Biztosan képes leszek rá?

by **Halász Alex** Hétf. Aug. 19 2013, 00:08

//nem tudom milyen lesz, de most vagy soha alapon írom meg a hszt Razz

//

Egy újabb nap Aincrad pixelterhes világában. A nap úgy sütött le rá, mintha nem tudná, hogy mindannyian csak bábok, adathalmazok egy kis chipben rekedve. Nem foglalkoztatta ilyen költői kérdés, annál inkább a fényével elárasztott szőke fiúcskát odalent a talajon. A második szint füves részén barangolt már egy jó ideje. Egyedül. Megszokta már, hogy nincs mellette senki a nap legnagyobb részében. Kint állandóan nyaggatta valaki, és már már volt olyan nap, mikor bujkálni kényszerült a sok szempár elöl. Valaki ezt, valaki meg azt akart tőle, mindegy. Most ez a nagy, és egyben teljesen hétköznapi dolog nem nyaggatta itt.
Merengéséből egy ismerős zene dallama rázta fel. Régen játszott már azzal a játékkal. Kellemes emlék. Ugyan nem mondta és nem is mondhatta magát soha KOCKÁnak, de azért ismerte a jobb játékokat, és amiknek ütősebb volt a története is, mint például a Prince of persia, vagy az amelyiknek az imént hangzott fel az ostja, azzal előszeretettel játszott is. Meg is van otthon. Cool

Kingdom Hearts. A Final Fantasy jobban lefoglalta, de ez is mindenképpen megérdemelt egy elismerést.
Önkénytelenül is a hang irányába vette az irányát.
Szaporábbra vette a lépéseit, minél előbb látni akarta, hogy kicsoda, micsoda nosztalgiázik ebben az időben. Itt.... valahol a világ végén.

Nagy meglepetésére azonban csak pár lyukat talált, majd kisvártatva egy üregi kutyát. Vidáman húzta mosolyra szája szélét. Valamiért mulatságos volt a zene együttese és ez az ügyetlen kis állatka. Mikor észre vette a nyakában lógó kis papirost, habozás nélkül engedett a késztetésnek, hogy elkapja, és megnézhesse, ám az üregi kutyus gyorsabb volt annál. Első kísérlete egy nagy luft volt, majd kettővel arrébb a fejénél látta felbukkanni a fürge állatkát.
Márpedig neki kellett az a papír.
Végre volt valami célja a céltalannak tűnő napjának. Nem engedi el a kis imposztort. Utána ugrott, de kísérlete ugyanúgy kudarca volt ítélve, mint az előző, ekkor eszébe jutott, hogy lelövi, de akkor meg mi lesz a papírral?
Aztán elborzadt saját kegyetlenségén. Tudta, hogy ez nem érző lény, és njk-ként nem bánt úgy, ahogy egy jószágot megilletne a bánásmód. De nem akart ilyenné válni. Még ha ez a törvény is idebent, és itt ne követ el semmiféle bűntettet, nem akarja megszokni. Tudatosan kell magát ráállítania arra, hogy hiába njk megadja azt amit valójában egy hozzá hasonló érző lény megilletne.
Ha nem így tenne, nem tudná megjósolni, hogy kint a beidegződött gondolat miket műveltetne vele. Nem is akar belegondolni.
Tehát elvetette a brutális kivégzés elméletét, épp akkor amikor látta, hogy mozdulatlansága miatt az ürge békésen rágcsálni kezdett valamit, nem is olyan messze tőle.
Egy hosszabb karnyújtásnyira volt tőle, és kihasználva saját ügyességét, amit odakint szerzett a harcművészet alatt, egy gyors mozdulattal kupán vágta.
Csak úgy egyszerűen, mint Bud Spencer. ^^
Bumm.... majd a levél. Élvezettel fogta kézbe, ám amit olvasott, az se nem volt érdekes, se nem hasznos. Csalódottá lett.
És ekkor megnyílt alatta a föld, mintha csak a gondolataira válaszolt volna büntetésképp.
Csak zuhant, zuhant az egyre halkuló zene mellett. Semmiből jövő fehér fény vakította el, és még utoljára eszébe jutott a Kingdom Hearts.
Pont ugyanilyen volt.... és már várta, mi lesz a folytatás.

by **Rokurou Amateratsu** Hétf. Aug. 19 2013, 09:05

Misszióját tovább folytatja. Még mindig ugyanazt a személyt keresi Aincradban, akiről úgy hiszi, életben van, csupán még mindig nem talált rá. Legnagyobb fejfájást okozza neki, hogy képes legyen a játékbeli használt nevét, a Zephyrt megjegyezni. Hiszen annyira, de annyira nem ehhez van szokva Sorától.
Úgy dönt, új terepen folytatja a kutatást. Még sohasem járt a 2. szinten, holott az első szint többi települését már elkezdte bebarangolni. Be kell látnia, nem jutott túl messzire, amióta a játékban van. Egyelőre túlzottan fontosabb dolgai vannak annál, mintsem a játék élvezetével és a tápolással foglalkozzon.
Élvezi a nyári napsütést, ami a szinten fogadja. Mindig is szerette a meleget, s az ennél jóval nagyobb hőséget és forróságot is panasz nélkül kibírja. Nem számított azonban rá, hogy érkeztére koncertet adnak. Hallószervét kellemesen birizgálja a távoli dallam, ez pedig valahogyan felkelti kíváncsiságát. Na persze, nem egészen efféle zenéhez van szokva, bár az is igaz, kevesen vannak, akik az ő kedvelt irányzatát képesek ténylegesen zeneként elfogadni. Ez csak igazán részletkérdés, hiszen tulajdonképpen minden zenének nevezhető, amiben legalább három hang van - még ha az a három hang ugyanaz is. Hiszen így már van mihez viszonyítani őket. Az pedig, hogy ki mit nevez ténylegesen zenének, már ízlés és kultúra függő.
A hang irányába halad, s rövid, gyorsan elreppenő percek múltán megpillantja az apró kis vájatokat. Városi gyerek lévén csak tévéből látott ilyet, s talán biológia órán. Talán ez a legszokatlanabb számára Aincradban. Olyan közelivé vált számára a természet. Mindeddig ezt nem igazán értékelte.
Fejét vidoran mutogatja a furcsa kis állatka, melyről igazán meg sem tudja állapítani, hogy micsoda. Neki azonnal morbid módon az a játék jut eszébe, amit a játékcenterekben és a vidámparkokban szokott játszani, amiben le kell ütni a bábukat. Megrázza fejét a gondolatra, ezt talán egy valódi állattal nem kéne csinálni. Még akkor sem, ha ez a valódinak titulált állatka csuoán Kayaba képzelőerejének a szüleménye.
Ami inkább meghozza kíváncsiságát, az a nyakában lógó valami, amihez hasonlót forgatásokon és rendezvényeken szokott látni a staff tagokon. Legalábbis neki ez jut eszébe. Kíváncsiságát mégis csak piszkálja az, hogy egészen pontosan minek is van egy ilyen állaton efféle holmi. Összevonja sárá szemöldökét, megropogtatja nyakát, majd megpróbál lopakodva odaosonni. A kislállat azonban mintha sejtené szándékát. Gúnyolódva pislog rá, talán nyelvét is nyújtja, mint azokban a régi rajzfilmekben, majd elbújik az egyik üreg mögé.
Megtorpan egy pillanatra, hogy gondolkozni kezdjen. Talán ha megkérné... Nem, nem, az butaság. Meg aztán nem éppen bizalmi szavazz rám fejszerkezete van, nem született politikus. Csupán mozgása miatt használták fel azokhoz a tévében leadott reklámokhoz.
Nem törődik végül a dologgal, tovább trappol az üregek felé. Belenyúl abba, amelyikben az állatka eltűnt, de nem éri el. Már egy teljes perce kutakodik, mikor észreveszi, az állatka már méterekkel odébb sziesztázik, s mulattatja magát Roku szerencsétlenkedésén.
- Na megállj csak... cöhh. - fejezi be előbbi cselekedetét, s vetőd utána, sikertelenül. Folytatja elkeseredett fogócskáját, s észreveszi a rendszert, hogy mi alapján mutatja búráját az állatka. Meghatározott rendszer szerint tűnik fel a következő lyukban, az egész pedig egy egyszerű algoritmus. Így aztán, mikor biztos benne, hogy melyikben fog kibújni pontosan, akkor ahhoz az üreghez rohan, nem pedig oda, ahol az előbb az állatka eltűnt.
Mogorvának tűnő arckifejezéssel méregeti a kezében lévő állatot. Azonban csupán a bilétát szedi le róla, hogy elolvassa, ami rá van írva. Elengedi az állatot, aki gyorsan iszkol is vissza valamelyik üregbe. Rokunak azonban nincs ideje kifújni magát. Amint elolvassa a szöveget, automatikusan küldetést kap, s Alice Csodaországban módon nyílik alatta járat, ő pedig nem tudja, hogy pontosan merre is tart ezután.

