Bunmei Legenda

Anatole Saito írta:

Hát ez a nap is eljött \o/ Január 12. A nap, mikor egy homályos vadászok szerencsesütijéből kapott lényinfó birtokában nekivágtam a Kezdetek Erdejének, hogy egy kis vadászattal töltsem el az időt, pláne ha már fizettem is a infóért. Nem egyszer megszívatott az informátor, azon a bizonyos év eleji napon azonban mellém állt a szerencse, s kezdetét vette egy végeláthatatlan kaland. Már megszámolni sem tudom hányszor képzeltem el, hogy ténylegesen űzöm, hajtom, s végül levadászom II. Bunmeit, de most végre a célegyenesbe értem. Azonban előtte még másra kell lecsapnom ahhoz, hogy elérhessem végső célomat - már ha hihetek az informátoromnak.
A 6. szintre kellett ellátogatnom, hogy egy bizonyos mobot nyakon csípjek, aki állítólagosan elvezet engem Bunmeihez. Az infók keszekuszák, zavarosak, nehezen állnak össze koherens képpé. Hosszas órákon keresztül tanulmányoztam azokat az emlékképeket, amiket a Bunmei testvérektől oroztam el a Túlélő Csarnokban és a bossfightotok, jegyzeteim ha papíron lennének felróva, már rongyosra lapoztam volna őket. Annyi bizonyos, hogy II. Bunmei komoly ellenfél lesz, egy öntörvény, farkasképű, humanoid alkatú mob, ki gyorstalpalót visel és lenyűgöző a sebessége. Azonban mostanra már az én gyorsaságom is felérhet az övével, s ez az 50-es gyorsi elegendő végre ahhoz is, hogy egy ritka mob nyomára leljek és fel tudjam venni vele a versenyt. A Gyors Léptű Koboldról az a hír járja, hogy elkapása után megkeres egy rejtélyes ember, s állítólag ez a rejtélyes alak a kulcsfigurája az én egy éve tartó kutatómunkámnak. Őszintén? Baromi büszke vagyok magamra, hogy ilyen kitartóan üldözöm ezt Bunmei gyereket, egyszer sem tántorított el, hogy akár hónapokra is, de megfeneklett a kutatás. S mostanra majdnem ilyen megszállottsággal üldözöm ezt a sprinter koboldot is, hiszen nélküle majdhogynem elveszettnek tűnik a hosszadalmas küldetésem, nem tudnám hogyan, merre folytassam tovább a vadászatot.
Szóval 6. szint. Vicces, hogy már nem is a gyorstalpalót hordom, pedig igazán egyedi darab volt az enyém. Az egyetlen példány, mely még a receptváltoztatás előtti nagy mennyiségű ércből készült. Mostanra egyik céhtagom lábát ékesíti, tehát jó helyen van, én magam pedig egy bolyhos, s legalább annyira kényelmes nyúlcipőt viselek immáron. Ennek a többletpontjaival már kellően gyors vagyok ahhoz, hogy nyomára akadhassak a koboldnak, szóval ideje vadászni. Teljes harci díszbe öltözöl, Falán egyelőre a hátamon pihen, hisz most még nincs rá szükség. Belevetem magam a mezőség vadregényes tájába.
Már órák óta kóválygok sikertelenül. Bejártam már az egész mezőt, megnéztem az erdőt is, de mind hiába. Reménytelen ez a céltalan bolyongás, egyre inkább reményvesztetté válok. Sorra számba veszem, hogy mégis merre lehet egy kobold. Következő állomásom a vízpart, de balga gondolat azt hinni, hogy majd idejön a mob inni. Nincs szüksége vízre, anélkül is életben tud maradni. Ez nem olyan helyzet, mint amikor az oroszlánok mennek gnúra vadászni a sivatagos évszak idején az egyetlen vízlelőhelyre. Na de mégis merre keressem? Anatol... használd az eszed! Hát mégis miért lenne egy kobold nyílt terepen? Az ő természetes élőhelyük a kazamaták, már ha beszélhetünk természetes élőhelyről egy fantázialény esetén. Nincs más választásom, be kell merészkednem a szint szűk, nyirkos, koszos járataiba, ahova a Korok oroszlános küldetésem óta nem szívesen csasztatok, pláne nem egyedül. Most mégis kénytelen leszek, ha eredményt akarok felmutatni. Elsőként a már hónapokkal ezelőtt legyőzött boss kazamatájába indulok, ez azért legalább ismerős terep és hátha elkerülte a figyelmét a felfedezőnek egy-két járat. Nem, nincs szerencsém. Ez nem is egy buta amcsifilm, ahol a főszereplő "véletlenül" pont ráakad az általa hőn áhított kincsre. Véletlenül... Sajnos át kell bandukolnom egy másik barlangba is, pedig nagyon nem füllik már hozzá a fogam. Kezdem bokáig lejárni a lábam, pedig csak most lesz ám igazán szükségem a gyorsaságomra.
Az újabb kazamatába megérkezvén 10-15 percnyi keresgélés után feladom és leheveredek egy kisebb terembe ebédelni és kinyújtóztatni a végtagjaimat. Én magam sem gondoltam volna, hogy pont az a bizonyos mob fog engem megtalálni, s nem fordítva. A koboldot úgy vonzotta hozzám az étel illata, mint mágnes a fémet. Eldobom az agyam, ez a mob majd meg őrül a büdös sajtért, amit eddig majszoltam. Hmm, lehet így egyszerűbb is lesz elkapni. Elezdek dobálni neki darabkákat, ő pedig először bizalmatlanul, majd egyre nagyobb vehemenciával kezdi tömni magába a sajtot. Nem, azért nem lesz belőle kezes bárány, s mikor felállok, el is bújik ismét egy kőszikla mögé. Wehh, most kezdhetem előröl. Van még sajt, azzal nincs gond, de már kezdi érdeklődését veszteni, jóllakik. Nah, most jött el a sprint ideje. Nincs más választásom, üldözőbe kell vennem a kanyargós járatokban. Alig győzöm a tempót, amit diktál, így kénytelen vagyok egy gyors futás kristályt elhasználni, hogy elébe tudjak kerekedni. És így már megvan! Igen-igen-igen! Elkaptam! Nem lógsz meg kis haver! Próbálom nyugtatni a ficánkoló mobot, nem szeretnék véget vetni az életének. Ha nem muszáj, akkor inkább maradjon életben. Nekem úgyis az a fontos, hogy az a bizonyos titokzatos ember eljöjjön végre és elvezessen II. Bunmeihez >.>

Bawlor Bunmei írta:Kedves kalandor!

Kitartása, kíváncsisága vagy éppen csupán a nyers szerencséje érdekeltté tett engem. Fogja a kulcsot, majd ezzel a kulccsal menjen a kezdetek erdejébe, majd a kulcsot nyomja a kezdetek városához legközelebbi fának.

Tisztelettel,
Bawlor