Darwin útvesztője [Event]

Egy teljesen átlagos napnak indult, felkeltem, reggeliztem, sétáltam a főtéren és megnéztem a boltok kínálatát. Végül a hirdetőtábla felé vettem az irányt ahol nem találtam számomra megfelelőnek tűnő küldetést, inkább meghagytam a kezdőbbeknek. Céltalanul elindultam Kau-val első utunk a város melletti földek és a mező volt. A mezőt ebéd tájékában közelítettük meg, az egész terület játékosoktól hemzsegett. Egy kis dombon távol a vaddisznóktól és egyéb állatoktól a fűben pihentünk meg és fogyasztottuk el ebédünket. Az idő tökéletes volt, a nap sütött a szél pedig kellemesen fújdogált. Nagyon nehezemre esett felkelni a földről, sőt már azon gondolkodtam, hogy egy újabb semmittevéssel teli napom lehetne, élvezhetném a csendet és a békét. De a gondolataimat elhessegettem és visszagondoltam a pénztelen napjaimra. Perceken belül elindultam és egy kevésbé játékosokkal telített helyet próbáltam keresni ahol nyugodtan keresgélhetek, vagy vadászhattam. Kis idő elteltével egy tökéletes helyet találtam. Sehol senki és van vad is elég. Kicsit kifújtam magam mielőtt még bármihez is hozzákezdenék. Éppen nyújtózkodtam mint aki jól végezte dolgát amikor valami nagyon gyorsan elrohant mellettünk. Csak pislogtam és Kau-ra néztem aki szintén meglepetten nézett maga elé. Egy nagy Mókus szerű lény rohant el előttünk, de a játékban töltött idő alatt most találkoztam ehhez hasonló teremtménnyel. A kíváncsiság eluralkodott rajtunk és lassan követni kezdtük.
-Vajon mi lehetett? Egy eddig ismeretlen fajra bukkantunk Kau! - mosolyogva tettem fel a kérdést amire természetesen tudtam hogy soha sem fog válasz érkezni. Hjaj és most itt állunk egy barlang bejárata előtt a furcsa bestia nyomát vesztve, még most sem tudom hogy hogyan alakulhatott a mai napom így.. Békés napos idő tökéletes a sziesztázásra most meg egy sötét barlang előtt állunk. Legszívesebben visszafordultam volna mivel már elegem van a barlangokból sőt egyenesen kiráz tőlük a hideg és ha visszagondolok a korábbi küldetéseimre majdnem mind kapcsolódott egy-egy barlanghoz vagy kazamatához... Sarkon fordultam és magabiztosan távolodtam a barlangtól. Körül belül 15 métert tehettem meg, de a kíváncsiságom nem hagyott alább.
-Tudni akarom mi volt az a lény... Csak egy pillantást vegyünk rá rendben Kau? Ha ijesztővé válik a barlang majd kijövünk... Szinte már megszállottan mentem a barlangba éjjellátásomnak köszönhetően remekül láttam merre megyek, sőt a falon visszatükröződő fény is segített a látásban. A barlang rengeteg elágazással van tele, és mivel rettenetesen tájékozódom ezért gyorsan el is tévedtem. Céltalanul fordultam jobbra majd balra, majd haladtam egyenesen és újra fordultam.
-Eltévedtünk. kicsit rosszul esett beismerni de ami igaz az igaz. Egy sziklán megpihenve próbáltam egy tervet kiötleni, de semmi, egy árva ötletem sem volt. Oldalra pislantottam amikor egy hosszú lompos farkat láttam elsuhanni a mellettem lévő alagútban.
- Kau láttad? Ugye nem képzeltem? Újra erőhöz kaptam és ösztönösen követtem a teremtményt hiába futott gyorsan a Nyomkövetés jártasságomnak köszönhetően pontosan tudtam merre is ment. Egy hatalmas csarnokban találtuk magunkat, a falból néhány helyen hatalmas kristályok ágaztak ki és a fal tisztán csillogott. Ez a hely egy érc mennyország! Biztosan ide járnak a tehetősebb kereskedők beszerezni az érceiket. Egy hatalmas szín tiszta tó is helyet foglalt a tágas helyiségben. Annyira szemet gyönyörködtető látványt nyújtottak, hogy meg is feledkeztem a korábban üldözött lényről. A tó vize közelebbről még tisztábbnak hatott. Gyönyörű kövek és kagylók voltak a víz alatt. Belemerészkedtem a vízbe, és néhány szebb kagylót és követ kiszedtem magamnak. Miközben gyönyörködtem bennük egy nevetésre lettem figyelmes. Kicsit megrémisztett ugyanis azt hittem egyedül vagyok, de valaki más is van itt és éppen rajtam nevet. A hang egy közeli szikla felől jött. Mivel eltévedtem ezért ép ideális volt, egy erre kóborló játékos esetleg egy NJK. Amint felmásztam a sziklára egy alakot pillantottam meg törökülésben. Közelebb érve pedig észrevettem, hogy az egész testét szőr borította és meztelen! Rögvest elkaptam a fejem és szégyenemben bocsánatot is kértem amiért megzavartam...
- Hohohohó. Látogatónk érkezett. - nevetett fel a szőrős emberke, kicsit talán kísértetiesen hatott. – Halljátok ezt fiúk? és most pedig valakinek szólt. Úristen egy szatír barlangba kerültem. Ki kell jutnom most azonnal. Már indultam volna meg amikor hirtelen magam előtt láttam, és közelebbről megnézve vettem észre hogy nem is ember hanem egy majom.
-Üdvözöljük szerény hajlékunkban. Kérem, engedje, hogy bemutassuk valakinek. Már meg sem lepődök azon hogy egy majom beszél, ebben a világban mindig különösebbnél különösebb dolgok történnek... A következő pillanatban a tekintetem a csarnokra terelődött ami sokféle színben pompázott.
- Hol vagyok? kérdeztem és tekintettem magam mellé, de válasz nem érkezett és a majomnak is nyoma veszett. Magam előtt pedig a mókus szerű állat állt. Csodaszép barna bundáján a szoba fénye megcsillant. Leírhatatlanul szép volt, kecsesen lépdelt felém én pedig mozdulatlanul álltam és csak arra tudtam gondolni, hogy megérinthessem. Leguggoltam és kinyújtottam a kezem felé. A kis állatka közelebb lépett és először megszagolta és utána hatalmas szemeivel pislogott mint aki éhes. A másik kezemet belecsúsztattam az oldaltáskámba és elővettem egy kis pet eledelt. De mielőtt még odaadhattam volna neki ő már megízlelte a jobb karomat. Reflex szerűen pattantam fel és kezdtem el masszírozni a sérült kezemet, pedig furcsa mód semmilyen fájdalmat nem éreztem. Sajnos már nem volt időm meglepődni a dolgokon, lassan egyensúlyomat vesztettem és zuhantam a földre eszméletlenül.

A hajnal első sugarai ébresztettek. Morogva fordultam az ágy sötétebbik oldala felé, ám a fény élesebb volt, mint azt elsőre gondoltam, és ahogy az ártalmatlan madármobok belekezdtek a csiripelésbe, úgy döntöttem, mégiscsak felkelek. Összehúzott, álmos szemmel vetettem egy pillantást új lakásom fehér falaira: kellene már egy függöny. Vagy redőny. Esetleg mindkettő.

