Re: Külváros

by **Zakuro** Pént. Aug. 02 2013, 18:21

2. rész, Fogadó történet.

A két zöldike haragosan közeledett felém. A kardommal gyorsan szaladtam feléjük. Gyorsan lesújtottam, az 1. karjára. Majd gyorsan a másikéra is, elkerülve az egyik szablyát. Egy ütés pont a hátamat érte, hosszú csíkot húzva a hátamon. Ijedten ugrottam egyet hátra, majd gyorsan a két zöld mögé kerülve lesújtottam a hátára.
- Hátat hátért!- a szörny életpontja majdnem teljesen lementek. Még egy gyors mozdulttal a másikat is eltaláltam, az előző ütését pedig épp, csak egy hajszállal kerültem el. Tehát az állás, első: majdnem teljesen lement élet, második: fél élet.
Sonic Death! Kiáltottam hangosan. Felugrottam a magasba, majd pörögve, a féléletű felé sújtottam le kardommal. Szárnyammal épp kivédve a másik támadását. Kardomat gyorsan mozgatva magam előtt, végeztem az elsővel. Majd a másodikkal is.
…
Már délután volt, és a szendvicseket is megettem. Eltévedtem a külvárosban. Ekkor egy barátságos kinézetű kis utcába jutottam. Majd egy kicsit, és picit elhagyatott fogadó előtt álltam meg. A hely neve: Niceplace.
- Szép hely? Na, azt majd meglátjuk!- mondtam magam elé, s beléptem a fogadóba.
- Halihó!- kiáltottam. Egy narancssárga színű szoba, olyan 15 asztal, fehér terítővel, színes hímzéssel. Az asztalokon még egy kancsó víz is volt, kis tál keksszel és virággal. Az ajtó szemből nézve, jobb oldalon volt, amikor belépünk, balra egy pult található. Egyik széle a falba végződik, míg másik egy szépen faragott, fa oszlopba. A pult mögött, két ajtó nyílik, az egyik a konyhába, a másik az NPC valamilyen helységébe vezethet, de hogy hova pontosan, számomra egyelőre rejtély maradt. A pult fölött, virágokból álló díszítés volt, pont, mint az asztalokon is.
Az ajtóval szemben lépcső vezet felfele az emeletre. Ennyit lehet látni elsőre.
A pulthoz legközelebb álló asztalhoz léptem. Következő kiáltásomra, egy NPC hölgy jött elő. Haja barna volt, ki kontyba fogta, és kedvesen mosolygott rám. Sárga kis kötényén apró virághímzések díszítették. Sietve elém tett egy étlapot. Nagyon megörült, látszott rajta, hogy ritkán járnak erre vendégek.
- Sült krumplit kérnék, párolt borsóval és panírozott pulykamellel!- az NPC hölgy eltűnt a konyhában. Ekkor egy lány jött elő, aki szintén hasonlított, az előbbire, valószínű, hogy az anyja:
- Szia! Nagi vagyok, ő pedig az anyukám Helena. Az apám most távol van, az ő neve Franklin. – magyarázott kedvesen az NPC lány.
- Szia! Az én nevem Tachibana Zakuro! Örvendek!- köszönöm vissza, Naginak, valószínű, hogy sok beszédre programozták. Végül, a rendelésem elkészült, és az egész NPC család körém ült, és kedvesen magyarázott.

Folytatás következik!
Melyben:
- Kiderült miért is elhagyatott ez a hely
- Rájövök, miért is van nekem ez a kard
- Megpróbálok segíteni Nagiéknak

by **Zakuro** Pént. Aug. 02 2013, 19:15

3.rész Fogadó történet

Ez a kedves NPC család, bizonyos, Furukawa család. Elég bolondosak, így meséltek nekem:
- Ó, kedveském!- kezdte, Helena - Tudod ez a fogadó elég elhagyatott! Amikor megnyitottuk, mindenkinek nagyon tetszett, és sokan jártak ide. Mostanság viszont… ritka erre felé a vendég. A legtöbb játékos már magasabb az egyes szintnél, akik pedig még ott tartanak, azok mind a Kezdetek Városában élnek. Ez a hely is nagyobb, csak letakartuk, a felesleges részt, ne tátongjon itt üresen minden.
- Tudja kisasszony. Én kanalakat, és egyéb ilyen eszközöket faragok, az itt látható dolgokat is mind én készítetettem. – mutatott körbe Franklin, már ő beszélt- Hetente kétszer, bejárok a nagyvárosba, és eladom, amit tudok, így eléldegélünk.
- Európai származásúak vagyunk. – tette hozzá felesége. – A nevünkön már észre lehetett venni! De itt másképp hívnak minket. Az én nevem Sanae, a férjemé Akio, a lányom Nagisa. A dédmamám japán volt, az tiszteletére van Japán nevünk is.
- Nos, én szívesen segítek önöknek! Ma este kiveszek magamnak itt egy szobát, holnap pedig bemegyek a nagyvárosba, és néhány barátomat megkérem, hogy jöjjenek el ide. Ezután, ők is elmondják a barátaiknak, hogy milyen kitűnő ez a hely!- mondtam boldogan. – És az étel! Az valami fenomenális!- kiáltom boldogan, hiszen ilyen finom ételt még sohasem ettem.
- Nem is csodálkozom, főzés járatosságom a maximálisra van kifejlesztve. – tájékoztatott Helena. – Kérlek, mutasd meg kislányom, Zakuronak a szobáját. Zakuro! Ha tényleg sikerrel jársz, neked adjuk azt a szobát ajándékba!
Nagi bevezetett, egy szépen berendezett szobába, és mielőtt távozott volna, a szoba kulcsát a kezembe nyomta, én pedig közöltem vele, hogy hívjon Zanának.
A szobakulcs, egy ezüstláncon lógott, maga a kulcs pedig angyalszárnyakkal volt díszítve. A szoba elbűvölő volt, és pont olyan barátságos, mint az egész fogadó. Amikor az ajtón belépünk, egy kis előtérbe kerülünk, néhány fogassal ellátva.
A szobába belépve pedig, pont egy ablakkal szembe találjuk magunk. Az ablakból kinézve egy kis kertre látunk, közepén márvány szökőkút, néhány fa és pad. Az ablaktól balra, egy puha ágy, mellette éjjeli szekrény, és egy tükör a falon. Jobbra egy szekrény, és egy ajtó. Az ablak alatt íróasztal található. Az ajtón belépve, egy kis fürdőszobában találtam magam. Elbűvölő szoba, már most szeretem. Még meg kell jegyezni, hogy tele volt virágokkal, ízlésesen, természetesen, nem túlzsúfoltan. A virágok, valószínű a kertben teremnek.
…
Előző életemben, pontosabban a kettő között, amikor a húgommal együtt a túlvilágon éltünk, jól emlékszem, a Hand Sonic volt, ami megvédett a pisztolyok ellen. Eszembe jutott, hogy milyen nehéz volt, hiszen akkoriban Kanade nyaklánca adott nekem otthont, és csak ritkán tudtam teljesen kiteljesedni benne, és irányítani a testét. Ő pedig teljes szeretetből megengedte, hogy kicsit használjam a testét, édes kis húgomnak. Érezhessem picit az ételek ízét, érezzem az illatoka, lássam tisztán a színeket. Szaladhassak, zenélhessek és csak simán, élvezni a csöppnyi, épp megadandó „életet”.
Amikor pedig eljött az idő, visszatértem a nyaklánc rabságába, és ott „éltem” tovább. Így csak Kanade gondolatait hallottam, de így is tudtunk beszélgetni. Ő szórakoztatott engem. Am amikor rá támadtak a lázadók, arra, aki velem egyedül van velem, én nagyon feldühödtem, és elhatalmasodtam testvéremen és védtem. Végül testvérkém elfogadta a sorsát, sorsunkat. És együtt újra megszülettünk. Most már élek, és nem fogom engedni, hogy csak úgy elvegyék tőlem ezt az ajándékot. Most jöttem csak rá, hogy a kardom azért van itt velem, mert akár életben is használhatom ezt az erőt, a Sonic erőt. És most, hogy idejutottam, édes testvérkém elküldte támogatását, és képessé tett arra, hogy használjam a Sonicot. Ő velem van, úgy, mint régen!
….
Másnap, együtt Franklinnal mentünk be a városba.

Folytatás

by **Nagamori Yoi** Vas. Aug. 11 2013, 09:47

/Saya/

- Nem találkoztam még senkivel, aki az én nevem viselte. - tette hozzá semlegesen Saya véleményéhez.

Érdekes volt, amit eztán mondott a húgáról, a hangjából valami kényelmetlenség szűrődött ki, de pontosan mi? Ahogy múlt időben beszélt az iránta érzett szeretetéről, meglepő volt. A szeretet megszűnik? Ez komoly problémának tűnt, ő azt hallotta, a szeretet egy tartós dolog, noha neki nem sikerült még kitapasztalnia, legfeljebb szavai között használta dolgokra, másokat imitálva, mintegy a 'tetszik" szinonímájaként. Ám ritkán beszélt, s szavak használatából nem lehetett a jelentésüket is megérteni, Yoi szerint legalábbis nem. De nem volt kifejezetten beszédes, most sem mondott semmit időben a válaszára, mivel már egy kérdést is kapott. Így viszont elgondolkodtató volt az összefüggőnek tűnő dolog, habár inkább csak azonos szavakról volt szó, melyek másféléket fedtek.
- Démon, - válaszolta csekély gondolkodást követően - a leírás szerint. Azt mondtad, hogy a húgod is egy démon?
Kérdően fordult felé, ugyan látott most is éppen, de nem szokta még meg, hogy mindig ránézzen arra, akivel beszélt, Japánban pedig egyébként sem volt feltétlen szokás a szemkontaktus, habár, az inkább kor- és rangkülömbségekhez kötődött. Ő nem igazán volt jártas ilyesmiben, hallotta ugyan őket, de nem tudott velük még mit kezdeni, mellesleg sok más dolog is volt ebben a világban, amit meg kellett még értenie, hiszen ez mégis más volt, mint az úgynevezett valóság. Sok minden nem tűnt egyszerű dolognak, minél közelebbről próbálta megvizsgálni őket, annál bonyolultabbnak bizonyultak. Ez sok mindennel így volt, nehéz volt hát biztos pontokat találni, egyenlőre majdnem hogy lehetetlennek tűnt. Mit kellett volna vajon tennie?

by **Saya** Vas. Aug. 11 2013, 13:12

//Yoi//

-Azta! Démon! És a tiéd? Hogy találkoztatok? -csillan fel a szemem, hogy a Ken mi is pontosan, de nem merek kinyúlni, hogy megsimogassam vagy círogassam. Szóval ilyen egy démon? Egy igazi? Mármint, játékban igazi? Vajon mi minden lehet még itt? Láttam már sárkányt, meg ilyesmit, de démont nem, akkor ezek szerint van vajon angyal is? Az hogy nézhet ki?
A Yoi viszont érdekeset kérdez, mirre zavartan elnevetem magam. -Nem szó szerint. Csak metaizéként. Tudod. Mikor olyasmit mondasz valakire, ami igazából nem igaz, csak hasonló. Például egy kedves emberre azt mondod, hogy angyal, mikor nem is angyal. Az én Hugim nagyon rosszcsont, és az ilyen rossz emberekre szokták mondani, hogy démon. -magyarázom, bár nem tudom, hogy tudja-e ezt a fura kis szokást. Ami lehet, japánban nincs is, csak nálunk, magyaron. Próbálom figyelni, hogy mit reagál, de csak mélyen elgondolkodik és kerüli a tekintetem. Még lát vajon olyan fura módon? Megkérdezném, de inkább nem merem, mert nehogy tolakodónak vagy olyan valaminek tűnjek, amit az idegesítő emberekre mondanak. Viszont azt sem tudom, mit mondhatnék mást, és nem tudom, fog-e kérdezni valamit. Letépek egy fűszálat és megfújom, hogy halljam, itt is kiad-e olyan éles hangot, de hamar a pixeleire esik. Nyuu...
A nap már teljesen máshol jár, mint akkor, mikor elkezdtünk beszélgetni, de ahogy látom, még messze van az alkonyat, van időnk. A Hugi most csendben marad, morog, mint egy kis dühös cicamica, de nem szól semmit, ami még furábbá teszi a helyzetet. Máskor mindig beszél, de most nem, talán feszélyezi a démon jelenléte. A szemem sarkából vetek még egy pillantást a fura lényre, ami olyan, mintha egy kis kobold lenne, nagyon muris.

