[Küldetés] Értékes kacatok

Kudarc, kudarc és kudarc egymás hegyén hátán... Nem igaz, hogy miért esik kútba minden egyes tervem amibe csak belekezdek... Már-már kezd borzasztóan idegesítő lenni, hogy egyszerűen alig-alig van siker érzésem. Szerencsére úgy tűnik a többiek is jó sokat gondolkodnak a dolgokon... vagyis jó részt csak Shukaku dolgozik, meg a petje, Kiyo nem nagyon erőltette meg magát olyannyira, de hát most nem kérhetem számon, ha nem az a gondolkodó fajta. Végre azonban volt valami, ami fényt biztosít az alagút végén, még ha oly kis mértékűt, mint a gyertyaláng, de hé.... aki a kicsit nem becsüli... Mindenesetre nekem nem sokat tudott segíteni a gondolat menetembe... hiába is engedi át a fal a mobot, ha minket nem enged át... Pedig úgy emlékszem a fal nem engedi át a mobokat, ezt mégis átengedi, vagyis a mobot JK stattal, minket pedig mob stattal ruházott fel a medál. Egy hangos hm...-öt követően viszont elgondolkozok. Nappalonként a mobokat megöli a fény, vagy legalábbis eltünteti innen. Mi van akkor, ha csak elteleportálja? Shukaku ötlete emiatt tetszik, így egy próbát megér, de azért hozzáteszek én is valamit, hisz nem akarok én is csöndbe maradni... megint....
- Öhm.. Jasmin... próbáltad már egyszerűen leszerelni a medált? Mert ha elöl van akkor fel van szerelve, és ha jól emlékszem a dolgok csak akkor adják meg a dolgokat, ha elöl vannak. A legendások kivételével semelyik nem reagál a leltárban. És a legendás is csak fejlődik az inventoriba, statot nem ad... meg próbáltál átmenni az akadályon éjszaka? Esetleg a Hold fényét magadra vetítve átlépni?
El-el gondolkodtam mert kicsit logikusnak tűnt a mondani valóm, de annyira nem, hogy 100%-osan biztos is legyek benne, mindenesetre ha igazam van, akkor nagyon gyorsan ki is juthatunk innen, ha nem akkor csak itt tölthetjük az időnk nagy részét, míg nem jön segítség... A veszély szerencsére most nem annyira nagy, mint éjszaka, amikor nem láttunk semmit, ráadásul mobok sem támadtak ránk, azon kívül, amikre mi támadtunk. Bár nem szeretek negatív érzelmeket küldözgetni, most egy kicsit nehéz optimistának lenni, de szerencsére healer képességeim mindig meglesznek, ha nagy bajba leszünk... kivétel ha ellenségnek túl magas a Speciális Képesség szintje, mert akkor sajna képi ügyben bukta van... de ilyen kis szinten talán nincsenek ilyen szörnyek, vagy legalábbis nagyon remélem. Kissé elgondolkozva az égre nézek. Jó lenne ár tudni mi lehet a baj a mostani időkben... de végül eszembe jut valami...
- Figyeljetek... mi lenne, ha megennénk valamit. Tudom, hogy a helyzet most nem nagyon kívánná, de egy kis meleg étel a hasunkban, és a kedvünk jobb lesz egy kevéskét. Még ha a rendszer nem is éheztet minket mégis csak jobban fog esni.
Ha bólintanak, a többiek az ötletemre előhozom a menümből pár gyújtós fát, egy bográcsot, és a főzéshez szükséges eszközöket. Mester szintű főzésemmel szinte bármit el tudtam készíteni helyben, de csak 1 ételhez volt elegendő élelmiszer az inventorimban. Hamarosan fortyogva fő egy kis jó vaddisznó pörkölt rizzsel a bográcsban. Kellően megfűszereztem, és fatálakba mertem az ételt mindegyiküknek, aki kért. Bár elég rossz kifejezés rá, de szerencse, hogy volt dolgunk jó pár vaddisznóval, mert lett egy időre elég vaddisznó húsom. Halkan kanalazom a pörköltet, majd figyelek a többiekre, hátha van valami jó ötletük.

