[Küldetés] Értékes kacatok

Résztvevők:

• Yuna
  
• Clio Cronos
  
• Nagayoka Kiyoshi
  
• Kyrena Juurei
  
• Kido Yukari

Sorrend: egyelőre nincs
Határidő: 3 nap/fő

---

Új nap virradt, és ahogyan ezt már megszoktátok, az utcák szinte rögtön megtelnek különböző kasztú és szintű játékosokkal, akik egymást félrelökve próbálnak meg odajutni a hirdetőtáblák közelébe. Napok óta nem jelent meg egyetlen elfogadásra váró küldetés, még egy árva felkérés sem, így érthető, ha mindenki izgatottan s már-már türelmetlenül várja, hogy végre találjon valamit. Nektek szerencsétek volt, hogy hogyan és miképp értétek el, hogy bekerüljetek, azt rátok bízom, de annyi bizonyos, hogy végre valahára megjelent előttetek az üzenet:

Kedves Játékosok,
Egy számomra nagyon értékes tárgyat vesztettem el, de egyedül képtelen lennék a keresésére indulni. Kérlek segítsetek nekem, és a jutalmatok nem marad el! Ha elfogadjátok, várlak titeket pontosan délben, a megadott koordinátákon.

A feladó neve nincs feltüntetve, de ha esetleg mégse fogadnátok el, lehet, hogy még heteket kell várnotok, mielőtt újabb alkalmatok lesz, és a várakozók száma egyre csak nő. Hogyan döntötök?


A posztotokban írjátok le, miként sikerült elhoppolni a többiek elől a küldit, ötletes megoldásokat kérnék! Amennyiben rányomtatok a zöld gombra, menjetek Arbusba, a második szintre, és a főtéren várjatok. Találkozni vagy együtt menni lehet. Jó szórakozást, ha van kérdés, pm-ben jöhet!

Csak tudnám, mi a jó fészkes fenéig nem volt eddig felvehető küldetés!
Nekem meg igenis szükségem volt egy küldetésre, mert már egy jó ideje nem treníroztam magam, ahogy a szintem se fejlődött, amióta a Köpenyeske kinyiffant a küldetésen. A Tűzkígyó jól felnyársalta őt vacsorára, a Chibicoink félelmünkben kereket oldottak. Mivel teljesen magunkra maradtunk Ichigoval, kénytelenek voltunk hátraarcot csinálni és visszavonulót fújni. Nos, a küldetés nem sikerült, szerencsére megúsztuk épségben, de sokan így is rajtunk röhögött vagy két hétig. Igazából senki se tudott a küldetésről azokon az érintetteken kívül, akik benne voltak, meg plusz a banda tagjai. Hülye Pityu megint leitta magát annyira, hogy ország világ szeme fülére elharsogja, micsoda kudarcot vallottunk. Ez os az a rohadt, k***ög Köpenyeske hibája! Játszotta a nagy hőst, és nem akart rám, az okosabbra hallgatni! Megérdemelte, hogy kiynírta a tűzkígyó. Ha ő is megúszta volna élve, akkor én nyírtam volna ki, és nem érdekelt volna, hogy miatta vörös indikátoros lennék!
De tökmindegy most már, késő bánat ezen lógni. Legalább a rajongóink és utálóink felülkerekedtek már jó ideje ezen, és hogy őszinte legyek, én is. Csak Ichigo nem, ő kijelentette, hogy ő aztán biztos nem fog többé velem lógni, ha közösen kapunk egy küldetést. Még mindig rémálmai vannak a tűzkígyó miatt.
A mai napot félsikernek könyvelhettem el. Mivel nekem is nagyon kellett már valami küldetés, amit már jó ideje senki se tudott felvenni, ott lődörögtem éjjel-nappal a főtéren. Szándékosan a tábla mellett ücsörögtem, és basszusgitároztam. Egyrészt azért, hogy magamat és a közönséget szórakoztassam, másrészt azért, hogy ha előtűnik egy új küldetés, én legyek az első, aki gyorsan elhappolja.
Biztos ami biztos, jó az elővigyázatosság, nem árt mindig felkészülni, jókor jó időben, satöbbi... ilyesmilyen szövegek illeték azt a pillanatot, mikor végre lett egy küldetés ennyi idő után! Végre! Erre vártam hetek óta! Csak ne tolongjon már itt ez a sok hülye!
Igyekeztem közelebb férkőzni, de a sok kapkodó idióta eltaszított. A k**va anyjukat!
Szerencsére a kutya se vette fel még a küldetést, mivel a mellettem állók, akik a küldetés hirdetése előtt álltak már, annak birtoklásának jogáért összeverekedtek. A többiek meg mind körbeállták "üsd, üsd" szurkolással. Ugyan most senki se pályázott addig a küldetésre, mégsem tudtam odaférkőzni, mert sajnos annyira ostoba egyik se volt, hogy hagyják a másikat is odaférkőzni.
Aztán eszembe jutott egy zseniális ötlet, de ehhez a banda segítsége is kellett. Sürgős PM-eket küldtem Kakasnak, Ichigonak és Pityunak, akik alig öt perc múlva már ott is voltak. Elmagyaráztam nekik, hogy mi a szitu van, aztán ki is eszeltük a túl egyszerű, de grandiózus ötletet.
- FÉLRE AZ ÚTBÓL, APRAJAFALVA KIS NÉPE!! ITT VAN A PLATINA VARÁNUSZ!!
Erre abbamaradt a verekedés, és az egész banda ránk nézett. Ahogy ránk néztek, és felismertek minket így együtt négyesben, úgy övöltöttek torkuk szakadtából, mintha nem is mi, hanem PSY és Justin Bieber lépne éppen fel együtt. Pedig minket csak a Japán háromnegyede ismert, nem az egész világ.
Ha egyedül próbálkoztam volna meg ezzel, le se szartak volna, mert engem akkor ismernének fel, ha a bandával együtt vagyok, egyedül pedig túl jelentéktelen vagyok ahhoz, hogy komolyan is vegyenek. Ami azt illeti, elsőre nem szokták elhinni nekem, hogy a Platina Varánusz basszusgitárosa vagyok. Meh, nem elég árulkodó jel az egyedi rockergót öltözékem, a basszusgitár és a szép angyalszárnyas tetkó a hátderekamon? Micsoda műveletlen, agyatlan bunkók ezek mind!
A társaság zöme félrehúzódott az útból, hogy a hirdetőtáblához mehessünk, és lenyúlhassam elsőre a küldetést, ami így szólt:


Nem tudom, miféle tárgy lehet az, amit meg kell találni, de én szir-szart elvállalok azért, hogy jutalmat és xp-t kaphassak. A banda felajánlotta, hogy elkísér délre a második szinti város, Arbus főterére, de aztán egyedül mentem el a megbeszélt koordinátákra. Hadd foglalkozzanak a srácok a maguk dolgával.
Még nekem is volt egy kis dolgom a találkozó előtt, úgyhogy azzal a dologgal (pontosan a dalszövegszerzéssel) tengettem a délelőttöt. Még időben, halálpontos idő előtt feldzsanáltam az Arbus főterére. Ha rajtam kívül már ott volt valaki más is, vidám stílusban köszöntöttem az illetőt.
- Cső! Na hogy ityeg a fityeg? Szintén déli találkozó?

Jöttek összesen négyen. Egy nálam fiatalabb, de egész helyes kissrác, egy kalácsot eszegető leányzó, meg egy valami hibbant nőstény törpe, aki egyidős lehetett a sráccal. Ahogy köszöntöttem a társaságot anélkül, hogy bármi balhé legyen itt, a törpike megszólalt. Kis sértéseket vágott a hajstílusomra és a lopakodásomra. Csak néztem le rá, aztán gúnyosan elvigyorodtam.
- Azért te se vagy egy szépség, picikém! Én egy rockergót vagyok, sokkal nagyobb tapasztalatokkal, mint te. Beleértve, hogy nekem van bizony lopakodásom. Na és neked mid van? Szerintem neked semmid nincs, biztos azért akkora a szád.
Azzal további szánalmas sérelmeit egy gúnyolódó nevetéssel leintettem, és a többiekhez fordultam.
- Clio Chronos vagyok, harcművész. És bennetek kit tisztelhetek, partytársak?
Eltelt a dél, és még senki se jött. Amíg vártunk, benyomtam egy szép hangzású Linkin Park számot a basszusgitáromon. Nagyon szépen szólt ahhoz képest, ahogy általában lenyomjuk a srácokkal a koncertjeinken, és ráadásul senkit se zavart. Csak negyed egy körül bukkant fel végül a küldetésadónk, egy szemcsis, fekete hajú törpe. Be se mutatkozott, csak megérdeklődte, mi vagyunk-e azok, és a kezünkbe nyomott térképmásolatokat anélkül, hogy várt volna a válaszra.
- Nos, ezen találtok pontos útmutatást a helyet illetően. Egy közeli mezőn kell keresni, a Lady itt hagyta el az említett tárgyat, amiről még nekem sincsenek információim. Ne felszerelést vagy kristályokat, potionokat keressetek, legalábbis én ezt tanácsolnám, inkább valami medálfélét. A Lady mindig is oda volt az egyediségért, és imádja az ékszereket. Sok szerencsét! Ja, s érdemes együtt maradnotok!
Nem kérdeztem semmit, csak az információt halmoztam magamba, és hallgattam a kérdéseket és a válaszokat, ha felcsendültek. A tag meghajolt és elteleportált.
Eltettem a magam térképét.
- Remélem, tényleg együtt maradunk. Legyél te a partyfőnök, vezess minket! - Mutattam rá a kalácsos lányra (Kyrena Juurei). - Mivel te vagy a legszimpibb és a legbölcsebb közöttünk, megbízok benned!
Szó ami szó, ha készen áll mindenki (mert én már lelkesen készen álltam az indulásra), indulunk is.