Mintegy fél óra múlva már a város utcáit róttam, küldetésem nem volt, így unottan sétálgattam, megpróbálva belehallgatni pár érdekesnek tűnő párbeszédbe, ám hallgatózás jártasság híján elég nehézkesen ment a dolog. Végül elegem is lett, s úgy gondoltam, magam fedezem fel a terepet, hiszen mindig lehet újdonságokra akadni, még a Kezdetek Városának szintjén is. Eképpen kerültem be a sűrű erdőbe, kardomat hanyagul lóbálva haladtam, néha meg-megpihenve egy-egy fa árnyékában. Észlelésemmel majd minden állatot kiszúrtam, ami a környéken mozgott, de hamarosan egyszerre több, egy irányban haladó mobra lettem figyelmes. Használva képességem, hamar utolértem őket, ám még így is csak egy pillanatra sikerült tüzetesebben megnéznem a vadakat, s már el is tűntek a közeli barlangban. Előhívtam a térképet, s félrebillentett fejjel nézegettem a jelzett útvonalakat: mintha nem is létezne ez a hely, semmi jelölést nem találtam róla. Kis gondolkodás után megvontam a vállam, és beléptem a sötétségbe.
Persze szinte azonnal eltévedtem, bár ez – a formámat tekintve – egyáltalán nem volt meglepő. Pánikolni viszont nem pánikoltam be, hisz ez mégiscsak a legelső szint, gyakorlatilag egyhites ellenségekkel van tele, nem probléma tehát, ha kicsit tovább tart az expedíció, mint azt elsőre sejtettem. Hamarosan elérkeztem a kristálytiszta tóhoz, de a nevető majom jelenléte egykettőre kényelmetlenné varázsolta az itt tartózkodásomat. Bosszankodva néztem fel rá, valahonnan ismerősnek tűnt, talán egy ősrégi meséből, ám mondandója sikeresen elterelte gondolataim az eredetéről. Egy félmosollyal az arcomon vettem két kézbe a szabdalót, s vártam „a fiúkat”.
- Köszönöm a vendéglátást – feleltem, némi iróniával a hangomban – De azt hiszem, nincs szükségem újabb nevető majmokra – tettem még hozzá. Ekkor azonban váratlanul színt váltott a csarnok, minden elsötétült, így kénytelen voltam a fel-felvillanó, sárga karikák fénye mellett az éjjellátásomra támaszkodni. Fejemet oldalra kaptam, ám először csupán egy vörös szempár nézett velem farkasszemet. Szándékaival aligha lehettem tisztában, így biztos ami biztos, egész testemmel arrafelé orientálódtam. Ahogy a lény közelebb lépdelt, felismertem:
- Á, te vagy az egyik a nyolcból – hümmögtem, lejjebb eresztve a szabdalót – És te is nagyon ismerősnek tűnsz…
Nem kétséges, hogy valahol már láttam ezeket a lényeket. Vajon Kayaba direkt csempészett bele a sao-ba más mesehősöket, vagy egyik szórakozott és lelkes segítőjének művét láthatom éppen? Végülis ebben a pillanatban lényegtelen, s már bántam, hogy nincs nálam fotókristály. Az éjsötét állat mintha rám mosolygott volna, lépései puhák és nesztelenek voltak. Én pedig ámulva, mozdulatlanul álltam előtte, mint akinek a rendszer nullára csökkentette a veszélyérzékét. Egy harapás csupán, semmi több, s az eddig oly kiszámíthatatlan események újabb fordulatot vettek. A kép elsötétült, s utolsó gondolatom az volt, hogy a mágikus lény még a támadását is kedvesen hajtotta végre.

A nap sugarai lágyan simogatják arcomat, miközben elmerülök a béke harmóniájában.
Na jó, igazából unatkozom. Nagyon. Mert mi a frászt csináljak? A mobirtást már unom, most valamiért KT-partnert sem találok, küldetés egy sincs. Tök jó! Az egyetlen remény a második szint, ami nemrég nyílt meg előttem, oda azonban lusta vagyok felmenni.
Pillantásom lomhán a céhlogómra vetem, aztán nagyot sóhajtva kikelek az ágyamból. Felszerelkezem, fizetek a fogadósnak, aztán hajrá! Megyek elfoglalni magam.
Ahogy kilépek a városkapun, rögtön nekem támad pár vaddisznó. Futásnak eredek, de úgy, hogy pont ne hagyjam le őket, de ne is tudjanak elkapni. Majd meglátok még párat, közelebb megyek hozzájuk, majd újbóll nekiindulok. A mobok szépen gyűlnek mögöttem, már nemcsak vaddisznó van közöttük, hanem pár erősebb is.
Mire Torubanához érek, már egész kis hadsereg verbuválódik össze. Szabdalómat elő sem veszem, nem szándékozom irtani őket, csak kényelmesen kocogok, majd belépek a város védett területére. Pár kezdő néz, hogy mit csinálok, majd vállat vonnak, és elkezdik aprítani az anyagot. Szívesen! Nézd már, én itt csinálom az ingyenmelót, ők meg élvezik, és annyit sem mondanak, switch. Tök jó!
-...igen, az új...
Mi? Hallgatózás jártasság nélkül nem értem, miről beszél a férfi, de azért be tudom azonosítani az irányt. Nem mutatkozom a két férfi előtt.
-...fedezték fel?
-Úgy hallottam, pár napja.
-Elkezdték már a tisztítást?
-Nem tudok róla, de állítólag nagyon furcsa állatokat láttak a környéken. Nem erősek a szörnyek arrafelé, de jobbnak látták békén hagyni.
-És hol van?
Ez az, az egyik férfi feltette a legfontosabb kérdést. A koordinátát megjegyzem, majd, mintha ott sem lettem volna, szépen lelépek. A kezdők még mindig kaszabolják az összegyűjtött mobokat, de nem törődök velük.
Végre valami unaloműző!
Mikor odaérek, meglátom azokat a furcsa állatokat, amikről beszéltek. A kardom után nyúlok, de meglepő módon szelídek, és egyenesen a bejárat felé tartanak. Némi habozás után követem őket.
Rosszul döntöttem volna? Néhány lépés után már alig látok valamit. Pislogok, igyekszem hozzászoktatni a szemem a sötétséghez, de nem sok eredménnyel. Épphogy látom, merre van út, nemhogy az állatokat követni tudjam.
Na jó, most jobbra... most egyenesen, nem törődve a mellékutcával...
Felkapom a fejem. Mi ez a zaj? Mintha valaki nevetne. Követem a hangot, és hamarosan el is jutok egy terembe.Hm? Sokmindenre számítottam, de egy tóra nem. Ráadásul milyen tiszta a vize! Nem mártózom meg benne, de megkóstolom. Finom, kristálytiszta íze van.
Iszom még pár kortyot, majd megint meghallom az előbbi nevetést. Sóhajtva felállok, majd elindulok az irányába.
Nem kell sokat sétálnom, meglátok egy... egy...
Egy mit is? Majmot? Igen, majom lesz, bár elég érdekes, piros-kék bundája van. Láthatólag nem érdeklem.
-Öhm... elnézést!
Láthatólag még mindig nem érdeklem. Nagyot sóhajtok, és közelebb megyek, mire kinyitja a szemét. Egymás után, nem egyszerre.
'Vendégünk'? Hiszen csak ő van itt egyedül. Mi a franc?
Nem... nem egyedül. Itt vannak az állatok is? Jó irányba jöttem volna? Hm, ez meglepő.
Válaszolnék a viszonylag udvarias majomnak. mikor az egyik állat elindul felém. Szemem tágra nyílik, mikor meglátom.
Kék. Bár nem az én kedvenc színem, a mélykék, de ennek is gyönyörű bundája... izé... pikkelye... mi?
Valójában egész szokványos lenne, ha nem lenne halfarka, és a füle helyén nem lennének úszóhártyák. Egész szokványos. Így viszont...
...gyönyörű. Szinte érzem a hűs víz érintését, mikor ránézek, és látni vélem a tenger fodrozódását a bundáján. Ráadásul a terem is ebben a vízkékben kezd ragyogni, úgyhogy olyan, mintha ez az állat lenne az egyetlen létező dolog a teremben.
Elmosolyodom, mikor a szemembe néz az állat. Nyúlok felé, ekkor azonban meglepően reagál... nekem ugrik, és megharap. Mi? Hogy...
...hogy...
Minden elsötétedik. Némán esem össze, már nem gondolkodom, már nem gyönyörködöm az állatban... semmit nem csinálok.
Csak fekszem a hideg kövön.

