[Küldetés] Legenda - Prológus: A Hasfelmetsző Éjszakája

- A DELTA REPÜLŐSZÁZAD!

Ismét a harmadik szinten lófrálok, de ha ez nem lenne elég, nem másért- mi másért-, mint hogy egy újabb megbízást hajtsak végre a fogadó számára, ahol általában, pontosítva, mindig meghúzom magam éjszakára. Na, de nem akarom ezzel untatni a díszes közönséget, inkább folytatom, ahonnan elkezdtem. Már térnék vissza az első szintre, mikor egy ismerős arcot pillantok meg a lenyugvó nap társaságában. Igen, hamarosan itt az éjszaka… ami sötét és rejtélyekkel teli, bár ez az én véleményem, hiszen akárhányszor éjszaka kint mászkáltam ahelyett, hogy aludtam volna, mindig valami furcsaságba botlottam, legyen az egy személy, mob, vagy valami tárgy. Gondolataimat és egyben tekintetemet is teljes mértékkel Hana-chanra fordítom, és arra a srácra, aki vele tartott. Nem tudom, hogy észrevettek e… és ekkor beugrik valami, mi van, ha ők ketten randiznak… nem lenne jó, ha megzavarnám őket. De ha már elmegyek mellettük, akkor szerintem illik köszönni nekik.
- Hello. –köszönök mindkettőjüknek. – Jó újra látni, Hana… ~Francba, nem ezt kellett volna, mondjam. –szakítom félbe magam, majd gondolataimmal folytatom tovább. ~ Ebből valahogyan jól kell kijönni. Várjunk csak, aki Hana-channal van, ő az egyik céh társunk, bár még sosem láttam őt. –majd gondolataim átcsapnak hangos üzemmódba. – Üdv ismét, a nevem Allen Dante, és én is a céhnek a tagja vagyok, örülök a találkozásnak. –mutatkozok be és nyújtanám is a jobbomat.
Ha nem zavarok, és magukkal hívnak akkor velük tartok. Ahova eredetileg készültek, egy fogadó, ahol nyüzsögnek a játékosok. A hangulat nagyszerű, szinte már a tetőfokára hág. A pincérek kezeiben csak úgy, cserélnek gazdát az italos poharak és az ételekkel megrakott tányérok. Mi is helyet foglalunk az egyik asztalnál és nem sokára egy pincér jön oda hozzánk, hogy felvegye a rendelésünket, amit hamar ki is hoznak. Miközben eszünk szóba elegyedek asztaltársaimmal. Bár a szemüveges srác, akit Ranmarunak hívnak eléggé hallgatag, így kezdem azt gondolni, hogy ők ketten nem is randevúznak, hanem csak egyszerűen, mint én velük, összefutattak. Az este további része mondhatni békésen telik. Az pincérek járkálnak fel, s alá, a vendégek cserélődnek, de vannak, akik hosszasan eliszogatnak. Ahogy beszélgetek Hana-val egy szomszédos asztalnál észre veszek egy kislányt, aki meredten bámul engem. Először hirtelen nem tudom, hogy tényleg engem, így el kezdek ide-oda dülöngélni, perszer olyannyira, hogy ne higgyék azt, hogy meghibbantam, vagy valami hasonlót. Hamar rá kell jöjjek, hogy én vagyok a „célpontja”, de mikor elmegy előtte egy ember, hirtelen, mintha nyoma veszett volna, eltűnt. Kicsit pislogok is, mert valahogy nem akarok hinni a szemeimnek. Közben gyorsan felidézem, hogy miképpen is nézett ki a lány, mert eléggé kíváncsivá tett. Kinézete szinte olyan volt, mint egy porcelán baba… bár kicsit túlzás lenne ezt mondani, de van némi köze az igazsághoz. Ezen sokat nem is tudok agyalni, mert ismét felbukkan, de amint egy újabb ember elmegy, előtte köddé válik. Na, jó, már kezdem azt hinni, hogy az ételem meg van mérgezve, vagy valami hasonló történik velem, mert ez tényleg nem normális. Ez a „jelenség”, mert más szót nem tudok rá találni, többször is megismétli önmagát. A következő alkalommal már egy társat is kap maga mellé, aki látszólag jóval idősebb a lánynál, de folytatódik az eltűnősdi. Ismét egy taggal bővül a társaság, de most egy nővel, és ha ez nem lenne elég, még egy újabb férfi is tagja lesz, az eddigi triónak. Már négyen vannak, akik bámulnak és eltűnnek. Végül teljesen eltűnnek, és nem bukkannak fel sehol sem, akár hogy is keresném őket a tömegben. Már szólnék is a többieknek, hogy nem e látták ugyanazt, amit én, de szándékomat egy hatalmas kő zúzta szét, ami egyenest az asztal közepére zuhant. A négyes megjelenik ismét, és egy furcsa mondókával kezdtek.
~ Kik ezek az alakok? És mit akarnak tőlünk? És tegyük hozzá, hogy ez a leggagyibb, Rakéta Csapat „bemutatkozó” feldolgozás, amit valaha hallottam. –jegyzem meg magamban, de teljesen lerökönyödve.