by **Nagamori Yoi** Vas. Aug. 25 2013, 09:49

/Saya/

Yoi hallgatott, a gondolatait próbálta összeszedni egy egységes válaszhoz, hogy Saya is könnyebben tudja követni, mint ha belevágna a szavaiba. Nagyjából tudta követni a gondolatmenetét, eddig mindössze azt nem tudta, hogy a hasonlót metaizének hívták, mostantól viszont neki hála, már könnyen fel fogja majd tudni idézni. Tűnődött, majd használatba véve szemeit is, ránézett a lányra. A húga írt és ő pedig beszélt, akkor tehát mindketten egy helyen lehettek? Talán udvariatlan volt, ahogy azt nevezni szokták, úgy beszélni valakiről, mintha ott sem lenne? Nem ütötte meg túlzottan, ő nem igazán érezte, hogy emiatt miért kellene úgynevezetten szégyellnie magát, egyszerűen csak nem akarta hogy rosszul érezzék magukat miatta.
- Ken nem az enyém, ő Kené. - válaszolta, nem tudván jobban megmagyarázni, s vetett egy pillantást rá is - Azóta van velem, hogy én is itt vagyok, talám egy éve...? Egyszerűen előkerült valahogyan, nem láttam, mi történt.
Néhány pillanatig komoran bámult maga elé, majd felkapta fejét és megint Saya felé fordította.
- Mi az a rossz és a jó? - kérdezte meg - Mindenki erről beszél, de nem vagyok rá képes megérteni. Ami egyiknek rossz, az a másiknak jó és így nehéz beazonosítani, hogy melyik melyik. Vagy, hogy egyáltalán létezik a két dolog és nem csupán valamilyen tévedés miatt ismétlik. Rossz az akit annak hívnak, vagy csak nem érti meg senki? Maga rossz, Maō-san? Én is rossz vagyok? Saya-san is? Ken-sama? Mert valaki biztos annak hívna, így tehát jók és rosszak is vagyunk? De igazából, ki lehet jó vagy rossz, lehet bárki is egyáltalán?

by **Saya** Vas. Aug. 25 2013, 14:12

//Yoi//

Ahaa! Ha a Ken a játék eleje óta vele van, akkor a Yoi biztosan olyan állatidomár! Demuri ^w^ Még sosem találkoztam állatidomárral ezelőtt. Vajon mit kérdezzek tőle? Hogy milyen érzés? Én vajon mit kaptam volna, ha idomár lennék?
Aztán a Yoi rám néz és kérdez, de olyan dolgot, amiben igaza van, és én sem értem. Végighallgatom, mikor a Hugihoz beszél, akkor meg is lepődöm - sőt, érzem, hogy a Hugi is megijed a fejemben -, de aztán hümmögve, ujjamat az ajkamhoz szorítva gondolkodni kezdek.
~Csak meg ne erőltesd magad...~ -mondja a Hugi gúnyosan, de nem figyelek rá, inkább a Yoira.
-Ezt nem tudom. Csak azt, hogy ami nekem rossz, az akkor rossz, ami meg jó, az jó. Aztán ami meg a Huginak jó, az nekem rossz, és ezért nem is értünk egyet benne. De... ez amúgy nagyon-nagyon bonyolult, és nem is tudom, hogy érteni fogom-e valaha egyáltalán, gomenne. -döntöm félre a fejem és lebiggyed a szám, amiért most picit csalódtam magamban, de azért annyira nem, hogy olyan nagyon lelombozódjak miatta. A Hugi úgyis bólogat és érzem, ahogy az egyettértés hulláma átvetül rajta, ami egy kicsit jobb kedvre derít. Végül vállat vonok.
-Asszem erre szokták mondani, hogy "hozzáállás kérdése"... vagy "szempont kérdése". Nem szó szerint kérdés, csak hogy attól függ, ki vagy és miről van épp szó. Vagy ilyesmi.
Felhúzom a lábaimat és átölelem a térdeimet, hozzájuk támasztva az államat. -Bonyolult a világ, Yoi-chan. És a SAO még talán egyszerűbb is, mint odakint, mert itt szabadabb lehet az ember. Minden olyan fura. Nem akarok felnőni, mert elvileg utána minden még bonyolultabb lesz.

by **Bacchus** Kedd Aug. 27 2013, 21:24

{Szophie}

Megropogtattam a vállam. Ha tehettem, és időm úgy engedte itt töltöttem időm, távol a nagyobb városoktól és a kezdetek városi kavalkádtól. Most amúgy sem kell innom, meg ahhoz jó lesz majd a nap későbbi fele. Szép lett a mai termés is és a kaszáról leráztam a maradék füvet, Egész szép nagy rendet vágtam az öreg mezőjében. Mai fizetségem tuti félreteszem valamire, ami hasznos. Akkor már csak be kell kötözni és lesz mit adnia az állatoknak télire. Azzal neki is láttam villával összeszedni a táblán a száraz füvet. Nem tudom miért nem vághattam le korábban, miért lehet ennyire kényes egy program, "csak mikor már besárgult, akkor vágjam le" hangoztak fejemben az öreg szavai. Értem már, mert akkor, ha nem kész lesz belőle, végtermék, akkor elpixeleződik bizonyára. Értem már így, hogy miért. Program, jobban kell tudja.
De mégis mennyire nyugis itt az élet, itt a maffia sem érhet el és az odakinti ismerősök meg főleg. És az idebenti játékosok sem, nagyon remélem. Közben azért haladok, oda se figyelek egy kicsit és már csak alig van hátra nyolc fordulóm. Még fent van a nap rendjében, de egy két óra s jön a naplemente, addig ki akarok jutni a gátra, onnan a legszebb. Odakint nem volt ilyenekre időm, bátyó, most mindent megnézek, amit mutatni akartál. Szar lehetett neked, mellettem, a kisöccs, aki bármikor elver, és ráadásként, korán híres lettem és befutottam, neked meg maradt az árnyékom. Mégis védtél és törődtél velem. Remélem lesz lehetőségem elmondani ezt neked. És persze elérni odakint a huszadik tetoválást.
Széles mosollyal húztam és raktam tovább a szénát. Nyolc sort összepakolom, aztán köthetem egybe, nincs már sok időm, igyekezni kell. Azzal kettőzött tempóval ugrattam végig a földön. Mire végeztem a villával való széna forgatással, odajött az öreg és csak csóválta a fejét. Siettem, megfedett érte, de mégis miért baj az, vitatkoztam vele, nem fog tönkremenni, kevesebb pixeleződik el. Hajtogatta csak, hogy felét otthagytam, de nem is, visszanéztem és igaz hogy volt ott pár szál, ami kilógott, és odébb volt a többitől. Ahogy én sem várom el egy programozótól, hogy felvigyen egy hűtőt bármely lépcsőn, úgy éntőlem se várják el, hogy porcelángyárba dolgozzak, mint porcelánfestő, na. Csak legyintett, talán ez rosszabb volt bárminél. Azzal a vállvédőm megigazítva folytattam a munkát. És csak úgy folytak ki a percek markomból, miközben szedtem össze a szénát. Még kettő bála és készen is vagyok.
Szokásos öltözékem viseltem, de a nap az egész napi munkában sem fogott meg. Egy virtuális játékban nem lehet barnulni, ezt megtanultam ma.

by **Szophie** Szer. Aug. 28 2013, 15:14

Unalmasan telt a hetem. Semmi különös nem történt, csak egy-két mobot kiírtottunk Vezérrel, küldetéseztünk, és ennyi. Nem volt sütizgetés, sem barátkozás, még csak egy nyamvadt párbajon sem vettünk részt, egyszerűen csak monoton robotoltunk. Persze néha erre is szükség volt, de én ettől szét untam a fejem. Bár amióta megtudtam, hogy egész jó helyen állok a top listán, méghozzá benne vagyok az első tízben, azóta valahogy nekem is megjött a kedvem a vadászathoz. Erősödni sosem késő, és nekem célommá vált még előrébb jutni a ranglétrán, hogy végül elfoglaljam méltó helyemet az első öt között. Nem, azért legelső nem akartam lenni. Szerettem, ha vannak fölém rendeltek, csak ne legyenek túl sokan. Hasonló elismertségre vágytam, mint ami odahaza megadatott nekem. Itt a vér nem számított, az nem hozott számomra dicsfényt, így maradt az erő, és elszántság. Annak segítségével kell itt felkapaszkodni a legjobbak közé.
Jó messzire elkóricáltam, ki a városból, a mezők fel véve az irányt. Igazából olyan szándékkal indultam el, hogy keresek magamnak valamiféle beszélgető partnert, de nem hiszem, hogy egy ilyen helyen túl sok játékossal találkozhatnék. Jobb ötletnek tűnt visszafordulni, és visszamenni a forgalmas városba. Ekkorra már viszonylag késő volt. A Nap is lefele indította pályáját, és már aljával a horizontot karcolta. A felhők rózsaszín, és narancs árnyalataival úsztak tova az égen. Felelevenedett az enyhe szellő, csendesen simogatva a vándort. Végigfutott a bevetett földeken, egészen egy szorgalmasan dolgozó fiúig, kinek feje felett indikátor villant. Körülötte le volt aratva a búza - vagy valami, nem vagyok jó a növények meghatározásában - talán ő vágta le. Épp gondosan kötögette össze őket bálákba. Ilyet sem lát az ember mindennap.. És végre valaki, aki talán alkalmas csevegő partner lehet számomra.
Áttrappoltam a kalászokon, egyenesen az alakhoz. Vezér értelmetlennek találta a dolgot, így ő inkább az úton maradt. Nem zavart. Megesett, hogy különváltunk. És az ilyen alacsony szinteken egyáltalán nem voltam veszélyben.
- Szia! - szólítottam meg az ismeretlent mosolyogva.

