[Küldetés]Hajtóvadászat!

Észrevettem séta közben, hogy új küldetéseket raktak ki a táblára, így odamentem bogarászni. Csak ilyen „szerezd meg ezt, öld meg azt, stb” küldetések voltak. Ahogy nézegettem tovább őket, megakadt a szemem az egyiken. Nem véletlenül: Aincrad legnagyobb létszámmal bíró céhe, az Aincradi Felszabadító Erő röviden a Sereg volt a feladója. Az alábbiak voltak benne a küldetésben:

A Sereg vár!

Figyelem! Ti kik a mi oltalmunk alatt élitek életetek a Kezdetek városában. Most a segítségeteket kérjük! Aincrad szintjeinek meghódításának következtében embereink most megfogyatkoztak és szétszóródtak a környező szinten, hogy fenntartsák a békét.
Azonban szükségünk lenne egy csapat bátor harcosra, hogy lecsaphassunk egy a városban garázdálkodó bandát, akik mocskos trükköket használva fosztják meg játékos társaikat. Ezt pedig nem tűrhetjük, kérlek, csatlakozz a hajtó vadászathoz, hogy közös erővel bebörtönözhessük őket!

Yulier másod parancsnok

Igen komoly dologról lehet szó, ha nyilvános segítséget kérnek. Elfogadtam a küldetést, és már ki is jelezte a helyet. A Kezdetek Városán belül egy hatalmas épület volt az. A főbejárata pont a városközponti terére nyílt.
- Hú… jó sok pénzük lehetett, ha ilyen nagy az épületük. – mondtam a petemnek. El is indultunk, hogy bemenjünk, azonban az őrök megállítottak.
- Állj! – szólt az egyik. – Ide nem jöhet be kisasszony!
- Elnézést uraim... – kezdtem el. – ... De fontos ügy miatt jöttem.
- Akkor sem mehet be!
- De uraim, a céh egy küldetést hirdetett ki, amit elfogadtam. - És mutattam is nekik, melyikről van szó.
- Egy pillanat kisasszony! – mondta a másik, mikor végigolvasták, majd sietve eltávozott. Így nem tehettem mást, minthogy vártam. Közben érdekelt, hogy miféle banda lehet az, amelyiket nem tudja megállítani ez a hatalmas céh.

Remek, szépen haladok. Már jó pár küldetésen vettem részt, a pénzem is lassan, de biztosan gyűlik. Nemrég összegyűlt annyi, hogy a Kezdő Kardomat le tudtam cserélni... önkéntelenül is végigsimítok bal kézzel a frissen szerzett Fényes Vaskard hüvelyén. Ezzel végre nagyobbak lehetnek a támadásaim, nem számít hátránynak az erőm, még egy erőre alapozott, kezdő fegyverzetű karakterrel szemben sem annyira.
Ki akarom próbálni magam egy küldetésben, mit tudok az új erőmmel. Természetesen nem gondolok magas szintű kihívásra, hiszen azt valószínűleg csúfosan bebuknám, de egy kezdő küldetésben szívesen részt vennék.
Ezek a gondolatok a sétám közben zajlanak elmémben, miközben egyenletesen haladok a Főtér felé. Természetesen küldetést akarok keresni, hogy tovább fejlődjek, hiszen még mindig egyes szinten vagyok, hiába szereztem meg ezt a jó kardot. Tehát küzdelem, fejlődés, csak azért, hogy még többet küzdhessek. Egy ördögi kör, és ki tudja, mikor lesz vége?
Na de elég az önemésztő gondolatokból, inkább válogatok a küldetések közt. Nem sok kezdő szintű van, de egy megragadja a figyelmem...
A Sereg? Az Aincradi Felszabadító Erő, vagy hogy hívják? A jelenleg legnagyobb létszámmal bíró céh ebben a játékban. Párszor találkoztam már velük, de nem sok jót tapasztaltam. Olyanok, mint az akciófilmekben szereplő hülye rendőrök, mikor a főhősnek a rendőrség miatt egyedül kell elkapnia a gonoszt. Tipikusan széttúrnak mindent, ha keresnek valamit... nem csoda, hogy pár simlis fickót nem tudnak elkapni. Jellemző. Többet ártanak, mint amennyit használnak.
De hát kell a pénz, nézzük, mi rejlik a hangzatos felhívás mögött. Elfogadom a küldetést, és megjelenik egy pont a térképen, meglepően közel hozzám.
Az épületükhöz hívnak? Láttam már azt a várat, bár még nem voltam benne. Nem is akarok, de mindegy. Rövid a táv, szóval gyorsaságomat kihasználva odasprintelek a bejárathoz, csak úgy. Mert miért ne. Pont meglátok egy ismerős arcot... igen, egy idomár lány. Egy korábbi küldetésen már láttam. Épp vitázik egy őrrel, aki pár mondat után befelé indul.
Mikor odaérek, odaszólok a kinn maradt őrnek, aki már meg is állít. Lehet (valószínű, de nem biztos), hogy az az őr is hallja, aki befelé indul.
-Elnézést! Kyuushiro vagyok, és elfogadtam egy küldetést. - majd megmutatom az őrnek a menümben.
-Tudna nekem segíteni? Esetleg szól a felljebbvalójának? - mondom, hiszen fogalmam sincs arról, minek indult be a másik őr. Ahogy arról sem, az idomár lány mit keres itt. Bár az utóbbit sejtem.
-Szia! Kicsi a világ. Te is a küldetésre jöttél? - szólok oda a lánynak, majd várom az őr válaszát.