Nem tudom, mennyi idő telt el azóta, hogy ájultan a földre zuhantam. Az azonban biztos, hogy most ébren vagyok, ráadásul a SAO rendszere miatt fajdalmat sem érzek. A hideget viszont igen, úgyhogy csak a kezeimet használva ellököm magam a talajtól, hogy aztán tökéletes egyensúlyérzékkel állásba lendüljek.
...hogy mi? Nagyot nézek az előbbi cselekedetemen. Igen, tudom, hogy én csináltam, de akkor is... Mi a fene volt ez? Csak nézek... és ekkor észreveszem, hogy távolabb van tőlem a padló, mint szokott. Nem sokkal, kb. 5-6 centivel, de számomra ez igenis nagy változás. Ráadásul csak egy alsónadrág van rajtam, érrrzem a bőrömön.
Hogy mi? Akihiko, most mi a francot művelsz? A Szabdaló után kapok... de nincs sehol. Fegyvertelen vagyok!
Lehívom a menümet, és megdöbbenek.
Száztíz pont.
Ennyit ír ki az érintőmenű, de ez... az a 20. szint, az lehetetlen... mi a franc...
Odarohanok a tóhoz, azaz csak rohannék, hiszen a második lépésnél orra esem. Mi a fene történt! Megint lehívom a menümet... minden jártasság hármas szintű. Mi? Hogy?
Jobban figyelek lépteimre, és szerencsésen odaérek a tóhoz. Belenézek, és ekkor jön az igazi meglepetés.
Kék vagyok!
Szóval ezért nem tisztítják olyan buzgón ezt a kazamatát. Ilyet... kék vagyok, igen, és világosabb hullámok láthatók a bőrömön. Fülem hegyes, fekete hajam hosszú, arcom pedig... hát, kicsit megváltozott. Plusz még az a kis magasság.
Pislogok, de kezdem élvezni. Kitapasztalhatom az erőt! Talán egyedüli vagyok, talán nem, de nem érdekel. Ez nagy élmény lesz. Pár kattintással elosztom a száztíz pontot, persze gyorsaságra alapozva, és ránézek az öklömre. Ötvenes gyorsaság, öcsém! Ötvenes! Ez hihetetlen! Felszerelés nélkül! Felnevetek.
Mi ez a bűz?
Az orrom által jelzett irányba furdulok, majd elkerekedik a szemem a rusnyaság láttán. Úristen, ez milyen mob? Támadni készül, de röhejesen lassú mozdulatokkal. Könnyedén átugrom egy szaltóval, majd megpördülök, és behúzok neki párat.
Egy, kettő, három.
Kicsit kifjom magam. Kitartásom nincs a topon, de kit érdekel? A rusnyasýág élete már sárgában van. A támadását puszta kézzel hárítom, aztán újra beleütök kettőt. Piros az élete! Hihetetlen, ez a mob nagyon gyenge. hátraugrom, felkészülök a következő mozdulatra, majd mellkason (vagy amije van) vágom. Szét is pixeleződik, én pedig alig fáradtam ki. Erős vagyok!



//Új kinézet: Kyuu nagyjából öt centivel magasabb a szokásosnál. Bőre középkék, és világosabb csíkok vannak rajta, hullámhoz hasonlóak. Füle hegyes, hosszú fekete haja (a képpel ellentétben) kibontva, így szabadon száll a levegőben. Farka is van (ne, senki ne süsse el!), csak azt még nem vette észre.//

Kép:

Spoiler:

Pontok:

Spoiler:

/Bocsii, hogy csak most írok.. kicsit el voltam havazva, de helyre rázódtam már, remélem még nem késtem el.../

Szép nyugodtan iszogattam teámat egy kis fogadóban. Ear Grey.. Már régen nem éveztem a teafüvek csodálatos zamatát, és mostanra valahogy hiányom lett az ital irányába, így neki indutam, a legelső fogadóhoz vetem az irányt, hogy bepótoljam a pótolhatót. Ahogy ott iszogattam, furcsa beszélgetést neszeltem meg, így mindenképp utána kellett néznem. Egy új kazamata az első szinten, amit még senki nem fedezett fel. Király!*-* Természetesen a kis farkasnak is tetszett a dolog, így rögtön útnak is indultunk. Egy kis barlangot találtunk a megadott helyen, amin egy csöppet meglepődtem. De hát mégis mire számítottam? Egy hatalmas táblára, hogy "Felfedezetlen kazamata itt!" ? Amikor be szerettem volna lépni, hirtelen gyönyörűséges állatok futottak el előttem. Meg sem lepődtem a hibrid formákon, hisz nekem is egy beszélő ember farkasom van. Talán ők is petek? Vagy mobok? Vagy olyan petek, akiknek nincsen gazdájuk? Közelebb akartam menni, meg akartam nézni őket. Talán befogadhatnák egyet.. Azt az aranyos kis mókusszerűt. Vagy a kis kéket. Nem használnám harcra, ígérem, csak cirógatnám, gondozgatnám. Lenne egy kis állatka, aki nem enne olyan komisz, mint az a buta farkas.. Ő rendes lenne, pont olyan, mint amilyennek lenni kellene az állat társaknak.
Szinte vonzottak maguk után. Egy érzés kerített hatalmába, ami szinte vezetett a sötét alagútban. Tudtam, muszáj követnem. A sötétben ide-oda mentem, megjegyezhetetlenül sok kanyar, és járat tekergett mindenfele. Hamarosan rá kellett jönnöm, eltévedtem. Fogalmam sem volt, hogyan tudnék kitalálni onnan, de ez egyáltalán nem izgatott. Viszont hova tűntek a kisállatok? Ekkor viszont egy furcsa kacaj rémisztett meg, mely a hátam mögül hallatszódott . Farkasom vészjóslóan a hang irányába mordult. Egy fura kis majom figura ült valami jóga pózban egy kövön, valószínűleg ő nevetett fel az előbb. Kérdőn néztem az állatkára, aki látszólag mozdulatlannak tűnt. Egy jó ideig nem is adott ki hangot, így már kezdtem azt hinni, hogy egy szoborral van dolgom. Viszont nevető szobor? Olyan pedig nincs.. Vagy mégis?
Végül aztán hatalmas sárga szemeivel kíváncsian pislogott ki szemhéja mögül, ezzel jelezve, hogy tényegesen él, és nem csak egy dísztárgy. Valami fiúkhoz kezdett el beszélni ekkor, de rajtunk kívül még mindig nem tartózkodott a barlangban senki. Legalábbis tudtommal.
- Bemutatni valakinek? - ismételtem kérdőn meg szavait. Viszont rögtön meg is kaptam rá a választ, mert ekkor egy kis piros lény lépett ki a vízből, melynek sörénye mintha tűzkavalkád lenne. Csodás vörös fénybe borult az egész hely, mintha véreznének a falak, szikrázó csillámmal körbehintve. Elbűvölt a járása, a kecsessége. Megbabonázva figyeltem, ahogy lassan, tekintélyt követelően felém lépked. Ekkor viszont hirtelen nagyot ugrott, és megharapott. Milyen kellemetlen. Vezér ilyet nem csinál! Viszont nem volt több időm ezen gondolkodni. Hirtelen megszédültem, majd éreztem ahogy zuhanok, de ekkorra már csak a sötétség maradt. Elájultam.
____________________________________

Halkan megmordultam, majd megdörgöltem a szemem. Az oldalamra fordultam, majd kinyújtóztattam a karomat.
~ Nyan...Grrrr.. - adtam ki magamból érthetetlen hangokat, de ez szokásos a reggeli ébredéskor. Viszont valami nem stimmelt. Nem volt ablakon besütő nap. Sőt, még egy icike-picike kis fénysugár sem. Ekkor eszembe jutott, hogy mégs mi történt, mielőtt elájultam. Jajj nekem.:/ Veszélyt érezve hirtelen felpattantam, talán túlságosan is hirtelen. Megrémültem a sajt gyorsaságomtól, így zavartan néztem körbe. Most akkor mi van? Végül aztán unottan belerúgtam egy kis kavicsba, erre az olyan nagyot repült, hogy szinte követni nem tudtam a szememmel. Ez az erőm lenne? Hiszen az én erőm az szinte semmi, tekintve, hogy idomár vagyok, és nincs ilyesmire szükségem. Meglepődések sorozata kerített hatalmába, és ez csak fokozta az értetlenségből fakadó ijedtségemet. Közelebb léptem a kis tóhoz, hogy megmossam az arcomat, de ugyanolyan lendülettel hátra is hőköltem. Nem az a tükörkép fogadott, amelyre számítottam.