by **Bacchus** Szer. Aug. 28 2013, 16:04

Épp hozzáfogtam volna, hogy összeszedjem a következő bálára való szénát, amikor, női hang csapta meg fülem. Felé fordultam, és egy mosolygós lány köszöntését hallhattam előbb.
- Szia! - köszöntem vissza mosolyogva, a lehető legegyszerűbben. A megjelenésem talán nem hölgyek elé illő, de kénytelen lesz elviselni, mezítelen felsőtestem és lazán narancssárga övvel felkötött piros nadrágom. Valamint a kihagyhatatlan vállpáncél és a villa, mint munka eszköz. Egy röpke ideig, még álltam, mintha nem elmenőben lenne, hanem pontosan ide tartott. - Segíthetek? - odakint szerencsére az alap normákra szert tettem, már csak azt kell megtudnom ő is visszataszítónak tart-e a tetoválások miatt, meg úgy általában. Azonban csinálnom kell munkám mert pillanatokon belül eltűnik a széna, és akkor az öregnek kevesebb ennivalója lesz az állatok számára.
- Megbocsátasz kicsit, csak közben, végeznem kell ezzel itt - mutattam a földre és hogy épp rossz helyen áll. Ha vette a lapot, akkor könnyedén tudtam folytatni, ha nem, kézzel tereltem kicsit a válla körül, de nem értem hozzá. - Igyekszem összeszedni mind, jó lesz későbbre az öreg állatainak - magyaráztam cselekvés közben. Nem tudtam, hogy érdekli-e, de nekem végeznem kell ezzel. Azzal már a villát leszúrva és jobbról, balról összeszedve a szénát dolgoztam tovább. Nem akarom, hogy elmenjen, jó dolog a társaság meg amúgy is kíváncsi vagyok, pia nélkül, is gonoszkodom a lányokkal, vagy nem? Haladtam előre közben kicsit. - Kisasszony, megmentené életem? - magáztam le egy pillanatra, nyomatékosítva - Ezzel végeznem kellene egy percen belül, és egyedül már nem menne, segítenél? - mosolyogtam rá kétségbeesetten és mutattam gyepre. Legalább egy játékossal beszélhetnék, nem az öreggel vitatkozom, hogy nem akarom elég jól csinálni, mert én nem program vagyok, legalábbis nem teljesen.
Kell még összehordani a bálákat, meg utána be a karámba. És utána ahogy távozott, aludhatok a szénán. Cudar jó lesz, odakint a maffia élet mást adott, ott feszt kell csinálni mindent, itt meg akarhatok végre.

by **Szophie** Szer. Aug. 28 2013, 16:53

Végigmértem a fiút. Munkához volt öltözve, az látszott rajta. Vagyis pont nem volt teljesen felöltözve. Nem éppen átlagos kinézetű srác volt, de nem is éppen átlagos tevékenységet folytatott. Hisz ebben a játékban mégis ki az a baka, aki képes aratni, meg bálázni? Hát ő.. Észrevettem még a szeme alatti tetoválásokat is, és nem kerülhette el figyelmemet izmos teste sem, ettől az egésztől valahogy utcai fenegyerek hangulata lett a srácnak, de mindezt a hatást elűzte mosolya. Egy barbár nem szokott ilyen kedvesen visszamosolyogni.. Vagy de? O.o
- Öhmm.. izéé.. - vakargattam meg a tarkómat idegesen. - Igazából én csak gondoltam megnézem, mit is csinálsz, meg azt reméltem, beszélgetnél velem. - mondtam zavartan. Elég bénán jött ki a szövegem, és ettől csak még jobban zavarba jöttem. Én kissé furán néznék valakire, aki csak úgy odajönne hozzám, és közölné velem, hogy beszélgetni akar, meg nézni, hogy mit csinálok. De hát ez vagyok én, nem tudok magamon változtatni, na. És magányos vagyok, nincs társaságom.. Így teljesen érthető a reakcióm. Legalábbis az én nézetemből..
- Öhh.. Pe- persze. - lépkedtem arrébb esetlenül, mikor rájöttem, hogy mennyire útban vagyok. Nem sok keresni valóm van egy olyan helyen, ahol kétkezi munkát végeznek emberek tekintve, hogy én ilyesmit sosem csináltam. Ebből adódóan fogalmam sem volt arról, hogy azon állok, amit neki össze kell szednie.
- Öreg állatainak? - kérdeztem vissza. Talán egy szegény öregembernek segít? De kedves.*-* Ez bizonyítja, hogy nem minden a külső.. Barbár álca kedves kis nyuszit takar.
Me-megmenteni? Nem, nem fogok harcolni! >.< Épp az elől menekültem el! Jahh, hogy dolgozni kell segítenem..! Az már más... Vagyis.. Mi??? Én?? Dolgozni? Ilyet? Wtf?! Végül is miért ne? Talán egyszer nekem is ki kell próbálni. Nem lehet nagy dolog ezt összeszedni. Vagy igen?
- Megpróbálhatom. - nyöszörögtem, ahogy a földre néztem, ahol leendő munkám feküdt. Lehajoltam, és egy nagy halmot összefogtam, és a többinek a tetejére vittem. Hjajjj, ha ezt a bátyám látná. Kifutna a világból. Arról nem is beszélve, hogy az őseim forognak a sírjukban. Felmenőim vajon hány évszázada nem csináltak ilyesmit? De hát a JL ott segít a rászorulókon, ahol tud.

by **Bacchus** Szer. Aug. 28 2013, 18:31

Vajon ennyire meglepte, kérdésem? Emeltem fel vékony szemöldököm. Játékos igen, egy kissé eltúlozza a kislányosságát, azzal a sok masnival, de biztos bejön neki. Szeretne beszélgetni velem? Áh, pont kapóra jön. Úgy is be akartam vetni, milyen ivás nélkül a playboy férfi látványa, legalábbis hogyan hat a nőkre. Azt hiszem, ezt ki kell próbáljam. Inni meg nem akarok, a gourdom is szépen jó helyen van a felszerelések között. Az a hülye nő óta, valahogy látni se akarom a fegyverem. Nem vette a viccet.. chö. Na de munka. Ahogy arrébb libbent, hogy elérjem az alatta lévő széna csomót, volt némi kihagyás. Nem is váratom tovább, beszélgessünk, úgyis annyira ismeretlen ez a fajta élet, ahol nem kell, más embereket püfölni.
- Igen az öreg, ott lakik abban a házban - mutattam át a vállam fölött, hüvelykujjammal. - És az állatai ott az istállóban. Van lova, juh, kecske, meg bikája is - mutattam nemes egyszerűséggel a ház melletti kis csűrre. Nem régóta ismerem ezeket a szavakat, korábban, sose foglalkoztam állattartással és igen nehéz. Azonban szépen el lehet tűnni a játékos életből ezzel a tevékenységgel, és fantasztikus.
Éljen! Valaki, aki nem csak koszos parasztnak és idiótának néz, hanem beáll az igasorba és segít. Elnevettem magam, amikor láttam, hogy kézzel hordja a szénát, olyan.. olyan.. nőies volt és aranyos. - Bocsánat, muris volt látni, ahogyan csinálod - azzal eltettem a vasvillát és csatlakoztam én is kézzel hordtam. Tetszett megoldása és amúgy sem akartam a derült égből jött segítséget elriasztani.
- Mond csak, és egyedül mászkáltál idekint? - kérdeztem elképedve, miközben egy adag szénával közelítettem hozzá. Valahogy nem fért össze, hogy ebben az öltözékben sétálgat a határban. - Már egész szépen haladunk.. - azonban az öreg kiabáló hangja fogadt kettőnket, és mielőtt még végezhettünk volna ez a két adag széna, színes pixelárban eltűnt. Az eddig elkészített közel húsz bála maradt csak meg. - Most kapunk leszidást - szűrtem ki szavakat fogaim közül, ahogy láttam közeledni az öreget.

by **Szophie** Szer. Aug. 28 2013, 19:09

- Hühh.. - álmélkodtam. - Rendes tőled, hogy segítesz neki. - paskoltam meg a vállát nemes egyszerűséggel. Igazán fúrta az oldalam a juh, kecske, meg bika, no és a ló.. Meg akartam nézni őket! Lovaink nekünk is voltak odahaza, és őket nagyon szerettem. Jó régen volt az is, hogy utoljára lovagoltam. Hiányzott a régi birtokunk, az angliai otthonunk. Kissé elszontyolodtam, ahogy a régi szép időkre gondoltam. Amikor a kis erdei ösvényen lovagoltunk végig..
Neki álltam dolgozni, ami megjegyzem nem szokásom, és egy kivételes alkalom volt, de akkor elnevette magát. Nem értettem, mi olyan vicces. Talán valamit rosszul csináltam?
- De.. akkor hogy kéne csinálni? - kérdeztem Válaszul viszont eldobta a kaszáját, és ő is úgy csinálta, ahogy én. Most vagy megszánt, vagy... megszánt. Dolgoztunk.. És nem is volt megerőltető. Mondjuk a játékban máshogy működnek a dolgok, és a kitartás pontjaimat nézve nem csoda, ha nem megerőltető számomra a dolog.
- Igen, egyedül mászkáltam. - magyaráztam. Eszembe sem jutott, hogy Vezér miatt mégsem voltam annyira egyedül.. De ha úgy vesszük, ő a részem, mint másnak a fegyver, és mások sem mondják, hogy nem, a kardommal együtt mászkáltam, szóval teljesen érthető volt, hogy azt mondtam, egyedül vagyok. Mert elvileg úgy is voltam. Szépen rakosgattam a szénát, amikor a földön heverők egyszerre elpixeleződtek. Értetlenül néztem, ahogy elszállnak a kis darabkák. Azt hittem, a széna a földön marad, ha felszedjük, ha nem.
A fiú figyelmeztetett, hogy nemsokára leszidást kapunk, ám addigra egy öreg ember ért oda mellénk.
- Jó napot kívánok. - köszöntöttem illendően, ám mintha nem is figyelt volna rám, kiabált tovább. - Elnézést, hogy ez történt, azt hiszem, én tartottam fe a fiút, nagyon sajnálom. - vágtam a kiabáló férfi szavaiba. - Engedje meg, hogy jóvá tegyem a dolgot. Segítek neki becipelni a bálákat, és az állatokat is ellátjuk maga helyett. - ajánlottam fel a segítségemet. Elhúzta a száját, gondolkodott, végül rábólintott a dologra. Ugrálva vettem tudomásul, hogy sikerült elérnem a célom. Nem haragszik ránk a kedves kis öreg bácsika.
- Na és téged hogy hívnak? - kérdeztem, mert eszembe jutott, hogy még azt sem tudom, hogy szólíthatom. - Az én nevem Szophie.^^ - mutatkoztam be. - Szerinted lovagolhatunk? - kérdeztem meg sunyítva, ahogy a lovacskákra gondoltam, kik odabenn várják, hogy megsétáltassam őket. Hisz az is benne van a "majd mi gondozzuk az állatokat" dologban, nem?

by **Bacchus** Szer. Aug. 28 2013, 21:36

- Szállást és élelmet nyújt, én meg, ahogy tudok dolgozok neki - jólesett az elismerés, hisz mindenért meg kellett dolgozzak, a bunyós karrierért is. Ez a fajta munka újdonság volt, de lekötött. Ahogy bele fogott dolgozni, kérdését válaszolatlanul hagytam, hisz láthatta, jó ötletéhez társultam. Ugyan lett volna még egy villa a felszerelésemben, ugyanis elkél a plusz. A héten már hármat törtem el, miközben etettem az állatokat.
Munka közben nem szoktam beszélgetni, de emberi társaságom nem is szokott lenni, így elsőnek is jó tudni, hogyan került ilyen szélre eső területre. Azt már tudom beszélgető társra vágyott, már csak beszélgetéssé kell alakítani, jó volna tudni hogyan kell azt. Bátyó te mit tennél? Őt csak úgy nem fizethetem le hogy beszélgessünk, valamit ki kell silavizáljak, de hogyan.
- Most már nem vagy egyedül - mosolyogtam rá. Talán ez lesz a szó, amit kereshettem. Ütni könnyű beszélgetni nehéz.. - miről szeretnél beszélgetni? - lehet tapintatlan voltam, de ügyetlen még inkább. Valahogy a bárokban könnyebb ott pénzért megkapok mindent. Legalább az általános sulival végeztem volna rendesen. Könnyebb lenne agyat tágítani. De nem előbb kel a másik tíz tetkó utána jöhet a rendes élet. Addig meg még ott a maffia.
Azonban pixeleződött a széna és az öreg máris a nyakunkon volt.
Elhordott lusta semmire kellőnek, meg lassúnak. Szó-mi szó igaza van, viszont az ismeretlen lány megvédett. Tágra nyitott szemmel és apró pupilláimmal pillantottam a lányra meglepődésemben. Amit ajánlott az öregnek, azzal könnyen leveszi a lábáról. Talán még kapunk is a munka után lekváros buktát. Mintha már az illata terjengne. Vagy a lánynak van ilyen jó illata? - Úgy lesz öreg, ahogy a vendég mondta - azzal a guggolásból felálltam és mosolyogtam rá, vendég igen. Ugrált örömében én meg csak csóváltam a fejem rá mosolyogva. - Nem tudod, te még mit vállaltál el, most jön a java.
- Örvendek Szophie - nyújtottam felé barátságosan kezem és mosolyogtam, szép neve van, és első lány, akié érdekelt is, remélem megmarad a neve. Nádiposzátáé felejthető, már azt se tudom, hogy hívják. - A nevem Bacchus és igen, biztosan megengedi az öreg, ha meg nem megkérdezzük a lovakat, akarnak-e mozogni - mondtam viccesen és bólogatva hozzátettem - szerintem igen.
Először is ha már így megvan a bemutatkozás és tudom valahogy szólítani is, rakodjuk be a bálákat és utána jöhet némi jutalmazás. A felszereléseim közül elővettem a villát, és még egyet.
- Kézzel vagy villával szeretnél pakolni? - kérdeztem tűnődő arccal, a legjobb lenne, ha gyorsan bepakolnám, míg ő nézi és mesél nekem, hogy ki is ő és micsoda.
- Inkább mást kérdezek, beszélj arról, ki is vagy honnan jöttél, meg hogy szereted-e a naplementét? - javítottam ki szavaim miközben fél kézzel felkaptam az első bálát.