Miközben vártam az őrt, megjelent egy ismerős alak: Kyuushiro, egy korábbi küldetésből. Ezek szerint nem egyedül leszek ebben a kalandban. Kérdezte is az őrt, hogy tudna-e szólni a feljebbvalónak.
- Szia! Kicsi a világ. Te is a küldetésre jöttél? – bólintottam neki válaszul.
- Már szólnak neki, a kisasszony is arra vár, mint maga, ahogy megválaszolta magának. – válaszolta az őr neki. Ekkor jelent meg egy másik fiú is. Fehér haja volt, és ilyen rocker-es kinézete volt. Miután köszönt Kyuu-nak, felém fordult:
- Szia! Való igaz kicsi a világ, te voltál, aki legutóbb a boltban ahol dolgozom szerencse sütizett igaz? Sikerült valami jó szerencsét kapni? – Szóval az övé az a bolt? Akkor az a kislányka a húga volt, vagy mi?
- Igen is, meg nem is. – Mondtam neki. – Találtam egy szép szobrocskát a kútban, de nem tudtam magamhoz venni. – mondtam neki elszomorodva. Tényleg olyan szép volt… jött egy csuklyával ellátott köpenyes nő is. Mikor kérdezte, hogy mi is arra várunk-e, amire ő, bólintottam, és ezzel köszöntem is neki. Így négyen vártunk az épületnél, amit egy arra járó Játékos Fekete Vas Kastélynak nevezett. Igazán találó név volt. Állítólag ez egy börtön is volt, ahová az elkapott sárga és/vagy vörös indikátoros játékosokat zárták be, akik persze nem véletlenül lettek azok. Ahogy várakoztunk, arra lettem figyelmes, hogy a céh tagjai négyfős csapatokban hagyják el a hatalmas létesítményt. Nem értettem, hogy ezek meg hova mennek. A negyedik csapat után feltűnt előttünk az imént elment őr, és még öt ember. Négynek ugyanaz az egyenruha volt, de az ötödiknek valamivel eltérőbb bár hasonló ruhája volt.
- Üdvözöllek, benneteket. Yulier másodparancsnok vagyok. Köszönöm, hogy eljöttetek. Kérlek, kövessetek! – Óh, elég gyorsan reagáltak a jelentkezésre. Mentünk is utánuk egy hatalmas aulában. A közepén egy hatalmas kőtábla volt. Odamentem megnézni, mi van rajta, és meglepődtem: a játékba szorult 10.000 játékos, köztük az én nevem is rajta van. Hogy derítették ki, hogy kinek mi a neve? A kőtábla körül asztalok voltak össze vissza. Valamelyiken iratok kupacai voltak, valamelyiken tálak és korsók nem épp rendezett sorban, valamelyiken páncélok, pajzsok, fegyverek voltak. Mi a kőtábla alatt párhuzamosan elhelyezkedő hosszú asztalnál álltunk meg, amin Aincrad városának térképe volt.
- Engedelmükkel elmagyaráznám a fenn álló helyzetet. – kezdte el Yulier. - Azért hívtuk önöket, hogy segítsenek elkapni egy a városban garázdálkodó bandát… nem a banda vezetőjét. A csoport zöme zöld indikátoros JK-ból áll épp ezért is olyan nehéz kiszűrni őket. Magukat a Black Vipera névvel illetik, habár nem alkotnak céhet. Annyit biztosan tudunk, hogy maga a vezetőjük az, aki összetartja ezt a társaságot, így ha sikerülne elkapnunk azzal, befellegezne nekik és vélhetőleg feloszlanának. – végignézett rajtunk, mielőtt folytatta:
- A módszereik egyszerűek mégis hatásosak. Három módszerrel fosztják ki a többi játékost. Az egyik, hogy olyan tapasztalatlan játékosokat keresnek, aki bedőlnek az olyan ostoba hazugságinak, hogy a város egyes részein nincs védett zóna, ami megóvná az életüket, illetve, hogy a fegyvereik még a védett zónán belül is sebeznek. A másik mód hogy kicsalják, valahogy a város falain kívülre, majd egy tag kihívja egy párbajra azonban a megkezdését követően a kihívó társai is beszállnak a küzdelembe, ezzel kifárasztják a célpontot így onnan már könnyen kicsalhatják minden vagyonukat. És persze ott van a már igen csak elterjedt Sleep PK is, amit gondolom, már mind ismernek, hallottak róla. Ugyan akkor nem ódzkodnak az erőszaktól már nem egyszer visszaverték az embereimet is. Nos, ezekkel kapcsolatban van valami kérdésük vagy hozzáfűzni valójuk? Vagy esetleg valaki, aki inkább úgy dönt, hogy mégsem vállalja a feladatot?
- Nekem kérdésem lenne. – Kezdtem el. – Van valami ismertető jegyük ezeknek a banditáknak? – hátha ezzel előrébb jutunk, nehogy véletlenül egy ártatlant kapjunk el.