Spoiler:

Lehajoltam, hogy jobban szemügyre vegyem a kis, bolyhos füleket. Ekkor hozzám simult egy hosszú, selymes farok. Ez tényleg én lennék? Jobban hasonlítok a petemre, mint magamra. Csak nem valami hibrid forma lettem? Az állatkám, és én egybe olvadtunk volna? Ez egy új képesség, vagy mi? Értetlenül oldalra fordítottam a fejemet, és a képen is elfordult. Tehát az tényleg én vagyok. Kidugtam a nyelvemet is, csak a teljes összhatás érdekében. A hihetetlenül cuki nem kifejezés arra, ami akkor voltam. A magasságom viszont megmaradt. Egy centit sem nőttem, így egyáltalán nem tűnt el a kisebbségi érzetem. Kinyitottam a számat, és hatalmas metsző fogak meredtek rám. Most legalább átélhetem, hogy milyen is egy vámpírnak. Vagy.. Várjunk csak! Nem is vámpír, hanem inkább farkasember. Viszont a hajacskám is sokkal rövidebb lett sajnos, és egyszerűen kifehéredett. Csak nem kezdtem el őszülni?? Kisebb pánikor okozott ez a dolog, hisz világéletemben imádtam a gyönyörűséges hosszú hajamat, ami csodás sötét színekben pompázott.
Ekkor hatalmas rotációs füleim egy hangra lettek figyelmesek, így a füleimet abba az irányba fordítottam (!). Tisztán, és erősen hallottam azt, hogy valami közeledik felém. Hamarosan fintorogni is kezdtem, mert szörnyen büdöset éreztem, majd észre is vettem valami nagy nyálkás izét. Valamiért az a gondolat fordult meg a fejemben, hogy ennek mégis micsoda rossz íze lehet.. Éreztem a felőle áradó rossz szándékot, így hamar fejemet is oda fordítottam. Villogó szemekkel jeleztem neki ellenséges mivoltomat, amit egy mély, torokból jövő morgás is kísért. Nem bírtam egyszerűen vele egy légtérben lenni, így egy hatalmas ugrással mellette teremtem, és egyenesen a hatalmas hájas nyakába mélyesztettem hófehér fogaimat. Kisebb ellenkezés jött a részéről, ezért egy lépést hátráltam, hogy ki térjek a támadása elől. Egy pillanat volt az egész. Egy szaltóval (! ilyenre is képes vagyok?) hirtelen mögötte teremtem, így egy karmolással (észre sem vettem, de a körmöm is karommá nőtt.) megsebeztem. Ezután elé futottam (mindezt négykézláb) , és utolsó csapásként megharaptam a kezét. Vége volt. Ezzel a zsírkupac kipurcant. Meg kell mondjam, tényleg nem volt valami jó íze, így örültem, hogy végeztem is vele. Undíííííí, ha arra gondolok, hogy a számba vettem azt az izét. Mos viszont hogyan tovább? Esetleg menjek bele a tóba, mint az a kisállat, aki megharapott?


Pontok:

Spoiler:

Enyhe fejfájással ébredtem, az első dolog amit megláttam néhány cseppkő volt ami felettem lógott. Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el azóta amióta itt vagyok. Sőt már magam sem tudom miért is jöttem ide. Halványan emlékszem, hogy egy nagyon aranyos mókust akartam megetetni amikor hirtelen elgyengültem és a földre zuhantam. A fejem megüthettem ez lehet az oka a fejfájásnak. Oldalamra fordultam és pont ráláttam a tóra, amitől kicsit szomjas lettem. Megpróbáltam feltápászkodni, de amikor meglátom fedetlen lábaim amit szőr borít kicsit elsápadtam. Az egykori szép vékony csupasz lábaimat most vastag szőrréteg borította és mintha kicsit vaskosabb is lenne. Biztosan csak képzelődök. Gondoltam, és a lábaim felé nyújtottam a kezem annak reményében, hogy nem fogok érezni semmit. De a kezem láttán már a sírás határán voltam. Körmeim hosszúvá és hegyessé váltak, és a kezem is szőr borította. Sőt a tenyeremen egy puha párnaszerű anyag jelent meg. Kicsit mancsra kezdett hasonlítani a kezem. A tóhoz siettem, meglehetősen könnyűnek éreztem a testem, pillanatok alatt odaértem. A tó kristálytiszta vizében tisztán láttam a tükörképem, akarom mondani egy szörnyeteget. Térdtől és könyöktől lefelé vastag szőr borította a végtagjaimat, és egy farokkal és állatfülekkel is büszkélkedhettem.
- Biztosan megőrültem, csak képzelem, igaz Kau?...Kau?.. KAU? - kétségbeesetten kerestem kis kedvencemet, azonban sehol sem találtam. Torkomat még mindig szomjúság gyötörte, a tó vizéből iszogatva csillapítottam azt. Következő lépésemen kezdtem gondolkodni. Talán egy kiutat kellene találnom, a barlang biztosan illúziót kelt és azért látom magam fenevadként. Lenyitottam a menüt és meglepődve láttam a nevem mellett a húszas számot. Ez már nem lehet illúzió. Reggel még csak kettes szintű voltam, valami hiba lehet a rendszerben. Szépen átnéztem a felszereléseim, sehol semmi. Egyre különösebb, néhány jártasságom pedig hármas szintű. Furcsa.. Ismételten ránézem a szintemre, tényleg nem képzelem, de szintlépéskor szoktunk kapni elosztható pontokat. Ami azt jelenti, hogy most kell lennie legalább száz pontomnak. Igazam volt százegy elosztható pont. Neki is láttam az elosztásuknak. Amint végeztem elindultam vissza ahhoz a ponthoz ahol felkeltem. Meglepetésemre egy gusztustan kukac várt ott. Amikor megszólítottam annak reményében, hogy ö is beszél mint a majom mérgesen rám nézett és támadásra készült. Első pár támadása elől könnyűszerrel kitértem. A testem hihetetlenül könnyű volt, az ugrásaim hatalmasak voltak. Kicsit vicces volt, ahogyan kúszott felém én pedig átugrottam. Már kezdtem hozzászokni a könnyedebb mozgáshoz. A szörnyeteget nem sikerült jobb belátásra bírnom, ezek szerint ő csak egy itteni mob. Nem szabad lelkiismeret furdalást éreznem a megölése miatt, perceken belül újra feltámad. Távolabb ugrottam tőle majd elképesztő gyorsasággal rohantam felé kezeimet felé nyújtva. Karmaimat bele szúrva, szinte éreztem ahogyan darabokra szakítom. Még pár hasonló támadással sikerült elpusztítanom. De a győzelmemet nem ünnepeltem, sokkal inkább az új erőmön csodálkoztam. Azonban annak ellenére, hogy a hernyó pixelekből állt, mégis volt neki beprogramozva némi testnedv ami beterítette karjaimat és kicsit a mellkasom. A tóhoz siettem, hogy lemoshassam.

Spoiler:

Spoiler:

Lassan ébredeztem. Furcsa érzés volt, de egyben valahogy megnyugtató is, így hagytam, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy szeretnének. Testemet hőhullámok járták át, melegséggel töltve meg a levegőt, ám a tó felől érkező, elvileg hűsítő pára valahogy nem ért el hozzám, ahogy a barlang kövének hidege sem. Mintha… nem is én feküdtem volna ott. A gondolattól rögtön felpattantak a szemeim, s egy gyors felugrás után rá kellett jönnöm, hogy több minden is hiányzik a hideg megérzésén kívül. Eltűnt a szabdalóm! Biztos az a négylábú vitte el, kiszolgáltatva engem az itteni mobok kénye kedvének. Sőt, ahogy így körbenéztem, se a köpenyem nem lobogott mögöttem, se a vért nem volt rajtam. Se cipő, se semmi. Ezek után a fejemet tapintottam a sisakot keresve…
A kiszélesedett járatot hangos ordítás töltötte be, néhány szikla is elmozdult helyéről. A tó vize megremegett, s a lágy hullámok zavartan lökődtek egymásnak, nem tudván, hogy éppen egy pamacsos fülekkel rendelkező lány néz velük farkasszemet… illetve rókaszemet.

