Csoki-Süti bunker ^^

Hinari szavaira, csak legyintek, és mosolyogva mondom hozzá.
- Ugyan ne szerénykedj. Remek kardforgató vagy, és ezt mindenki tudja. Nem mellesleg a pontozást is tapasztalatból kell csinálni, ha rosszul pontozol, nem leszel, olyan hatékony.
Ugye én például szinte össze-vissza pontozom magam mostanában… de egyszerűen nem tudom, mit csináljak. Az élet jó, mert tankosodok, és a heal képességemmel is többet töltök, az irányítás is szuper, mert úgy többet is sebzek, és a láncok egyszeri tűzsebzése is növelődik. De ugye, ha nem tudom biztosra aktiválni, akkor sokszor nem megyek ezekre, semmire… Hinari végül azt mondta, hogy mehetünk hozzájuk. Felcsillan a kezem, és izgulni kezdek kicsit… Sosem voltam még más céh házában… Tűzrózsa lángjai kellemes fényben játszottak, miközben Hinari kezei átsiklottak a sörényén. Bár érezhetett egy kis ellenállást, végül is még is csak tűzről van szó. De a finom, lágy melegség még bizseregtetheti a lány ujját. Ezért szeretem én is simogatni a pacim. A lángjai nem égetnek, csak ha nem kedvel, és mindig jól eső érzéssel lát el. Nyugodtan társalogva indultunk, hát útnak, és szépen sorjában véve a lépéseket, egyszer csak a céhház előtt találjuk magunkat. Alig láthatóan lassítok, ahogy közeledek. Bár az is igaz, hogy izgulok, de más ösztökélt lassításra. Ahogy végigmérem a palotát, kezem megmarkolja a szívtájékomnál a ruhám.
- Yui…. – mondom szinte alig hallhatóan, egy csöppet csillogó szemmel.
Tűzrózsa prüszkölése ébresztett fel, aki még mindig Hina mellett volt. Remélem nem figyelt Hinari. Nem szeretném, ha emiatt érne vége, ez a kellemes nap. Gyorsba megtörlöm a szemem, és beérem őket. Azonban mielőtt beérnénk, hirtelen felkapom a fejem.
- Várj! – szólok Hinanak.
Gyorsban lehívom a menümet, és szabadidős ruhára váltok. Fújok egyet, majd Hinarira nézve, zavartan nevetgélve magyarázom el gyors.
- Instant légfrissítő vagyok… ahova lépek a köpenyem miatt virág nő. – visszanézek az útra, ahol valóban virágok jelzik az utamat – Bár ha rálépnek, elpixeleződik, meg egy idő után amúgy is… de azért mégsem szeretnék gondot okozni nektek ezzel.
Majd végül, ha Hinari megindul követem. Menet közben megint folyt a beszélgetés.
- Én is nagyon élveztem… amm Katanatól? – kérdezem nagy szemekkel, majd hümmögve kezdek el gondolkodni – Most, hogy mondod, gyakran hallok harcok közben egy ismeretlen hangot, ha ottvagy közelembe… a kettőnk harcánál is hallottam egyszer-kétszer… amm. – felismerés fut végig rajtam – Ammm Hinari… van köze ahhoz, amiről én meséltem neked a mezőn? – utaltam a kesztyűre, de aztán gyorsba hozzáteszem – Nem kell válaszolnod amúgy, ha nem akarsz. – mosolygok rá végül.
Ahogy végül beérünk a szobába, máris leülök, ha hellyel kínál, majd siet is a teáért. Körbenézek a szobában. Szinte mindenhol csoki. Fúj >< bár mondjuk, lehet csak azért vagyok így vele, mert én nagyon rászoktam a magam által készített dolgokra. Na jó, nem köntörfalazok, nem szeretem a csokit… megeszem, jól esik, de nem szeretem… max 1-2 falat. Hinari hamarosan visszatér a teával, és hálás köszönetet mondok érte. A teába csak citromot rakok, nekem annyi is elég. Mikor Hinari indulna Tűzrózsának is szerezni valamit, finoman megfogom a kezét.
- Hagyd, csak ezt intézem. Úgyis készültem neki. – mondom mosolyogva, vagy lehívom a menümet, ám mielőtt kivenném, az ételt gyors odaszólok neki – Ez lehet kicsit érdekes lesz elsőre neked.