by **Shade** Hétf. Aug. 19 2013, 10:08

Újabb hajnali napsugár talált be az üvegen, valahol a második szinten lehettem, ismételten egy fogadóban feküdtem, csak a pult helyett most a földön feküdtem. Talán ledőltem, vagy ellöktek a pulttól, őszintén szólva most mindegy volt, mert a földön feküdtem, mindegy melyik ok is játszott. Reggel volt, de már akkor is nagy meleget éreztem, úgy döntöttem, hogy kimegyek a városból, és keresek valamilyen árnyékos helyet, hátha ott kissé hűvösebb lesz. Kisétáltam a fogadóból, majd a várost is magam mögött hagytam, lassan ballagtam, nem volt sietős. Végül pár perc séta után elértem egy kisebb mezőt, jóval mellette egy nagyobb fa terebélyesedett, becammogtam alá. Leültem, a hátamat a fatörzsének támasztottam, szemben voltam a lyukakkal. Újabb időtelés múlva, egy kis állat tűnt föl az egyik lyukból. Rám nézett, én pedig rá. Egy kis szemezgetés után, az állat kihúzta magát kicsit, mire egy kártyát láttam meg a nyakában.
~Hmmm... Mi lehet a nyakában?~ kérdeztem magamtól, a cselekvésre ösztönző kérdést. Elindultam felé, mire a kis állat alábukott a lyukban. Ez pech. Kíváncsi voltam, de meleg volt ahhoz, hogy mozogjak. Jobban éreztem volna magamat, akkor ha lustulhattam volna, nem szerettem a meleget. Benéztem a lyukba, mire egy kis föld repült a fejem felé, gyorsan elhúztam a fejemet, az agyagos föld pedig lehullott a lyuk köré.
-Szemét...- sziszegtem magamban a szavaimban vegyült a düh, és a kínos érzés, hogy egy állatka ennyire jól érzi magát. Bebújtam a lyukba, majd elindultam a labirintusában. Az állat előttem, én pedig a mob után. Néhány gonddal, és fáradsággal teli perc után sikerült elkapnom, gondot jelentett a sok irányba ágazó rendszer, de végül sikerült sarokba szorítanom.
-Úgy is újra spawn-olsz. Nem gond ha megöllek? Ugye, neked sem gond?- mondogattam, de teljesen nyugodtan. Az állatka csak nyöszörgött, letéptem a nyakáról a kártyát, majd megütöttem, és még egyszer, egészen amíg meg nem halt, majd elolvastam a kártyát. Feljött a küldetés ablak, amit véletlenül reflexből elolvasás nélkül elfogadtam. Milyen küldetés lesz? Neutral

by **Askr** Hétf. Aug. 19 2013, 13:59

A sötétségben való utazás nem tart túlságosan sokáig, minden esetre nem árt felkészülni egy kényelmesnek nem mondható landolásra. Pár perc múlva, az alagút végén fényforrást vélhettek észrevenni, de senki se gondoljon arra. A "csúszdázás" hamarosan véget ér, és azt veszitek észre, hogy a földön fekszetek, egymás társaságára utalva. Egészen más hely az, ahova érkeztetek: egy valóságos paradicsom kellős közepén találjátok magatokat. A napszak nem változott, továbbra is a kánikulának ígérkező reggel uralkodik. Mindent beterít a zöld lombú fák sokasága, és ha jól hegyezitek a fületeket, a közelben vízzubogás hangjára lehettek figyelmesek, tehát a közelben egy vízesés is volt. Elindulnátok vagy maradtok? Egyik sem lesz könnyű, mert igen nagy változáson mentetek keresztül. Aki szemfülesebb, az még a paradicsom megpillantása előtt is észreveheti, hogy kezeitek helyett mancsaitok vannak. Ha az indulás mellett döntötök, rá kell jönnötök, még a járás se megy olyan könnyen, mint azt gondolnátok. Persze kinek menne elsőre, négy mancson? Bizony, az új környezet különös extrákat tartogat a játékosoknak, és ti sem vagytok kivételesek. Érdekel a látvány? Nos, itt a lehetőség arra, hogy alaposan felmérjétek magatokat, a jelenlegi külsőtökkel.

[Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0 Ntf1b4rvt4l13ssmgtsr

Vagy így, vagy úgy, ha valaki igazán tudni akarja, mi történt vele, a vízesés hangját követve eljuthat annak tavacskájához, hogy annak tükrében fényre derüljön az igazság... Ha viszont valaki úgy dönt, hogy nem megy, az minden bizonnyal már rá is jött: oroszlánok lettetek! Aki úgy döntött, hogy jobban megnézi magát, az azt tapasztalhatja, hogy tekintete, és haja megmaradt. Bundátok nagyjából megegyezik a hajatok színével, ha nem, akkor világosabb vagy sötétebb. A korosabb fiúknál még sörény is befigyelhető, ha elég idősek vagytok hozzá. Bizony, az itteni méret - nemtől függetlenül - korhoz viszonyított. Többnyire egyikőtök sem éri el a felnőttkorhoz járó méretet. Egymásra ismerhettek, szem, ábrázat, hang vagy talán a szag alapján is. Beszédre is futja egy kicsi, de precíz hallásotoknak köszönhetően észre veszitek: nem vagytok egyedül. A bozótosban egy szempár méreget benneteket, mely sejtelmesen fel-felcsillantgat a sötétben. Lassan, félénken mozogva lép ki onnan:

[Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0 Ir4esr03ietzbehgu8ai

Egy koszos fehér bundájú, szeplős kölyökoroszlán volt. A nyakában lévő sál, valamint bal mancsán található csuklószorító rögtön elárulja nektek, hogy ő ugyanolyan játékos, mint ti mindannyian. Megrökönyödve, félénken mér fel benneteket azokkal a szelíd türkizkék szemeivel, tisztes távolságból megszaglász mindnyájatokat. Amint oldal hajol, megpillanthatjátok a hátán lévő kis földi kutyát. Dühösen fújtat, Fumiakira és Harura pillantgatva. Rossz ötlet lett volna végezni az apró állatkával, nem? A szeplős oroszlánfi ijedten ült előttetek. Vajon mit lehet tenni?

Elsősorban a reakcióra lennék kíváncsi, no és persze egy leírás arról, hogy pontosan hogy is néztek ki az állatok királyaként/királynőjeként. Pettyek, csíkok, foltok kisebb mértékben lehetnek, persze ne feledjétek: oroszlánok vagytok, és nem tigrisek vagy leopárdok. Az elején elfelejtettem mondani, hogy nincsen sorrend, így nem kell várnotok, ki ír előbb.
Hinari igényére Nestor, az egykor nálam lévő tűzsárkány kijátszására is sor kerül. Pet ovitól eltérve, a kijátszásának korrigálásának érdekében E/3. személyre vált.

Se Nestor, se Hope nem tűrhette el, hogy Annabell így menjen el. Nestor nem ismerte az egykori vezért, de tudja, milyen, ha elveszít valakit. Igen, Shiki, az egyetlen, akit Nestor úgy szeretett. De elment, és sosem jön vissza. Ezen még Nestor sem változtathat, de azon igen, hogy másnak ne legyen olyan rossz. A bejelentés után Hope megkérte, hogy a tűzsárkány tartsa szemmel a lányt. Nem mondta, miért, de Nestor sejtette, mi van a pakliban. Mosolyra derítette a gondolat, ezért nem hagyhatta most magára, a sorsára Hinarit. Még ha ő nem is akarta, Nestor akkor is követte, ahogyan Hope kérte. Ennyivel tartozott mindkettejüknek. Sárkánynak újból volt otthona, létértelme, és barátja. Tisztes távolságból követte a lányt, fent, a magasból figyelte minden mozdulatát. Nestor azt a dalt énekelte. Shiki azt mondta, hogy az ősöm is ezt dalolta, a mi nyelvünkön. A kétlábúak számára talán semmiség, mert nem értik a sorait, de a sárkányok értették. Egy ima volt a legfőbb sárkányhoz. Nem értették, de átérezték azt a fájdalmat, ami a dallamában kelt életre. Nestor addig énekelt, amíg a lány valami más dallamra lett figyelmes. Elhallgatott, és követte Annabellt, akár a világ végére is. Leszállt a fellegekből, és a dombon állva figyelte, ahogyan elkapja azt a szőrös kis vakarcsot. Ott várt, a magasabb ponton, vajon mi fog történni. A föld szinte meghasadt és a lányt úgy kezdte elnyelni a feketeség. Ha ez történik, akkor legalább Nestor ne hagyja magára. Nem lehet egyedül, még egy másik világban sem. Nestor besuhant a lyukon, hogy utolérje a lányt. Az alagút másik oldalán viszont valami történt, és nem csak vele. Küllemre talán megváltozott, de a szagát már sikerült megismernie. Nestor már a kastélyban megjegyezte azt, melyet sosem fog elfelejteni. Várt, mikor ocsúdik fel az utazásból, és észrevegye, mennyit változott. Négy lábon nem lehet könnyű az élet, főleg olyannak, aki élete nagy részét kettőn tölti.