- Nem-nem-nem-nem-neeeem! – csapkodtam a vizet, minduntalan próbálva eltüntetni a füleket a tükörképemről, de siker híján (és nem mellesleg a kimerültségtől) hamar abbahagytam, lihegve dőlve hanyatt. Végülis, lehetne rosszabb is – tűnődtem, szórakozottan karistolva a követ a karomszerű képződményekkel, amik az ujjaim végén meredeztek. Sosem kedveltem az ilyen félig ember-félig állat fúziókat, nem volt bennük semmi logika, sem ésszerűség, hogy a biológiai képtelenségükről már ne is beszéljek. Nem tudom mi lelhette Kayabát, hogy a sok nem evilági mob mellé még egy ilyesmi programot is beletett a játékba. Tiszta őrület. Vagy csak egy egyszerű bug, mint annál a nővérkejelmeznél volt?
Egy új ötlettől vezérelve próbáltam előhívni a Teleport Kristályomat, hiszen a hirtelen helyváltoztatás volt a megoldás a múltkorira is, így ha egy sima hiba, valószínűleg rendbejön, amint materializálódok a Kezdők Városának főterén. Elégedetten nyugtáztam gondolkodásom következetességét, ám a kristály megidézése sehogysem sikerült. Mintha nem is lett volna inventorym, a felszerelésekkel együtt eltűnt minden tárgyam is. Kellemetlen.

Idő azonban nem volt, éles hallásom és szaglásom máris kiszúrta a közeledő csigaszerű undormányt, s mire az kellő közelségbe ért hozzám, én már felkészülten vártam. Kiéreztem belőle a rossz szándékot, így nem pazaroltam az időt, máris elrugaszkodtam, s négykézláb futva (közben rácsodálkozva, mennyire könnyen és rugalmasan megy) belekarmoltam az arcába. Élete alig csökkent, ám nem tűnt túl gyorsnak, így kihasználva bárgyúságát, tovább támadtam. Amaz a száját tátva próbált meg bekebelezni, ám kitértem előle, és ezúttal hátulról csaptam oda neki, jól meglendítve lompos, krémszínű farkamat. Ekkor ő váratlanul hátrafordult, és szájába kapta azt, ezzel egy furcsa és váratlan dolgot előidézve nálam: az eredeti egy mellé újabb kettő tail nőtt, s ahogy haragom erősödött, meglendítettem őket, és hátrarepítettem a szörnyet egy jó két méterrel. Vicsorítottam felé, majd utána szökkentem, és még fel sem állt, mire egy újabb sorozatkarmolást kapott, egy farokcsapással zárva a mozdulatsort.
Hamarosan el is pixeleződött, én pedig megkönnyebbülve ültem le, meglepődve véve tudomásul, hogy a veszély elmúltával újra csak egyetlen farokkal rendelkezem. Maga a dolog szintén ismerős volt, ám nem éreztem magam erősebbnek a heves küzdelemben, és a hidegvéremet is sikerült végig megtartani.

Miután levontam a kellő konzekvenciákat, a barlang egyik járata felé vettem az irányt, bízva benne, hogy hamarosan választ kapok a kérdéseimre.

kinézet:

statpontok:

Elintéztem azt a ronda hernyót! És ráadásul milyen könnyen. Ez tetszik, nagyon is. Új statjaimmal messze felülmúlom az elképzeléseimet, pláne, hogy már a jártasságok is megvannak. A Bosszúállók csapata simán alkalmazna.
Lendületes léptekkel megyek oda a tóhoz, mert szomjas vagyok, a víz pedig finom, tehát a megoldás adott.
Letérdelek, kezemmel merítek a kristálytiszta folyadékból... és ekkor nyávogást hallok.
Hm? Ez meg mi? Egy macska?
És ekkor meglátom. Úristen, de ronda! Macskának éppenséggel nem mondanám, inkább egy ilyen bébi-ufó-micsodának. Mintha az Alien vs Predator egyik aranyos újszülöttje lenne. Mindenesetre elég méltatlankodóan nyávog, úgyhogy érdemes felkészülnöm.
...mi? Mi ez a sebesség? Már-már a fanatizmus határait súroltam, annyi pontot raktam a gyorsaságomra, és ez a micsoda mégis lehagy ebben a tekintetben. Simán. Könnyedén. Mi ez? Valami mutáns Pókember?
Igyekszem félreugrani, de a karmai végigszántják a mellkasomat, vörös pixelcsíkokat festve arra. És már ugrik is, és megint támad! Alig sebez, de nagyon gyors.
Minden erőmet beleadva hátraugrom. Ami azt jelenti, hogy jó négy méterrel az eredeti helyemtől landolok, háton. Hoppá, ezt még szokni kell. Persze ezen nincs időm gondolkozni, a macska már itt is van, és egyfajta agyament Thorként rá akar vágni a fejemre.
Arrébb gurulok, majd megint, majd megint. A francba! Ez így nem lesz jó! Esélyem sincs felkelni! Hacsak... elkapom a lábát. Így megsebesülök ugyan, de megvan! Súlyemelésem segítségével eldobom messzire, és már pattanok is fel. Ahogy állok, rögtön ugrok ellenfelem felé.
Elképesztő sebességű pusztakezes harc veszi kezdetét közöttünk, mintha csak a Szmokinger forgatásán lennénk. Csakhogy ez a valóság... na jó, nem a valóság, de valami olyasmi. Egymás után hárítom a karmolásokat, és sorozom... soroznám, ha sikerülne. Egy félresikerült rúgás... A macska egy hárított támadása... a nyakamat végigszántó karmok...
Megvan! Nyilván nagyobb lehet a fegyverkezelésem, mint az övé, mivel találtam egy gyenge pontot a védekezésében. Hátralököm minden erőmmel, és utánavetem magam. Teljes erőmből állonvágom, ellépek a támadása elől, és megfogom a csuklóját.
Döbbenten néz, mire ököllel a gyomorszájába vágom.
És megcsináltam... az ellenfelem szétpixeleződik. Nyertem, bár eléggé lihegek, hiszen gyorsabb volt nálam. Az volt az egyetlen szerencsém, hogy kifinomultabbak voltak a mozdulataim. Leülök a puszta kövezetre, hogy kifújjam magam...

Ismét visszatértem a tóhoz, hogy megmártózzam benne ezzel lemosva magamról a nedveket. Kicsit kellemetlen érzés ahogyan a víz simogatja a bundát amit növesztettem. Most már értem miért nem szeretnek fürdeni macskák... A víz lelapítja a szőrt és kellemetlenül rátapad viselőjére, kicsit nehézkesé téve azt. Sőt összeszedi a port is. Talán nem a legjobb ötlet volt így utólag. A barlangban hangos nyávogás kezdett víz-hangzani. Egy teljesen átlagos macskanyávogásnak hangzik, kitudja milyen messziről jöhet a hang. Az érzékeim kiélesedtek ugyan de a használatához még nem szoktam hozzá. Az akrobatika vicces ugyan de inkább nem próbálkozok veszélyesebb mutatványokkal, súlyemelést még alkalmam sem volt kipróbálni. A többi pedig szinte akaratom ellenére aktívak. Az egész barlangot beborítják mindenféle lábnyomok képe, a hangokat tisztán hallom , minden egyes cseppkőről lecsöppenő vízcsepp halk hangját. Idővel már idegesítővé válik. Hogy lehet vajon kikapcsolni? Lenyitottam a menüm és elkezdtem fürkészni merre is van a kikapcsoló. De a macskanyávogás egyre csak erősödött és közeledett. Hamarosan a tavacska túlpartján egy alak képe kezdett kirajzolódni. Magas és vékony, teste szőrtelen. Kezében valamit tart, mialatt közeledik összepréseli azt és pixeljeire szakad. A tekintetéből ítélve nem üdvözölni szeretne vagy megdicsérni a szépséges bundám. Kiráz tőle a hideg. El kell tűnnöm innen mielőtt ideér. Elkezdtem kimászni a vízből de valami elsuhant mellettem. A nyugodt víztükör vad hullámzásba ment át. A felém közeledő lény most itt állt előttem. Egy macskaszerű ám ember testű lény. A víz már sekély innen már kitudok rohanni, de a lény nem hagy menekülni. Gyors mint a villám, félelmem tovább fokozódik amint érzem karmait végigsimulni az arcomon. Megtámadott. Az életpontjaim nem kezdtek rohamosan csökkenni sőt meglehetősen gyenge támadás volt.
-Nem szabad levennem róla a szemem. Ha ismét eltűnik újra megsebez! - próbáltam nyugtatni magam. Védekező pozíciót vettem fel, vártam hogy megtámadjon. A szörnyeteg nem habozott rögvest rám támadt. A támadást ugyan sikerült kivédenem de nem tudtam ellentámadni. Sőt mialatt megfordultam sikerült bevinnie egy újabb vágást ezúttal a hátamra.
Védekezéssel nem érek semmit, szemből kell támadnom. Elkezdtem a bestia felé rohanni, azonban mielőtt bevihettem volna neki egy vágást ö hátraugrott. Valami kezdett gyanússá válni. Túl gyors, egyetlen támadást sem sikerült bevinnem neki. A gyorsaságpontjai legalább az enyémek kétszeresének kell lennie, ha nem több... A terep túl nyílt hatalmas terepet képes bejárni pillanatok alatt. Közbetekintettem, és a legközelebbi járat felé kezdtem rohanni, időnként akrobatika és súlyemelés jártasságomat kombinálva egy-egy cseppkövet leütve jeleztem neki merre is tartok. Egy kisebb járat felé haladtam, amint sikeresen bejutottam és a macska is megérkezett egy követ hajítottam felé. Nem vártam el, hogy eltaláljam ingerlés céljából tökéletes. A szörnyeteg ismét felém rohant, mielőtt elért volna megpróbáltam kitérni előle, ugyan megsebzett, de gyorsaságának köszönhetően nem tudott időben lelassítani és nekirohant a falnak. Mielőtt feltápászkodhatott volna bevittem neki két ütést. Ha még él ismét folytatom a taktikám a kis járatban, ha pixeljeire szakadt kifújom magam de a vízparthoz nem térek vissza, inkább folytatom az utam a kis járatban.
-" Először a hernyó most meg egy macska mégis mi folyik itt? Biztos hogy az első szinten vagyok még? "

