Hisame & Peter üzlete

- Persze, feltétlen értesíteni foglak! – mosolyogtam felé – Majd kereslek! – és intettünk búcsút egymásnak.
Miként zárult az ajtó, úgy nagyot sóhajtottam. Így utólag átgondolva teljesen másképp kezdtem volna ezt a beszélgetést, de már nem volt mit tenni, nem kezdhettem újra, pedig jó lett volna. Megelőztem volna azt a kínos pillanatot, mi volt egy pillanatig és pozitívabban nyilatkoztam volna. Vállat vontam, megtörtént, így és nem másképp, ez volt, ezt kellett szeretni. A bölcsek azt mondták volna, hogy legalább ebből is tanultam, de én nem gondoltam ilyen pozitívan. Megvolt az első hibám, min túl kellett tennem magam.
Három. Ennyi tagja volt a céhnek plusz a társak. Hisame, Susaya, Stark és Lotti kígyócskája. Számoltam az ujjaimon és nyilvánítottam jó kezdettnek ezt. Persze esedékes lett volna egy toborzó, de arra még bátorítanom kellett még magam. Nem voltam az a személy, ki kiállt a főtérre és kiabált hangosan. Gondoltam Sarutól kérek pár tanácsot, hogy ő miért, hogy ilyen közvetlen, s bátor. Persze egyeseknek nem tetszhetett a kiállása, de miként benyitott hozzám, miként csípőre tett kézzel állt a fényben, az ajtóban, úgy úgy nézett ki, mint egy szuper hős. Ez az erő kellett volna nekem, tanulnom kellett tőle! Elmélkedésem közepette a petek felé fordultam. Nem fejezték be, mit elkezdtek korábban. Elvoltak egymással továbbra is, furcsa volt a viselkedésük, de ki voltam én, hogy megszóljam őket? Úgy tűnt jól érezték magukat, nem panaszkodtak.
- Szerintem bezárom a boltot mára. – szóltam feléjük.
- Tégy úgy. – rám sem figyelt, egy bólintásnál többet nem kaptam tőle. Úgy tűnt Susaya, most fontosabb volt tőlem.
Ennyi volt mára, magukra hagytam őket és pakoltam a bolt hátuljában a továbbiakba.

Egy boltban töltött nap. Talán menekvés a mindennapok elől. Talán pihenés, hisz egy kristályíró élete nem volt olyan aktív, mint például egy kovácsé, legyen az fegyver-, vagy páncélkészítő. Nem panaszkodás, hisz nem is jártam ezzel olyan jól anyagilag, mint ők, de nem is dolgoztam halálra magam érte. Pont tökéletes. Tudjam mondani, hogy csináltam valamit, ne mondják, azt hogy nem, de ennyi, nem erőltettem meg magam.
Egy üveggolyóval játszadoztam a pulton. Egy újabb bűvészmutatványt gyakoroltam, miként egy nem várt vendég érkezett hozzánk. Próbáltam az árnyékát keresni az ajtóban, de igencsak le kellett néznem hozzá.
- Sziasztok, Shu és Timudus. – mosolyogtam feléjük.
- Köszi. – és emelte a fejét Hisame is.
Hallgattam őt. Felettébb örültem, hogy tényleges cselekvésre szánta el magát. Használta a céhet, és céhben gondolkozott, azonban volt valami, mihez nem értett, mit nem tudott. Persze örültem, hogy hozzám fordult segítségül, de sose tartottam magam jó tanárjának, sőt, időnként mintha még ő is tanított volna engem. De most nem! Legalábbis reméltem, hogy nem.
- Oh. Jó hallani ezeket. Ügyes vagy! – néztem, hogy miket is tett ki az asztalra - Viszont a kérdéseidet hallva, azt hiszem, hogy tanítani kell téged pár dologra a kristályírást illetően. – felettébb lelkes voltam és be kellett vallanom, hogy halál unalmas volt a napom eddig része. De nagyon. Atyaég! A növényeket félrehúztam, hogy legyen hely a pulton, majd intettem Hisamének, ki így a pultra emelte, ültette fel rá a lányt.
- Lehet kicsit hosszú lesz ez, és bevallom fogalmam sincs, hogy hol kéne kezdenem. Öhm, kérsz valamit előtte? Mondjuk inni valamit, vagy egy almát?
Egyszerű időhúzó kérdések voltak ezek, hogy tudjam összeszedni a gondolataimat. Mint mikor egy tanár hívott ki felelni, akkor muszájból, most a megfelelés miatt.

