Re: [Küldetés] Sütemény válság

by **Aidor** Szomb. Aug. 03 2013, 16:20

//bocsi, kétszer is hozzáfogtam, de sose volt időm befejezni a reagot//

A könyv beszippantott és nem a hagyományos értelemben. Mikor a szédülés véget ért rájöttem egy autóban vagyok és nem egyedül.... itt volt Shinatsu is. Igen, gyanítom őt is beszippantotta. De ez nem is akármilyen autó volt, limuzin! Egyértelműen limuzin! Hogy kerültem ide? És még inkább ez, hogy került Aincradba? Egyáltalán Aincradba vagyunk még? Nem tudom, de megálltunk. Meg, és nyílt az autó. Tipikus sofőr egyenruhában lévő fazon nyitotta az ajtót. Kiszálltam. Vörös szőnyeg... virágeső, reflektorok, vaku villanások, üvöltöző tömeg akik kis füzeteket nyújtogatnak tollal együtt. Olyan mint a Hollywoodi starok fogadtatása. Kire vár a tömeg? Aztán döbbentem csak rá, hogy ki áll a szőnyeg közepén? Egyértelműen rám, meg Shinatsura.

Shinatsu előbb szált ki nálam, rövid ideig várt, aztán szégyenlősen berohant az épületbe. Megértem... engem is zavar a tömeg és rám szegeződő tekintetek. Túlzottan hozzászoktam az észrevétlenséghez és ez most nem jön ki jól. Egy verejték csepp gördült végig az arcomon, a hátam meg borsódzik. Persze idegességemből semmit se mutattam, leszámítva, hogy a ruhaujjamba töröltem az arcom. Eszméletlen, de zavar, hogy néznek átkozottul... de nem akarom követni Shiantsu ki... illetve be rohanásos példáját. Nem szeretném magam így leégetni. Az meg, hogy fotóznak még inkább zavaróbb, egy kezemen megtudom számolni, hogy 10 éves korom óta, hány kép készült rólam és abból is kettőn csak véletlen vagyok rajta... Így hát körülnéztem magam körül valami után amivel takarhatnám az arcom... lepedő... álarc... csuklya... valami biztos van.... á ott ni!
Azzal kivettem az egyik rajongóm kezéből a már majdnem üres pattogatott kukoricás zacskót és kiszórtam belőle a morzsákat. Cserébe kapott egy eredeti Aidor autó grammot ami valójában csak egy áthúzott hullámos vonal volt, de amennyire el van... úgyse veszi észre... vagy ha mégis akkor se szólítana meg érte.... attól még eredeti. A vakuk tovább villogtak én meg egy gyilkos pillantást vettem a fotózókra, olyat aminek hatására egy csiga is kimenekült volna a házából. Itt fordított hatást értem el... a tömeg felsikított és talán még gyorsabban csattogtak a gépek mint eddig. Reménytelenek... gondoltam és gyorsan két lyukat szúrtam a hüvelykujjammal a zacskóba. Majd ugyan így egy légzőnyílást és a fejemre húztam. Normál esetben hülyének néznének, de a rajongóknak láthatóan tetszett. Nyilván azt hiszik miattuk, a szórakoztatásukra húztam a fejemre ezt a zacskót. Pedig valójában legszívesebben szétcsapnék közöttük, így jobb híján ökölbe szorított kézzel zacskóval a fejemen haladtam a vörös szőnyegen abban a biztos tudatban, hogy ha most bárkivel is keresztezem az utam azt egyenes úton küldöm a pokolra... valószínűleg egy jobb egyenes útján.
Szerencsére a biztonságiak jó munkát végeznek így senkit nem, kellet a sürgősségire szállítani. Majd beértem Fuko után... Még mindig a zacskóval a fejemen kérdeztem:
Hol a fenében vagyunk? Bár érdemleges válaszra nem számítottam valószínűleg ha tudná már félúton lennénk hazafelé.
Ép hozzáfognék, hogy egy elméletemet osszam meg vele, ehelyett hirtelen lerohannak minket az elegáns ruházatú emberek tömkelege. Lehetetlen megszabadulni tőlük, annyira, hogy az már fárasztó.
Végre elszabadulok egytől jön másik kettő és a ráadás kedvéért sokszorozódnak! Kb: 13. ember utá naki kéretlenül rázogatja a kezemet már egyszerre nyújtottam minda két kezemet, hogy ennyivel is gyorsabban haladjon a sor... mert az volt... sor. Arról nem is beszélve, hogy mindenki másról akart beszélni és egyszerre. A kezem ismét ökölbe szorult és már azon voltam, hogy itt az ideje feltörölni a padlót mikor váratlanul békén hagytak és átvonultunk egymásik terembe.

Filmet nézünk? Kérdezem csak úgy magamtól a kivetítő láttán. Egyre többen foglaltak helyet, mindenesetre nekem úgy fest prémium helyet tartottak fent ahonnan tökéletesen láthatom a filmet. Persze Shinatsunak is, és miután rávettem pár kéjelgő fazont a helycserére, végül elértem, hogy Fuko mellet ülhessek. Valahogy nem tetszett az ötlet, hogy külön váljunk. De szerencsére kitűnő meggyőző képességeim vannak. Így miután egy a helycserét meg vétózni szándékozó fazont áthajítottam a mögöttünk lévő sorba a többiek kezes báránnyá váltak a témát illetően. De senki nem vette rossz néven. Elvégre, az imént említett személynek nem sok kedve volt ezek után tovább vitatkozni, vagy csak szóvá tenni a dolgot. A helyet átvettem az erősebb jogán és ezzel nincs semmi gond.
Van valami ötleted? Súgtam oda a lánynak. Közben elindult a vetítés.

Fuuko Shinatsu - Minerva McGalagony
Aidor - Argus Frics

Frics??? Kiáltottam fel meghökkenve. A legtöbben észre se vették, annyira a képet bámulták a többiek pedig azt hitték, hogy valami lelkesítő felkiáltás akart lenni és hasonló kép cselekedtek:
Frics! Kiáltották, majd visszatértek a filmnézéshez. Aminek azért örülhettem is. Frics? Szerintem az a szerep egyáltalán nem illik hozzám. Sőt... egyáltalán mikor szerepeltem?

-Átkozott kölykök, fellógatlak a kisujjatoknál fogva! Olyan szépen üvöltenétek...

Mondta frics...az az én... meglepően jól játszottam... de nem most nem ez a gond mégis mi a fene folyik itt???

by **Fuuko Shinatsu** Szomb. Aug. 03 2013, 17:25

Sietve rohantam az épülethez, belöktem a lengőajtót majd leraktam Kaut, és kifújtam magam. Az épületen kívül is sok ember volt, de bent legalább ugyanannyi. De ők sokkal jól öltözöttebbek, kicsit zavarban éreztem magam a saját öltözetemben. Nem kellene itt lennem, valami tévedés történt, hamarosan Aidor is belépett az ajtón a fején egy zacskóval amire lyukakat szelt. Mellém lépett és egyszerűen csak megkérdezte, hol a fenében vagyunk. A zacskó elég vicces külsőt kölcsönöz neki, ami megmosolyogtatott. De mielőtt még kinyöghettem volna egy nem tudomot megrohamoztak az emberek. Próbáltam hátrálni tőlük, kérdéseket tettek fel amikre nem tudtam válaszolni, mert rögtön egy másikat tettek a helyébe. Pár lépés után végül valaminek nekiütköztem. Egy asztal, legalábbis így sikerült kitapogatnom. Megfordultam, próbáltam nyugodt maradni és úgy tenni mintha ételért jöttem volna. Teli szájjal pedig nem illik beszélni. Az asztal dugig finomságokkal, mindenféle húsok, a különféle köretek és saláták. Egyedül a desszertek, és az aprósütemények hiányoztak, felkaptam egy bögrét amibe kávét töltöttem magamnak. Ha már itt vagyok, legalább ennyivel megjutalmazom magam. Azonban nem mertem a számhoz emelni a bögrét, túl sokan néznek. Minden mozdulatomat lesik, inkább csak fogtam a kezemben, és figyeltem hogyan gőzölög. Egy gong szakított el a tömeg kérdéseitől és a kézfogások tömkelegétől. Mindenki a hang forrása felé kezdett özönleni. Gyorsan belekortyoltam a kávémba, persze csak amikor a tömeg nagy része tovább indult, majd követtem őket. A biztonsági őr a helyemre kísért, igen még saját helyet is kaptam. Helyet foglaltam, Aidor-san meglehetősen messze került tőlem. Egy pillanatra felkeltem, hogy Kau-t felrakjam a mellettem lévő székre. De mire visszaültem Aidor-san ült mellettem. Milyen kedves alak lehetett, hogy átengedte neki a helyét.
- Fogalmam sincs, mit keresünk itt. - suttogtam vissza neki a kérdésére. - de szerintem, várjuk meg mi sül ki belőle. - javasoltam majd a terem elsötétült és megkezdődött a vetítés. Hatalmas betűkkel a film címe, nem meglepő, hogy az ami a könyv borítóján is szerepelt, ami beszippantott bennünket. Meglepő, hogy a szereplőgárda neve nem a végén hanem az elején foglalt helyet. Türelmesen olvastam, majd szemet szúrt, a saját nevem is. Méghozzá az egyik professzor szerepében. Tágra nyílt szemekkel néztem a vetítővászonra, majd Aidor-san neve is felvillant rajta, az öreg mindenes személyében. Ez valami tévedés lehet, még csak nem is vagyok színész. A film elkezdődött és türelmesen néztem, az eleje teljesen olyan volt mint az eredeti, majd hirtelen jött az a jelenet amikor a gyerekek felsorakoznak és megjelenik a professzor, vagyis én a professzor szerepében, és ruháiban, hogy elkísérje a frissen érkezett diákokat az ebédlőbe. A szigorú és kemény professzor most sokkal inkább tűnt, kedvesnek és visszafogottnak, itt-ott elpirulgatva. Néhol megmosolyogtattak a jelenetek, de a legtöbb inkább zavarba ejtett, mégis mikor készültek ezek a felvételek?