by **Szophie** Szer. Aug. 28 2013, 22:28

- Ez dicséretes. - bólintottam elismerően. Megtehetné azt is, mint a többi naplopó, hogy egyszerűen a földön alszik, vagy a mob vadászásból él, de ő becsületesen dolgozik. Mindig is sokra becsültem a munkás embereket. Bár inkább csak irányítói szemszögből kerültem eddig hozzájuk közel. Illetve eddig csak azért néztem fel rájuk, mert örültem, ha valaki rendesen dolgozik a gyáraimban. Végül is ez is egy szempont..
- Igen, már nem vagyok egyedül. - erősítettem meg a mondatát. - Hümm.. Úgy akármiről. - gondolkodtam el. - Például hogy te miért nem mobozol, mint a többi játékos? - tettem fel a kérdést, mely már fúrta az oldalamat. Azért egy ilyen játékban azt látni, hogy valaki az egyszerű gyilkolás helyett kemény fizikai munkával tölti az idejét, csak hogy megéljen, meglepő.
- Van elég kitartásom, ne aggódj! - mosolyogtam vissza rá. - Ha kell, hát akkor egész éjjel dolgozunk! - tapsikoltam lelkesen. Tetszett ez az új dolog. Kétkezi munka.. Sosem csináltam még ilyet. Ez egy új játék volt számomra.
- Bacchus.. Megjegyzem! - ráztam meg a kezét, mint ahogy azt bemutatkozásoknál szokás. - Tudod mi jutott eszembe a nevedről? - kérdeztem, de persze fölöslegesen, mert úgy sem tudhatja. - Bach, a zeneszerző. Johann Sebastian Bach.. - folytattam, meg sem várva a reakcióját. - Hívhatnálak Bach-nak, ez amolyan becenév lenne. - mosolyogtam boldogan az ötletemre. Akár tetszik neki, akár nem, így fogom hívni, és kész..
- Igen. Tutira akarnak majd. - nevetgéltem a poénján. Kevés az olyan ember ebben a világban, aki viccelődik. Szinte csodának számít, vagy legalábbis ritkaságnak. A legtöbben búskomorak, meg mindig csak harcolnak.. Persze találkoztam azért kivétellel is, nem egyszer, nem kétszer, de attól még jó külön megjegyezni a nevettető embereket. Szomorú napokon ők azok, akiket fel kell keresni.^^
- Kézzel, természetesen! - vágtam rá azonnal. Mégis hogyan pakolhatnák én villával? Lehetetlenség.. Azzal enni szokás.
Aztán a következő mondatán egy kissé meglepődtem.
- Hát.. azt már elmondtam, hogy ki vagyok. - kezdtem bele a válaszba. - A kezdetek városban van a lakhelyem, onnan jöttem, ha meg a rendes otthoni értelemben vesszük a kérdést, akkor Angliából jöttem. - folytattam, és utoljára hagytam a kérdése legérdekesebb részét. - A naplementét pedig nagyon szeretem.. - mondtam kissé elpirulva, mert közben eszembe jutott a legutolsó naplemente, amelyet egy fiúval közösen töltöttem. Közben felemeltem két bálát, és könnyeden cipelni kezdtem.
- Van súlyemelés jártasságom. - magyaráztam, hogy értse, egy ilyen csöppnyi lány hogy bírhatja azt úgy el. Azért próbálkoztam rögtön kettővel meg, mert úgy tűnt számomra, neki nem lehet ilyesfajta jártassága, és még így is elbírt egyszerre egy bálát, így én jártassággal kettőt simán elcipelek.

by **Bacchus** Csüt. Aug. 29 2013, 00:54

- Köszönöm - biccentettem a dicséretre - azonban tudom, hogy egy njk és a felesége is az. Viszont mégis annyira hozzájuk nőttem - nagy beleélésem közepette megigazítottam a vállvértem, vagyis inkább lazítottam rajta, hogy jobban szellőzzön. Kellett valami pótcselekvés.
Érdekelt, miről is fog beszélni, de inkább a kíváncsisága hajtotta. Kérdezett bár igen kényeset, de azért fogok válaszolni. - Ööö - vakartam meg a fejem - szómi-szó, nem tartottam érdekesnek. Jobban foglalkoztatott ez a vonal. Tudod odakint sose adatott meg, hogy keményen dolgozzak két kezemmel, és nem kellett a napi élelemért sem megdolgozzak. Így egy ideje ezzel töltöm napjaim. Mellesleg nem tudok mobozni. - feleltem vidáman, inkább saját hülyeségemen szórakozva.
- Rendben, aztán ügyesen, elég nehéz egy bála széna. Nem csak kitartás kell oda - mondtam mosolyogva rá. Egész este dolgozni, mennyi erő lehet benne, vagy csak a szája nagy? Hamarosan kiderül.
Figyelmesen követtem hangos gondolat menetét, szóval valaki Johann Sebastian Bach zeneszerző jutott neki eszébe rólam. Akkor ezek szerint mégsem lettem elég híres, hogy halljon igazi nevem felől. Na nem baj, ha meglesz a 20 év töretlen bajnoki cím, akkor leszek igazán híres.
- Bach ismételtem utána, zenét ugyan nem tudok szerezni, de a becenév tetszik. Kezét elengedtem, de mutató ujjam felé szegeztem mégsem szólaltam meg, nincs ötletem, hogy becézzem, talán idővel. Visszaengedtem mutató ujjam, kitudja akár lehet pár óra múlva már eszembe jut, hogy szólíthatnám.
Nevetett, ugye-ugye már most mennének, ismertem az itteni állatokat, nem szeretik a bezártságot. Bárki is alkotta meg őket, tudta milyennek kell lenniük. Én meg még csak odakint egyel sem találkoztam, nem hogy tudtam volna ezekről az állatokról. - Mit értettél lovaglás alatt? - furdalt a kíváncsiság és bármi is legyen ez, jól hangzik - Nem lovagoltam még sosem. - mondtam zavarban.
Ahogy felajánlottam, neki, a villát inkább kézzel szedés mellett döntött, ő tudja, csak nehogy ne bírja el, hátha inkább pihenne. Azonban összetett kérdésemre rendszeriben mindenre válaszolt és közben felkapott 'KETTŐ' bálát! Képedtem el, egyszeribe esett le az állam. Próbáltam már kettőt vinni, de valahogy nem ment. Nem is értettem, hisz, erőmből telnie kellene rá, de mégsem olyan a játék.
Mielőtt rákérdezhettem volna, már válaszolt is, mintha tudta előre tudta volna, mi jár fejemben.
- akkor én sem maradhatok le és feltettem egy újabb bálát a jelenlegi tetejére. Enyhén küszködve megindultam, de hamar rá kellett döbbenjek, felvágni sem tudnék előtte, szóval maradt a vereség. Azonban válasza, jobban érdekelt, mint holmi férfiúi becsületem, amit Szophie egy pillanat alatt, ripityára tört. - Anglia, így már sejtem, hogy miért nem hallottál Bacchusról - külföldre még nem jutottam ki, de remélem egy nap, szerencsét próbálhatok, idegen kultúrákban is, hogy ott is nyerek-e. - Akkor nézzük is a bálákat, mert utána etetünk - szorgalmaztam inkább magam munkára. És vezettem, hogy hova visszük a szénát. A szobámba vezettem be és mutattam a sarokra, ahol már volt néhány bála szalma.
- Ez a szobám, és egyben ide is hozzuk be. Mégpedig oda - már sétáltam is a sarok felé. A bejárattól balra egy létra vezet fel a felső padlásra ahol általában tyúk ólnak kellene lennie, de mivel szárnyast nem tart az öreg, így ezért is költözhettem be ide aludni. Jobbról pedig vékonyka ágy terült el. Szalma volt a bélése és egy pokróc kényelmesítette. Oszlopokon kívül más bútorzat teljes egészében hiányzott. Volt még egy szélesebb széna kupaca földön jobbról, ami rendesen el volt terítve a földön. Letettük a szénát, mehetünk is a következő körért. Ha nem volt kérdése, úgy akár hozhattuk a következő adagot is. És szaporáztam lépteim.

by **Szophie** Csüt. Aug. 29 2013, 13:38

- Igazad lehet. - mormoltam. - Tudod, én sem csináltam ilyesmit sosem odahaza. Bár dolgozni dolgoztam, de az egy egészen másfajta munka volt. - vajon mennyire lehet munkának nevezni a vállalatok irányítását? Végül is nem egyszerű döntéseket hozni olyan fontos ügyekben, és a tárgyalások, meg a papírmunka sokszor kitette az egész napomat. Akárki akármit mondd, vezetőnek lenni a legnagyobb felelősség, és feladat. Ha úgy vesszük, nagyon komoly munka volt az enyém, ennél sokkalta nehezebb, viszont valamilyen tekintetben mégis könnyebb.
- De hogy érted, hogy nem tudsz mobozni? - értetlenkedtem enyhén összeszűkült szemmel. - Azt mindenki tud. - állapítottam meg. Pedig úgy látszik, mégsem..
- Hehehh.. Nem is hittem, hogy tudsz. Persze érdekes lenne, és nagyon tetszene, ha írnál egyszeriben egy menüettet, de erre nem sok esély van. És én csak a hangzás miatt neveztelek el így, te. - mosolyogtam rá. Bár hívhatnám ennyiből Sebastiannak is..
- Hogy-hogy mit értettem lovaglás alatt? - pirultam el, mivel enyhén félre értettem a kérdést, illetve az én nézetemből ő értette félre a lovaglás fogalmát. - Én a rendes, szokásos dologra gondoltam, amikor felülünk egy lóra, és azzal megyünk. - zavaromban nem tudtam mást mondani, ezt is csak makogva. Perverz alak! >.< Aztán a következő mondata még jobban összezavart. Most akkor a rendes lovaglás dolgot nem értette, mert még tényleg sosem lovagolt, vagy a.. szóval mást értett az alatt? O.o Lehet, hogy szegény a rendes dologra gondolt, csak én értetem félre? Szóval nem is ő a perverz, hanem én? :O
- Köhömm.. - köszörültem meg a torkom, miközben még zavartabb lettem. - Szóval azt úgy kell, hogy egyszerűen felülsz a lóra, és irányítod. Régen, amikor még nem volt sem autó, sem bicikli, sem ehhez hasonlatos közlekedési eszközök, akkor az emberek lovakon utaztak, ha nem akartak gyalogolni. - magyaráztam. Remélem, kielégítő választ sikerült összehoznom.
Gyorsan felkaptam a bálákat, és elkezdtem a fiú után cipelni, mivelhogy valami másra akartam terelni a figyelmemet, az előző lovaglásos félreértésemről..
- Miért, olyan híres vagy, hogy hallanom kellett volna rólad? Ebben az esetben elmeséled, mire is a nagy hírneved? - kérdeztem mosolyogva. No nézzenek oda, csak nem megint egy sztárral hozott össze a sors?
- Egyébként jó ideje Japánban éltem, egyszerűen csak nem jutottak el hozzám a hírek. Akkoriban eléggé bezárkóztam. - magyaráztam lesütött szemmel, visszagondolva arra, hogy még az is csoda, hogy a nyelvet elsajátítottam.
- Rendben, etessünk! - kiáltottam boldogan, és még gyorsabban szedtem a lépteimet. Bevezetett a szobájába, ahol egyben a szénát is tárolták.
- Hát fényűzésre nem futja. - állapítottam meg körülnézve. - Neked tényleg elég csupán ennyi? - érdeklődtem. Közben gyorsan kisiettem a következő bálákért, meg a következőkért, meg az az utániakért, mag végül az összeset behordtuk. Elégedetten néztem a bála halmot, amely a szobában tornyosult.
- Ügyesek voltunk, nem?! - dicsértem saját magamat.

