Mao vs Kyuushiro

Kezd lemenni a nap. Nyitott szemmel fekszem a fogadóban bérelt ágyamon, közben a közelmúlt eseményein tűnődök. Pillantásom a céhlogómra esik, és elmosolyodok. White Rose... némileg szabadelvűek a szabályai, de alapvetően tisztességes emberek a tagjai.
Na meg most tanultam csak meg, mit is jelent az összetartás. Alig léptem be, és alig mentünk el Túlélőzni, az egyik kardforgató, a legerősebb tag csak úgy, poénból ad nekem egy Szabdalót. De jól megy valakinek! A legendás fegyvereket nem számítva ez a jelenleg felfedezett legerősebb kardforgató fegyver. Ja, és mellesleg az a bizonyos legendás fegyver nála van. Nem tudom, mitől legendás, de biztos kemény lehet, ha csak úgy lecseréli rá a Szabdalóját...
Na meg a gyűrűk. Igen, az se semmi. A Természet Gyűrűm helyett most már mindkét gyűrűsujjamon egy-egy Arany Gyűrű pihen, jelentősen megdobva az erőmet. Igaz, ezzel az életem lecsökkent, de majd a következő (azaz első) szintlépésnél pakolok egy kicsit arra is.
Egy nagy sóhajjal felkelek, és odalépek az ajtóhoz. Ideje megmozgatni a tagjaimat, na meg enni egy jót, hiszen a Túlélő óta lusta voltam venni valamit, és már eléggé kívánom a virtuális kalóriát. Franc Kayabába, hogy éhséget is programozott a SAO-ba!
Kilépek az utcára, és nekiállok keresni valami jó kajáldát. Unom már a fogadó kosztját, úgyhogy ideje feltérképezni a Kezdetek Városa gasztronómiai arcát. Frissen haladok összevissza az utcákon, random nézegetve a cégéreket, amíg megunom. Úgyis régen csináltam magamból hülyét, most itt az alkalom. Csak hogy ne legyen olyan unalmas az itt töltött idő. Odamegyek találomra egy fekete hajú lányhoz, és büszke hangon megszólítom.
-Üdv néked, vakmerő járókelő, ki nem féled ily sötét éjszaka a szűk utcákat járni! - igaz, hogy ez egy közepesen széles utca, és még csak most kezd szürkülni, de ilyen apróságokon nem akadok fenn. Új kardom gyorsaságbónuszának köszönhetően sebesen előrántom a Szabdalót, és három, együtt Z-t formázó, vörös pixelcsíkot metszek egy mellettem lévő fába.
-Zorro vagyok, az igazság rendíthetetlen bajnoka, aki kiáll a gyengékért, és nem fél kardját a gonosz ellen fordítani! Ha az igazságot akarod szolgálni, ó, te bájos hölgy, mondd hát meg, merre találok egy jónevű fogadót, hol jó a konyha, és erőt gyűjthetek a túlerő ellen? - hm, a hiteles Zorro-alakításhoz hiányzik a fekete álarc, de mint mondtam, ilyen apróságokon kár fennakadni. Kardom egy elegáns mozdulattal elrakom, és várom a lány válaszát.

Igen, a lány meglehetősen jól reagál a marhaságra. A legutóbb, mikor Elvist utánoztam, az ellenfelem majdnem megsértődött, azt hitte, hogy gúnyolódom vele.
Mikor a lány rám mosolyog, és felajánlja, hogy ketten nézzünk valami harapnivaló után, arcomról lehull a színészi elegancia maszkja, és elnevetem magam.
-Igen, az lehet, hogy a hasam igazságát keresem, de ki tudja, talán lehet köze az élet igazságához is az evésnek. Egyébként pedig nyugodtan tegezhetsz, na nem tartod túl bizalmasnak. - mondom nyugodtan. A kígyótól láthatóan nem tartok, pedig jó pár játékos nem szívesen menne a közelébe.
-Az én nevem Kyuushiro. Téged hogy hívnak? - kérdezem, majd elindulok a lány által jelzett üzletsor felé. Igazából fogalmam sincs, milyen üzletek vannak arrafelé, a fél évig tartó kutatásom alatt főként az utcákat jegyeztem meg. De azokat nagyon. Persze ismerek pár üzletet is, de a pirosakról csak a kétes hírű kocsmákban kaptam információt. Azok meg egyrészt a város másik felében vannak, másrészt borzalmas a kosztjuk, harmadrészt pedig egyhén szólva nem illenének a lányhoz.
-Hm, Észlelés jártassággal könnyebb lenne... - mondom tűnődve, miközben a cégéreket figyelem. De hát nincs, csak Keresésem... már persze a két nyersijártasságon kívül. Azokkal meg ilyen helyzetben nem sokra megyek, hacsak nincs egy kis Munkálatlan Bőr elrejtve a házak közt...
-Akkor menjünk... arra! - mondom úgy, mintha tudnám, mi van az általam jelzett irányban, egy keresztutcában. Persze fogalmam sincs, de hátha szerencsénk lesz. Vagy nem, de hát nincs semmi dolgom, a lány mellett jól érzem magam, a céh egyelőre nem bombáz feladatokkal, szóval ettől az eshetőségtől sem félek annyira.