by **RenAi** Hétf. Aug. 05 2013, 20:55

A könyvtárban három csoportra oszlottunk, jó ötletnek is indult így én Jin külön alkottunk egy párt. Még itt is. Már a gondolat is megmosolyogtatott. Vidáman sétáltam a párom mellett. Igaz még sokat kell megtudnom róla. De úgy is lesz elég időnk még kiismerni egymást, mire lejutunk a kilencvenkilences szintre. De most még itt vagyunk, valahogy most nem bánok semmit, sem hogy bent ragadtam, sem pedig hogy pont vele. Lopva, lopva rá pillantottam még út közben. Mikor megkérdezte tőlem hogy nem zavar-e hogy eltűntek az édességek.
- Persze hogy zavar, de valahogy… nem is tudom miért, úgy érzem hogy minden hamarosan rendbe jön. Talán… talán mert te itt vagy velem. – Motyogtam a mondat végét. Nem voltam szégyenlős de valahogy mégis zavarba jöttem, talán mert tényleg így éreztem. Majd találkoztunk egy lánnyal aki egy furcsa könyvet mutatott nekünk. Nem értem hogy, hogy jött ez ide, de le lett ejtve a könyv mire az kinyílt és nem volt benne írás. Lehajoltam, hogy felvegyem, de furcsa szellő csapott meg, ami egyre csak erősödött és magába szippantott. Mire feleszméltem egy kocsiban találtam magam, még ébredeztem így észrevétlen Jin vállára biccent a fejem és valahogy ez ébresztett fel teljesen. Kinyitottam a szemem és hirtelen feleszmélve kezdtem el össze szedni magamban a dolgokat, de nem találtam semmit. Mármint teljesen kiesett hogy a könyvtárból hogy kerültünk ide… Ijedtemben felkeltettem Jint ha már nem volt épp ébren.
- Jin…. azt hiszem elraboltak minket!...- Kiáltottam fel ijedten. Rá pillantottam mire épp megállt a kocsi. Megszeppenve pillantottam ki az ablakon, a tömegre ami fogadott minket. Lesápadtam mert nem tudtam hova tenni a dolgokat. Jin után én is kiszálltam a kocsiból. És a karjába csimpaszkodva kissé hátrébb húzódva kukkantottam ki mögüle. Majd beugrott. Biztos hogy így történt!
~ A könyvtárban az a lány egy olyan könyvet adott nekünk amivel eljutottunk egy titkos helyre valahogy megoldottuk a süti problémát és most mindenki minket ünnepel, sztárok lettünk! ~ Az eddigi félelmem és bizonytalanságom szerte foszlott és bátran álltam ki a tömeg elé. A vörös szőnyegen végig sétálva integettem, mosolyogtam, és igazi hírességnek éreztem magam. Berérve megpillantottam egy hatalmas asztelt tele… tele mindennel… ami nem nyalánkság. Gusztusos volt az tény, ugyanakkor egy olyan étel sem volt rajta amit látni szerettem volna. Csalódottan néztem Jin-re.
- Akkor mégsem győztünk?… - Jelentem ki szomorúan, nagy boci szemekkel. Majd mindenki egy bizonyos terem felé igyekszik, így a párocskámra pillantottam, majd ha tudtam kezét megfogva vetettem be magunkat a tömeg útvonalába. Beérve egy egy nagy mozi teremben találtuk magunkat. Meglepődtem, nagyon nem értettem mi folyik itt. És ez még semmi, a film is furcsa volt amit láttunk. Főleg akkor volt az mikor megpillantottam benne önmagam és Jint is. Szemöldök ráncolva néztem végig nem egész három órás filmet. Mikor vége lett én még ott ücsörögtem a székemben karba font kézzel, szigorú tekintettel. Nagyon forgott bennem pár gondolat, érzelem.. de nem azért mert nem tetszett a film. Hirtelen Jinre néztem, időközben már a tömeg nagy része ki szálingózott. Szinte csak mi maradtunk.
- Jin… ez a film sz@r volt. >< - Több dolog végett sem tetszett. Nem csak az hogy fogalmam sincs hogy mégis mikor játszottuk le ezt…de volt benne pár pillanat ami kiverte nálam a biztosítékot.
- Jó volt?.... – Kérdezem Jint, és persze nem a filmre céloztam. Ha nem értette hogy mire céloztam akkor kifejtettem bővebben és szinte szétpukkanva a méregtől.
- Jó volt azzal a kis fruskával csókolózni haa?... – Keltem ki magamból, a zöld szemű szörny előtört belőlem.

by **Mirika** Szer. Aug. 21 2013, 16:19

Megfojtom. Esküszöm, úgy kedvem támadt megfojtani ezt a... ezt a... ffffuuu, még szavakkal sem lehet leírni, mennyire lenéztem ezt a csajt, minden sértő jelző még dicséret lenne a számára >.> Idegesített a pattogó, gőgös hangja, a megvető pillantása, az arckifejezése, a béna ruhája, még az is, ahogy lépkedett a padlón! Egy dologban leltem örömet vele kapcsolatban, ez pedig a nőiességének a teljes hiánya volt. Rita elbújhat a szomszédban mellettem, nem volt se nem cuki, se nem különösebben szép, lapos, mint a deszka és úgy alapjában véve néztem volna inkább aberrált, crossdresser fiúnak, mint nőnek. Tuti csak a lúzereknek jön be ˇ^ˇ Elégedetten ki is húztam magam, szavait pedig úgy döntöttem, innentől kezdve teljes mértékben ignorálom. Nem hagytam, hogy még jobban felhúzzon Rolling Eyes

Igen ám, de ekkor tök váratlanul jött a széllökés, ami olyan erős volt, hogy szó szerint elfújt. Alapból könnyű voltam, de azért heló, nem szokott felkapni a szél, és pláne nem egy könyvtár közepén! Meglepettségemben először fel se fogtam, hogy az a hülye könyv szippantott be magába, csak így utólag esett le, mikor magamhoz tértem. Persze ez is Rita hibája, biztos ő csinált valami hülyeséget >.> Mikor kinyitottam a szemem, csak annyit éreztem, hogy baromi kényelmetlenül fekszem és éppen taposok valamit. Arrafelé pillantva Rita éppen lelökte magáról a lábamat, kis híján le is estem a fekhelyemről, bármi is volt az. A hangos hééé! mondjuk kevésbé segített, mint az, ahogy tanúja voltam annak, ahogy a lány bevágja a fejét, ki is tört belőlem a kárörvendő vihogás Twisted Evil

Én csak szimplán felültem, közben jó alaposan beverve a könyökömet, és ekkor tudatosult bennem, hogy egy autóban ülünk. Autóban. He? Suspect

Ez csakis valami álom lehet, itt nincsenek autók Suspect

Megálltunk, és az ajtó kinyílt. Kapva kaptam az alkalmon, hogy megszabadulhatok a szűkös helytől és másztam is volna ki, de kisebb meglepetésemre kisegített egy pingvin és egy vörös szőnyeg látványa tárult elém. Hunyorogtam egy pöppet a vakuk fényétől, de hamar rájöttem, hogy mi a szitu. Ez az álom így egész kellemessé vált, mondjuk fogalmam sincs miért ünnepelnek, de üsse kő, hadd tegyék! Cool