Rábökök, és a hússzeletek máris a kezembe teremtek. Látszódott rajtuk, hogy meg voltak sütve, és a zöld fűszerdarabkák is jól látszódtak. Három szelet volt, melyet sorba Tűzrózsának adogattam. Ő szó nélkül szájába vette, és lenyelte a húsokat, végül utolsót lenyelve. Nyújtózott egyet, majd megrázva a sörényét lefeküdt a földre, és pihent kicsit. Ha Hinari meghökkent arcát látom, felnevetek, majd elmagyarázom a helyzetet.
- Tűzrózsa mindenevő. Bár fogazata megegyezik egy lóéval, ha elég kicsi a hús, képes lenyelni. Tűtrózsának nem az étel számít, hanem az, hogy éghető legyen. Akár széntől is jóllakhat. Bár kedvence közé tartozik a hús, mert szereti a zamatát, és a lángjai is fényesek lesznek tőle.
Szinte varázsütésre a lángjai élénkebb színben tündökölve lobognak. Nem történt hőmérsékletváltozás, mégis úgy tűnt, mintha valami éghető égne. Na, igen, most kezdődött az emésztés. Rámosolygok a lányra, majd megütögetem finoman az orromat jelezve, hogy szívja tele a tüdejét, és én is így teszek. A csoki illatán áttörő citromfoszlányokat lehet felfedezni. Mely szerintem nagyon jól kiegyensúlyozza a levegő zamatát.
- Citromfű. Legalábbis az evilági változata. Ha jól emlékszem Sárga Xena, a levél neve, vagy hasonló. Az erdőben nő a nagyobb szinteken. Fűszerként használva nem valami praktikus mert íztelen, viszont kellemes citrom illata lesz. Tűzrózsánál pluszba szeretek ezzel szórakozni, mert, ahogy elégnek a gyomrában a fűszerek a lángjai a fűszer illatának párlatait erősíti fel. Jópofa trükk kellemes illat megteremtéséhez nem? És még Tűzrózsa is jól lelkik.
Nevetek rá a lányra. Majd egészséget kívánva, megfogtam a poharam és belekortyoltam a teába…. finom volt… ízlett… és úgy érzem, meg fel kell húznom az italkészítésemet, mert ezt mindenképp meg kell tanulnom….

Hina igazat adott a gyanúmnak… akkor Hinari lehet, hogy a másik legend tulajdonosa? Vagy csak hasonló? Eh… Majd ha sor kerül rá, talán még szóba hozom azonban, tiszteletben tartom, hogy ne itt beszéljek róla, így inkább nem szólok többet ez ügyben egyelőre. A szobába érve, máris helyet foglaltunk, és miután hozza a teákat. Tényleg nyugodtan végig hallgatta a magyarázatomat, pedig azt hittem zavarni fogja, hogy ilyen sokat beszélek. De úgy tűnt nem bánja, és az illat is tetszett neki. Finoman elmosolyodok, majd Tűzrózsa felé nézek. Végül a kisebb csendet Hina sóhaja töri meg. Oldalra pillantok, hogy lássam az arcát. Ahogy tűnt kényelmetlen témához értünk. Először nem igazán értettem mire akar célozni, de végül mikor jött a kérés, már rájöttem. Ismét magam elé meredek, és veszek egy nagy sóhajt. Behunyom a szememet, és egy kis pillanatig nem szólalok. Majd ismét fújok egyet, de akkor már kihallható volt a hangomból a szomorúság. Végül belekezdek.