Természetesen kár volt a vizet csapkodni. Hiába, valahogy sose jönnek össze nekem ezek a dolgok, bár már nem is csodálkozom, csupán a lényen húzom el kicsit a számat, olyan ronda szegény.
- Te meg? – kérdezem tőle félrebillentett fejjel, ám mire egyet pislognék, már rég nincs is ott. Reflexből karmolok egyet felé, ahogy elsuhan mellettem, de sajnos még a látásom is alig bírja követni, hiába van sokkal magasabb szinten, mint eredetileg.
- Ez remek, mehetek ellened te eszeveszett eb eledel – morgom neki, ám ő erre csak belém vájja karmait, majd mégegyszer és mégegyszer, és én eközben mégcsak megmoccanni sem tudok. Aztán hamar leesik, hogy folyton ugyanazokat a támadási kombinációkat veti be, így a legközelebbinél bizony én is résen vagyok, és jól odasózok neki egyet a farkammal, ám sajnos alig érek hozzá, így nem is sebzek annyit. Ettől kicsit elkábul, de már áll is fel nyomban, s nyávog egyet, mereszti azokat a ronda körmeit, én pedig behajlított lábakkal várom. Most másik oldalról jön nekem, majd az utolsó pillanatban irányt változtat, és megharap, kecsesen odébbállva, amikor karmolni próbálom. Egyre dühösebb leszek, ahogy az életem fogyogat, s csakhamar megjelenik a második lompos, meglepve és egyszersmind elpixelezve a fürgeséget.
- Ezt neked! – kiáltom diadalittasan, s már állok is odébb, elindulok, hiszen az idő véges, nem vesztegethetem hát sokáig. Kérdésem pedig egyre több akad, ahogy rovom a barlangjáratokat, kissé tanácstalanul ugyan, de annál nagyobb elhatározással a célomat illetőleg.
- Meg kell keresnelek, s elvernelek, te embernek emlegetett ellen – gondolkodok hangosan, a majomra gondolva. Érdekes módon a négylábút ki megharapott, nem tekintem veszélyesnek, kedvessége valahogy azt sugallta, hogy inkább jót akart nekem, mint rosszat. Hiszen aligha élném túl ezt a kazamatát az újonnan felfedezett fürgeségem és képességeim nélkül.

Nemsokára egy az előzőnél sokkalta nagyobb, disznószerű állat bukkant fel, eltakarva a járat nagy részét, ezáltal megakadályozva továbbhaladásom.
- Gyere, te testes, tested hentesnek kellene, de nekem elengedhetetlen ellened vetemednem – mondtam őneki, mire csak egy mosoly volt a válasz, és már támadott is. Sajnos hiába voltam gyorsabb nála egy csöppet, a szűk folyosón nem tudtam kitérni, így csakhamar sárgába vitte az életem. Más választás híján hátrálni kényszerültem, majd, kihasználva, hogy nem számít egy gyors ellentámadásra, farkamat használva trambulinnak a magasba emelkedtem, és onnan csaptam le rá. Karmaimat mélyen belevájtam zsíros testébe, így nem tudott levakarni magáról. Röfögött, vinnyogott, nekicsapta magát a falnak, én azonban tartottam magam. Végső elkeseredésében drasztikus lépéshez folyamodott, s ha csak tudat alatt is, de erre vártam: karját elemi erővel lendítette felém, ám én az utolsó pillanatban elengedtem őt, így saját vállába öklözött bele.
- Nem lehetsz eszes – vontam le a következtetést – Engem kellene sebezned – tettem még hozzá, miközben végignéztem, ahogy pixelek ezreivé válik.

- Uhh- fogom a fejem, nem fáj, vagy ilyesmi, csupán megszokás… gyakran ébredtem így régebben, hogy padlón fekszem, fejem sajog, és ki vagyok száradva, mint annak a rendje. Elég sok teadélután fajult el ennyire legalábbis még kezdő sztár koromban. azóta ezt sikerült Heti két, maximum három alkalomra csökkenteni, itt Aincradban meg jó, ha kéthetente összejön egy ilyen ünnepnap. Igaz nem vagyok ikiszáradva, de azért odabattyogok, vagy inkább másziok a pici tóhoz, amiben az a fain kristálytiszta víz folyik, ha már itt tartunk, miért is feküdtem ott? Na meg hol az öreg fura izé emberféle, de mégsem az? Körülnézek, de nem látom, na mindegy, o.O és Regi hol van? Talán felderíti a terepet, igen, tutira az lehet. Tehát akkor igyunk egy kicsit.
- Váááááááh- valami állatféle nézett ki a víztükörből…. megijedtem egy kicsit. Visszamászok és megint ott van o.O ez én vagyok öcsém o.O de mi ez a fül? Mi ez az izé, miez, miez miez miez???? Megtapogatom fülecskéimet és közben hitetlenkedve pillantgatok körbe-körbe. Nem mondom, hogy rosszul áll, vagy ilyesmi, de azért na.
- Tuti csak jelmez… - ráfogok és megpróbálom levenni a műfüleim, amik nem jönnek le. Vagy oda van ragasztva, vagy oda van ragasztva, mert az nem lehet az én szép formás fülecském ilyen szőrös Valami programhiba lehet már megint, remélem ideiglenes a hatás, mert ha nem, hát akkor…. nah, végül is van plusz egy farkam és így sem vagyok ronda, na meg az igazi világban még mindig normális vagyok, de-de-de-de…. de nah,
- Fúúúúúj- iszonyatosan büdi szagot érzek a hátam mögül, ami megzavar, ráadásul undi hangot is hallok. Odafordulok és mit látok? Egy gusztustalan csigabigát ami büdös, zöld, ronda, meg megakar enni. Ösztönösen cselekedem és támadok, fegyver híján az öklömmel. Szívem szerint elfutnék, de mégsem azt teszem, valami nem hagy elfutni és támadásra késztet…. tényleg egy veszett róka lettem? o.O Két villámgyors öklös haha, támad, de elhajolok, igen, ez vagyok én, mellesleg hová lettek a ruháim? Mindegy, nem érdekes. Elgurulok oldalra és ott kezdem püfölni, egymás után sokszor és próbálok vele fordulni, több-kevesebb sikerrel. Következő támadási kísérletét egy ugrásal teszem tönkre
- o.O- kicsit magasabbra szállok mint gondoltam volna. elrugaszkodok a falról és adj neki, álba térdelem ezt a csúfságot.... még pár öklös és ennyi, elpixeleződik.
- Mi a….- nem jutok szóhoz, nem csak a külsőm Vátozott meg, de erősebb is vagyok, látok a sötétben, meg ilyenek, tiszta menő lettem, mondjuk eddig is az voltam, de most még menőbb.
- Keményebb lettem, mint voltam.. ezaz...- boxlolok a levegőbe.
- Hehe.. ezt mindig is kiakartam próbálni…- csóválom meg a farkincámat. Tiszta jó, talán Esu-channak meg a többieknek bejön majd az új külsőm? Hehe, majd kiderül, na menjünk innen, megkeresem Regit és haza megyek.