Kapából elő is bújt a fotogén énem, arcomra is széles mosoly húzódott, és cukiságom teljében léptem oda a rajongókhoz, hogy aláfirkantsak pár papírt meg stuff. Ez tiszta jó volt, csak egyvalami zavart az összképben, hogy a túloldalon meg a nyomorék Ritát éltették. Ettől függetlenül letörölhetetlen mosollyal integettem, amíg átlépkedtem ezen a szakaszon és be nem jutottam az épületbe, ahová vezetett a szőnyeg.
Egy hatalmas hallba kerültünk, a figyelem pedig itt is kapásból ránk összpontosult, bár nem rajongók voltak, hanem ilyen elitparti hangulata volt az egésznek a sok szmokingos meg estélyi ruhás alakkal. Végignéztem magamon, a szokásos ruhám inkább volt cuki, mintsem elegáns, de végül is olyan nagyon nem lógtam ki, a lényeg úgyis az volt, hogy csini legyek Rolling Eyes

Szépen mosolyogtam továbbra is, üdvözöltem a vadidegen pofákat, akik odajöttek, meg ilyesmik, de azért jó lett volna, ha valaki gyújt egy kis fényt a fejecskémben, mert kezdett zavarni, hogy rohadtul nem tudtam semmit. Még igazából azt se, hogy kéne viselkednem, én diszkóba járok bulizni, nem bálokra scratch

Felkaptam az asztalról egy poharat és töltöttem valami piros lét bele, mert hát szomjas voltam vagy mi, de valami iszonyúan égette a torkomat. Azt hittem gyümilé, erre valami alkohol ._. Feltűnt az is, hogy semmi süti nincs, csak húsok, saláták meg szendvicsek. Azért az durva, hogy még álmomban sincs cukor Neutral

Gongszóra aztán az emberek áramlai kezdtek egy nagy ajtó felé, jobb híján követtem őket én is. Egy vetítőterembe ment a tömeg, csak itt kezdtem nagyjából kapiskálni, hogy mi is folyik itt. Ez biztos ilyen bemutató cucc, ilyen legelső vetítés, ahol megjelennek a sztárok meg ilyen, de mit keresek akkor itt én is? No, gyorsan megkaptam a választ: a fél évszázados sci-fi történet állt neki leperegni a vásznon és én is a szereplők között voltam o.O Majdnem felröhögtem, mikor megláttam, hogy egy pink robottá vagyok maszkírozva, aki Thripio névre hallgat, de sikerült megúsznom egy elfojtott horkanással.
- C-3PO vagyok, férfi-női kapcsolatok. Folyékonyan beszélem a női nem hatmilliárd kommunikációs formáját és járatos vagyok további húszmillióban. Állok szolgálatára, gazdám - hangzott fel gépies hangon, és kénytelen voltam a szám elé tenni a kezem, mert újra feltörőben éreztem a röhögést. Ez egyszerűen túl vicces volt, és ahogy kibontakozott a karakter, mindig újra és újra meglepődtem, elbűvölő volt. Hát naná, én játszottam, a nézőtéren és sokszor nevettek fel egy-egy megszólalásomkor Cool

by **Tetsuko Jin** Csüt. Aug. 22 2013, 14:16

Kapunk egy furcsa könyvet, az egyik lánytól, elképzelhető, hogy itt dolgozik és csak ajánlani szeretne valamit. Ez a legvalószínűbb, amire gondolhatok. Azonban Ai-chan, aki már-m,ár legendásan ügyetlen, ami természetesen nem baj, mert én így szeretem, elejti a könyvet, ami megmagyarázhatatlan okok miatt beszippant minket. Ez engem is rettentően meglep, ilyennel még nem találkoztam, igaz még könyvvel sem itt, Aincradban. A beszippantás után már csak a sötétség, semmi más, majd arra ébredek, hogy a kedvesem finoman lökdös, kelteget. Nagyokat pislogok szememmel és nézek körbe, hogy hol is vagyok.
- Elraboltak? – kérdezek vissza szinte azonnal. Ez azért érdekes lenne, rablásról sem hallottam, még csak pletykákat sem, bár lehet, hogy csak engem kerülnek el az ezzel kapcsolatos hírek, hírfoszlányok.
Egy autóban ülök, mellettem Ai-chan. Ez valóban meglepő, szinte sokként ér a felismerés, hoogy tényleg egy autó. Erősen elgondolkodom rajta, hogy ez egy álom, de nem, az álomban minden logikusnak tűnik, még akkor is, ha hatalmas kesze-kuszaságról van benne szó. Itt viszont nincs semmi logika és csak pislogok, nézelődök, értetlenkedek.
- Nem hiszem, hiszen nem vagyunk megkötözve- érvelek logikusan, na meg próbálom is így nyugtatni őt.
Az autó lassan megáll, ezek szerint megérkeztünk. Az ajtót kívülről kinyitja egy sofőrruhába öltözött férfi. Toivábbra se értem, hogy mi folyik itt, és meglepettségem tovább nő, amint meglátom, hogy mi is vár rám. Az a bizonyos vörös szőnyeg, ami eredetileg a nagyembereknek van fenntartva és nem pedig az olyan, jelentéktelen kölyköknek, mint amilyen én vagyok. szemem alig bírom nyitva tartani, hiszen lépten-nyomon belevakuznak, már kissé zavaró. Kiszállok hát az autóból, majd kezem nyújtom kedvesemnek és segítek neki, ő persze egyből belém karol és kissé félénken a hátam mögé húzódik. Igen, ő Ai-chan, még most is aranyos *-*
Azután egyik pillanatról a másikra, megváltozik a viselkedése. A félénksége elmúlik és bátran kilép takarásomból és mosolyog, integet a minket éljenzőknek. Én meg csak sodródok az árral, próbálok értelmet találni a mostani történésekben, mert engem nagyon zavar ez az egész. Nem szeretek ennyire a középpontban lenni, nem, az nem én vagyok, megvannak az emberek erre a szerepre is. Zavartan lépkedek végig a vörös szőnyegen, egyenesen be az épületbe, ahova vezet.
Belépve szintén megilletődöm. Egy csarnokszerűségbe kerülünk, ahol rajtunk kívül sok kiöltözött ember van, beszélgetnek, falatoznak és persze minket, az új jövevényeket figyelnek. Nem jutok szóhoz, csak illedelmesen meghajolok, ez a szokás, nem lenne illendő csak állni és bámulni.
- Nem tudom Ai-chan. Nem értek semmit – mondom neki mosolyogva és elkapja a kezem, amit szorosan fogok. A tömeg elindul egy irányba, mi is oda tartunk. Pontosabban én megyek a barátnőm után, akinek feltett szándéka követni a tömeget.
Egy hatalmas mozivászon tárul elém, majd már ülök is a bársonyszékben a lány mellett, akit szeretek, de továbbra is kétségek gyötörnek, hogy ez itt a valóság, vagy esetleg mégis egy álom? Nem tudom, tényleg nem és ez zavar engem. A filmet láttam már korábban, nem is egyszer, hiába számít már „őskorinak” nekem tetszett, de a könyv azért jobb, részletesebb volt.
- Mi? – értetlenkedek, amikor meglátom a szereplőlistán magam és Ai-chant. Nah ez már tényleg kikészít. Valaki gonosz tréfát űzhet velünk… A film elkezdődik, azonban nem sok figyelmet szentelek neki, helyette megoldást keresek a megannyi kérdésre, mely az elmúlt fél órában merült fel bennem a helyzettel kapcsolatban. Olyannyira belemerülök az elemzésekbe, hogy mire észbekapok, már vége is a filmnek.
- Nem tudom, nem néztem – válaszolok mosolyogva Ai-channak, akinek szemlátomást nem tetszett ez a film, bár nem tudom, hogy miért.
- He? Are?? Csók??? – elkerekedett szemekkel nézek a lányra, hogy vajon miről is beszél, halvány fogalmam sincs az egészről.
- Nem értelek Ai-chan. Én Aincradban még csak veled csókolóztam – mondom kissé zavartan, de mosolyogva és persze őszintén…….