A kis pisis hallgatott valamiért, mint a sír, mikor volt a javaslatom a vezetőválasztással. A srác, Kiyoshi ezzel egyet is értett, de azért megkérdezte, hogy honnan vagyok ismerős.
- Hát... nekem te nem rémlesz. Nem emlékszem olyan eseményre vagy küldire, amin taliztunk volna. Lehet, hogy a Platina Varánuszok miatt, mivel azoknak vagyok a basszusgitárosuk és egyben a dalszövegírójuk.
Juu-chant talán meglepte az én választásom, bár kicsit félre is értett az elején, mielőtt elmondta volna a taktikát, hogyan is lássunk neki a kacat keresésének.
- A legcsöndesebb? Nem túl meggyőző érvek alapján választanál vezetőt magadnak, de legyen, ha a többieknek nincs kifogása. A helyet pedig tudom, hogy hol van, úgyhogy ha úgy gondoljátok, gyertek utánam. Első tanácsom pedig. Bár együtt kellene maradnunk, azért nem kell egymás oldalát böködnünk közlekedés közben. Vegyünk fel nagyjából öt-tíz méteres távolságot magunk között és úgy vizsgáljuk majd át a mezőt. Ez persze függ attól, hogy mekkora lesz a növényzet.
Elkuncogtam magam az első szavain.
- Jajj, ugyan, félreértettél, Juu-chan! A legbölcsebb, nem a legcsöndesebb. Na de akkor csináljuk is úgy, ahogy mondtad, és menjünk! Én tartom magam a tervhez, de ha valamelyikünk megtalálja azt az ízét, akkor majd sikítson egyet, vagy ha azt nem bír, akkor csak jelezze valahogy. Ha nem baj, útközben nyomok egy lelkesítő kis dalocskát basszus kiadásba.
Levettem a hátamról a basszusgitáromat, és amíg mentünk a rét felé, eljátszottam Nightwishtől a Saharát. A magam részéről egész jól szórakoztam útközben. Természetesen addig, amíg el nem értünk a rétre, ahová eleve ki kellett mennünk a küldetés miatt. A kereséssel igazából a keresőképességemmel még nem is lett volna annyira nagy probléma, de mégis itt volt egy kis gebasz, mint általában: társaságunk volt. Jó pár másik játékos, akik egyáltalán nem velünk voltak, ugyanezen a szent helyen kutakodtak rendesen a fűben és kis gazok között, ami számomra már-már igen gyanús volt. Vagy az is lehet, hogy másik küldetés feladata köti ide őket... de mégis nem feltűnő, hogy ők is keresnek?
- Na, gyerekek, azt hiszem, itt valami nem stimmel ám! - mondtam, miközben visszatettem a hátamra a basszusgitárt. - Nem létezhet, hogy ezek is ugyanazt a küldetést vették volna fel, mint mi! Nem hinném, hogy lenne jó pár másik olyan küldetés, ami szintén keresgélésről szólna pont ide, ahol nekünk van feladatunk! Ha ők is ugyanazt a feladatot kapták, akkor miért nem velünk vannak? Nem fér a fejembe... megkérdezzük, mit csinálnak itt? Vagy kergessük el innen őket? Vagy csak ne törődjünk velük, és kezdjük meg a keresést minél előbb?
Legszívesebben én elkaptam volna ezeknek a nyomorékoknak a tökeit, és kivallattam volna őket, hogy mit keresnek itt a mi vadászterületünkön, aztán jól elhajtani mind. Ha kiderülne, hogy ugyanazt a küldetést kapták, akkor a küldetésadónkhoz is lenne néhány keresetlen szavam, ha előkerül. Nem nagyon szereti Clio Chronos, az Angyalkirálynő, ha átverik!