//Ennyit tudok kihozni magamból, de ha valami gond van a postommal, szóljatok és javítom is. És bocsánat, hogy a karaktereteket irányítottam + Ranmaru, nem tudom, hogy a jellemedet rendesen adtam e vissza, szóval, ha bármi kivetni való van, dobjatok egy pm-et és konzultálunk //

Ok… ezek most tényleg meg vannak húzatva az már biztos. Valahogy egyiküket sem tudom követni, mivel felváltva beszélnek… de valahogy nem nagyon akar összeállni egy egész képbe a mondandójuk. Majd a kislány, aki Kaszának hívatja magát –ez is milyen név… Kasza, na de mindegy- egyenest Hana-chan arcába nyomja a sajátját, majd egy kis bájcsevejbe kezd bele. A következő pillanatban már azt veszem észre, hogy a kislány tekintete kicsit borúsabbá változik, és ennek következtében Hana megsimogatja a fejét. Így a beszélgetésükbe belegondolva valahogy úgy tűnik számomra, hogy ismerik egymást, ami Ranmarura is vonatkozik. Azért meg kell hagyni, érdekes egy csapatba botlottunk bele, vagy inkább… zuhantak közénk, mert hát ez történt. Közben a Létra nevű srác megragadja a kislányt és leemeli Hanaról, és leszidta. Végül az öreg zárja a sort és egy kérdést tesz fel nekünk, mégpedig arról, hogy mond e nekünk valamit az a név, hogy Hasfelmetsző. Hana-chan rögtön a lényegre is tér, és felhozza a hírhedt sorozat gyilkost, akit a Scotland Yardnak nem sikerült elkapnia. Rengeteg történetet olvastam vele kapcsolatban, és ha szabad ilyen szavakkal élni, akkor azt mondanám, hogy ő a kedvenc gonosztevőm, hiszen egy eléggé szép sorozat gyilkosságot úszott meg.
Ahogy az események követik egymást, idejét látom, hogy felkeljek a földről, ami kezdett már hideg lenni, így egy széket megragadok és ráülök. Pontosabban a támlájára helyezem hátsó felem és lábaimat az ülőrészre, s közben hintázok vele. Aggodalomra nincs ok, hiszen az akrobatika jártasságomat használom arra, hogy nehogy elessek. Majd az újdonsült barátainkhoz szólok komoly tekintettel és hangnemben való megszólalással, amiben talán egy csöppnyi arrogancia is felfedezhető.
- Egyet értek Hanamival. Biztos nem az eredeti hasfelmetszőről van szó. De nekem is lenne egy teóriám, ami egy kisebb magyarázatott adna erre a kis… felfordulásra. –mondom, s mielőtt folytatnám, körülnézek, hogy mindenki figyel e rám, majd egy torokköszörüléssel folytatom mondandómat. – Kezdeném ezzel a „Hasfelmetsző” személlyel. Ha helyes a következtetésem, akkor egy játékosról van szó, aki más játékosokat gyilkol meg, ezért minimum egy narancs, de akár egy piros játékos a kereset személy. Kicsit kusza volt a mondandótok, így nem biztos, hogy helyes a feltevésem, de ti vélhetően egy fejvadász csapat vagytok. –miután ezt a mondatomat befejezem, a himbálózást is egyben, majd a térdemre könyökölök és ujjaimat összefonom, és állammal fölé hajolok, és úgy folytatom. – És a megbízótok azt szeretné, hogy ezt a személyt tegyétek el láb alól, vagy keressétek meg. Végül pedig itt jön a képbe a két asztaltársam. –Ranra és Hanara pillantok lopva. – Véleményetek szerint ők ismerhetik az általatok keresett személyt. Nos, sokat tévedtem? –teszem fel az utolsó kérdést, azzal egy időre csöndbe is maradok, várva, hogy mit mondanak erre.
Sok esély nincs rá, hogy beválik, pontosabban ötven százalék, de most nem a vagy igen, vagy nem estre építem ezt az arányt.

~ Moriāti… -na jó, most már teljesen elvesztettem a fonalat. ~ Ki ez a fazon, pontosabba csaj. –hisz mint utóbb kiderül, egy nőről van szó.
Nekem ez a név semmit sem mond, így már csak a két céh társam maradt, akiknek biztos, hogy jelent valamit, amit ki tudtam hámozni az érkezettek mondandójából. Amúgy érkezettek alatt, a négyes értem, csak így változatosabb mintha csak a „négyes” kifejezést használnám, vagy egyszerűbb, mint ha mindannyiuk nevét elkezdeném sorolgatni. Most kíváncsian várom, hogy társaim miképpen fognak reagálni erre a névre. Először Ranmarura terelődik a figyelmem, aki láthatóan eléggé furcsán néz ki. Először azt hiszem, hogy rosszul lett, mert eléggé megváltozik az arckifejezése. Ebből már biztosra tudom állítani, hogy nem valami jó emlékek fűzik az említett személyhez.
Próbálom elképzelni, hogy milyen is lehet az a nő, akit a négyes említett, pontosabban Szivar. S míg ezen agyalok, tekintetemet leveszem Ranmaruról és Ritara összpontosítok.
Talán jobb lett volna, ha inkább a fiún tartom a szemem, mert, ahogy érzem, vagy látom, talán a legjobb szó, észlelem, elkezdett lopakodni. Nos, legalább azt is megtudom, hogy társamnak egyes lopakodása van. Na, de visszatérve, figyelmem ismét a srácom landol, de sokat nem kell vontatnom a szemem, mert az egyikükre ráugrik és egyből a torkát szegi neki. Mondhatni minden egy pillanat műve, így kötve hiszem, hogy bármit is tudott volna tenni, akit elkapott, bár lehet, hogy nem is akart. Na, de mielőtt tovább mennénk, jobb lenne, ha nem halna meg itt senki, és most arra gondolok, akinek a nyakát szorongatják.
Felkelek a székemből, majd odalépek Ranmaruhoz, s odaszólok neki.
- Öm… bocsi, hogy közbeszólok, de nem lenne túl jó ötlet, ha pont azt hallgattatnád el, akinek beszélnie kéne. –mondom neki.

//Ha bármi probléma lenne a cselekedeteimmel, szóljatok és javítom is.

Ranmaru végül Kaszát sikerült nyakon, pontosabban torkon csípnie. Azért kicsit sajnálom, na, jó, nagyon sajnálom szegény lányt, hiszen nagyon törékeny testalkattal rendelkezik, és mellette nagyon apró is. Azonban a társai ahelyett, hogy segítettek volna a lánykán, inkább csak nevettek a helyzetén. Tény, hogy egy védett helyen vagyunk, így semmi bántódása nem eshet a kis hölgynek, de akkor is rossz nézni, ahogy ott kapálódzik, mint valami csapdába esett nyulacska. Ekkor el is képzelem a lányt nyúl fülekkel, és egy édes kis farkincával, de a végeredmény az lett, hogy el kell, forduljak, mert amit magam elé képzeltem vizuális képet, túlságosan is zavarba hoz, pedig eléggé nehéz ezt elérni, de neki valahogy sikerült. Hamarosan Ranmaru arca fele kap, s a cselekedetéből arra tudok következtetni, hogy ő inkább szemre megy. Meg is kérem Ranmarut, hogy engedje el a lányt, mert már kezdem kényelmetlenül érezni magam a sípozásától. Majd ha ez megtörténik, erős kényszert érzek arra, hogy a kis Kasza fejét megsitizzem, nagyon abban a percben nem érdekel, hogy engedi vagy nem, mindenképpen megcsinálom. Végül figyelmem Szivar fele irányul és neki a mondandójára.
Végre kezd érthetővé válni számomra, hogy mi is folyik itt, amit most próbálnék összegezni, míg a lányka fejét simogatom, ameddig hagyja. Na, mármost, van egy Moriāti nevezetű emberke, aki nem mellesleg egy nő. Hírhedt gyilkos, nagyon erős, és a jelenleg itt tartózkodó céhtársamnak volt már dolga vele. Azonban az nagyon meglep, hogy egy bosshoz hasonlítja, hiszen akkor nagyon ritka felszerelései kell, legyen, hogy bárki is ezzel a titulussal illesse.
~ Hm… egy gyilkos, aki már számtalan játékos életét vette már el és még mindig szabadlábon van. –kezdem magamban elemezgetni a nőt. ~ Akárhogy is nézem, a valóságban nem lehet elítélni, és még ha mégis megoldható lenne, nem tudjuk, hogy ki is ő valójában. Képtelenség lenne őt megtalálni, még akkor is, ha tízezer játékosa is van ennek a játéknak. Akkor… -ekkor a fejemben való tárgyalást mára többiek fele is közvetítem, bár nem szándékosan. – Csak meg kell ölni, nincs más megoldás. –s közben az eddigi guggoló helyzetemet állóra váltom.
Csak néhány pillanattal később döbbenek rá, hogy mit is mondtam, de szerintem nagyon meglepő dologgal nem is számoltam be nekik, mert véleményem szerint egy rugóra jár az agyunk, de ahogy Szivar is mondta eléggé nehéz lesz előkeríteni és harcra bírni.