by **Kirigaya Suguha** Pént. Szept. 06 2013, 18:34

Résztvevők:
Mirika, Aidor, Fuuko Shinatsu, Tetsuko Jin, RenAi

Vége a filmnek, és mindenki tapsban tör ki körülöttetek. Újra kivonultok a fényűző, ételekkel megpakolt terembe, körbevesznek titeket az emberek, és mind újra gratulálnak nektek, esetleg váltanak veletek még egy pár szót. Nem sokkal később egy sötétbe öltözött, kitűzőt viselő férfi lép hozzátok, és szép sorban felkér titeket, hogy mondjatok beszédet. Ekkor beengedik az újságírókat is, és hamarosan vakuk villanásával körbevéve vezetnek fel titeket egy kis emelvényre. Előttetek az asztalon egy kis útmutató volt odakészítve, hogy milyen témában kell beszélnetek. Itt az ideje, hogy beszédet mondjatok a filmről, a benne való szereplésről, mennyire tetszett, mennyire vagytok elégedettek, mik a további terveitek, stb.
/Csak kreatívan.^.^/
A beszédetek után újra meg akarnak rohamozni benneteket az újságírók, de ezt a testőrök nem engedik. Egy folyosóra vezetnek titeket, amely egy hátsó kijáratra nyílik, ahol egy limuzin vár rátok újra.

by **Fuuko Shinatsu** Kedd Szept. 10 2013, 17:10

A filmnek vége, a vetítőtermet újra elönti a világosság és az emberek kiözönlenek. Meglepődve nézek utánuk, valójában fel sem fogtam még mi is történt. Ha jól értelmeztem filmszereplő lettem a tudtomon kívül. Ráadásul egy olyan filmben amit akkor adtak a TV-kben amikor még világon sem voltam. Egy pillanat elejéig még ültem a székemben megvártam, hogy minél többen jussanak ki, hogy ne kelljen tolakodnom majd felálltam és én is az egyik kijárathoz siettem. Visszatérve a hallba, szebbnél szebb ruhás alakok tanakodtak, társalogtak egymással. Zavarban éreztem magam amiatt, hogy én csak átlagos viseletben vagyok. Gondolataimat terelve a témáról elkezdtem fürkészni mit is találni a teremben. Végül egy asztalhoz tévedtem, ami mindenféle finomsággal volt megtöltve, ínycsiklandozóbbnál ínycsiklandozóbb falatok amerre csak a szem ellát. Vajon ezekből szabad vennem? Kicsit haboztam körbepillantottam, majd amikor egy nő mellettem elvett valami muffin szerű süteményt én is felbátorodtam. Már egy ideje nem ettem, egy két falat pedig nem árthat meg ezekből. Azt hiszem egy szelettel kezdek ebből a tortából. Nyúltam a kés felé amikor valaki megragadta a karom és megrázta.
- Gratulálok, nagyon jó előadás volt. - értetlenül néztem a férfi felé, majd a gratulációját egy mosollyal fogadtam. Amint elment végre megragadhattam a kést, és vágtam egy vékonyka szeletet, de mielőtt még a tányéromra pakolhattam volna, egy magas sötét öltönyt viselő férfi lépett oda hozzám, megszólított minta ismerne és elkezdett arrébb tessékelni. Egyenesen egy emelvényre vezetett, a terem elcsendesedett, és a tekintetek rám szegeződtek. Mielőtt még elment a férfi, sok sikert kívánt a beszédemhez. Beszédet kellene mondanom? Sosem csináltam még ilyet. Mindenki engem bámul, annyira ideges vagyok, hogy a hajam kezdtem birizgálni, kicsit elpirulva. Az előttem heverő tárgyon egy papír hevert. Néhány instrukcióval, hogyan kezdjek a beszédemhez. Mondtam pár szót, készítettek néhány fényképet rólam és elkezdtek kérdezősködni.
- Melyik rész tetszett a legjobban? - elég érdekes kérdés volt, kicsit elgondolkodtam majd megpróbáltam határozottan válaszolni.
- Azt hiszem...az egész. - mielőtt még kifújhattam volna magam újra jött egy kérdés a másik oldalról is.
- Várja már a következő részt? Mit gondol tudja majd tartani a színvonalat?
- I-igen. - rövid tömör de lényegre törő válasz
- Mennyire természetes önnek a színészkedés? Mit gondol a szereplőgárda többi tagjáról? Mikorra várható a folytatás? - egyre több és több kérdés, csak kapkodtam a fejem, már válaszolni sem tudtam inkább csak mosolyogtam és bólogattam. Most mit tegyek? Majd fellépett az emelvényre a férfi aki felvezetett és lekísért.
- Siess, mielőtt még utolérnek. - nem értettem kikre gondol majd amikor hátrapillantottam, néhány testőr próbált visszafogni egy tucatnyi embert. Sietősebbre vettem és a hátsó ajtón távoztam ahol egy limuzin várt rám.

by **Rita Hanami** Pént. Szept. 13 2013, 21:45

Rajongók Garmadája vett körbe bennünket fülsüketítő visításokkal jelezve túlcsorduló rajongásukat. Szemeim ide oda pattogtak, folyamatosan pásztáztam a környéket hátha megpillantok valami nem ide valót, bár az egész teljesen elütött Aincradtól. Kisebb huzavona után végül egy nagy terembe invitáltak minket ahol szmokingos férfiak és estélyi ruhában flangáló nők fogattak minket. Talán egy elit parti lenne a felső tízezernek amibe valahogy mis is bele tartozunk? Minden esetre a csarnok elég nagy volt, hogy végre faképnél hagyhassam Mirikát aki láthatóan nagyon élvezte a helyzetet. Chö… Miért is lepődök meg ezen az egészen, hisz a kis hercegnőcske biztosan hozzá van szokva ehhez a nagy rajongáshoz épp csak azt felejti el miért is vagyunk itt, sőt szerintem mindenkitől el is várná, hogy így kezeljék. Na azt tőlem lesheti! Előbb fogok bálványozni egy egyiptomi kopasz macskát mint ezt az irritáló, hisztis pi…., na mindegy! Ahogy végig sétáltam a teremben többen is oda libbentek hozzám, kezet fogtak, bemutatkoztak és olyan kérdésekkel bombáztak amire abszolút nem tudtam a választ.
- Várja már a premiert? – Milyen premiert?
- Hosszú volt az út idáig?- Azt se tudom, hol vagyok vagy, hogy kerültem ide.
- Kényelmesen utazott? – Na ez utóbbira kapásból kinyögtem egy nem-et és egy keserű fintorral Mirika felé pislantottam.
- Nehéz volt a repülő út? – A szélvihar légitársaság elintézte.
- Ki készítette a ruhádat? Annyira csodálatos! – Anatole Saito?
Végül sikerült leráznom magamról az embereket és az egyik megterített svéd asztalhoz mentem jó távol attól amelyiknél Mirika ácsorgott. Hmmm… úgy tűnik itt sem szolgálnak fel semmilyen édes ételt vagy ami volt abból is hiányzott a cukor vagy az édesítő anyag amitől borzalmas íze lett. Naiv módon azt hittem azért nincs Aincradban semmiféle édesség mert az őszeset erre a partira hozták. Elég buta gondolat. Hamarosan egy hatalmas gong szólalt meg mire a helyiségben lévő összes ember áttömörült egy mozi teremnek kinéző szobába amiről kiderült, hogy valóban az. Engem is beinvitáltak ebbe a helyiségbe és szépen leültettek egy a nevemmel ellátott székbe… egyenesen Mirika mellé… Már valahogy nem is izgatott a lány jelenléte, élvezze csak a figyelmet még én kiderítem mi is folyik itt. A morgolódás hirtelen abbamaradt, majd minden elsötétült és a vásznon hirtelen a saját nevem olvashattam mire a film is elkezdődött. Az viszont jobban meglepett, hogy filmet vetítenek mint az, hogy benne vagyok a szereplők gárdájában. Lehet, hogy a kezdetek városában is van mozi? Még a kezdeti képsorok lementek végignéztem a termen. A kijáratok bezárultak és a székek közötti hely is túl szűk volt ahhoz, hogy észrevétlenül kisurranhassak így nem volt mit tenni muszáj voltam végig nézni „munkám” gyümölcsét. A fil maga tök béna volt a fura lényekkel meg extrém dizájnal rendelkező járművekkel meg olyan szavakkal amiket meg se értettem. Én magam pedig túl sokat nem szerepeltem és szövegem is alig pár sornyi volt de amikor megjelentem az legalább látványos volt. Bár kissé szíven ütött, hogy egyrészt egy férfi karaktert kellet eljátszanom, másrészt pedig a felismerhetetlenségig elmaszkíroztak, harmadrészt derékben kettévágtak a végén. Nem értem miért nem lehetett csak simán lelökni azt a férfit a végén a mélybe. Na igen a túlzott elbizakodottság minden gonosztevő gyengéje. A film véget ért minket pedig lerohantak az újság írók és ismét egy kérdez felelek vette kezdetét.
- Asszonyom, milyen érzés volt ezúttal egy férfi bőrébe bújnia?
- Hát… nem is tudom… férfias? – Hebegtem meglehetősen mély zavarba esve. Nem vagyok én ehhez hozzá szokva.
- Nagyon nehezek voltak a kaszkadőr mutatványok amiket a forgatás során bemutatott?
- Nem… nem igazán…
-Valóban több sérülést is okozott színész és kaszkadőr társait? – Ez mondjuk eléggé rám vallana.
- Igen, történt pár baleset. – Kaptam oldalra a tekintetem kissé elpirulva.
- Tényleg viszonya van a rendezővel?
- Hogy mi? – Csattantam fel ingerülten és még inkább belepirulva.
- Jól van elég lesz. A művésznőnek pihennie kell! – Lépett oda hozzám egy nagydarab férfi és egy fehér limuzinhoz kísért amiben, minő meglepetés, Mirika is helyet foglalt, bár foglalkozni már nem igen foglalkoztam fele mivel kellően földühített az interjú szerűség így dühösen huppantam le mellé a kényelmes ülésre.

