[Küldetés] Warrior Cats 2.0

Éjjel a csillagos ég, vagyis, ha pontosabbak akarunk lenni, lényegében a csillagokkal tarkított, és egy ragyogó holddal is tovább díszített plafon alatt nyugodtan sétálok a Horunka falunak elnevezett kis területen. Természetesen hozzám hű módon, most is sötét ruhákban, csuklyával a fejemen mozgok. Kifejezetten jó látványt nyújt ez a kis falu éjjel a lámpák fényében, ámbár ez sem tart túl sokáig, hiszen ahogy az utcákon ballagok, egyszer csak kialszanak a lámpák, vagyis elvileg teljes sötétségnek kéne lennie. Persze ez nem vonatkozik rám, nálam inkább csak olyan, mintha most menne le a nap. Kevesebbet látok, mint kéne, de mégis többet, mint amennyit a való világban ilyen helyzetben láthatnék. Ezt a sötétség hatására kissé kifakuló szemeim is jelzik. Hamar odalapulok az egyik ház falához, és úgy kezdek el figyelni, hogy vajon mi történhet most. A válasz nem is várat sokat magára, mert az egyik pillanatban arra leszek figyelmes, hogy pont az ellenkező irányból, mint amerre nézek, fény kezd el áramlani. De, mire odakapom a fejem, a forrása közvetlenül mellettem halad el. Egy fénylő emberi alakot vélek felfedezni, ami kissé gyanús nekem. Bár, lehet ebben a világban nem kéne meglepődni semmi ilyesmin. Miután eltávolodott tőlem, a sötétség ismét kezd körbe ölelni, lassan én is elindulok, mint, ahogy előttem két illető is utána vonul. Kíváncsi vagyok, hogy mi fog most történni. Hasonló képen mint a fénylő fickó, én is komótosan, de magabiztosan lépdelek az úton zsebre dugott kézzel. Talán a különbség, hogy én kissé lehajtom a fejemet, hogy a csuklyám biztosabban takarja arcomat. Ahogy elérjük a falu határát, a fénylő alak egy fehér nagymacskává változik, és hátra fordulva minket kezd el figyelni. Amikor megjelenik előttem a küldetés ablak, hamar felfogom az egészet. El sem olvasom azt a rövid kis szöveget, csak a jutalmat nézem meg, hogy megérné-e. Bár arról sem tudni sokat, csak, hogy nagy jutalom. Sóhajtok egyet, majd elfogadom a küldetést én is, mint, ahogy szemmel láthatóan azok is, akik előttem állnak.

Úgy döntöttem, hogy a hétvégémet Horunkában töltöm. Nem éppen kellemes hely, de itt nyugalmamat találhattam ezúttal. Itt akartam kipihenni mindazt, amit átéltem az elmúlt hét alatt, mint a bossok és a Yuichi-ügy. Még mindig bántott, hogy Yuichi Ayanit választotta, csak mert egyből összejött nekik a dolog, de ettől függetlenül mi még barátok vagyunk a fiúval, aki nekem olyan, mint a lelki-társam és a legjobb barátom egyben. Még mindig csodálkozom rajta, hogy tudott összejönni Ayanival, aki jobban szereti Mirikát és ráadásul még gyerek. Én húsz éves vagyok, nemsokára huszonegy, Yuichi viszont idősebb nálam néhány évvel. Ettől függetlenül kénytelen-kelletlen áldásomat adtam rájuk. Nekem az a fontos, hogy Yuichi boldog legyen, én meg nem akarok a boldogságának útjába állni. Hála a Fehér Viharfőnixnek ismét kellemesebben érzem magam korábbiaknál.
Gyönyörű, teliholdas esténk van. A fogadó teraszán ültem legkellemesebb körülmények között. Egy dönthetős székben ültem, kezemben egy bögre finom, forró csokoládéval, miközben a teliholdat és mellette eltörpülő csillagokat néztem. Miközben néztem a holdat és a céhemre, munkámra, nevelőszüleimre, Yuichire és utána jövő új leendőbelimre gondoltam, hirtelen furcsa dolog történt. Mindenhol a fény kialudt, és a falut ellepte a szürke sötétség. Aztán mikor hozzászokott a szemem a furcsa sötétséghez, hirtelen egy vakítóan foszforeszkáló alak jelent meg az utcán. Ő volt az egyetlen fényesség az utcán. Noha ide-oda nézett egy pillanatra, csak ment tovább a falu határának irányába.
Tudnom kellett, hogy mi ez az egész és mi köze van ennek a világító, szinte még körvonalát is elvakító alaknak a hirtelen jött sötétségre. Gyorsan megittam a maradék forró csokit a bögrémből, és az alak után meredtem.
Nem én voltam az egyetlen, aki követte ezt az alakot. A démonos küldetésről jól ismert lány, Nio és még pár másik alak is feltűnt a faluhatáron. Hárman voltunk lányok, és hárman fiúk, de látszólag a fiúkból kettő árnyharcos volt, mint én. Szerintem a típikus, csendesebb alakok. Hozzám, a Fehér Viharfőnixhez képest ők olyan feketék, mint a halál hollója. Még ez a kis íjász is gyanús volt.
A világító alak ebben a pillanatban egy gyönyörű fehér oroszlánná változott át. A maga módján valóban minket választot ki arra a küldetésre, amit küldött nekünk egy panelen keresztül:

