Re: Csoki-Süti bunker ^^

by **Hinari** Vas. Jan. 06 2019, 14:16

- Nagyon jó - dícsértem Silence ügyködését vidáman, ahogy a gólemet egyetlen mozdulattal sokkal stabilabbá tette. Én magam is besegítettem kicsit, előbb az egyiknél, majd a másiknál, végül pedig várakozón és főleg izgatottan fordultam oda céhtársaimhoz, kezemben az egyik tányérral:
- Mi készen vagyunk ^^ Ti hogy hal... - mosolyogtam rájuk, kérdésemet azonban megakasztotta a két "paradicsommadár". Elnevettem magam Ozi reakcióján és Hime kopogtatásán is, de úgy döntöttem, ezúttal nem szólok hozzá a témához, ugyanis bármit mondanék, valószínű csak jobban zavarba hoznám kettejüket. Bár nem mondom, Ozirisz ügyében egészen elgondolkodtató volt a lehetőség Rolling Eyes

Így inkább csak óvatosan visszatettem a gólemet a helyére és amíg ők még befejezték a dekorációt, én magam is tettem pár drazsét és csokidarabot ide meg oda, amolyan sálként a teremtményeink nyaka köré. Meg fejdíszt is kaptak a fejükre: az egyik egy koronát, a másik egy diadémot - mint király és királyné. Bólintottam Silnek, ha besegített ebben is, önkéntelen nyalakodását pedig lágy mosollyal figyeltem: igazán ideillett, beleillett most ő ebbe az egészbe. Amit pedig értem tett... még úgy is, hogy ezelőtt alig ismertük egymást... sokkal több volt ebben a lányban, mint azt elsőre gondoltam volna.

Végül mindkét csapat készen lett az alkotásokkal. Növekvő kíváncsisággal nézegettem azt, amelyiket nekem kell befalni; részünkről pedig a koronás gólemet pakoltam Ozi elé, Silence pedig ha minden igaz eközben Himének nyújtotta át a királynét. Nem, nem csaptam le a magas labdát. Csak mindentudón mosolyogtam "vetélytársainkra", az újdonsült párosra, és ha értették, hát értették, ha nem, akkor pedig nem. Nem volt nagy jelentősége.
- Akkor kezdhetjük? - néztem körbe a társaságon és leültem a kanapéra, magam elé véve a bögre forrócsokit és a nekem készített sütielementált - Evés iiin-dul! - nevettem fel és bele is kezdtem azonmód - Hmmm, finom is - ízlelgettem a tetejét, de közben... közben... közben alig bírtam visszafojtani a somolygást és azt, hogy őket bámuljam. Szemtanúja akartam lenni a pillanatnak és végignézni az egészet. Látni akartam a reakciójukat. Az ijedtséget vagy épp meglepettséget, amikor beleharapnak a gólem fejébe vagy testébe, és rájönnek... hogy a belseje forrócsokival van megtöltve. Folyékony forrócsokival. És mivel az is hozzátartozik a versenyhez, hiszen funkcionálisan testrész, bizony mind le kell gyűrni azt is! Ha épp rájuk nem ömlik az egész egy fogak által okozott, katasztrofális gátszakadás következtében... :3

by **Silence** Szer. Jan. 09 2019, 17:38

Nem sokkal Hime után Ozi is elvörösödött. Fuwa aggódva kapkodta a fejét kettejük között. Mi történt? Mi bajuk lett hirtelen? Végül Ozi tekintetét keresi kérdéssel a szemeiben. Mi a baj? De nem volt biztos benne, hogy a fiú észre is veszi, annyira igyekezett elbújni Hime mögött…
Így végül Hinarira is vetett egy aggódó-kérdő pillantást. Ugye nincs bajuk? Ugye?
A szeme sarkából elkapta ahogy Hime megpróbálja kizökkenteni Ozit. Akkor most nem lesz baja ugye? Egyiküknek sem?
De sokáig nem gondolkodhatott ezen, mert közben neki is volt feladata. Valami gólemet kell építeni a sütikből meg a csokiból. Arra a részre pislogva, amivel ő próbálkozott nem volt teljesen megelégedve látva, ahogy a másik oldalon alakult az egyre inkább hó… vagy sár… Vagyis leginkább csoki emberre hasonlító, szépen díszített alak. Ő leginkább igyekezett nem útban lenni Hinarinak, és segíteni ha lehetősége látott rá.
A dicséretre egyébként kissé zavarba jött, elpirult, aztán mégis boldogan rámosolygott Hinarira. Ezek szerint nem volt rossz az ötlete.
Innentől kezdve kifejezetten lelkesen segít tovább az utolsó simításoknál határozottan mosolyt húzva mindkét kreálmány arcára. Ami ilyen finom, az csak nem lehet szomorú, ugye?
A díszítésben leginkább azzal segített, hogy egy tányérra vett többféle drazsét, és illecukrot, jó sokat, és Hinari mellett állva tartotta, hogy ne kelljen szaladgálnia.
Mikor végül a másik két szobor is elkészült, Hinari példáját követve kissé kapkodva, de szerencsére gond nélkül a kezébe vette az egyik (a valamivel kisebbik) gólemet, és mivel Hinari Ozihoz lépett oda, ő Himének nyújtotta át a tányért mosolyogva. Olyan érzése volt, mintha megalyándékozva valakit, amitől nagyon boldog lett. Az ajándéknak mindenki örül, tehát ő most örömet tud okozni valakinek.
Amikor a többiek elkezdtek enni, ő is megfogta a kanalat, és nekiállt, hogy a maga elé tett alkotást eszegesse. Nem sietett, közben kereste a többiek arcán az öröm jeleit. Hinarién meg is találta, a lány mosolygott. Ezen ő is elmosolyodik, és a másik két jelenlévő arcát fürkészi tovább.

by **Ozirisz** Szer. Jan. 09 2019, 21:47

Nos, ami a rejtekhelyet illeti, a magasságkülönbség miatt nem épp a legkényelmesebb testhelyzet volt ahogy próbáltam elbújni. De ez egyáltalán nem zavart, ösztönösen „bújtam el” zavaromban, a lehető legjobb helyre. Himécske közelében nyugodtabb vagyok, és a puszta kisugárzásával mindig jobb kedvre derít. Mintha előhozná belőlem azt a jobbik oldalamat, amiről még én sem tudtam, hogy létezik egyáltalán. Erőt adott a számomra igencsak nehéz helyzetekben. Ha ő nincs itt, valószínűleg én sem lennék itt, nem tudtam volna szembenézni a magam által kreált démonokkal. Csak magam által kreált, beképzelt démonok, mert Hinari egyáltalán nem úgy tűnik, mint aki haragudna. Épp ellenkezőleg, most jókedvű és nevet, még ha csak a móka kedvéért is, de örülök neki. Nem gondoltam volna, hogy így, ilyen jól alakuljon minden. Himécske tényleg jó hatással van rám.
A lány szavaira és kopogtatására kaptam észbe, hogy lehet, hogy kényelmetlen neki, ahogy ránehezedtem. És ő mégsem volt velem gonosz, pedig jobban belegondolva, megtehette volna, hogy csak lép egyet-kettőt, én pedig szépen elvágódok akrobatika nélkül. Épp ellenkezőleg, most is kedves volt velem, mint mindig. - Himécske... - szólaltam meg, kissé bizonytalanul, miután előbújtam a „rejtekhelyről”. Hálásan néztem a lányra, örültem, hogy itt van velem, örültem neki. Kezemmel gyengéden végigsimítottam a lány hátán, közben odapillantottam a másik csapatra, hogy náluk mi a helyzet. Kicsit le vagyunk maradva, az biztos.
Közben belekezdtünk mi is a nagy sütielementál-építésbe, és kicsit bele is feledkeztünk a mókába. Nekem például az volt a legnagyobb gondom, hogy az elején elég nehezen akart hasonlítani sütielementálra a gyurmázás eredménye, de végül azért ketten csak összehoztuk. Majd amikor odalestem a másik csapathoz, egy kicsit ledöbbentem: Két csokigólemet láttam a készhez konvergáló állapotban. - Ajjajj... - szólaltam meg, hangomban némi meglepettséggel és aggodalommal – ők kettőt csinálnak... - tettem hozzá – kellene építenünk neki egy kistesót – mondtam Himének, ránézve az előttünk készülő alkotásra. Majd egy gyors beszerzőkörút következett, még emlékeztem rá, melyik sütiket ajánlotta Hime nemrég. Amíg a lány befejezte a „nagytesó” dekorálását, addig egy, az előzőhöz hasonló elementált sikeresen összegyurmáztam. Másodjára már kicsit könnyebb volt, és gyorsabban is ment, majd segítettem Himének a dekorálásban és a végső simításokban. Minden bizonnyal egy kicsivel később lettünk kész, mint a másik csapat, de ez teljesen természetes, ha az embernek kicsit elvonják a figyelmét... meg különben is, ez csak móka, nem hajt a tatár, nem igaz?

Amikor a lányok megjöttek a gólemekkel, először elmosolyodtam. Majd ahogy jobban szemügyre vettem a két műremeket, kicsit ismét zavarba jöttem. Igaz, messze nem annyira, mint az előbb, de minden bizonnyal látszódott rajtam. A gólemek... király, királyné... majd Himére néztem, majd újra a gólemekre. Majd Hinarira és Fuwára - Hogy ti mindig meg tudtok lepni valamivel – szólaltam meg mosolyogva. De egyébként jobban belegondolva, találó. Mintha rólunk mintázták volna őket. Hime és az előtte levő csokigólem között egyértelműen van jó pár közös dolog. Olyan kis édes, ennivaló, pont, mint akiről mintázták. Arról nem is beszélve, hogy Hercegnő és a diadémos csokigólem...
Majd közben Himével elindultunk kézbesíteni az elementálokat, előreengedve a lányt, rábízva a döntést, hogy melyik finomságot ki fogja kapni. Ha tippelnem kellene, azt, amelyik egy picurkát kisebb, azt fogja kapni Fuwa... bár, nem fogadnék rá nagy összegben... majd kiderül, mindjárt :3
- Nos, akkor jóétvágyat mindenkinek :3 – tettem hozzá Hinari versenymegnyitójához. Nem kezdtem neki azonnal a falatozásnak, inkább csak az előttem levő remekművet néztem meg, még utoljára mielőtt... utoléri a végzete. Elvégre nem mindennap készítenek az embernek csokiszörnyet. Közben egy-egy pillantást vetettem a másik csapatra is, hogy tetszik nekik az alkotásunk, ízlik-e nekik. Meg hát na, különben is, hogy nézne már ki az, hogy mire kettőt pislognak a lányok, addig már egy fél gólemet beburkolok? Elvégre... nem tűnik olyan túl nagynak, és hát na... azidőalatt, amíg a finom sütikkel dolgoztunk, elég rendesen megéheztem... Szóval megvártam amíg Hime is nekilát a személyre szabott finomságának :3

by **Yurihime** Vas. Jan. 20 2019, 20:48

Elismerem, nem gondoltam arra, hogy két figurát is összeállítsunk. Számomra már az az egy is, ami készült, soknak tűnt két ember számára. Legalább is két Hime számára mindenképp. Sose figyeltem, ki mennyit eszik, de minden bizonnyal Ozirisz-sama az, akinek közülünk a legnagyobb étvágya van, de azt hiszem, még neki is sok lenne egy. Szóval ha lehet így fogalmazni, fájt a szívem, amikor neki kellett látnunk a második cukorszörnyeteg elkészítésének is, de ezt legalább igyekeztünk kisebbre csinálni, kezelhetőbb méretűre. Nekem persze még ez is túl nagynak tűnt.
- Azt hiszem... azt hiszem mi is készen vagyunk. Mélységes elnézést kérünk a késlekedésért ^.^" - igyekeztem mentegetőzni, pedig tisztában voltam vele, hogy nem fognak emiatt haragudni. Mégis, az illem megkívánta, hogy bocsánatot kérjek kettőnk nevében. Nem szerettem volna megijeszteni Fuwa-samát, így neki nyújtottam át a kisebbik hóembert, miközben átvettem tőle a saját csokoládémonstrumomat. A díszítésre nem igazán figyeltem fel, elvégre az én gondolataimat lekötötte a félelem. Túl sok csokoládé... ettől garantáltan rosszul leszek. Talán egy harapástól is. Még mindig nem tartottam jó ötletnek ezt a "versenyt", de igyekeztem megnyugtatni magam, vettem néhány mély levegőt. Szereztem egy szalvétát, hogy ne koszoljam össze a kezemet, majd óvatosan felemeltem a gólemet.
- Nem nehéz ez egy kicsit? - kérdeztem gyanútlanul, elvégre amikor csokimikulások és ehhez hasonló dolgok voltak a kezemben, azok mindig könnyűek voltak. Betudtam annak, hogy a mérete miatt lehet ilyen súlyos, majd vettem még egy nagy levegőt, és nekiveselkedtem az elfogyasztásának. Azt hiszem az volt a szerencsém, hogy csak egy kicsit voltam képes beleharapni a tetejébe, de a burkolat egy része így is összeroppant, és a szörnyetegben rejtőző halálos folyadék az arcomra és a kezemre fröccsent. A meglepetés, valamint a rendkívül tömény, édes íz együttes hatására nyomban erősen köhögni kezdtem.
- Ezt mégis mire véljem, Hinari-sama? - próbáltam kinyögni tőlem szokatlanul szemrehányó éllel, mondhatni dühösen, de amint észrevettem magam, nyomban a szám elé kaptam a még mindig csokis kezemet. Ilyen durva és csiszolatlan hangnemet nem engedhettem meg magamnak.
- Bo-bocsánatot kérek, csak meglepődtem ^.^" - sütöttem le a szememet. Valójában a sírás határára kerültem, elvégre tiszta csokoládé voltam, udvariatlanul viselkedtem, és legfőképp az a lehetetlenül gigantikus csokoládészörny még mindig előttem volt, arra várva, hogy az egészet megegyem, pedig egyetlen harapás is elég volt ahhoz, hogy belássam, már a feje is túl sok lesz.