by **Aidor** Szomb. Szept. 28 2013, 07:27

Vége a már sokat látott filmnek. Igaz volt pár apró különbség, de a történet változatlan volt. Ezek után egy kitűzős fazon sorban felkérte a szereplő gárda tagjait, hogy mondjanak beszédet én Fuko után következtem. Hát igen számíthattam volna valami ilyesmire..., de a gondolataim teljesen máshol jártak. Felálltam aztán eszem bejutott, hogy a zacskó még mindig a fejemen van. Azt hiszem túl jól éreztem magam benne. Most levettem és leraktam az ülésre. Oda álltam a mikrofonhoz. Ránéztem a vázlatra és hozzá fogtam a rögtönzött beszédemhez.

-Hát mit is mondhatnék... igazi élmény volt ebben a filmben szerepelni. Mindenki... a kollégák, a rendező és az összes munkatárs kitűnő munkát végzett. Mindenki kemény munkájának köszönhetően jöhetett létre a könyvalapján ez a csodálatos film. Olyan motivációt adott nekem, ennek a világnak a megismerése, hogy azt hiszem, szívesen folytatom a filmes szereplésem a jövőben is. És végezetül szeretném mindenkinek megköszönni a támogatást, ami lehetővé tette, hogy játszhassak ebben a csodálatos filmben. Majd kifújtam magam, ez jobban sikerült, mint vártam. A tömeg tapsol engem meg lekísértek a színpadról. Az újságírók akárcsak Fuko esetében most is megkísérelnek áttörni a biztonságiak sáncán. Szerencsére úgymint Fukonál most is elvéreztek a helyenként gorilla nagyságú testőrök előtt. Aminek örülök, mert nem tudom én, hogy törnék ki közülük, ha körbevennének. Egy újabb folyosóra kísértek, ami kivezetett egy újabb limuzinhoz. Egyáltalán nem tetszett, hogy semmit sem tudok. De úgy érzem egyelőre jobb, ha az ők szabályaik szerint játszok. Fuko már a kocsinál volt itt az ideje, beszállni. Megvakartam a fejem, jöjjön, aminek jönnie kell.

by **RenAi** Hétf. Szept. 30 2013, 20:52

Mondhatnám hogy megnyugtatott Jin szava, de azzal hazudnék. Nagy elkerekedett szemekkel pislogok rá míg eldöntöm hogy hidjek-e neki. Láttam amit láttam, bár nem hiszem hogy hazudna nekem de semmiben sem lehetek biztos. Ezt ma megtanultam. Értetlenül álltam a dolgok előtt, több minden végett, és hiába próbáltam elfogadható magyarázatokat lelni rá, belesajdult a fejem a sok gondolkodásba. Míg a fiún tartottam pillantásom egy halovány könnycsepp gördül végig arcomon. Láttam miként megcsókolt egy lányt és ez ketté hasította a szívem még akkor is ha ez nem is volt valóság, elvégre én sem emlékszem hogy bármiféle forgatáson részt vettem volna. Úgy döntöm nem töröm tovább a fejem, úgyis megoldódik a rejtély ha figyelünk és haladunk tovább az árral. Úgy ahogy a játékmester azt megkívánja. Össze kaptam magam és megindultam a tömeg után én is. Igyekeztem mindvégig Jin közelébe maradni. Néha-néha megpillantottam Rii-chant, Mirit és a többieket a társalgóban, de mire megindultam volna feléjük addigra a tömeg ismételten elrejtette őket a szemem elől. Az emberek őrjöngve ünnepeltek minket, ami eddig izgalmasnak tűnt de mostanra inkább fullasztó és frusztráló, már csak azért is mert bennem él a tudat hogy ez nem nekem szól, valakivel össze keverhetnek minket és most mi kapjuk meg azt a dicséretet amiért ők küzdöttek meg nem mi. Eleinte még próbálkoztam válaszolni a kérdésekre, de most már csak lehajtott fejjel bámulok magam elé, néha fel-fel pillantok Jinre és szívem szerint megkérném hogy magyarázzon el mindent mert én itt már semmit nem értek, lassan már azt sem tudom ki vagyok és hogy kik ők. >< Bosszantó érzés. Rápillantok a páromra és halkan oda súgom neki hogy menjünk ki. Majd az eddig szomorkás szemembe egy huncut fény csillant. Megragadtam a kezét ha engedte, és teljes erőmből elkezdtem szaladni kifele az ajtó fele. Nem érdekeltek az emberek, sem pedig az őrök, ha megpróbáltak az utamba állni akkor megpróbáltam kijátszani őket. A lényeg hogy némi levegőhöz akartam jutni, már fojtogatott az zárt közeg, és nem akartam ezzel az egésszel foglalkozni. Ugyanakkor azt is éreztem hogy valami nem stimmel velem. Nem tudom mi, talán süti elvonási tünetek, de valamiért nem tudtam úgy önmagam hozni ami eddig olyan pofon egyszerű volt, és ez most még egy lapáttal rá tett. De szerencsémre itt van nekem Jin aki még tudja hogy ki vagyok, és remélem újra meg tudja mutatni milyennek is kéne lennem.

Ha kijutottunk:
- Huhh, így más sokkal jobb. -Tettem a mellkasomra a kezem, majd egy széles vigyor keretében átöleltem Jint. Oldalát megfogva öleltem magamhoz.
- Valamire már sik-… - folytottam magamba a szót. Arra lettem volna kíváncsi hogy Ő ért-e bármit is ebből az egészből. De utána ráeszméltem hogy ez most nem annak a helye. Rápillantottam és vártam mi lesz. Sok időnk nem volt, mert nem sokra rá ránk is találtak. Egy öltönyös pasas sietett felénk és közölte velünk hogy nem szép dolog csak így cserbenhagyni a rajongókat, de már nincs mit tenni legyünk szívesek oda fáradni a limuzinhoz ami csak ránk vár.

Ha nem sikerült:

- Maah, de mért nem mehetünk ki levegőzni?! – Vontam kérdőre az őröket. Kicsit úgy éreztem magam mint valami börtönben.
- Nem vagyok hajlandó válaszolni semmi féle kérdésre! – Játszottam a hisztis dívát, ugyanakkor nem is tudtam volna bármire is válaszolni. A kérdések pedig csak továbbra is özönlöttek és özönlöttek felénk. Bosszantott, haza akartam menni a jó meleg ágyikómba pihizni és csokit majszolni! ~Csoki!~ Ezért vagyunk itt! Az édességeket próbáltuk vissza szerezni aincard világába Néztem magam elé tág szemekkel, pedig nem is olyan rég volt mégis valahogy úgy össze zavart hogy teljesen ki ment a fejemből. Nem sokra rá felszólítottak hogy mondjak beszédet. Hezitálva felmentem a színpadra majd bele kezdtem a monológomba.
- Etoo… most egy beszédet kellene mondanom de képtelen vagyok rá. Nem azért mert nem találom a szavakat, hanem mert fogalmam sincs semmiről, de ahogy látom mindenki elsiklik egy életbevágóan fontos dolog felett. Hol vannak az édességek? Úgy nézem nem nagyon izgat ez már senkit, ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk mennyi örömöt és megnyugvást adtak nekünk mikor egy fáradt nap után a hűtőben várt minket a jól megérdemelt desszertünk. Vagy amikor szívünk össze tört és nem volt senki aki megvígasztaljon, mi mit csináltunk?... Mit? Elővettünk egy nagy adag jégkrémet és azzal enyhítettünk fájdalmunkon. Enni jó! Az meg hogy olyan dolgokat ehetünk amit szeretünk az mégjobb! De ezt már mindenki elfelejtette? Hogyan tudjátok élni tovább unalmas vagy épp fárasztó életeteket mikor nincs semmi ami feldobja. Egy szelet csokoládé is olyan csábító volt, aminek nem létezik épeszű ember aki ellen tudna állni és most mégis úgy folytatjátok tovább szürke életeket mintha nem is léteztek volna?!... Mondjátok meg nekem, most jobb ez így nektek? Ha nem miért nem tesztek ellene? – Fejeztem be a szót. Nem érdekeltek a nézőtéri arcok, sem ha érdektelenek voltak, sem ha értetlenek sőt talán nem is nekik szóltak a sorok, mindinkább magamnak aki már szinte el is felejtette hogy miért is van itt. Lesétáltam a színpadról majd két őr font közre, legelőször megijedtem hogy valami rosszat csináltam, de csak kikísértek minket a limohoz amivel jöttünk.