Senki nem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az Eszmét védi hanem meztelen életét és a zsákmányt...

Érdekes ez az üzenet. Mint egy bukott eszme haszonélvezője... egy olyan alakról szól, aki ránézésre veszélyes és büszke, de valójában nem? Nem tudom, hogy így jól értelmeztem-e. De talán az is lehet, hogy valami eszme világában kellene kutakodnunk egy kicsit.
Ez lesz ám egy igazi kaland ezzel a furcsa társasággal. Elfogadtam a felkérést. Senki se szólt eddig egy szót sem, ám végül belém szorult annyi bátorság, hogy egy apró kérdéssel megszólítsam az oroszlánt.
- Mit kell tennünk?

Az unalom nagy úr, a lábam pedig jól bírta. Ennek következtében megérkeztem egy kis városba, melynek neve: Horunka. Fogalmam sem volt, hogy mit keresek itt. Talán küldetést? Vagy csak eluntam a Kezdetek Városát? Ki tudja...

Miután átléptem a város határát egy feldíszített település, gyönyörű színeivel próbálta vonta el a figyelmem gondolataimból. Az idő hűvösnek bizonyult, de ez apró kis kellemetlenség volt csupán. A telihold magasan fent virított az "égen", fénye tán az egész várost kitudná világítani. Ilyen furcsa gondolatok ballagtak szép körkörösen az elmémben. A telihold mindig ilyenné tesz. Ma sem fogok tudni aludni tőle.  Felsóhajtok miközben elindulok az egyik macskaköves utcán egy fogadót keresni. Ekkor azonban olyan érdekes dolog történt, mely azonnal felrázott szokásosnak nem mondható gondolataimból. Az utcán végig, sorban haladva hunytak ki a lámpákból a fények, melyek mintha egy bizonyos irányba hajlonganának.  Miután az egész utcán sötét lett, a hátam mögül egy hatalmas fény forrás bukkant fel, mely mintha fényesebb lett volna a hold fényénél is. Mire észbe kaptam, az ismeretlen már mellettem sétált el, így csak oldalról figyelhettem meg nem éppen átlagos vonásait. Nagy vonalakban hasonlított ugyan egy emberhez, de eme faj soha nem lenne képes olyan sziporkázó fehér fényt árasztani magából, mint ez a teremtmény. Zsebre dugott kézzel, szép lassan halad végig az úton. Kíváncsiságom hajtana, hogy megtekintsem a lényt szemből is, azonban a tudatalattim meggátol a cselekedetemben.  Így hát csak nézem tovább, amíg végigsétál az utcán, néha-néha oldalra pillantva, mintha keresne valakit-valamit.
Mikor kiért a város határon túlra, emberi formája elenyészett, és átvette helyét egy fenséges, hatalmas hófehér oroszlán. Megrázta fejét, s körbepillantott. Nem voltam benne biztos, hogy valóban engem néz-e, de erre a kérdésemre egy küldetés ablakkal válaszolt. Miután elolvastam az üzenetet, tűnt csak fel, hogy nem is vagyok egyedül az utcán. Mögöttem még hát másik játékos előtt fénylett fel az küldetés.
- Többen nem is lehetnénk. - gondoltam bosszúsan, de mivel a jutalom magasnak, a létszámból ítélve pedig a küldetés gyorsan elvégezhetőnek leledzett, ezért magam is elfogadtam a feladatot.
Ekkor megszólalt a hátam mögött egy gesztenyebarna hajú, zöld szemű, fiatal lány:
- Mit kell tennünk? - kérdezte, az oroszlánhoz intézve szavait.
Én csak álltam és vártam, miközben figyelemmel kísértem minden egyes játékos mozdulatát, az oroszlán viselkedését. Próbáltam minél kevesebb figyelmet vonni magamra. Vártam a folytatást.