Totális magabiztossággal sétálok az utcán, holott fogalmam sincs, hol van, amit keresek. Egyáltalán arról sem, mit keresek, de ez nem igazán zavar, csak megyek Maoval együtt. Valamerre. Hiszen ha nem tudom, mit keresek, nem is tévedhetek el, mert mindig ráfoghatom arra, hogy hátha pont abban az irányban van a célom. Ki tudja?
Érdeklődve kutatok valami normális fogadó után, Észlelés híján a sima szerencsét követve, mikor megérzek valamit az orrommal. Szemem felcsillan, és elindulok az érzés irányába, mintha egy hős lovag lennék, aki húsz év keresés után rájött a Szent Grál hollétére, és minden eddigi viszontagságát feledve fut célja felé.. Szemmel láthatólag Mao is észrevette, mert beleszippant párat a levegőbe. Keresem, honnan is jöhet az isteni illat, mikor Mao rámutat egy fogadó cégérére. Igen, más kajálda nincs a közelben, úgyhogy megtaláltuk a Grált, lehet ünnepelni, zene, tánc, vigasság, meg egyéb marhaságok... na jó, a zenét inkább hagyjuk, "gyönyörű" énekhangomtól inkább megkímélem Maot.
Elindulok a cégér felé, és közben a csíkos kígyóra sandítok. Hja, érdekes pet. Félni nem félek, fogok rettentőbb dolgokat is látni (legalábbis remélem, hogy nem halok meg addig), de azért felkelti az érdeklődésemet.
-Szép pet. Mi a neve?
Ha megkapom a választ, ártatlan arccal felteszem a csalikérdést:
És erős?
Hát igen... ha a lánynak sima fegyvere lenne, eszembe sem jutna a harc. Na jó, eszembe jutna, de direkt módon nem akarnék párbajozni. Így viszont érdekel, mi a kígyó képesssége, milyen erős... Érdekes élmény lehet Maoékkal harcolni, mmég ha kezdők is. Na, ezt úgy mondtam, mintha én nem lennék kezdő.

[off] Igyekszem úgy intézni, hogy a fogadóba lépés előtt harcoljunk. Utána úgyis bmehetünk kajálni az ismerkedősben [/off]

[off] Nem írtad, milyen párbajtípust választottál, úgyhogy egy fél életesnek veszem. Úgyis mindig olyat vívok. [/off]