Az idomár felém bólint válaszul. Tehát ezt a küldetést is együtt fogjuk végrehajtani. Részemről semmi akadálya, sőt örűlök, hogy egy már ismert arccal hozott össze a sors.
Miközben várakozunk, a katonák rendezett csoportokban hagyják el a kastélyt. Négy csoport, tizenhat céhtag. Úgy látszik, a Sereg dolgozóinak napjai igencsak zsúfoltak. Tizenhat katona kelt útra, pedig nem is várunk régóta.
Hamarosan meg is jelenik egy lány, a katonákéhoz hasonló, de mégis más ruhában. Egyértelmű, hogy feljebb való.
És igen, be is mutatkozik, ő Yulier másodparancsnok, aki a felhívást írta. Üdvözöl minket, és beljebb invitál.
Ahogy követem, egy aulaféleségbe jutunk. Középen egy hatalmas kőtábla, rajta elképesztően sok névvel.
Csak nem? A tízezer játékos, akik fogságba estek? Ez hihetetlen. Rendszerezve, és a halottak kihúzva... a játék alap kelléke, vagy ők készítették? Nem tudom, de nagyon hasznos lehet.
Egy hosszabb monológ után nagyjából világossá válnak előttem a dolgok. Hihetetlen, hogy vannak még olyan hiszékeny játékosok, akiknek be tudják mesélni, hogy a városban is lehet gyilkolni. Szemetek... csak azért süttetik meg más agyát, hogy ők több haszonhoz jussanak...
Persze tisztában vagyok azzal, hogy ezt a kinti világban is megcsinálnák. Ott azonban van értelme az értékeknek. Itt hiába dúsgazdag valaki, egyszer kijutunk innen, és ennyi volt a pénze. Ha azért csinálnák a gyilkosok, hogy erősebbek legyenek, és harcolhassanak a bossok ellen, akkor csak szimplán gyűlölném őket. De így... Nem értek, és megvetek minden egyes gyilkost, mert eredmény nélkül dolgoznak. És ezt ők is tudják.
Enheriel feltesz egy fontos kérdést. Figyelmesen hallgatom Yulier válaszát, majd megszólalok én is.
-Nekem két kérdésem lenne. Az egyik, hogy nagyjából hány játékosból áll ez a számkivetett céh? A másik, hogy van valami információ arról, merre találhatóak a tagjai?