Statjaim:

Az oroszlán nem igazán szólt, csak morgott és csapott a farkával. Maga módján jelezte, hogy kövessük. Ellenkezés vagy más szó nélkül követtem az állatot egészen a védőzónán kívülre. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ez az emberré átalakuló oroszlán vajon valamelyik nagyember petje-e vagy csak simán a csatlósa. Végül elvetettem ezt, mert az oroszlán kicsit se tűnt annak, mint aki szolgálna is valakit.
Ahogy kiléptem a védőzónából, zsibbadást éreztem, majd hirtelen elbicsaklottam. Fel akartam állni két lábra, de nem ment, mert valahogy a csontozatom ezt nem engedte. Négy lábra támaszkodtam, aztán igen nagy meglepődéssel fogadtam a füvet lapító kezeim helyén két erőteljes mancsot.
- Mi a... - Csak ennyi jött ki a számból. Láttam, ahogy a többiek is átváltoztak. Testük elnyúlt, macskaszerű tartássá vált, farkuk nőtt, a fiúknak ráadásul még sörényük is.
Megtettem egy kört, hogy oldalra fordított fejjel végignézzek magamon. Én is oroszlánná változtam.

Judy Noxia nőstényoroszlánként:

A hajam kicsit visszahúzódott az átalakuláskor, de vastagabb szőrként még ott volt a fejemen és a tarkómon keresztül, tetején egy csíkkal. Úgy éreztem, mintha egy kicsit megváltozott volna a természetem, de csak egy nagyon kicsit. Vad nem lettem, de morgással fejeztem ki nemtetszésemet többiek jelenlétére és a helyzetre, amiről a fehér oroszlán egy szót se szólt. Egy jó dolog volt abban, hogy oroszlánná változtam: elég hideg az idő ma este, a szőr pedig melegen is tart.
Ahogy nagy nehezen hozzászoktam a négy lábon járáshoz, lassan odakacsáztam a fehér oroszlánunkhoz, aki ebben a pillanatban szintén megállt. Szélfútta sörényét felborzolta, s mintha lángcsóvák lennének, úgy csaptak fel, testét meg foszforeszkáló pontot keringték körül, mint az atommagot az elektróda.
Mielőtt megkérdeztem volna tőle, hogy miért változtunk át oroszlánokká, megfordult, majd odajött hozzánk az arcunkba lehelni. Mikor rám lehelt, úgy éreztem, hogy az álom rögtön elnyom bennünket. Egy pillanatra halványan vicsorítottam, majd álmosan eldőltem az egyik oldalamra a puha pázsiton. Mielőtt végleg elnyomott volna az álom, még tisztán hallottam azt, amit a fehér oroszlán intézett felénk:
- Az álmok földjén könnyű eltévedni. Álmodjatok szépet, és nem érhet baj.