Róka Ren:

pontok:

Egész finom íze volt, olyan csokis, és mégis tudtam, hogy nem az. Igen, hasonlíthatott hozzá, de volt benne valami más, amit eddig egyáltalán nem éreztem, valami bódító, amitől nemcsak az életem töltődött fel, de nekem is jobb kedvem lett. Fogalmam sem volt, új érzékeim mennyire befolyásolták az érzet kialakulását, de nem is igazán érdekelt: elégedetten harapdáltam, mindig csak egy kicsit, merthát nem lehet mindet egyszerre, akkor nem igazi móka a móka.
Összeráncolt homlokkal kémleltem körbe, kezemben tartva az édességet. Úgy éreztem, minél tovább maradok ebben a formában, annál jobban módosul az általános hozzáállásom és megítélőképességem, még a gondolataim is. Megvontam a vállam, nem érdekelt, s bár hiába tudtam, hogy ez sem én vagyok, mégsem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki. Róka voltam. Félhomály volt, vadászni kellett.

Az áldozat egy hozzám hasonlóan négylábú képében jelent meg, szagát és farkának a talajon való súrlódását már jóval a látványa előtt megéreztem. Füleim megrezzentek, s a mit sem sejtő rágcsáló mozgását követték. Nem látott, a legérzékenyebb pontjaira, a bajuszszálaira pedig külön odafigyeltem. Szimatolt, ágaskodott, fejét majdnem beleverte a plafonba, majd ment tovább. Akaratlanul is megnyaltam a szájam szélét, nyálelválasztásom bizarr módon megindult, de még nem volt itt az idő. Az egyik, a járat falához képest alig kiálló szikla mögé húzódtam, négykézlábra ereszkedve, hogy gyorsabban és dinamikusabban tudjak elrugaszkodni, ha ideér. Szívverésem fokozódott, pupilláim kitágultak, karmaim mély sebet ejtettek a poros földbe, ahogyan összepontosítottam.
Nem létezett más, csak ő és én.
Megindultam, hirtelen rávetve magam a meglepődött állat hátára, aki eszeveszett száguldásba kezdett. Nevettem, néha egy-egy morgással, élveztem az utazást, élveztem, hogy tehetetlen, hogy nem tud lerázni. Birtokoltam őt, az enyém volt, a prédám, és ahogyan megharaptam, a belőle kijövő esetleges sütik jártak az eszemben. Lompos hátsó végtagjaim száma pedig máris megduplázódott, így kettős erővel csaptam oda neki, ám mire a második ütést bevihettem volna, egy sima, szőr nélküli szőlőostor fonódott körém.
- Mi a… - tátottam el a számat, s próbáltam levakarni magamról a farkincáját, ám az erősnek és izmosnak bizonyult, így apró karmaim nem hagytak nyomot rajta. felordítottam, s ő nekivágott a falnak. Fájt, nem fájt, tudtam én ezeket, és álmélkodva jöttem rá, hogy annyit sebez, amennyit én. Sokat. Vicsorítottam, s ugrottam, épphogy kikerülve éles fogait a bal fejének. A barlang oldalában kapaszkodási felület nemigen volt, ám jól lehetett róla lendületet venni, és én a ronda kétfejűnek az egyikére vetődtem, eltakarva az arcát. Amaz felágaskodott, a másik feje lendült, és én az utolsó pillanatban fejet váltottam, így magát harapta, pont úgy, mint az a buta disznó az előbb. Nem tétlenkedtem, újabb farokcsapások, és ahogy a harmadik elől kitért, és felém suhintott a farkával, én ugyanezt tettem az enyémmel. Iszonyatos erejű ütközés, melytől mind a ketten hátratántorodtunk. Lihegtünk is már rendesen, ám nem engedhettem ki karmaim közül, újra és újra meg akartam ízlelni a győzelmet.

Ugrottam, hárítottam és támadtam, amíg végül elpixeleződött, csoki azonban nem ugrott ki belőle. Kicsit el is szontyolodtam, ám fülecskéim tappancsok hangjára lettek figyelmesek. Nem akartam harcolni, ennyi elég volt, így, miként odaértem a nagy kapuhoz, elbújtam, s körbe-körbekémleltem, hogy milyen szerzetek jöttek ide. Ha megláttak, morogtam rájuk, ám miként volt közülük, aki szavakat használt, végül erőt vettem magamon, és megszólaltam.
- Kik vagytok? Ismerősnek tűntök – ám eközben eszem ágában sem volt előjönni a szikla mögül, hogyne, hogy majd így lássanak? Amelyikük közelebb jött, mérgesen morogtam rá, főleg ha fiúszerű volt az illető. Végső esetben még a karmaimat is bevetettem, hogy távol tartsam magamtól a szemeit, főleg, ha érzékeim azt súgták, hogy rossz szándékkal jön.

A járatokban sétálgattam, a kijáratot kerestem minden erőmmel, ahol reményeim szerint Kau vár rám. Kezemben pedig egy aranyos kis sütemény szerű dolog. Egy ideig nézegettem, de a csodálatos illatának és a puha állagának nem tudtam ellenállni. Még akkor is ha egy szörny hagyta maga után. Lassan belehelyeztem a számba, majd két-három rágás és egy nyelést követően adtam hangot.. Ilyen ízletes ételt, ennyire édes és omlós süteményt utoljára a játékba kerülésem előtt ettem. Kicsit sajnáltam, hogy csak pár másodpercnyi élvezetet adott. De több mint a semmi, és az életem is visszatöltődött, biztosan potion funkcióként használ. A járat amit választottam kicsit szélesedni kezdett, és itt-ott kövek is feltűntek. Nem túl nagyok, de talán még ép felemelhetőek. Hamarosan kiélezett jártasságaimnak köszönhetően lépéseket hangjára lettem figyelmes. Valami közeledik felém, és valamit húz magával. Nem hinném, hogy holmi barát járna erre felé. Azok a szörnyetegek után, először a hernyó majd a macska. Nem lepődnék meg rajta ha ismét valami ilyesmi bukkanna fel. Most nem fogom megvárni, amíg megtámadnak. Körbenéztem a járatban hátha valahol van valami amit fegyverként használhatnék. Azonban semmi sincs, csak néhány nehéz kő.. de ha nem csal az emlékezetem a jártasságaim is valami oknál fogva fejlődtek. Talán ideje lenne kipróbálni a súlyemelést is. Szerencsére egy íves kanyar elejénél álltam, szóval én láthattam meg először a bestiát ami közelít. Egy hatalmas kővel a kezeim között vártam rá. Elég közel ért, rögvest hajítottam, és sikeresen el is találtam vele. A por elszállt és most már tisztán láthatom mi is ő valójában. Egy undorító óriáspatkány, már meg sem lepődök, azokon az aranyos állatkákon kívül semmi egyéb élőlény nem jár ebben a barlangban. A patkány feltápászkodott a földről és karmait maga elé tartva rohant felém. Egy szimpla ugrással próbáltam kikerülni, azonban nem várt fordulat, ö is utánam pattant és el is talált. Elég szép sebzést bevitt, amit nem hagyhatok viszonzatlanul. De mielőtt felkelhettem volna a földről már felettem állt és ismét támadni akart. Arrébb gurultam mielőtt még eltalálhatott volna. Ez nem volt szép, egy földön fekvő embert megtámadni. A földről felpattanva a még fel nem eszmélt állatnak bevittem két vágást is. De a másodiknál rögvest ellentámadást is indított. Minden irányba szóródtak szét a vörös pixeldarabok. Jobban megnézve ez a dög sokkal gusztustalanabb mint a másik kettő volt. Fürge és erős is. A pontjai nem sokban különbözhetnek az enyémektől, a reakcióideje is körülbelül annyi mint nekem. Lehet megint egy olyan tüneménybogár szerű lénnyel állok szemben? Nem az nem lehet, neki fogy az életereje és gondolkozás nélkül támad. Miközben a képességeit próbáltam behatárolni már ismét felém tartott, még ép időben félreugrottam a támadása elől. Szerencsére pont háttal állt nekem, rögvest indultam is egy újabb karmolást ejteni a testén. De nem számítottam, hogy a farkával is tud támadni. Egy heves farokcsapással ellökött magától. De még ép időben megragadtam, a rakoncátlan szervet, és akármennyire is nem volt hozzá gusztusom, olyan erőset haraptam amilyet még soha. Hangos visítástól visszhangzott a barlang. Az íze förtelmes volt, teljesen elvette a csokis süti ízét. De életére pillantva kicsit megkönnyebbültem, piros zónába került. Kicsit jobban megvadult mint azelőtt, sokkal eszeveszettebben támadott nekem, két kezemmel kellett megragadnom a mancsait, hogy ne tudjon ismét támadni. Végül kigáncsoltam és a végső csapást így sikerült bevinnem neki. A harc után most nem jutottam jutalomfalatkához, de azért folytattam tovább az utam. A járat végén túl egy kapu előtt találtam maga, és észlelés jártasságom jelzett, hogy valaki rejtőzködik. Tekintetem rögvest arra szegeződött, és már reflexszerűen ugrottam is támadó állásba. A bujkáló lény csak morgott, de mivel nem támadott, leszegeztem a kezeim. Tekintetem végigfutott rajta, kicsit ismerősnek tűnt, de nem tudom honnan.
- Egy róka? - kérdeztem, választ nem vártam rá. De amint meghallottam, ahogyan ő is beszél még inkább megnyugodtam. Végre valaki akitől megkérdezhetem, mi is történt velem. Miért lettem szőrös és miért hová tűnt Kau és a felszerelésem. Apropó felszerelés, meztelen lennék? Kezeimet rögtön magam elő kaptam, és vöröslő arccal néztem előre, majd az időközben megérkezettekre akik úgy szint emberszerűek.

