Re: Külváros

by **Tachibana Makoto** Csüt. Május 08 2014, 19:20

Hoooh? Valahol számítottam rá, hogy nem fog tagadni, de mégis felhúztam a szemöldököm kissé. Furcsa vallomás volt a maga nemében, így nyíltan kimondva legalábbis, hiszen megannyi jel és félmondat tudatta velem az érzéseit már. Megvolt bennem a kísértés, hogy kínos lassúsággal szólva kibővítem a szavait, de úgy véltem, nem lett volna hatással rá. Így tudálékos mosollyal és lassú fejcsóválással reagáltam végül. Mert végül mégis ejtett egy apró hazugságot, amit ő valószínűleg nem érez annak, ha azt veszem, hogy a segíteni akarás mennyire magas hőfokon dolgozik benne.
- Megóvni? Nemes szándék, de mindketten tudjuk, hogy nem ezért kívánod, hogy melletted állapodjak meg. Az ember önző faj. Nincs azzal semmi baj, ha nem akarsz megosztani más lányokkal, ez teljesen természetes eleme a női viselkedésnek - feleltem tárgyilagosan, és bár jól esett volna belemenni a témába, vagy más szavakat használni, nem kívántam magamra haragítani azzal, hogy állatias szintre alacsonyítom az emberi kapcsolatok egyébként mélyebb mivoltát. Azonban az alapjuk ugyanaz volt, a nőstény nyilván ragaszkodik ahhoz a hímhez, akit a legmegfelelőbbnek vél a megtermékenyítéshez, a hímegyed célja viszont az utódnemzés biztosítása, amihez a több nőstény magasabb esélyt biztosít. Azonban nem szerencsés így kezelni egy kapcsolatot, ez nyilvánvaló. Azt hiszem még az ő agyvizét is felforraltam volna, ha eléje tárom ezt az eszmefuttatást :] Talán így is kicsit sokat mondtam.
- Csupán azért engedtem meg magamnak, mert jónak véltem az időzítést :] Egyébként valóban, szeretek hízelegni, kifejezni a csodálatomat a női nem iránt. Viszont... ami azt illeti, tényleg megfogtál, ebben nem tévedsz - közöltem halványan elmosolyodva, némi érzelmet is csempészve az egyébként lelketlen válaszaimba. Hiszen nem gép voltam, aki jól megfogható logikai elvek mentén működik, és hiába a magyarázataim, igazából nem csak süket dumákkal próbáltam szédíteni Ilsette-et. Inkább azt kívántam elérni, hogy szakadjon kicsit el attól a gondolkodástól, amit a társadalom beléje nevelt, és átlássa azt is, ahogy én működök.
- Nem válaszoltál a kérdésemre... mondom ezt én, ugye? :] - vigyorodtam el, felhívva a figyelmét a terelésre, ezzel pedig én tereltem. Nem feltétlenül kívántam megosztani vele az indokomat, hogy megóvjam. Nem őt, hanem magamat - Szóval miért kétségbeesés? - tettem fel újra a kérdést, hogy még véletlenül se tudjon újra kibújni a válasz elől. Az ő stílusa is hasonló volt, mint az enyém, a kérdésre kérdéssel-elv számára is határozottan kedves, akárcsak nekem. Néha azonban nem ártott felhívni rá a figyelmet, hogy látom, mi folyik körülöttem.
- Ha nem tudod szórakozásként felfogni még, az is rendben van. Nehéz levetkőzni a szokásokat, nekem se sikerült egyedül. Azonban nem szabad elfeledni, hogy alapjaiban ez egy játék, ahol jól kéne éreznünk magunkat - fejtettem ki az italom maradékát bámulva. Nem játéknak készült, de számunkra, akik benne élnek, az. Hogy ezt Kayaba-kun mire használja fel, az már nem az én, nem a mi problémánk - Emlékezz rá, miért vagy itt, az mindig segít - tettem hozzá. Ő sem azért jött, hogy kihajtsa magát, hanem a pihenés miatt, a kikapcsolódás miatt, amit az esztelen farmolás vagy a párbajok izgalma jelent. Ha szem elől veszítette a valódi célját, akkor hiába van itt.
Sajnos a gyors csókrepetát nem kaphattam meg, de tetszett az, ahogy féken tartott, józanul. Már az tiszteletreméltó volt, hogy képes bánni velem, úgy szorított határok közé, hogy mégis élvezzem és ne unjam el magam.
- 25 évesen egy magamfajta simlis alaknak adod az első csókod? Ezt nehéz elhinnem, különösen úgy, hogy nem elsőnek tűnt :] - kuncogtam, majd megfogtam gyengéden a kezét és mellmagasságba emeltem - Szabad egy táncra? - érdeklődtem, és ha engedte, úgy néhány lépéssel a szabad térbe kísértem, ahol jobban hallatszott a halk, andalító háttérzene is, amit a helyszín szolgáltatott és felkértem egy lassúzásra. Elvégre a tánc az erősségem volt.
- Tudod, mivel fogtál meg? A merészségeddel, a nyíltságoddal. Azzal, ahogy szembemész a józan ésszel, hogy velem lehess és meghódíts. Tisztellek a makacsságodért, amivel ragaszkodsz hozzám annak ellenére, hogy tudod, kivel állsz szemben. Előtted az első perctől kezdve olyan lehetek, amilyen valójában vagyok, és ez igazán... mámorító érzés :] - döntöttem úgy, hogy bevallom, ahogy én érzek. Csöpögős befejezés nélkül, de azt azért megengedtem magamnak, hogy magamhoz húzzam és ezúttal én öleljem át, reménykedve abban, hogy nem fog kibontakozni belőle azonnal, és engedi, hogy egy kicsit én is dédelgethessem őt.

