Re: Csoki-Süti bunker ^^

by **Szophie** Szer. Júl. 09 2014, 22:27

Elfogyott. Még egy utolsót szívtam, hosszan bent tartva a füstöt, majd elnyomtam a hamutálba, és úgy dőltem neki a kanapé háttámlájának, fejemet hátra ejtve.
- Sajnálom. - ismételtem meg a szót, enyhén elmosolyodva. Vagy inkább vigyorogva. - Egyikünk sem viselkedett úgy. - ráztam meg a fejem, és arra gondoltam, nekem is mennyiszer fel kellett volna már keresnem őt. Lett volna alkalmam rá. Igaz, hogy sok a dolga, igaz, hogy nem akartam zavarni.. de talán kellett volna. Elég lett volna azt a pár folyosót átsétálva elmenni hozzá, és elmondani neki dolgokat.. Sok mindent. Megbeszélhettem volna vele. Nekem is jobb lett volna. Így pedig mindent csak utó kézből kell megtudnia. Csak ugyanakkor, mint a többi embernek, az idegeneknek. Talán én voltam az, aki először nem mondott el neki valamit.. És ez miatt történhetett minden. Idegennek éreztem a lányt. És a boss csatákon csak egyre idegenebb lett nekem. Mostanra már azt sem tudtam igazán, el akarok-e neki mondani mindent, vagy megosztani vele a dolgaimat. Láttam Alex, Anat és Mirika társaságában, boldognak. És mellettem pedig mindig csak ilyen szörnyű hangulat van. Képtelen vagyok rendes barát lenni, ezt nem is kell tagadnom.
- Nem olyan rég láttam meg a fekete betűket. - sóhajtottam fel, és fejem még mindig hátra volt döntve, most úgy figyeltem a plafont.
- Nem hibáztatlak. Én sem mondtam el sok... dolgot. - néztem most a lányra, akinek látható volt arcán a könnycsepp. Az én arcom ugyanúgy festett, mint az övé, mert közben a fiú emléke hatalmába kerített. De próbáltam erős lenni. Most már próbáltam. Nem tehetem megint ugyanazt, mint évekkel ezelőtt. Nem juthatok el odáig, mint akkor..
Nagy levegőt vettem, majd nyeltem egyet, hogy leküzdjem a gombócot a torkomban. Már felépítettem magam köré egy játékot, abban kell játszanom. Most nem hagyhatom abba, akármennyire is fáj. De mégis..
- Megint eszembe jutott. - nyögtem ki lassan, falfehér arccal. Nem mintha alapból nem lenne a bőröm hulla fehér.. - De most nem veszem komolyan. Ellenállok. Itt, a szobában. Mindig eszembe jutnak a régi szavaid.. És a maci is. - persze ez alatt az öngyilkosságra gondoltam, és úgy hittem, ő is érti ezt. A szüleim halála után úgy gondoltam, nem bírom ki élve, ha még egy számomra fontos embert elveszítek. Nos, most még éltem. De nagyon a perem szélén egyensúlyoztam. És nem akarok következőt.

by **Hinari** Szomb. Júl. 12 2014, 12:25

Csupán egy bólintással nyugtáztam a kijelentését, békés elfogadása a dolgoknak, és nem is kell többet szólni hozzá. Igen, valóban, sokkal többet kéne foglalkoznunk egymással, jól tudtam mindezt, és úgy tűnt, ő is. Mereven bámultam valahová, nem is igazán tudtam, merrefele, ám amikor Szophie folytatta, döbbenten fordultam feléje. Csak nemrég tudta meg? Elszégyelltem magam. Azt hittem, nem is tudom miért, de azt hittem hogy a többiek is, minden céhtag, azért tisztában van az ilyen súlyú eseményekkel, ésbár lehet Szo-t egyáltalán nem hibáztattam ezért, mégis furcsa volt, roppantul furcsa… Kérdezni sem kérdezett rá, hogy hol van, merre jár, miért nem látja, de a helyében lehet én sem tettem volna, olyan… mintha egyre jobban eltávolodtunk volna egymástól.
- Nekem… mondanom kellett volna… Még aznap – feleltem csöndesen – Amikor a viadalt néztem, és hirtelen eltűnt a másolat a képernyőről… már akkor tudtam. És igazam is lett – sóhajtottam, figyelve rá, hogy még véletlenül se mondjak semmi mást arról a napról. Szophie is folytatta, és kíváncsian néztem rá, arca sápadtnak tűnt az eloszló füstben. A legrosszabbra számítottam, de egy csöppet megkönnyebbültem, amikor kimondta, hogy ellenáll. Hogy nem hagyja magát. Elmosolyodtam, talán most először volt őszinte a mosolyom, mióta beléptem a szobába. Örültem neki, hogy emlékezett arra a beszélgetésre, éshogy nem adja fel.
- Ígérjük meg egymásnak, hogy felkeressük a másikat, ha ilyeneken gondolkozunk – néztem a szemébe komolyan, ámde melegen és barátságosan, majd lesütöttem szemeim, úgy folytattam – Én… el akartam menni. Miután meghaltam a viadalon, miután rájöttem, hogy Hope már nem él – a szavak nehezen jöttek, még soha senkinek nem meséltem erről, és talán így is volt jó. Szophie viszont megérdemelte az igazságot – Ha nem láttam volna a képernyőn Alex reakcióját, nem tudom, hogy megálltam-e volna a szint széléig… Akkor gondoltam bele. Hülye voltam – ráztam meg a fejem, majd emeltem fel – Viszont, nem halhatok meg, ahogyan te sem. Ki fogunk jutni, és el fogsz vinni a csokigyáradba, ahogyan megígérted, és odakint is barátok leszünk, igazi barátok – mondtam, a nyomott hangulat ellenére halvány lelkesedéssel a hangomban, és biztatón mosolyogtam rá.
- Mostantól igyekszem úgy is viselkedni. Friends forever, right?
Mosolyomon látszott a boldog megkönnyebbültség és a várakozással teli remény.

by **Szophie** Szomb. Júl. 12 2014, 21:21

- A viadal.. - nyögtem fel. Nem is akartam emlékezni rá. Ott ültem a képernyő előtt, és nem hittem a szememnek. Nem mondom, egészen feldobott elsőre a tény, hogy nyertem. Vagyis a másom nyert.. Valahogy büszke voltam arra, hogy az én karakterem élte túl, amikor mindenki magára volt hagyva, fegyverek és páncélok nélkül. Lenyomtam a céhvezéreket is, ha úgy tetszik. Mégis, utána sikerült elvenniük a kedvemet a játéktól.
- Nem is figyeltem őt akkor. - vallottam be csendesen. - Azóta is azon töröm az agyam, tényleg jobb lenne-e nekem egyedül.. Ott sikeres volt. - sóhajtottam fel. Azóta is van, aki felismer. Én nem ilyen hírnévre vágytam. Nem akarok az lenni, aki teljesen egyedül túlélte. Vagyis igen, akarok. De ettől egy kicsit megingott a hitem, hogy tényleg a jó úton járok-e. Hogy nem lenne-e jobb az, amit régen csináltam. Amikor nem beszéltem senkivel, és nem érdekelt semmi.
- Viszont.. jobb volt a tudatlanság. Habár sejtettem egy ideje, mégis.. Az ember ilyenkor mindig kifogásokat keres, nem? Hogy nem ér rá, hogy küldetésezik, hogy csak úgy véletlen elkerültük egymást.. - felsóhajtottam. - Csak azt kívánom, felejthessek el mindent és mindenkit egy életre. Jobb lett volna bele sem kezdeni ebbe a játékba. - csóváltam meg a fejem. És a játék alatt most nem a saot értettem, sokkal inkább azt az életmódot, amelyet mostanában űzök. Hogy emberekkel beszélgetek, ismerkedek, hogy közel engedem magamhoz.
Szemöldököm felhúzva mutattam ki, mennyire meglepődtem. Nem gondoltam volna soha, hogy Hinari is küzdhet ilyen gondolatokkal. Hogy ő is tényleg megetenné. Hogy ő is lehet ennyire gyenge.. Viszont szörnyen sajnáltam, hogy Alex, már megint Alex volt az, aki kihúzta ebből, még ha akaratlanul is, és nem pedig én.
Szívesen megígértem volna neki, hogy tényleg úgy lesz, ahogy ő mondja. Ez annyira boldog jövőt jósolt, annyira bizakodó volt. Viszont..
- Azt mondtuk, az igazat mondjuk, igaz? - sóhajtottam fel lemondóan. - Mert akkor nem tudok ilyesmit ígérni. - a szemébe néztem, mélyen. - Én sem ismerem magamat. Sem azt, hogyan is reagálok majd a környezetemre, ha megint ki kerülök.. Egyelőre.. nem érzem magam elég erősnek hozzá. - megráztam a fejem. - Lehet, hogy itt úgy tűnik, már megváltoztam, de legbelül.. Az is lehet, hogy soha többé nem keresem majd senki társasgát. Talán.. idővel ez a gondolkodás változhat. - próbáltam biztatóan rámosolyogni, de én is tudtam, hogy most sem éppen olyan irányba halad az életem, hogy tényleg sikerüljön elvetnem ezeket a gondolatokat. Minden egyes rossz csak egy újabb késdöfés belém, amely arra késztet, hogy jobbnak tartsam teljesen elhatárolódni a társadalomtól. Az emberektől. Tőlük is. Ha nem szeretem őket, nem is fáj, ha meghalnak. Ennyire egyszerű volt az én megoldásom.. És hát, természetesen nem jó. Viszont én sosem voltam jó, vagy ésszerű ilyesmikben.
Fájt most is, hogy el kellett utasítanom őt, hogy nem mondhattam vidáman annyit, hogy rendben.. Pedig az anyanyelvünkön beszélt. Szíven ütöttek a szavai. És úgy éreztem, egyre mélyebbre süllyedek csak. Elmarom magam mellől őt is. Teljesen mindegy, hogy akarattal, vagy sem, így lesz. Egyedül fogok maradni talán akkor is, ha próbálok barátokat szerezni.. Mert ez vagyok én. Jól el vagyok cseszve, hehehh...

by **Hinari** Csüt. Júl. 24 2014, 22:16

Csöndesen hallgattam Szophiet, szavainak hála tudtam először átérezni a történteket az ő szemszögéből is. Ennek nem kellett volna így történnie, nem szabadott volna megerősítést kapnia, hogy egyedül jobb. Mert nem az. Ezt mégse mondhattam neki, nem voltak ellenérveim, minden, ami az eszembe jutott, kisgyerekes, naiv álomnak hatott volna. Még gondolatban is annak hatott. Lesütöttem szemeim, hiába akartam, nem tudtam mondani neki semmit, egyetlen kifakadás vagy észérv sem vezetett volna eredményre. Egyet tehettem ellene: hogy a barátja maradok, és bebizonyítom, hogy a viadalnak nem volt igaza.
És hallgattam őt. Elszomorított, hogy így gondolkozik, hogy a játékos énje mögött ilyen gondolatokkal küzd, és lassan hagyja, hogy elnyeljék őt. Hogy akarattal hagyja, hogy megbánta azt a két szót, link start, és hogy egyre kevesebb esélyt ad nekünk és önmagának is, hogy változzon. Hirtelen azt sem tudtam, akar-e változni, vagy csak azért mondja, hogy maradjon némi remény… Én, mi tényleg sokszor beszélgettünk, de eddig nem ismertem ezt a felét. Egyszerre volt ijesztő, lehangoló és ébresztett bennem lelkiismeret-furdalást. Hisz nem vettem észre, talán nem is akartam. Nem tudom. Semmit sem tudok. Főleg nem a megoldást.

Egyelőre nem szóltam, emésztgettem a hallottakat, és megpróbáltam elhelyezni őket oda, ahová valók. Igyekeztem nem Szophie szavait, hanem a mögöttes indíttatásokat figyelembe venni, és aképpen rakni rendbe, de rengeteg falba ütköztem, rájöttem, hogy ennél sokkal többet kéne együtt lennünk. Számos érzés kavargott bennem, de a harag nem volt közte. Nem hibáztattam, nem haragudtam rá, mégcsak meg se bántódtam. Nem. Ez is egy lépés volt, hogy jobban megismerjem, sötét lépcsőfok ugyan, de lépcsőfok. És nagyobb is, mint elsőre hinné az ember.
- Figyelj Szo, én itt vagyok, és leszek is. Te vagy az első igazi barátom, és remélem, hogy a barátod lehetek, akármi történjék is – néztem a szemébe – Ha nem fogsz keresni, majd kereslek én. És nem fogom feladni. Jól érzem magam, amikor együtt nevetünk, és nem akarlak elveszíteni, odakint sem.
Hagytam, hadd ülepedjenek le a szavaim. Mindez elég komoly volt és nagy vállalkozás, magam sem gondoltam volna, hogy képes leszek kimondani ilyesmit, bárkinek is. De ő ért nekem ennyit, és örültem ennek a felfedezésnek. Felvillanyozott, és határozottabbá tett, eltökéltebbé, hogy igenis nem fogom hagyni magam. Lehet, hogy fájni fog, de ha sikerül elérnem, hogy ugyanúgy bohóckodjunk, mint annak előtte, akkor megéri.
Óvatosan pillantottam a lányra. Nem tudtam, mit fog felelni erre. Azt hiszem, féltem. Igen, féltem a válaszától, és minden tizedmásodperc, amelyet szótlanul ült végig, óráknak tűnt. De reméltem. Reméltem, hogy… nem, nem tudtam mégcsak megfogalmazni sem, mit remélek.

by **Szophie** Szomb. Aug. 23 2014, 20:48

- Annyira nagy baj.. Annyira rossz, hogy mindig ez van. Hogy mi csak akkor beszélgetünk, hogyha valami nagy baj van. De akkor sem. Csak ha már nagyon összegyűlik minden. És itt, ebben a szép és boldogságra hívatott szobában ontjuk magunkból ezt a nyomott hangulatot mindig.- mosolyodtam el egy rövid időre. - Szörnyű.. - csóváltam meg a fejem. - Rengeteg butaságot csináltam az elmúlt két évben, ami egyébként rám nem jellemző. Hülyültem, ha szabad ilyet mondanom. De amikor veled vagyok, akkor mindig úgy kezdjük, hogy kiöntjük egymásnak a levest. Aztán persze a végére összeszedjük magunkat.. De miért nem lehet a kezdet is vidám? - dőltem hátra, majd nagy levegőt vettem. - De talán így is van ez jól. Hiszen egy legjobb barátnővel lehet csak úgy igazán megbeszélni ezeket.. Szóval siessünk, gyorsan mondjunk el mindent, aztán térjünk rá a nevetős részre, jó? - mosolyogtam rá biztatóan. Akaratlan is megmelengették a szívem az előző szavai. Hogy keresni fog - habár nem vagyok biztos benne, hogy lesz értelme, vagy célt ér vele -, de akkor is keresni fog. Hogy nem akar elveszíteni. Hogy a barátja vagyok. Az első.. Ohhmm, ha már itt tartunk..
- Szóval.. Kezdem én. Találkoztam Justinnal. Egy régi... közeli barátommal. Még gyerekkoromból. Amikor a szüleim is.. - nem akartam kimondani, de szerintem nem is kellett. - Szóval.. Érted. Gondolom nem kell elmondanom, hogy ez nem kicsit felkavart. Aztán tett erre egy lapáttal Hop.. szóval.. Ő is. Mármint hogy nincs. Meg... nem kedvelem.... - most hogy mondjam el szegénynek? Na jó, ki kell mondanom. - Alexet. - fintorodtam el. - Mert vele sokkal többet foglalkozol. Többet beszélsz. Hogy ő több. - vettem egy nagy levegőt, hogy aztán folytathassam. - Aztán.. mostanában egyszerűen nem tudom, mit miért teszek. Nem látom értelmét annak, hogy tegyek valamit. Ha itt vagyok, ha nem, teljesen mindegy, nem számít senkinek. Ne érts félre, nem az életem célját keresem, mert célom már jó ideje nincs. De most először érzem azt, hogy egyáltalán nincs szükség rám. Van egy rakat ismerősöm, egy csomó ember, aki a barátomnak nevezi magát, mégis.. Rengetegszer van az, hogy unatkozom. Nem keresnek. Nem akarnak velem találkozni. Még csak egy üzenetre sem méltatnak. Mindenkinek van jobb dolga, mint hogy velem foglalkozzon. Persze ehhez hozzá tartozik egy kicsit az is, hogy egész eddigi életemben el voltam kényeztetve. Mindig mindenki a parancsomat leste, dicsért, és fontos voltam. Főleg az utóbbi Sao előtti hat évben. Amikor egy vállalkozást vezettem. Fontos ember voltam. Volt hatalmam. Megbecsülésem. Most semmim nincs. Igazából gyűlölöm az esélyegyenlőséget. Lehet, nem vagyok valami... hogy is mondjam.. Szóval talán önző vagyok, beképzelt, meg hasonlók.. De szükségem van törődésre, na. Hiányolom az egészet. Azt az életemet akarom vissza, mert akkor foglalkoztak velem. Amikor nem akartam senkivel sem beszélni, és senkinek a barátja lenni, akkor keresték a társaságom. Ha ezt így nézzük, teljesen logikusan arra a következtetésre jutunk, hogy sokkal jobb volt nekem akkor és úgy. Hát miért maradnék a jelenlegi állapotomban ha nincs értelme? Ha ezek a buta érzések csak fájdalommal járnak.. - befejeztem hosszas mondandómat sérelmeimről, majd még hozzátettem. - Kérlek, győzz meg valahogy, hogy ez így nekem jó most, és ne változzak vissza. Aztán te jössz, végül pedig a vicces rész. - fejeztem be a mondandómat, bízva abban, hogy tényleg lesz vicces rész is..

by **Hinari** Szer. Szept. 03 2014, 18:51

Teljesen igaza volt, és én is szégyelltem magam miatta, s így visszagondolva nem is tudom miért történt minden úgy, ahogy. Vagyishogyhát sehogy. Igen, beszélgetnünk kellett volna, sokkal többször, többet találkozni, együtt lógni, ahogy a barátnők teszik. Csak bólintottam, keserű mosollyal, rendes volt tőle, hogy próbált pozitívan hozzáállni, és azt hiszem nekem is ezt kellett tennem. S el is kezdte, én pedig csöndesen és figyelmesen hallgattam őt végig, s bár párszor nagyon nehéz volt megállni, hogy ne szóljak közbe, mégis megtettem, hisz úgy illett, s azok után, amit elszenvedtünk mindketten, megérdemelte, hogy végigmondhassa úgy, ahogy neki tetszik.
Nagy levegőt vettem: egyáltalán nem gondoltam, hogy ennyi minden felgyűlt benne, és mégcsak nem is apró, jelentéktelen dolgok. Volt, amire nem tudtam mit mondani, vagy egyszerűen fogalmam sem volt, mit szeretne hallani, mivel teszek neki jót, ám voltak olyan részek is, amik attól függetlenül bántottak, hogy nem kellett volna bántaniuk. Most hogy magyarázzam el neki? Tanácstalan és egy kicsit kétségbeesett is voltam, túl sok információt zúdított rám egyszerre, és nem éreztem magam elégnek rá, hogy mindent megoldjak, ehhez egyszerűen nem voltam elég. De neki szüksége volt rám, így azért megpróbáltam, nem feltétlen sorban haladva, hisz szinte megjegyezni nem tudtam monológjának különböző részleteit, de hogy nagy baj van, az nyilvánvaló volt.
- Azt hiszem alulértékeled magad egy kicsit – néztem rá – Tudom, hogy azért érzel így, mert a kinti életedhez képest nagy a kontraszt, de hidd el nem vagy jelentéktelen, sem nem alacsonyabb senkinél sem. És Alex sem több nálad, kettőtöket nem lehet összehasonlítani, s teljes mértékben az én hibám, hogy így érzel – sütöttem le a szemeim, nem kezdve el magyarázkodni, hogy voltaképpen a fiúval se találkozom sokkal többször – Neked ez új lehet, az emberekkel való közvetlenség, ezért nem megy rögtön, de sokan szeretünk, és látod, mi is önzőek vagyunk, a magunk módján – húztam el a számat, majd mosolyogva ráztam meg a fejem – viszont a barátaid vagyunk, lehetünk, és az sokkal többet jelent, mint amit odakint tapasztaltál. Ne hidd, hogy azok az emberek magad miatt kerestek – komolyodtam el, nehezen mondva ki a szavakat – Ha baj van, rájuk nem számíthatsz… a barátaidra, az igaziakra viszont igen, ahogy szeretném, ha rám is számítanál ilyenkor. Nézz meg minket, most is ezt tesszük – mutattam körbe – Én kedvellek, annak aki vagy, és próbálok segíteni, habár nem tudom, hogy mondok-e egyáltalán bármi értelmeset – nevettem fel zavartan – Szóval bátran számíts rám, és ha egyedül érzed magad vagy unatkozol, csak keress meg, hiszen, umm, két emberen múlnak ezek. Tudod, neked is tenned kell érte, kint elég volt a neved és a címed, idebent viszont nem fog az öledbe hullani minden… Ostobaság azt gondolni, hogy senkinek sem kellesz, ha nem keresnek. Ha mindenki így érezne, a világ nem állna másból, csak a szobájukban a sarokban csücsülő emberekből – mosolyodtam el, majd öleltem át, próbálva némi vidámságot csepegtetni belé. Aztán hátradőltem, kicsit elkomorodva, úgy folytattam.
- Ne haragudj rám. Az én hibám is, hogy így vagyunk most, ahogy, de nekem… - vettem egy mély levegőt – Tudod, odakint én sose voltam fontos. Csak sodródtam, leginkább a bátyám árnyékában, és nem kerestek, és én se kerestem senkit, nem tartottam magam érdemesnek rá... szóval nekem is új ez, és… nem is tudom, van-e rajtad kívül aki magamért van velem… te igen, remélem, és Alex is, de vajon lenne kettőtökön kívül bárkim, ha nem lennék a legjobbak között, ha nem lennék céhvezér? –szórakozottan gyűrögettem a szoknyám szélét, úgy folytatva, egy kis szünet után – Én sose akartam hírnevet. A kinti életemhez képest ez nekem túl nagy váltás, és bár fejlődtem közben, de néha azt kívánom, bárcsak ne értem volna el semmit idebent – kezeim ökölbe szorultak – Nem tudom, melyik a jobb. Vagy hogy van-e jobb egyáltalán…

by **Szophie** Szomb. Szept. 06 2014, 18:45

Úgy éreztem, süllyedek. Legbelül egyre mélyebbre merültem a víz alá.. nem is, a mocsárba. Egyre erősebben nehezedett rám a súly, összenyomott, lefelé húzott. De nem féltem. Ismertem már, mi van a mélységben. Tudtom, mire számíthatok ott. Tudom, hogy nekem ott nem is olyan rossz...
Voltaképp hullámokban tört rám az érzés. Mindig így volt. Nem volt fokozódás, nem volt olyan, hogy kicsit érzem, vagy nagyon.. Vagy éreztem, és akkor a legteljesebb valómig, a csontvelőmig hatolt, vagy pedig nem volt semmi. Csak a szokásos álomvilágban tengődő gyermek, és a játék, mellyé magamat tettem.
Elmosolyodtam szavaira. Azt hiszem, egy röpke pillanatig el is hittem, hogy úgy van, ahogy mondja. De aztán megint jött egy hullám. A valóság lesújtott, utolért, fojtogatott. Rideg volt, és a meleg barnára festett falak egyszerre juttatták eszembe a csokoládé émelyítően édes illatát, és az ürülék gusztustalan torzságát. Mert a kettő közül akármelyik lehetett. Csak nézőpont kérdése. Egyik hullámban ez, másikban az. Ilyen egyszerű az egész.
Valahogy rettenetesen olyan volt ez, mint valami unalmas amerikai filmben. Semmi fordulat, csak a szokásos dolgok.. Azok, amit az átlag emberek elvárnak. Mindenki azt akarja, hogy a másik fél ezeket a szavakat mondja ki. Mert ezt tartják normálisnak. Ha egy filmről lenne szó, én egyszerűen csak unalmas maszlagnak nevezném. Ám itt, az életben más volt. Mégsem elég kielégítő. Valamilyen különös módon nevetés fogott el. De csak legbelül, kívül mindezt nem mutattam. Újra a csendbe burkolóztam, miközben szemeimet Hinarira függesztettem.
Vajon jobban örültem volna annak, ha azt mondja, úgy van, ahogy gondolom? Talán.. Érdekesebb lett volna. Valószerűbb. Váratlan. Ha esetleg azt mondta volna, hogy utál.. Gyűlöl, amiért mindig siránkozom, amiért nekem soha semmi nem elég jó, amiért mindig mindenért elégedetlen vagyok.. Talán még tetszett volna is, ha ezt mondja. Mielőtt összetörök. De miért akar ennyire megóvni ettől? Mi a rossz abban, ha teljesen elmerülök, eltűnök, és egy új ember formálódik belőlem? Miért nem hagyja ezt nekem? Miért akarja megtartani azt, ami most van?
Az ember sosem egy én. A kor változik, az egyén is vele, ahogy telik az idő. Minden korban, minden történés után kialakul bennünk egy személyiség. Ami aztán újra átalakul, habár teljesen soha nem tűnik el. És ezekből a személyiségekből áll össze az ember. Ezért kell a változás. Ezért kell, hogy ne óvjon meg mindig.. Habár talán ettől is változom. Talán így is egy új valaki megteremtésében segédkezik. Csak ezt az irányt még nem ismerem..
Nem tudtam, mit mondhatnék. A barátom volt, ezt az érzést tisztán ki tudtam venni. Egy biztos pont volt ez a jelenben, talán az egyetlen. Mégis, egyszerűen nem mondhattam maszlag szöveget. Nem jött a nyelvemre. Semmi olyasmi, hogy ne aggódj, mindenki magadért szeret, vagy hogy jól csinálod, amit csinálsz, vagy hogy pedig te erre teremtettél, esetleg, hogy segítek neked, akármiben, ha szükséged van rám.. Én egyszerűen csak elfogadtam, hogy ez úgy van, ahogy mondja. Nem ismertem az érzést, így nem tudtam megérteni. Nekem szükségem volt arra, hogy törődjenek velem, még ha ezt csak a pénzem miatt is tették. Sosem bántam, hogy így volt. Amíg nekem tetszett, addig elégedett voltam. Nem is értem azokat, akik megvetik ezt. Akik holmi önerőből akarnak elérni valamit, nem hagyatkozva forrásaikra. Persze nem azt mondom, hogy rossz dolog. Egyszerűen csak ott van a gondolat, hogy miért is ne tegyem, ha megtehetem..
Azt viszont talán csak most kezdem megérteni, milyen a háttérbe szorulni. És nem tetszik. Azt pedig pláne nem tudom átérezni, milyen egész életedben így élni, és ettől elégedettnek lenni. És milyen ezután hatalmat kapni..
- Természetes, ha az emberek kedvelnek a hatalmad vagy a befolyásod miatt. Fogadd el, és örülj neki. Vagy ha valami nem tetszik, azt mondd meg. És akkor máshogy fogják a talpad nyalni. Teljesen mindegy, mi az okuk. A lényeg, hogy úgy viselkedjenek veled, ahogy az neked tetszik. Az pedig bizonyos, hogy a hatalom, a hírnév mindig előnyös dolog.. Nem értem, mi a bajod ezzel, és miért nem akarod. O.o

by **Hinari** Vas. Szept. 14 2014, 16:56

Túl sokáig maradt csöndben, s én minden így eltelt másodpercben egyre jobban éreztem, hogy elrontottam. Hogy pontosan mit és mikor, azt nem tudtam, de bármennyire is vártam tőle valamilyen reakciót, bármilyet… a csönd volt mindközül a legrosszabb. Fogalmam sem volt, mit gondol, vajon át tudja-e gondolni, átlátja-e, hogy nem jó irányban halad, mert… csak nem, és kész. A barátok értékesek, értékesebbek, mint a szolgák. Sóhajtottam. Nem ment ez nekem, ezúttal nem. Hiába akarnám is meggyőzni, túl sokban különbözik a kinti életünk, túlságosan is más környezetben nőttünk fel. Már azon voltam, hogy elnézést kérek tőle és otthagyom – ha egyáltalán képes lennék rá -, amikor megszólalt. Én csak ránéztem, a döbbenetet mégcsak meg sem próbáltam leplezni. Hát ennyire nem érti?
- Szerinted miért ölték meg a szüleidet, mégis? – csattantam fel. Azt hiszem most lett elegem – A hatalom és a befolyás kétélű dolog; és te talán élvezted és élveznéd, hogy „a talpadat nyalják”, de sose jutott még eszedbe, hogy az irigy emberek, akik a helyedbe lépnének vagy akiknek nem tetszik a sikerességed, egyszer el fognak jutni odáig, hogy kíméletlenül meggyilkoljanak, ahogy a családoddal is tették? Ahogy Lewissel is tették? – keserűen fordítottam el a fejemet, szemeimbe könnyek gyűltek. Túl messzire mentem. Nem szabadott volna kiabálnom vele, de… Lassan ráztam meg a fejem. Nem, nincs de. Nem tettem még túl magam a lovag elvesztésén, de leginkább annak módján nem, ez most, az előzőek után tisztán kiderült számomra.
- Hogyan menekültél meg? – kérdeztem csendesen, szinte suttogva, ám nem néztem rá, s nem is vártam választ, úgy folytattam - … Voltak, akik segítettek, pedig csak egy kicsi lány voltál, hatalom nélkül… akik számára te magad voltál kedves, nem a neved és a pénzed… otthagyhattak volna, de nem tették… ez az, amit becsülni kell. Ami fontosabb, mint a hatalom és a pénz. Sajnálom, ha nem akarod elfogadni, de én már képtelen vagyok többet mondani… - szavaim szomorúak és keserűek voltak, keserűbbek, mint a szobában található legtöményebb étcsokoládé. Nem akartam tovább vitatkozni. Kimerítettek az emlékek, s már a dühöm is elszállt. Csak… hagyjon békén. Most nem akartam mást. Sírni, bőgni akartam, de nem érdemelte meg, hogy előtte tegyem mindezt. A legjobb barátnőm volt, most mégis azt éreztem, hogy két külön világban élünk. Csöndesen húztam fel magamhoz a térdeim, kulcsoltam át őket, és temettem bele az arcom. Minden erőmre szükségem volt, hogy ne kezdjek el zokogni.

by **Szophie** Vas. Szept. 14 2014, 18:09

Mosoly ült ki az arcomra, talán most először, mióta ebbe a szobába beléptem. Persze ez nem az a boldog, felhőtlen nevetés volt, sokkal inkább az a hideg fajta, mellyel kigúnyoljuk a tudatlan embereket. Nevettem, mint már oly sokszor annak előtte, a tárgyalóteremben a bolondokon, teli torokból, hosszasan. Nem törődve senkivel és semmivel, azzal sem, hogy látszólag egyáltalán nem illik bele a helyzetbe az egész. Aztán egy ponton hirtelen abbahagytam. Felnéztem rá. Ő nem nézett rám. Így pedig nem láthatta az arcomra kiülő érzéketlen közönyt. Talán jobb is így.. Soha nem szabadott volna megismernie ezt az oldalamat.
- Szerinted nem vagyok tisztában mindezzel? - kérdeztem, hangomban játékos éllel. - Ez mindennek a lényege. - suttogtam, mintha csak egy becses titokról lenne szó. Egy csodáról, melyet most megosztok vele, egy ebben nem járatos személlyel. - A hatalom, melyet csak oly kevesek ismernek igazán... Ez egy játék, amelybe csak mi vagyunk hajlandóak belemenni. A közemberek ezért nem képesek sikeressé válni és felemelkedni. Mindig csak ez az eszmeiség, ez a.. erények hajtása? Igen-igen. - bólogattam magam elé, majd felkeltem a helyemről, és lassan az ablakhoz sétáltam.
- Mi játsszunk az életünkkel. Mindannyian. Ezért vagyunk sikeresek. De ne hidd, hogy csak ennyiről van szó. A szolgák, az alkalmazottak, a környezetünkben élők.. Mindannyiuk életével játsszunk. - keserűen elmosolyodtam.
- Ők, azok a szolgák, akik megmentettek.. - beszéltem tovább, visszaemlékezve. - Ők "magánkatonák", akiket a szüleim maguk választottak. Bármitől képesek megvédeni a családunk tagjai. Ettől lesz valaki Iryana szolgáló. Lényegtelen, mi az okuk. Én nem kötődök hozzájuk semmilyen formában. Amíg rendesen végzik a dolgukat, addig minden rendben van. Csak azt tették, amit elvártunk tőlük.

by **Hinari** Vas. Szept. 14 2014, 19:26

Ha akartam volna se tudtam volna nem odafigyelni rá. Nem válaszoltam, sokáig. Csalódott voltam, s nem akartam elfogadni a szavait. De kimondta őket. Élesen vágódtak belém és csaptak arcon, és már nem tudtam, hogy ismerem-e egyáltalán azt a lányt, aki mellettem ül. Talán így volt a jó, talán eddig volt jó, igen. Ameddig nem ismertem őt, belül. Behunytam szemeimet, képtelen voltam ezt így befogadni és megemészteni: nem illeszkedett a kirakós. Voltak kérdéseim, de féltem feltenni őket, féltem a választól, de tudtam, hogy úgyis meg fogom tudni, hogy meg akarom tudni. Nem mozdultam, fejemben irreális nevetése visszhangzott.
- Játék… s a szüleid halála csupán járulékos veszteség, egy kis semmiség a szemedben, ugye? ... Csak tudnám, hogy akkor kivel beszéltem itt a múltkor, ki siratta a családját s ki akarta követni őket, hogy kinek is segítettem végül… Mert nem annak, aki most itt van, az biztos – hangom a kezdeti keserűségből az utolsó mondatra határozottá vált és keménnyé, s csak ekkor néztem rá újra, egy rövid másodperc erejéig. Tudtam, hogy nem fog válaszolni, vagy ha meg is teszi, a hangok az idegen Szophie szájából fognak előjönni, s nem a barátnőméből. Ha létezett még ő egyáltalán.
Felálltam, hátat fordítva neki, ám nem mentem el: valami visszatartott, egy érzés, hogy nem lenne helyes, ha belenyugodnék mindebbe, és itthagynám. Mégsem éreztem magamban elég erőt ahhoz, hogy megváltoztassam, így menni is akartam, meg nem is, aminek végül az lett az eredménye, hogy egyhelyben, magam elé meredve álltam, összeszorított ajkakkal, gondolataim pedig hol az egyik, hol a másik irányba húztak.
Spontán, minden mélyebb gondolat és tervezés nélkül történt. Megpördültem, odaléptem hozzá és átöleltem, hosszan és melegen, s nem érdekelt, hogy hogyan reagál rá – Én bízok benned. Keress meg kérlek – suttogtam a fülébe félhangosan, majd amilyen hirtelen öleltem át, olyan hirtelen engedtem is el, sarkon fordulva, átlépve a küszöböt. Nem csuktam be az ajtót magam mögött. Csak rohantam, el a szobámig, az ágyamig, belevetve magam, arcom hozzányomva a plüssoroszlánhoz, azt remélve, hogy ez a nap voltaképpen soha nem is létezett. De titkon, a folyosó minden rezdülését éberen figyeltem, s vártam, hogy egyszer, valamikor, eljöjjenek idáig az oly ismerős léptek…

/ Köszi a játékot, a szobámban folytathatjuk majd valamikor, ha gondolod. Surprised

^^ /

by **Cardinal** Kedd Szept. 16 2014, 15:24

Szophie: Béna Frissítő Potion (+2 gyorsaság egy körig és +10 HP)

Hinari: Futóíj (+3 fegyverkezelés +3 gyorsaság)

by **Hinari** Csüt. Szept. 18 2014, 12:47

Csokiizé xP

Előzmény

Valahogy nem sikerült úgy a mozdulat, ahogy gondoltam. Nem tudom, miért, de mintha maga az aréna akadályozott volna, nevetve véve semmibe a pontjaimat. Az egész olyan dühítő volt, Miri azonban nem ugrott el, pedig volt egy olyan sejtésem, hogy képes lett volna rá. Talán. Én csak fáradtan sóhajtottam, amikor végre vége volt ennek az egésznek, téblábolva egy pár pillanatot, nem igazán tudva mit kezdeni a lány önfeledt kacagásával. Végül persze rám is átragadt a hangulata, így mosolyogva figyeltem őt, leülve az emelvény szélére, majd odasétálva hozzá, hogy felsegítsem. Hogy lehúzott, azon viszont már én is elnevettem magam, konkrétan ráestem, onnan fordultam le a porba én is, s amikor belegondoltam, hogy hogyan is nézhetünk ki kívülről, már én is a lánnyal együtt nevettem, mikor legszívesebben a fejemet fogtam volna inkább. Ilyenek is csak akkor történnek, ha Miri vagy Szophie a közelemben van. ><
- Japp, csokiizé – helyeseltem vidáman, a köszönetére csak melegen visszaölelve, bólintva egyet, ha rámnézett – Elsétálunk addig, ugye? – kérdeztem aztán: a JL palota nem éppen a szomszédban volt, de most nem volt kedvem a teleportkristályt használni, az olyan… furcsa lett volna. Nem ide illő. Eközben pedig pár mozdulattal én is leszerelkeztem, egyedül a Katana maradt a tokjában az övemen, biztonságérzetett adott, hogy a kezem ügyében tudhattam. Akármit is felelt Miri, előbb utóbb csak elindultunk, s én vissza se néztem: nem igazán tett rám jó benyomást ez a helyszín.