by **Bacchus** Csüt. Aug. 29 2013, 14:56

Dolgozott, ez őszintén meglepett, fiatalnak tűnik, elég fiatalnak. - És mit dolgoztál odakint? - érdekelt, ezt kérdő és megdöbbent arcomon láthatta is mellé jobb kezem derekamra tettem és bal lábfejem kissé előre csúsztatva a porba felé fordítottam bokám belső oldalát. - Mobozást tekintve, meg képességem nem használhatom. A nélkül pedig.. - most mondjam meg, hogy harmatgyenge vagyok.. - nem tudnám legyőzni őket - széles mosolyom közben hátra fogtam lófarkam. Kínos, nagyon kínos. - Tényleg nem tudok mobozni, inkább párbaj, arra vagyok szakosodva - mondtam neki.
- Pontosan, de mély hangomon tudok énekelni neked - a sok kocsmai este kifejlesztette énekhangom, még ha zene szerzés nem is menne, na de milyen nótákat ismerek. Obszcén.. Obszcén.. Obszcén.. hajaj, nem nagyon tudok mást. - Azonban.. lehet nem tetszene a szövege - mondtam szinte a fejemből kilátható kérdőjelekkel körbevéve. Nagy talány, csak férfiaknak való, hát ez gáz.
Azonban az, hogy nem tudok lovagolni, talán nagyobb galibát okozott neki, mint elsőre gondoltam. Így elslisszanhatunk a téma felett remélem. "Babám ülj az ölembe, csináljuk izibe.. " derengett fel az egyik rím.
- Én is erre gondoltam, hogy a rendes lóra ülünk fel. A más féle.. nem jutott eszembe, eddig ennyire közvetve - mintha elpirult volna, szűkítettem össze kissé szemeim, de mosolyogtam tovább. Megvártam, mint mond ez után és elmagyarázta szerencsére, hogyan kell lovagolni ténylegesen lovon. Azt hogy rajtam lovagol, kideríthetjük. Később.
- Jójó, köszi a kis tanítást. Japánban városi környezetben nőttem fel és ilyen információk nem jutottak el hozzám. A sportom nem engedte. - Ténylegesen sokat edzettünk apával, nagyrészt az edzőteremben nőttem fel és azon kívül pedig sötét ügyletek. Azonban amíg lehet, jobb ha nem tudja kivel futott össze.
Mikor neki lendültünk a munkának, sikerült elejtenem azt a morzsát, hogy attól hogy nem vagyok penge minden téren még vihetem valamire.
- Bokszoló vagyok, ha eddig még nem mondtam volna és 10. éve veretlen - jelentettem ki nemes egyszerűséggel. Mások dicsőítése hidegen hagyott, inkább a belül tomboló büszkeség és a tetoválások bizonyítéka számított, valamint apa emlékére el kell érjem közös célunk. - Mások szerint híres vagyok, szerintem csak egy egyszerű srác, aki tizenkilenc évesen, azaz már húsz évesen széna bálát hordoz, egy csinos lánnyal szinte karöltve - feleltem ugyan olyan hangnemben, már mondat végére mosolyogtam már és igen cirka bókot kaphat a mellé, hogy a ruha alatt egy izomkolosszus Szophie, csinos is. - És miért zárkóztál be? Elég vidámnak tűnsz most - vontam le a helyes következtetést. Sosem szólított le még mondjuk lány, mindig én szoktam őket, bár csak egy futó kalandért többért odakint nem kellett. És mind, a szexis olyan volt mintha bábukkal feküdnék le. Beszélgetni akart, ezek szerint, valami problémája van. Azt hiszem erről még nem faggatom ki.
- Nem-nem majd akkor etetünk ha bent van itt az összes széna bála - nevettem el magam. Látszólagosan nem tetszett neki a szobám. - Hát igen sokkal másabb, mint ami odakint volt. De nagyon kényelmes az ágy is annak ellenére, amilyen, meg az illatokat te is érzed, valahogy ez a kevésbé steril környezet, jobb hatással van rám. Bátyám mindig azt mondta, hogy.. - itt elgondolkoztam egy ideig, kutatni kellett a sok emlék között - hogy.. lépjek ki a szürke hétköznapokból, hogy találjak valami újat, amiben örömöm lelem. Sose gondoltam volna, hogy itt találom meg.. - mondtam magam elé révedve. - És így azt hiszem válaszoltam is jelenleg elég ennyi. De amúgy van a házban is szobám, az sokkal lakhatóbb és szebb állapotú. Valamint vannak bent plüss állatok. - ezt tudtam húgocskám imádta őket, biztosan ő sem fogja megvetni. - Majd megmutatom, ha érdekel.
Azonban előbb gyorsan behordtunk mindent és hamar végeztünk így hogy egy monstrummal egyen rangú erős lánnyal hordtuk be a szénát. Az öreg biztosan meg fogja vendégelni, és marasztalni akarja.
- Nagyon ügyesek voltunk! Főleg Te! - bal tenyerem a vállára tettem és finoman löktem rajta egyet mókásan. - Szophie, akkor most itt az ideje, állatokat etetünk - mosolyogtam rá. Levettem kezem válláról és elébe siettem, hogy mutassam a hihetetlenül bonyolult egyenes utat. (Azonban, ha bármi szokatlant tett, tuti lemaradtam Razz

)
A karámnál várt ránk négy paci. Egy foltos, szép izomzatú, könnyen használható lenne verseny lovacskának. Egy fekete, robusztus, csillogó szőrű, egy majdnem tiszta fehér, csak az orrán volt egy tenyérnyi barna folt, aki nyurga és kecses, sokkal szebb sörénye van a többitől, és egy barna, akinek a szőre apró világos barna pöttyökkel van tarkítva, sokat prüszköl. A mellette lévő karámban van az egyetlen bika egy fekete, tiszteletet sugárzó hatalmas tülkökkel felszerelkezve. Mellette lévőben egy tucat bari, szép fehér gyapjúval és amint meglátnak minket, fájdalmasan bégetnek. És az utolsó karámban két kis kecske, akiknek be nem áll a szájuk.
Mentem is az ennivalóért, amit reggelente szoktam szedni zöldségeket, és arról le kell szednem az ennivalóban fel nem használható részeket. Ezekkel etetem őket, mutattam Szophienak.
- Szóval ilyen ez itt - mutattam körbe. Az etetés végeztével, megérkezett az öreg és érdeklődve nézte hogyan is állunk.

by **Szophie** Pént. Aug. 30 2013, 15:04

- Nos.. igazság szerint a családi cégeket irányítottam. - magyaráztam szégyenlősen. Furcsa elmondani egy mezőn dolgozva, hogy én amúgy teljesen más jellegű dologgal foglalkoztam. Egyébként ezt még nem sokan kérdezték tőlem. Talán mert fiatal vagyok... Talán mert azt hitték, hogy nem dolgoztam tanulás mellett.
- Dehogynem! - mosolyogtam biztatóan. - Tudod a kis szintű mobok ellen simán elég a fegyvered is. Pélldául az első szintű vaddisznók pont azért lettek kitalálva, hogy azok segítségével fejlődjenek az alacsony szintű játékosok. Egyszerű őket legyőzni. - közben bőszen mutogattam, mintha előttem lenne egy disznó. Egy olyat talán Vezér segítsége nélkül is képes lennék legyőzni.. 1-es sebzéssel mondjuk nehezebb lenne, de ennyi élettel, és gyorsasággal nem igazán kell aggódnom.
- Hehehh.. Akkor ne énekelj. - nevettem. - Nem is tudsz olyan dalt, ami tetszene nekem? - érdeklődtem. - Megteszi egy nyuszi ül a fűben is.. - folytattam biztatva, hogy énekeljen nekem.
Még jobban elpirultam a szavaira. Ehehhehhh.. Ez de ciki.>.<
- Szerintem hanyagoljuk azt a témát.. - nyökögtem félszegen, lehajtott fejjel.
Bólintottam, bár nem igazán tudtam elképzelni, hogy valaki ennyire elzárt legyen, hogy még soha ne halljon lovaglásról. Őszintén érthetetlenek számomra az ilyesmik. És azt hallottam, tényleg vannak olyanok, akik a tehenet lilának képzelik ~, mert Milka csokit láttak már..
- Ohh.. Hát nem nagyon szoktam követni a sportokat. - biccentettem félre a fejem. Vagy a boksz nem is sport? Vagy most hogy is van ez?
Felnevettem. - Nos, talán mindkettő igaz. A második felét én tudom megerősíteni, a másik meg.. Azt nem tudom. - mosolyogtam. - De ha mások ezt mondják, akkor az is igaz lehet. - szóval húsz éves. Akkor már nem tanul valószínűleg. - És mivel foglalkozol odakint? Főállású bokszoló vagy, vagy van valami más is? - érdeklődtem.
- Nos.. - biggyesztettem le a számat. - Megvoltak a magam okai, de arról nem szeretnék beszélni. - hárítottam kíváncsiságát. A mosolygós részhez nem szóltam semmit. A hétköznapi álcám az, mely mára a személyiségem része lett, ugyanakkor mégis csak a felszín. De a kívülállóknak elég ezt a felszínt ismerniük.
- Igen, a friss széna illata finom. - szippantottam bele a levegőbe. - Neked is van egy bátyád? Bölcs ember lehet. - vontam le a következtetést. - Legalábbis ebben a dologban igaza van, nagyon jó tanácsot adott neked. - mosolyodtam el. A saját bátyámra gondoltam. Arra, aki mindig mellettem áll, aki szeret engem, és aki olyan sok mindent megtett az elmúlt időben azért, hogy boldog legyek. Az utolsó módszere, ha nem is teljesen, de bevált.
- Plüssök! - lelkendeztem, ahogy meghallottam. - Plüssök? - kérdeztem vissza. Plüssök.. egy fiúnál? Ez egy picit furcsa, ha engem kérdeztek.. Persze engem senki sem kérdez.
- Igen, etessünk! - ugrándoztam nagy vidáman. Az istállóban - vagy mi a neve - jól megcsodáltam aztán mindent. Elsőre a kecskéket, meg a cuki kis barikat. Nagyon aranyosak voltak, ahogy szinkront bégettek, meg mekegtek. Aztán gyors pillantást vetettem a bikára. Félelmetes volt..
Végül a lovakhoz léptem, mindegyikhez intéztem egykét szép szót, meg megpaskolgattam a fejüket.
- Szép állatok. - jegyeztem meg. - Előbb a lovaglás, aztán az etetés, vagy fordítva? - fordultam a fiúhoz, közben kinéztem magamnak a kis barna, fehér pöttyökkel tarkított pacit. Talán Amerikai foltos, fajtáját tekintve, de ez nem biztos.
Végül el kezdtünk etetni, éppen hogy befejeztük, megérkezett újra az öreg bácsika.
- Csókolom! - integettem vidáman. - Megetettük őket, meg behordtuk a bálákat, ahogy ígértem. - mosolyogtam vidáman rá.