Jól haladok, mivel úgy tűnik, a lány ráharapott a csalira. Sőt, annyira ráharapott, hogy egyenesen ő hív ki párbajozni. Már fel is ugrik előttem a fél életesre való kihívás ablaka, és Enigma is egyre élénkebb az izgalomtól. Hm, megint harcolni fogok? Üldöz a sorsom. Szimplán kajálni indulok, erre tessék, egy lánnyal és egy óriáskígyóval kell megküzdenem. Nem mintha ellenezném...
-Igen, jó ötletnek tartom a harcot. - mondom felvidulva a közelgő párbaj gondolatától. Egy kis mozgás sosem árt, főleg, ha fejlődök is közben. Elfogadom a kihívást, és megjelenik a visszaszámláló egy perctől.
Nyugodtan nézek ellenfeleimre (hm, furcsa ellenfelekként gondolni rájuk), közben kihúzom hüvelyéből a Szabdalót. A kardot, ami konkrétan az erőm jelentős részét jelenti. Anélkül nem sokat érek pillanatnyilag. Támadóállásba helyezkedem, holott még van negyven másodperc, és várom, hogy elkezdődjön.
Ez érdekes lesz. Eddig egyszer küzdöttem idomár ellen, és bár megnyertem, de még mindig nem szoktam meg teljesen a kettő egy ellen harcmodort. Bár az idomárok kénytelenek szétosztani a sebzésüket, ezáltal a támadások és kombinációk lehetősége kibővül. Nem lesz könnyű, még ha erősebb is vagyok nála, bár ez függ attól, mennyire tapasztalt.
Ha a visszaszámolás véget ért, mozdulatlan maradok, mintha észre sem vettem volna, hogy elindult a harc. Átadom a kezdeményezés jogát Maonak, hogy felmérjem az erejét és képességeit. Igaz, hogy ezzel előnybe kerül, de talán, ha kicsit szerencsés vagyok, és jól időzítek, megéri nekem is, és sikerül egy kis információt szereznem. Érdekel, Enigmának mi lehet a képessége.
Ha nem jön össze, akkor marad a közvetlen támadás, de addig még van idő.

[off] Bocsi a várakozásért! [off]

Ahogy lejár az idő, Mao már kiált is a petjének, és felém indulnak. Eszembe jut az Askr elleni harc, és az, ahogy trükközött a petjével... de a lány és a kígyó egyelőre nincs olyan pozícióban, hogy félnem kelljen a bekerítéstől. Ez jó, legalább addig is szemmel tarthatom mindkettőjüket.
Nagyjából egyszerre érkeznek támadótávolságba. Megpróbálok Enigmára sújtani, de a lány kése a kardom útjába áll. A kígyó viszont támad, szóval a lehető leggyorsabban hátraugrom. Egy hajszállall a lábam előtt mennek el az izzó agyarak, de ezt is csak a gyorsaságomnak köszönhetem. Nofene, sokkal gyorsabb vagyok náluk, és alig bírtam elugrani egy támadás elől? Úgy látszik, kijöttem a formámból.
Hátralépek párat, hogy összeszedjem magam, és végre sikeresen tudjak támadni. Ami úgy látom, nem lesz nehéz... a lány remeg. Most harcolna először? Nem csodálkoznék rajta, bár én már meglehetősen korán átestem a tűzkeresztségen. Majdnem meg is haltam.
Amíg rendezem a gondolataimat, kardommal néhány vonalat karcolok az aréna porába, közben tűnődve nézek Maora. Egy vonás ide, egy másik oda... és már kész is a frissen rajzolt szamár!
A kardom hegyére nézek, és kicsit meglepődök. Hát igen, sosem voltam túl jó vizuális művészetek terén, ez a szamár is inkább egy anorexiás hattyúra hasonlít, de kicsire nem adunk.
Na, a harcra visszatérve, nem támadok, inkább csak várok ellenfeleim akciójára. Tűnődő tekintetem újra nyugodttá változik, és felkészülök. Valószínűleg a gyorsaságomra kell alapoznom a harc során, bár még nem tudom, mennyit sebez. Egyelőre viszont csak elugrálok, esetleg védek (már ha sikerül valamelyik), és figyelem a lány reakcióit. A célom, hogy feloldódjon, élvezze a harcot, bár azt hiszem, nehéz dolgom lesz...