Végeredmény képen, amikor elfogadtam én is a küldetést, gyorsan körbetekintek, aztán az oroszlánt kezdem el meredten figyelni. A gyors körbetekintés alatt, ha jól számoltam össze, lényegében heten vagyunk. Abból három lány, és velem együtt négy fiú. Egyenlőre nem alakítok róluk véleményt. Végeredményben úgy is megfogom őket utálni nagy eséllyel. Az egyik lány rákérdezett, hogy most mi is lesz, de csak morgást kap válaszul, aztán az oroszlán elindul. Többiekkel együtt én is utána haladok, és átlépek a védőmezőn kívülre. Amint átékezek enyhe zsibbadás szerű érzés fog el, mitől ösztönösen az életsávomra vándorol a tekintetem. Bár az érzés hasonló, az mégsem mozdul helyéről, így meg is nyugodhatok szerencsére.  Miután elmúlt a bizsergés, már csak azt veszem észre, hogy négykézláb állok a fűben, Jobban mondva négy lábon. Hiszen egész testem átalakult csak úgy, mint a többieknek, oroszlánná. Látszólag nem vagyok egyedül ezzel sem, és egy lány, és egy másik srác is szintén fekete hajjal rendelkezett, így nekik is fekete lett a bundájuk. Sörényem, gondolom most mondható középhosszúnak, akár csak normál alakomban a hajam.
~Szóval ilyesmi érzés lehetett a meseországos küldetés alatt az oroszlánnak, meg a rókának is...~
Futtatok le elmémben egy gyors gondolatot, ahogy picit sétálgatok négy lábat használva. Amikor meghallom ahogy néhányan elkezdenek morogni, bár nem tudom, hogy az alakkal kapcsolatosan, esetleg, hogy többen vagyunk, vagy talán csak egy bizonyos személlyel kapcsolatban van problémájuk, de nem is nagyon foglalkoztat. Én személy szerint csak orromon keresztül egy nagyobb adag levegőt fújok ki, sóhajtásként. A fehér oroszlán ezek után szépen egyesével mindenkinek a képébe lehel, mire, elkezdenek az emberek, vagyis jelen esetben oroszlánok álmosodni. Ebből én sem vagyok kivétel. Nehezedő szemhéjaim ellen küzdve figyelem ahogy a többiek elterülnek a földön. Végül én sem bírom már kinyitni a szemeimet, viszont makacsságom ennek ellenére meglátszik rajtam, hiszen sikerül állva elaludnom, és nem is esek össze. Persze még előtte hallom a fehér szavait, de nem sok jelentőséget találtam benne, főleg az álmosság ellen küzdve.

Az oroszlán nem mondott semmit és nem is mutatott különösebb reakciót, időközbe kicsit bővült a csapatunk, az egyik lány megkérdezte mis is lenne pontosan a feladatunk, de válaszul csak morgást kapott semmi mást, úgy néz ki nem fogunk részleteket hallani tőle. Mindenki megindult a falun kívülre, velük együtt én is elindultam, amint átléptem a falu határán bizsergető érzés fogott el, majd igencsak más szemszögből szemlélhettem a világot, nem igazán értettem a dolgokat, de mikor ismételten végig néztem a csapaton láttam, hogy oroszlánokká változtam, majd végig néztem magamon és észrevettem , hogy én sem jártam másképp, a bundán fekete volt akárcsak a hajam színe, de láttam ,hogy nem én vagyok az egyetlen fekete oroszlán. Végigmértem magam amennyire tudtam, majd egyesével megemelgettem a mancsaim, hogy egy kis járás próbát tegyek, bár mászkálni nem igen mászkáltam, miután befejeztem az úgymond járás próbát leültem és vártam, na persze nem kaptunk felvilágosítást most sem és látván a fehéroroszlán előbbi reakcióját a kérdésekre nem is igen próbáltam kérdezni bármit is. Jó darabig úgymond felénk se néz, majd egyszerre csak úgy tartja kedve, hogy felén forduljon, bár még mindig nem szólt egy szót sem, mégis úgy nézett ki mintha szólni szeretne. Egyszerre csak megindul felénk és sorba oda ment mindenkihez és rájuk lehet, majd rögtön el is aludtak, közbe mindenkit ezzel a szöveggel küldött az álmok birodalmába:
- Az álmok földjén könnyű eltévedni. Álmodjatok szépet, és nem érhet baj.
Bár csak úgy mint az előző üzenetet ezt sem igen tudtam értelmezni. ~Még is mi lesz ez Álom háború vagy mi?!~ Szaladt végig a gondolat a fejemen, mire már nálam járt az oroszlán és velem is ugyanazt tette mint a többiekkel, majd elmondta nekem is a már eddig elégszer halott szöveget, onnantól pedig mély sötétség már aludtam is, bár valamiért van egy olyan érzésem, hogy nem ott fogunk kelni ahol elaludtunk.