by **Bacchus** Szomb. Aug. 31 2013, 11:36

Elképedtem azon, amit mondott. Már az, hogy dolgozott az a tény is meglepett, nem hogy még felső vezető és cégeket irányít. Talán még egy kicsit tátva is maradt a szám. Azonban kezem folytatta a begyakorolt munkát. Lefordítottam a fejem, tulajdonképp odakint még bűnözői pályafutásomban sem vagyok ilyen magasan. – És.. ezt, hogy tudtad ilyen játszi könnyedséggel kimondani? Ez fantasztikus! – többet nem sikerült mondanom, sok minden zajlik épp fejemben, azon kívül, hogy a bokszban néha megsérül.
Mosolyával máris meggyőzött, hogy a gourdom mégis csak jó lenne a szörnyek ellen. Pontosan el tudtam képzel a vaddisznót, amit elmutogatott, ahogyan a gourdommal agyon csapom és agyveleje helyett szép pixel rengeteg formájában felröppen. – Ez szép, és most már értem, fegyverem is alkalmas lenne, a malacok ölésére, de továbbra sem hoz kellemes szájízt – ráztam a fejem, nem tudna lekötni a mobolás, valahogy, de egy nap azért kipróbálom.
- Hűh te lány lehet, jobb lenne, ha nem énekelnék olyanokat.. de, talán volna egy, nem pont az a nyuszis. Ezt, még amikor kicsi voltam és egyben volt a család, esténként édesanyám énekelte. – sok volt a talány és ez arcomra is teljesen kiíródott. Vajon, hogy fogom énekelni, anyu hangján kellemes volt, de sajátomon.. még Szophie hangján is kellemes lenne. Na nem baj, jobb kézfejem megforgattam kétszer felé és énekelni kezdtem.

Bacchus énekel:

Mellé imitáltam pár apró szökkenést, mint egy nyuszi.
- Ennyi lenne csak, ezt ismételgette, míg lekötött utána valószínűleg elaludtam. – mondtam a befejezés után.
- Szerintem is hanyagolhatjuk, mert még felélesztesz bennem valamit.. – bár az előbbi nyuszis téma után. Pont jól állna neki. Már a cicanadrághoz is illene.. Azonban előbb érdekel, tényleg ismerhet-e az újságból?
Figyelmesen hallgattam, igen sejthettem volna, nem nagyon köti le a női közönséget, az hogy férfiak püfölik egymást, vagyis akkor még fiúk. Egyedül talán húgocskám volt az, aki epekedett boksz meccseimért. Miközben sétáltunk a bálával mosolyogtam, jólesett, hogy kívülállóként is képes helyt foglalni. – Látnod kellene egy meccsem, odakint –vágtam szavába, miközben a két bála mögötti mosolygós arcot kerestem - ..valószínűleg, tényleg nem a te világod, de tudat tágításnak jó – húztam szám széles mosolyra. Ez után kérdezte, hogy mit is dolgozom. Hazudni könnyű, kérdés, bátyó te most mit tennél. –Egyszeriben igen, bár a bokszon kívül harcművész is vagyok. És.. – hazudjak, vagy ne hazudjak – van egy másik állásom is, ahol kis főnök vagyok. Kicsit ferdítenem kell, az hogy alvilági figura vagyok, azzal máris elkergetném a beszélgető partnert. Bár ő jött ide. Jobb, ha tudja, így talán korán távozik, de távolságot is fog tőlem tartani. – Az alvilágnak dolgozom, mint felbérelt, kidobó, verőember. Innen kezdtem pályafutásom odakint, azonban már erre vannak embereim. Felbérelnek minket és megvédünk vagy elverünk egy célszemélyt – ahogy elmondtam ezt neki, kíváncsi voltam hogyan reagál a hallottakra. Majd hamarosan, ha még itt volt Szophie másfele terelődött a szó.
- Bölcs ember a bátyó, azonban ő lenne most itt helyettem igazából, csak én elkoboztam tőle, hogy kipróbáljam ezt a játékot – mondtam neki a kinti szobám, nem túl hűs hőmérsékletében. – Neked is? – kérdeztem vissza szinte azonnal nyitott szájas mosollyal. Vajon az övé is ilyen derűlátó?
- Rendben, megértem, akkor viszont gondoskodok némi mulattatásról - ahogy búslakodott, gondolom, ez nem tarthat neki sokáig. Rámosolyogtam, hátha ebből nyer némi erőt és megvan, most megmutatom neki. Lehívtam menüm és elővettem egy kék csokornyakkendőt. Ugyan olyan színe van, mint a vállpáncélomnak, bár ügyes szem, vagy ha nagyon közelről nézzük, látszik egy minimális színárnyalat tévesztés. Talán olyan lehet, mint a hajában a kis virág. Beigazítottam helyére és két mozdulattal eltávolítottam magamról a nadrágot az övvel és a lábbelit. Mivel nem szoktam alsó ruházatot hordani, így még előtte gondoskodtam, hogy legyen rajtam valami. Megfeszítettem izmaim majd szavakba öntöttem, amit lát – Ez a playboy nyuszi Bacchus – mutattam magamra. – De botor vagyok, a fülek – kikerestem a tárházból, még a kezdetek városában kaptam egy lánytól, de hogy minek. Meg is lett pár másodpercen belül és megjelent fejemen. Majd elismételtem az előbbi nyuszis dalt, nyuszinak öltözve pár ugrással. – Így teljes, mókáztam előtte. - Azonban – léptem hozzá közelebb és még közelebb. Már csak egy alkarnyújtásnyira volt – azt hiszem ezek a fülek, neked sokkal jobban állnának. És menük közötti cserében átnyújtottam neki, hogy fogadja el és vegye fel. Ha nagyon feszélyezve viselkedett, felvettem közben a nadrágom, az övem és a cipőm. Ha nem csak később, amikor elindultunk állatokat etetni.
- Igen plüssök! – válaszoltam szelíden. – Tudod az öregnek és feleségének az a programja, hogy nem született meg közös gyermekük és már berendezték a házat a kicsinek. – válaszoltam kérdésére, a karámokra nézve. – Bevagy zsongva? Feljuttathatlak a szobába. – mosolyogtam rá szélesen. Bár még nem volt vendég a házban, ha megtagadják, hátul a létrán bejutunk. Oké van másik megoldás is, ha nem mennek bele.
Ahogy ugrándozott és egyik karámról a másikra ment, felébresztett bennem némi jó érzést. Pont azt csinálja, mint én egy hónappal ezelőtt. Ennyi jó van bennem, annak ellenére, amiket elkövettem? Hány ember képét kellett szétvernem eddig, hivatásból, vagy bosszúból. Mégis ezek az egyszerű teremtmények meglágyítanak, ahogy.. ő is. –Előbb az etetés, kivéve a lovakat, őket kivisszük – kacsintottam. – Válassz egyet közülük. Ketten most maradnak Sad

- pöcköltem meg ujjam végével Szophie vállát. Nem vártam meg döntését, hanem igyekeztem az etetéssel, amiből Szophie szintén kivette a részét. És már nyakunkon is volt az öreg, de a két ló még nem kapott enni. Szophie kapva kapott a lehetőségen és beszámolt tetteiről. Na talán elfogadja az öreg, hogy jó munkaerő és többet ért segítsége, mint az a két bála széna?
- Így van öreg. – néztem hátra a vállam fölött, miközben tettem be némi szénát a lovaknak.
Megdicsérte Szophit, de rám se hederített, csak Szophiera nézett. Egyáltalán lát engem, vagy direkt csinálja ezt. Beinvitálta a házba egy csésze teára. (Hékás, velem mi lesz?) Miközben a bajsza alatt mosolygott. Ránéztem Szophiera, majd a napra fel, az a tea még belefér. Legalább kiderül, felmehet-e a szobába.
- Megyünk, köszönjük. – Válaszom továbbra sem méltatta semmire, sőt még megsem hallhatta a királyi többest, csak állt ott és Szophie szavára várt. Első lány itt és nem gondoltam volna, hogy ennyire semmibe néz. Akkor, miért ad ennem és ad némi aranyat munkámért. Kíváncsian néztem Szophiera, és ha felém nézett, fejemmel jeleztem, hogy fogadja miközben hevesen a napra és a lovakra mutogattam, meg nem létező karórámra. Halkan a levegőbe is eleresztettem egy –időnkbe beleféééééér – elnyújtott hangot.

by **Szophie** Csüt. Okt. 10 2013, 21:13

- Igen? - ámultam el. Az én munkám.. fantasztikus? Pedig semmi kemény dolog, csak vezetni ezt-azt. Persze nagyon sok a papírmunka, meg az idegesítő tárgyalás, amitől kikészültem. Szerettem a munkám, de nagyon lefárasztott, és sok idegességgel, és felelősséggel járt. Ugyanakkor sosem tudtam volna elképzelni, hogy kétkezi munkát végezzek.
- Érdekes. Én azt csodálom, amit te teszel. - mosolyodtam el. - Sosem kellett ilyesmit csinálnom, és jobb esetben sosem kellett volna. Most büszke vagyok magamra, hogy ezt is kipróbáltam. Mindig is dicséretesnek tartottam az ilyen kemény, fizikai munkákat.
- Persze, hogy alkalmas. Itt minden fegyver alkalmas arra, hogy mobokat ölj. - nevettem. Még ilyen furcsaságot. Ő az első, aki nem folytonos farmolással tölti az idejét. Ez remek.
- Igazán aranyos dal. - tapsikoltam. - Olyasmit, amit az ovisok szoktak énekelgetni. - nevettem fel.
Közben a téma kicsit félreérthetővé váltott, és én eléggé elpirultam. >.< Hanyagoljuk a dolgot..!! Nagyokat szippantottam a levegőbe, hogy lenyugtassam magam.
- Egyszer elmennék egyre szívesen. Szeretek új dolgokat megismerni, és ez a boksz dolog is igen új lenne. Ha meghívsz egyre, megyek majd szurkolni, oki? - kérdezgettem aztán, újra a békés témákba terelődve.
- Úúúúúúúúúuu.. - ámultam, amikor a munkájáról mesélt. - Ez tiszta szuper! - vigyorodtam el. - Én is alkalmaztam párszor hozzád hasonlókat, bár én leginkább a nagyfőnökkel beszéltem. - kacsintottam rá. A hozzám hasonló hatalommal, befolyással, és pénzzel rendelkező embereknél bizony elkerülhetetlen, hogy kétes helyzetekbe bonyolódjanak. Hehhehhh.. Persze egy hozzám hasonló pozícióban levő embert nem fenyegetnek a törvények sem, legalábbis addig, amíg nem török még mélyebbre az alvilágban. Az apró kis piszkos ügyeim, melyekkel leginkább a cégeim biztonságát, és a nekem nem tetsző emberek eltávolítását, vagy megbüntetését kívánom elérni, senkinek sem szúrnak szemet, illetve vannak kellő fedőügyeim arra, hogy mindezekből jól jöjjek ki. Természetesen ezt nem kell világgá kürtölnöm, egyszerűen csak itt arról van szó, hogy ő egy beavatott, és mint olyan, neki elmondhatom.
- Nos.. Én nagyon szeretem a testvéremet, nagyon sok mindenben segített nekem, és nagyon rendes ember, de túlságosan is hidegen, és racionalistán nézi a világot. Nem tudta soha megérteni, miért akadtam ki annyira akkor, amikor a szüleim.. öhmm.. -nem tudtam kimondani, és nem is akartam. Miért szóltam el magam? -Szóval ő hamar túltette magát rajta. - hajtottam le a fejem, jelezve, hogy hagyni kéne a családom témáját. Ha már kicsúszott a számon, befejeztem a mondatot, de összesen ennyi.
Aztán búslakodni kezdtem, erre ő elkezdett a menüjében kotorászni, és... és.. Egyszerre azt veszem észre, hogy egy szál alsónadrágban, csokornyakkendőben, nyuszi fülben ugrándozik! Nem tudtam, hogy megrökönyödjek, vagy nevessek, így mindkettőt tettem egyszerre. Kissé kiakadtam a szegényes öltözet láttán, de egyszerűen lehetetlen volt haragudni rá, amikor olyan mókás volt. Szinte törölgetnem kellett a szemem, mert könnyek szöktek bele a nevetéstől. Aztán nekem adta a füleket! Kicsit furi volt a helyzet.. De ha egyszer már itt kötöttünk ki, nem maradhattam ki a mókából! Gyors átváltottam a ruhám, felvettem a füleket, és tádá..
- Playgirl Szophie? - nevettem. - Hát ez lennék én.