Hm, Mao kezd oldódni. Nem létező rajztudásom megcsillogtatása enyhe kuncogást váltott ki belőle, ami már egy siker számomra.
Na persze nem sokáig, hiszen még mindig remeg. Az előbbi oldás nem tartott túl sokáig, tehát tovább kell az ügyön dolgoznom. Esetleg hagyjam magam eltalálni? Nem, az nem lenne izgalmas, ráadásul a kevés életemmel nincs kedvem kitapasztalni, mennyit sebez. Így hát marad minden a régiben? De hisz akkor semmi nem történik. A francba...
Na mindegy, inkább a támadására koncentrálok. Láthatólag nemhogy azt nem tudja, mit csinál, de még azt sem nagyon, mit akar csinálni. Ellentétben Enigmával, aki meglepően precíz és gyorsmozdulattal csap a kezem felé. Mao kése elől ellépek egy félfordulattal, és Enigma fogait pedig a kardlapommal állítom meg, az új pozícióm miatt majdnem könnyedén. Hátralépek párat, majd pislogok. Ez igen!
-Nem semmi, jó gyorsak vagytok! - nem viccelek, a Szabdaló okozta bónusszal is megérzem a sebességüket. Még a lány meggondolatlan támadása is gyorsan zajlott le, kis híján eltalált. Vigyáznom kell, mit csinálok.
-Miért izgulsz? Lazulj el, csak úgy lehet harcolni! - mondom, majd újra felkészülök a védekezésre. Akkor is feloldom a feszültségét... vagy nem. Mindenesetre én megteszek mindent, a többi nem rajtam múlik.

Érdekes helyzet állt elő. Az egyik oldalon vagyok én, egy nyugodt játékos, a másik oldalon pedig egy remegő lány egy kígyóval, aki csak azt várja, hogy támadhasson. A kígyótól sokkal jobban kell félnem, mármint kellene, ha ez a párbaj számomra a győzelemről szólna. Az én célom, hogy a lány megtalálja a harc... örömét? Nem, ez nem jó szó, inkább csak az értelmét. Ez sem lesz könnyű.
Kérdésem után nyugodtan állok, és várok. Nagyjából egy perc után az elvörösödött Mao kinyögi, hogy még soha nem harcolt. Hát, az sejthető volt, de végül is mindenki elkezdi valahogy. Egy pillanatra eszembe jut első 'harcom', közvetlenül Akihiko bejelentése után. Megborzongok, de aztán visszatér a nyugalmam. Az régen volt, és ők már meghaltak.
-Az nem baj, hogy soha nem harcoltál. Soha nem késő belekezdeni, már ha belekezdesz. De ez a világ korántsem olyan veszélyes, mint gondolnád. Az első szinten művészet lenne meghalni, olyan gyengék a mobok.
Mao támadni készül, úgyhogy inkább csendben maradok. Ránézek a csöpögő agyarakra, és kardom magam elé emelem.
Támad... ez az, sikeresen meg tudtam állítani! Sikerült... de csak részben. Mao támadása bizony betalált, és bár csak egy páncélt vitt le, az is fontos információ. Megtudtam, hogy szinte az összes erejét a pet birtokolja.
Néhány pillanatig döbbenet ül ki arcomra. Az összjáték tökéletes volt, és bár a mozdulatsor megszokott, precízen hajtották végre. Mégsem olyan kezdő, vagy csak szerencséje volt?
Mindenesetre igyekszem eltávolodni ellenfeleimtől, és összeszedni magam. Ha nem akarok véletlenül kikapni, vigyáznom kell. Ha egy idomár keveset sebez, szinte biztos, hogy a petje annál erősebb.