by **Tetsuko Jin** Csüt. Okt. 10 2013, 22:10

Ai-chan hiába nézett rám olyan szigorúan és hitetlenül, nem szólalok meg. Én jól tudom, hogy az, akit a filmen láttunk nem én vagyok. Nem emlékszem semmiféle forgatásra vagy hasonlókra. Egyáltalán nem értem a helyzetet, de ettől még tudom, hogy én sosem tennék ilyet. Alapból nem vennék részt egy forgatáson, még ha megkérnének sem. Nem vagyok jó színész, mondhatni pocsék vagyok. Ezért hallgatok. Ha msot bármit is mondanék, azzal azt a hatást kelteném, hogy terelni próbálok, esetleg magyarázkodni, ami nem lenne igaz, de biztos vagyok benne, hogy erre következtetne. Magam alatt vágnám a fát, amit nagyon nem szeretnék, ezért mikor vége a filmnek, még csak nem is tapsolok. Lehet, hogy jó film volt, de valami miatt belekerültem én is és Ai-chan is a megkérdezésünk, és ami rosszabb a beleegyezésünk nélkül.
A tapsvihar végén megint elindulunk, vissza oda, ahonnan beérkeztünk a terembe. Ai-chan kezét szorosan fogom, nehogy leveszítsük egymást. Igazából nem lenne nagy probléma, mert keveredjen akárhova, én megtalálnám. Még így, fél szemmel, sőt szemek nélkül is a nyomára akadnék. egyszerűen megérezném az utat, ami hozzá vezet, bár úgy érzem, mintha minden utam végén őt látnám, még álmomban is *-*
Mikor az újságírók megérkeznek, és vakuk villanásának sokasága foszt meg pár pillanatra a látásomtól, csak arra megyek tovább, amerre vezetnek, a mellettem lévő lány kezét el nem engedve. A pódium, ahová vezetnek, nem tetszik, nekem semmi közöm nincs ahhoz a filmhez. Nem kívánom más helyett learatni a babérokat, főleg nem így. Ai-chanra nézek, ő meg rám, mind a ketten tanácstalanok vagyunk, én biztos, még sosem voltam ilyen helyzetben, nem értek semmit, még csak azt sem tudom, hogy pontosan hol vagyunk. Egy süteményes küldetésre jelentkeztem, majd egy könyvtár, most meg ez? Nekem itt minden és mindenki fura, gyanús, kivéve a barátnőmet természetesen.

Kimenekülés esetén:

Pillantok párat kedvesemre, aki hírtelen elkapja a kezem és húzni kezd maga után, keresztül a tömegen. Nem tehetek mást, mint követem őt, futok utána, mivel nem áll szándékomban elengedni a kezét. Vakuk villannak, többen kimutatják felháborodásukat, mások pedig próbálják értelmezni a helyzetet, melyet még én magam sem tudok.
Ki tudja hova érkezünk, de nem is számít, mivel megszabadultunk a tömegtől, legalább egy kis időre.
Még nagyban zihálok, mikor Ai-chan hírtelen átölel. Ösztönösem magamhoz szorítom őt, jól esik, mint mindig, és nem tudom, hol vagyunk,, mit kellene tennünk, mégis örülök, hogy ő itt van velem.
- Hm? – kíváncsian várom, a mondatát, mit félbe hagy, de egy pillanat alatt elveszem a gyönyörű szemeiben, azon kapom magam, hogy ajkaimmal az övéit érintem….
A kellemes pillanatot egy őr zavarja meg, kinek szavai nem érnek el hozzám, nekem nincsenek rajongóim… Azután elsétálunk a limuzinhoz.

A másik esetben:

Ai-chan mond először beszédet. Én magam nem avatkozom közbe, tudom, hogy ügyesen fogja kezelni a helyzetet, elég talpraesett lány, igaz, ezt nem szó szerint kell venni, mert ilyen értelemben elég ügyetlen szegényke, de talán pont ezért olyan aranyos.
Végül én következem.
- Sumimasen! Abban a filmben nem én szerepelek, semmi közöm hozzá. A további beszéd is felesleges. Köszönöm a megértésüket. - Újra megfogom kedvesem kezét és kisétálunk a limuzinhoz…

//sorry a low minőségért, valahogy nincs energiám//

by **Mirika** Szer. Okt. 23 2013, 21:40

The End. Fin. Owari. A film uncsi volt és ósdi, a trükkök gagyik voltak, a történet bárgyú és semmi értelme nem volt a sok lövöldözésnek meg harcnak. Még a szerelmi szál is halál béna volt >.> Levontam a tanulságot, hogy Rita pocsék színész, de egy olyan barbárhoz tökre illett a feje és azt is vigyorogva néztem, ahogy kettévágja a végén a muksó :3 Persze nyilvánvalóan a film fénypontja az én szereplésem volt, ehhez kétség sem fért. A legtutibb karaktert kaptam, még ha egy kicsit darabos is volt a mozgása Rolling Eyes

Elmacskásodott tagjaim szinte nyávogtak, ahogy feltápászkodtam a székemből, úgy botorkáltam ki a hömpölygő tömegben. Fú, tudom mi hiányzott: a kukorica meg a kóla @.@

Ezt még az sem pótolhatta, hogy kint voltak még mindig ilyen mindenféle kaják, mert nem éhes voltam, hanem az unalmamat űztem volna el a rágcsával Rolling Eyes

Na mindegy, inni viszont muszáj volt, habár a kínálat ölég gyér volt.
Megint kaptam egy rohamot, mármint ilyen gratulációsat, és legalább most már tudtam válaszolni is, mert láttam, miről is volt szó. Picit kényelmesebb volt így, még talán magabiztosság is került a szavaimba. Már nem volt olyan kényelmetlen a szitu :3 Na ja, de arra viszont nem számítottam, hogy megjelenik mellettem egy James Bond-szerű figura és közli velem, hogy beszédet kéne mondani Neutral

- Hogy mit? - meredtem rá értetlenül, de ő úgy válaszolt, mintha tök természetes lenne minden, és csak viccelnék, vagy nem is tudom. Kérlelhetetlenül odatessékelt a dobogóhoz, és pillanatokon belül szemben álltam egy halom emberrel, a képembe két tucat vaku villogott, én meg legszívesebben elrohantam volna a francba. Hála az égnek, míg a mikrofont az alkatomhoz állították, volt alkalmam belelesni abba a papírba, amit elém tettek. Oké, akkor beszélni kell. Az megy. Megköszörültem a torkom és felnéztem.
- Eto... Örülök, hogy itt lehetek és részese lehetek ennek a nagyszerű eseménynek. Remélem ti is ugyanúgy élveztétek a filmet mint én :3 - más kérdés, hogy én egyáltalán nem élveztem, de az most mellékes volt - Történelmi bemutató volt egy olyan filmről, aminek minden percét élveztem forgatás közben, nagyon jó hangulatban zajlottak a felvételek. Még azt is elfelejtették velem, milyen ro... khm... iszonyú meleg volt abban a kosztümben :3 Szeretném megköszönni a stáb lelkiismeretes munkáját, szeretnék köszönetet mondani a producernek, amiért rám esett a választása erre a szerepre, a szponzoroknak, akik finanszírozták a forgatást, és nem utolsó sorban nektek, a közönségnek, amiért eljöttetek és velem együtt megnéztétek, hogy hírét vigyétek a nagyvilágban ennek a műalkotásnak :3 Köszönöm! - hajoltam meg, és már menekültem is. Sose használtam még ilyen hülye szavakat, és sosem mondtam ki olyan dolgokat, amik ennyire elrugaszkodtak a valóságtól, de lényeg, hogy túl voltam rajta gikszer nélkül annak ellenére, hogy lövésem sincs, mi folyik Gyöngyösön Neutral