by **Ilsette** Pént. Május 09 2014, 10:15

Érdekes reakciót tapasztal Tachi részéről, mikor kérdően felhúzza a szemöldökét. Tán nem ez lesz az utolsó furcsaság, amit Ilsettétől lát vagy hall, mert sok más témában ugyanúgy meglepheti. A fejcsóválást és a mosolyt viszonozza, hogy vicces jelenet alakulhasson ki belőle. Minden lemásolt mozdulatba belecsepegtetett egy kicsit magából, hogy érdekes legyen a srác számára.
-Miket beszélsz! Önző faj? Természetes a női viselkedés? Ennél…ennél…- A benne növekvő haragot próbálja csitítani, mert különben megüti a srácot ezekért a mondatokért. Hirtelen úgy érzi, hogy ledöfték volna egy lándzsával, aztán a mélybe taszították. Ezen felül értékelnie kellene, hogy kitünteti figyelmével, mint nő. Ha pedig úgy véli, hogy azért keresi Tachi társaságát, mert alkalmas személynek véli, akkor nagyon téved. Ne hasonlítsa össze őt mindenféle alantas állattal. Ha tovább feszíti a húrt, talán felfed belőle egy részletet, hogy igaza. Abban viszont nem lesz köszönet. Nagy nehézségek árán sikerül legyűrnie a haragját.
-Szóval szeretsz minden formás nőnek hízelegni, ráadásul megfogtalak. Ez olyan ellenmondásos számomra. Sőt, úgy vélem te annyira szereted a gyengébb nemet, míg kényed-kedved szerint játszadozhatsz velük, s cseppet sem érdekel, hogy mi játszódik le mélyen a lelkükben. – Teljesen megérti a férfit, hogy senkinél sem akar megállapodni, mert sokkal szórakoztatóbbnak ítéli a nőkkel való szórakozást, mint ha egy nőnél megállapodna. A holdnál világosabb az egész, de azt ne várja el tőle, hogy közéjük fog állni, mint Tachi rajongó.
-Te kérdésre kérdéssel válaszolsz, hogy ezzel elmenekülj a válaszadás elől. – Jelenti ki merészen, mert valakinek szembesítenie kell vele, hogy egyes dolgoknál nagyon rossz taktikát választott. Mikor felteszi újból a kérdést, akkor egy darabig nem szólal meg. Nem érdemli meg a választ jelen helyzetben, mert nagyon beletenyerelt a saját világába. Kissé nyújtja a perceket, míg végül kiböki.
-Ne játszd a tudatlant! Aki olyan üzelmeket folytat a nőkkel, mint te. Úgy látszik, mint ha kétségbeesett lennél nő ügyben, ezért csapod nekik a szelet. Egyik próbálkozásod célba talál, s elveszed, amit akarsz. S mi van akkor, ha nekem a jó érzést az ad, ha valaki mellett lehetek? Szóval akkor ne próbálkozzak azzal, hogy remekül érezhessem magam. Te tényleg önző vagy. – Vágja talán kupán a férfit ezekkel a szavakkal. Csupán azt nézi, hogy saját magának jó legyen; de a nőkkel, akikkel játszadozik, azokat figyelembe sem veszi. Mikor a másik rögtön rátér a csókos részre, akkor csúnyán néz rá. Megtalálta az első férfit, aki nem becsül meg semmit, s rögtön kérdésekbe bocsátkozik.
-Látod! Ez rögtön hiba, amit művelsz. Ahelyett, hogy szótlanul vigyorognál, te kétségbe vonsz mindent. Ott az internet, s vannak fenn csókról tanítós videók. Talán onnan lestem el. – Még ezek után táncra akarja hívni, de finoman elutasítja, mert teljesen lerombolta a világát a tapintatlanságával. Mikor a másik elkezdi magyarázni, hogy mivel fogta meg, akkor nem a megfelelő pillanat a végighallgatáshoz. Végül csak egy vallomás az érzéseiről. Nem tett semmit az ölelés ellen, hanem tíz percen keresztül szótlanul álldogál, és duzzogva. Mikor kellemetlennek, s fojtogatónak érzi a másik ölelését, akkor kibontakozik, miközben felmutatja a kezét felkiáltó módon: többet ne érj hozzám, mert haragszom.
-Kissé elkéstél ezzel a vallomással. – Nem rejti véka alá, hogy mit gond, sőt e helyzet megint változtatott a saját világán.

by **Tachibana Makoto** Pént. Május 09 2014, 16:55

Mérges lett. Még az a vékonyka szelet is túl soknak bizonyult ahhoz, hogy felpumpálja az agyvizét, valószínűleg ha tovább fejtegetem az ember tudatalatti működését, akkor megkapom a pofont is, amit képes volt visszafogni. Az a típus voltam, aki nem csinál nagy ügyet belőle, ha feldühít egy lányt, szánalmasnak tartottam azokat, akik hirtelenjében a rossz lépést követően megalázkodva hajbókolni kezdenek. Én ehelyett nyugodtan analizáltam a helyzetet, így például meg tudom látni azt, amiket most is. Nem ütött meg, mert mégsem akart bántani, és nem hagyott faképnél sem. Ha valóban gyűlölne azokért, amiket mondtam neki, megtette volna. Így válogatott sértéseket dobált csupán a fejemhez, de továbbra is maradt a társaságomban. Várt valamit, tán bocsánatkérést, tán pont a megalázkodást, vagy csak szimplán nem tudott tőlem elszakadni így, konfliktusosan. Higgadt maradtam és szenvtelen. Mindent szó nélkül hagytam, az összes hamis feltételezést, de az igaz szavakat is. Szó nélkül hagytam őket, azonban tett nélkül nem. Megöleltem. Táncba kívántam hívni, csodálni őt, de nem hagyta, így azért öleltem meg, hogy érezze a melegséget, amit csak egy ölelés tud adni. Addig zártam a karjaimba, amíg csak hagyta magát, viszont mihelyst elhúzódott, úgy döntöttem, én jövök. Mert egy hibát valóban vétettem, egy ponton jogos volt a sértettsége.
- Őszinte bocsánatot kívánok kérni tőled azért, hogy elrontottam az első csókod. Nem állt szándékomban megbántani téged - ezért az egyért tartoztam a bocsánatkéréssel, és illően fejet is hajtottam előtte. Méltóságteljes maradtam, vállaltam a felelősséget ezért a tettemért. Nem gondoltam volna, hogy 25 évesen egy ilyen érett nő még sosem bonyolódott hasonló aktusba, ez valóban hiba volt a részemről, méghozzá súlyos. Tisztában voltam vele, mennyire fontos egy lánynak az első. Mármint csók. Kellően hosszú hatásszünetet tartottam, mielőtt felegyenesedtem és folytattam volna.
- Másért azonban nem fogok elnézést kérni. Nem fogom meghazudtolni önmagamat, hogy előtted jobb színben tűnjek fel. Talán megtenném, ha csak egy random lány lennél, akit csupán el kívánok csábítani, de te, Ilsette, ennél többet érdemelsz. Ha meg kívánsz változtatni és szeretnéd, hogy megállapodjak nálad, akkor előbb meg kell ismerned és el kell fogadnod azt, aki vagyok. Rajtad áll, hogy mit hiszel rólam, és hogy mit teszel, csupán egyvalamire kívánlak megkérni: ne vonj le egyetlen következtetést sem anélkül, hogy betonbiztos alapod lenne rá, ha rólam van szó - kívántam ez utóbbival arra utalni, hogy véleménye csupán feltételezéseken alapszik, ami a nőkkel való viszonyomat és a velük való "játszadozást" illeti. Talán ezt is pont az interneten olvasta, hogy egy kicsit megengedjem magamnak a gúnyos felhangot :]
- Szeretnél velem maradni így is? - tettem fel végül az eldöntendő kérdést, és felé nyújtottam a kezemet. Nem érintettem meg, tiszteletben tartottam a kérését. Ellenben jeleztem feléje, hogy nekem szükségem van rá, és a sorsomat a kezébe helyezem.

by **Ilsette** Szomb. Május 10 2014, 19:58

Naná, hogy mérges lett. A régi beidegződéseket nehéz levetni, s levetkőztetni. Ráadásul nő. Jobb ha nem fejtegeti Tachi a tudat alatti működését, mert akkor felrobbanna. Nem kell nagy perpatvart csinálni belőle, mert biztosan e pillanatban is sokan szegezik feléjük a tekintetüket. Erőszakkal nem megy semmire az ember, másik részről nem az a megfutamodós fajta, aki az első nehézségnél elszelel. Ilsette látja, hogy nem válaszol egy kérdésére sem, csak odajön hozzá és megöleli. Addig maradnak ebben az állapotban, míg hagyja magát. Ezután következik egy bocsánatkérés az első csók ügyében, amire a szemöldöke felszalad. Nem érti, hogy miért teszi,de ha lehet mondani, akkor túl vannak ezen. Hogy csoda lenne 25 évesen az ilyen dolog? Sajnos sosem jutott pasizásra ideje, meg nem talált a környéken senkit sem, aki megfelelt volna az ízlésének. Tovább hallgatja a mondandóját, aztán mély gondolkozásba merül. Itt van ez az őrült játék, nincs felügyelet alatt, sőt bármikor vége lehet az életének. Hirtelen olyan állapotba került, hogy habzsolni akarja nagy kanállal az életet és türelmetlen lett.
~ Csak tudnám, hogy kikerülök e valaha, vagy a gépet le nem kapcsolják egyszer. Egyáltalán ki az, aki törődik most veled?~ Tachira néz a kérdése hallatán, majd egy sóhajtás keretében adja oda a kezét. Talán a tánc lenyugtatja háborgó lelkét, ami szembesült néhány újdonsággal.
-Nem tudom, hogy még mi fog történni. Sőt nem érdekel a többi nő se, akivel leszel. Megpróbálom levetkőzni az idegesítő tulajdonságokat. Szóval maradok veled. – Mondja ki nehezen ezeket a szavakat. Hosszú út előtt áll, amit meg kell mászni. Odasimul a sráchoz, aztán egy kellemes csókkal kedveskedik neki, ám a következő mozdulata érezhetően incselkedés. Belecsíp a hátsójába, de ügyel arra, hogy ne legyen fájdalmas.
-Ezt a hátsóm simogatásáért te perverz. – Játékos a hangja, sőt vidám. Kezd olyanná válni, mint az első találkozásukkor. Hagyja magát forgatni, pörgetni és hajlítani. Nagy adomány a társaságának, hogy egy ilyen szép látványt foghat és nézhet. Tachi talán megbecsüli a karjaiba hulló vad csábos nőt, vagy magára hagyja. Szintén dönthet, hiszen tudhatja már jól, hogy Ilsette nem akarja senkire se ráerőszakolni a társaságát.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Május 12 2014, 19:19

Ha van fegyverem, akkor a beszéd az. Éppen azért is vagyok annyira magabiztos, mert tisztában vagyok vele, hogy egy esetleges ballépés esetén is ki tudom magam húzni a csávából, és emiatt nem félek hibázni. Hogy elcsépelt közhellyel éljek, kockázat nélkül nincs nyereség sem, és bár én nem szeretek kockáztatni, ha ez a nő a nyereségem, akkor szinte minden megéri. Persze ésszerű határokon belül :] Ettől függetlenül nem tudhatom, hogy valóban a szavaim csillapították-e le, vagy a pillanatnyi idegessége múlt-e el csupán, de nem is volt miért gondolkodnom rajta. Csupán a végeredmény számított, a kéz, melyet felém nyújtott, és melyet gyengéden megragadhattam. Abban a pillanatban nem gondolkodtam semmin, mert ha megtettem volna, az csak az én lelkemben is bizonytalanságot szül. A bizonytalanság az ellenségem, hezitálást okoz, a hezitálás késedelmet, a késedelem pedig elég ahhoz, hogy kulcspillanatokról maradjak le, olyan momentumokról, amelyek befolyásolhatják, melyik ösvényre lépek rá, ha egy válaszúthoz érkezem. A tudás hatalom... és én nem engedhettem meg magamnak, hogy elszalasszam a tudást.
Némán fogadtam a válaszát, tanulva az előző hibámból csupán rámosolyogtam. Mintegy boldogan elfogadtam a döntését, és gyengéden magamhoz húztam. Ő is hozzám simult, gyengéd csókot váltottunk. Happy end, mondhatnám, de amíg telt, csillogó ajkaira meredtem, váratlan érzés lett rajtam úrrá. Reflexszerűen mozdítottam a csípőmet, természetes reakciót adott a testem a csintalan csipkelődésre.
- Hohó! - fejeztem ki meglepetésemet verbálisan is, majd halkan elnevettem magam - Na megállj csak, Huncutkám :] - fenyegettem meg pajkosan, és bosszúból jól megtáncoltattam. Táncunk szenvedélyes volt és forró, lendületesen ördögi, a latinos zene ütemei szabályozták testünk és szívverésünk ritmusát is. Ám csak ideig-óráig figyeltem arra, hogy a tánc szabályos legyen, egy ponton elcsábultam a karjaimban fekvő nőt figyelve. Egy hajlításnál kezemet a térdhajlata alá csúsztatva felemeltem a lábát és végigsimítottam rajta, miközben ráhajoltam felszabaduló nyakára és belecsókoltam. Az alig pár másodpercig tartó póz után pedig, miután már mindketten talpon álltunk, egyik kezem lecsúszott a derekáról a fenekére. A tánc ettől kezdve másodlagos volt, és ez a mozdulataimon is érződött. Elmerültem Ilsette szépségében, rabul ejtett a vad, szikrázó tekintete. Csak a szemét figyeltem, semmi mást. A zene elhalkult fejemben, minden érzékemet lefoglalta az előttem álló nő és az iránta érzett vágyam, szenvedélyem.

by **Ilsette** Kedd Május 13 2014, 12:20

Tachi gyengéden magához húzta, ami cseppet sincs ellenére. Testük összesimult, aztán lágy csókot váltva elfelejtették a nemrég történteket. Happy end a javából, ám még közel sincs vége a megpróbáltatásoknak. Az utána jövő dolgokat nem ismeri, ami egyrészről rémisztőnek hat. Elneveti magát, mikor sikerül belecsípni a srác hátsójába, hogy lássa a páratlan reakciót. Nagy nehezen csitul benne a nevetés, majd a fenyegetésre csak felsőbbség rendűen kiölti a nyelvét pár pillanat erejéig. A bosszú nem más, mint egy hosszadalmas tánc. Nem az egyszerű fajtából, hanem a szenvedélyes és forró féléből. Ez ellen nincs ellenvetése, mert ez leginkább neki kedvez és a kacérságának. Mikor Tachi elkezd bele olyan elemeket csempészni, ami nem éppen kedvére való, akkor a mosolyt lefagyasztja a bájos pofijáról. Ez már nem a táncról szól, hanem inkább a másik vágyairól, ami köszönő viszonyban sincs az előző tevékenységükkel. Türelmes fajta, s reméli amaz csak észreveszi a szarvashibáját és visszatérhetnek a nyugodtabb vizekre. Tévednie kell, mert a nyakára csókol, aztán fogdossa a hátsóját. Egyre jobban belefeledkezik a másik ebbe a tevékenységbe, ami nem éppen emberi oldalát mutatja a férfinek. Valami szörnyeteggé változott, ami bármelyik percben, akár a ruháit letépheti és ott helyben…Nem! Valamit tennie kell ez ellen, hogy ez bekövetkezzen.
-Khhmm! – Köszörüli meg a torkát, hogy elsősorban ezzel az egyszerű dologgal zökkentse ki ebből az őrült állapotból. Ha nem lenne elég egyértelmű a dolog, akkor lágyan rákoppint a másik fejére, ami éppenséggel a keblei előtt vannak. Ő teljesen meg van döntve, s csak abban bízik, hogy a társa nem fogja a földre ejteni. Ha vissza lesz húzva egyenesbe, akkor arca elkomorodik teljesen, hogy kifejezze az érzését.
-Lehet, hogy neked megfelel ez a viselkedés, de ennyire nem lehetsz állat. Úgy nyomultál tánc közben rám. – Mondja el a másik hibáját, s próbálja lenyelni magában ezeket a keserű érzéseket. Ha nem tud megálljt parancsolni, akkor jobb, ha elválnak az útjaik.
-Én táncolni szerettem volna, nem pedig erotikus műsort előadni. – Ejti ki telt ajkain. A kissé félrecsúszott ruháját megigazítja, mert a férfinak valahogy sikerült azt is elrontania. Mikor eligazította magát, akkor minden további nélkül kihúzza őt a kocsmából, de ügyel arra, hogy kifizessék az italozás árát. Mikor kinn vannak, akkor elhúzza valami félreesőbb helyre.
-Attól, hogy sokat eltűrök a viselkedésedből, attól nem kellene visszaélned vele. Úgy estél nekem, mint egy csoki tortának. Mohón! Nem gondoltál arra, hogy a tánc közben mutatott viselkedés módod még idegen és egyben rémisztő? Jó, jó lehet én vagyok túl merev ehhez, de ráadásul tömeg előtt. Mindenki döbbenten nézett ránk, sőt azt nézték, hogy mikor esünk egymásnak. S a tekintetük, amit bennük megláttam. – Elfordítja a fejét, mert egyáltalán nem érzi magát erkölcstelen nélküli nőnek.
-Most már mindegy. Elterjed rólam a hír, hogy milyen vagyok. A fenébe is! – Az eddigi Ilsette kezd eltűnni egyre inkább, s helyébe valami teljesen más kezd alakot ölteni.

by **Tachibana Makoto** Kedd Május 13 2014, 14:31

Elszaladt volna velem a ló? Talán. Tény és való, az elmém nem maradt teljesen tiszta, de mindvégig megmaradtam egy relatíve ízléses határon belül, és eszembe se jutott, hogy ott, a taverna táncparkettjének közepén annál messzebbre menjek, mint ahová eljutottam. A tánc másfajta volt, mint amit elkezdtünk, nem domináltak benne a tiszta mozdulatok és a lépések sorrendje, így már kevésbé emlékeztetett arra, ami valójában volt. Ám tánc maradt így is: egy érzelmektől túlfűtött, tüzes verzió, egy férfi és egy nő közelségének ceremóniája. Ilsette fejében azonban nem így festett, amit torokköszörülése és a fejemre koppintó keze is jelzett számomra. A stoptábla, mely kijózanított, legalábbis a felszínen. Egyenesbe húztam hát, és tettem egy befejező mozdulatot. Immár hosszú percek óta némaságba burkolóztam, és feddő szavai nem változtattak ezen elhatározásomon, csupán egy mosollyal reagáltam rájuk egyelőre. Ismét bölcsebb döntés volt csendben maradni, noha ami tettem, a legkevésbé sem neveztem volna állatiasnak, legfeljebb ízlésesen erotikusnak, ami éppen csak egy picit ment túl azon, amit egy latin táncot előadó pár bemutat.
Követtem a lányt, természetesen fizetve a pálinkán felüli részt, miközben magamban azon morfondíroztam, hogy ha esetleg a minket vizslató szempárok zavarják, akkor ezzel csak rosszabbat tesz magának. Ilsette feje sem volt teljesen tiszta, de nem hibáztattam érte, amiért magával ragadták a kavargó érzelmei. Lévén a városka ezen része tele volt eldugott sikátorokkal, így nem kellett sokat sétálgatni, hogy olyan helyet találjunk, ahol senki sem lát minket. Újabb háborgó szavakat vágott a fejemhez, ezúttal egy magyarázattal megspékelve, amire én csupán lassan csóválni kezdtem a fejemet. A bosszúsága és a zavara együtt eltorzították a gondolkodását. Ezért tanultam meg minden körülmények között higgadt maradni, hogy velem ilyesmi ne fordulhasson elő.
- Szóval valóban ez zavar. Mások véleménye :] - szólaltam meg - Nos, valóban nem gondolkodtam, nem könnyű józannak maradnom melletted. Nagy hatással vagy rám - ismertem be hibámat, ha ezt annak lehet nevezni. Emlékeztetnem kell magamat arra, hogy érettsége és kacérsága ellenére neki ezek az első tapasztalatai. Yare-yare... Gyengéden megfogtam a lány állát és visszafordítottam a fejét, majd megsimogattam az arcát egy meleg, szeretettel teli mosoly kíséretében.
- Szóval mitől is félsz valójában? Tényleg a közeledésem a rémisztő, vagy az zavart jobban, hogy látta néhány ember? Most senki sem lát minket... és nagy a kísértés, hogy én magam derítsem ki a választ erre a kérdésre :] - kacsintottam rá huncutul, és talán ő nem is tudja, hogy elég számomra a reakciója is, hogy választ kapjak. Hiszen ha idegessé válik, akkor feszélyezi az is, hogy kettesben maradtunk.
- Szerinted annak a tucat embernek az lesz a legfontosabb dolga, hogy bármiféle pletykát terjesszenek egy teljesen ismeretlen játékosról, akit életükben először és talán utoljára láttak? Ne törődj a véleményükkel, semmit sem számít. Ha jól akarod érezni magad az életben, az első és legfontosabb dolog az, hogy légy önmagad és ne törődj vele, hogy mások milyennek látnak, vagy akarnak látni - néztem mélyen Ilsette szemébe komoly vonásokkal, majd kezemet, melyet eddig arcán tartottam, most lejjebb vittem és karját simítottam vele végig - Egyébként is, a hírneved már akkor romokban hevert, amikor megláttak egy vörös indikátorossal :] Azonban ez a te döntésed volt, és senkinek semmi köze hozzá - fordultak újabb mosolyra az ajkaim, és bátorkodtam finoman átölelni.

by **Danee** Kedd Május 13 2014, 16:41

//Scott

- Ja, szerintem is, túl sok az állatias ösztön bennünk, a kisgyerekek pedig alapból egoisták, úgy kell megtanítani őket a csoportban gondolkodásra és a felelősség jelentőségére
Ez a Scott gyerek sokkal értelmesebb, mint azt elsőre véltem, sőt, úgy tűnik hogy több mindenben egyetértünk, a végén még találok valakit a személyében, akivel örömmel beszélgethetek
- Hm, kaotikus jó... - jegyeztem meg szórakozottan - mármint a szerepjátékokban ez lenne a jellemed, azt hiszem! Smile

Hogy az enyém mi lenne, az már nem tűnt ilyen egyértelműnek számomra. Biztos, hogy a káosz felé húz a szívem, a rendnek mindig is voltak hibái, és ráadásul túl merev. Nem volt kenyerem a gonoszság, bár a csalafintaságokra igen csak hajlottam... Hogy Jó, vagy épp Semleges... nem tudom
A kérdése igen érdekes volt:
- Ez... hazudnék, ha rögtön rávágnám, hogy hősként viselkedve próbálnám megmenteni őket. Az igazat megvallva, nem igen emlékszem olyanra az eddigi életemből, amikor hasonló próbára lett volna téve a bátorságom...
Többről volt itt szó
- De azt hiszem, ez nem csupán bátorság kérdése: az élni akarás és a tiszta logika is egy-egy helyet foglal a mérleg sok karon lógó serpenyőin... nem tudnám megmondani mit tennék, talán... az döntene leginkább, hogy mennyire félek. Mennyire homályosítja el a félelem a társaim iránt érzet felelősségemet, szeretetemet, és a rideg logikát

Aztán gitározott, amit remek volt hallgatni, szóba került a magyarság, s én nem voltam rest válaszolni:
- Ma-Gyar. A Japánban nincs olyan hiragana, ami úgy hangzik: gyé. De ha dé és a gé hangzók között mozgatva a nyelved a szájpadlásodhoz szorítva próbálsz új hangot alkotni, meg fogod találni. Nem tudom lehetséges-e idebent új hangot tanulni. Valójában sose fordult meg a fejemben eddig, hogy a hangok csak megjelennek az akaratunk szerint vagy az avatarjaink olyan kifinomultra lettek-e alkotva, hogy a hangképzés fizikáját is beleimplementálták a játékba. Bár elnézve a füvet közelről, nem tökéletes, innen is láthatom, hogy ez nem a valóság, és ha nem tökéletes, akkor talán nem a hagyományos módon történik a hangképzés sem, csupán leegyszerűsítve jön létre, a gondolatunk meghosszabbításként. Ha nem sikerül, nem a te hibád, de akkor idebent képtelenség lesz új, eddig nem tapasztalat hangzókat megtanulni. Ahhoz szükség lesz a valós fizikai testre, mint tesztközegre.
Hehe megint túl sok mindent akartam elhadarni egyszerre, de ha nem teszem, akkor úgy érzem elfelejtek valamit belőle, mielött kimondhatnám
- De nem megyünk be inkább a városba? Itt, a határmezsgyén nem vagyunk egészen biztonságban

//folytassuk a város Emlékművénél inkább

by **Ilsette** Kedd Május 13 2014, 21:42

Örül, hogy Tachi nem áll ellen neki. Mikor sikeresen elmennek a kocsmából, aztán egy kieső helyre érnek, akkor szemével nézi a srác arcát, hogy vajon mit fog szólni a szavaihoz. Talán tetszeni fog a viselkedése, avagy le fogja nézni? Neki nem megy minden egy csapásra. Kapaszkodik a való élethez, de az ilyen helyzetekben egyre jobban eltávolodik tőle, ahogy egyre mélyebbre zuhan. Elkezd formálódni, hogy a végére a tehetetlen lánykából egy számító okos játékos váljon. Nem lesz neki semmi sem szent, s azt fogja tenni, amit csak szeretne.
-Igen, képzeld el, hogy zavar. Te lehet átmentél ezeken a dolgokon, s neked már nem jelent semmit. Már több ízben elmondtam, hogy nem fogok az egyik napról a másikra olyanná válni, amilyen te vagy. Akkor alkalmazkodott ehhez a világhoz. – Mondja neki, miközben meghallja, hogy ő nagy hatással van a másikra. Nem tudja elhinni, hogy ezt mondja, ezért hangot ad ezeknek a gondolatoknak.
-Persze, higgyem el? Semmit nem tettem azért, hogy ilyen légy. Nem tudok róla egy árva mukkot sem. – Hagyja, hogy a férfi megfogja az állát, miközben szép szemével méregeti a társát. Mi lesz annak a következő lépése? Vajon elő fogja majd venni a fegyverét? Kihúzza egy olyan helyre, ahol leszúrja? Még mindig alkalmatlannak látszik, hogy túlélje a szinteket és kijusson. Simogatja, és olyan kérdéseket tesz fel, amire várja a választ.
-Ez a váratlan közeledésed. Egyből olyan helyeken simogattál, ahova még más sem nyúlt. Oda csókoltál, ahova még férfi sosem. Olyan hirtelen jött az egész, mint ha a csók, amit kapsz, s kapni fogsz nem lenne elég. Másik, hogy mindezt mások előtt. Szerinted nem érint rosszul? Vagy mit hittél? –Másik szavára nem válaszol. Nem tud vele együtt örülni az egésznek. Ráadásul Tachi azon dolgozik, hogy olyan szavakkal árasztja el, hogy az előbbi jelenetből nem fog semmi rossz kisülni.
-Miéért??! – Sóhajt fel, aztán nem tud ellenállni a másik ölelésének. Ott van a karjaiban, miközben magában próbál rendet rakni a nagy kupleráj után. Egyre több felépített álomkastély dől össze a belsőjében. Kissé fél a változástól, s fél, elindulni az úton. Nincs senki, aki azt mondaná, hogy ő támogatja és fokozatosan átsegíti ezen az időszakon. Tachi csak meggyorsítsa a pusztítást, de nem mutatja jelét, hogy segítene utána.

by **Tachibana Makoto** Szer. Május 14 2014, 20:06

- Sosem törődtem mások véleményével. Nem tudom, milyen érzés lehet - jelentettem ki szárazon. Persze ez így, ebben a formában nem volt igaz. Tapasztalni nem tapasztaltam, de a megfelelési kényszerről éppen eleget tudtam. Számomra ez olyasmi volt, mint egy kór, viszont én nem voltam orvosa. Sokat elmond valakiről, ha a környezete képes befolyásolni a viselkedését, és bár ez így úgy hangzik, mintha rosszallanám a dolgot, valójában semmi problémám nem volt vele. Természetes dolog volt, kevesen vannak hozzám hasonlóak, akik függetleníteni tudják magukat. Sőt, még talán én sem voltam teljesen független, ám beállítottságom sokat segített benne, hogy annak vallhassam magam, aki valójában vagyok, és ne egy mások által idealizált képet mutassak.
- És ahogy említettem, ne én legyek a követendő példád :] Tudod, légy önmagad - tettem hozzá mondandójának második felére reagálva, habár a közhelyet kellően unott fejjel ejtettem ki a számon, mintha valami bűn, vagy sértés lenne a számra venni ilyen modoroskodást. Voltaképpen közel volt ahhoz, erre neki kellene rájönnie. Hogy ne olyan akarjon lenni, mint én, hanem olyan, aki mindig is szeretett volna lenni. Hiszen ez a világ, ha mást nem, arra lehetőséget nyújt, hogy lerázzuk az idegesítő szokásokat, és tiszta lappal új életet kezdjünk.
- Yare-yare... épp eleget tettél érte! Most ismételjem meg, mi fogott meg benned? :] - nevettem el magam a paprikás hangulatú tiltakozásra. És tulajdonképpen nem csak a jelleme és bátorsága volt lenyűgöző, de bizony épp eleget incselkedett és kacérkodott velem ahhoz, hogy amit bent a kocsmában tettem vele, ne legyen meglepő következmény. Egy pillanatig sem éreztem azt, hogy ténylegesen zavarta volna a közeledésem, vagy mereven elutasította volna, mint mondjuk Esutel-chan annak idején, akinek a döntését tiszteletben is tartottam. Ez a tagadás nem volt valódi tagadás... csak egy elveszett, összezavart lélek siralma, aki nem készült fel arra teljesen, amibe belevetette magát.
- Elég merész voltál hozzá, hogy ott, mindenki előtt csipkedj és megcsókolj... következetlen a viselkedésed :] - hívtam fel rá a figyelmét, hogy tulajdonképpen ő kezdte, és azt valamiért cseppet sem szégyellte - Rám ruháztál egy státuszt, Ilsette. Továbbra is eddig érintetlen helyeken foglak simogatni és csókolni, mert megadtad nekem rá a jogot, hogy én legyek az első és egyetlen férfi, aki ezt megteheti veled. Ezt is magában foglalja, ha a barátnőm leszel. És ettől nincs miért félned, hiszen azért teszem, hogy örömet okozzak neked. Pont itt fogyna el a merészséged? :] - mosolyodtam el szeretetteljesen, és végül egy apró csókot is hintettem az ajkaira, miután magamhoz öleltem - Úgy érzem szükséged van egy-két napra, hogy leülepedjenek benned a dolgok és feldolgozd magadban, mi mindent jelent a döntésed, hogy magadhoz kívánsz láncolni. Tudasd velem, ha valamiképpen könnyíteni tudom, jó? - engedtem el, és hátrébb léptem egyet. Most, hogy újra végigmértem a Hold fényében, még vadítóbbnak találtam. Gyönyörű, vad és féktelen nő... lehetett volna, ha nem félne elengedni a gyeplőt. De ha egyszer elhatározásra jut... azon a napon ott akarok lenni, hogy lássam az átalakulását :]

by **Ilsette** Szer. Május 14 2014, 21:24

-Jó tudom, hogy te nem törődsz mások véleményével, de én odakinn pont az ellenkezője voltam. Úgy érzem nehéz kiölni az idegeimből az ehhez hasonló megszokást. Ki kell találnom rá egy módszert, hogy elfelejtsem, vagy felülírjam. - Sokáig csendben marad, hogy tudjon gondolkodni. Lenéz Bendőre, aki mindvégig értetlenül áll mellettük ugrásra készen, ha gazdája épsége sérülne. Kicsit eltávolodik Tachitól, hogy lenyúljon Bendőhöz és megetesse földdel, meg némi pet eledelt adjon neki. Mikor ezzel a trükkel lenyugtatja az állatot, akkor újfent a srác felé fordul, aki igen érdekes gondolatokat feszeget.
-Sosem voltam önmagam, s nem tudom, hogy milyen lennék. Egyszerűen képtelen vagyok szembenézni önmagammal. Csak itt vagyok egy elnyomott valaki, s aztán kitudja, hogy nem e piros indikátoros gyilkos lesz belőlem? Vagy nem e még rosszabb? De ha te mondod, akkor próbálom az igazi énem rászabadítani erre a világra, de akkor ne nézz tágra nyílt szemekkel. – Fejti ki véleményét a témával kapcsolatban, egyben közli vele aggodalmát. Tanácstalanul az a taktika van benne, hogy meggondolatlanul mindent kifecseg magából, hogy ne maradjon semmi magában. Váljon üressé, aztán teletöltheti új tartalommal.
-Jó a fejedhez vágtam mindent. Így visszagondolva eléggé alaptalanul. Nem kell megismételned, hogy mi fogott meg. Nem jönne ki jól, ha elmondanád még egyszer. - Sóhajt egyet, majd hosszabb ideig hallgat. Ez megfelelő idő arra, hogy Tachi mindenről meséljen, ami csak az eszébe jut. Nem történik másként, ráadásul úgy hallgatja, mint ha égi áldás lenne.
-Igen? Fel sem tűnt, hogy csipkedtelek, csak úgy csináltam. – Próbálja magát ártatlannak beállítaná magát, vagy legalábbis valami égi csodának, ami egy évben egyszer fordul elő. További szavak hallatán csak mélyeket hallgat. Kap egy ölelést, meg egy csókot, amit viszonoz minden további nélkül. Csak bólogat, ami az egyetértés jele, hogy mindenképpen szólni fog.
-Rendben. De nem egy-két napot szeretnék, hanem három napot és három éjszakát. Negyedik napon találkozzunk valahol. - Mikor elengedi a másik, akkor jelez Bendőnek, hogy hamarosan indulnak.
-Addig vigyázz magadra, s találkozzunk a lepusztult faluban. Most megyek. Szia Tachi. – Ezzel sarkon fordul, majd nőiesen távozik a helyszínről. Nem tudja hová megy, csak el akar távolodni mindentől. Alaposan ki kell szellőztetnie az agyát és rájönni, egyben elengedni valódi lényét.

by **Szophie** Csüt. Aug. 28 2014, 11:20

/Jekatyerina Natashenka/

Újra csak ugyanaz a szörnyű érzés, ugyanazok a gondolatok. Egyedül sétáltam az utcákon, magam előtt rugdosva a port. Nem volt senki, aki rám ért volna. Senki, akinek kedve lett volna velem tölteni az idejét. Bezzeg a jelenlétemben mindig mindenki kedves, és azt érezteti, mintha tényleg fontos lennék a számára... Valójában pedig egyik sem törődik velem. Nem keresik a társaságomat. Sokszor ha üzenetben elhívok valakit sütizni, csak akkor jönnek el. Máskor még azt is lemondják szörnyű sajnálatok közepette. Pedig van egy fiúm, meg rengeteg más ember, aki a barátomnak nevezi még magát.. És mégis hagyják, hogy itt unatkozzak magányosan. Persze utána meg jönnek azok a problémák, hogy "tényleg, te erről nem tudtál? Pedig fontos része volt az életemnek..". De hát hogyan és mikor is mesélhetnék el ilyen fontos dolgokat akárkinek is, ha egyszerűen nem kíváncsiak rám. És ők sem mesélik el nekem. Egyszerűen senki sincs, akivel annyi időt együtt sikerült volna töltenem, amennyire azt mondom, elég. Az meg, hogy megunjak valakit, lehetetlen feladat így. Még a tárgyalások alkalmával is többet találkoztam emberekkel, mint itt azokkal, akik a barátaimnak nevezik magukat. De megfogadtam, én ugyan senkinek nem írok üzenetet, és senkit nem hívok el! Keresnek, ha akarnak. És ha az egy év múlva lesz, akkor egy év múlva lesz. Legalább így megláthatom, kinek mikor jutok eszébe, vagy mikor hiányzok..
- Mobo..
- El ne kezdd te is! - rivalltam rá Vezérre dühösen, majd rettenetes sóhaj kíséretében belevetettem magam az árokba.
- Én csak annyit mondok, hogy a harccal levezethetnéd ezt a rengeteg feszültséget. - ugrott be mellém a fehér farkas, majd összegömbölyödött, és süttette a nappal a hasát.
- Tudod, hogy nekem az nem segít.. Amúgy is, az egész éjszakát harccal töltöttük. - dörgöltem meg szemeimet, majd én is végigheveredtem az árok oldalán, míg másik oldalának támasztottam a lábát. A nap sugarai kellemesen melengették a bőrömet. Már nem volt az a hőség, mint nyár elején. Érződött, hogy hamarosan elérkezik az ősz. Mi meg csak, mint két hajléktalan, feküdtünk az árokban, és pihiztünk. Vagyis próbáltam pihenni, de sajnos folyamatosan megrohamoztak gondolataim szörnyű, magányos sorsomról.. És ezeknek a gondolatoknak átka nem csak az, hogy feldühít, hanem hogy további gondolatokat szül. Olyasmiről, mint érzéketlenség, elzárkózás, ridegség.

by **Jekatyerina Natashenka** Csüt. Aug. 28 2014, 11:36

~Valahogy bele kellene futni az erősebbekbe. Valahogy, akárhogy. Az nem fog menni, hogy küldetésen találkozzam velük, a kedvességgel úgy látszik pedig csak ilyen idiótákkal találkozom, mint az a fiú, de az meg nem tud semmit. Annyival egyszerűbb lenne, ha meglenne a megszokott fedőszöveg, be lennék már épülve, meg hasonlók. Így meg csak várhatom a húszas boss leütését, hogy kicsit is a frontharcosok közelébe kerüljek szinttel. A tízes kiképzőtiszt semmit nem ér már. Meg fogom lépni, de sokra nem megyek vele. Annyit tudok, hogy kis céhekbe nem éri meg társulni, mert azok naponta bomlanak fel. Feltérképeztem mindent, tudom már az egész városban, hogy mi hol van, talán itt lenne az ideje bekopogtatni valahova a keresésen kívül, és felajánlani a szolgálataimat, hogy fejlődjek. De ki a franc venne komolyan egy kezdőt? Még tízes szinten sem. Két választás van, vagy az Artes nevű csoport, vagy az az Igazság liga. Komolyan, nem hiszem el, hogy mesehősökkel kell együtt dolgoznom. Óvodás, infantilis amatőrök, és most mindegyik erősebb nálam. Ebbe bele fogok örülni. Mi vagyok én, óvónéni? Ohohohó!~
És ekkor látta meg azt a nőszemélyt, illetve azok közül az egyiket, akiket már rég óta keresett. Nem volt nehéz megtudni, hogy kik a frontharcosok, a céhépületek helye nyilvános volt, és pár napos megfigyelés után már majdnem mindegyik tagot ismerte legalább szóbeszédből… legalább is azok közül, amelyik számított. Nem mehetett csak úgy oda az erősebb céhekhez, mert nem volt rá semmi oka, de csak így, véletlenül belebotolhatott az egyik tagba, és ezt is csinálta. Belebotlott. Jobban mondva az árokba botlott, és nagy csattanással terült be a lány mellé, még arra is ügyelt, hogy a kutyájára essen, így biztosan tudomást kell venni róluk. Egy ideig csak feküdt, arcal a földnek fordulva, majd zokogni kezdett. Reménykedett benne, hogy valami érzelgős lánykát fogott ki.

by **Szophie** Csüt. Aug. 28 2014, 13:19

- Mi a...? - pattant fel morcosan a farkas, lelökve magáról a lányt, majd nem kicsit ellenszenves morgással jutalmazta szundikálása elrontóját. Rögvest támadásra készen állt, farkát a magasba emelve, mellső lábait behajlítva. Ám nyoma sem volt annak, hogy orvtámadás ért volna, úgy tűnt, a lány csak véletlenül esett pont mellénk, habár az még tisztázatlan volt, hogy mi okból, és hogyan. Mindeközben természetesen én is felültem a lármára, na nem mintha észlelésem nem jelzett volna már jóval előre. Csak persze nem figyeltem, vagy legalábbis nem igazán érdekelt a dolog.
Értetlenül figyeltem a kialakult helyzetet, és már épp azt latolgattam, hogy a lány valószínűleg tényleg részegen esett az árokba, és így talán jobb volna itt hagyni... vagy talán segíteni rajta.. , amikor az még el is kezdett sírni.
- Mi a.. - ismételte meg farkasom az előző szavait, habár most már teljesen más okból. Már ő is lazított támadó állásán, és értetlenül figyelte, ahogy a különös emberi lény valami miatt sírt.
- Ez olyan, mint te. - jegyezte meg suttogva, amitől vágtam egy gyűlölködő pillantást, de valahol igaza is volt. Néha én is kerültem ilyen állapotba teljesen jogtalanul, mindenfajta bántás nélkül. Habár megvoltak a magam sérelmei, ezt Vezér nem igazán értette. Most is inkább az érdektelenségbe burkolózott, és hamarosan nekiállt mással foglalkozni, mint mindig. Jelen esetben egy szöcskével. Ez a faj gyűlölt ellenségei közé tartozik, mivelhogy kicsi bébi kora óta próbál elkapni egy példányt, de eddig soha nem sikerült neki.
Én pedig néztem egy darabig a közénk csöppenő - jobban mondva eső - lánykát, miközben azt fontolgattam, vajon jobb lenne-e inkább békén hagyni, avagy megpróbálni vigaszt nyújtani. Nem mintha a felvidításhoz nagyon értenék.. És talán egy idegen dolgába nem kéne csak úgy beleszólnom. Végül mégis mellé lépkedtem, és kezem a vállára helyeztem.
- Történt valami? - kérdeztem segítőkészen. Hiszen meglehet, hogy talán tényleg tudok neki segíteni valamiben.. És mint a JL tagja, kötelességemnek kéne lennie... vagy valami ilyesmi...

by **Jekatyerina Natashenka** Csüt. Aug. 28 2014, 13:32

Az első meglepetést a beszélő segédprogram jelentette. Ismerte az idomár kasztot, tudta, hogy van ilyen, és még gondolkodtak is azon, hogy egy aranyos kis döggel könnyebben beédesgetheti magát valamelyik céhbe, de azután elvetették. Először gyengének kellett mutatkoznia, de ettől függetlenül használhatónak, hogy legyen értelme bevenniük, és az idomár kaszt kicsit sem tűnt használhatónak a harcban, legalább is a geekek ezt mondták neki, a geekok meg jobban értenek hozzá. