Askr vs Kyuushiro

[off]Engedély a negyedik KT-ra Kleintől megvan.[/off]

Ez az, kezd beindulni az üzlet. Nem elég, hogy most rakattam félre egy árussal két Arany Gyűrűt, nemrég egy céhvezérrel is beszéltem, aki azt mondta, bevesz a céhbe... White Rose a neve, ha jól emlékszem.
Egyszóval kezdek erősödni. Ha meglesznek a gyűrűk, 13 lesz a sebzésem, ami azon túl, hogy a szerencseszámom, egy egyes szintűtől egész jó. Addig azonban a 7 sebzéssel püfölöm az ellent, akár játékos, akár mob. Azért az se rossz.
Persze nem áltatom magam. Gyenge vagyok. Bár az egyes szintűek között jónak számítok, a jelenlegi erőm messze van attól, hogy segíthessek a játék végigvitelében, azaz a bossok irtásában. Hiába hősködöm a jelenleg felfedezett második legjobb kardforgató fegyverrel, még rengeteget kell fejlődnöm. Hiszen még a második szintet sem értem el... bár igaz, hogy közeledem hozzá.
Hát akkor nem is lazsálok tovább. Kajálás közben folytatott belső monológomnak vége szakad, az ennivaló jelenlegi mennyiségével együtt. Felállok a padról, ahol ettem azt a kenyérre hasonlító valamit, és elindulok. Célom nem a küzdőtér, bár KT-zni akarok... csak sétálok az utcákon, hátha meglátok egy random embert, akivel összemérhetem erőmet. Egytrészt tök menő a házak között harcolni, másrészt nem is csináltam még ilyet. Nagyobb téren már küzdöttem, de a kisebb-nagyobb utcákon még nem. Izgalmas lehet úgy küzdeni, hogy közben vigyáznom kell, ne borítsak fel senkit és semmit.
Az utóbbi miatt egy nem túl forgalmas városrész felé veszem a lépteimet. Az árusok nem a járókelők lába elé pakolják ki az itemeket, az njk-k nem löknek fel mindenkit, és játékosokból sincs tömeg. Egy viszonylag tágas, 4-5 méter széles út, kisebb-nagyobb keresztutcákkal. Ideális a fegyverforgatásra, de a taktikus rejtőzködésre is.
Nagyon jó, és ki legyen az ellenfelem? Tekintetem körbefut a kevés játékoson, és megállapodik egy fiún, egy badass stílusú farkassal. Nem tudom, milyen erősek, de próba szerencse, úgyhogy feléjük irányítom a lépteimet. Idomár ellen még úgysem küzdöttem. Nyíltan haladok felé, mint mindig. Mikor odaérek, nyugodtan megszólítom.
-Üdv, Kyuushiro vagyok. Kiállsz ellenem egy fél életes párbajra?
Amíg a választ várom, lopva felmérem a terepet. Hasznos lehet még.

Kissé tolakodó felhívásom láthatóan meglepi az idomárt, aki a petjére néz, mintha tőle kérne segítséget a döntéshez. Aztán bemutatkozik.
Askr? Honnan ilyen ismerős? Előbb az arca, most már a neve is. Á, megvan!
-Mi már találkoztunk, nem igaz? A békás küldetésen. - kérdezem, vagyis inkább mondom neki, miközben elfogadja a kihívást, és megjelenik a visszaszámláló. Kicsi a virtuális világ, ráadásul azóta nem telt el sok idő, szóval nem fejlődhetett olyan sokat. Én sem fejlődtem, bár a gép forog... csak az alkotó nem tud pihenni, aki jelen hasonlatban én vagyok. De ha lazsálhatnék, nem hívtam volna ki egy random játékost harcolni.
Miközben telik az egy perc, Fényes Vaskardomat kényelmesen kihúzom övemen pihenő hüvelyéből. Ezt Askr nem láthatta azon a küldetésen, már ha egyáltalán figyelt a fegyveremre. Támadóállást veszek fel, majd körbesandítok.
Remek, az út elég széles egy nyílt párbajhoz. Egyelőre nem tervezem a szűkebb utcákon folytatni a harcot, de majd meglátjuk. Ellenfelem is készülődik, azaz elővesz egy kést, a kölyökfarkas pedig felugrik a vállára. Mikor letelik a felkészülési idő, már mindketten (bocsánat, mindhárman) harcra kész állapotban vagyunk.
Nem húzom az időt, támadok. Futás közben tudatosul bennem, hogy Askr átengedi nekem az első támadás jogát, de ez a támadás szempontjából lényegtelen. Egy helyen vannak a pettel, szóval az idomárok körében oly divatos bekerítési módszert sem alkalmazhatja. Első lépésként felmérem a gyorsaságát. Kardommal lesújtok a válla felé (amelyiken nem ül a farkas), egy szimpla, egyenes vágással. Nincs túlbonyolítva, de nincs is rá szükség. Ha ez megvan, oldalra ugrom, el a farkas fogai, és Askr kése elől.

- De bizony ott találkoztunk. - erősítettem meg Kyuushiro szavait, majd elmosolyodtam. A visszaszámlálás utolsó pillanataiban, bár nem sok hasznát venném ebben a harcban, de elővettem a késemet, míg az ellenfelem a kardját. Feszült pillantásokkal méregettem a férfiút, s egy biccentéssel a tudtára adtam, hogy készen álltam a megmérettetésre. Hati egy határozott vakkantással tette ugyanezt, s mire a számláló a végponthoz érkezett, Kyuu már rohamozott is, egy egyenes kardlendítéssel, a "szabad" vállam felé. Rögtönözve - márha tudtam olyat - félreoldalaztam a csapás elől, majd az ellenfél is ugyanezt teszi, nehogy esélyt kaphassak egy sikeres ellentámadásra. Szó, mi szó, hamar le akartam tudni ezt a küzdelmet, hogy minél hamarabb fejlődhessek. Ez volt a cél, semmi más. Ha nyerek, ha vesztek.
- Hati, most! Használd "azt"! - kiáltottam a petemnek, mire értően vonyított és a vállamról a magasba szökkent. Szinte a napot is eltakarta, miközben az átalakulása a szokásosan zajlott le, s másodpercekkel később - füstszerű árnyékba burkolva - egy monstrum méretű démonfarkas állt Kyuuval szemben. Mivel még a Hold leplének hatása nem tartott túlságosan sokáig, nem habozott. A közeli padnak az árnyékából három csápot formázott. Nagyot dobbantott mellső mancsaival, s az első két csáppal igyekezte a kardforgató férfiú lábait körbetekerni, ezzel megfosztva a futás szabadságától, míg a harmadikkal ostorként próbált lecsapni. Ha sikerült, ha nem, ezek után Hati visszaváltozott azzá a kicsi, gyámoltalannak látszó farkassá, amilyen általában volt, hogy azzal legalább spóroljon a nehezebb alkalmakig. Igaz, nem keserednék el túlságosan a vereség gondolatától, de legalább ne megalázó legyen: hadd vethessek be a petemmel egy-két menő húzást. Az egyoldalú küzdelmeknél nincs is borzasztóbb, pláne ha egy szinten tartózkodok az ellenfelemmel.

Kényelmesen hasítok ellenfelem válla felé. Nem sietek, mert minek? Ha már harc, kiélvezem minden pillanatát, és fejlesztem a taktikámat is, nemcsak a pontjaimat.
Nem várok nagy eredményt a támadástól, és nem is csalódok. Askr félremozdul a pengém elől, majd kiált egyet... Hati? Ó, igen, a farkasát hívja Hatinak.
A pet felugrik Askr válláról. Hátraugrok, és ösztönösen emelem a pengém, mikor a pet körvonalai megremegnek. A szemem előtt változik át egy szörnyeteggé, melytől, nem titkolom, megijedek. Egy pillanatig.
...Oké, ez a forma király, meg minden... nyilván pontnövekedést is okoz, nem? Óvatosan akarok támadni, nehogy meglepetést okozzon az új statjaival. Oldalra ugrom, azaz ugornék, de ekkor szorítást érzek a lábamon, és elvágódom.
Mi? Mi van?
A földről felemelkedik egy... öhm... árnyék. Jó, akkor most mi van? Ezzel tud támadni is? Persze, hogy tud, máris felém csapódik egy árnyostor. Próbálok védekezni, de esélytelen... páncélom értéke nullára redukálódik, és veszítek egy életpontot is. Hát ez marha jó... erre mondják, hogy a meglepetés ereje.
A támadás után a farkas visszaalakul megszokott alakjába, és a lábamat fogvatartó árnyék megszűnik. Felkelek a földről, és máris küzdőállást veszek fel.
Megvan!
A gyenge pont. Az idő. Az idő, amit az átváltozással tölt a pet. Ha azalatt az idomár közelébe tudok férkőzni, talán leszek olyan gyors, hogy az árnyékidomítás előtt megsebzem a fiút. És akkor már közelebb kerültem a célhoz.
És egy alapszabály... ha látok magam előtt egy marha nagy, rémisztő valamit, nézzek a lábam elé!
Elkezdek Askr felé rohanni. Számítok arra, hogy a farkas elém áll, ez esetben a Fényes Vaskard pengéje kéken felvillan, és a démonfarkas kölyök szügye felé szúr. Ha Askr maga próbál védekezni, balról, vízszintesen csapok egyet a dereka magasságában. Közben bármi történjék, ügyelek a farkasra is, nehogy átalakuljon, és rám támadjon.

Páncél: 0/2
Élet: 19/20

Hati csele sikeresnek volt mondható, s amint futólag ránéztem, büszkének mutatkozott. Éles küzdelemben, egy játékossal szemben amúgy sem tudta kipróbálni. Ha lesz időm, pacsizok egyet a komával, ám harc kellős közepén voltunk és figyelni kellett Kyuu összes támadásra való elrugaszkodására. A férfiú felém tartott, ami persze ésszerű volt, elvégre nem éppen a petemmel kellett elbánnia, hanem velem. Szörnyű, hogy nem rendelkeztem semmiféle offenzív képességgel, ráadásul a sebzésem is egyelő a nullával. Csakis Hati volt az, aki tudott hatékony támadásokat intézni Kyuu ellen, nekem viszont vagy el kellett táncolnom, vagy hősiesen viselni az ütéseket, de az előbbi alternatíva valahogyan nem tetszett nekem. Az egész harc kilátástalannak tűnt, s bár megijedtem a támadó ellenfelemtől, merészen vártam a csapást. Hati mindvégig Kyuu mögött volt és igyekezett zajt nem csapva becserkészni a kardforgató játékost. Igazi farkasként lapított és szemmel tartotta az ellenfelet, s a legjobb időzítésre várakozott. Ez viszont némi áldozattal járt: amint késemet kitartva védekeztem, a kéken ragyogó kard bal oldalról csapott le a derekamra és jónéhány életponttól szabadított meg.
- Csinos kis "játékszer". - jegyeztem meg udvariasan. Valós életben nyilván fájhatott volna, de legalább ezt a főmufti KA mellőzte és a fájdalom legkisebb forrását is csak hírből ismerhettük. Keseredett mosolyt eresztettem el: még az életre utaló kellemetlenségek is mellőzve lettek, de nem hagyhattam, hogy gondolataim elragadjanak még egy barátságosnak mondható párviadalról. Éleset füttyentettem a petemnek, mire az egy határozott elrugaszkodással vetette magát Kyuu meglendített karja felé és igyekezett belemélyeszteni abba apró, de tűhegyes agyarát. Reménykedtem, hogy ezzel sikerül néhány életpontot leszedni a kardforgatótól, de ha nem is jönne össze, legalább kellő tapasztalat lesz és még ott volt utolsó ütőkártyaként a Hold leple is.