- Szóóóval – tártam ki előtte az ajtót – Van itt egy rakat különféle sütemény és csokoládé, forrócsoki, meg rumoscsoki, ha szereted – vigyorodtam el, a szemem sarkából nézve rá – És persze a csokiszökőkút – fejeztem be büszkén, előreengedve, vidáman figyelve, ahogy körbenéz, magam is utánalépve – Önkiszolgálás van, bármit ami megtetszik ^^ – tettem hozzá, bár egy percig sem gondoltam Miriről, hogy szégyenlős lenne. A legközelebbi asztalról levettem egy tányért és egy bögrét, előbbit csokidarabos sütivel és étcsokival, utóbbit pedig a szökőkútból töltve fel, majd miután végeztem, lehuppantam az egyik kanapéra, bele is kezdve az egyik sütibe.

by **Mirika** Vas. Szept. 21 2014, 14:50

Csokiizé \o/

- Nem, majd repülünk. Mégis hogy jutunk el oda, ha nem sétával? - nyújtottam ki a nyelvemet szemtelenül, amit egy széles mosoly követett. Egészen furcsa vége lett ennek a párbajnak, picit be is néztem, azt hiszem, de valahogy mégis elégedett voltam. Döntetlen. Legutóbb kikaptam, legközelebb lehet hogy már én fogok nyerni, és akkor visszaszerezhetem a titulust, ami hosszú ideig az enyém volt. Aincrad legtáposabb csajszija Cool

Viszont azzal is tisztában voltam, hogy ez nem sültgalamb, hogy a szájacskámba fog repülni, azért rávilágított ez a harc arra, hogy hiába tudom, hogy szerezhetek előnyt, ha a fölényemet nem tudom kihasználni. Ugyanez volt Anat ellen is... és már megint az a párbaj járt a fejemben wtf

Mondjuk nem hibáztatom magam miatta, egészen hasonló volt a két szitu és egyik esetben sem Dávid nyert Góliát ellen. Tökéletes shouhen főhősnő lennék, azok mindig szimpátiát kiváltva veszítenek és lehet őket sajnálni Razz

Aztán egy idő után már unalmas lesz, hogy totál haszontalanok, és csak arra jók, hogy elveressék magukat egy kis ruhaszakadás kíséretében. Férfiak wtf

Ha én mangát rajzolnék, tuti megfordítanám és a pasi lenne a szánalmas pofozógép a menő főhős csaj mellett Cool

Csak hát rajzolni nem tudok. Sőt, jó sztorikat írni sem Rolling Eyes

Na mindegy, inkább szaladtam Hina-chan után, aki már el is indult. Gyalog. Tiszta gáz, gyalogolni kell egy MMO-ban Razz

Most nem is törődtem azzal, hogy mekkora bitang nagy házban laknak ezek a JL-esek, sőt nem is figyeltem oda, csak dúdolgattam magamban egy animés számot, ami nem sokkal azelőtt jött ki, mielőtt ide bekerültünk volna. Kíváncsi voltam már nagyon arra a csokiszobára, nyújtogattam hát a nyakam erősen, mikor a szöszi kijelentette, megérkeztünk. Amint szabad utat kaptam, be is nyomultam. Egyből a szökőkút került a szemem elé, aztán körbenézve felfedeztem a sütihalmokat is, és bizony menetrendszerűen érkezett a csillogó szem és az általános voah *3*
- Itt nem csak csoki van! *3* - fedeztem fel örömittasan, és máris rárepültem a választékra, csak fél szemmel figyelve arra, hogy elvegyek én is egy tányért meg egy evőeszközt. Lázasan keresgéltem, mire megtaláltam a kedvencet. Citromos süti \o/ Na persze elcsábultam másfelé is, így került egy epres csoda is a tányérra. Vagyis hát egy arra hasonlító valami, mert hát eredeti itt semmi sem volt. A citromos cuccok is a Savanykás gyökér-Zöldlevél kombinációból készültek, mármint az ízesítésük, és még én is szoktam vele próbálkozni, hátha sikerül még közelebb kerülni az eredetihez :3 Vidáman huppantam le a szerzeményemmel, és egy pillanatot se haboztam, hogy megkóstoljam.
- Mmm, oishii *.* - nevettem fel, kiélvezve minden pillanatát, amíg a finomság a számban volt, lassan ízlelgettem. Meg tudtam állni, hogy ne faljam fel rögtön az egészet :3 - Zseniális ez a hely, honnan jött az ötlet? :3 - kérdeztem rá, és kicsit a lány felé fordultam, majd keresztbe tettem a lábaimat és hátradőltem kényelmesen.

by **Hinari** Hétf. Szept. 29 2014, 15:41

Olyasmi érzés kerített hatalmába, mint amikor valakit meglepsz, és csak őt nézed, az arcát, hogy mit szól hozzá, és úgy mosolyogsz mellé te is, mint a vadalma. Ő befurakodott, alig tudott hová fordulni, én pedig már-már nevetve mentem utána, a magam részéről nem sietve el semmit, annál is inkább, mivel pontosan tudtam, mit hol találok. Egy kis ez-az, időközben felfedeztem, hogy egy újfajta sütivel bővült a kínálat, így az is került a tányéromra, soha meg nem unva a menüt. Amit a sose raktak ki, de saját inventoryból rendre lehívtam, az az ásványvíz volt, nagy hasznát tudtuk venni, főleg ha már jól teleettük magunkat, amire, tekintettel a remek társaságra és a jó hangulatra, minden feltétel adott volt.
- Figyelj oda rá, mielőtt leülsz, hogy minden legyen a kezed ügyében – csak félig néztem rá a lányra, várva egy kicsit a folytatással – Mert ha egyszer belekezdesz, fel nem tudsz majd állni – nevettem fel, és haraptam bele egy csokikrémmel töltött süteménybe, mely még forrón gőzölgött a kezemben. Aláfűtött tálak, ahol az édesség megkívánja. Cool

Kényelmesen engedtem el magam, szabad karomat a kanapé hátának vetve, lábamat áttéve a másikon, szinte teljesen elnyúlva, hogy a tányér is majd kiesett az ölemből – Szophie ötlete volt – feleltem mosolyogva Miri kérdésére – Bár ki másé, ugyebár – kuncogtam vidáman - Aztán mindig rakunk hozzá egy keveset, havonta vannak új édességek, hogy senki se unjon meg semmit, és a helyet is folyamatosan modernizáljuk, már amennyire azt idebent lehet – meséltem, útközben a kezemben lévő süti maradékát is elfogyasztva, egy újabbat véve ki a többi közül – A cukrászunk igen jól érti a dolgát, és a legtöbb itteni dolgot másnak nem is készíti – forgattam az apró kekszet a kezeim között, pillantásom átemelve Mirire - Szóval sütit lenyúlni ér, receptet viszont nem – mondtam pajkosan, majd egy elegáns mozdulattal bedobtam a számba a kekszet, el is tüntetve azt, nagyot sóhajtva utána. Nincs is jobb, mint a harc utáni pihi.

by **Mirika** Kedd Okt. 07 2014, 13:03

Ez a hely maga a mennyország volt! Rögtön az jutott eszembe, amikor beugrok egy cukrászdába, és nyálcsorgatva nézem a pult mögötti kínálatot, és legszívesebben az egészet felfalnám, csak ugye kinek van annyi pénze, hogy mindent megvegyen? Na, itt viszont elhárult az a csúnya anyagias akadály, azt vehettem el, amit csak akartam. Mennyország, igen *3* Hogy nem került mégse ezerféle süti a tányéromra, az amiatt volt, mert alapból nem vagyok nagyétkű, sőt állandóan tukmálják rám az ételt akkor is, amikor már tele vagyok, és ha vendégségbe megyek, akkor is kábé kétszer annyit tesznek elém, amennyit meg bírok enni. Hina-chan tanácsára viszont azért még behúztam egy-két szeletet, de aztán elég volt egy pillantás, hogy rájöjjek, ennyi lesz a felső határ. Fáj a szívem, hogy nincs külön gyomrom az édességeknek Sad

- Szophie, mi? Amúgy is egy ennivaló csajszi, de most még az is kiderül róla, hogy zseni? - nevettem el magam immár lehuppant állapotban, hihetetlen szimpi volt a vagányságával. És ha ilyen ötletei vannak... el fogom rabolni egyszer innen, esküszöm Razz

Furcsa ilyenekre gondolni, miközben régebben még el sem tudtam képzelni, hogy itt jó arcok is lehetnek.
- Heeh? Ez kihívásnak hangzik Ismerek pár fortélyt én is ám, Nacchannak elég sokat sütök :3 Mármint izé... Anatnak :3 - korrigáltam, elvégre csak én hívom így őt, és igazából csak magamban. Szerintem a falra mászna attól, ha így becézném, most is csak úgy kicsúszott a számon >.> Mindenesetre rámeredtem a sütire, amibe belekezdtem, és megkóstoltam újra, most azonban nem az ízeket élveztem, ahogy csiklandozták a szájpadlásom, hanem azt próbáltam kitalálni, hogy mi lehet benne. Jópofa, hogy mindenkinek vannak ilyen kis trükkjei meg titkai, ha főzésről van szó, de annyi kombinációt lehet az alapanyagokból csinálni, ráadásul mindig jönnek újak, ahogy feljebb jutunk, hogy lehetetlenség mindent ismerni, és senki se hajlandó nyilvánosan kiadni, ha talál valami ismerős ízt. És így fordul elő az, hogy több tucatnyian hiszik azt, hogy a szójaszószt csak ők ismerik Rolling Eyes

- De azért nyugtass meg, nem csak sütit esztek, ugye? - kérdeztem gyanakodva, azért én nem tudnám elképzelni, hogy ilyen választék mellett bármit is megunhassak, hacsak nem folyamatosan ezeket tömöm magamba. Jó, Szophie ezt csinálja, de a többiek? Hm, igaz Ai-chanról is el tudtam képzelni

- De viszoooo~nt... nem azért vagyunk itt, hogy sütikről beszélgessünk - vigyorodtam el ragadozó módjára, éhesen várva azt, hogy reagál a témára a lány, mármint az tök egyértelmű volt, mire céloztam, nem? De Rolling Eyes

by **Hinari** Pént. Okt. 10 2014, 17:15

Vele együtt nevettem, egyetértően bólogatva, próbálva normálisan lenyelni a sütit, mielőtt válaszolnék:
- Jahh, ha extrém ötletek kellenek, lehet rá számítani – mondtam, még köhögve egy párat, s csak miután minden a helyére került, dőltem hátra megkönnyebbülten, csak félig fordulva feléje, amikor a fortélyokat említette. Erre aztán már nem kapott választ, csak egy kuncogást meg egy kihívó mosolyt, kíváncsi voltam, kiérzi-e az ízeket, s elégedetten szemléltem, hogy noha most máshogy ette, mint eddig, konklúziót továbbra se tudott levonni. Hiába, a cukrászunk érti a dolgát, s talán csak Szophie lenne képes meghatározni, mi miből van, feltéve, ha nem egyszerre akarja befalni az egészet – Hát, én a magam részéről eszek mást is, és szerintem a többiek is, bár Szophieban nem vagyok biztos – nevettem fel, s belegondolva, én tényleg el tudtam képzelni a lányról, hogy nem is eszik sós vagy rendes ételt – Szóval nyugalom, jut neked még bőven a kövi alkalomra is – tettem hozzá egy nyelvnyújtás kíséretében, s bár csak részben feltételeztem Miriről, hogy ez lett volna az aggódásának igazi oka, azért egy kis élcelődés soha sem ártott. Annál is inkább, mivel ezzel konkrétan meghívtam ide máskorra is, így aztán pláne jól jártunk mindketten, folytatva a vidám hangulatú csevegést… egészen addig, amíg Miri nem hozakodott elő a témával, mely valószínű egész eddig a fejében járhatott. Neutral

- Really? Oh, I mean yes, uhm… mármint, izé, igen >< Vagyis nem ><” – vettem egy nagy levegőt, rákvörös arccal ingatva a fejem, magam sem értve, hogy hogyan tud ennyire zavarba hozni egy egyszerű kérdés. De komolyan, pedig még konkrétumokat sem kérdezett

– Szóóval, igazából semmi. Illetve nem tudom. Hozzám se szól – fordítottam el a fejem. Nem akartam most erről beszélni. Ígyis elég volt, hogy többet gondoltam arra a napra, mint kellett volna, nem akartam még ki is elemezni, hogy aztán újabb fél hetet agyaljak rajta, vajon mit csinálhattam, hogy mindazok után, ami történt, mintha ott se lennék. … Bár lehet, hogy Miri erről többet tud. Óvatosan pillantottam rá, két előreszökő, szőke tincs közül, de egyelőre a világért nem fordultam volna vissza. >< Fogalmam sem volt, hogy mit gondoljak…

by **Mirika** Pént. Okt. 17 2014, 17:44

- Hát, az biztos! - kuncogtam én is, visszagondolva arra, hogyan is lettünk barátnők Szophieval. Bár azt inkább én provokáltam ki... azt hiszem... vagy... eh, fene se emlékszik már arra, valamiért nem ragadt meg a fejemben rendesen. Sokkal élénkebben élt az emlékezetemben a barlangi kalandunk, az elég meredek volt. Kapából fel tudnék sorolni vagy féltucat pillanatot, amikor lazán infarktust kaphattam volna a késeim elvesztésétől kezdve Anat "haláláig". Hogy engem miért nem tudnak az olyan pasik elkerülni, akik szíves-örömest eldobják az életüket tök feleslegesen... Rolling Eyes

Na mindegy, inkább vettem egy alapos kóstolót abból a sütiből, ami a kezemben volt, de elég hülye ötlet volt lassabban enni, az égvilágon semmi se derült ki az édességről azért, mert kicsit több ideig tartottam a számban ._. Persze Hina-chan rögtön hülyének is nézett, látszott a pillantásán, hogy esélyem sincs megfejteni a talányt. Heh, mi van, ha nem is igaz, amit mondott, és csak fel akar vágni? Razz

Végül is, hiába nem nézem ki belőle, talán csak álca ez a visszafogottság :3
- N-nem ezért kérdeztem, b-baka! - mordultam fel a feltételezésére zavartan, és félre is pillantottam mint egy rossz tsundere. Még biztos el is pirultam egy kissé >.> Zavarba hozott, hogy falánknak hisz, pedig abszolút nem voltam az, csak szimplán szerettem a sütiket, mint minden normális lány. Ráadásul itt még nem is híztam tőlük, szóval csak kihasználtam, hogy aggodalom nélkül ehetek belőlük! <.< Meg is érdemelte Hina-chan, hogy visszavágjak, és én is zavarba hozzam őt, egyfajta elégtétel volt látni őt fülig vörösödni és zöldségeket hebegni-habogni. Nem is vágom, mire válaszolt, nem kérdeztem tőle semmit. Szóval csak bárgyún vigyorogtam a lányra, aztán félretettem a tányérom és hirtelen, de azért óvatosan átöleltem, mert hát azért a sütijeiben nem akartam kárt tenni :3
- Kawaii~ *3* - dörzsöltem hozzá az arcom az övéhez kuncogva, és közben magamhoz szorítottam - Al-chan pipogya srác, szerintem csak beijedt, mert nem hiszi el, hogy szimpinek találod. Vagy csak simán kivár, hogy ne érezd túl tolakodónak :3 - magyaráztam, hogy miért tűnhet úgy, hogy a srác nem beszél vele. De tényleg, olyan ari volt, hogy így aggódott, ez az ártatlanság nagyon bájos volt :3 - Na de hogy volt a randi, hova mentetek és mit csináltatok? *.* - kérdeztem talán túlzott érdeklődéssel is, nagyon kíváncsi voltam, hogy Alex hogy viselkedett azután a rengeteg tanács után, amit adtunk neki Nacchannal és Junnal. Tuti semmit nem valósított meg belőle, ez az olyan pasiknál, mint ő, így szokott lenni Neutral

by **Hinari** Szer. Dec. 10 2014, 13:18

Önkéntelenül is kiült az arcomra a huncut vigyor, amint Miri elfordult: nem szándékoztam zavarba hozni… vagyis, talán csak egy kicsit. Lehet csak ki akartam próbálni, hogyan reagál, ám úgy tűnt, nem veszi olyan nagyon komolyan, s a tudat, hogy vele is elengedhetem magam, azért egy kis megkönnyebbüléssel töltött el. Válaszára is csak jókedvűen bólogattam, mint aki megérti, persze, bár nem hiszi el – hisz minek is hagyjam abba pont itt? Rolling Eyes

Aztán persze őt se kellett félteni, egyetlen félmondattal sikerült megfordítania a helyzetet, s én már arról is megfeledkeztem, mit is akartam pontosan az előzőekkel; fejemben rögtön az Alexhoz kapcsolódó gondolatok kezdtek el cikázni, kiszorítva minden mást. Elpirultam, Miri vidám közvetlenségére pedig még jobban.
- Gondolod? – kérdeztem tőle leplezetlen örömmel, azért lesütve a szemem egy pillanatra – Remélem igazad van… - tettem még hozzá egy fokkal halkabban, tovább mosolyogva, közben azon agyalva, hogy vajon tényleg ezért nem tesz semmit? Lehet… lehet tényleg csak kivár. De jó lenne… vagyis, én nem is tudom. Embarassed

Ne várjon >.< Vagy, ööö… - Hm? Jah – kaptam fel a fejem, próbálva felfogni a lány kérdését – Hát még karácsonykor találkoztunk, az ünnepségen… az nem volt megbeszélve, igaz, de akkor elhívott sétálni, felmentünk egy csöndes kis falucskába, meg meghívott teázni… és olyan jó volt vele lenni. Kettesben… és azt hiszem neki is tetszett, bár ott még nem volt komoly, azt hiszem… - meséltem, kezeimben egy sütit tartogatva, mely összemorzsázott mindent, ahogy belemerültem az emlékekbe, meg is feledkezve róla, hogy egyre gyorsabban forgatom – Aztán sokáig nem is keresett, bár a tizenötös bosson… már amennyire emlékszem belőle – ráncoltam a homlokom, ugyanis az emlékképek eléggé elmosódottak voltak, s ha csak a fele igaz annak, amit tudok… hát, azt inkább nem ragoztam tovább, hisz Miri is ott volt – Szóval aztán elhívott az AincradStarsra – folytattam, próbálva terelni a témát a majmos szintfőnökkel történtekről – Kiültünk a kertbe, szép idő volt, meg… meg cseresznyefák és ő… - pirultam el, ahogy visszaemlékeztem – Éshát végül meg is csókolt – fejeztem be, s azt hiszem ennél vörösebb már nemigen lehettem volna. A sütinek is hűlt helye volt, csupán egy morzsakupac, amit zavartan söpörtem le magamról, figyelve, ahogyan még a levegőben elpixeleződik.