by **Hinari** Hétf. Jan. 21 2019, 17:14

Serényen forgolódtam a második gólem és a felém nyújtott tányér között: ide még egy drazsé, oda egy rózsaszín cukorka, a fejdísz pedig legyen fehér pillecukorból, ami közé be tudtam nyomkodni pár vízbe mártogatott, ovális cukrot is ékköveknek. Kész. Elismerően néztem végig az elkészült teremtményeken és amikor Silence odament, hogy mosolygósra rajzolja őket, fel is nevettem az ötletre: igen, így biztosan jobban néznek majd ki.
- Semmi gond - feleltem a lány korábbi kérdő pillantására is, miután felpillantottam és láttam Ozirisz arckifejezését, ami nemigen változott azóta - Ozi csak zavarban van - hajoltam oda a lányhoz és súgtam a fülébe halkan, csillogó szemekkel, hogy Silnek egyértelmű legyen; nem történt semmi rossz - sőt, ezeknek kifejezetten örülni kell, és ami azt illeti, én örültem is. Mindkettejüknek. Mivel egy kicsit feltartóztatták egymást, később lettek kész, mint mi, de ez cseppet sem volt gond: Hime bocsánatkérésére csak vidáman megráztam a fejem, mutatva, hogy nincs probléma, aztán kezdődhetett is a csokievés avagy cukormérgezés, JL módra. Bár oldalra pillantva azért feltűnt, hogy korántsem lelkesedik mindenki az ötletért: Ozirisz például még a kezdéssel is kivárt egy kicsit, így végül enyém volt az első falat és Sil folytatta a sort.
- És még annál is többmindennel - reagáltam a srácra egy sokatmondó mosollyal, még az első korty ital előtt, de talán éppen azután, hogy Hime megjegyezte a gólem kivételesen nehéz súlyát - Nektek is - kacsintottam rá a másik csapatra és emeltem ajkaimhoz a bögre forrócsokimat, miközben alig bírtam nyugton maradni a kíváncsiságtól. Hime volt a bátrabb. Megkóstolta a királynégólem fejét, a teletöltött kobak pedig a lyuk nyomán felrepedt, egy adag folyékony csokoládét rá is eresztve a mindig szende és illedelmes lány arcára és karjaira. Szélesen elmosolyodtam, a hirtelen jött él céhtársam kiáltásában viszont engem is meglepett, így bár már a szám szélén voltak a szavak, inkább visszanyeltem őket és gyengéden ránéztem a tiszta csokis lányra:
- Ugyan Hime, ez csak egy kis meglepi - pillantottam rá - Mondjuk ha mind magadra borítod, nem kell megenni se - tettem hozzá viccelődve, de mivel a harcművész lány még most is elég megszeppenten nézett ki, egyszerűen csak felálltam és melegen átöleltem őt. Így persze én is teljesen csokis lettem, de ez nem zavart: jókedvűen töröltem le magunkról, ami még nem kezdett el elpixeleződni és csak akkor fordultam Oziriszhoz, ha Himén láttam, hogy egy kicsit megnyugodott végre.
- Ozi, persze ez rád nem vonatkozik. Neked meg kell enni az egészet - nyújtottam nyelvet rá és az előtte lévő királygólem felé biccentettem - És csakhogy tudd: a tiéd nem egyszerű forrócsokival van ám töltve - tettem hozzá, nem bonyolódva bele azonban a részletekbe: ha megkóstolja, úgyis hamar ki fog derülni számára, hogy az övé rumos. Méghozzá egészen jófajta ám! Szophieval tudnánk mesélni róla Rolling Eyes

by **Silence** Vas. Jan. 27 2019, 03:29

Megnyugodva bólint Hinari szavaira. Ha a lány mondja, akkor biztosan nincs miért aggódni. Azért néha vet egy pillantást Ozira, de innentől inkább azzal foglalkozik, hogy elkészüljenek a süti-gólemek. Egészen bele is melegedik a munkába a végére, ahogy egy-két ötlete támad az apró díszítésekkel, vagy az ingatag részek megerősítésével kapcsolatban, és mindet meg is próbálja megvalósítani, amennyire Hinari engedi.
Ámulva, csodálva vette át Himétől a kisebbit alkotását a másik csapatnak, aztán pár pillanat múlva hálásan rámosolygott a lányra. Ez igazán szép! És látszik rajta, hogy mennyire finom. Szinte rögtön bele is kólstol, és bár töménynek tömény a kis szobor, de az biztos, hogy az íze az valami fantasztikus. Csillogó szemekkel kanalazgat lassan, és Hinarit meglátva eszébe jut az is, hogy közben forrócsokit is inni kell. Az első pár falat után meg van győződve róla, hogy ha az az elementál kétszer akkora lenne, akkor is gond nélkül mindet meg tudná enni.

Csak azért tudja végül kuncogás nélkül megállni a másik csapat kóstolását, mert Hinari azt mondta, hogy titok, mit tettek a gömbökbe. De arra ő egyáltalán nem gondolt, hogy emiatt a kis trükk miatt szegény Hime tetőtől talpig csokis lesz… És még mérges is… Ennek inkább viccesnek kellett volna lennie, nem ilyen szerencsétlen balesetnek, ami miatt megharagszik valaki…
Gyorsan felpattan, hogy valamiféle szalvétát, vagy ahhoz hasonló rongyot hozzon a süteményekkel teli asztalról, és segítsen letörölni Himéről a ragacsos édességet. Megenni finom, de tapicskolni benne… Az már nem olyan kellemes…
Bűnbánóan néz Himére, miközben igyekszik segíteni neki. Nem akarta, hogy a lány mérges legyen, csak egy kicsit megviccelni kettőjüket…

by **Ozirisz** Pént. Feb. 01 2019, 19:54

Kicsit később lettünk kész a sütielementálok elkészítésével, de azért nem várattuk meg nagyon a másik csapatot sem. Himécske bocsánatkérésén elmosolyodtam, egy-két perc késlekedés végett nem dől össze a világ, meg különben is, a verseny nem az építésre vonatkozik. Meg amúgyis, nem hajt a tatár, egyikünk sem igyekszik sehová. Amúgyis ez a délután most már a mókáról és a kacagásról szól, és hogy Hinarit jobb kedvre derítsük. Újra itt van köztünk, újra itthon van, ez a legfontosabb. És persze az értékes idő, amit itt töltünk, együtt, négyesben, ami minden bizonnyal felejthetetlen élmény lesz számunkra.
Himécske megjegyezte, hogy ez a gólem elég nehéz, bár különösképp nem gyanakodtam. Elég nagyok voltak, és hát na... valójában fogalmam sem volt, hogy milyen vastag lehet azoknak a csokigömböknek a fala. Minden bizonnyal egy fél centi biztos lehetett, hisz anélkül elég könnyen összeroppanna, elég hamar megadná magát... a kellemes, jól fűtött helység pedig nem lenne egészséges a csokigömb szerkezeti integritására nézve ha túl vékony lenne...
Hinari félmondatát a meglepetéssel kapcsolatban nem tudtam mire vélni, főleg azzal a mosollyal társítva. Nem tudtam hová tenni a dolgot, de nem is foglalkoztam vele különösképp, majd úgyis megtudom amit kell, a maga idejében.
Ahogy Hime felemelte a kiránynét, én is nyúltam a saját királygólememhez, de enyhén szólva kitört a káosz. Ahogy szegény lány csupa csokis lett, nagyokat néztem, leginkább a döbbenettől. ~Akkor ezért lehetett olyan nehéz~ futott át a gondolat az agyamon, majd nem győztem kapkodni a fejem. Enyhén szólva meglepett Himécske reakciója, nem is az, amit mondott, hanem a hangnem... de az sem azért volt meglepő, mert olyan durva lett volna, hanem csak így még nem láttam a lányt. Ennyire sok lett volna számára ez a váratlan dolog? Érthető, ha történetesen nem várom be a lányokat a kezdéssel, akkor engem ért volna ez a megtiszteltetés, és engem sem hagyott volna hidegen. Az igazat megvallva, nem tudom, mit mondtam volna, esélyes hogy szegény Fuwa csak 440Hz-es folyamatos, esetleg szaggatott sípszót hallott volna az egészből, ahogy kifakadok a váratlan csokifürdőtől. Van még mit tanulnom Himétől, ilyen téren egyértelműen messze jobban kezelte a helyzetet...
Akkor zökkentem ki az alternatív történések szimulációjából, amikor a bocsánatkéréssel együtt visszatért a régi Hime. - Nyugalom, Himécske, nincs semmi baj – simítottam végig a lány hátán, próbálva megnyugtatni egy kicsit, azonban rövidesen már Hinari és Fuwa is gondjaiba vették a lányt, megölelgetve, megnyugtatva, letörölgetve róla az iménti baleset nyomait. Már épp indultam volna szívószálat keresni nekünk, amikor Hinari nagy vidáman közölte, hogy hoppá, nekem nem sima forrócsokival töltötte meg a gólemet. - Tényleg? - kérdeztem vissza meglepetten, amolyan költői kérdésnek szánva. Nem vártam a lánytól, hogy kifejtse, de nem is lényeg, mindent a maga idejében. Majd kis keresgélés után immáron két szívószállal a kezemben tértem vissza, egyiket átnyújtva Himének. - Ezzel könnyebb lesz – mondtam mosolyogva, majd átvettem Fuwától a szalvétát és Himécske tisztogatásának megtisztelő feladatát. Nem mintha Sil nem végzett volna alapos munkát, sőőőt, szinte csak ürügy volt már az egész, hogy a lány közelében legyek – Ez csak móka... drága csokisfülű Himécske :3 - súgtam a lány fülébe halkan, utalva a szökőkutas kalandjára, majd miután egy cuppanós puszit kapott Hime, folytattam tovább a suttogást, immár a tényleg fontos meglátással – inkább örüljünk neki, hogy Hinari jól érzi magát és kezd feloldódni :3 - avagy persze, én is bosszús lennék a lány helyében a váratlan meglepitől, de a jó dolgokat is észre kell venni, sőt, csak azokat igazán. Néhány hete még álmodni se mertünk egy ilyen délutánról, hogy ennyire élettel teli lesz ez a hely, ennyi vidámság... Hinari nélkül üres volt a Palota, és természetesen Fuwának is nagyon örültem, hogy itt van velünk. Nélküle talán sehol se lennénk, sőt... többet tett a jó ügy érdekében, mint én valaha képes lennék rá. A szíve a helyén van, ha a barátai bajban vannak, ő a végőkig elmegy, és emellett olyan cuki... ha nem vigyáz, tényleg örökbe fogadjuk :3
Majd miután Himét sikerült megnyugtatnunk, én is nekikezdtem a csokigólemnek. Szép óvatosan meglékeltem a király fejét, bár így is sikerült a mancsomat összecsokizni egy kicsit. De különösebben nem aggódtam rajt, a szívószál sokat tud segíteni ezen a helyzeten is. Ahogy megkóstoltam, egyből leesett, hogy mire is gondolt Hinari a "nem egyszerű forrócsoki" alatt: a rum. Egyből felcsillant a szemem, ahogy megéreztem az ismerős ízt. Így forrócsokival mondjuk még nem kóstoltam, és már annak ellenére, hogy nem vagyok állandó bútordarab a kocsmákban, de azért alkalomadtán nem vetem meg az alkoholt, főleg nem a finom fajtát. Ha jobban belegondolok, örülök is neki, hogy így van. Ha úgy vesszük annak a különleges alkoholos teának is sokat köszönhetek, amit Himécske főzött jómultkor. - Himécske, ezt okvetlenül meg kell kóstolnia – mondtam a lánynak mosolyogva – Finom ez a rumos csoki :3 – tettem hozzá. Elvégre épp eléggé kijutott neki a meglepetésekből, legalább ez ne érje váratlanul, ha megkóstolná.

by **Yurihime** Szomb. Márc. 02 2019, 16:56

Szörnyen éreztem magam. Nem azért, mert egy tréfa áldozata lettem, noha sosem értettem, mit tartanak viccesnek abban, ha valaki más rosszul jár. Számomra a legkevésbé sem volt mókás, én mindig sajnáltam azokat, akik elszenvedték ezeket a tréfákat, és a legutolsó dolog volt a nevetés, ami eszembe jutott. Azonban gyorsan rájöttem, hogy Hinari-sama és Silence-sama nem szerettek volna ártani nekem, és végső soron csak egy kicsit maszatos lettem, így nem történt semmi komoly probléma. Inkább a felcsattanásom volt a probléma, na és az, hogy ennyire meglátszott rajtam, mennyire felzaklatott az eset. Mindhárman azonnal a segítségemre siettek, ki szalvétákkal, ki vigasztalással, én pedig legszívesebben elsüllyedtem volna. Nem érdemeltem ilyen kiemelt bánásmódot, különösen nem most. Egyáltalán nem akartam felhívni magamra a figyelmet. De most, hogy mindannyian azért küzdöttek, hogy én jobban érezzem magam, mégis könnyek gyűltek a szemem sarkába. Meghatott a törődésük. Azonban nem akartam, hogy még jobban aggódjanak miattam, úgyhogy gyorsan letöröltem a könnyeket.
- Bocsánat, jól vagyok. Hálásan köszönöm ^.^ - mosolyodtam el halványan. Ozirisz-sama közben a kezembe nyomott egy szívószálat, én pedig vettem egy mély, még kissé remegős levegőt. Azonban elhatároztam magam.
- Szeretném a lehető legtöbbet megenni ebből - mondtam, majd beleillesztettem a gólemfejen tátongó lyukba a szívószálat, és óvatosan kiszippantottam belőle a maradék forró csokoládét.
- Rumos csoki? - kérdeztem vissza, és nyomban elpirultam, ahogy eszembe jutott, mit tett velem az a szerencsétlenül sikerült tea. De ez mégis kicsit más volt, és hiába nem bírtam az alkoholt egyáltalán, talán egy kicsi rum nem árthat meg. Szóval bátorkodtam megkóstolni a szívószál segítségével. Nem volt erős, viszont finom mellékízt adott a csokoládénak. Talán nem lesz belőle baj. Mosolyogva bólintottam egyet, sugallva, hogy szerintem is jó, majd visszatértem a saját szörnyetegmhez, hogy legalább a fejét leküzdjem. Émelyítő volt, és néhány falat után úgy éreztem, hogy a szám helyét valamiféle édes, tömör, tapadós massza vette át. Valami ilyesmi érzés lehet a túladagolás.

by **Hinari** Vas. Márc. 03 2019, 18:17

Valahogy... ez a délután még annak ellenére sem sikerült rosszul, hogy Hime nem vette tréfának, amit annak szántam: egy kicsit talán megbotránkozott rajta, én pedig elszégyelltem magam, hisz ismernem kellett volna már ennyire; régóta itt lakok már én is. Őt pedig már az első napokban megismerhettem. A csapatmunkának hála végül viszont sikerült őt is megnyugtatni, a felszólalása pedig mosolyt csalt az arcomra: részt akart venni benne, még ezek után is. Vidáman bólintottam és visszaültem a helyemre.
Persze a sugdolózást igyekeztem nem meghallani; nem nekem szánták: inkább az előttem lévő elementállal voltam elfoglalva és egyre jóízűbben és gondtalanabbul falatoztam, ahogy a korábbi ijedtség és szorongás helyét egyre inkább kezdte átvenni a biztonságérzet és a nyugalom. Örültem nekik. Mindegyiküknek, egytől egyig és ha bárkivel is találkozott a tekintetünk, nem tudtam és nem is akartam ezt leplezni. A csokiszörny felénél aztán fel kellett állnom egy második bögre forrócsokiért, de ezt már a rumosból mertem én is, nem ártott egy kis plusz felszabadultság ennyi csokoládé mellé.
- Milyen a rumos csoki? Ízlik? - mosolyogtam rá a fejeket lékelő párosra, különösképpen Himére, hisz Ozi már véleményezte is annak zamatát - Szeretnéd te is megkóstolni, Sil? - pillantottam kérdőn a lányra és ha bólintott, hoztam neki is egy fél bögrényit.
Tovább fogytak a sütemények: hol egy kéz, hol egy láb tűnt el és lassanként, ezzel együtt kezdett körvonalazódni bennem, hogy Fuwának igenis... itt a helye. Megvolt benne minden, ami a céh céljait illette és nem utolsó sorban, nos... én is rettentően örültem volna, ha velünk marad: viszonozni szerettem volna azt, amit tett értem.
Az irántuk érzett hála halovány pírként jelent meg orcáimon.
- Sil, én... - néztem rá és vettem egy nagy levegőt - Nagyon szeretném, ha közénk tartoznál. Nem is tudod, mennyit jelentett nekem, nekünk - pillantottam Oziriszra megerősítésért - a segítséged. Nagyon kevés ilyen bátor lánnyal találkoztam eddig és... örülnék, ha te is része lennél ennek a családnak és erősítenéd azt - mondtam és önkéntelenül is visszagondoltam a fémes hangokra, kard csapódott a rácsnak újra és újra, újra és újra... pedig az ellen már közeledett. Kiráztam a fejemből a gondolatot és várakozón és egyben reménykedve is vártam a választ... hogy vajon elküldhetem-e azt a meghívót neki? Mert attól függetlenül, hogy Silver után becsaptam azt az ablakot, Silence pont az a személy volt, aki egész egyszerűen az ajtón át sétált be mindannyiunk életébe.

by **Silence** Kedd Márc. 05 2019, 23:25

Úgy tűnt, hogy a hangulat végül visszazökken a vidámabb mederbe. Ozi komolyan próbálkozott, hogy megnyugtassa Himét, így Fuwának nem kellett mondani semmit, csak segített letörölni a csokit, aztán visszaült a helyére, és visszatért a saját feladatához.
A lendület, és öröm, amivel enni kezdte a szobrocskát, nagyjából a fejjel együtt elfogyott. De még nem lett elege, csak már nem volt benne olyan biztos, hogy meg fog tudni bírkózni az egésszel egyhuzamban.
Egyre hosszabb szüneteket tartott, egyre lassabban kortyolgatta a forrócsokit, és egyre kevésbé jóízűen kanalazgatta a testrészeket. De igenis meg akarta mutatni, hogy elboldogul vele!
Hinari hangja éppen egy ilyen kanalazáskor zökkentette ki a koncentrációból. Meglepetésében egy kisebb falatot félrenyelt, és köhögött párat. Mire Hinari a mondandója végére ért, már forrócsokit kortyolva próbált segíteni a dolgon.
Ő… Itt… A többiekkel… Mert segített… És bátor volna? De hiszen alig mert bármit tenni amikor Hinarin kellett segíteni akkor is… Erősítene… Könnyek szöktek a szemébe. Kérték már, azóta is, hogy Grimmtől eljött, hogy csatlakozzon kisebb társaságokhoz, de mindig azért, mert úgy vélték, egyedül nem fogja tudni megoldani az életét. Ez most viszont más volt. Most azért kérték meg, mert szükség van rá! Mert erősíteni tudja a társaságot!
Hosszú ideig nem tudja mit mondhatna… Szaporán, és kitartóan törölgeti a könnyeket a szeméből, és próbálja összeszedni magát, hogy válaszolni is tudjon.
Maga elé véve a füzetét lassan, akadozva írja le a gondolatait.

Én nagyon szivesen erősítem a csapatot! Ha szükségetek van rám, bármikor segítek, és veletek megyek.

] Nem fogta fel, hogy ez a céhbe való belépést is jelenti, így amikor a meghívó megjelenik előtte, mostmár értve milyen indittatás van mögötte, boldogan felzokogva nyomja meg az elfogadást, és öleli meg újra, végtelenül hálásan Hinarit.

by **Ozirisz** Kedd Márc. 12 2019, 21:33

Szerencsére Himét sikerült egyesített erőnkkel megnyugtatni, amitől megkönnyebbültem. Valahol rosszul éreztem magam a dolog miatt. Ha megnéztem volna jobban a gólemeket, megkímélhettem volna a lányt ettől a váratlan meglepetéstől. Sőt, elég lett volna az is, ha csak az ösztöneimre hallgatok, és nekiesek a csokiszörnynek. De pont az, hogy várogattam, hogy ne tűnjek tahónak, hogy instant nekiesek a desszertnek vezetett ehhez az egészhez. Szóval örültem, hogy végül sikerült Himét is felvidítanunk. Ez a nap most az örömről kell, hogy szóljon, hiszen Hinari újra itthol van, közöttünk. Ami pedig a váratlan meglepetést illeti, Hime is tisztában van vele, hogy senki nem akart rosszat, és jobban belegondolva, semmi egetrengető nem történt. Bár tény és való, hogy kellemetlen, de mind itt voltunk Himével. Ettől vagyunk mi már nem csak egy céh, hanem egy család. A szívószálas ötlet is úgy tűnik bevált, megkönnyítette a lány dolgát is, illetve lehetőséget adott a kóstolósdira. - Rumos csoki bizony :3 - válaszoltam a lánynak, továbbra is mosolyogva. Himécske reakcióját látva valószínűleg neki is eszébe jutott az a különleges tea esete. Nem gondoltam volna, hogy egy olyan egyszerű dolog, mint az a tea, milyen jelentős és fontos események láncolatát hozta magával. Himével ennek hála közelebb kerültünk egymáshoz, és neki köszönhetően jobb színben látom a világot. Rájöttem, hogy az elvonulás mindenki elől nem megoldás, és rájöttem, hogy semmi, de semmi okom nem volt félni. Erőt adott, már a puszta jelenlétével, és a kisugárzása reménnyel töltött el. Örülök, hogy itt van velem, ahogy örülök mindenkinek. Bár Szophiet hiányoltam, főleg, hogy amilyen sütibolond volt mindigis, neki aztán főleg itt lenne a helye. Most mégis bíztam benne egy kicsit, hogy talán eljön az az idő is...
Gondolataim össze-vissza csapongtak, de végül Hinari Himéhez intézett kérdése zökkentett vissza az eredeti gondolatmenetemhez. Kíváncsian vártam a lány válaszát, miközben a saját gólememet fogyasztottam. Na igen, Himécske és az alkohol, érdekes párosítás.
Nemsokkal később már teljesen másfele terelődött a téma, ami váratlanul ért. Persze csak és kizárólag a jó értelemben véve. - Egyértelműen köztünk a helyed, Fuwa – szólaltam meg én is, elmosolyodva – A szíved a helyén van, és a jó ügyért képes vagy mindent beleadni, mindent megtenni, amit csak lehetésges... és ez a legfontosabb – eszembe jutott az emlék, ahogy Lobriában találkoztunk legelőször, és akkor is mennyire segíteni akart. Már azzal is rengeteget tett, hogy fel tudta idézni az elrablók arcát, és igen, tényleg nagyon bátor volt odalenn is. Megjárta a poklot ő is, hogy kiszabadítsuk onnan Hinarit. Pedig ő is bizonyára párszor érezte, hogy "innen már nem jutunk ki", "innen már nem vágjuk ki magunkat", ahogy szerintem mindannyian. És egyszer nem jutott eszébe, hogy feladja, vagy megfutamodjon. Ismét mosolyt csalt az arcomra ami történt: először az, ahogy Hinari kifejtette a gondolatait az imént, és meghívta a céhbe. Majd az, ahogy Sil meghatódott a dolgon, és örömkönnyeit törölgette. - Mint egy nagy család, mind segítünk egymásnak, ott vagyunk egymásnak, ugye, Himécske? - szólaltam meg ismét, a kérdésem inkább csak költői volt, hisz mindannyian tudtuk; a fő motívációm Hime bevonása volt a dolgokba, aki mindig olyan kis szerény... talán fel sem fogja, hogy mennyit is segített rajtam, nem csak ma, hanem úgy egyébként is. Nem is tudom, hogy voltam képes őt is magára hagyni azóta, pedig lehet, hogy nagy szüksége lett volna rám... Megtanultam egy fontos leckét: sem makacsságból, sem beképzelt félelmek végett, nem hagyhatom magukra a szeretteim...

by **Yurihime** Csüt. Márc. 21 2019, 16:45

Arra összpontosítottam, hogy valahogy leküzdjem az előttem álló, és tulajdonképpen magam által felállított kihívást. Nem volt muszáj, hiszen Hinari-sama megkegyelmezett nekem, de én úgy éreztem, hogy a viselkedésem után az volt a minimum, hogy legalább egy kisebb akadályt átugorjak. A beszéd viszont, ennyi csokival a számban már nehezen ment, úgyhogy Hinari-sama kérdésére csupán bólintottam. Rossz ötletnek tartottam most kinyitni a számat. Szerencsére az alkohol ekkora mennyiségben nem jelentett problémát, és ha őszinte akarok lenni, akkor a saját szörnyetegem íze két harapás után elnyomta azt a karakteres mellékízt is, amit a rum okozott. Szóval én csendben harcoltam a magam kis csatáját addig a pillanatig, amíg szóba nem került Fuwa-sama csatlakozása. Elsőre én is csak egy zavarodott pillantással illettem Hinari-sama szavait, de gyorsan leesett, mi történik épp, úgyhogy diszkréten a szám elé kaptam először a kezemet, aztán egy szalvétát, és most már azért küzdöttem, hogy alkalomadtán ki tudjam nyitni a szám.
Újra eszembe jutott, hogy mennyire keveset tudok mindarról, amit ők közösen átéltek, és ez kissé lehangoló volt, ugyanakkor úgy tűnt, hogy Fuwa-sama nagyon fontos szerepet játszott Hinari-sama megmentésében, és egy nagyon bátor kisasszonyról van szó. Az pedig mindig örömteli, ha bővül a mi kis családunk, úgyhogy Fuwa-sama reakcióját látva nyomban széles mosoly telepedett az ajkaimra.

- Engedje meg, hogy én is üdvözöljem a kisasszonyt a családunkban, a legjobb helyre került, Fuwa-sama ^.^ Bármikor, bármi nyomja a szívét, én mindig szívesen látom vendégül egy finom teára, ahogy mindenki mást is ^.^

- mondtam végül, miután némi nyammogás és tátogás után úgy éreztem, hogy már nem tapad össze a szám és elég szabadon mozog a nyelvem a beszédhez - Ozirisz-sama jól mondja - tettem hozzá, a fiatalúr felé is küldve egy mosolyt.

by **Hinari** Szomb. Márc. 23 2019, 13:05

Jól éreztem magam velük. Az igenlő válasz után végül elküldtem a lánynak a céhmeghívást is, azonban az, hogy Silence ennyire meghatódik, engem is megindított: még pont volt időm letenni a forrócsokis bögrét, mielőtt átölelt volna - én pedig hezitálás nélkül visszaöleltem, elfúló torokkal és boldogságtól könnyes szemekkel. Nagyon jólesett a reakciója és ahogy éreztem közelségét, közelségüket, egyre inkább képes voltam magam mögött hagyni a bizonytalanság mardosó érzését, aminek helyére lassanként be-beférkőzött a biztonság, a nyugalom - ha eleddig nem is hosszú időre tette ezt meg. Ez azonban most más volt: mindez hosszútávra szólt, az ígéret vibrált a levegőben; Ozirisz és Hime is egyetértettek, nevettek, mosolyogtak, örültek velünk együtt mind. Nem is tudhatták, mennyit jelent ez nekem. Ránevettem újdonsült céhtársamra és blúzommal kitöröltem a könnyeket a szememből:
- Nos hát, akkor üdv közöttünk - emeltem a bögrét és ha a többiek is követték példámat, még fel is álltam, hogy mindenkivel koccinthassunk, így volt ez jó, így volt teljes. Még ha nehezen is indult ez a csokiszobás beszélgetés, tudtam, hogy rájuk, mindegyikükre számíthatok... most is és mindenkor.
- Himének nagyon finom teái vannak - bólogattam céhtársnőm szavaira - A napokban lehet le is sétálok, kíváncsi vagyok az újdonságokra - mosolyogtam rá a harcművész lányra, aki oly töretlenül tartotta össze a céhet és dolgait az előző időben. Végül visszaültem a süteményem elé, hisz nem fogyott még el, a verseny pedig a közjáték ellenére is élt, úgy bizony! A fejét és két kezét megettem már, de a lábai és teste még rám vártak. Így azonban, hogy Sil ennyire pozitívan fogadta a kérdést, dupla olyan elszántsággal és erővel vetettem bele magam az elementálevészetbe, ami falatról falatra, de végül az utolsó morzsáig elfogyott...

Köszi a játékot! :3
Kikért jutalom: 5 Kis Tövisgyökér

by **Silence** Kedd Márc. 26 2019, 01:03

Kapkodta a fejét.azt se tudva, hogy kinek bólogasson, köszönjön először, kinek válaszoljon, mit mondjon... Elveszett a fokozódó boldogságban. Hinari azt mondta, hogy itt a helye... Ez már elég volt hozzá, hogy szinte elrepüljön örömében. De ugyan ezt mondta Ozirisz is: Ezek között az emberek között neki is van helye. És Hime is mosolyogva üdvözölte a "családban"... Talán ez volt az a szó, ami az örömteli zokogást kissé keserűvé is varázsolta.
A családja... Lett egy családja itt bent... De... mi van a családjával, akik kint vannak? Ők jól vannak? Hiányolják? Fogja Látni őket valaha?
Szipogva, kicsit ügyetlenül emeli fel ő is a bögréjét fél kézzel, a másikkal még mindig törölgetve a könnyeit. Bólint a felajánlásra Himének, és a megerősítésére Hinarinak, aztán csendben, a boldogság és a honvágy között igyekezve megtalálni, hogy hogy is érezze magát (persze nem tudatosan) lassan, de biztosan előle is elfogy a ragadós, édes csokielementál. A finomság arra felé terelte, hogy boldog legyen. Nagyon boldog. Jól tudta, hogy a céhekbe csak azt veszik be, aki segítségére tud lenni a többi tagnak, éppen ezért így is értelmezte azt, hogy Hinari meghívta. Bízik benne. Tud nekik segíteni. És biztos is lett benne, hogy ha kell, fog is.

Felajánlották, hogy maradjon a Palotában, de nem akart. Makacsul ragaszkodott hozzá, hogy nem szeretne ezzel a terhére lenni senkinek, és nincs szüksége rá, hogy ott lakjon. Így amikor az idő kezdett már későre járni, és elfogytak a csokiszobrok is, boldogan, szélesen mosolyogva elbúcsúzott, miután megígérte, hogy amilyen gyakran csak tudja, eljün a palotába, és meglátogatja Hinarit, Oziriszt és Himét is!

by **Ozirisz** Hétf. Ápr. 01 2019, 17:47

Ez a mai nap is amilyen nehézkesen indult, olyannyira jól is sikerült. Mindannyian nagy változásokat, hullámzásokat éltünk meg a délután folyamán. Fuwa csatlakozása pedig végképp feltette a pontot az i-re. Mindig örömteli esemény, ha bővül a céh, a család. Amikor a koccintásra került sor, természetesen én is követtem Hinari példáját, illetve ha Hime bögréje éppen üres volt, előtte gyorsan újratöltöttem az övét is. Megmosolyogtatott, hogy Fuwa mennyire meghatódott a csatlakozáson. Jobban belegondolva, teljesen megértettem őt. Bár az én céhbe lépésem nem így történt, és akkortájt nem is voltam olyan lelkiállapotban, hogy a jó dolgokat észre tudjam venni. Idő kellett hozzá, hogy észre tudjam venni, hogy nem csak egy céhlogót kaptam a fejem fölé, hanem családot, barátokat. Talán az első karácsonyozás volt, amikor rádöbbentem. Szerencsére Silnek nincsenek most olyan körülmények, amik beárnyékolnák ezt az örömteli pillanatot.
Majd ahogy Himécskére és a teára terelődött a szó, egy pillanatra elgondolkodtam. Kósza gondolatok kezdtek el cikázni a fejemben, keveredve a saját emlékeimmel. Óhatatlanul is eszembe jutott az a nap, amikor Himécske átjött hozzám azzal az alkoholos, finom teával. Aznap sokminden megváltozott, avagy amikor két magányos lélek egymásra talál... Kicsit el is vörösödtem, ahogy felelevenedtek az emlékképek, majd végül megszólaltam – Úgy bizony, Himécskének van a legfinomabb teája egész Aincradban – mondtam nagy lelkesen a lányoknak.
Közben szép fokozatosan fogytak előlünk a különféle szörnyalkatrészek, de valahogy... túl nagyra sikeredtek azok a gólemek, és kicsit már éreztem a rum hatását is. De csak egy kicsit. Az már más kérdés, hogy odakint már lehet eldőltem volna, mint fél disznó az ólban, de ez szerencsére Aincrad.

Majd szép lassan elfogytak a csoki- és sütiszörnyek mindannyiunk elől. Már kezdett esteledni, és Silt hiába próbálták a lányok maradásra bírni. - Fuwa, ne légy ilyen makacs.. Vannak szép nagy üres szobák, lakosztályok, szóval kár aggódnod miatta – na igen, Sil elég makacs volt a legutóbb is, és kellett győzködnöm rendesen, hogy legalább az újságkihordásba hadd segítsek be. Ha ő a fejébe vesz valamit... majd ahogy jobban belegondoltam, eszembe jutott, hogy anno én is elég sokáig fogadóról fogadóra jártam, volt hogy letelepedtem az aktuális farmolós szinten napokra, megspórolva a teleportokat és a kiadós mobolás utáni hosszú sétát. Kicsit jobban belegondolva, nem is ez volt a fő oka, hogy oly sokáig halogattam: a változás. A világ állandóan változik, ahogy mi is, mindannyian. A minket formáló események nem állnak le, csak mert azt kérjük. De valahol meg tudtam érteni, neki túl nagy változás lenne akár egy költözés, vagy akár csak maga az új hely. - Mindenesetre ne feledd el, hogy a Palota ajtaja már nyitva áll előtted, szóval ha bármi gond van, vagy csak társaságra vágysz, gyere csak bármikor... elvégre ez a te otthonod is – tettem hozzá, biztatón rámosolyogva a lányra. Óhatatlanul is Hinari jutott eszembe, amikor anno hasonlókat mondott. És kicsit bánom is, hogy akkor, régen nem hallgattam rá. Vajon hogy alakultak volna a dolgok, ha már azóta itt laktam volna? Kicsit összeszorult a gyomrom, ahogy eszembe jutottak a régiek, akik akkortájt még köztünk jártak... bánom, hogy addig nem töltöttem velük elég időt, amíg lehetett... és újra és újra belesétálok ugyanabba a hibába, mint ahogy az értelmetlen száműzetésemmel is tettem.. Kortyoltam egy nagyot a bögrémből, elhessegetve a szomorú, depresszív gondolatokat. Ennek a mai napnak az örömről és a vidámságról kell szólnia, továbbra is.

Mindenesetre annyit sikerült megígértetnünk Fuwával, hogy amilyen gyakran csak tud, meglátogat minket. Megnyugtatott a tudat, bár az örömöm akkor lett volna teljes, ha nem megy sehová, legfeljebb átcuccolni a mostani szállásáról ide a Palotába. Legbelül féltettem őt. Amikor Lobriában először találkoztunk, és megismertem, már akkor a szívemhez nőtt. Mintha csak a húgom lenne... de végülis, mindig is szerettem volna egy ilyen cuki hugicát, szóval Aincrad ismét pontot szerzett a kinti világ elleni mérkőzésben. És mint családtag, szeretném a közelemben tudni, hogyha bármi történne, ott tudjak lenni, segíteni neki. Túl sok szerettemet vesztettem már el az évek folyamán, ahogy mindannyian... És bőven van, mit jóvátennem. Segítenem kell Hinarit, amiben csak tudom, hogy maga mögött hagyja az odalentet. Ez a legkevesebb, amit tehetek. És nem csak őt kell kiengesztelnem. - Himécske... volna kedve velem tölteni az estét? - tettem fel a kérdést, miközben a lány szemébe néztem. Végig sem gondolva jóformán. Első elgondolás az vacsora lett volna, de amennyire tele vagyunk csokigólemekkel mindketten, ez a verzió ma nem játszik. Aztán ahogy leesett, hogy mit is mondtam, hogy is lehetne még értelmezni, enyhén szólva rákvörös lettem – csak... nagyon hiányzott már, Himécske... szóval örülnék, ha átjönne, van egy üveg finom jégborom is Frost Cityből, amit megihatnánk – folytattam kicsit halkabban, kicsit bizonytalanul. Szegény lányt jó eséllyel megint zavarba hoztam, de remélem nem utasítja vissza a borozás ötletét. A többi meg majd úgyis alakul magától. Minden bizonnyal Hinari is sietne már vissza Alexhez, én pedig azt tudom, hogy nem szeretnék egyedül lenni. Remélhetőleg Hime sem...

by **Yurihime** Szomb. Ápr. 06 2019, 20:08

Azt hiszem hasonló érzelmi hullámvasutat hosszú hónapok óta nem éltem át. Nem is hiányzott, ugyanakkor mivel végül elűzte a félelmem és a keserű hangulatom ez a délután, így végső soron örülök neki, hogy így alakult. Talán egy kis feszültséget is sikerült kiadni, még akkor is, ha nem olyan módon, ahogy az illő lett volna.
- Ozirisz-sama túloz ^.^" - hessegettem el a mértéktelen dicséretet - Hálásan köszönöm, az ajtó mindig nyitva áll ön előtt, Hinari-sama ^.^ - pillantottam a kisasszony felé is. Melegséggel töltöttek el a kedves szavak, még akkor is, ha úgy éreztem, nem érdemlem meg őket. Néhány éve biztosan vissza is utasítottam volna őket, de azóta sok minden változott, például megtanultam elfogadni a dicséretet.
- Így van, itt a helye, Fuwa-sama ^.^ Mindig szomorúvá tesz egy kicsit, ha valaki máshová megy álomra hajtani a fejét... és kicsit aggódok is - hajtottam le a fejem, majd néztem fel reménykedve, hátha Fuwa-sama meggondolja magát, és mégis ide költözik.
- Kérem, jöjjön minél gyakrabban, ha más nem, én biztosan itt vagyok mindig ^.^ - mondtam végül, hiszen úgy tűnt, nem sikerül meggyőzni a kisasszonyt afelől, hogy milyen jó dolog egy hatalmas palotában lakni, sok másik ember mellett, akik ha olyan helyen laknak, akár... öt percet is... bolyongani kell, mire a szobájukhoz érsz ^.^"
- Nagyon szívesen, Ozirisz-sama ^.^ - feleltem hezitálás nélkül, arra számítva, hogy a fiatalúr újra meglátogat. Csak akkor kezdtem el kicsit pislogni, amikor kiderült, hogy ő fordítva gondolja, mármint hogy én látogassam meg őt. A gondolatra kicsit elpirultam, de nem azért, amire talán Ozirisz-sama gondol, hanem mert számomra még mindig kicsit zavarba ejtő volt egy fiatalember szobájában, lakrészében látogatást tenni, legyen az bárki.
- Én... a borozást azt hiszem, kihagynám ^.^" - igyekeztem visszautasítani az ajánlatot udvariasan. Épp elég alkohol került a szervezetembe ezzel a kevés rumos csokoládéval is. Nekem teljesen megfelelt egy kiadós beszélgetés is, vagy valami hasonló ^.^ De még mielőtt erre sor került volna, ideje volt megtisztítani, és elpakolni a tányérokat és az evőeszközöket. Megköszöntem a délutánt mindkét kisasszonynak, aztán egy kis időre visszatértem a saját kis kunyhómba, hogy felfrissítsem magam, mielőtt bátorkodok meglátogatni Ozrisz-samát Embarassed

by **Hinari** Szomb. Jan. 04 2020, 22:43

35. bosstaktika megbeszélés Channal

Chancery írta:Hoi!
Eldobom neked ezeket, ha jössz, hát ha hasznát veszitek. Én még mindig nem vagyok biztos magamban qwq Ti ügyesebbek vagytok.

A boss gyorsasága: 84
A boss fegyverkezelése: 64
A boss ereje: 0
A boss speciális képességpontja: 37

- A boss semmilyen esetben sem támad vissza.
- A boss egy kissárkány

Ja, és a besúgó elég zabos volt, meg csuromvíz. Szerinted elég meleg lesz bikinihez vagy ilyesmi?

Chan

Hinari írta:Szia!
Igen jövünk mi is, Simeon szólt róla. Lenne kedved összeülni átbeszélni a taktikát? Addig én is veszek infókat a Besúgótól, meglátjuk, mire jutunk vele.

Hina

Chancery írta:Hogyne qwq Én köszönöm. Mikor és hova menjek?

Amint megkapta Hina válaszát, sóhajtva lecsukta az ablakot. Egyenlőre még nincs pánik, nyugodt. De tény, hogy a megbeszélt időpont előtt jó negyed órával már ott toporog.

Hinari írta:Mondjuk holnap 14 ora nalunk?

Ha pedig Channak is megfelelt, masnap ebed utan atmentem a csokiszobaba megnezni az aktualis keszletet, majd amikor Nestor szolt, hogy Chanek itt vannak (akkor is, ha elobb jott), leszaladtam elejuk es jokedvuen nyitottam ajtot:
- Sziasztok! - koszontem neki es Alomkelonek - Gyertek csak be - mondtam es felvezettem oket a csokiszobaba:
- Italnak van forrocsoki meg tea, az unnepekre valo tekintettel pedig szereztem puncsot is. Sutikbol pedig amelyik tetszik - mutattam korbe es vettem elo egy piros bogret a lanynak, egy halvanykeket pedig magamnak.

Kissé meglepődik, de jól esik neki, hogy nem kellett végül olyan sokat várnia. Halkan köszönt csak egy biccentés kíséretében, majd a macska fürgén előre szaladt, mintha már ismerné a járást.
- Hmm, a csoki most kifejezetten jól fog jönni -w- - kuncogott a lány, majd leült valahova - Oh, tényleg... karácsony. Valahogy a karácsonyról mindig elfeledkezem. Köszi. - veszi át a bögrét.
Álomkelő rögtön lehuppant egy sarokba pihenni, mintha csak otthon lenne.

Meglepődtem, hogy elfeledkezett a karácsonyról, de úgy voltam vele, ha ebbe belemegyünk, valószínűleg valami igazán sötét témához fogunk érkezni, azt pedig a bossmegbeszélés előtt nem akartam. Esetleg később rákérdezek. De nem most.
- A többiekkel nem szoktátok ünnepelni? - nyomtam kezébe egy bögre forrócsokit mosolyogva, majd gyorsan váltottam is - Egyébként én is sikerrel jártam a besúgónál, bár elég sokat fizettem neki... nekem is panaszkodott, de nem hinném, hogy a bikini jó ötlet - kuncogtam - Ez a 35-ös, valószínű kelleni fog a felszerelésünk... bár alatta végülis miért is ne - gondolkodtam el, miközben töltöttem magamnak is, majd lehuppantam mellé a kanapéra.
- Mindjárt elő is keresem az adatokat... - hívtam le a menüm és vettem elő egy papírkát.

A forrócsokit egy halk köszönöm-mel fogadja, de még nem kortyol bele. Mivel forró -w- Kicsit helyezkedik, hogy Hina elférhessen mellette, miközben jót mosolyog a bikinis téma továbbvitelén.
- Nem örülnék egy esetleges nagyon vízi bossnak. Nem próbáltam ki, de a valóságban nem tudok úszni. Itt nem tudom, hogy működne. - kuncog, kicsit fújja az italát, majd belekortyol végül. Finom.
Ha lesz sok víz a témában, én lelépek, azt előre megmondom.
- Egy kicsit félek amúgy... - folytatja, nem véve komolyan a macska közbeszólását. - A céh vezetésébe már talán kezdek belejönni, legalábbis, remélem, de egy boss... persze szeretnék segíteni, kicsit levenni rólatok a terhet, ne egyedül csináljátok Ozival, de jó lenne előbb rendesen megtanulnom. Ugye? - néz rá.

- Szerintem itt azért segít a rendszer úszni is... gondolom - tűnődtem el, mert tényleg, ezen sosem gondolkodtam még - De ahogy a vízszint-emelkedést nézem, előbb utóbb valószínű számítanunk kell ilyesmire - feleltem Álomkelőnek is, de aztán Chan folytatta, így figyelmesen hallgattam.
- Persze, pár dolgot érdemes tudni előtte - bólintottam mosolyogva - De ami igazából számít, hogy ott, stresszhelyzetben mennyire gondolkodsz tisztán. MárHA lesz stresszhelyzet, de amíg ennyire leszintezzük, remélem ettől nem kell tartani - ráztam meg a fejem, majd biztatón néztem rá - Megvannak az infóid, vagy nyissam meg amit küldtél? - kérdeztem, kezemben már a sajátjaimmal - Már kicsit gondolkodtam rajta, elég rendhagyónak tűnik... de nem vészesnek - mondtam elöljáróban és vettem el egy sütit az asztalról.

- Igazából, pont azért vagyok nyugodt, mert az ereje egy nagy nulla, szóval vagy nem sebez, vagy valami más módon fog sebezni. Mondjuk, speciálisokkal. - egy ujpöccintés, és megnyitja a saját jegyzeteit az adatokról. Gyorsan átfutja őket és elmosolyodik. - Kíváncsi vagyok, mennyire lesz kicsi sárkány. Viszont leszintezés ide vagy oda, a kissebbekre szeretnék vigyázni. - gondol elsősorban Simeonra, még bólogat is hozzá egy kicsit, mintha elmerülne valamiben. - Mondanám, hogy előbb fedezzük fel egy kisebb csapattal, de Sim nagyon lelkes, hogy menjünkmár-menjünkmár.

- Igen, én két statot kaptam összesen, de azok ugyanezek voltak, erő és fegyverkezelés. Az mondjuk, hogy nem erővel sebez, szerintem nem épp jó jel, mert a másféle mechanikát talán leswitchelni sem lehet... meghát, ki kell találni előtte - húztam el a szám szélét - Ezeken felül két taktikai információt kaptam; az egyik, hogy "A bosst távolsági támadással, eggyel nehezebben lehet eltalálni." - de ez nem gond, mert jelenleg nincsen íjászunk. A másik viszont problémásabb - vettem mély levegőt - Így szól: "A bossteremben minden tűz alapú sebzés, illetve tűzre épülő képesség automatikusan kikapcsolódik és nem lehet aktiválni ezeket." Tehát pont a te képességeidet lövi ki, a healre márpedig szükség lenne... Erről amúgy az ugrik be, hogy vizes boss lesz. Mármint nagyon vizes. Szerintem érdemes lenne írni egy körlevelet a többieknek, hogy amennyire tudják húzzák fel a Búvárkodásukat. Nem biztos, hogy lesz szerepe, de nem véletlen került be a rendszerbe... - tanácsoltam, de persze ő a koordinátor, így őneki kell ezt eldöntenie.
- Egyébként a statok alapján egy gyors, nehezen eltalálható kissárkányra számítok; akár vízi is félig, hiszen egy vizi vagy éppen víz alatti harc megmagyarázná a nyilak hatékonyságának csökkenését is a tűz mellett, ráadásul a besúgó is talptól fejtetőig vizes volt - tettem hozzá - És létezik ám fulladásos sebzés is, az viszont páncél alá sebez, tehát a lovagvédelem sem fog semmit érni... de persze, ki tudja, milyen lesz valójában. Ezeket a lehetőségeket viszont több mint érdemes megjegyezni és kitalálni rájuk valamit már előre, hogyha szembejönnek, ne akkor, hirtelenjében kelljen - néztem a lányra. A Simeonos megjegyzésére csak derűsen bólintottam és amíg elgondolkodott ezeken, elkezdtem egy túrós sütit majszolni.

Mikor Hinari elregéli, hogy a tűz alapú támadások nem érnek semmit, a lány a szó szoros értelmében elsápad. Nem kell gyors számadást sem vetnie magán, hogy rájöjjön, mi a probléma. Neki MINDEN képessége tűz alapú. Sejtette, hogy egyszer eljön a nap, mikor ez hátrány lesz a számára, de nem hitte volna, hogy ennyire hamar. Önkéntelenül is a tenyerére néz, és sóhajt egyet.
- Már csak azt remélem, hogy Dust el tud jönni valahogy. Ő főnixmadár, neki lételeme a tűz. Ha le kell merülni víz alá, mégpedig ez egyre valószínűbb, akkor remélni tudom csak, hogy ő is tud jönni. Nem sebez sokat, de sok kicsi sokra megy.
A körlevél említésére bólint, hogy egyetért. Megnyitja a menüt, és átnézi a saját pontjait. - Akkor én a magam részéről már pakolok is rá. Pont van pár pontom elosztható, direkt vésztartaléknak hagytam. Most jól jön. - mosolyog, de látni rajta, hogy kissé ideges. Gyűlöli a vizet alapvetően. Mély levegőt vesz, majd visszatér az ismerősi listákra a levélküldésnél. - Akkor kik lesznek velünk? Simeon fix, te meg én itt vagyunk, Ozirisz, Rinne, meg gondolom, a nagyszájú picsa. Danee sajnos most nem fog jönni, ez nálunk tuti.
Majd karba teszi a kezeit, és kicsit lehunyja a szemeit. - Hát akkor, szedjük össze. Én akkor ezek szerint csak sebző tudok lenni, meg némi sebzésfelfogó, hacsak nem területizik. Szerintem akkor kivételesen előre fogok menni, mert a Kesztyű inkább közelharci. Lovagvédelemmel első körbe még inkább számoljunk, ha a fulladásos sebzést nem is számolja bele, a többit talán igen. Meg gondolom, hogy lesz lehetőség levegőt szerezni, ha víz alatti lenne a történet. Kell, mert kétlem, hogy legyőznénk egy, maximum három kör alatt. Ez a jártasság még csak nemrég jött be, és én is csak x időt nyerek vele a leírás szerint.
Ahogy beszél, úgy válik egyre magabiztosabbá. Még el is mosolyodik.
- Nem akarok hülyeségeket mondani, és bevallom, sose jegyzeteltem, a memóriám pedig megegyezik egy aranyhaléval. Kinek milyen hasznos képessége van most a csapatban?

- Dustot nem tudom... megpróbáljátok, aztán maximum kint marad - ötleteltem, ám láttam rajta a sápadtságot és sajnos meg is tudtam érteni annak okát - Vegyél sütit - nyújtottam felé egy tálat bátorítón tele különbözőekkel - Ez majd segít - bólintottam és haraptam is az enyémből egy újabb falatot, amíg a pontjait pakolgatta. - Igen, a JLtől Ozirisz és én, sajnos Leo szintben még nincs meg. Szophiet viszont nem érem el, nem tudom merrefelé lehet... Rinne valószínű jön, R... - jutott el a tudatomig a jelző és nevettem el magam - Találó - biccentettem a lánynak jókedvűen, hogy oldjam egy kicsit a feszültségét. A Danees információra csak komoran bólintottam: egyre kevesebben leszünk. Mostmár tényleg - Szerintem más nem... legalábbis azok közül, akiket ismerünk. Engem mindenesetre még senki nem keresett meg, pedig mindig reménykedek, hogy lesznek újak - sóhajtottam zavartan és inkább ittam pár korty forrócsokit. Elnéztem, ahogyan fejben összerakja az információkat a lehetséges következményekkel és megoldásokat talál ki rájuk és meg kell hogy mondjam, örültem, hogy így látom őt. Összeszedett és higgadt - amilyennek egy parancsnoknak lennie kell.
- Ha lesz fulladásos sebzés, az mindenképpen területi. De az egyébre valóban, jó lehet Rinne védelme, hacsak a páncél nem okoz valamiféle hátrányt is a víz alatt. A levegő kérdéses, ha viszont nem lesz lehetőségünk rá, úgy át kell állni a minél több sebzésre rövid idő alatt. Rinnén kívül mondjuk szerintem mindenki 100 fölött sebez, talán Simeonék nem még, ezt nem tudom... de mivel a bossnak magas a gyorsasága, sok többletkörünk nem lesz - húztam el a szám szélét - Persze ez itemmel megoldható. Azokból is érdemes lenne egy prioritási listát összeállítani fejben - ajánlottam. A képességek kérdéssel viszont feladta a leckét. Nem is kicsit.
- Huhh, lássuk csak... - gondolkodtam el - Én tudok emelni a statjaim közül nagyjából bármelyiken, így ha sebzés kell, akkor erőt, ha viszont mondjuk sok élet, akkor azt is. De csak vagy-vagy. Tudom gyógyítani is magam, illetve itemképességek közül ami talán jól jöhet, hogy minél több sebzést szenvedek el, annál gyorsabb leszek, ezért érdemes sebződnöm valamennyit, mielőtt támadok. Ozirisznak van egy olyan képessége, ami az utána következő két játékosnak dupla mellékcselekvést ad, ezt nagyon sok módon ki lehet használni és érdemes is, a spece elég alacsony a bossnak, így ezzel könnyebb dolgunk van. Ezen felül Ozi tud gyógyítani is, de ahhoz találat kell neki, a boss magas fegyverkezelése miatt viszont ez kockázatos lehet. Illetve tudja emelni a teljes csapat FKját, specét vagy gyorsaságát; ezt is érdemes átgondolnod, akkor ugye a kör elején kell hogy jöjjön.
- A nem JLes tagokról nem tudom ennyire részletesen, de amire emlékszem Simeonból, hogy ő is főleg support. Tud biztos találatot adni a soron következőnek (ez itt különösen jól jöhet), tud emelni a csapat statjából is talán azokból, amiket Ozi is, meg passzívan erősíti a csapatot ért buffokat... De szerintem még boss előtt kérdezd ki őt erről pontosan, neked biztos szívesen elmeséli. Rinnéről sokat nem tudok, de az biztos, hogy tud képességet másolni, az pedig iszonyat hasznos lehet és sok lehetőséggel bír, meg... van valami olyanja, amitől kevesebbet sebződik. Nem tudom, hogy a pajzs vagy külön képesség miatt, de ez nagyot és egy célpontot sebző bossoknál érdekes, itt talán nem annyira - magyaráztam, de innom kellett, mielőtt továbbhaladok, annyira kiszáradt a torkom a sok beszédtől - Uhm, Rikoról viszont fogalmam sincs - ráztam meg a fejem, miközben felálltam és töltöttem magamnak egy második pohárral.

Kis hezitálás után végül elvesz egy csokis sütinek kinéző darabot, de csak épphogy a csücskét harapja le. Nem kell sok ahhoz, hogy "átkapcsoljon", és a süti már csak lóg az ujjai között, ahogy a figyelme inkább arra irányul, hogy maga elé képzeljen pár lehetséges kimenetelt.
- Mi sem sebzünk már 100 felett. Több végre a bónuszt adó felszerelésem, de cserébe egy kis sebzést be kellett áldozzak. Álom azt hiszem, 90-et tud ütni, én viszont Dusstal csak 10-et 10-et.
És sosem felejti el, hogy Shukaku szerint még az a tíz pont is sok a számára idomárként. - Tehát ha mindhárman találunk, akkor vagyunk csak 100 felett.
Lehunyt szemmel hallgatja az összegzést. Szégyen vagy nemszégyen, valóban van, amiről nem tudott, de szerencsére nem minden. Lelki szemei előtt az emberek szépen sorba állnak és mosolyogva ellenőrzi a listát.
-Van egy olyan érzésem, hogy amennyiben Rinne lovagpajzsa nem használ, akkor te leszel az elsődleges tank. Ha használ, akkor másodlagos - harap egy kicsit a sütiből. - Ozi... én a fegyverkezelés növelésére szavazok. Szerinted? - pillant rá egy kicsit, hogy Hinari egyetért-e vele vagy sem. Hisz ha sok sebzést kell bevinni rövid idő alatt, akkor nem árt, ha el is tudják találni az ellenfelet. Ez pedig akkor azt fogja jelenteni, hogy Ozirisz mindenképp az első lesz, akit megkér rá. Máris kicsit nyugodtabbnak érzi magát, hogy ennyivel előrébb van. - A te esetedben rád bízom, melyik statodat látod majd jónak megnövelni, de előre megkérlek, mindenképp figyelj oda az életedre. Most előny, ha valakinek van öngyógyítása, ha már az enyém kiesett. Viszont nézek akkor majd a bankban gyógyító kristályokat és bepakolok még párat a közösbe.
Riko említésére elkuncogja magát. - Róla tipikusan senki nem tud semmit. Hogy őszinte legyek, nem bírom az ilyen játékosokat, akik frontra jönnek, de mindent eltitkolnak magukról, vagy csak lusták elmesélni. Rühellem... És tuti biztos vagyok benne, hogy egy OP szemétláda, tehát Sim biztostalálatos képijét lehet, rajta kéne használni...

- Ha bármikor szükséged vagy szükségetek van statcserére, csak szólj - mosolyogtam rá, amikor a pontok egyikért a másikat való beáldozásáról beszélt. De erről talán később; most a képességek következtek. Elsoroltam neki, amit így fejből tudtam, onnantól pedig rá bíztam magam - magamat és a többieket is.
- Szívesen - bólintottam - Már amennyiben szükség lesz egyáltalán tankra - tettem azért hozzá, mert bennem azért bennem volt, hogy a kissárkány hozzánk se fog érni, ellenben csak megfulladunk szépen, fokozatosan, amíg ő körülöttünk úszkál - Ellenkező esetben, amire amúgy jobban számítok, az idő lesz az ellenségünk, akkor pedig erő fog kelleni - tűnődtem el és haraptam egyet a sütiből - Az FK emelés akkor hasznos, ha változtat is valamin. Bevallom őszintén, nem tudom, Ozi most mennyi pontot emel illetve mennyi pont van a specén, ezeket beszéld át vele mindenképpen még a harc előtt. Ha Simeon többet emel vagy biztos a spechasználata, ő is opció... persze csak ha a csapatnál tényleg fog számítani. De amúgy jó kezdet lenne - értettem egyet vele végül, bár a fegyverkezelés számomra mindig olyan megfoghatatlan volt. Ellentétben mondjuk a gyorsasággal.
- Aztán úgyis, valószínű, mivel kevesen leszünk, lesz több kör is. Lehet majd alkalmazkodni a helyzethez - tettem hozzá, Ozi dupla mellékcselekvéses képességére utalva. Amit rólam mondott, arra csak bólintottam. Miközben visszaültem a teli bögrével a lány mellé, már Rikomonoról beszélt:
- Hát, ez így nem teljesen igaz, hogy eltiltolná - ráztam meg a fejem - Első bossán mondott valamit, hogy tud, de nem emlékszem rá, hogy bármit is használt volna valaha. Lehet a specjei egyszerűen csak nem bossra vannak tervezve - vontam meg a vállam, a lányról magáról pedig inkább nem foglaltam állást. Én sem kedveltem, de azért meg kell hagyni, volt, hogy a stílusa kimondottan segített, ezt pedig nem felejtettem el neki - Egyébként igen, ő alapból sokat sebez, de ha a rendszer az első találatot nézi, akkor nála az csak az egyik kése - mutattam rá a tényre - Ezt is kérdezd majd meg Simeontól szerintem - dőltem hátra és kezdtem el a bossalapítvány almenüjében matatni. - Az ABAnak most ezek az itemjei vannak - mutattam neki az eredményt - Átvegyük, mikre lehet szükség, vagy azt tudod már? - kérdeztem.

Chan sosem törődött a statcserés opcióval. Ő tipikus szőkenő általában, háromszori olvasatra se értette, így végül hagyta is, és maradt a felszerelések alap pontjainál. Most pedig nem tartotta a dolgot kellően fontosnak ahhoz, hogy erről kérdezze ki Hinát. - Akkor Ozit és Simeont kell a legjobban összehangolni, ők lesznek a fő supportok ezúttal. Ha ezt jól kombináljuk a felszerelések speciálisával, akkor meglehet, hogy elsőre átmegyünk ezen a bosson is. Sőt, kezdek egyre biztosabb lenni benne. - mosolyodik el és bekapja a süti utolsó falatát is.
A listát biztos ami biztos, átnézi. Bár a közös tarisznyából szerencsére neki még sosem kellett semmi, most szeretne tisztában lenni a készlettel. Bólint, mikor azt látja, elegendő gyógyító kristályok és potik állnak rendelkezésre, a többi pedig már csak segítő. Ha hazaér, át fogja nézni a saját receptjeit, és hogy mit lehetne írni még a boss előtt. Csak el ne felejtse.

- Szerintem át fogunk - bólintottam biztatón és mosolyogva és amíg az itemlistát nézegette, jólesőn falatoztam én is a sütiből, leöblítve egy kis forrócsokival, természetesen - Ha van még valamilyen kérdésed, nyugodtan - tettem aztán hozzá.

Valószínűleg normál esetben lenne, de most lehet, értem a dolgokat. Nagyjából. - bólint.- Biztos ami biztos, azért összegezzünk. Tehát egy kis, feltehetőleg víz alatti sárkány lesz a boss, ami fürge, viszont valszeg nem hagyományos módon támad. Ha vízalatti, akkor mindenképp figyelni kell, ki mennyit képes víz alatt maradni és időben felküldeni őket levegőért; kétlem, hogy olyan boss lenne, ahol erre nincs lehetőség. - bólint. - Első körökben mindenképp buffolunk, fegyverkezelést és/vagy gyorsaságot, meg Simeon alapbuffja, ezzel első két-három kiskör meg is van. Szerintem addigra meg látjuk annyi ideig a sarit, hogy kiderüljön, mennyire veszélyes. A többi meg majd kiderül. - mosolyog. - Ott kiderül, melyik statot kellene emelned, de azt szerintem rád fogom bízni, melyiket tartod a leghasznosabbnak ott helyben. Onnantól pedig csak hentelni kell.

Bólintottam:
- Igen, így valahogy - mosolyogtam rá és ezzel lezártnak tekintettem a bossos témát - Még sütit vagy forrócsokit?

by **Hinari** Szomb. Ápr. 11 2020, 15:42

Csokiszünet

Afton ötlete nyomán még az Obszidián Kastély bejáratán kirohanva, elköszönés előtt meghívtam Erut és Aftont hozzánk forrócsokizni és teázni, sütizéssel egybekötve, természetesen. Nem aznapra, hiszen ha Eru nem is, de Fuwa és Afton elég fáradtak voltak - céhtársam konkrétan kis híján bealudt hazafelé menet; az út közepétől már Alnak kellett elénk jönnie, hogy teherbírással felvigye a lányt a szobájába.

A megbeszélt napon, egy kora délutáni időpontra szólt a meghívás és mire a páros megérkezett, Fuwával már mindent odakészítettünk a csokiszobába: az asztalon négy pöttyös bögre várta új, ideiglenes tulajdonosát, a kényelmes kanapékon párnák, melléjük Alex még két babzsákot is odavitt a szobánkból, hogy mindenkinek legyen kedvére való. Ő maga ezúttal nem csatlakozott; azt mondta nekünk, talán később benéz, de most még dolga van. Könnyeden bólintottam, de azért reméltem, tényleg bekukucskál majd - végtére is, Afton és Eru Fuwa jóbarátjai voltak, én pedig jobban meg akartam őket ismerni.
- Szerinted minden kész? - mosolyogtam rá Fuwára és elégedetten, csípőre tett kézzel néztem körül: eredetileg kint a céhkertben, a kinti teázóhelyen láttam volna vendégül őket, de nekem is rá kellett jönnöm, hogy mindent kivinni szükségtelen lett volna, ha idebent is ugyanolyan jól megvagyunk. Azért a hatalmas céhkertre néző ablak tárva nyitva állt, függönyei lágyan lengedeztek a szellő nyomán. Jó idő volt, kellemes napsütés, a friss levegő pedig mindig jólesett az ember lelkének. Még akkor is, hacsak virtuálisan.
Fuwa válaszát követően, a megbeszélt időpontban pedig készen vártuk a csengő jelzését: Nestor a tetőről figyelte azúrkék szemeivel az érkezőket, én pedig céhtársammal együtt sétáltam le a kapuhoz, hogy üdvözöljem őket.

by **Eru** Szomb. Ápr. 11 2020, 17:20

Csokiszünet

Bounce bounce vagy is pattogok, magamban. Mint mindig sétáló fúziós reaktorként lépkedek végig az utcákon. tele energiával és életerővel. Ez nem csak a pontjaimra vonatkozik. Meg hívás pipa, és jól is esett én egy kicsit másként képzeltem el. Saját házukba hívtak meg engem és Aftont, én meg valahol valamelyik szinten egy cukrászdára gondoltam először. Éppen ezért kellemes meglepetés, a céh házba való belépés.
-Hét tudom te is izgulsz, ne tagad! - Szavaim Zitához intéztem, aki kerete magát. Még hogy nem izgul, elfelejtette mi szinte egyek vagyunk? Talán csak beképzelem magamnak, de mintha tényleg várná azt mikor érünk oda. Utoljára akkor volt igy céh közelében amikor még Iona sama birtokában volt.
-Hm lehet illet volna ki öltöznöm? - Kicsit elgondolkodtam a dolgon, de végül is a ruhám tiszta nem gyűrőt. Meg egyébként is ez a kedvencem. Szóval ruha rendben ajándék is rendben, ott vagyunk már?
Figyelmem az útról majdnem elterelte egy kismadár, egy egyszerű gépi mob. Csak játék színesítő elem, nem több én meg álltam egy pillanatra meg csodáljam. Kár nem pat, szép a hangja és a tollai is.
-Oh lehet talán felsőbb szinteken, meg ha erősebb leszek tarthatok majd házi kedvencet? Mondjuk egy gyíkot vagy nem is meg van SÜNT! - Sün gondolatára teljesen rágörcsöltem. A gyönyörtől még nyálam is kicsordult. Milyen jó is lenne tüskés gömböcöt nevelgetni.

Utam végére értem lassan már láttam a céh házat. Messziről alaposan végig mértem, és meg torpantam egy kicsit. Meg láttam mi ül fent a tetején. -Vajon vele is lehet játszani? -Gondolkodtam el majd pár pillanattal később bekopogtam.

by **Silence** Hétf. Ápr. 13 2020, 10:46

Miután kijutottak a kastélyból, teljesen megnyugodott, és mint ilyen, el is uralkodott rajta végleg a fáradtság. Nem emlékezett, hogy került az ágyába, de átaludta a napot. Kimerítették az elmúlt napok.
Másnap viszont kipihenten, és vidáman ébredt. Viszont egyelőre nem mesélt senkinek a kalandjukról Aftonnal és Eruval. Szerette volna megvárni őket is, hogy együtt mesélhessék el, mi történt a negyedik szinten.
Viszont lelkesen, és boldogan rendezgette Hinarival a csokiszobát a látogatóknak. Noise kivételesen nem hangoskodott körülötte. A kis róka nem nagyon volt hajlandó még kijönni a szobájából...
Mindenesetre mindent szépen, a bögrékhez illő tányért választott, kiegyenesítette a terítő néhány gyűrődését, és a székeket, meg a babzsákokat is elrendezgették, hogy mindenkinek elég helye legyen.
Hinari kérdésére komoly, elgondolkodott arccal nézett végig a művükön, aztán megrázta a fejét. Nem nem, még nincs kész. Aztán lelkesen odalépett a szalvétákhoz, és elkezdte próbálgatni, hogyan hajtogassa őket. 3-4 sikertelen kísérlet után aztán sikerült egy egész szép tulipánformát csinálnia, amit elégedetten nézegetett, és mutatott meg Hinarinak is.
Aztán, ha a hercegnőnek is tetszett, csinált belőle még négyet, hogy mindenkinek jusson (Bizony, ő Alra is gondolt)
Ha ez is megvolt, szinte "őrt állt" az ablakban, úgy figyelte, mikor érkeznek meg a vendégek. Aztán megérkezett Eru. Gyorsan szólt Hinarinak, és már szaladt is, hogy beengedje.
Széles mosollyal üdvözölte, és ha közben Afton is megérkezett, együtt kísérte őket lelkesen lépkedve a csokiszobába. Közben ezt-azt meg is mutatott nekik, ami útbaesett, és érdekesebbnek talált.
A csokiszobában aztán előreengedve őket, büszkén állt meg az ajtóban, és figyelte, hogy tetszik nekik, ahogy Hinarival várták őket. A kényelmes babzsákokat átengedte nekik, ő a székekben is ugyan úgy szeretett a csokiszobában ücsörögni.

by **Afton** Szer. Ápr. 15 2020, 10:12

Nincs is jobb egy kiadós reggeli kávénál. Még mindig úgy érezte, óceán-szaga van, de a pontoknak hála a fáradtság csak a lelkében mutatkozott. Átfutotta az újság reggeli híreit, megitta az élénkítő nedűt a kedvenc kávézójában, majd útra kelt, hogy valami ajándékfélét is kerítsen. Meghívták vendégségbe; úgy járja, hogy visz valamit az alkalomra, főleg, hogy három hölgy mellett ő az egyedüli pasi.
Legalábbis egyenlőre még így tudja.
Zsebre vágott kézzel ballagott hát az utcákon, rendre ellenőrizve az időt, hogy mikor kell elindulnia majd a céhház felé. Végül egy kis gyógynövényes-virágos bolt mellett állt meg. Kaphatott itt főzetekbe és kristályokhoz való növényeket, de dekorcuccokra is lelt végül, a nők pedig általában odavannak az ilyesmiért. Halk köszönéssel betért, kicsit körülnézett, és nem sokkal később már boldogan távozott is, inventoryjában pár elfoglalt hellyel, remélve, hogy sikerült jól választania.

Mire odaért, Eru már a kapu előtt toporgott. Kaján vigyor költözött a férfi képére, óvatosan, halkan közelítette meg az apróságot, hátát begörbítve, ujjait széttárva, mint egy ragadozó vadállat. Mikor odaért, hagyta, hogy fölé magasodó árnyéka figyelmeztesse Erut, majd ujjaival annak ezüstszínű hajába túrt és elrikkantotta magát.
-Bvááááh, megeszleeek titekeeeeet!
Persze végig ügyelt, hogy Zita ne érhessen hozzá esetleg véletlenül; Eru nagyon rosszul érezné magát, ha valami galiba történne. Mikor a kezdeti meglepődés esetleg elmúlt, Afton előszedte ősrégi kardját, amivel még kezdte a játékot és lazán, de óvatosan feléjük nyújtotta, sőt, ha úgy látta, elkapják, még akár dobta is, markolattal feléjük. -Tessék, Zita, jó étvágyat.
Majd büszke mosollyal, derékra tett kézzel kihúzta magát. -Kicsit utánaolvastam dolgoknak. Van még egy kezdő páncélom is, ha kell neki, nem tudom, mennyire segít. Örülök, hogy jobban megismerhetlek, Zita drága, te legendás bestia. -kuncog.

Még odakint, az óceánon ütötte meg a fülét ez a szó, mikor Zita úgymond "beszállt a csatába" azon a rozoga bárkán, és reggel, az újság mellett, volt ideje elolvasni a kézikönyv legendásokról szóló fejezetét. Nem kellett sok, hogy összerakja: Zita egyenlő Parazitával, az árnyharcosok legendás fegyverével, amely sajnos felzabálja saját tulajdonosa kezét is.
-Hogy vagytok? Sikerült pihennetek? Bár, elnézve az energiaszintetek, nagyon is. -neveti el magát, majd nem sokkal később megjelenik a két másik hölgy; Silence, a csendes, aranyos, és Hinari, a Tó Tündére.
-Kellemes napot. -tárja szét a kezeit a láttukra. Sőt, ha Sil megengedi, egy ölelést is kap. Avagy fokozzuk tovább, mert Afton a szíve szerint még Hinarit is megölelné, de nem tudja, őt illik-e egyáltalán még. Alig egy napja ismeri, vele még nincs ekkora viszonyban, ámbár ha más nem, minimum egy meghajlással kísért kézcsókkal megilleti a meseszép hölgyet. -Köszönjük a meghívást. Nos, melyik szobát is kell feldúlni? -csapja össze a tenyerét, morzsolgatva őket kicsit játékos mosollyal.

Majd felérnek a csokiszobába. Nem titok, elámul, hirtelen azt se tudja, pontosan mit is mondjon. Végülis, szinte húsvét van, illik a csokizáshoz, bár fél, hogy a végén cukor-túladagolástól fog lejjebb menni az életerőcsíkja. Már csak az a mázli, hogy ez egy játék, nem fog diabéteszt kapni tőle; szóval ki fogja használni a dolgot. Miután belépnek, ő leghátul marad, megköszörüli a torkát és a háta mögé dugja a kezét.
-Igazából, én se jöttem ám üres kézzel. Ha már úgyis nyuszi van hamarosan, remélem, szeretitek. -nyújtja ki végül a két kezét, amiben három, levendula-illatos (legalábbis a programozás szerint), nyomorgathatós nyuszipárna foglal helyet.

by **Hinari** Csüt. Ápr. 23 2020, 21:24

Hagytam Fuwát alkotni. Olyan odaadással próbálta a szalvétát formázni, hogy eszembe se jutott közbeavatkozni; csak néztem őt, arcomon lágy mosollyal, félig a falnak dőlve.
- Nagyon ügyes vagy - bólintottam aztán, ahogy mutatta a kész művet - Szerintem nekik is tetszeni fog - tettem hozzá, figyelmem pedig nem kerülte el, hogy végül öt darab lett belőle, mindenkinek egy. Ahogy a bögrékből és a tányérokból is. Így aztán már minden készen volt, hogy megfelelően fogadjuk a vendégeket - nem sokkal később pedig már céhtársam mögött sétáltam lefelé; kezem könnyen érintette a márványkorlátot, amíg Fuwa szinte repült.
- Sziasztok - köszöntöttem én is őket, habár pár lépéssel lemaradva az izgatott lánytól. Afton kézcsókja egy kicsit meglepett, de amilyen úriemberként viselkedett a kazamatában... a megszólalásán persze elnevettem magam:
- Fent van az emeleten - tártam is ki jobban a kaput, hogy mindenki kényelmesen be tudjon jönni - Idelent a közös konyha, a tárgyaló van, meg még pár szoba - magyaráztam, miközben végigvezettem őket az előcsarnokon, majd fel a lépcsőn. Végül megérkeztünk a csokiszobához, amit egyértelműen a csokiszökőkút uralt - Foglaljatok csak helyet. Ahol tetszik - ajánlottam és magam is beljebb léptem. Csak Afton szavaira fordultam hátra, amikor pedig megláttam a kezében a tenyérnyi, illatos párnákat, a férfi végleg megnyerte magának a "lovagias" jelzőt. Legalábbis az én szememben.
- Köszönjük - vettem is el egyet mosolyogva és emeltem az arcomhoz azonnal: a levendula illata bejárta a szobát, kellemes nyugodtságot kölcsönözve neki. Elnéztem, ahogyan Fuwa és Eru is átveszik az ajándékot, még kinéztem a folyosóra, hátha meglátom Alexet, ennek híján pedig becsuktam magunk után az ajtót.
- Mindenből vehettek, amennyit csak akartok - biztattam őket. Én magam egy bögre teával kezdtem, meg néhány habossütivel és végül ezekkel ültem le a kanapé ablak felőli oldalára. A nyuszi az ölemben pihent.

by **Eru** Vas. Május 03 2020, 19:19

Az ajtóban ácsorogtunk, csak úgy nem léphetünkbe elvégre ez titkos zárt terület. Csak céh tagoknak azt hiszem. Felemeltem bal kezem és meg vakartam fejem búbját. Bal ajkam felhúztam fintorogtam egy kicsit. Nem azért, mert várnom kell, Zita már megint nem bírt magával.
-Víí hiiii!!!!!!- Hangosan sikkantok fel ijedtemben és futni támad kedvem. Vagy is ahogy meg ugrok ijedtemben teszek gyors lépést előre. Elég volt hozzá, az ajtón koppanjak majd hányatd esve kiterüljek mint egy béka. KOPP KOPP itt Eru és Zita. Felnéztem felettem álló Aftonra és elvigyorodtam, lehet én vagyok Aincard egyetlen egyszervúja neki hála.
-Szia Afti!- Ohh el kerekedet a szám amikor egy régi itemet kapott Zita aki persze örült neki és el is kezdte pixelenként befalni.
-Köszöni és őrül neki. -Fel sandítottam a férfira egy sunyi pillantással. -Kölcsön kenyér vissza jár ám. -Afton körül villám gyorsan rohantunk két kört elpixelezödö kardal.
-Igen jó nagyot aludtunk mind a ketten, amig egy mókus fejünkre nem dobott egy makkot. Vigyáz velük, gonosz kis dögök. Elalszol gyanútlanul és megdobálnak. -Inventorimbol elő vettem a zsákmányolt makkot, amit elcsórtam és meg is mutattam a férfinak.
- Ezt elcsórtam tőlük amiért felkeltettek. Egyébként te pihentél? - Kérdéseim és a szövegem csak úgy áradt a nagyvilágba fölleg Aftont célozta mind. Mikor Hinari meg jelent és Aftont kezet csókolt én ismét felpillantottam rá. Tekintettem most két játékos közt vándorlót. Kíváncsi voltam történike valami, azt hittem majd Hina leszidja amiért össze nyálazta a kezét. Ami egyébként is fúj, az fix én senki kezét nem fogom nyalogatni. Hasonló dolgokon agyaltam miközben megtörtént a körbe vezetés és megérkeztünk a csokis édenbe. A nyálam lehet el is csöppent a látványtól. Zitával töröltem le, az most nyalogatásnak számít? Na mindegy, mert jött is az ajándék Aftontol most mindenki kapott. Arcom bele is fúrtam rögtön, kellemes illata volt nagyon a párnának. Meg ráncigáltam Afton köpenyét, hogy köszönetet tudjak mondani.
-Hé Afti, köszönöm szépen nagyon tetszik. - Igen tetszett és ezért féltettem is, nem akartam össze kenni semivel sem. Ezért kedvenc jelöléssel inventorim különleges helyére került.

by **Silence** Hétf. Május 11 2020, 17:29

Lelkesen, egész picit elpirulva, büszkén mosolygott Hinari dicséretére. Az nagyon jó, hiszen éppen azért csinálja, hogy tetszen Eruéknak és Aftonnak! És ezek szerint jól csinálta! Csillogó szemekel újra végignézett a termen, és mosolyogva megállapította, hogy mostmár minden készen van. Bólintott magának, és leült az egyik székre. Hogy néhány másodperc múlva felálljon, és az ablaknak nyomja az orrát, és megnézze, nem-e várnak a kapu előt ta vendégeik.
Alig győzte kivárni, hogy megérkezzenek, amikor pedig végre ott voltak, szinte kiugrott a bőréből, ahogy eléjük szaladt, és üdvözölte őket.
De hagyta Hinarit beszélni, mert úgy sokkal gyorsabban elindulhattak a csokiszobába.
Ahova a rövid idegenvezetés mellett gyorsan meg is érkeztek, és a figyelmét magára vonta Afton, aki "nem jött üres kézzel". Elkerekedett szemmel, és eltátott szájjal nézte a nyuszikat, és az egyiket óvatosan el is vette. Olyan jó puha! Magához ölelte, és az orrát megütötte a levendulaillat. Meglepetten pislogott Aftonra, aztán Hinarira, és végül kérdőn Erura is.
- Ez... illa-tos!... - mormolta vidáman, mosolyra görbülő szájjal. Azonnal megszerette ezt a párnát.
Ezután, ha mindenki leült, ő is elfoglalta az egyik üresen maradt helyet - lehetőleg nem Hinari mellett, ha ott csak egy volt. Ott Alexnak kell ülni.
Forrócsokit kortyolgatva kezdte fürkészn, mit szólnak a vendégek a vissazfogott, kevés díszítéshez, amit Hinarival készítettek.
Aztán, kicsit megunva ezt, elővette a füzetét, és írni kezdett bele. Amikor mindent papírravetett, amit akart, körbeadta a cicás füzetet.

Örülök, hogy ti is itt vagytok. És hogy nem lett nektek sem bajotok. És köszönöm a nyuszit, Afton, nagyon nagyon tetszik. Bár... Noisenak azt hiszem nem fogom megmutatni.

by **Afton** Szer. Május 13 2020, 12:36

Eru lelkessége, energiája, ahogy körbefutja, és csacsog boldogan, szinte megmelengeti a szívét. Akár ha egy játszó kisgyermeket látna; rendkívül aranyos. Afton egyébként is szokott álmodozni arról, milyen lesz majd, ha esetleg megtalálja élete párját és családot alapít. Örülne neki, ha egy hasonló kaliberű lánya lehetne majd, mint Eru...
-Már megint mókus? Legutóbb is megjárt minket a baj velük. -utal a tó szélén történtekre még régről, miközben fél kézzel a hajába túr. -És köszönöm, sikerült pihennem. Zita meg akkor majd nap végén még megkapja a többi régi cuccomat. Örülök, ha ízlik neki, nekem úgyis csak a helyet foglalják.

Afton nagy örömmel figyelte, hogy a nyuszikkal igazi kis diadalt vívott ki magának, mindenki odavan értük. Gondolatban megveregette a saját vállát, hisz valljuk be, nem sűrűn ajándékozott senkinek semmit, félt egy kicsit a reakcióktól. Viszont minden jó, ha a vége jó, nem igaz?
Ráadásul Silence meg is szólalt miatta. Ahogy csillogtak a lány szemei, ahogy enyhe pír költözött az arcára, az az öröm a hangjában, egyenesen megdobogtatta Afton szívét. Nem szerelemtől, egyszerűen csak... kedvelte a lányt. Ámbár, mind a hármójukat kedvelte, és bár Sugar nem lehet itt, úgy érezte, hazatért, családba. Kezeit a zsebébe süllyesztve mosolygott vissza rájuk, fejét kissé megbiccentve.
-Örülök, ha tetszik. Na, de adjunk a cukorbajnak. -nézett befelé a szobába, majd megkerülte a még folyosót leső Hinarit, hogy beléphessen. Mikor becsukódott az ajtó, összedörzsölte a tenyerét, ahogy kissé előre hajolva szemlélte a választékot.
-Oooh, nem kell aggódni, én mindenképp annyit veszek, amennyit akarok. -vigyorodik el, kissé kuncogva, de ezúttal is megvárja, amíg a többiek döntenek. -És még azt is megengedem, hogy nyugodtan ugrasszatok, ha megkívántok valamit. Vagy akár idegesen is. Leszek én a személyes kiszolgálótok. De internetet nem adok.
Ő maga is nyúl végül egy bögréért. Bár kávé nincs, forrócsoki akad, ezúttal megteszi bőven. Meg is fűszerezi némi mályvacukorral, a csokiszökőkutat majd később szándékozik kipróbálni. Két szem süti is valahogy a markába csusszan, majd ideje helyet foglalni. És akkor adjunk annak, ami a chaton meg volt beszélve; ez a hely a Hinari mellett levő üres, a kanapén. Ő egyébként is általában kanapén szokott ücsörögni, ámbár azt alá kell írni, hogy megtartja a tisztes távolságot a tó úrnőjétől.
Ámbár mikor megérzi alig pár másodperc múlva a kissé fagyossá váló hangulatot, döbbenten pislog kettőt a bögréje felett. Silence úgy néz rá, mintha minimum valami szentségtörést követett volna el. Afton pedig bár hülye, de nem ostoba, és akár kap magyarázatot, akár nem, pár másodperc múlva köhint egyet és inkább áttelepszik egy másik ülőhelyre, ráadásul széles mosollyal az egyik babzsák fotelba.
-Aaahh, igaz is. Mintha valami felhőn ülnék. ... Ugye, nem azért, mert valójában megöltetek, és most a mennyországban vagyok? >.>

by Ajánlott tartalom