Még jó, hogy a szekus már vitt is ki, mielőtt az újságíró bumburnyákok körbevehettek volna, és hamarost ott találtam magam egy limuzin mellett, amiben már ott ült Rita is -.-"
- Na mi van, hogy is volt az a viszony a rendezővel? Biztos nem volt elégedett a teljesítményeddel az ágyban, azért vágtak ketté a végén, mwahhahaa~ - hecceltem a lányt olyan oujo-samás nevetéssel a végén, mikor már a kocsiban ültem. Gondolom most jön az, hogy nekem ugrik és megtépjük egymást Rolling Eyes

by **Kirigaya Suguha** Vas. Okt. 27 2013, 15:47

Mindenki kiállt a színpadra, és rövidebben-hosszabban válaszolgatott a kérdezősködőknek. Még RenAi, és Jin sem úszhatta meg, mivel a keménykezű őrök könnyűszerrel visszatartották a szökni próbáló párt.
RenAi szövege alatt hirtelen elkezdett a hátul ülők alakja homályosodni, de ezt ő vagy nem vette észre, vagy betudta egyszerűen a levegő hiányának.
Amint kifelé tartotok, a tömeg lassan elhomályosodik, és eltűnik, de ti ezt már nem veszitek észre, mivel addigra rég kint vagytok a termen kívül.
Végül mindnyájan beültök a hozzátok rendelt limuzinba. A sötétített ablakon kinézve észrevehetitek, amint az épület szép lassan összeomlik, és darabjai még a levegőben elporladnak, majd eltűnnek. Ugyanez történik a lámpákkal, az utcával, mindennel, egyedül csak az autó marad meg, amiben ültök, és körülöttetek a nagy feketeség. Mindeközben RenAi csilingelő hangja tölti be a teret. - "Hol vannak az édességek?" - visszhangzik. Közben az autó szépen lassan elindul, a motor csendes dallama lassan álomba ringat titeket.
Amikor felébredtek, újra a könyvtárban találjátok magatokat, egymás hátának dőlve egy kupacban mindannyian. Kezetekben a könyvek immár megteltek betűkkel. Éppen a végén van kinyitva, ahol a szereplők interjúit olvashatjátok, és a hozz tartozó újságírói véleményeket. Köztük a ti általatok mondott szövegek is..
Ezen kívül egy egyszerű térkép tapad Aidor hátára, egy nagy piros x-el a sarkában, a kezdetek erdejének egy elrejtett szegletében. Mellékelve egy kis fecni, melyen a következő áll:
Drága sztárocskák! Megérdemlitek, hogy megmutassam az utat, ha már egyszer kijutottatok az én általam generált kis világból.

by **RenAi** Hétf. Nov. 04 2013, 22:00

- Futááás! – Kiáltottam fel, miközben erősen megragadtam Jin karját. Nem tudom miért de valahogy mindig úgy alakul hogy hasonlóképp menekülünk meg a tömeg kémlelő szempárjai elől. Reméltem, hogy most is sikerül, az egyik őrt sikeresen kicseleztem de nem vettem figyelembe a jobbra tőle állót, akinek konkrétan belerohantam a karjaiba. Furcsán jött ki a helyzet, mivel még egy jó ideig szorítottam a párocskám kezét. Majd mikor észre vettem hogy a gonosz és csúnya őr karjaiból nem tudok megszabadulni, elernyesztettem a testem jelezve hogy nem harcolok tovább. Kiabáltam, hogy engedjen el, de nem akarózott sőt egyre csak többen lettek, és a tömeg is ijesztően kísérte végig az eseményeket. Volt aki csak kuncogott, akadt aki sugdolózni kezdett, és bizony szánakozó vagy épp értetlen szempár is akadt a tömegben. Kissé megszeppentem. Jin háta mögé bújtam, és ott kerestem egy kis biztonságérzetet.
- Gonoszak… és még csak nem is értek semmit sem… QQ - Panaszkodtam Jin-samanak.
- Nem értem miért csinálják ezt velünk… - Majd nem sokra rá felkonferáltak minket a színpadra. Sorba hallgathattam meg mindenki mondandóját, mikor a többség alávetette magát a feladatnak és úgy kezdett el a filmről beszélni mintha tényleg meg is élte volna, köszönetet mondott a stábnak és ilyesmik, kicsit pánikba estem, hogy csak én nem emlékszem a forgatásra. Megijedtem, majd hamarosan kapcsoltam hogy mindenki csak játsza a szerepét. Nem igen tetszett a dolog, bár jobban bele gondolva mókásak voltak. Majd nagyott dobbant a szívem mikor én következtem. Halvány lila gőzöm sem volt hogy mit is kéne mondjak, de ez meg is látszódott a beszédemen, de nem érdekelt ami a szívemen az a számon még akkor is kesze-kusza és értelmetlen, de a sütik fontosak számomra nagyon, nagyon, és nagyon. Majd utánam Jin jött, ledöbbentem hogy ilyen egyszerű lett volna, csupán ezzel a három mondattal letudott mindent. Büszke voltam rá, pedig Ő is csak őszinte volt.

Majd mikor mindenki végzett, már jött is értünk a már jól ismert limuzin. Nagyot sóhajtottam, vajon tényleg követni kéne a szálakat ahelyett hogy saját életre próbálnánk kelni?... Költői kérdés gyanánt dobtam fel az ötletet, mivel tudjuk hogy erre nincs válasz. Vagyis van, de mindenki inkább halad az árral és követi a már előre jól megírt sorokat. Jin mellé ültem be a limuzinba, kíváncsiságból azért még hátra pillantottam, és szörnyű dolgot láttam. Az egész épület összeroskad. Megrémült tekintettel pillantottam a szerelmemre, és már nyúltam is az ajtó gombjához.
- Segítenünk kell rajtuk! Az emberek, mind meghalnak! – Hadartam el gyorsan, majd feltűnt hogy ez a „pusztulás” terjed és közelít. Eltűnik az égbolt, a fák a lámpa oszlopok és az út is megszűnik létezni. Ijedten karoltam bele páromba és kiáltottam fel.
- Nem akarok eltűnni, Jin segíts! – Majd felfigyelek saját hangomra. Meglepődtem, talán tényleg kettő van belőlem?... oO Majd elnyom az álom, hiába hadakoztam ellene a szemem leragadt, a levegőt lassabban és mélyebben vettem, egyedül Jin ruhájába kapaszkodásom vált erősebbé.

Nagyot ásítva, szememet dörzsölve térek magamhoz Jin ölében. Nem tudom hogy kerültem oda, sőt még el is szégyelltem magam amiért ennyi ember előtt ilyen „illetlen pózban” tértünk magunkhoz. Fülig elvörösödtem és nem tudtam senkire sem ránézni, főleg Jinre nem.
- Bo..-bocsánat! – Pattantam fel, mint akit tűz sütött meg.
- Izé… mi ez? – Kaptam le egy lapot a fiú hátáról, akit nem rég ismertem meg. Bár az hogy ismerném az bő fogalom, épp hogy a nevét tudom azt hiszem. Öröm ujjongva ugrándozok és széles vigyorral közlöm hogy beazonosítottam mi is lenne az:
- Whaaa, srácok ez egy térkép! A sütis térkép! – Csillogott a szemem, és már láttam is a szemem előtt a muffinokat, minyonokat, tortákat és … hupsz meg kell törölöm a szám. ^-^
- Rii-chan, néz csak! Ez igazi, az igazi térkép! – Majd ezeket ismételgetve ugráltam körül mindenkit és dugtam a srácok orra alá. Teljesen megfeledkeztem a régebbi dolgokról, nem nagyon izgatott már. Csakis egy dolog járt a fejemben:
- Akkor indulhatunk is! – Emeltem fel a kezem a magasba, és indultam meg, még mielőtt bárki mást is tehetett volna.

by **Rita Hanami** Csüt. Nov. 07 2013, 13:23

Hogy van pofája ilyennel elő hozakodni!? Az arcom teljesen elvörösödött de attól tartottam ezúttal nem a hirtelen támadt zavarom okozta a színelváltozást. Személyeskedni akarsz? Akkor személyeskedjünk.
- A férfiakkal való hetyegés az inkább a te védjegyed nem az enyém. – Oké ez nem teljesen igaz, vagy legalábbis nem tudnám alátámasztani ezt a kijelentést. – Jut eszembe mi van a hős kardforgatóval? Tudod aki miatt még egy kést is a szívembe döftél? – folytattam gúnyos hangnemben. – Nagyon rég nem láttam. Talán ennyire haragszik? Vagy volt olyan ostoba, hogy azt gondolta leszólózza az egyik bosst és bele tört a bicskája? Vagy esetleg annyira nem bírta elviselni a szégyent, hogy már megint elbukott egy kicsit nehezebb bosson, hogy inkább elbujdosik. Valahogy mind a kettőt ki tudnám nézni belőle. – Gyerünk, támadj rám, üss meg, vagy szúrj le megint és adj vele egy okot hogy kihajítsalak a limuzinból…..