- Saya, Enheriel, Raven, Peter,  Ozirisz és Kenichi nevű lovag. Ők, és mi Tűzrózsával találkoztunk először a Tenkával. Elvileg. Három taggal. Név szerint egy Ghost nevű köpenyeges alak, nagy eséllyel árnyharcos. Elvileg piszkosul gyors, és azt állítják support szerepet tölt be. Legalábbis ezt állította Kenichi, akinek az oldalán elvben harcolt egyszer… aztááááán. Egy kardforgató lány, akinek nem tudtuk meg a nevét. Bárbajra hívta Enhit és Petert. Enhit nagyon egyszerűen legyőzte, de Peterrel való harca félbeszakadt. És egy Raiga nevű harcos Hentes fegyverrel. Nagydarab otromba srác, de piszkosul erős. – tekintetem még szomorúbbá vált, és csüggedtség tört elő belőlem – Egyhitelte Kenichit… egy állítólag full tankos HP-s lovagot… de olyan erővel, hogy a lökéshullám engem, Oziriszt, Villámlást, Tűzrózsát is a földre küldött, bár nem sebződtünk, de egy egy felfelé tartó lépcsősoron voltunk… így leburultunk az aljáig… Nem tudtam segíteni neki… Kenichi ott halt meg előttem… support vagyok… és mégsem tudtam segíteni rajta. – fújok egyet, majd Hinarira nézek – Volt ott egy Mímelő Mókus nevű ritka mob. Ghost azt állította, hogy 18-as ereje, és 800 élete van. – kicsit elnémulok és oldalra pillantok, ám mivel nem akarom eltitkolni Hina elől befejezem a mondatom – Raiga ezt is kivégezte egyetlen csapással. Ennyit tudok. Illetve annyit, hogy a céhük követeli a többi céh nyersanyagját. És ha valahol meglátjuk a jelüket, ami egy kis szalmabábú emberke, akkor az jelzi, hogy ott ők tevékenykednek.
Elhallgattam, és vártam Hina hozzáfűz-e valamit, vagy kérdez-e. Nem szívesen beszélek erről a témáról, de Hina megkért rá... és tisztelem annyira a lányt, hogy eleget tegyek a kérésére.

Hinari szavai kicsit elcsüggesztett. Nem hittem volna, hogy Raiga ennyire szemét, hogy csak ilyen könnyen veszi az életeket…. viszont a sebzése az elképeszt.
- 99… ekkora sebzés… szinte képtelennek tűnik. Én is gondoltam rá, hogy talán Ghost becsapott… de szerintem ő csak az erőre összpontosít, így a skilljei is ilyenek lehetnek. – mondom kissé csüggedten.
Tényleg eléggé kiábrándító tények, de nem eshetünk kétségbe. Biztos van módja, hogy megszabaduljunk tőlük, és hogy ne kelljen ehhez megölni őket… De ezt csak úgy lehetnénk képesek, ha egyesével fognánk el őket… Azt szerintem meg nem szívlelné mindenki. Hinari végül arra kért, hogy inkább lépjünk témát. Bár mondjuk nem éppen ezekkel a szavakkal, de a lényeg, hogy inkább más témáról kéne beszélni. Végül is támogatom a dolgokat így csak beleposhadunk a komorságba. Persze jön a kérdés, hogy akkor most mi a fenét csináljak. Jobban mondva… mi legyen a beszédtéma? Jó igazság szerint volt egy-pár tippem miről beszélnék vele igen szívesen, de kicsit pofátlanságnak, és tolakodásnak éreztem volna, ha rákérdezek a kardra. Ha úgy érzi, hogy el akarja mondani, végül úgyis el fogja mondani. Így viszont más téma kell. Végül rájöttem miről legyen szó. Egy apró huncut mosoly jelenik meg az arcomon, és lábamra könyökölve megtámasztom a fejemet, majd a lányra nézek kíváncsian.
- Mond csak Hinari. Hogy álltok Alexel? Ahogy láttam a múltkori kazin igen jól összemelegedtetek már. – kicsit kuncugok, mielőtt folytatom – és valóban te hordod a kapcsolatban a gatyát? Bár nem nagyon ismerem Alexet, de úgy vélem egy ilyen erős lány mellett, tuti hogy te vagy a parancsnok a mindennapi dolgokban. Na de mesélj… eljegyeztétek már egymást?
Kíváncsi voltam vajon meddig jutottak Hinariék. Fú remélem még nem volt esküvőjük. Én is látni akarom Hinari esküvői ruhában.

// Előtörténet itt.


...A csoki szobáig elteleportáltam, csak egyedül a gondolataim maradtak valahol hátul, még mindig lent a lépcső alján az előtérben ahol a a küldetések mellett ott árválkodott, mind az, ami Szophieból maradt. Börtönbe kéne jussak, hogy megtudjam miért került oda? Nem. Ráztam meg a fejem, miközben lenyomtam a kilincset. Belöktem az ajtót, lassan és beléptem. Kezemben még mindig szorongattam a párnát, amit eddig észre sem vettem. Ahogyan a félhomály megszűnt a szememről, láttam az összeroskadt lányt, ami nem volt több, mint egy törékeny porcelán baba. Szája nem konyult semerre, kicsin és jelentéktelenül függött az orra alatt, szeme a tökéletes ürességet biztosította. Talán nem is látott, most, de valahogy köszönni sem tudtam. Egyszerűen csak segíteni akartam rajta, de mégis hogyan dolgozhatja ezt fel, hogy egy céhtársa az ellen fordul, mint amiért harcol? Jelek szerint, ő nem az, aki kimegy a rétre és szétver háromezer vaddisznót. Leültem mellé, és kezéből kivettem az italt. Beleszagoltam és jól éreztem messziről, hogy ez bizony nem old meg semmit, csak épp rövid távon lazítja el annyira, hogy ne érezze, mit gondol. Cserébe a bal kezemhez tapadt párnát az ölébe nyomtam és szó nélkül ülve át ölelném. Nem tudtam igazán mit mondani, még úgy is, hogy a épp eleget beszélek. Sokkal inkább most az a srác voltam, aki évekkel ezelőtt felvette a nerve geart hogy kalandozzon egy kicsit. Szeretnék segíteni, és talán ha megszólalok, akkor már én nem fogom tudni visszatartani azt, hogy mennyire.. hiányzik és csalódott vagyok.

A távolodás nem erősségem, de jelenleg csak egyet tehetek, hogy felkészülök a harcra fejben. A vörös indikátoros, esküszöm, meg.. ugyan kinyitottam az ajtót, de kezem megállt a kilincs fölött. Szavain rágódtam miközben ujjaim megpihentettem, a maróan hideg érzetű kilincsen. Nem fájt, csak belül. A szavai mögött rejtőző hang nem árulkodott haragról. Nem szólt ezután, vajon hogyan és miért, ha a lovag is akkor tudta meg, akkor? Tányér koppanás hangja ugrasztott ki a következő fél gondolatomból, és a szavak súlya. Elsápadtam, de egyben ez még inkább visszahozta egy rövid pillanat erejéig a vérszomjam. Csak is Ő ronthatta meg, különben nem tett volna ilyet.. nem.. tudom.
Hina is meg akarta ölni ezért? Megértem, én sem akarok mást, csak hogy tűnjön el innen ez.. a.. gyilkos.
Legszívesebben hátra néztem volna, de csak kezem passzíroztam a kilincsre. Szeretném, ha most az egyszer fájna, egy kiálló szeg, egy hiba, bármi húsomba tépjen és fájjon. De nem! Most sem. Lehorgasztottam a fejem, elszalasztotta a lehetőséget, hogy megölje azt akit úgy hívnak Tachibana Makoto. Másik kezemmel szívemhez kaptam, vagy legalábbis oda ahol a hús vér testemben lennie kell. - Meg - mondtam halkan, kiszorítva a szót fogaim közül. A nyelvemen ott volt a másik fele, ami kikívánkozott.. majd én megteszem. Nem ezt nem mondhatom meg neki, de már jó ideje zavar, Ölt és ez éppen elég, hogy börtönben legyen. ..akár csak Szophie.. körmeim beleágyaztam tenyerembe mellkasomon, miért és hogyan volt képes, szerettem volna ezt kikiáltani, de nem Hinarinak, neki csak egyszerűen egy keserű beletörődésben segítség nyújtást gondoltam, amikor elindultam ide, de lásd, már is le akarok lépni, ilyen könnyen..? Jobb ez így, hogy megmutatkoztam, egy részvétemmel és megyek is tovább?
- Én is sajnálom - nyomtam le a kilincset és csuktam be az ajtót magam előtt. Nem megyek el és lehet nem ölöm meg Őt. Hangom valahogy nyugodtabb volt már. Ő viszont zaklatott.
- De nem tetted - folytattam, s közben felé fordultam, ő csak állt ott a kanapé felé nézve. Vajon mi járhat fejében?
Rövid csend után odaléptem a szökőkúthoz és belenéztem a lassan hömpölygő csoki tömegbe. Olyan folytonos, olyan szép selymes. Nem olyan barázdákkal teli mint Hina és a többiek lelke, akár az enyém. Szerencsénkre, a barázdák megmaradnak, míg a csoki folyamatosan változik. Így mi nem felejtünk sosem igazán, mi nem hígulunk.
- Ugye? - kérdeztem hangosan a csokiba nézve, majd el az ablak felé, s odasétáltam az üvegnek támaszkodva, kinézve.