Páncél: 0/2
Élet: 15/20

Sikerült! Askr próbál védekezni, de nem tud, a penge belevág a testébe, mem kevés életponttól megszabadítva. Nem tudom megállaptni így sebtében, de minden bizonnyal egy-két sikeres támadás, és megnyerem a párbajt. Ez gyors lesz, legalábbis remélem.
Mikor ellenfelem füttyent, észbe kapok, és balra ugrom... de már késő. A farkas fogai belevájódnak a kezembe, újabb életpontoktól megszabadítva. A francba! Hibákat hibára halmozok, így nehezen fogom legyőzni. Most harcolok idomár ellen először, így nem szoktam meg, hogy két ellenféllel harcolok egyszerre. De ez akkor is eléggé súlyos volt, máskor vigyáznom kell, hogy ne hagyjam magam beszorítani.
A pet támadása után balra ugrom. Talán egy újabb támadást is sikeresen bevihettem volna, tovább haladva a győzelem felé (vagy azonnal nyerni, ki tudja), de nem akarok kockáztatni. Még nem. Félreugorhatott volna, miközben a pet újra használja a képességét, és akkor újabb támadás sikerülhetett volna, ha vagyok olyan szerencsétlen, mint eddig. Azt már nem. Inkább várok kicsit, és biztosra megyek.
Néhány lépéssel távolabb kerülök ellenfeleimtől, és lelkileg felkészülök az újabb mozzanatokra.
-Szép volt, erre nem számítottam. Túlságosan a te sebzésedre koncentráltam ahhoz, hogy a petre figyeljek. - mondom, majd védekező állást veszek föl, és várom, hogy ezúttal Askr mutasson valamit. Hogy még többet megtudjak a stratégiáiról, és a harci készségeiről.
Lássuk csak... már tudok a képességéről, persze a részleteket nem ismerem, de az most nem fontos. Persze ott van még az idomár képessége, amiről nem tudok, de úgyis kiderül később. Vagy nem. A lényeg, hogy ne kapkodjam el a dolgokat, és megvárjam a megfelelő pillanatot, amikor kockázat nélkül támadhatok.

Páncél: 0/2
Élet: 16/20

Feszülten állok az idomár támadására várva, kardom védekezőn magam elé tartom. Ellenfelem dicsér, amit egy fejbiccentéssel veszek tudomásul, és figyelem tovább a fiút és farkasát.
Hati távolodni kezd Askrtól, amire villan egyet a szemem. Nem fognak átverni még egyszer, ugyanazzal a trükkel. A beszorítás egyszer bevált, még egyszer nem fog... remélem. Én legalábbis mindent megteszek ennek érdekében. Tekintetem ide-oda jár, igyekszem figyelni mindkettőjüket.
Füstöt látok balról, és máris bevillan elmémbe az az érzés, ahogy az árnyék megragadta a lábamat. Na nem, azt már nem.
Előttem megvillan valami. Rendben, két legyet egy csapásra. Balra ugrok, a kést ezzel sikerül elkerülnöm, és egyúttal a szörnyszerű pethez is közelebb kerülök. Folytatom a mozgást, de egy csomó ostor jelenik meg körülöttem... esélytelen mindet elkerülnöm. Habozás nélkül folytatom utam Hati felé, nem törődve azzal, hogy az egyik ostor belém mar, újabb HP-ktől megszabadítva. Ha számításom beválik, a farkas átalakulása nem jár erőnövekedéssel, csak az árnyékos képességgel. A megnövekedett test egyúttal nagyobb célpontot is jelent, tehát valószínű, hogy eltalálom Hatit az egyenes szúrással, amivel támadok. Bármi is legyen, eltávolodok ellenfeleimtől egy kissé, és tovább tervezek.
Még egy sukeres támadás, egy csökkenő életcsík, és nyer. Viszont ez rám is igaz. A párbaj egyfajta Első Ütéssé alakult (ráadásul, ha megsebeztem a farkast, akkor eltűnik a következő ütésre... vagyis felugrik előttem az ablak, hogy elpusztítom-e. Pusztítja a halál, nem fogok megölni még egy petet sem. Ebben a harcban azonban nem fog tudni részt venni Hati, ha még egyszer megsebzem. Legalábbis azt hiszem, nem ismerem pontosan az idomárok harci rendszerét.)