Az oroszlán pusztán egy morgással válaszolt az érdeklődő lánynak, majd tovább is ment. Járásában feltűnt egy nagymacska ideges pillantásai.
- Ha maga a munkaadónk retteg a feladattól, az nem éppen túl meggyőző. - mondom csak úgy magamban.
A többiekkel együtt lépek ki a város kapuján, mikor enyhe bizsergést érzek, és testem egyre csak halványul. Értetlenül körbepillantok, de rá kell jönnöm, hogy nem csak engem ért el a "kórság". A bizsergés egyre erősödik, majd váratlanul gerincem a földre kényszerít. Ahogy esésem tompítása céljából magam elé teszem kezeimet, feltűnik, hogy azok mennyire megváltoztak. Kezem helyén nagymacskákéhoz hasonló hatalmas szőrös mancs vágódott a földnek. Miután leérkeztem, éreztem, hogy nem leszek képes újra két lábra állni. Ez a tény egyszerre megdöbbentett, és örömmel is töltött el. Már tudtam mi történik velem. Ugyanolyan szépséges és fenséges oroszlánná változok, mint az a hím, aki megbízott minket. Ahogy végignéztem testemen, már ahogy gerincem ezt engedte, érdekes látvány tárult elém. A megszokottól eltérően, testem nem homokszínű volt, hanem valami zöldes színt öltött, melyet azonban ezüst színű csíkok (akár csak a tigriseknél) tarkítottak.
Körbenézek. Szemem elé még másik hat újdonsült oroszlán kerül. Többen a járást, mások az erejüket próbálgatják. Nekem nincs szükségem ilyen sületlenségekre. Bízok magamban, és bízok a testemben is. Nem kell sem a járást, sem mást gyakorolnom az így tökéletesen megszokott, új testemmel. Egyszer csak a Fehér Oroszlán megfordult. és elindult felénk. Mintha mindenkihez külön odamenne, de mindenkit egyszerre ér el, a leheletéből fakadó ismeretlen képesség. Azok akikre rálehel (már pedig mindenkire) egytől-egyig esnek össze, és merülnek mély, hortyogós álomba. Mikor elém került az oroszlán, megpróbálom elkerülni a lehelet "támadását", de magamban bizton tudom, hogy ez lehetetlen. Szemem le-leragad, de testem és agyam még küzd a fáradság ellen. Még hallom az oroszlán felém intézett szavait, mielőtt összegömbölyödve magam is mély álomba merülök.
- Az álmok földjén könnyű eltévedni. Álmodjatok szépet, és nem érhet baj. - mondja. Én persze nem értem. Már hogy érhetne baj, egy ilyen erős teremtményt, mint egy oroszlán?! Fogalmam sincs. Viszont még életemben nem tapasztaltam ekkora örömöt az alvás felett.

Elaludtam. Úgy tűnt, mintha ez az alvás nagyon gyorsan lefutott volna éterileg, mert mintha alig pár másodpercig tartott volna. Hallottam az óraketyegést, amit majd egy gongszó követett.
A szó legszorosabb értelmében gongszóra ébredtem. Ébredezés közben halkan mordultam egyet, megráztam fejem (felborzítva egy pillanatra a hajam/kicsi "nőstényi sörényem"), nyújtózkodtam egyet (karmaimat kifeszítve), s kerestem a fehér oroszlánt, aki álomba bocsájtott minket. Kis csodálkozásomra nem Horunka határában, hanem egy teljesen vadidegen helyen tértem magamhoz. Furcsa, hogy én és a többi fekete meg az egyetlen tigriscsíkos oroszlán hogy kerülhetett ide... és hol a fehér oroszlán? Talán még álmodom?
Felültem, aztán körülnéztem a környéken. Az biztos, hogy jobb hely, mint a Horunka falu, bár ehhez a környékhez nagyon nem illett bele a grafiti. Nos, művész létemre azt mondom, egészen stílusosak a falfirkák, és nagy jövőt jósolok azoknak, akik ezt alkották, bár őszintén szólva jobb helyet is találhattak volna.
Követtem a tigriscsíkos oroszlánt, hogy magam is közelebbről is szemügyre vegyem a falat. Egy cinkes fiatal oroszlán mosolygott le ránk onnan. Az arcából lerítt, hogy élvezte a "műsort". Jegyzéseiből már meg is állapítottam, hogy igencsak nagy köze lehet az egészhez, és ezen a küldetésen nem is fogunk unatkozni. A csíkos oroszlán hiába szólt rá, hogy jöjjön le, mert veszélyes, de az csak kuncogott. Ha leesik, úgyis csak a talpára fog, mert végül is macskaféle, mint ahogy mi is azok vagyunk. Amíg a társam néhány szóra megszólította az új társaságunkat, addig megtisztogattam a mancsomat. Azt hiszem, tényleg belém szorult némi oroszlán-jellem.
- Öhm... ne haragudj - szólítottam meg a fiú után a fiatal oroszlánt, a lehető legudvariasabban, mint nálam mindig is szokás volt jó modorból. - Esetleg megtudhatnánk, hogy ki vagy te, és mit keresünk itt?