by **Saya** Hétf. Aug. 19 2013, 15:59

~Hajolj előre és nyújts ki a kezeidet. Csukd be a szemed! Nem lesz semmi baj!~ -utasítgat a Hugi, de az érzelmeiben látom a pánik furcsa, koszos színű hullámait, amiket próbál rejtegetni. Behunyom a szemem és előre nyújtom a kezeimet, miközben tovább érzem a hátamon azt a fura bizsergést, ami zuhanás közben tőrt rám.
Aztán csak azt érzem, hogy a Hugi "hátralök", és minden elsötétül.
Mikor újra érzem, hogy a tagjaim a sajátjaim és kinyitom a szemem, egy gyönyörű, csodás helyen találom magam. Az illatok itt erősebbek, biztos valaki nagyon telefújta a levegőt olyan illatosítóval, vagy ilyesmi. Próbálnék felállni, de valami nem stimmel, mert nem tudok O.o
Lenézek a földre és két nagyobbacska mancsot látok ott, ahol a kezeimnek kéne lennie. Hátranézek, és zöld bunda fogad, meg pamacsos farok, mint az oroszlánoknak, meg ilyesmi. Megnézem a másik oldalról, ugyanaz, de a jobb hátsó combomon van egy vörös, forma nélküli folt, mintha rám csöppent volna valami festék.
Botladozva a vízhez lépek és lenézek rá, majd elnevetem magam. A bundám világos zöld, és a füleimnél kicsit hosszabb és úgy eláll, mint amilyen a frizurám is, csak kicsit jobban kunkorodik. Ez az elálló rész meg a pamacs a farkam végén ugyanolyan sötétzöld, mint a hajam.
-Odass! Egy oroszlánkölyök lettem! Mint a rajzfilmben!
~Csitulj. Nem vagyunk egyedül.~
Hátranézek, és igaza van, mert még páran ugyanígy éledeznek a földön, meg ott egy fura sárkány is. Nem tudok mit mondani, mert a Hugi megkocogtatja az agyamat és érzem, hogy a bokrok felé akar nézni, így is én is arra fordítom a fejem. Pont akkor, mikor előjön az újabb oroszlán azzal az állatkával, akit el kellett kapnunk még odafent.
-Jéé, szia! -ugrok egyet, mintha nagyon örülnék és megpróbálom csóválni a farkam, hogy mennyire sikerül, meg hogy milyen érzés. Mókás. Amennyire tudok, odatipegek hozzá - csak kétszer bukok orra, mikor a hátsó lábamat kétszer akarom mozdítani véletlenül -, és közelebbről is megnézem a két kis fura figurát. -Ő a te barátod? Remélem, nem haragszik, ha túl durva voltam vele! ^^

by **Rokurou Amateratsu** Hétf. Aug. 19 2013, 19:16

Ha érezne fájdalmat, most minden bizonnyal tomporát sajdítva érne puffanva a földre. Esés közben ugyan próbál megkapaszkodni abban, amit ér - a járat falát, többnyire - , ámde próbálkozása sikertelen marad. Csupán az esés okozta zaj, s a tompa érzés az, mi végül jelzi földet érését. Persze, kint a való világban sportkarrierének megkezdése előtt első dolga volt megtanulni esni, mindezt azonban itt, a sao-ban még csak csekély sikerrel tudta hasznosítani. Ténylegesen szüksége lenne erre az akrobatika jártasságra, úgy hallotta, éppen olyan, amilyenre neki szüksége lehet, ámde mindeddig még nem sikerült összekuporgatnia rá a zsetonjait.
Behunyt szemekkel ér földet, s vakon tapogatózik maga mellett. Az első, ami feltűnik neki, hogy annak ellenére is valami csípi a szemét, hogy egyébként a játékban nem kéne ilyesmit éreznie. Valami pedig orrát is csiklandozza. Minden bizonnyal egy olyan illat, amit nem igazán tud hova tenni, még sohasem találkozott ezzel.
Bármennyire is ódzkodik ettől a tereptől, ahova a játék belekényszerítette, el kell ismernie, valóban gyönyörű a hely, ahova érkezett. Utálja magának bevallani, de néha, ezen pillanatok miatt egészen élvezi a játékot. S a legjobb az egészben, hogy újra saját lábain állhat. Hiszen már lassan egy év is eltelt, mióta járását elveszítette. De vajon valóban a saját lábain áll most is?
Valami nem stimmel. Észre sem veszi járásának furcsaságát, ahogyan felderítő útjára indul. Jobban piszkálja őt, hogy szemei egyre inkább csípnek, s nem tudja, mitől. Érkezik meg vízparthoz, ahol valamiért az első gondolata az, hogy szomjas. Lehajtja fejét, hogy elérje a tó peremét, s nyelvével lapátol néhány kortyot önmagának.
Megemeli fejét, s megrázza sűrű bundáját. Szüksége van némi gondolkodásra, hogy eldöntse, mitévő legyen. Sohasem szeretett vakon belerohanni a dolgokba. Ugyan azonnal cselekszik, ha szükség van rá, de a bátorság nem jelent vakmerőséget. Gondolatai közepette azonban eljut tudatáig a WTF effekt. Hajol vissza a víztükörhöz, hiszen bizonyára, egészen biztosan csak téves az egész, hallucinál.
Pillant vissza rá újra önmaga, csakhogy nem az az önmaga, akit már megszokott. Egyébként sincsen éppen bizalomgerjesztő feje, pedig lehet, csupán egy mosoly máris barátságosabbá tenné őt. Így azonban még csak mosolyogni se mer majd. Tapogatja meg nyelvével hatalmas, erős tépőfogait, s döbbenten mered rá tükörképére. Nem, sajnos az előbb egyáltalán nem hallucinált.
Sörénye ugyan még nem érte el egy kifejlett hímét, már így is elég sűrű, obszidián színével pedig harmonikus kontrasztot teremt aranyszínben tündöklő bundájával. Szeme felett, csakúgy, mint szemöldöke, szintén sűrű, fekete bunda látható, így pedig tekintete valahogy éppen olyan haragosnak, mogorvának, vagy éppen fásultnak tűnik, mint emberként. Még akkor is, ha egyébként semmi oka ilyesmire. farka végén pedig szintén sötét színű bozont található. Szemei valamiért egészen vörösek, s lassacskán könnybe is lábadnak. Nem a sokk, hanem az allergia okozza talán a legnagyobb pánikot.
- Cöhh... - szokásos szavacskája végén hangosan el is tüsszenti magát, s mancsával megdörzsöli egyik szemét. Aztán rájön arra, hogy ettől csak még rosszabb lesz. Pedig a játékban elvileg nem kéne tudnia allergiásnak lennie, s talán mindezt megelőzhetné, ha ezt tudatosítaná önmagában. De valahogyan ez nem megy most neki.
Lehunyt szemekkel kapálózik, s vergődve menetel, mígnem a tömeghez sodródik. Érzi a szagukat, s hallja a beszédük hangját. A szagok persze csak még jobban összezavarják, a hangok viszont legalább emberiek. Emberinek tűnnek.
- Roaaaaaar! - próbál meg beszélgetést kezdeményezni a csoporthoz csapódva, még mindig lehunyt, könnyező szemekkel. Persze nem számított arra, hogy ebből egy kisebb oroszlánüvöltés sikeredik. Mikor pedig a hangnak vége, még el is tüsszenti magát - újra.
- Szabadítsatok ki... játékos vagyok... és allergiás a macskáhák... - mondatát már nem tudja befejezni, vergődésében pedig vakon bele is botlik a hozzá legközelebb esőbe. De mit tehet, ha egyszerűen rosszabb lesz, ha íriszeit kinyitja? Neutral

by **Halász Alex** Kedd Aug. 20 2013, 15:01

>Rokuro, Saya is ^^<

Miközben zuhan, és lehalkult a zene, úgy érezte, hogy most valami nagy változáson megy át, ám sosem gondolta volna, hogy ilyen drasztikus fizikain. Valójában amikor ilyen érzése van, sosem fizikai változásra gondolt, de ki tenné ezt? Razz

Általában nem szokása az embernek vadállattá változni.
Nagy puffanás. Rokuoro barátunkra esett, épp mikor amaz prüszkölve próbált megszabadulni macska mivoltától, és ezért nem átallt segítséget sem kérni. Puff.
Ennek nem esz jó vége. Furcsa, morgás szerű hangot hallatott, ahogy lemászott a pórul járt társán, s közben addig hátrált, míg egy újabb oroszlány-ba ütközött Saya személyében.
Ez a belépő nem lett túl sikeres, főleg, hogy olyannyira megijedt saját magától, és új külsejétől, hogy a felbukkanó harmadik jk-t észre sem vette. Az üregi kutyáról nem is beszélve. Szinte ráült kábultságában.
Összehúzta magát. Még mindig nem tudta elfogadni, hogy ez....

[Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0 A1_2013_8_20_my9pfspjm1

Ez lett belőle! A mancsait nézte, és újra és újra letesztelte, hogy azok valóban az övék e. Megmozgatta őket, képzeletben elképzelte, hogy felemeli a kezét, aztán elvégezte a mozdulatot, ám saját keze helyett mégis csak a a mellső mancs mozdult meg, pontosan úgy ahogy elképzelte. Ahogy akarta. Ez az övé, tényleg átváltozott, most már csak a kérdés, hogy hogyan. Vagy inkább az, hogy hogyan változhatna vissza?
Morgott magában, de amúgy nem adott ki hangot. Túlságosan is el volt foglalva saját problémájával, ahhoz hogy a külvilágra is figyeljen, pedig nem ártana, akkor talán láthatná, hogy nem ő az egyetlen, aki ebben a furcsa "kórban" szenved.
Egyikük szó szerint is. Amikor átsuhant az agyán a gondolat felkapta a fejét, és körbe kémlelt, vajon ki is lát meg. Az akire ráesett, most biztos jó dühös ehet rá. Lekushadt, ahogy az oroszlánok, (vagy épp az állatoknál általában szokás, ha nem akarnak bonyodalmat.) Fejét szorosan a földdel egy szintben tartotta, és amennyire csak tudta lent. Aztán észre vette magát. Már úgy is viselkedik mint egy igazi vad...oroszlán.
Nah igen, kint mindig az oroszlánokat szerette leginkább. és ha kellett választani az állatok közül, mindig azt választotta. Kisebb korában is, és most is.
De most nem egyenesedett ki. Megszólalt.
- Bocsánat. Nem láttalak...
Aztán újra körbe nézett, és arrébb araszolt, hogy a többieket is láthassa és fordítva.
- Hol vagyunk? Mi történt ... velünk?....
Kisé feszélyezetten nézett körbe a jelenlévőkön.

by **Kusumi Ayani** Vas. Aug. 25 2013, 21:24

Életemből először utáltam meg a csúszdát... előreláthatóan jó hosszú időre. A full sötét csak tett rá egy lapáttal, de legalább petem fénye jelentett valami támaszt. És ekkor jött a fény, majd egy kényelmesnek nem mondható esés. A legrosszabb az volt, hogy pici-pacim éppen rám esett. Kicsit nagyobbnak tűnt mint volt, szóval az elég furcsa volt, de ami még annál is dúrvább volt, hogy ott ahol kezeimnek kellett volna lennie, szőrös tappancsok voltak csak. Uram atyám... Transzformálódtam???? Miután sikerült kikászálódni Tűzrózsa alól, jött csak a java. Próbáltam valahogy két lábra állni, hátha csak képzelődtem, ám a gravitáció nem engedte... vagy éppen a szőrös mivoltom. Az már feltűnt, hogy a környezetem egy kicsikét más, bár az idő lehetett volna legalább itt hűvösebb. Bicegve-borulva kezdtem járkálni egy különös hang felé. Vízesés, ha minden igaz.
- Jobb...ball... jobb.. - ekkor borultam egyet - Afrancba a hátsót is kellett volna.
Végül csak fél úton jártam, mire feladtam. Nem ért annyit a kinézetem... azt ki tudtam következtetni a többiekéből. Ugyanis nem voltam egyedül pacimmal. Több fiatal oroszlánkölyök is volt. Igazság szerint fogalmam sem volt róla melyik ki lehet, de fejük fölötti indikátor biztosan jelezte, hogy Játékosok. A visszaút, bár kicsit gyorsabb volt, még mindig volt benne bőven borulás. A végére lihegve dőlök ki. És ekkor jött csak a feketeleves. Tűzrózsára rájött az anyáskodás, és elkezdte nyalogatni a szőrzetemet.
- Tűzrózsa... Tűzrózsa! Stop! Hagyd már abba!
Végül sikerült mellülső mancsaimmal eltolni a fejét, és kénytelen-kelletlen megráztam magamat, mert hátamon a szőr már az égbe meredt. Egyszer csak zajra leszek figyelmes. Egy fehhér szőrzetű oroszlánkölyök lépked ki a bokorból rajta a jól ismert kis földtúrónk. Morgok, majd inkább megrázom magam. Vörösesesbarna szőrzetem szinte igazi oroszláné volt. A zöld fáslik ott volt a két mellső lábamon. No ennyit magamról. A többiek is elég érdekesen néztek ki azt meg kell hagyni.
- Tudja valaki hol vagyunk? - kérdezem végül.

by **Hinari** Vas. Aug. 25 2013, 22:04

Hangokat hallottam. Nem is olyan messze tőlem, beszélgettek, susmorogtak, vagy valami olyasmi. Nem voltam kíváncsi rájuk. Ott feküdtem a földön, ahol landoltam, nem éreztem késztetést arra, hogy megmozduljak. Minek? Semmi értelme… Lassan nyitottam ki szemeim, orromat furcsa és meglepően éles szagok csapták meg. Fű. Fény. Be is csuktam azonnal. Hol… vagyok? Nem érdekelt. Szemeim megteltek könnyekkel, halkan sírtam, összehúzva magam, erőm sem volt fölállni. Újra megpróbáltam, tekintetem ezúttal egy lábra is felfigyelt az aljnövényzetben. Nestor. Még ide is követett? Sóhajtottam, majd megpróbáltam felülni, és megnézni, pontosan mit is jelentett azaz „ide”.

Nemigen tudtam másra gondolni, a fák, az erdő mind mind azt a napot juttatta eszembe, s nem láttam a fényt az árnyékok sűrűjében. Nem akartam felállni, felkelni, ott akartam maradni a fűben, és megh… Megráztam a fejem. Nagyon… sok erőre volt szükségem, már a létezéshez is. Fájt. Jobban, mint eddig, hiába mondogatták, hogy nincs Aincradban fájdalom. Volt, belülről emésztett, mart minden lélegzetvételnél, fakóvá tette a tekintetem és elvette a vidámságot. Elfordítottam fejemet, és újra becsuktam szemeim, visszadőltem a földre, és ott is maradtam.
- Miért? – neki címeztem, a mélykék színű sárkánynak, bár nem néztem rá, s abban sem voltam biztos, hogy hallja-e egyáltalán a nehezen megformált szavakat. Talán értette, hogyan akartam folytatni a mondatot, talán másra gondolt… de mindegy is. Hallani akartam őt. Tudtam, hogy mások is vannak, messzebb, távolabb tőlem, tüsszentést és kiáltozást hallottam, viszont egyelőre képtelen voltam a szociális létformára. Éreztem, hogy minden pillanatban elbőghetem magam, ez pedig nem méltó a felfogáshoz, amit a céh képviselt. S én lettem a vezetője. Vajon mit gondolnának rólam? Felismernének? Kinevetnének? Szánnának? Egyikre se volt szükségem ezek közül.

*

Oroszlán lettem. Hogy mikor jött a felismerés, és pontosan miként, az kiesett, valahogyan elmúltak percek, vagy talán órák anélkül, hogy tudtam volna magamról. Az arcát láttam, a mosolyát, s nem voltam képes mást befogadni. Ülő helyzetbe kászálódtam, és a mancsomat forgattam, ide-oda, mintha ettől megváltozna a helyzet. Felállni és járni esélyem se volt, nem is gondolkodtam még ilyesmin. Így viszont nem tudják, hogy ki vagyok. Először mosolyodtam el azóta. Persze furcsállottam, de volt már ilyesmiben részem, így egy picit se pánikoltam be, csak nyújtóztam egyet, és megráztam a bundám. Szőrzetem kétféle volt, a háti oldal sötétebb sárga, amíg a hasi oldal átment szőkébe, hasonlóan mancsaimhoz, melyek fölött egy-két csík is húzódott, ugyanolyan színben. Nőstényoroszlán lévén sörényem nem volt, habár valamiféle dúsabb, hajszerű bozontot éreztem, ahogyan végigkarmoltam magam. Hoppá. Karmok behúz. Még volt mit tanulnom az új alakomról, de örültem neki: végre valami, ami elterelte búskomor gondolataim. Nyújtóztam egy másodikat is, majd közelebb húzódtam a társaimhoz, igaz kissé ügyetlenül, de annál jobban igyekezve. Eközben előkerült a pocok is egy fehér színű kölyökkel, aki szintén nem volt túl beszédes, és elég ijedtnek is tűnt. Szomorú lettem, s eszembe jutott, mennyire egyedül vagyunk itt mindannyian. Te is egyedül voltál, pedig ott kellett volna lennem melletted. Valahol mélyen, egy másik Hinari segíteni szeretett volna az oroszlánnak, megvédeni, hogy ne árthasson neki senki sem… a mostani viszont csak elnézett a bokor irányába, majd a földet kezdte el bámulni. Ott volt, de mégsem, hallotta, látta őket, de mégsem. Gondolatban egy egész más világban járt, ott volt a rengetegben, és három embert győzött le, mielőtt azok elmenekülhettek volna.

by **Askr** Hétf. Aug. 26 2013, 09:16

Bármit is csináltok, a kölyök megszeppenve hátrálni kezd. Nem úgy tűnik, mintha félne tőletek, cselekvéssorai mégis arról árulkodnak, hogy menekülni akar a kínos szituáció elől. Viszont ahelyett, hogy közvetlenül a bokorba vetné magát, tesz egy ívet, méghozzá kifejezetten lassú tempóban. Hamar rájöhettek, hogy a kölyök segíteni akar nektek, hogyan küzdjétek le a járással való nehézségeket. A néma magyarázat közben tétova rátok néz, mintha egyáltalán nem bízna bennetek. Mindössze fél percig demonstrálta nektek az itteni járás fortélyát, majd a szájába kapta a földi kutyát, és a bozótosba szökkent vele. Láthatjátok, hogy a sűrűben a talaj meredekebben fekszik. A kölyökoroszlán - türkizkék szemét villogtatva - hátrapillantva néz vissza, majd lassabb, komótos léptekkel folytatja útját, mancsnyomokat hagyván a talajban, néha rátok tekintgetve, de a távolság növekedésével a szempár fénye lassan, elhalványul a sötét dzsungelesben.
Aki a biztonság kedvéért megnézné az inventory-ját, hogy mindene megvan-e, az láthatja, hogy fegyvere, felszerelése a hazatérés kristály kivételével semmi se tűnt el. Hazatérési lehetőségek híján nemigen marad választásotok, és a fegyverforgatási lehetőségek látszólag nemigen kedvezők ebben a formában. Mivel a kölyök nyomokat hagyott maga után, lesz egy kis időtök tanácskozni, mitévő legyetek.