Igaz is, amit a kedves vezetőnk mondott, szóval rögtön úgy kezdtem el kutakodni, mintha fel se merült volna a gyanúm ezeket a keresgélő, mihaszna bandáról, akikről gyanakvást elkerülvén igyekeztem tudomásul se venni őket, csak a partitársaimat, bár igaz is, nem szóltam semmit, csak csendben kerestem, ahogy egy jó csapattárshoz illik. Bizony, én egy menő, jó csapattárs vagyok, akiben megbízhattok, srácok! Bizony! A bandámban is eleve megtanultam ezt a fogalmat: csapatszellem.
A keresgélő csőcselékben valaki elbömbölte magát, hogy talált valamit, de ebből az lett, hogy összebalhéztak egy rohadt kis ezüstre festett műanyag koronán. Legalábbis úgy látszik, hogy a társaságunk háromnegyede. Mint eddig, most sem vettem róluk tudomást. Milyen gyerekesek tudnak lenni ezek az idióták egy béna kacatért!
Apropó kacat... tulajdonképpen mi is hasonlót keresünk a magas fűben található sok-sok lim-lom között. Ettől kicsit úgy éreztem magam, mintha egy lombtalanító területen guberálnánk.
~ Na de ez van, jellemző egy küldetést ítélve. ~ zártam le a témát eme gondolattal, és kutakodtam tovább térdepelve, szinte alig láthatóan a fűben.
Aki keres az talál, a napszemcsimet megvillantja egy pillanatra egy ezüstösen csillogó valami egy kicsit nagyobbacska kőnél. Talán ott lenne? Na nézzük csak meg, gyerekek!
Odamentem, elbökdöstem onnan a hülye követ, és megpillantottam egy medálfélét. Okulva a tőlünk pár méterre történt eseményekből inkább csendben, még mindig a fű rejtekében lapulva eldugtam a medált az inventorymba. De hogyan is értesítsem a társaimat? Megvan!
Egy rövid PM-et küldtem nekik:

Azt hiszem megtaláltam a medált. Talán vélre kéne egy kicsit vonulnunk megnézni.

Ha így történik, félrevonulunk, és én igyekeztem valahogy még a fű és néhány kő rejtekében maradni. Mikor úgy éreztem, hogy talán így nem fognak ránk figyelni a vitatkozó csődület, elővettem a medált.
- Itt van, ni. - súgtam. - Szerintetek ez az igazi medál, vagy csak ez is valami béna kacat?
Nem tudom, de szerintem lehet, hogy hamis, és kénytelenek leszünk folytatni a keresést. Teljes szívemből kívántam, hogy inkább az igazi legyen, hogy mihamarabb leléphessünk innét, és ne kerüljünk balhézásba ezekkel az idiótákkal. Bár a balhézásokban én bizony nagymenő vagyok, és képes lennék megvédeni a barátaimat is. Ezért lennék kíváncsi az ők véleményükre.