Igen, ezt kellet volna mondanom, de nem tettem. Akár mennyire is idegesített a csipkelődése, akár mennyire is utáltam őt el kellet fogadnom a tényt, hogy most ő is a csapat társam. Az életemet adom a kezébe ő pedig az övét az enyémbe még ha ezzel nincs is tisztába, nem tudhattam mikor lesz szükségem a segítségére. Még ha nem is akarom… akarjuk… egymásra vagyunk utalva.
- Lehetséges. – Csupán ennyit válaszoltam és egyszerűen elfordítottam a fejem, hogy inkább az ablakon bámulhassak kifele. Pedig annyi mindent a fejéhez akartam vágni, annyi sértő gondolat jutott még az eszembe, de inkább befogtam. Ahogy kinéztem az ablakon pár pillanatig még fel se tűnt mi történi körülöttünk majd villámcsapásként hasított belém a felismerés. A kinti környezet darabokra hullik.
- Nézd! – Szólítottam fel Mirikát is ha még nem vette volna észre. Lassan minden eltűnik körülöttünk végül pedig csak a limuzin maradt meg.
- Hol vannak az édességek? – Ai hangja visszhangzott az autóban de mégis hogyan? Elvesztettem az eszméletemet majd mikor magamhoz tértem ismét a könyvtárban vagyunk. Gyorsan felpattantattam elérve azzal, hogy Mirika feje koppanjon egyet a padlón aki a hátamnak dőlve aludt. hopsz, ez most tényleg nem volt szándékos. Ai-chan már ébren volt aki az egyik srác hátáról egy térképet kapott le. Az én szemem viszont azon a könyven akadt meg amit még a lány adott. nyitva volt és ezúttal szöveg is állt benne. Bele olvastam és akkor értettem meg mi is történt. Ai-chan volt az aki ezúttal megmentett minket. Mosolyogva néztem a lányra aki teljesen fellelkesült. Félre dobtam a könyvet és a ruhájánál fogva húztam vissza a lányt.
- Állj meg! Várjuk meg a többieket is! – Szóltam rá a lányra.

by **Tetsuko Jin** Szomb. Nov. 30 2013, 18:50

Az őrök, vagy valami hasonló tisztséget betöltő, jókötésű fiatalemberek nem engednek minket el, így más lehetőség híján egymás után állunk fel Ai-channal a pódiumra és ki-ki a maga kis elgondolását teszi közzé. Én magam rövidre fogom, csupán elmondom az igazat, azt, hogy ehhez az egészhez nekem semmi közöm, ezért nem érdemlek efféle bánásmódot itt, ezen a számomra sosem látott, ismeretlen helyen. Az egészről még csak fogalmam sincs. Felettébb különös egy helyzetbe sikerült belekeverednünk kettőnknek és ki tudja, hogy mi lett a többiekkel, kikkel együtt indultunk el felfedezni azt a nagy könyvtárat.
A beszédünk után kikísérnek minket a limuzinhoz, amiben magunkhoz tértünk. Továbbra is tornáztatom az elmém, hogy felfigyeljek valamire, amibe kapaszkodhatnék, amivel meg tudnám magyarázni a jelenlegi különös helyzetünket, de eddig nem jártam sikerrel. Továbbra is ott tartok, ahol eddig, tele kérdésekkel, mikre egyáltalán nem találok választ.
Teljesen a gondolataimba feledkezem, egyáltalán nem hagy nyugodni a tény, hogy képtelen vagyok választ és egyben kiutat találni eme felettébb fura történésből. Ai-chan hangja ragad ki külön kis világomból, bár nem értem mit ért segítség alatt. Értetlenül nézek rá, hogy pontosan mit akar, míg végül belém kapaszkodik és hallom hangját, amint a sütemények holléte után érdeklődik. Azonban megszólalni már nincs időm és amúgy sem biztos, hogy olyat tudtam volna mondani, amivel meg tudom nyugtatni szegényt. A limuzin elindul, mi pedig lassan elalszunk.
Mikor felébredek Ai-chan elpirult arcával nézek farkasszemet, majd csak ez után tisztul ki a fejem és veszem észre, hogy éppen az ölemben ül. Ő azonnal felpattan, én pedig csak pislogok egy keveset. A gondolatok rettentően kuszák a fejemben, nem értem még mindig, hogy mi is történt, de most pont ott vagyunk, ahol elkezdődtek a furcsaságok.
- Nem történt semmi – mondom mosolyogva, elvégre engem egyáltalán nem zavart az iménti szituáció, még így sem, hogy a többiek is itt vannak körülöttünk. szerény véleményem szerint ez még nem közszeméremsértés, attól nagyon távol áll.
- Micsoda? – kérdem érdeklődve és én magam is felállok, hogy megnézhessem azt, amit Ai-chan az előbb szedett le az egyik jelenlévő fiú hátáról.
- Valóban – felelem mosolyogva, mikor nekem is megmutatja pár pillanatra a kedvesem a térképet. Nagyon feldobta ez az egész, mert már indulna is, hogy elinduljon a sütemények után, de rita-san megállítja, hogy várjuk be a többieket, amivel egyet is értek, csak azután indulhatunk el, hogy mindenki felébredt végre.

by **Kirigaya Suguha** Szer. Dec. 11 2013, 19:53

Sajnálom, srácok, nem vagyok valami türelmes ember.. Azt hiszem, elég idòt hagytam Jin utolsó postja (Nov. 30!!) óta.s szinte minden körnél hetekig kellett várni, noszogatni benneteket.. szóval ezt meguntam. Smile

( látd a mosolyt az arcomon? Nem őszinte...)
Nahh.. végülis nem köntörfalazok. A küldetést lezárom!
Összesen 7 kör volt, melyből Mirika és Aidor az utolsót nem teljesítette.
Jutalmak: (10. Szint feletti + 30 exp bónusszal)
Mirika 60 exp 70 arany
Aidor 60 exp 70 arany
Rita 65 exp 80arany
RenAi 65 exp 80 arany
Tetsuko Jin 65 exp 80 arany

Érc, recept jutalomnak a fele jár!

Céh bónuszok:
Angelic Voice 35 arany a bankba.
Minden tag nak 5 exp
Justice League
80 arany a bankba
Minden tagnak 8 exp, Aoi Shizukának 9.

by **Kayaba Akihiko** Csüt. Dec. 12 2013, 16:43

Aidor: Érclátás: 24 -> 35, 3 Bronzérc, 2 Munkálatlan Bőr, 2 Sida Kő, 2 Halvány Rubin, 1 Vasérc
Növénylátás: 24 -> 35, 3 Kis Tövisgyökér, 1 Faeno Levél, 1 Barna Gomba, 1 Tövisgyökér, 4 Vörös Pitypang

Mirika: Páncélkészítés (T3): Kitartás Köpenye Recept, Medvetalp Recept
Érclátás: 132 -> 143 (T2): nincsenek ércek, a képesség +1 receptet ad helyettük

RenAi: Páncélkészítés: Bőr Sisak Recept
Érclátás: 53 -> 65, 5 Bronzérc, 3 Munkálatlan Bőr, 2 Vasérc

Rita Hanami: Fegyverkészítés (T2): Fém Íj Recept
Érclátás (T2): 120 -> 132, 4 Fémkő, 2 Vastag Bőr, 2 Tömény Rubin, 2 Acél

Tetsuko Jin: Páncélkészítés (T2): Moha Gyűrű Recept
Érclátás: 86 -> 98, 1 Holdkő, 4 Bronzérc, 1 Munkálatlan Bőr, 1 Vasérc

by Ajánlott tartalom