Páncél: 0/2
Élet: 13/20

Sikerült: a felé hajított késem megzavarta a kardforgatót, így a szörnyeteggé változott démonfarkas cseltelen támadása ismét meglepte ellenfelemet. Újabb életpontokat vesztett. Viszont innentől kezdve a Hold leple nélkül kellett boldogulnom a petemmel. Termete ellenére Hati tartogatott meglepetéseket, köztük is szólva a korábbi kézen harapásos cselt.
~ Talán még a nyerés esélye sincs kizárva. Mondjuk igaz, hogy nagyokat üt, viszont ha megint a meglepetés erejét vetjük be... ~ gondolkodtam magamban, miközben Kyuu újabb lépésére figyeltem fel. Közvetlenül Hatit akarta megtámadni! Habár első számú ellenfele én voltam, s nem a pet, ez aggodalommal töltött el. A kardforgató már felkészült egy egyenes szúrásra. Az egész egy kivégzésnek mutatkozott, és már-már annyira beleéltem magamat a feszültséggel teli pillanatokba, hogy már azt hittem, Kyuushiro valóban végezni akar Hatival. Némán, ledöbbenve figyeltem, amint a támadás végbemegy. Elfordítottam fejemet, ám nem hallottam semmiféle vágás vagy vonyítás hangját. Amint ismét odanéztem, a kölyökfarkasnak semmi baja sem volt. Mivel Hati az Ovidus kőszínházánál végül megtanulta, hogyan változzon vissza a puszta akaratából, úgy itt is ezt a trükköt alkalmazta. Gyorsan elvetette magát a férfiú közeléből és az elhajított kést a szájában hozta vissza.
- Legközelebb ne ijessz így rám. - mondtam a farkasnak, miközben visszavettem fegyveremet, s nyugodtan simogattam meg fejét. Úgy tűnt, ez a menet csupán arra volt jó, hogy Hati megvédhesse önmagát egy keményebb támadástól, de a harc még nem ért véget. Miután a fekete farkaskölyök a fejemre mászott, közvetlen támadást indítottam Kyuu ellen. Miközben ha közelharcot folytatok a kardforgatóval, Hati könnyedén rávetheti magát az ellenfélre, olyan ponton harapja meg, ami a legközelebb esik hozzá, a harcnak való gyors végetvetés érdekében.

[Egy off kérdésem lenne... Hati át- és visszaalakulása mennyi ideig tart?]

Kardom kéken világítva halad a szörny felé, hogy átdöfje azt, így növelve nem kevéssel a győzelem esélyét. Azonban az átváltozott farkas helyett csak a puszta levegőn hatol keresztül, és a kis kölyökpet elslisszol előlem.
Hogy tudott visszaalakulni? Az átalakulás beletelt pár másodpercbe, ezek szerint a visszaalakulás gyorsabb. Logikátlan, de mindenesetre egész jól kihasználható előny... végül is én voltam a hülye, hogy nem figyeltem meg ezt a mozdulatot. Nos, ki mint vet, úgy arat, a támadásom bánta figyelmetlenségemet. Legközelebb jobban szemügyre veszem a fiú és farkasa mozdulatait, és igyekszem azonnal reagálni rájuk.
-Nem rossz... egész gyorsak vagytok. - mondom nyugodtan, miközben védekező állást veszek fel, és várom Askr következő akcióját. Nem kell sokáig mozdulatlanul állnom, a farkas elfoglalja helyét az idomárja fején, és támadásba lendülnek.
Nem fogok még egyszer bedőlni a régi trükknek, de nem ám! A tipikus 'idomár lefoglalja az ellenfelet, amíg a pet támad' dal véget ért, és nem tapsolják vissza az elöĺóadót. Askr kése elől egyszerűen balra lépek, elkerülve ezzel a farkas támadását, és gyorsan, derékmagasságban balról jobbra lendítem az egy kézzel fogott kardomat. Majd biztos, ami biztos alapon lépek hátra párat, hogy közben a pet ne tudjon becserkészni.
Kezdem megszokni a kettő az egy ellen harcot. Nem is bonyolult, ha el tudom érni, hogy egyszerre csak az egyikük támadását kelljen hárítanom... persze nem könnyű, de nem is olyan nehéz, hogy ez miatt veszítsem el a párbajt. Csak dinamikusan mozogni, kiszámíthatatlanul ide-oda táncolni, mindig tudni a két ellenfél hollétét, és a siker garantált. Már ha ilyen egyszerű lenne...