by **Mirika** Szer. Dec. 24 2014, 15:55

Ennyi? Majdnem kibukott belőlem a kérdés, de ügyesen az alsó ajkamba haraptam, így megakadályozva, hogy zöldségek folyjanak ki a számon. Egész lelkesen hallgattam a beszámolóját, hevesen bólogatva és ösztökélve néhány és-és kérdéssel arra, hogy folytassa bátran. Habozott, hogy mit is mondjon, de ha találgatnom kell, akkor tuti valami ilyesmit képzelek el róla. Elég visszafogott csajszi volt ahhoz, hogy ilyen kis szerény mesélésre fussa csak a habitusából, és ne olyan lelkesre és csapongóra, mint amilyet én szoktam előadni a barátnőimmel. Hajh, itt még nem is tudtam ilyesmit csinálni, nem is tudom, mit csináltam annyi ideig... túlságosan beszippantott a játék, azt hiszem. De ebben is segített nekem Anat, mióta együtt voltam vele, talán kicsit nyitottabbá váltam, és odafigyeltem arra is, hogy tényleg megismerjek pár emberkét, aki közel állt hozzám. Ez már csak azért is fontos volt, mert könnyen lehet, hogy ezek a kötelékek fogják helyettesíteni azokat, amik odakint elszakadnak. Majdnem biztos voltam benne, hogy azok el fognak szakadni, túl jól ismertem azokat a csajokat Rolling Eyes

- Jajj, olyan kis romantikusak vagytok x3 - nevettem fel, ahogy elképzeltem a kettejüket. Valami olyasmi kép élt bennem, hogy totál zavarban kussolnak a cseresznyefa árnyékában, tétován nézegetik egymást, aztán tíz perc rákészülés után nagy nehezen megtörténik a csók Razz

- Lehet nekünk se ártana, Anat folyton rám mászik amikor együtt vagyunk, akár provokálom, akár nem Mondjuk most... asszem ez a legkisebb gondom. Tök furán viselkedik mostanában, ez a szafaris ügy is... Kicsit irigylem a problémáitokat, arra legalább van válaszom - kuncogtam, próbálva elviccelni a dolgot, de azért látszott rajtam, hogy nem vagyok teljesen okés állapotban, ha ez szóba kerül. Márpedig szóba akartam hozni, hátha tud Hina-chan is valami olyan megnyugtatót mondani, mint amit én is tudtam neki. Nem lett volna rossz, ha egy kicsit el tudom a gondolataimat szakítani arról, hogy biztos valami komoly gond van.

by **Hinari** Hétf. Dec. 29 2014, 13:47

Rájöttem, hogy jólesik így kibeszélni a dolgokat valakivel, úgy igazán. Még akkor is, ha a nagy részét sajnos nem mondhattam el a lánynak: hisz maga a fájdalomérzet jelenléte kevert össze minket ott a kertben, azt hiszem. A váratlan érzés, hogy elveszíthetem, és a megkönnyebbülés, hogy rendben van, s hogy örül nekem. De bármennyire is akartam, megígértem kettőnknek, hogy titokban tartom. Óvatosan néztem Mirire – neki talán…? … Megbízom benne ennyire? De szerencsére hamar folytatódott a beszélgetés, s a lány nem is akadt fenn a félmondataimon, így egy kicsivel könnyedebben tudtam már hozzáállni, most, hogy nem kellett ügyelnem a szavaimra. Ám Mirikán látszott, hogy habár lelkesen cseverészik a témáról és tényleg segíteni akar, s tud is, azért nála nincs minden rendben. Már az arénázás előtt is volt szó erről, most azonban nyugodtabban tudtunk beszélni róla, nem volt semmi, ami elterelte volna a figyelmünket.
- Hmm – estem gondolkodóba, s így visszaemlékezve, nemigen tudtam mit mondani. Anattal mostanában nem is találkoztam, csak bossokon, így semmi fogalmam nem volt róla, miért ment el, s miért egyedül. Próbáltam valamit kiokoskodni a kint tapasztaltakból, ám Naithen nagyjából annyiban hasonlított a harcos fiúra, hogy mindkettő pasiból volt. Nem mintha a húgaként bármi belátásom lett volna a dolgaiba – s odakint nem is akartam, hogy legyen. Hogy engem bármi is érdekeljen, aminek köze van hozzá… Még mit nem!

- Őszintén nem tudom, Miri – vallottam be végül – De szerintem ne bánd. Szeret horgászni, s ez a haláljátszma, amiben vagyunk, sokat kivesz az emberekből. Kell a szünet, kinek így, kinek úgy – mosolyogtam rá biztatón - Éshát, well – haboztam egy kicsit, mert én aztán tényleg nem az a típus voltam, aki csakúgy ilyenekről beszél – szóval, szerintem előbb-utóbb felerősödnek a vágyai, érted – kaptam el a pillantásom – Nem hinném, hogy ne hiányoznál neki – fordultam végül vissza felé – Kicsit elvan, aztán ott folytatjátok, ahol abbahagytátok. ^^

by **Mirika** Vas. Jan. 18 2015, 15:03

Volt abban valami, amit Hina-chan mondott. Mármint a kikapcsolódás részében, mert hát nálam is volt már párszor olyan, hogy besokalltam, és akkor senkit sem akartam látni, csak kicsit egyedül lenni és belefojtani magam a saját gondolataimba. Nem nagyon valósítottam meg, mert ide-oda azért így is elmászkáltam, de akkor volt az, hogy full némán és csendesen tettem a dolgom, tőlem szokatlan módon. Máskor meg ugye én vagyok a társaság középpontja, kicsit nagy a különbség Razz

Lehajtottam a fejem, és mivel rátévedt a tekintetem egy falatnyi sütire, ezért be is kaptam azt. Na, ilyenkor aztán jól tudott esni, ahogy a piskóta szétmállik a számban és szétterjed az édes íze. Még mosolyt is csalt az arcomra, igaz halványat, de mosoly volt. Annak ellenére is, hogy kicsit fájt, ha hihetek annak, amit a szöszi mondott. Nincs szüksége arra, hogy ott legyek mellette és támogassam, nem tudtam visszaadni azt, amit ő adott nekem. Hiszen Anat nélkül most tuti nem lennék ennyire összeszedett és kiegyensúlyozott, rengeteg mindent köszönhettem neki. Aztán hirtelen felkaptam a fejem, és Hinára meredtem... majd elnevettem magam.
- Hallod, ha csak ezért tér vissza, akkora taslit adok neki, hogy visszarepül a 10. szintre - feleltem is, majd változtattam a pozíciómon, kicsit már kényelmetlen volt így ülni - Csak azért kicsit izé, hogy nélkülem képzeli el a szünetet Biztos azért választja inkább a halakat, mert azok nem duruzsolnak folyton a fülébe. Bezzeg én - sóhajtottam fel megadóan, majd magam elé meredtem. Mármint oda, ahol a tányérom volt. És egy hirtelen ötlettől vezérelve egy kevés citromos krémet az ujjamra applikáltam róla, majd bekentem vele Hina-chan arcát és kapásból le is nyaltam egy cuppanós puszival.
- Spéci köszönet - kuncogtam pajkosan, élénken fürkészve az arcát. Csak zavarba jön tőle, és én szeretem nézni, ahoy zavarba jön Razz

by **Hinari** Hétf. Jan. 19 2015, 00:43

Amikor rám nézett, abban a fél pillanatban, míg el nem nevette magát, az arcomon lévő halványrózsaszín pír rákvörössé változott, s a hirtelen váltását is nehezen tudtam lekövetni – éppen hogy nem kezdtem el magyarázkodni, így megkönnyebbülten csuktam be a szám, amikor Miri a maga laza stílusával folytatta. Végül, jobb híján, magam is elvettem mégegy süteményt, nem is igazán figyelve oda, hogy melyiket. Csak… ne lássa rajtam, hogy egyáltalán nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Lassan, ütemesen majszoltam az édességet, azon agyalva, hogy vajon mikor fogok eljutni odáig, hogy ne lepődjek meg a lányon újra és újra. A gondolat azonban mosolygásra késztetett, s bár hozzászólni semmi építő jellegűt nem tudtam, azért végig figyeltem őt, próbálva a számban lévő sütitől függetlenül valamiféle értelmes és egyetértő arcot vágni. Majd jött a hezitálás, hogy namármost hogyan segítsek rajta, mit tudnék olyat mondani, ami kicsit jobb kedvre derítené őt – hisz hiába látszott vidámnak, azért szavaiból a csalódottságot is ki tudtam olvasni, én pedig ezen akartam segíteni… csak éppenséggel fogalmam se volt róla, hogyan.
Persze Miri nem az a lány volt, akinek sokáig fenn lehetett tartani az érdeklődését holmi komoly témákkal. Így nem is próbálkoztam vele, s mire gondolatban eljutottam idáig, ő is megtalálta a tökéletes megoldást a dolgok egy teljesen más irányba terelésére. A hirtelen puszi után konkrétan levegőt venni se tudtam, nemhogy bármilyen normális reakciót produkálni, ám az első pár, kb egy hal szintjén álló életjelet produkáló másodperc után (melyekben nagyjából csak tátogni tudtam), azért én is magamhoz tértem már annyira, hogy legalább megpróbáljam elhessegetni a zavaromat. Kezdetnek azért reflexből érintettem az említett felületet, majd fél pillantás a saját tányéromra, hátha akad ott valami, ami muníciónak használható, végül pedig a félig hitetlenkedő, félig csodálkozó, de mindenképpen pozitív mosoly, ami hamar átment kuncogásba.
- Érdekes egy duruzsuló méhecske vagy te – húztam végig ujjamat az arcomon – Szúrás helyett inkább puszit adsz – mondtam, és bár beleillett volna a szituációba, hogy fogjak valami mézeset, és rákenjem, de mégsem éreztem ezt teljesen jónak. Azért még vetettem rá egy aggódó pillantást, hogy biztosan jól van-e, majd mosolyogva bólintottam, szavak nélkül zárva le a témát, s folytatva azt egy teljesen másikkal, közben fel is állva, hogy újabb kört tegyek az édességhalmok között, Mirinek is szedve párat, amit még nem kóstolt, s amit – mint kifejtettem neki – egy méhecskének alapkövetelmény ismernie. Azzal persze egy cseppet se foglalkoztam, hogy szeretné-e megkóstolni: ha kellett be is tömtem a szájába, nevetve az ezt elkerülni szándékozó próbálkozásain, a lényeg itt úgysem az volt, hogy mit csinálunk – hanem hogy mindketten jól érezzük magunkat. S azt hiszem, ezt sikerült is elérni.

by **Rosalia** Hétf. Jan. 19 2015, 20:11

Mirika: Trükkmester Gyűrűje
Hinari: Mini Potion

by **Hinari** Hétf. Feb. 16 2015, 00:44

Ayani

Előzmény itt.

Kósza, néha-néha felerősödő szellő és homályos napfény jellemezte a reggelt, melynek ily késői óráján ballagtunk a JL céhháza felé. A hideg ellenére jókedvűen, összehúzott kabátban, már ami engem illet, hiszen ahogy beértünk a védett övezetbe, le is szerelkeztem, a vért helyére meleg ruhát és sálat, a sisak helyére pedig sapkát véve fel.
- Amúgy jó harc volt, tényleg. Rég voltam már rákényszerítve, hogy ennyi segítséget kérjek a Katanától, a képességhasználatról már nem is beszélve – hallhatták azok, akik elmentek mellettünk, s ha esetleg visszanéztek, érdeklődve figyelve a két lányt és a paripát, talán még hallhatták, ahogy hozzáteszem – Ügyesek voltatok mindketten.
Belépve a kapun, a hűvös időt kellemesnek azért még mindig nem mondható hőfok váltotta fel, a hatalmas előtérben szabadon járhatott a levegő, bekúszva a konyhába, a gyűlésterembe és a vendégszobába, ám mi nem álltunk meg itt. Felvezettem őket a lépcsőn, egészen a csokiszobáig, s amíg ők leültek, én leszaladtam teáért: mégsem illik a vendégeket a folyosón várakoztatni. Meghagytam Ayaninak, hogy amíg távol vagyok, nyugodtan válasszon a csokoládék, édességek közül, s nemsokára már löktem is be könyékkel az ajtót, kezemben egy tálcát egyensúlyozva, rajta két csészével és egy kancsó forró vízzel.
- Hoztam többfélét is, milyet szeretsz? – kérdeztem, a kis tálakra bökve, melyekben teafüvek sorakoztak. Volt ott Jázmintea, Zöldtea meg még több másik is, s a lánynak csak egy szavába került, hogy az általa választotthoz öntsek egy kevés vizet, hogy aztán leszűrve azt, a csészéjébe öntsem. Ha kért, persze kapott hozzá citromot, cukrot vagy akár tejet is, én a magam részéről viszont ezúttal ezek nélkül ittam: mostanában kezdtem rászokni az igazi teákra, amik nem igényeltek plusz ízesítést. Ha pedig minden készen volt, s Tűzrózsának is találtam valamiféle harapnivalót és innivalót, leültem a lány mellé a kanapéra, élvezve kicsit a meleget, mi e szobát uralta. Úgy éreztem, egy kis idő még kell, mire „kiolvadunk”, időnk pedig bőven volt még: a komoly beszélgetés egyelőre várhatott.

by **Kusumi Ayani** Hétf. Feb. 16 2015, 03:52

Hinari szavaira, csak legyintek, és mosolyogva mondom hozzá.
- Ugyan ne szerénykedj. Remek kardforgató vagy, és ezt mindenki tudja. Nem mellesleg a pontozást is tapasztalatból kell csinálni, ha rosszul pontozol, nem leszel, olyan hatékony.
Ugye én például szinte össze-vissza pontozom magam mostanában… de egyszerűen nem tudom, mit csináljak. Az élet jó, mert tankosodok, és a heal képességemmel is többet töltök, az irányítás is szuper, mert úgy többet is sebzek, és a láncok egyszeri tűzsebzése is növelődik. De ugye, ha nem tudom biztosra aktiválni, akkor sokszor nem megyek ezekre, semmire… Hinari végül azt mondta, hogy mehetünk hozzájuk. Felcsillan a kezem, és izgulni kezdek kicsit… Sosem voltam még más céh házában… Tűzrózsa lángjai kellemes fényben játszottak, miközben Hinari kezei átsiklottak a sörényén. Bár érezhetett egy kis ellenállást, végül is még is csak tűzről van szó. De a finom, lágy melegség még bizseregtetheti a lány ujját. Ezért szeretem én is simogatni a pacim. A lángjai nem égetnek, csak ha nem kedvel, és mindig jól eső érzéssel lát el. Nyugodtan társalogva indultunk, hát útnak, és szépen sorjában véve a lépéseket, egyszer csak a céhház előtt találjuk magunkat. Alig láthatóan lassítok, ahogy közeledek. Bár az is igaz, hogy izgulok, de más ösztökélt lassításra. Ahogy végigmérem a palotát, kezem megmarkolja a szívtájékomnál a ruhám.
- Yui…. – mondom szinte alig hallhatóan, egy csöppet csillogó szemmel.
Tűzrózsa prüszkölése ébresztett fel, aki még mindig Hina mellett volt. Remélem nem figyelt Hinari. Nem szeretném, ha emiatt érne vége, ez a kellemes nap. Gyorsba megtörlöm a szemem, és beérem őket. Azonban mielőtt beérnénk, hirtelen felkapom a fejem.
- Várj! – szólok Hinanak.
Gyorsban lehívom a menümet, és szabadidős ruhára váltok. Fújok egyet, majd Hinarira nézve, zavartan nevetgélve magyarázom el gyors.
- Instant légfrissítő vagyok… ahova lépek a köpenyem miatt virág nő. – visszanézek az útra, ahol valóban virágok jelzik az utamat – Bár ha rálépnek, elpixeleződik, meg egy idő után amúgy is… de azért mégsem szeretnék gondot okozni nektek ezzel.
Majd végül, ha Hinari megindul követem. Menet közben megint folyt a beszélgetés.
- Én is nagyon élveztem… amm Katanatól? – kérdezem nagy szemekkel, majd hümmögve kezdek el gondolkodni – Most, hogy mondod, gyakran hallok harcok közben egy ismeretlen hangot, ha ottvagy közelembe… a kettőnk harcánál is hallottam egyszer-kétszer… amm. – felismerés fut végig rajtam – Ammm Hinari… van köze ahhoz, amiről én meséltem neked a mezőn? – utaltam a kesztyűre, de aztán gyorsba hozzáteszem – Nem kell válaszolnod amúgy, ha nem akarsz. – mosolygok rá végül.
Ahogy végül beérünk a szobába, máris leülök, ha hellyel kínál, majd siet is a teáért. Körbenézek a szobában. Szinte mindenhol csoki. Fúj >< bár mondjuk, lehet csak azért vagyok így vele, mert én nagyon rászoktam a magam által készített dolgokra. Na jó, nem köntörfalazok, nem szeretem a csokit… megeszem, jól esik, de nem szeretem… max 1-2 falat. Hinari hamarosan visszatér a teával, és hálás köszönetet mondok érte. A teába csak citromot rakok, nekem annyi is elég. Mikor Hinari indulna Tűzrózsának is szerezni valamit, finoman megfogom a kezét.
- Hagyd, csak ezt intézem. Úgyis készültem neki. – mondom mosolyogva, vagy lehívom a menümet, ám mielőtt kivenném, az ételt gyors odaszólok neki – Ez lehet kicsit érdekes lesz elsőre neked.
Rábökök, és a hússzeletek máris a kezembe teremtek. Látszódott rajtuk, hogy meg voltak sütve, és a zöld fűszerdarabkák is jól látszódtak. Három szelet volt, melyet sorba Tűzrózsának adogattam. Ő szó nélkül szájába vette, és lenyelte a húsokat, végül utolsót lenyelve. Nyújtózott egyet, majd megrázva a sörényét lefeküdt a földre, és pihent kicsit. Ha Hinari meghökkent arcát látom, felnevetek, majd elmagyarázom a helyzetet.
- Tűzrózsa mindenevő. Bár fogazata megegyezik egy lóéval, ha elég kicsi a hús, képes lenyelni. Tűtrózsának nem az étel számít, hanem az, hogy éghető legyen. Akár széntől is jóllakhat. Bár kedvence közé tartozik a hús, mert szereti a zamatát, és a lángjai is fényesek lesznek tőle.
Szinte varázsütésre a lángjai élénkebb színben tündökölve lobognak. Nem történt hőmérsékletváltozás, mégis úgy tűnt, mintha valami éghető égne. Na, igen, most kezdődött az emésztés. Rámosolygok a lányra, majd megütögetem finoman az orromat jelezve, hogy szívja tele a tüdejét, és én is így teszek. A csoki illatán áttörő citromfoszlányokat lehet felfedezni. Mely szerintem nagyon jól kiegyensúlyozza a levegő zamatát.
- Citromfű. Legalábbis az evilági változata. Ha jól emlékszem Sárga Xena, a levél neve, vagy hasonló. Az erdőben nő a nagyobb szinteken. Fűszerként használva nem valami praktikus mert íztelen, viszont kellemes citrom illata lesz. Tűzrózsánál pluszba szeretek ezzel szórakozni, mert, ahogy elégnek a gyomrában a fűszerek a lángjai a fűszer illatának párlatait erősíti fel. Jópofa trükk kellemes illat megteremtéséhez nem? És még Tűzrózsa is jól lelkik.
Nevetek rá a lányra. Majd egészséget kívánva, megfogtam a poharam és belekortyoltam a teába…. finom volt… ízlett… és úgy érzem, meg fel kell húznom az italkészítésemet, mert ezt mindenképp meg kell tanulnom….

by Ajánlott tartalom