//egy kis megjegyzés: Csupán az én oroszlánomnak van "tigriscsíkjai", és én még nem álltam szóba senkivel. Tehát nem a csíkos oroszlán volt az aki a párbeszédet kezdeményezte az oroszlánfiú-val. Gondoltam szólok, nem szeretném ha valaki összekeverné a cicáinkat //

Sötét van. Bármerre is nézek, bárhová is megyek, csupán sötétséggel találom szemben magam. Mintha a nagy "Semmi"-ben lennék. Ekkor azonban meghallok valamit. Valamit, amit leginkább egy ingaóra ide-oda járásának a hangjaként tudnám beazonosítani. Forrását nem lelem, úgy tűnik, mintha csupán a fejemben hallanám a hangját, de ez sem megalapozott tény. Egy pár másodperc után hangos gong szólam telíti meg a levegőt. Olyan gongszó, melyet leginkább templomi harangoknál hallani, mikor delet, vagy éjfélt üt az óra.
- Nem aludhattam ennyit! Az előbb még kilenc óra sem volt. - tisztázom magamban. Ez egy kissé felidegesít, de bizonyára hamarosan rájövök miről is van szó, tehát nem is hergelem tovább magam vele.
A gongszó mintha kitépett volna addigi sötét világomból, s távolodni kezdtem tőle. Beleszédültem a sebességbe, ezért lehunytam szemeimet. Mikor ismét kinyitom, egy ismeretlen hely látványa tárul elém. Bárhová nézek is, mindenhol fényt látni, tökéletesen kivilágítva az egész települést. Mivel négykézláb emelkedem fel, ezért tisztában vagyok vele, hogy még mindig annak a fenséges tigriscsíkos oroszlánnak a bőrében vagyok.  Fejemet körbe forgatom, azonban egy lelket sem látni itt. Pontosabban látni, a másik hat "oroszlán-játékost", akik előttem aludtak el a Fehér Oroszlán leheletétől. Velem szemben a falon megpillantok egy hatalmas graffitit, mellyel Aincrad világában eddig még nem találkoztam, csupán Tokióban lehetett látni ilyet. Ott viszont mindennapos látvány volt, így nem is nagyon foglalkoztat a dolog. Az azonban már igen mikor egy hangot hallottam a fal tetejének irányából. Mondata meglepődöttséget sejtetett, azonban hanglejtésében nem volt semmi, ami tükrözte volna mondandóját. A szövege azonban felkeltette kíváncsiságomat.
- Tehát nem mi vagyunk az elsők, akik vállalkoztak erre a feladatra. De akkor hogy lehetséges, hogy még senkitől sem hallottam olyan küldetésről, melyben az ember az állatvilág királyává válhat? - morfondírozok magamban, s eldöntöm, addig amíg nem tisztázódik a fiatal hím oroszlán ittlétének oka, addig nem bízhatok meg benne. Nos igen, ugyanis a fal tetején egy fiatal hím oroszlán volt látható, aki nem igazán zavartatta magát. Ez még inkább idegesített benne. A körülöttem lévő oroszlánok közül kettő is megszólította, de eddig nem adta jelét annak, hogy válaszolni is kíván a kérdéseikre. Abban viszont biztos vagyok, és bizonyára a többiek is erre a következtetésre jutottak, hogy annak ott fent, köze van a küldetésünkhöz. Sőt tovább víve ezt a fonalat, és a mondatából kikövetkeztetem, hogy vagy ő maga a küldetésadónk, vagy csak a kísérőnk lehet.
- Nos, ez nem sokára kiderül. - fejezem be a találgatást.
- Gyere le közénk, hogy mi se unatkozzunk. Mondjuk elmondhatnád, hogy hol vagyunk, és miért vagyunk ott, ahol vagyunk. - szólok fel neki, és mondatom szüneteinél mélyről feltörő morgás teszi nyomatékosabbá mondandómat. Kezdek egy kissé feldühödni a helyzeten. Ideje lenne megtudni miért vagyunk itt, miért lettünk oroszlánok, s ha már itt vagyunk, hadd végezzük már el a feladatot...! Szemem összeszűkül, de semmi más jel nem utal idegességemre. Egyelőre...