Mit vártam volna? Hogy valamelyik ötletem beválik, és mehetünk is haza? Sajnos az élet nem ilyen kegyes az olyan egyszerű emberekkel, mint én, vagy Shu vagy Kiyo, vagy szegény Jasmin. A sors mindig azzal kegyes, aki nem érdemli meg, vagy legalábbis a legtöbbször… legalábbis én ezt tapasztaltam. Bárhogy legyen is már csak 1 esetleg 2 dolog marad hátra, és ha ezek sem működnek komolyan el kell gondolkozni, hogy már csak 1 megoldás lehet. Mégpedig hogy elpusztítsuk a medált, amit valljuk, be nem szeretnék, se senki más az én véleményem szerint. Bár kitudja, lehet Timidus megtenné, ha nagyon felbosszantaná a medál, bár nem tudok semmit sem mondani, hisz a sárkánt és a gazdáját kevésbé ismerem, mint Kiyot, pedig hát a fiúról is alig-alig tudok valamicskét, arról a rövidke harctól eltekintve, amelyből megállíthattam már ott is, hogy Kiyot messziről elkerüli Fortuna „csókja”. Nem vagyok benne biztos, de szerintem a múltkori hollókkal is meggyűlhetett a baj. Miközben eszek azzal, aki kért csendesen, együtt érzően nézek Jasminra, akinek mindez a teher, mely a mi vállunkra is esett mennyire elveszettnek tűnik. Biztosan szomorúnak tűnik, amiért mindegyikük itt ragadt, de remélem, megérti, hogy mi nem vagyunk mérgesek rá, sőt ez szerintem egy jel, hogy hosszú szenvedésének hamarosan vége lesz, és kijuthatunk erről az átkozott csapdából, ha már ebből a világból nem tudunk. Elhúzom a számat, ahogy arra gondolok, hogy sokan mennyire vágynak a kijutásra. Én csak a kedvese miatt lennék hajlandó kimenni, viszont biztos nem tudnék nyugodtan aludni Tűzrózsa nélkül, még ha Yui ott lenne mellettem is. Veszek egy mély levegőt. Megsimogatom Tűzrózsa fejét, hátát, majd aki kért és végzet visszakértem az üres tányért, hogy visszarakhassam az inventorimba és otthon el tudjam majd mosogatni… mert nem hittem el, hogy nincs kiút. Egy-két könnycsepp kigördült a szememből, mikor nekiállunk az utolsó próbáknak, de sikerül éppen elfordulnom, hogy letöröljem szememből a könnyeket feltűnés nélkül. Jasmin mikor sorra megkért minket egy-egy apróságra mosolyt erőltetek az arcomra, majd meglepően nyugodt hangon mondom neki.
- Ne aggódj Jasmin nem lesz semmi baj. Sikerülni fog. Érzem. Szóval csak fel a fejjel, és ne aggódj. – mondom, majd megölelem a lányt.
Nem voltam annyira magabiztos, mint akartam elhitetni a többiekkel, de ha ezzel sikerült lelket öntenem Jasminba akkor már megérte. Kiyora nézek, aki jó ideig némán áll, és nem csinál semmit. Tűzrózsa meglengeti farkszőrét, mely igéző lángfüggönyként lengett ide-oda, de tudom, hogy ezel türelmetlenségét akarja kimutatni. Tűzrózsa nem beszél, mint a legtöbb pet, legyen idősebb vagy fiatal, de néha többet tudok megérteni belőle, mint bármelyik másik petből, ami képes elmondani saját maga is a gondjaikat. Megvakarom a füle alatt, és halkan suttogom.
- Köszönöm Tűzrózsa, hogy mindig itt vagy mellettem. Nélküled azt hiszem még a föld alól sem tudtam volna kijönni. Csak bírd ki még egy kicsit, és ígérem, otthon pihenhetsz egy jót. Biztosan nagyon fáradt vagy.
Nem nagyon akaródzott Tűzrózsának, de egy bólintás félét hoz össze, amitől kicsit elmosolyodok, de mindjárt elkomolyodok, mert Kiyo még mindig áll. Szerencsétlen Jasmin meg várja, hogy mi fog történni. Ekkor a kis tollas sárkány fogja magát és elveszi a medált, és megteszi amire Kiyo nem volt képes. Végre kiderült, hogy nem kell tartanunk semmitől. A mócer bevált a „küldetésnek” immár vége, és mindannyian mehettünk haza. Szó nélkül megölelek mindenkit, majd elbúcsúzok mindenkitől. Csak azután indulok el, mikor már csak egyedül maradtam.
- Gyerünk haza Tűzrózsa, Yui már biztosan vár.
Bár pacim forgatta szemét, azért elindult velem a teleport kapu felé.

// köszönöm a küldit bocsi hogy ennyit kellett várni rám, de a legtöbbször alig volt hangulatom, és időm írni >.> //