Nos, minden úgy ment, ahogy akartuk is igazándiból. Hát igen, mi bizony okosak vagyunk, és meg tudjuk tervezni, hogyan intézkedjünk vagy kommunikáljunk egymással anélkül, hogy észrevett volna minket bármelyik pancser ott a másik oldalon. Látszólag lassan abbahagyják a gyerekes balhézásukat amiatt a sz*r korona-hamisítvány miatt. Mindenki más meg a vitatkozókat lassan ott is hagyták, hogy folytassák a dolgaikat. Hála az égnek, hogy eddig észre se vettek minket!
Kiyoshi kérdésére csak megvontam a vállam.
- Kit érdekel? Az a szerencse, hogy a kis tramplika nem fog itt nekünk picsogni és játszani azt a nem létező eszét és tehetségtelenségét. Még az is lehetett volna, hogy miatta buknánk le a keresgélés alatt.
Mikor ismét a medálra néztem, hirtelen abból valami szokatlan fénnyel izzott fel a medál, és furcsa érzés kerített minket a hatalmába, ami begebaszolta az avijainkat. Wooow! Ez mégis mi a fene volt?! Még a napfény is hogy bevilágította a medált!
Végig tapogattam magam, se semmi változás nem történt, még a statjaim is okék voltak. De ahogy próbáltam elrakni, nem engedte valamiért az inventorymba. Ez valami bug, vagy mi?
Nem rágódhattam rajta sokáig, lehúztam a napfényről, de hirtelenjében a basszusgitárom lyukába dugtam bele, mikor jött egy íjász-spiné elég zavartan, japánul üdvözölt, és elkezdett valami olyasmit makogni, hogy felénk látott valami furcsát, meg ilyesmi. Nem estem pánikba, mert pánikba csak a gyáva hülyegyerekek esnek, én meg nem vagyok gyáva és hülye.
Barátságos, merész vigyorral néztem rá a nem várt társaságunkra, és magam elé húztam a basszusgitáromat a hátamról, hogy megmutassam azt neki.
- Furcsát? Milyen furcsát? Szerintem káprázott a szemed a napfénytől, csajszikám! Vagy arra a furcsa fényvillanásra gondolsz? Az a basszusgitárom volt! Itt van, ni! Tessék, nézd meg, hogy milyen fényes, vikszolt darab! Csak úgy fürdik a napfényben! Akarod, hogy gitározzak neked valami szuper számot? Csak kívánj, és Clio néni megadja azt neked, basszus hanggal! Igen! Légy szíves, hadd bizonyítsam be neked, hogy nem véletlenül vagyok benne az együttesben!
Szinte már az orra alá akartam dugdosni a fegyvertoknak is szánt hangszeremet, hogy ezzel álcázzam a valódi mivoltunkat. Igen, ha egy lelkesedő, másokra rámászó stílusban zaklatok másokat, akkor azok mindig mihamarabb távoznak. Ó, igen, ennyire jó színésznő is vagyok! Ja, persze, nem is említettem a két bajtársamnak, hogy mennyire jól meg tudom játszani az ártatlant, vagy egyéb személyiségeket, ha lepleznem kell valamit.

//Bocsi, teljesen megfeledkeztem erről. Bejelentőben írtam am, hogy ezt a karakteremet be szeretném majd fejezni, úgyhogy a jutalmamat majd Snowcatre hárítom//

Neves színésznői tehetségemmel sikerült a csajt rámászós stílussal elhárítanom a jó francba. És ráadásul ebből semmi jót és rosszat, sőt, semmit se sejtett a kis csíra! A medál továbbra is nyugodtan rejtőzködhetett a basszusgitáromban.
- Clio! Király vagy! – köszönte meg Kiyoshi. – Ezért még jövünk neked eggyel…
- Ugyan, nem kell hálálkodni. - szerénykedtem. - Max csak eljössz a következő koncertemre.
Azonban a megkönnyebbülés és a kutats folytatása nem kezdődhetett el. Éreztem a rengést a lábaim alatt, és felfigyeltem oda, ahol porzott a levegő. Egy rakás disznó vágtatott végig a füves mezőn, szinte eltiporva azt, ami az útjába áll. A legtöbben hazateleportáltak a kristályaikkal, vagy elmenekültek. Akik szembeszálltak velük, azok inkább vagy meggondolták magukat, és szedték a maradék lábukat, vagy szépen elsodorták a malackák.
- Hopplacsek, húzzuk el innen a csíkot! - kiáltottam fel, és előkaptam a kristályomat. A hülye vacak csődöt mondott, nem teleportált sehová sem! Még mindig itt dekkoltunk Kiyoshival a bajban.
- Hát látod, nekem se működik valamiért! - hepajkodtam. Legszívesebbel elhajítottam volna a p*csába a kristályt mérgemben, helyette inkább gyorsan gondolkoztam, mit csináljunk. Túl messze van a védett zóna, a disznók meg gyorsan jönnek. Kiyoshi a hátam mögé bújt, és javasolta, hogy támadjuk őket. Konkrétan nem azt mondta, hanem csak célzott rá.
- Hülye vagy?! - szidtam le. - Ezekkel még én se bírnék el, nem hogy te! Gyorsan menjünk fedezékbe!
Bizony, én aztán nem fogok összeverekedni a malacokkal, mert semmi kedvem nem volt úgy járni, mint a többi idióta, akik képesek voltak eredménytelenül szembeszállni velük. Ráadásul mi itt vagyunk ketten, ezek meg többen, mint tízen, basszus! Gyors haptában körülnéztem, mikor megláttam egy kiálló szikladarabot, ami a Büszke Birtok trónszirtjére emlékeztetett. Elég hely volt ahhoz, hogy alá bebújhassunk.
- Oda! Gyorsan!

Élet: 9 /45 hp/
Fegyverkezelés: 7
Erő: 7 (+3)
Kitartás: 6
Gyorsaság: 6 (+3)
Speciális képesség: 5
Páncél: 6