Fumi jelezte, hogy kiszáll a küldetésből, így rá nem kell várnotok. Haru - a megbeszéltek szerint - 500 szóval folytathatja a játékot. A pontozásaitokat ebben az "ismerkedős" körben kérném, viszont a küldetés további részében, aki netán luppolt, annak lesz lehetősége a frissített statjait beküldenie. Elnézést a késésért.

Nestor ismerte azt a helyzetet, amin most Hinari ment keresztül, mégis szívfacsaró érzés volt így látni valakit. Nestor nem tudta, mitévő legyen, miképpen tudná megvigasztalni a most oroszlánbőrbe bújt lányt. Ahogyan ott feküdt, magatehetetlenül, fájdalomba lovalva magát, nem csak frusztrálta Nestort azért, mert nem tudott mit tenni, de még elszomorította is. Keresztbe öltött kézzel eltekintett, amikor Hinari egy egyszerű kérdést szögezett a sárkánynak, melyet valószínűleg csak az ő füle hallhatott meg: Miért? Nestor nem tudta mire vélni ezt, és azt sem, hogy pontosan mit is feleljen neki. Nestor tanácstalan volt. Hogyan is mondhatná meg neki, hogy egy olyan személy kérte meg rá, aki másképpen vonzódik hozzá? Nem, Nestor ezt nem teheti meg. Hazudnia kell, mint egy rossz bűnözőnek, hogy gyanúját elkeverje.
- Emberbaráti szeretetből. - felelte ugyanolyan halkan, de elhadarva, majd egy kicsit messzebb lépett, hogy szemügyre vegye a helyet, ahová érkeztek. Szép volt, de Nestornak nem a legjobb otthon. Nestornak egészen más kell, amit egyáltalán úgy nevezhet, hogy "otthon". Nem tudta, hogy van-e a hozzá hasonló sárkányoknak valami őshazája, ahol találkozhatna a rokonaival, és a sárkányok sárkányával. Hallgathatná a nagyobbak, az érettebbek énekét, s köztük szelhetné a levegőt. De minek is gondol ő az őshazára? Jó helye volt az olyan emberek között, mint Askr vagy Hinari. A többi, ugyanarra sorsra jutott emberoroszlánt, Nestor tisztes távolságból nézte meg magának. Zajosak. Nestor szívesen befogná a fülét, de aztán egy újabb kölyök bukkant fel. Legalább értette a csend fogalmát: nem szólalt meg, még ha kérdezték is. Egy ívet tett, miközben megmutatta a dörgést az oroszlánfiaknak és lányoknak, majd aztán visszatért oda, ahonnét jött. Nestort nem érdekelte, mit csinálnak a többiek, de ha haza akarnak jutni, közös ponton kéne megegyezniük. Nestor remélte, hogy Annabell sem fogja ezt másképp gondolni.

by **Drake Haru** Hétf. Aug. 26 2013, 16:03

Csak csúsztam lefele, meg lefele, és potty, leértem a földre. Nem mondhatom, hogy kellemes volt az élmény, de legalább nem fájt. Van valami jó is ebben a játékban, úgy tűnik. Gyorsan körbekémleltem, és nagyon úgy tűnt, mintha valamiféle oroszlán ketrecbe jutottam volna, ugyanis egy csapat - kicsi, nagy, fiú, lány - oroszlán vett körül. No meg egy póni. Érdekes egy összeállítás. Fel akartam kelni, hogy míg még nem vettek észre, eliszkoljak, már amennyire ezt satnya gyorsaságom engedi. Nem akartam oroszlánt gyilkolni, azért a kihaló félben levő állatokra én is jobban vigyázok. Ám ahogy mozdítottam volna a kezem, furcsa dologra lettem figyelmes. Egy mancs nőtt a kezem helyére. Sőt, minden végtagom manccsá lett. Furcsa, sötét bundám is nőtt. Szóval akkor.. Talán én is oroszlán vagyok? Talán ők is játékosok? Ezt csak egyféleképp lehet kideríteni. Nem ment egyszerűen a járás. Hamar rá kellett jönnöm, hogy a kisbabákéhoz hasonló négykézláb dologhoz kell folyamodnom akkor, ha sétálni akarok. Elindultam a vízesés irányába, otthagyva a többieket. Utam közben próbálgattam a különböző dolgokat. Hogyan kell kanyarodni, futni, forogni. Nem volt egyszerű, és sikerült még orra is buknom, ám ezek elsajátítása szükséges volt ahhoz, hogy sikeresen túl éljem az elkövetkező oroszlán bundában töltött időket. Hamarosan odaértem, ahonnan a csobogó hang forrása ered. A pára megtöltötte a levegőt nehézkes légzést eredményezve. A kristálytiszta vízhez sétálgattam, próbálva nem beleesni. Hisz az úszás oroszlán bőrben ugyancsak kimerítő, és nehézkes lenne, így szinte biztos voltam benne, hogy ha a vízbe esek, megfulladok. Belenéztem a víztükrébe, és egy oroszlán szőrös pofikája tekintett vissza rám. Szép fényes, sötét bundámban csak két, gonoszan villogó szemem volt feltűnő. Halványan elmosolyodtam, így kivillantak fehér fogaim, melyek mélyen ágyazódtak állkapcsomba. Hallani véltem valamilyen hangot, így gyorsan bebújtam egy bokorba. A halom többi oroszlán jött oda. Úgy tűnik, a többi játékos is felébredt. Valamilyen beszélgetésbe kezdtek. Nem voltam biztos benne, mit tehetnék. Nem sokkal később még egy oroszlán megjelent, hátán egy földikutyával. Pont olyannal, mint amelyet megöltem. Talán... talán idomár. Ebben az esetben.. Talán mérges rám. Még jobban meglapultam a bozótban. A szürke oroszán elindult, tett egy kanyart, miközben végig a többieket méregette bizalmatlanul. Elkövette azt a hibát, hogy az én bokrom előtt haladt el. Kis szerencsétlen.. Nagy morgás kíséretében előtörtem, és megtaszítottam fejemmel a kék szemű hímet, egyenesen a többiek felé, majd átgázoltam rajta, és egy ordítás kíséretében átvágtam a bozóton, hogy a többiek közelébe kerüljek. Harapással, és karmolással próbáltam elérni a pillanatnyi zavart a társaságban, és a megfélemlítést, majd ahogy jöttem, úgy tűntem el. Újra a zöld bokrok hívogató sötétségébe burkolóztam, jó messze tőlük. Tudni fogják, hogy még vissza fogok térni. Félni fognak tőlem, vagy keresni engem. Talán meg akarnak ölni, vagy legalább elkapni. Az üldözés megkezdődött.. Ha veszik a fáradtságot a macska-egér játékra, állok elébe, ha nem veszik, akkor mostantól én vagyok a vadász, ők pedig a zsákmányom. Persze nem árt mindezek mellett vigyáznom, nem üthetnek rajtam. És persze követnem is kell őket, ugyanakkor meg sem ölhetem egyiket sem. Ez a lépés szükségeltetik ahhoz, hogy kijussak, az ő feláldozásukkal, és odaadásukkal én is ki fogok jutni ebből a nyavalyás gödörből.

Spoiler:

by **Saya** Kedd Aug. 27 2013, 14:27

Sem a szürke oroszlán, sem az üregi kutya nem válaszol, nem is figyelnek rám. Gonoszok >< A szürke tesz pár lépést, kört, és figyel minket, mintha tanítana. Vajon néma lenne, és azért nem beszél? Találkoztam már egy vak kislánnyal is a játékban, szóval nem elképzelhetetlen, hogy valaki meg néma legyen. Vagy süket. Vagy ilyesmi. Követem inkább a példáját, és gyakorlom a járást, némi orra bukással fűszerezve.
~Ügyesebben!~
Igyekszem, Hugi, nyugi má'.
~Tudom én, de azért rád szóltam. Szeretem, mikor ideges vagy, és idegesíthetlek még tovább.~
Milyen kis gonosz vagy...
~Tudom~ -feleli a Hugi büszkén, még érzem is, ahogy kidülleszti a mellkasát az öröm. Megrázom a fejem, mintha csak a rossz gondolatokat űzném ki belőle, és gyakoroltam tovább.
Akkor ugrottam meg és rohantam odébb, mikor egy következő oroszlán robbant ki a bokorból, tépett-karmolt, aztán ismét eltűnt. Vajon ő lesz a főgonosz, a boss a végén? A színei meg a szeme mindenesetre ismerősek voltak, de nem tudom, honnan.
~Én azt hiszem, tudom. De nem mondom meg.~
Ismét megrázom magam és meglesem, hogy állnak a többiek. Mintha a többség ügyesebben mozogna már, én sem botladozok úgy, mint eddig, mert azt képzelem, hogy négykézláb mászok mint mindenfelé, és úgy könnyebb. Csak a farkam érzése fura még, mert mintha ellensúlyt teremtene a testemnek, és ez még picit fura, hogy én irányítom ezt az ellensúlyt. Az viszont mókás, hogy mikor bedugom a fejem két tárgy vagy levél közé, a bajszaimmal érzem, hogy milyen messze vannak és beférek-e közéjük.
A szürke oroszlán közben, észre se vettem, de eltűnt. A nyomai vannak még ott a porban, oda is lépek hozzá és kíváncsian nézek hol a többiekre, hol arra, amerre az oroszlán eltűnt, hogy követjük-e vagy sem.
-Izé... most mi legyen? -próbálgatom a hangom is, hát ha most jobban megy, kevésbé nyávogósabb, mint eddig.