Figyeltem, ahogy Timudus az almát ette, majd kezdtem lassan bele ebbe az egészbe. A pultra könyököltem Shu mellé és tekintettem hol előre, hol rá.
- A kristályírást tekintve, valóban ügyesebb vagyok még tőled, kicsivel hamarabb kezdtem, mint te. Mint ahogy nekünk is vannak szintjeink, tapasztalati pontjaink, úgy a jártasságainknak is. Megfelelő mennyiségű írás után például fejlődnek a szintjeink, bár azt hiszem ezt még te is tudhatod. – mosolyogtam felé. Inkább olvasott és csak azután kérdezett. Ennyire már ismertem – Mi új lehet neked, az az, hogy én már egy fentebbi szinten állok, mint például te. Nem is tudom, hogy van e egyáltalán még valaki az én szintemen, mi a kristályírást illeti. Szerintem talán Chan áll ehhez elég közel. – mást igazából nem is ismertem ebben a szakmában - No mindegy. Amit ezzel mondani akartam, hogy sajnos nem tudom már használni ezeket a növényeket, miket mutattál. Nekem már mások kellenek, így bár igencsak kedves vagy, de te tudod őket használni.
Tartottam némi szünetet és gondoltam át, hogy hogy kéne folytatni.
- Szóval, írj csak nyugodtan. Figyelemmel követlek és ha tudsz segíteni ezt illetően, úgy majd biztos szólok neked, emiatt ne aggódj. Hehe. Ami pedig a céhet illeti, nyugodtan tehetsz be oda kristályokat közös célra és növényeket is vehetsz ki, ha szükségét érzed. – toltam el magamat a pulttól, majd léptem elé. Elégé szabadan mozogtam, valahogy nem tartottam attól, hogy esetleg vendégünk érkezik, olyannyira nem volt keresett ez a szakma.
- Szóval egy magasugrás recept és egy gyenge antimob recept. Mh. A magasugrás nem lesz olyan keresett, tőlem legalábbis nem vitték olyan gyakorisággal, viszont az antimob recept időnként elég hasznos tud is lenni. – megnéztem a növényeit, és örömmel konstatáltam, hogy bőven volt nyersanyaga hozzá – Nos, írjunk egyet, ha gondolod. Ahogy nézem vannak hozzá növényeid is.

- Ühüm. – bólogattam, majd dicsérően simogattam meg a vállát – Ügyes vagy, Shu. Igen, már be lehet tenni a céh bankjába, valaki majd fogja használni ezt, ebben biztos vagyok. És igen, kérdezheted Chant is erről, amíg csak ez a két recepted van. Lehet, hogy neki vannak hasznosabb receptjei, vagy olyanok, amikre épp kereslet van most. Ez is a céhvel járó dolog. Ha segítesz neki, úgy biztos vagyok, hogy nem felejti majd el, sőt viszonozni is fogja majd egyszer valamivel. Nem muszájból, mielőtt erre gondolnál. Csupán csak így működik itt. Nem csak kapni szokás, de adni is. – mosolyogtam rá.
- Például, ha most megütném Apát, úgy azt visszakapnám.
- Azt háromszor is Hisame, háromszor is. – nevettem fel - Na de a lényeg, hogy ha van olyan növényed, mi nem kell, úgy kérdezd őt is, még tudja használni. Aztán majd ő is szintet lép, majd én is, majd te is és így tovább.
Eltoltam magam a pulttól, majd húztam ki magam. A kezeimmel csápolva a levegőbe adtam elő a tervem, hogy miként tör a céhünk a kristályírás csúcsára, miként leszünk egyeduralkodók ezt illetően a piacon. Egy – két rosszul eljátszott ördögi kacaj is társult az előadáshoz, majd nevettem el őszintén magam.
- Na jó, csak vicceltem. Bár… - vakartam meg az állam és tekintettem a távolba, mindattól függetlenül, hogy a fal majd két méteres távolságra volt tőlem – No mindegy. – vontam a vállam – Majd csak lesz valahogy. Viszont tényleg örülök, hogy ilyen ügyes vagy. Egyre talpraesettebb leszel Shu. – mosolyogtam felé – És te is Timudus. – nem lehetett feledni őt sem.

- Hát az írás fejlődése félig meddig rajtad is múlik. – szóltam - Első sorban el kell érni egy bizonyos szintet, mondhatni tapasztalatot kell szerezni, majd ha megvan mindez, úgy kérdezni fog a rendszer, hogy van e kedved tovább fejlődni. Például arra a szintre, amelyiken most én vagyok. – mosolyogtam le rá – Persze függőben is lehet hagyni ezt a kérdést, akkor lehet váltani, amikor te akarsz, így akár maradhatsz állandó első szintű író is, ha az akarsz lenni. – reméltem, hogy erre volt kíváncsi és reméltem, hogy részletes választ kapott.
Timudus egy szavas kérdésére felnyíltak a szemeim és hogy Shu részletezte is azt, úgy elgondolkodtatott mindez. Nem értettem, hogy ez eddig miért is nem jutott az eszembe.
- Erre eddig nem is gondoltam. – simogattam meg a tollas sárkány kobakját – Egy közös bolt hármunknak. Nem is rossz ötlet. Nem is rossz, hisz úgy is egy céhbe vagyunk, meg úgy is kristályírók. Úgy mindenki számára könnyebb lenne. – dőltem neki a pultnak háttal, a karjaimat keresztbe fontam és a jobbomban az állam támasztottam – Úgy nekünk is könnyebb lenne, együtt lennénk, egy helyen. Tudnánk együtt dolgozni, egy helyre figyelni és nem háromra. Meg másoknak is egyszerűbb lenne, hogy nem kell különböző boltokba járkálniuk. – mosolyogtam magam elé – Okosak vagytok. – nevettem fel.
Teljesen meglepődtem és fellelkesültem most. Visszafordultam feléjük.
- Azt hiszem, hogy Channal is beszélnünk kell majd erről. Bár nem látom akadályát, hogy ellenkezne. – az órára tekintettem úgy mintha számítana, mintha nem az enyém lett volna a bolt – Azt hiszem záróra. – böktem meg Hisamét, hogy készülődjön és kezdtem el pakolni én is.