Lassan, de biztosan javul a helyzet. Az erőltetett mosoly is mosoly, a semminél mégiscsak jobb, és innen már csak egy lépés az ellazulás. Úgyhogy lassa ideje lesz támadni, legalábbis úgy tenni. Szó szerint lassan.
Teljes lelki nyugalommal várom Mao támadását. Ahogy látom, nem egy bonyolult mozdulat, felkészítem hát a Szabdalót, és várom. Várom a pengét.
Aztán feltűnik valami. Vagy inkább valaminek a hiánya.
Hol van Enigma?
Egy suhintással kivédem a lány támadását, majd megpördülök. Meggyőződésem, hogy a hátam mögött van, mivel magamból indulok ki. Hogy hogy kerülhetett oda, azt nem tudom, de nem is érdekel. Nincs időm, hogy érdekeljen. Tehát kivédeni a hátulról érkező támadást... izé...
...mi? Mi a franc? Hol van az a kígyó? Láthatatlan, vagy...
Nyomást érzek a hátamon. Fájdalmat természetesen nem, de azért rögtön tudom, hogy gáz van.
Mégpedig nem kicsi. Átvágtak! Ez igen! Végig azt hittem, a hátam mögött lesz, és erre előkerül Mao... hm... ruhájából? Háta mögül? Nem tudom, de az tény, hogy ügyes trükk volt.
És most lássuk, mennyit sebez... izé... mi... hogyan...
A megmaradt páncélom egy pillanat alatt szertefoszlik. Mint ahogy az életcsíkom nagy része is. Konkrétan nemhogy a felét, de a kétharmadát elvesztem. Sárgába vált, Mao neve felett megjelenik a 'winner' felirat... mi a franc?
Ehh, értetlenkedek itt, pedig egyértelmű. A lány erőre alapozott karakter, legalábbis a kígyója. Ez pedig, párosítva az én harmatgyenge életemmel, nem túl vicces. Kár volt megválnom a Természet Gyűrűtől, legalábbis a következő szintlépésig...
Hátralépek, és elmosolyodom. Őszintén, nem kényszeredetten. Örülök annak, hogy vesztettem. Nem, ez nem valami újfajta perverzió, csak örülök, hogy esetleg adhattam a lánynak egy kis önbizalmat. Ha ez az ára annak, hogy felvidítsam, akkor legyen.
-Nagyon jól harcoltál. Teljesen újfajta taktikát mutattatok nekem Enigmával, és... hát... nem alapoztam nagyon életre, így könnyű falat voltam.
Ránézek a kígyóra, majd újra Maora.
-És, nem ezt a fogadót akartuk meglátogatni? - ül ki újból a mosoly az arcomra...

[off]Köszi a párbajt! Írj még egy zárót te is, és lezárathatjuk. Aztán, ha van kedved, egy ismerkedős játék keretében ehetünk egy jót. [/off]

A fiú a hasításomra egy suhintással reagált amit a kardjával intézett, majd megpördült. Erre nem számítottam.
< Mi a... > - gondoltam zavarodottságomban, de biztos voltam abban, hogy azt feltételezte mögé küldtem az óriáskígyót. Azonban tévedett. Enigma hatalmasra nyitotta állkapcsát és a fiú hátába mart.
< Ouch.. >
Nem gondoltam volna, hogy Kyuushironak ilyen kevés az élete, mivel ettől az egy támadástól megjelent a Winner felirat. Alig tudtam felfogni, hogy nyertem. Pár pillanatig csak némán bámultam magam elé a semmibe. Nem tudtam elhinni ezt az egészet. Hátralépett, majd elmosolyodott. Próbáltam leplezni, hogy nem örülök annak, hogy nyerek de ezt valahogy nem tudtam megnyerni. Mosoly húzódott az arcomra, és úgy éreztem majd kiugrok a bőrömből. Addig sosem gondoltam volna, hogy ilyen érzelmeket hozhat ki belőlem az, ha győzedelmeskedem bárki felett is.
-Nagyon jól harcoltál. Teljesen újfajta taktikát mutattatok nekem Enigmával, és... hát... nem alapoztam nagyon életre, így könnyű falat voltam. - szavai őszinték voltak - legalábbis így gondoltam -és ezért nagyon hálás voltam. No meg nem csak ez volt az, amiért hálával tartoztam Kyuushironak.
- Te is nagyon jól harcoltál.. Igazából az, hogy most nyerhettem az nem is az én érdemem, hanem a tied. Ha nem hagysz nekem időt, hogy végiggondoljam, hogy pontosan mit is érzek és nem segítesz leküzdeni a félelmeimet biztosan már rég elvesztettem volna a harcot. Hálás vagyok amiért önbizalmat adtál nekem... Nem tudok többet mondani, csak hogy köszönöm. - kicsit elérzékenyültem ugyan, de nem volt olyan vészes szerintem, és legalább kifejezhettem a köszönetemet.
-És, nem ezt a fogadót akartuk meglátogatni? - ült ki újból a fiú arcára a mosoly. Én is elmosolyodtam.
- De igen... Menjünk be, ha szabad, az ételt én állom ! - biccentettem a fejemmel egyet fülig érő mosollyal és közben Enigmára vetettem egy büszke pillantást, amiért ilyen jól harcolt.

/ Én is köszönöm szépen a harcot, nagyon élveztem ! ^^ A kajáláshoz pedig természetesen van kedvem ! /