Sikeresen levertem azt az idegesítő mobot. Sebesültem én is rendesen, de legalább győztem. Az is valami.
Mikor szétpixeleződik, valami furcsa kinézetű sütemény hull a földre. Egy item? Mi lehet az?
Sajnos ösztöneim nem engedik, hogy hosszabb ideig vizsgáljam, mert egyből elkezdem habzsolni. Finom! Pillanatok alatt elfogy, és örömmel veszem észre, hogy győgyulok. Életcsíkom visszatöltődik, fáradtságom elszáll, újra harcra kész állapotban vagyok.
Hát akkor ki is használom. Elindulok egy véletlenszerű járaton. Jártasságaim sajnos nem segítenek a tájékozódásban, kénytelen vagyok a megérzéseimre hagyatkozni.
...és csak megyek...
...biztos, hogy ez jó ötlet volt? Nem tudom, mennyi ideje bolyongok ebben a labirintusban, de már kezdem unni. Mindegy, mit találok, csak törne már meg ez az egyhangúság!
Hallgatózás jártasságom egyszer csak jelez. Lépteket hallok, meg valami beazonosíthatatlan hangot. Mi a franc ez? Ötletem sincs, és csak egyféleképpen tudhatom meg...
Pár forduló után már szemben is találom magam a következő ellenségemmel, egy patkánnyal. Egy... kétfejű patkánnyal? Akihiko, hát neked semmi sem szent? Még a hernyó sem volt ilyen ronda.
Oké... csak lazán. Teljesen kipihent vagyok, úgyhogy nem fogok belehalni egy kis harcba. Az előző ellenfelem gyorsaságra alapozott volt, ez nagy valószínűséggel inkább erős lesz.
Akkor húzzunk bele! Balra ugrom, aztán oldalról próbálom támadni.
Pontosan ugyanolyan gyorsan vetődik utánam, mint én.
Mi? Alig tudok kitérni a karmolása elől egy hátraugrással, csak a szerencsémnek köszönhetően sikerül. Alig ocsúdok fel a meglepetésből, máris támad, és karmaival végigszánt a mellkasomon.
12 a sebzése. Pont, mint nekem. Mi folyik itt?
Hátraugrom még párat. Ez így nem poén. Ha tényleg ugyanannyi a pontunk, akkor kemény ellenfél lesz.
Nem vacakolok sokat, a patkány felé rohanok. Félrehaljok az ütése elől, és egy jobbegyenessel támadok. Mire ő ugyanazzal a mozdulattal hajlik félre, mint én, és a hasamat támadja. Elkapom a karját... vagyis... hm, mellső lábát, majd behúzok neki egyet. Egy-egy. Ellépek a rúgás elől, majd újból ütöl egyet.
Ez sokkal nehezebb ellenfél, mint az ufó-ebihal volt. Ő gyorsabb volt nálam, de én ügyesebb. Ezzel tudtam ellensúlyozni, sőt, felül is múltam.
De itt csak egyvalamire számíthatok.
Az intelligenciámra.
Igen, ez az egyetlen, amit nem tud lemásolni a rendszer. A patkány nem tűnik Einsteinnek, úgyhogy ilyen tekintetben valószínűleg lekörözöm. Már csak ki is kellene használni. De hogyan?
Lehajolok egy ütése elől, és alulról próbálom gyomorszájon vágni. Hátralép, és rögtön fejberúg, mire a falnak vágódom, és alig tudok felállni.
Megvan!
Nagyon egyszerű. Ha ugyanolyan erős, mint én, akkor ugyanazok a gyengéi is. Ennek ismeretében a saját erősségemet a saját gyengeségem ellen tudom fordítani.
Félreugrok egy ütés elől, majd abban a pillanatban támadok is. Természetesen átlátja a mozdulatomat, de nem is ez a lényeg. Amikor ellép előlem, a másik kezemmel megragadom a nyakát, és hozzácsapom a falhoz. Mikor támadna, hátraugrom, majd megint támadok, és saját testemet használva fegyverként egyszerűen belepréselem a falba a fenevadat. Majd állonvágom, és még egyszer, és még egyszer.
Egyszerűen csak a gyorsaságommal kell pótolnom a fegyverkezelésemet!
Oké, gyomronrúg, és elrepülök onnan, de hát nem lehet minden terv tökéletes. A következő ütése elől balra ugrok, majd a falat használva támaszként olyan erővel vágódok neki ellenfelemnek, hogy az felborul.
Megvan!
Még egy ütés... még egy... és még egy... és ellenfelem élete lenullázódik. Apró pixelekre hullik szét, én pedig lihegve leülök a földre.
Sikerült!
Mikor kifújtam magam, továbbindulok. Nemsokára elérkezek valamihez. Egy kapu? De várjunk csak, mintha valami mozogna! Két lányszerű mob. Oké, akkor két ellenféllel kell megküzdenem? Rendben!
Mi? Hallgatózásom természetesen azonnal közvetíti nekem az egyikük költői kérdését.
Tud beszélni?
Ezek... ezek játékosok? Hiszen én is bestiaszerű vagyok, semmi nem garantálja, hogy egyedül vagyok így. Attól, hogy az eddig kivégzett ellenfeleim szintén játékosok voltak, nem félek, hiszen indikátorom még mindig zöld.
De akkor...
Odaszólnék nekik, azonban valami megakadályoz. Akkor én most meztelen vagyok? Jó, nekik van valami bundaszerűségük, de nekem? Hú, a francba, konkrétan semmi nem takarja a legnemesebb szervemet. Arcom vörös lesz. Remélem, még nem láttak meg... bár, ha nekik is van Látásuk, ez esélytelen. Én meg nem vagyok az a perverz típus, aki mutogatja magát.
Na, remek... jobb híján farkammal (a hátsóval) takarom el azt, amit illik eltakarni. Nem túl szalonképes, de a semminél jobb. Majd óvatosan közeledek a lányokhoz. Érdekesen nézhet ki a kék bőröm elvörösödve.
-Izé... sziasztok! - persze a távolságot megtartom. Olyan öt-hat métert.
-Ti is játékosok vagytok? - remélem, hogy nem, de erre igen kicsi az esély. Próbálok kicsit oldalasan beállni, hogy ne legyen túl kínos a meztelenségem, de... hm... mindegy, majd lesz valahogy. Akihiko, rohadj meg! Szemétláda!