Spoiler:

Kicsit később, a pajtában..
- Wiii!!! Imádom a plüssöket! Amúgy a barna, fehér pöttyökkel tarkított pacit választom. Olyan kis szelídnek tűnik. - ezzel egy adag kaját raktam a kecskéknek. - Sziasztok, kis drágák, jó étvágyat!

by **Bacchus** Szomb. Jan. 11 2014, 16:53

- Persze, a vezetés, nem egyszerű, főleg, ha már kiterjedt hatalmad van - ezen a ponton viszont nem mondtam tovább, csak somolyogtam. Ami pedig az ő csodálatát igazolja, én sem csináltam ezelőtt ilyet. Sose gondoltam volna, hogy kezemmel, nem csak üthetek és igazgathatok, hanem teremthetek és adhatok állatoknak kaját. Csak azért, hogy ne éhezzek. Furcsa ez a hely.
- Tudod ezt a munkát én is úgy veszem, hogy nem ismertem milyen és békés. Maga módján egyszerű. Nem kell gondolkozni, csak csinálni. Este meg lehet bulizni, utána meg vissza és reggel indulhat megint egy újabb nap. Ezt korábban nem tapasztaltam, általában az esték reggelig tartottak - nevettem el magam. Majd felé fordultam. És elkezdtem énekelni azt.. amire még emlékeztem.
Örültem, hogy egy kinevetéssel megúsztam, meg egy egy kedves bókkal.. sose fogok többet énekelni, pia nélkül biztosan nem.
- Gyere el, jó móka lesz, sőt, tudom is melyikre hívlak el, arra amikor megszerzem a tizenegyedik tetoválásom! - mondtam beleélve - oké! Ott kell lenned - remélhetőleg nem azt fogja látni, hogy egy erősebb szétver, hanem hogy én verem szét másnak a fejét. Az izmaimban még sosem csalódtam félsiker már meg is van, vigyorogtam tovább jókedvemben.
Kacsintására, csak kihívón közbe szóltam - eljössz Japánba máris tudni fogsz egy helyet, és tudni fogod kit bérelj fel testőrödnek - nyújtottam ki a nyelvem kissé felé és bal oldalra - képes vagyok megvédeni a felbérlőm, ha meg le akarnak lőni, arra is van megoldás, ismerek pár elvetemültet, akik felkutatják ellenséged és likvidálják, persze ezt csak Japán területén belül. Ha elég híres vagy, akkor ott is próbálkozni fognak, még akár a meccsemen is, amire jössz - mosolyodtam el. Biztos vagyok benne, hogy jönni fog. Dobbantottam egyet balra és kissé félrefordítva a fejem hallgattam, mit felel. Ahogy belekezdett úgy egyre inkább lassabban és minduntalan inkább a földet nézte. Nincs mit tenni fel kell vidítsam, és jöhet a jelmezem, amit tegnap este egy vad éjszaka folyamán szereztem.. és itt is van a nyuszifüles.. Baaacchus! Nem firtattam miért, vagy miben vesztette el szüleit.
Playgirl Szophie, nevettem egy jót, és a mozdulaton is amit tett mellé. Nincs férfi, aki ne venné észre, ezek után. Én meg hozzá vagyok szokva az ilyen ruhás, vagy még kevesebb ruhás nőkhöz, és jól fest ebben a maskarában. - Szoktál rulettezni? Vagy kaszinózni? Elég jól bánok a kockával, eljöhetnél oda akár így is - tekintettem végig rajta tüzetesen. - Addigra szerzek még egy ilyen nyuszi fület és azt az őrületet levágjuk, mint most az előbb. Csak persze a sok vendég előtt - nevettem öblösen. Jó móka lesz abszolút, csak csipázza és már lesz egy jó kis kaszinós este..
Amikor visszaértünk az állatokhoz, már újra nadrágban voltam. Felvetésem díjazta, legalábbis éles hangjából úgy sejtem. Közben kezem tette a dolgát és miközben megpaskoltam a kecskéket ő is elért idáig. Látszólagosan a lovaknál szerethetett a legtöbb időt bámészkodással eltölteni. Az öreggel majd dumálok erről, hátha eladja nekünk. Folytattam az etetést, és bólintottam Szophienak. Mivel engem az öreg nem hívott be csak vendégünket, így..
- Menj be én addig etetek és elvégzem a maradék teendőket, és juss fel a fenti szobába! - szóltam hátra a hátam mögött. Mivel nem volt messze tőlem így nem kellett kiabálnom, de elég hangosan szóltam azért. Alig volt pár mozdulat az etetés, de még sok munka van.
- Teázzatok meg, aztán ha kész leszel, gyere, addigra elővezetem lovaink.
Ha bement a házba, úgy pár percen belül már minden állat evett rendesen és hátra tudtam menni a magtárolóba, ellenőrizni a szintjét. Holnap hajnali termés szedéssel, biztosan tudom pótolni a hiányzót, bár mégis folyamatosan fogy, lassú vagyok még. Egy segítő kéz elkélne. Xent még rá is tudnám talán venni, de akkor meg eljárna a szája és hallgathatnám Fraggy baromságait. Meg malcom idegesítő röhögését. Lezúzom őket, akkor. Kinéztem még a földre is, miután visszajöttünk a lovaglásból, akkor még kijövök elalvás előtt. A lovaglás az meg milyen lesz? Még eddig szembe se jutott hogy ráüljek, sőt olyan embert sem láttam még, aki ülne azokon. Visszasétáltam és kivezettem a barna pöttyöst és a fekete csillogó szőrűt. A két ló között, a nyakukat átfogva vártam, hogy kiérjen a házból Szophie, persze ha túlélte a két öreget :DKétlem..
Ha nem tért be a meghívásra, úgy egyből elővezettem lovaink. És sandán vártam rá, hogy mit kell velük csinálni, hogy lovagolni lehessen. Valami parancsszóra hozzá kezdenek? Vakartam meg a fejem.. sehogy sem láttam át, mit kéne vele csinálni.

by **Szophie** Szomb. Jan. 11 2014, 22:15

Tetszett, ahogy somolygott, olyan kisfiús volt tőle az arca. Aranyos.
- Látom, van tapasztalatod.. - mondtam csak úgy mellékesen, miközben elvigyorodtam.
- Különös. - gondolkodtam el. - Lehet, hogy kiköltözöm ide melléd. Vagy legalábbis néha itt lennék szívesen, csak amolyan kikapcsolódásként. Persze csak ha nem gond. Embarassed

- sütöttem le a szemem szégyellősen. Olyan tuti jónak hangzik ez a vidéki, dolgos élet. - És persze ha az öregek is befogadnak.. Van ám főzés jártasságom is! - virultam. - Tudok segíteni a konyhában. Meg ugye a súlyemelésem, meg kertészkedésem is biztosan hasznos lesz a számukra.. - gondolkodtam el, és már terveztem is, hogy milyen lesz a szobám itt, mikkel rendezem be, meg hogy fogom ideráncigálni Vezért. És a rosszabb napjaimon elvonulhatok ide talán majd a világ elől. Jó is lenne..
- Mindenképpen ott leszek majd. - boldog voltam, hogy elhívott. Ez valahogy olyan személyes volt. Nem úgy beszélgettünk már, mint két idegen, hanem mint két barát. És ez tetszett. Meg meg akartam nézni egy ilyen birkózást. Fuu.. Ahogy az erős, izmos férfitestek egymásnak feszülnek. Biztos látványos. - Majd drukkolok! - mosolyogtam barátságosan. - Bár nem kételkedek abban, hogy nyerni fogsz. Pláne ha én ott vagyok, és meg kell nekem mutatnod, hogy milyen erős is vagy. - nevetgéltem, és az előbbi mondatommal egyben kihívás elé is állítottam a fiút. Mert mindenképpen nyernie kell majd, hogy ne csalódjak benne. Bár szerintem fog.^^ Elég magabiztos hozzá.
- Japánban lakom, úgyhogy nem kell mennem. - nevettem fel. - De én nem védő embereket szoktam bérelni, inkább.. - most rajtam volt a sor, hogy elhallgassam a mondat végét, és somolyogjak. - Testőreim már vannak. Bár szívesen foglak téged is alkalmazni majd, most, hogy tudok rólad. - mosolyodtam el. - Bár szívesebben hívnálak fel barátian, mint munka ügyében. Egyébként mi lenne, ha az összes meccsedre elmennék majd? Szívesen lennék drukker.^^ - somolyogtam. Közben nyuszikra terelődött a téma, vagyis dalokra, és onnan a nyuszikra.. Lényeg a lényeg, kis idő múlva ott álltunk mind a ketten nyusziként. Vicces egy helyzet volt.
- Öhmm.. Nem igazán játszottam ilyesmikkel. Apuék néha jártak szórakozni ilyen helyekre régen, ha jól emlékszem, de én sosem voltam. Meg azt hiszem, oda csak felnőtt kortól lehet menni. De ebben sem vagyok biztos. És hogy én emberek előtt így járjak keljek.. - vakargattam meg a fejem. - Tudod kicsit szégyellős vagyok. - vörösödtem el, miközben arra gondoltam, hogy előtte bezzeg nem voltam az. Meg Tachi előtt sem a birkózáson. Meg a szépségversenyen.. Igazából helyzet függő, hogy az vagyok-e, azt hiszem.