//Gondolom én véletlenül csúsztam le a +500 szóról való kiírásról, most mondanám, hogy kihasználhattam volna, de elég jól látható, hogy kimaradtam az előző körből. Hát kissé katasztrofális lett ez a szöveg, lehet kicsit sok a szóismétlés, meg kissé kusza a szöveg sorrend.    Ezért elnézést kérnék, de most csak ennyit bírt az agyi kapacitásom. //

Mély álomba merültem, de mintha közben óra ketyegést hallottam volna, majd egy hangos gongszó verte ki a szememből az álmot, miután magamhoz tértem körül néztem és beigazolódott a sejtésem miszerint nem ott ébredünk ahol elaludtunk, még mindig oroszlán alakban voltunk, viszont már jóval könnyebb volt a járás mint eleinte. Egy kivilágított téren voltunk, egy hatalmas falat pedig érdekes mód grafiti díszített, viszont ez teljesen elüt a játéktól, hisz nem abban a korban játszódik a játék maga ahol már grafitival díszítenék a falakat, ha még egy nagy falfreskó lenne még érthető volna, de hogy grafit. Nézelődésem egy eddig ismeretlen hang zavarta meg, a fal tetején volt a hang forrása, oda néztem és egy oroszlánfiút pillantottam meg, aki látszólag élvezi a helyzetet. Két játékos társam szóba elegyedett vele, mármint megszólította, egyikük megpróbálta lehívni a fal tetejéről, még a másik megpróbálta megérdeklődni, hogy mégis kicsoda és, hogy miért is vagyunk itt. Nem igazán tudtam mit kezdeni a dologgal, inkább csöndben vártam az újonnan felbukkant tag válaszát, reakcióját a csapattársaim mondandójára, kérdéseire. Még mindig furcsa volt számomra ez az oroszlán forma, így háttérben maradva próbáltam megbarátkozni a dolgok helyzetévvel és elfogadni a jelenlegi tényállásokat. Nos nem igazán akaródzót lejönni az fiatal oroszlán, de kis gondolkodás után válaszok hagyták el a száját. Megtudtuk a nevét, meg hogy pontosan miféle hely is ez. ~Szóval tényleg valami állom világba csöppentünk, nem gondoltam volna, hogy ilyen helyek is lehetnek a SAO-ban.~ Az fiatal oroszlán tovább folytatta a mondandóját, melyből kiderült, hogy elvesztette a társát és jó ideje vár már ott a fal tetején, említette, hogy hatalmas ez a város és, hogy számtalan ellenféllel találkozhatunk ezen a helyen. ~Na mily öröm hír ez, még normál formámban is nehezen kezeltem a fegyverem és elég ügyetlen vagyok a harcokba, erre itt még ránehezít a dolgokra az, hogy oroszlánformában vagyok.~ Bár ahogy hallottam nem mi vagyunk az elsők akik így jártak, meg hát nem is egyedül kell itt neki vágnom a dolgoknak, ha előttünk lévők is feltalálták magukat akkor nekünk se lehet túlzottan nehéz, ha összefogunk. Bár igaz nem úgy csen a dolog az ellenfeleinkkel kapcsolatba, mintha csak szimpla mobok lennének, végül is ez egy álom világ akármivel összefuthatunk, azért kissé érdekel ez a hely és szívesen felfedezném magamnak, a faladat során biztos lesz is rá esélyem, végére még egész jó emlék is lehet belőle a kezdeti nehézségek ellenére. Majd első megmozdulásra úgy tűnt, hogy Cecil leóhajt ugrani a falról, de mégsem helyette inkább ingerülten mormogta le nekünk a a kérdését, miszerint a nevünk óhajtaná megtudni. Körül néztem vártam, hogy valaki előbb szólal e meg, de végül mégis csak szóra nyitottam a számat és bemutatkoztam az mostanra már csak igen ingerült cimboránknak.
-Az én nevem Licht. És igen csak érdekel az, hogy még is mit kéne itt csinálnunk, miből állna a feladatunk?
Eddigi lapítós hallgatásom megtörve, érdeklődtem a feladatunkról, mert biztos nem beszélgetni hívtak ide, illetve hoztak vagy altattak nem igazán tudom, inkább álomra kényszerítettek minket, hisz ez egy álom világ. Végül Cecil igencsak megkönnyítette a dolgom, hisz így már nekem nem kellesz kitudakolnom a többiektől, hogy ki kicsoda, csak fülelnem kell, hogy kit hogy hívnak. Végig néztem a csapaton és, hát elég érdekes oroszlánok voltunk, az igazat megvallva egy oroszlán kivételével mindannyian eltértünk az ismert nagymacska kinézetétől, hisz legtöbbünk bundája fekete volt, sőt még volt egy tigris csíkos oroszlán is köztünk. Az biztos, hogy elég „színes” egy banda vagyunk, de hát végül is unalmas lenne, ha mindenki szabvány szerint hasonlítana egy oroszlánra. Miután felmértem a csapat felmérést és memorizáltam az „arcokat” kicsit közelebb mentem a falhoz, majd vártam, hogy mindenki befejezze a bemutatkozást, majd válasz kapjak a kérdésemre, majd elkezdjük a feladatot. Bár nem igazán tudtam eldönteni, hogy hány óra lehet, hisz Horunkába sem figyeltem az időt aztán, meg hogy itt mennyi az idő azt végképp nem tudom kideríteni, még válaszra vártam tekintettemmel keresetem az óratornyot ami felébresztett, már ha óratoronyról van szó, mert lehet valami kisebb is, végül nem találtam meg az órát, így tekintetem ismét Cecilre szegeződött, aki még mindig ingerültnek tűnt, én viszont kezdtem egyre inkább unni maga, így ülő helyzetből fekvőbe helyeztem át magam és figyeltem az események folyását, hallgattam a csapattársaim bemutatkozását meg a távolból szűrődő zajokat, annyi feltűnt még ezzel az oroszlán formával kapcsolatba, hogy a szimaton és a hallásom is jobb lett. De arra, hogy komolyabban ki is használjuk ezt, még várni kell, viszont nem hinném, hogy olyan sokat kellene várni rá, gondolom amint befejeződik a bemutatkozós kör, kezdhetünk is vagy legalább a lényegre térünk. ~ Elég furcsa egy feladat ez, talán még is csak valamiféle Álom háborúba csöppentünk.~