Spoiler:

by **Kusumi Ayani** Szer. Aug. 28 2013, 20:52

A bokorból előbújó kölyök barátságosnak tűnt, így nem aggódtam túlságosan sokáig. A kölyök próbált segíteni rajtunk… gondolom, és mutogatni kezdte, hogy s mit csináljunk. Hát, na... itt az idő nekiveselkedni. Bár még nehézkesen ment egy kis gyakorlás után sikeresen beletanultam, így kevesebbet estem pofára. Ekkor történt a zűrzavar. Egy igen irritáló sötétszőrű macsek barátunk tűnt fel a színen, és elkezdett karmolászni, harapdálni mindenfele. Egy jónagy oroszlánbömböléssel kiadom petemnek a támadást. Peche van a kiscicának. Több alkalom, amelyet a bosson töltöttem felkészített a hirtelen támadásokra. Látszólag sokkal lassabb nálam, így Tűzrózsa egyszerűen utolérheti… még szerencse, hogy a petek itt maradtak köztünk, mert én nagyon megjárnám a 0 sebzésemmel. Tűzrózsa a Lángoló Unikornissal próbálja feldönteni a kiscicát, hogy maradjon nyugton, és ha sikerült neki, hát lábával próbálja sakkban tartani. Az sem zavart, ha mondjuk elszaladt volna, hisz úgyse okozhat nagy kárt. Ha meg is sebzett van bőven életem, és másoknak is képes vagyok elméletben még tölteni. Ha elkaptuk hagyom, had döntsenek a sorsáról a többiek, de én a zöldszőrű játékoshoz megyek, és leülök mellé.
- Látom, élvezed a macskaéletet. Legalábbis azt hiszem. – nevetek, miközben rámosolygok.
Úgy gondoltam kell a társaság, és inkább maradnék 1 személyes csoportban, mint többen, de ha ő is inkább a többiekkel maradna, akkor kénytelen leszek mégiscsak nagyobb csoportban haladni. Nem szándékoztam egyedül menni, mert annyira magabiztos még nem vagyok, de ha már van valaki mellettem, úgy már inkább benne lennék. Rá is kérdezek.
- Na? Megyünk? - kérdezem a cicát – Ja, amúgy Kusumi Ayani vagyok, és a petem Tűzrózsa.

Spoiler:

by **Halász Alex** Pént. Aug. 30 2013, 21:40

//Rokurot vártam, de hát annyira ostoroznak >.> gonosz reaghajcsárok Neutral

... azért majd reagálj rám is Roku Razz

//

10. szint:

Úgy néz ki mindenki lesokkolódott, Alex meg csak néz ki a fejéből. Neutral

Nani? >.> Mi folyik itt? Senki sem tudja? *o* Hahóó! Semmi >< Hát jó. Még egyszer körbe néz, hogy hátha felismer valakit a jelen lévők közül. Megakad a szeme egy sárga színű oroszlán(lányon?-> az a sejtése, hogy igen. Lányon \o/ ) Mintha már látta volna valahol, de még nem tudja Hinari ként azonosítani. Pedig ő az. >.>
Aztán másfelé terelődik el a figyelme. A többedik oroszlánkölyök, az a szürke hátrálni kezd, és mintha valamit mondani, vagy inkább mutatni akarna. Alex csak meredten bámulja tovább. Semmi esetre se mozdulna meg, vagy utánozná le a másikat. Persze fejben elpróbálja, de nem esik le, hogy ez azért lehet, hogy segítsen nekik. Csak értetlenkedik rajta. Neutral

Végül a kis hallgatag felkapja a szájába, mire Alex elhűl. Már szólna a kis vérengzőre, hogy azért nem kéne akkor se megölni, ha csak egy njk -mikor észre veszi, hogy a kutyának kutya baja...ehh szó viccek <.< -
Az ori azonban nem marad sokáig közöttük. Eltűnik a bokorban.
- Ne! Várj!
Szól rá szöszink, amaz mégsem torpan meg, vagy mégis? Surprised

Biztos azért állt meg, mert ő kérte >.> De már menne is tovább. Alex a többiekre néz, és jelentőségteljesen szólítja fel őket.
- Szerintem azt akarja, hogy vele menjünk.
Én követem.
Még szép. Tiszta izgalom az egész. Hát nem másért jött ide, avagy fogadta el a küldetést. Abban is biztos volt, hogy ha teljesítik, akkor vissza változnak, egy jó adag exp kíséretében. Végre talán még élvezi is a küldit. *.*
Szóval ő a kis oroszlán után vetette magát.

by **Hinari** Pént. Aug. 30 2013, 22:12

Emberbaráti… szeretetből? Ráncoltam a homlokom, nem volt értelmes, sem elsőre, sem sokadszorra, hiszen ha már én úgy gondolom, nemigen van előre, ő mégis hogyan hiheti ezt? Sóhajtottam, s elmosolyodtam. Örültem neki, hogy itt volt mellettem, s bár nem mutattam ki, egyelőre, azért valahol mégis érezhette. Ránéztem, mélyen, tekintetem a világoskék szempár mögött rejtőző gondolatokat kereste. Felültem, immáron jobban figyeltem a környezetemre is, szólni azonban képtelen voltam, féltem, az első szavaim sírásban folytatódnának.
- Menjünk – egy-egy szó, mi közelebb vitt a valósághoz, s nyújtóztam egyet, füleimet is megmozgattam, s orrommal szaglásztam, hátha közelebb visznek az igazsághoz. Bármilyen igazság is legyen az.

És ekkor hirtelen eszembe jutott: a Katana! Pillanatnyi ijedtségem felülírta a nyomott hangulatom, s a mancsommal próbáltam lehívni a menüt, mely szerencsére – pár igen ügyetlen mozdulat után – sikerült. Nagyot sóhajtottam, olyannyira megnyugodtam, hogy minden a helyén van, hogy el is felejtettem a lehetőséget, hogy kipróbáljam, fel lehet-e venni őket. Mert ha itt van inventory, miért ne lehetne felöltözni? Mondjuk tény, a Gyorstalpaló működése kicsit nehézkes lenne, fél pár lábbal gyorsabban futva, mint a másik kettővel.
Nem, szépen bezártam az egészet, és magam elé meredtem. Nem szerelhetem fel a fegyveremet. Keserű lett a szám íze: még őt is elvették tőlem. Először Lewis, majd a Katana, hiába van ott, ha nem lehet velem… Észre se vettem, hogy halkan, nagyon halkan morgok. Még a szőröm is felborzolódott, s újfent a hatalmába kerített a düh, a mérhetetlen düh, aminek nem szabadott volna kitörnie. Odabotorkáltam a többiekhez, s idegesen pillantottam rájuk: nem bíztam bennük. Az egyik engem nézett, mintha ismerős lett volna, de nem foglalkoztam ezzel. Kiengedtem karmaim, és fogcsikorgatva igyekeztem elnyomni az érzéseimet: előttük nyugodtnak és átlagosnak kell lennem. Amikor viszont fellökték a fehéroroszlánt, aki annyira bátortalanul viselkedett,nem tudtam tovább csöndben maradni. Bántotta őt, gonoszságból, nem másból. Az egyik kölyök már utána is küldte a tűzlovát, én azonban gyorsabb voltam: egy pillanat alatt hagytam ott őket, Nestorral együtt, és vetettem be magam a bozótba. Ha akarta, ha nem, utolértem őt, mégse bántottam. Elé álltam, morogva, kieresztett karmokkal, farkam vadul tekergett mögöttem: rendkívül dühös voltam.
- Te is ott voltál, ugye? Te ölted meg Őt? – talán válaszolt valamit, talán nem, mindenesetre hamar rájöttem, hogy valószínű nem ő volt. Korholhattam volna magam, hogy rátámadtam, azonban amit tett, akkor is megbocsájthatatlan volt – Hagyj békén minket – vicsorítottam rá, majd sarkon fordultam, és otthagytam.

Nem kellett több segítség, se ívben, se lassan nem kellett mennem többé ahhoz, hogy tudjam, milyen négylábon járni. A kétségbeesés és a düh keveréke megtanította nekem. Amikor visszaértem a többiekhez, még éppen láttam, ahogy a fehér színű kölyök eltűnik, s van, aki utánamegy. Ránéztem Nestorra, bocsánatkérően az előző viselkedésem miatt, majd elindultam én is.
- Én megyek, s vigyázok, hátha visszajön – mondtam még, csakhogy tudják, hogy velük vagyok.

pontok:

by **Rokurou Amateratsu** Szomb. Aug. 31 2013, 10:50

//Ehhem, bocsánat, hogy kellett rám várni >.< Nem tudtam utóbbi napokban postokkal foglalkozni >.< No, de írok Very Happy

//

Nem elég, saját szőrében fulladozik, furcsa nyomást érez magán, mintha épp ráborítottak volna egy kosárnyi kismacskát. Vagy éppen egyetlen macskát, ami akkora, mint az a bizonyos kosár. Szemeit továbbra sem meri kinyitni, s bármily szégyenletesnek is találja, hogy játékosok előtt kell így viselkednie, ezúttal nem nagyon tehet mást, nincs más választása. Alig jobb a helyzet legrosszabb rémálmánál! S valamiért kevésbé szenvedett akkor, mikor járását elvesztette. Bezzeg most...
Fájdalmasan gubbaszt a földön, s morog mély, érdes, kellemetlen hangján. Nem kellett neki az, hogy valaki még rá is boruljon. Épp eléggé kiszolgáltatott a helyzet miatt. Koppan feje is a földnek, s végül kinyitja íriszeit, hogy felmérje, kinek is köszönheti a fájdalmat. Fájdalom... koppan újra egy nagyot, ezúttal viszont képletesen. Ebben a játékban nincs fájdalom. Ráadásul elméletileg az allergiájának sem kéne léteznie. Hiszen járását visszaadta számára a virtuális világ - épp az allergiájától ne fosztaná meg?
Felméri a helyzetet. Nem egyedül ő oroszlán itt. Pillantja meg először a világos szőrzetű nagymacskát, ki égből pottyant meseként érkezett, meghunyászkodását pedig mindaddig nem is érti, mígnem észleli, hogy tulajdonképpen önmaga elég ijesztően nézhet ki. Talán ha nem morogna annyit...
Rendezi arcának vonásait, s kisimulnak az oroszlán orra feletti, mély barázdák is. Az, hogy barátságosabbnak néz ki ettől, talán túlzás, viszont legalább nem vág olyan képet, mint aki mindjárt nekiront mindenkinek. Vállait is megpróbálja ellazítani és leereszteni, bár testtartásában még így is marad valami dölyfös. Ezen nem tud változtatni.
- Igazából kösz. - szokatlan szavak ezek az ő hangján, de nincs benne ártó szándék. Tulajdonképpen tényleg neki köszönheti, hogy sikerült rájönnie arra, hogy nem lehet allergiás. Mert itt, Aincradban ilyesmi nem létezhet. Sikerült visszaszereznie higgadtságát, emiatt pedig valamiféle hálát érez a világos szőrű oroszlán iránt.
Szemeivel pislog néhányat, a pirosodás pedig pillanatok alatt elmúlik. Ugyan még szipog egyet-kettőt, de már érzi önmagán, hogy rendben lesz idővel. Ideje lenne azzal foglalkozni, hogyan tovább. Hiszen nem ő az egyedüli, akiből a rendszer nagymacskát csinált.
Most látja csak meg azt az állatot, akivel odafent viaskodott, hogy megszerezze a nyakában lógó bilétát. Feltűnően és szorosan egy másik oroszlán mellett tartózkodik végig. Talán egy pet lenne? Gondolkozik el az eshetőségen, valószínű, erről lehet szó. De amit kiderül, nem ő az egyetlen idomár itt. Ezek pedig itt mindannyian játékosok. A rendszer igencsak megtréfálta őket ezzel a kis játékkal.
Míg a kölyök oroszlán mozgáskoordinációs bemutatót tart, ő is megnyújtóztatja tagjait. Lépked párat, ám csupán az elején kell odafigyelnie alaposan. Úgy veszi észre, neki nincs problémája a járással. A sors iróniája, nagyon vicces. Majd végül megnézi inventoryját, hiszen ekképpen még csak fegyverét sem tudja hordani. Kíváncsi rá, felszerelése vajon mennyre biztosítja így túlélését. S gyakorlatilag éppen, ahogy az várható volt. Legfeljebb mancsaiban bízhat. Emeli meg egyik mancsát, hogy megnézze, vajon ki tudja-e húzni karmait. Reméli, legalább azt képes lesz használni. Bár a legjobb most mégis csak az lenne, ha egyáltalán nem kellene harcolni.
- Tehát, hogyan tovább? - teszi fel a kérdést, első sorban a kölyök oroszlánnak célozva. Előző járás oktatásából ítélve ő az, aki a leginkább tisztában lehet a helyzettel. Válaszokat szeretne, s megtudni, mit kell tenniük azért, hogy visszaváltozzanak. Nem kívánkozik macskaként leélni élete hátralévő részét.
Figyel fel egy újabb macskára, aki eddig rejtve volt előlük. Mikor a bozótosba menekül, megpróbál utána szaladni, azonban hamar elveszti nyomát. Próbálja a mozgolódást kiszúrni a növényzet felől, de nem lát semmit. Tartása ténylegesen agresszívvé válik, s oroszlánüvöltéssel tudatja az ismeretlen lopakodó számára, hogy ő megvédi a többieket, és nem fogja engedni, hogy bárki ekképpen viselkedjen velük. Nem engedi, hogy bárki a küldetésük sikerét kockáztassa.

Spoiler:

by **Askr** Szomb. Aug. 31 2013, 15:57

A kis koszos fehér kölyköt egyáltalán nem zavarta az a tudat, hogy erőszakot alkalmaztak ellene. És úgy tűnt, mintha meg se kottyant volna neki a lökés, ámbár fülét ártatlanul lekonyítja. Talán csupán látszat ez a fajta hozzáállás? Minden esetre a többség úgy döntött, hogy követi az oroszlánkölyköt. Akár egy hajtóvadászaton, az áldozat egyre gyorsabban futott üldözői elől. Ahogyan követitek a kölyköt, a dzsungel sűrűsödni látszik. Percekig mintha a végtelen éjszakában szaladnátok, de aztán a napfény sugarai áthatoltak a sötétségen. Bár látásotok jobban szokta az efféle viszonytagságokat, ám valószínűleg derűsebb érzés foghat el benneteket, amint fényt láthattok. Annak forrása egyre erősebb lesz, és mihelyst elterít mindnyájatokat a fényesség, a határtalannak tűnő őserdő mégis véget ért. Egy szirten állva láthatjátok, hogy onnantól kezdve nem találtok mást, csak kietlen pusztaságot, néhol-néhol jókora sziklákkal. Ha az oroszlánkölyköt keresitek, nos, már a messzeségben láthatjátok is, egy embernél hatalmasabb, fekete állattal szemben. Megnyúlt pofájáról, robusztus testfelépítéséről, és makogáshoz fogható hangjáról felismerhetitek, hogy egy óriás gorillával van dolgotok.

[Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0 Ctq70ulbhdcplm4ib6k

Mire számítottatok ettől a gyámoltalan, gyávának tűnő kölyöktől? Hogy elfut? Korántsem szabad lebecsülni a kisebbet, csupán mert első benyomás alapján ismeritek. Mérgesen morogva méregette a mobot, szájában egy fényes vaskarddal. Furcsa harcmodor, annyi szent: a küzdelemben nem a karmaira vagy az agyaraira támaszkodik, hanem arra, ami még egy játékban is felettébb szokatlannak tűnik. Feltűnhet, hogy az eddig vele lévő földi kutyus nyom nélkül eltűnt! Ha közbe akartok avatkozni, az oroszlánfi felétek fordul. Abban a pillanatban mindnyájan PM-et kaptok:

Andy Maechen írta:Készüljetek. Társaságot kapunk.

Az Andy nevezetű nem tévedett: még legalább hat óriási gorilla bukkant föl a színen, körbevéve benneteket. Aki még a biztonság kedvéért leellenőrzi a statját, az szörnyű tényre figyelhet fel: a fegyverkezelésetek alap pontozásotok csökkent le, idomároknál pedig a peten lévő irányítás pontok így túlélési esélyetek a minimálisra süllyedt. Mit tesztek most?

Határidő: 5 nap/kör

Feladat egyszerű egyszerű lenne: pofás ötleteket várnék ahhoz, hogyan oldanátok meg a jelenlegi alakotokkal a fegyverforgatást. Posztotok odáig tartson, hogy az óriás majmok legyőznek benneteket.
Ayani, mint a posztomban olvashattad, az itteni méret korhoz van viszonyítva, így az üvöltésed max. ilyen lehet. Erre a jövőben mindenképpen figyelj.
Ezúttal hanyagolom Nestor belemesélését, a gyorsabb haladás érdekében.

by **Saya** Hétf. Szept. 02 2013, 11:35

Senki nem reagál nekem, van, aki megindul, van, aki nem. A titokzatos ugráló támadó kiléte sem derül ki, de az biztos, hogy egy idő után megindulunk a Néma Szürke után. Jobb híján így neveztem el magamban, amíg meg nem tudom az igazi nevét.
Próbálok lépést tartani a többi oroszlán-játékossal meg a fura lénnyel, ami lehet, hogy sárkány, de nem biztos. Mármint, láttam én már sárkányt ezelőtt, az olyan szép kék volt, ennek meg kereke is van (Forogjon a Kerék \o/)... tényleg, az vajon forog, ha megpörgetjük?
Nem tudom, mennyit futhattunk, de aztán csak-csak kiérünk a fák közül, vagy valami ilyesmi, de meglepő látvány tárul a szemünk elé. Néma Szürkeséget megtámadta egy nagy gorilla.
-Roááá! -üvöltök... vagy inkább nyaffintok. A szájában van egy kard, amiről eszembe jut még kintről valami Chancery-nek a kitalált sztorija, amiben valami... izé.. ilyen szörnyvadász emberke változott farkassá, és onnantól kezdve a kardját ugyanígy a fogai között tartva használta. Csak aztán az a lány azt mondta annak a valakinek nevetve, hogy elvetette végül a sztorit, mert hülyeség, meg mégis micsoda dolog már, hogy egy állat a szájában tartson egy kardot és úgy harcoljon? Oooh, ha ezt most látná, biztos nagyon-nagyon örülne.
~Inkább most ide koncentrálj! Nézd!~ -szól rám a Hugi, hogy üzenetet kaptunk. Andy Mae... Mae... mindegy, Endi, oké, ezt megjegyzem. De mi az. hogy társaságot kapunk...?
~Csukd le a vacakot és meglátod. Aztán utána is mutatok valamit.~
Hmm... egy, kettő, három... hat, hét. Hét gorilla? Au... O.o És most még íjászkodni sem íjászkodhatok, mert nincs íjam Sad

~Az mind semmi, a pontjaid is lemerültek. Jelenleg egyet, ha sebzel, szóval óvatosan.~
De miért nem jössz elő és harcolsz?
~Most nem. Te vagy a soros. Nem kockáztatok, hogy elbotlok ebben a vacak testben és emiatt veszítsünk. Szóval hajrá.~
Valami átfut rajtam, de ez most a saját érzelmem. Jaj ne. Csak egyet sebzek, és azt sem íjjal? Mi lesz így velem? Árnyharcosnak kellett volna maradnom még erre a pár napra, igaz?
Na, nézzünk körbe, mit tehetnénk. Kicsit odébb ugrok, hogy a többieknek legyen helyük, és megnézem, ki mit támad és miként. Én viszont ragaszkodnék a távolsághoz, mert az nekem könnyebb, a Hugi meg most nem hajlandó előjönni, hogy segítsen. Végül eszembe jut valami.
Keresek pár követ és egy halomra rakom őket lehetőleg egy dombocska tetejére, vagy ilyesmire. Mikor végzek, hátat fordítok neki, célzok az egyik gorillára és elkezdek kaparni a hátsó lábaimmal, így rugdosva felé a köveket. Hehe, íjászos is, harcos is, sebzős is, talán sikerül. Csak a kövek elfogynak, a gorilla meg észrevesz, és nincs időm újakat gyűjteni. Jaj.... O_O;

by **Kusumi Ayani** Kedd Szept. 03 2013, 19:29

Bár a ránk támadó fekete szőrű oroszlánkölyök megúszta a pirítást nem estem kétségbe. Ha jön, még egyszer hát tudja még, hogy nem fogja megúszni olyan túlságosan jól. Bár a bömbölésem nem sikerült egészen jól, de nem zavartattam magamat. Tűzrózsa leereszkedett, majd ráhuppantam hátára. Lassú, de határozott léptekkel haladt, de sokakhoz képest ez is gyors. Ekkor lehet érezni a petek előnyét. 4 lábad nőt? Nehézkes a járás? No problem, ha van egy peted. Hátán pihentem, míg ő lépkedett. Egyszer csak megtorpant, de oly hirtelen, hogy lepottyantam róla. Már majdnem szóltam pár cifrát, amikor megpillantok egy nagyon nagy fekete szőrcsomót. Naná, hogy egy óriás gorillával kell összefutnunk. A kis segítőnk rögvest fel is veszi a harcot, ráadásként az zöldszőrű is elkezd kövekkel dobálózni. Mivel az idomárok nem közvetlenül harcolnak, hanem közvetve, és amint ránéztem Tűzrózsára, már támadt is. Azonban rá kellett jönnöm, hogy petem sebzése visszaredukálódott 4-re. Hehe… Ilyenkor bánom, hogy nem raktam túl sok pontot sebzésre. No nem baj. ugyanis van egy egyáltalán nem titkos fegyverem a tarsolyomban. Rögvest parancsot adtam petemnek a Lángoló Unikornis használatára, amelyet petem ezer örömmel teljesített, így sebzése rögvest felemelkedett. 4-ről 16-re, amelynek csak elégnek kellett volna lennie elméletben. De csak sajna elméletben volt csak jó ötlet. Bár pacim dicséretesen harcolt pár hatalmas csapás után végül csak a földre huppant. Viszont így a támadója is sérült. Mivel én egyáltalán nem sebzek semmit, így eszem ágában sem volt támadni. Noszogattam 2 mellső lábammal Tűzrózsát, hogy kelljen fel, amely igencsak nehézkesen ment neki. Gondolom még kongott a feje. Hú de remélem, hogy a többieknek több a sebzése.

//Lángoló Unikornis sebzés kiszámítás: (Gyorsaság+Irányíts)/2=sebzés (28+3)/2=15,5 16//

by **Hinari** Csüt. Szept. 05 2013, 03:09

Szótlanul haladtam, rohantam, arcomon kemény elhatározással, hogy megvédem a többieket, meg kell védenem őket, nem szabad, hogy megtörténjen mégegyszer, ami ővele történt… mancsaim, karmaim szántották a talajt, időnként hátranézve, Nestor vajon követ-e. Szaladtam, s folytak könnyeim, a földön koppanó csöppek jelezték utam, miközben keresztülgázoltam a dzsungelen, ha kellett, mancsommal tépve utat magamnak. Dühöm átirányítottam, időlegesen ugyan, de képes voltam más motivációt találni, Nestor jelenléte biztonságot nyújtott, ismerős az ismeretlenek között. Megtorpantam, előttem nyílt az út, világosság töltötte be látóterem, s nekem hunyorítanom kellett, hogy lássak. Előttem s mögöttem társak, pusztaság és erdő, vadak és szelídek. Magasabban voltunk, sziklákon, s ahogy a szél összeborzolta bundámat, úgy néztem el a távolba, utat s jövőt keresve a végtelenben. Behunytam szemeim, emlékeztem, fájt minden képkocka, mégis levetítettem magamnak, a mosolyát, a komolyságát, amikor feltette a kérdést… érzékeny füleim és szaglásom azonban hamar visszarántottak a jelenbe. Üzenetem érkezett, a fehér kölyöktől, ki olyan otthonosan mozgott ebben a világban. Vajon mióta van itt? Talán már hosszú hónapok óta… Megráztam a fejem, tekintetem a támadókat leste, kik körbevettek minket.

Morogtam, és felborzoltam a sörényem, a legveszélyesebbnek tűnő gorilla elé álltam, megpróbálva védeni a többieket. Sokan voltak, ám mi is, így nem volt lehetetlen a küldetés. Ámde fegyver nélkül? Figyeltem, és tanultam, le lehetett volna hívni a Katanát is, de vajon megérte volna? Gyenge voltam, nem a statjaim miatt, azokban megbíztam, inkább az átalakulás volt, ami zavart. Megindultam, gyorsaságom lehetővé tette a mozgást, eleinte kényelmetlen volt, majd hozzászoktam. Karmaim mélyesztettem volna a fekete szörnybe, hagyjon békén minket, ám az könnyedén kivédte a támadást. Nem adtam fel, ahogy leérkeztem a földre, már fordultam is meg, nem engedtem, hogy társaimhoz közelítsen. Kerestem Nestort, tudtam, hogy tud vigyázni magára, mégis féltettem, idő azonban nem volt, a majom oldalról taszított meg, s én csúsztam hátra pár métert. Talpra álltam, s amikor a következő karmolási kísérletem is kudarcba fulladt, kezdett rossz előérzetem lenni. A lélegzetvételnyi szünetben lehívtam a menüm, s ha először sokkolt is a változás, végül csak lehajtottam a fejem, s elfogadtam a tényt. Tehát így lesz vége. Felnéztem az égre, könnyes szemmel, Lewis, nem akartam ilyen gyorsan utánad menni… megindultam, de elestem a saját lábaimban, s a földön is maradtam. Minden erőm elpárolgott, felemésztett a gyász és a tehetetlenség, valaki köveket dobált, a tűzló még rohamozott, én azonban… képtelen vagyok megmozdulni. Túl hamar kellett volna átlendülnöm, a régi Hinari talán küzdött volna még… Lelkemben váltakozott a düh, az életben maradáshoz való, makacs ragaszkodás és a fájdalom, mi minden akaraterőt elnyomott. Most utóbbi győzött.
- Nes…tor – végül felkeltem, szemem a tűzsárkányt kereste, ki védett engem vagy sem. „Éppen ezért bármi is történjen velem, azt akarom, hogy Te vedd át az irányítást.” Szavai jártak a fejemben, cikázó gondolatok, s én felugrottam, használva a képességem, magamban fegyverkezelésre rakva minden specpontomat, amim volt. Igaz, hogy előbbi statunk az alapra csökkent, de nemcsak ez döntötte el a küzdelmet. Újabb karmolás, ezúttal sebzett is, eleget vagy nem, nem tudtam megállapítani, mert a gorilla keze lendült, s én újra elterültem a földön. Túl sokszor ütöttek meg, igaz, több életem volt, mint a jelenlévők nagy részének, de gyorsaságommal én voltam az, aki a lehető legtöbb támadásba belefutott, megvédve őket a sebződéstől. Megráztam magam, még elég erőt éreztem magamban a védekezésre, az Element Absorb is tartott, biztosítva a pontos találatokat… de nem lehettem mindenhol ott, s ők túl sokan voltak, s túl erősek. Milyen világba csöppentünk? Mit érünk mi, ezekkel szemben? Válasz nem érkezett, én pedig összeestem a kimerültségtől.

by Ajánlott tartalom

[Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

[Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0

Re: [Játékos Küldetés] Warrior Cats 1.0