Engedelmesen bementem elkölteni az öregekkel a teámat. Illemtudóan leültem, és jó angol szokás szerint szürcsölgettem a meleg italt, miközben eltrécseltem az idős házaspárral a ház körüli teendőkről, a főzés jártasságomról, meg hogy voltaképpen szívesen ideköltöznék. Mikor végeztünk, boldogan lépdeltem elő, ahol már láthattam is a két szép, elővezetett paripát.
- Na már most.. Nem tudom, van-e nyergetek, kantárotok, ilyesmik. Ha nincs, szőrén üljük meg a lovakat.^^ - mosolyogtam. - A lényeg, hogy a htára kell ülni, ők meg visznek minket oda, ahova akarjuk. Nem nehéz annyira, megtanítalak.

by **Bacchus** Szomb. Jan. 11 2014, 23:30

Nagyon jól mondta és erre felesleges is volna szólnom, látom kapisgálja a kislány. Nem is olyan kicsi..
Amibe belekezdett viszont ténylegesen meglepett, kiköltözne ide? Vontam fel a szemöldököm. Bazsalyogtam szélesen mosolyogva, tetszett az ötlete.
- Tényleg?.. - kis kihagyással - Komolyan? - kezeim összedörzsöltem, mintha csak a koszt szedném le róla. Komolyan mondja, már egész beleélte magát. - Van hely itt és munka is, még egy segítőkéz amúgy is jól jönne, egyedül nem boldogulok mindennel. Már csak tényleg az öregeket kell meggyőznöd - főzni is tud, és még erős is, már el is képzeltem, ahogy együtt aratjuk le a napi termést, aztán kötözzük bálákba és visszük be az istállóba, majd a a többi napi tevékenységet és a szezonálisakat. A tavaszt még én sem ismerem, de úgy érzem, az öreg keze alatt kemény lesz. - Ellenszegülök, ha nem akarnának befogadni meglásd- azzal karjaim keresztbe fontam mellkasom előtt.
Vele együtt nevettem és örültem hogy elfogadta a meghívásom - naná, hogy nyerek - mondtam hencegve és nocsak.. húztam ferde mosolyra a szám - meg kell mutassam előtted, milyen erős is vagyok, szóval bizonyítékot akarsz.. - kezemmel államat simogattam, az előbbi szégyenlős lány kimutatta a foga fehérjét - ahogy mutattam már, nem véletlen tetováltatom az arcom - ujjammal rámutattam az elsőre - ezt itt öt évesen szereztem - majd a következőre - ezt itt hét évesen. A többit pedig évenként, kivéve a tizediket - és itt nem folytattam tovább, eszembe jutott azaz állat, majdnem megölt, de cserébe, lebénítottam egy időre.. jó erős egy ellenfél volt, de tudom vannak még erősebbek is. Még tíz év veretlenség kell és én leszek minden idők legerősebb embere. Itt a sokszázadik rajongóm, miért is foglalkozzak egyáltalán vele, hogy feltétlen ott kell lennie, ahhoz, hogy nyerjek?
Japánban lakik és nem hallott rólam na ez most hogyan, még ha abszolút nem is nézte a meccseim még tévén keresztül sem, és semmit nem tud rólam.. hogy élhetett ezidáig tudattalanul, sürgősen meg kell változtatni ezt. Nevettem egyet kijelentésén, majd mind inkább kezdett változni ez.
- Barátibb, jóhogy barátibb, hagynám én a drukkerem csak úgy hátul kullogni? Gyere el mindre, már csak tíz van hátra. Időben meg jó hosszú lesz, ugyanis ezt a viadalt évente tartom a többi időt edzéssel töltöm.. többnyire - somolyogtam, miközben egy percre sem akartam róla levenni szemem.
- Messzebbi sorokból, amúgy sem látnál eleget.. - mondtam lassan - jobb azt közelebbről - húztam össze kicsit szám és nyújtottam meg nyakam.
Hamarosan azonban mindketten csekélyebb ruházatban álltunk az istállóban és még mindig nyusziként ugrottam párat, pedig a fül már nála volt. Majd leálltam ezzel, amint beszélni kezdett.
- Én már mehetek ilyen helyre, és korábban is megvolt a módja. Mivel te is befolyásos ember vagy, ez nem lesz gond.. ha meg mégis nagyon kötekednek, szülői felügyelettel beengedlek - nevettem el magam, miközben hüvelyk ujjammal megböktem mellkasom - a szülői felügyeletet itt látod magad előtt. Majd derekamra tettem a két kezem és csóváltam a fejem, ahogy lefelé nézett. Jobb kezemmel felsegítettem arcát - maradj is olyan, vagy légy ilyen - azzal bal kezemmel az alsómra mutattam, az egyetlen ruhaneműre, ami még rajtam volt.

Vártam a lovakkal rá és kis idő múltán kijött a házból. Mosolyával madarat lehetett volna fogni. Biztosan megengedték, az öregek, hogy maradjon. Ez nagyszerű! ránéztem az öregre, mire ő morcosan rám nézett, ez az a nézés, hogy mit lófrálok már megint.. Összeszorítottam szemöldököm és hasonló képp visszanéztem rá. Lehet így is vén kujon...
Szophie szavai kizökkentettek a hirtelen támadt kanpárbajban és odafordultam. Nyereg, kantár, nyereg kantár.. az meg mi lehet? - Az mire jó?
- Bacchus! A pajtába vannak hozzad ide Szophienak, te meg ne barátkozz ezzel a lustasággal, időpocséklás - rámnézett még szúrósan majd a kis hölgyre már sokkal boldogabban.
A hálátlan dög, miért szedett fel akkor az utcáról? Dolgoztat, éhpénzért és még annyit sem mond, hogy köszönöm, durrogtam miközben mentem a pajta felé. Legalább ő megtanít valamire, nem úgy mint az öreg..
Betértem az istállóba és visszakiáltottam - melyik a kantár és a nyereg? Segítenél? - vártam Szophiera, ha jött akkor bevártam, ha csak visszakiáltott, hogy hogyan néz ki úgy az alapján megtaláltam őket és boldogabban térhettem vissza. Immáron mosolyogva és felvillanyozva, hogy megtanulok, olyasmit amiről korábban sejtésem sem volt. Hátára kell ütni.. de vajon melyik a háta... jobb lesz megvárnom, míg ő elkezdi és kilesem hogy csinálja. Csak nehogy azt akarja, hogy én üljek fel elsőre.. az bajos lenne. Mint egy korábbi kalandom a vízágyon.

by **Szophie** Pént. Jan. 24 2014, 20:16

- igeen. - bólogattam hevesen. - Itt annyira nyugis, és csendes, és átlagos. Tetszik a hely. - aztán megengedte. Én úgy, de úgy megörültem. - Köszönöm.\o/ - öleltem meg ujjongva. - Néha azért elhozhatom egy-egy barátomat is, ugye? - kérdeztem félve. - Mondjuk egy délutánra.. Persze én sem lennék itt folyamatosan, csak úgy néha, ha olyan kedvem van. Szóval nem zavarnék sok vizet. - gyúrtam az öklömet idegesen. Pedig már megengedte, hogy itt legyek. De akkor is úgy éreztem, hogy magyarázkodnom kell.
- Igen, bizonyítanod kell! - böktem mellbe játékosan. - És nem elégszem meg átlagos harccal. - kacsintottam rá.
- Vooooww.. - ámuldoztam. - Te tényleg öt évesen harcoltál? És engedték, hogy tetováltass? És nem sírtál? És komolyan öt éves korodban egy tűvel közelítettek feléd, és te engedted? És a szüleid belementek? - halmoztam el kérdésekkel, miközben elképzeltem a kicsi őt, és hogy hogyan is történhetett ez az egész. Kirázott a hideg. Tűk.

A téma valahogy átterelődött. Volt itt nyuszi, ló, szerencsejáték, kecske.. Nyitottam volna a szám, hogy közöljem, hogy nekem bizony nincsenek szüleim, így engedélyem sem lesz tőlük, de ekkor magára bökött. Szavai után kusza mosoly költözött az arcomra. Aztán lenéztem, amire mutatott. - Jujj - sikkantottam fel. - Rajtad csak ez van? - pirultam el teljesen. Elkaptam a tekintetemet, és inkább az istállót kezdtem el vizslatni.
Végül a már említett istálló előtt állomásoztunk, két lóval magunk mellett. Nagy sóhajjal mutattam meg neki, hogy melyik szerszám melyik. - Te tényleg nem ismered a lovakat? Japánban nem szokás ilyesmi, mint a lovaglás? - kérdeztem szemöldökömet felemelve. Nem tudtam elképzelni, hogy valaki életéből kimaradjanak a lovak. - Na nézd. - paskoltam meg a lovacskáját, miután felnyergeltem. - Ide beteszed a lábad, és felhúzod magad ülő helyzetbe. - mutattam. - Én meg itt leszek és segítek neked! - mosolyogtam rá biztatóan. - Nem nehéz!

by **Danee** Vas. Márc. 16 2014, 20:20

//Scott

Torubana városka határában, valamikor délután...

Bazi nagy vigyorral futottam vargabetűt a közelben tébláboló mobok között.
Élvezettel szívtam be a tüdőmbe a frissnek vélt levegőt egyre gyorsuló szívverésem mellett.
Mögöttem szépen gyűltek az aggro mobok, egyik a másik után fordult utánam, olyan lassúsággal mint egy beszívott hippi.

Na persze friss levegő. Mindenki azt hisz amit akar. Meg gyorsuló szívverés. A rendszer próbálja elhitetni veled, hogy hús-vér testben vagy, és valódi világ vesz körül. Rajtad áll, hogy mennyire éled bele magad. Ha akarom rezignáltan, mit sem törődve az egésszel, teljesen egyenletes levegővétel mellett is végigkacsázhattam volna köztük, és akkor még csak a valódi testemet sem izgatom fel annyira, hogy a torkomban legyen a szívem a futástól.

De aki így tesz, az bolond! Minek megfosztani magunkat efféle élvezetektől! Élveztem, ahogy a környezetemhez képest irreálisan felgyorsult testem körül süvít a szél, bár amúgy szélcsendes napunk volt.

Amikor jónak láttam nagy kanyart téve szembefordultam az utánam loholó kobold-hadnak, kardom hibátlan pengéjén megcsillant az égen zsarnokként trónoló nap sugara.
Örömmámortól hajtva kacagtam bele a kéklő égbe, s mint egy bika kapartam a földet váltott lábbal, mielött elrugaszkodtam volna.

Nem fejlődni jártam ide, nem is az adrenalin édes íze vonzott ide, a pusztítás és az eszeveszett gyorsaságban akartam gyönyörködni. És itt meg volt minden hozzá, kezdő, hozzám képest szinte ártalmatlan mobok, akik közt úgy villant a kardom, hogy követni se tudták volna. Hiába tolakodtak egymást előre préselve, csupán karcolásokat ejthettek, míg körülöttem egyre csak nőtt a pixelek rózsaszín felhője, végül már folyamatosan körbevéve, akár egy pollenfelhő.

Ziháló tüdővel, és elkeskenyedő tudattal dőltem el, akár egy zsák, miután az utolsó kobold is az enyészeté lett. Agyam azt hitte, elfogyott a levegőm, szívem olyan sebesen vert, hogy úgy éreztem minden erem külön életet él, arcom égett, hiába próbáltam levegőhöz jutni, torkomat már égette minden egyes lélegzetvétel. Mámoros állapotban, zsibbadva nyúltam el a pixel-gazok közt. Volt néhány percem míg a következő kobold újra megjelenik. Vakon, szuszogva élveztem az önkívület határán érzett könnyű győzelem ízét.

Nem volt észlelésem, így csak lassan helyreálló hallásom, és a visszatérő felszuperált látásom tudatta velem, hogy valaki közeledik. Nem lehetett mob, azoknak még hosszú másodperceik lehettek hátra. Akkor viszont csakis...

Felemeltem a fejem, s egy hozzám hasonló korú, és termetű srácot pillantottam meg, nem is olyan messze
- Szevasz! Várnod kell egy kicsit a mobokra. Bocs érte, és amúgy meg Danee... mármint a nevem! – vigyorogtam, s még mindig égő arccal grimaszolva küzdöttem fel magamat törökülésbe

by Ajánlott tartalom