//A formát speciális képesség*kör erejéig képes fenntartani, hogyha erre gondolsz. Az át-, valamint visszaalakulás általában a kijátszástól függ, de most már amúgy is mindegy. :] //

Kyuu újabb bókjára biccentek, de közben büszkén kihúzom magamat. Nagyon úgy festett a dolog, hogy elszámítottam magamat. Az ellenfél gyorsan balra lépett, ezáltal Hati "becsapódását" is elkerülte. A fekete farkaskölyök csalódottan nyüszített fel és öltötte ki nyelvét, de rögtön a tettek mezejére akart lépni. Közben a kardforgató férfiú ismét meglendítette fegyverét egy végső csapásra. A petem asszisztálására vártam, amit abban a minutumban meg is kaptam. A démonfarkaska halált tántorító bátorsággal vetette magát a kard és jómagam közé. Mindez az egész egy szűk másodpercben zajlott le, de akkor mintha minden kisebb aktus is legalább egy órának tűnt. Nem tudtam mit tenni, mikor Kyuu rettentő fegyvere oldalba vágta és a pet a földre terült. Aggodalmaskodva néztem, ahogy Hati az oldalán fekszik, dermedt tagokkal. Szerencsére hamar fölállt, viszont az életcsíkja lassan az utolsókat rúgta. Tekintetem a kard és a pet között váltakozott, miközben lemeredve álltam az ellenfelem előtt. Túllépve az izgalmakon, nyugodtan hunytam le szememet.
- Elég. Föladom. - mormoltam Kyuunak és baráti jobbomat nyújtottam. - Lenyűgöző fegyvered van és igazán megtisztelő volt megküzdeni veled. Remélem azért egy visszavágóra vehető vagy. - kacsintottam, végül a földön elterülő Hatihoz léptem. A kezembe vettem és pofáját az arcomhoz nyomtam. Büszke voltam rá, főleg mert bár tudta, mennyi esélyünk volt a kardforgató ellen, mégis beleadott mindent annak érdekében, hogy ne egyoldalú küzdelem legyen. Végülis megizzasztottuk ellenfelünket és nem lett belőle megalázó vereség. Még így is fellelkesültem és biztos voltam benne: még lesznek ilyen izgalmas küzdelmek, mint amit Kyuuval folytattam.

[off] Igen, az át- és visszaalakulásra gondoltam, nem a forma fenntartására. Köszi. [off]

Még szerencse, hogy figyelemmel tartottam Hatit is, különben ellenfeleim támadása sikerrel jár, és vesztek. Így viszont, mivel elléptem a farkas elől is, semmi nem áll a kardom útjába.
...vagy... mégis?
Döbbenten nézem, mikor ahelyett, hogy az idomárt sebezném meg, a pet veti magát a kéken világító penge elé. Ahogy gondoltam, nem hal meg, de meglehetősen kevés élete van, és a kimerültségtől elterül a földön. Nem semmi egy mesterséges intelligenciától, hogy feláldozza élete jelentős részét. Reflexből elugrom Askrék közeléből, biztonságos távolságba húzódva, de nincs rá szükség, az idomár pár másodpercig biztos nem fog támadni.
Legalábbis ezt gondolom. Ami valóban történik, az viszont még engem is meglep. Feladja a küzdelmet? Most, mikor mindkettőnknek egy ütés kell a győzelemhez? Pedig nagyjából egyenlő esélyünk van.
Hát persze... nem ismer. Nem tudja, valóban megölöm-e a petjét, úgyhogy ösztönösen félti. Dicséretre méltó, még annak a tekintetében is, hogy a jutalmazásnál nem számít, ki a győztes és a vesztes. A bizalmatlanság magától értetődő reakció, és legtöbbször helyes is. Hiszen a külső alapján csak néha lehet helyesen megítélni a jellemet.
Elmosolyodok, elrakom a Fényes Vaskardot, és elfogadom volt ellenfelem békejobbját.
-Köszönöm, hogy ezt mondod, de a te képességed viszont hihetetlenül jól használható, és veszélyes.
Ja tényleg, nem is mutattam meg Askrnak a képességemet. Nagyon helyes.
-Alakíts ki minél nagyobb összhangot a peteddel, és az erőd megnövekszik... bár a statjaidat már így is jól kihasználod. Köszönöm a küzdelmet, és igen, fogunk még harcolni.
Egy fejbiccentéssel elköszönök, majd megfordulok, és elhagyom a küzdőteret, új utakat keresve a fejlődéshez...

[Köszönöm a harcot! Nagyon élveztem. ]