Türelmesen figyeltem Shu szavait, majd hogy befejezte, hogy sírva fakadt, úgy leguggoltam hozzá és húztam magamhoz közel, hogy tudjam ölelni őt.
- Kérlek, ne sírj. – nem tudtam, hogy mit lehetett mondani, mit kellett volna, de nem voltam felkészülve erre és még ilyen helyzetbe se kerültem még egyszer sem. Egyszer Hinarit vigasztaltam, de akkor a tetőn mondhatni felkészült voltam, azonban ez a jelenet teljesen váratlanul ért most engem – Már megszereztél magadnak és ez akkor sem fog változni, ha kijutunk innen. Úgy vagyok a barátod itt bent, mint ahogy leszek ott kint. Tudom a nevedet, kereslek és megtalállak majd. Már nem vagy árva. – kuncogtam.
Éreztem, ahogy vörösödött a szemem, éreztem, hogy ahogy ő sírt, úgy az én szemeibe is könnyek szöktek. Rossz volt látni így és egyben voltam hálás is neki. Tényleg hittem, hogy nem erőltettem a dolgot, azonban most mégis elmondta ezt. Sejtésem volt, mindenkinek volt mindenről, de türelmes voltam, nem akartam rosszat neki és most magától mondta el mindezt nekem. Meghatódtam. Tagadni sem lehetett.
Eltoltam magamtól és emeltem az arcát, hogy a kezemmel töröljem a könnyes arcát.
- Nem vagyok az Apukád és nem is akarok az lenni, de a legjobb barátom vagy és ezt sose felejtsd el. Segítek majd kint, te leszel az első, kit megkeresek, és ezt ígérem neked.
Hisame lassan állt fel, megrázta magát és a pikkelyei úgy keltek életre, ahogy azt a képessége engedte nekik. Sárkánybőrbe bújtatta a lányt, majd lépett is közelebb hozzánk.
- Nagyon aranyos vagy, Shu. – öltötte a hosszú nyelvét – De a könnyek senkinek sem állnak jól. Mégis hogy szerzünk neked így egy barátot? Apa után azt hittem, hogy veled nem lesz gond, de így nehéz lesz. Ajjaj. - látványosan rázta a fejét és sóhajtott nagyot.

- Hé, Shu. – hunytam be a szemeimet egy pár pillanatra, hogy átgondoljam mit is akartam neki mondani – Legutóbb azt hiszem megbeszéltük. Nem fogok erőltetni semmit sem veled kapcsolatban, most sem akartam megváltoztatnia véleményed és bocsánat, ha úgy tűnt. – tartottam némi szünetet -Nem foglak megváltoztatni, nem akarom, hogy ki akarj jutni innen. Csak annyit akartam, hogy tud kint sem leszel már egyedül, ha – tettem némi hangsúlyt erre a szóra, hogy értse – ha egyszer kijutunk innen.
- Én más vagyok, mint te igazából. – szólt Hisame is, hisz felé is fordult Shu – Apa azt mondta, hogy olyan, mint én nincs másik a ti világotokban. Igazából szép vagyok és erős. Engem csodálnának és szeretem, ha a csodálnak. – az arcára bárgyú tekintet ült ki, szinte lehetett látni, hogy milyen jelenetet is képzelt el ebben a pillanatban, hogy mennyire királynői fogadatásban is kényeztetik őt. Csak mosolyogtam, menthetetlen volt már szegény sárkány, azonban tudtam azt is, hogy Shu ritkán tudott ilyen pozitívan gondolkodni, így csak némán jeleztem neki, hogy ne rontsa el Hisame kedvét most. Nyilván egy igazi sárkányt kint nem úgy csodáltak volna, mint ahogy azt Hisame elképzelte, de erről nem kellett tudnia. Sokban szépítettem meséimmel a kinti világot, mint sem amilyen valójában volt az.
- Szóval bocsánat Shu, ha félreérthető voltam.
Őszintén sajnáltam. Tényleg nem akartam, hogy úgy tűnjön erőltettem a kijutás célját. Megértettem, amit akkor mondott és el is fogadtam. Csak ismételni tudtam volna magam és az akkori gondolataimat is. Nem tudtam, hogy mi többet kellett volna most még mondanom. Akartam, hogy ne tűnjön úgy nem tudom folytatni, de nem jött több szó a számra.