Cecil? Érdekes neve van egy fiatal hímoroszlánnak. Legalábbis azért érdekes, mert lányos név. Innen ered a Cecília név is, ami olasz is és magyar is. Ha tévednék, akkor javítsanak ki... ja igen, ezt gondoltam, mert ezt azért nem hangoztattam ki annak a személynek, aki még tudna nekünk segíteni a küldetés során.
Akkor ez a hely mégis az álmunkban létezik? Azt mondja, hogy ez a hely a játékosok álmaiból és vágyaiból épült fel egy Tervező nevű alak jóvoltából. Ki lehet ez a Tervező? Mi a dolga? Mik a szándékai? Aztán azt mondta, hogy valami barátjának az álmait valósítottuk meg, de ő ez idő alatt eltűnt, és maga se tudja, hogy merre van. Kereste, de hiába, mert ez a város nagyon nagy és állítólag minden sarkon lehet egy ellenség, azaz mob vagy játékos. Ebből tudtam meg, hogy itt van valami igen nagy probléma. Ha tényleg úgy van, ahogy mondja, akkor nem lenne jó ötlet még sokáig itt ácsorognunk. Nem tudom, én valami kis kétséget láttam benne, de lehet, hogy talán a lámpa fénye miatt van. Azért ne legyünk ebben az egészben annyira biztosak. A feszültség még így is itt körözött a fejünk felett lassan leereszkedő keselyű példájaként.
Az egyik fekete "oroszlány" bemutatkozott, és már fel is tette a kérdést, amit pontosan én is feltehettem volna. Ezalatt megismerkedtem a karmaimmal. Kitoltam, behúztam, majd a körmöket kiélesítettem a falon.
- Judy Noxia. - mutatkoztam be ingerült kérésre. - Ha azt mondod, hogy a város nagy és vannak itt ellenségek, akkor szerintem az lenne a legjobb, ha elindulnánk valamerre, mielőtt erre jön valami igen veszélyes alak, persze, ha mind egyetértünk ebben - tanácsoltam, aztán ülő helyzetből nyújtózni kezdtem, majd felálltam a lábaimra. Most már egész jól tudok mozogni oroszlánként, és lassan hozzászoktam azokhoz az adottságokhoz is, amivel egy oroszlán rendelkezhet. Hallás, szaglás, látás... kifejezetten, mint minden macskafélének. Míg vártam, hogy a többiek is bemutatkozzanak, és mondják a mondanivalójukat, addig belekezdtem egy nagyobb tisztálkodásba. Egy dolog, hogy még bőven van bennem emberi, azért oroszlánként mégsem engedhetem meg magamnak, hogy a bundám mocskosodjon. Időnként muszáj tisztán tartani azt, mert máskülönben a mocsok úgy ráragad a szőrre, hogy aztán leszedni sem lehet utána.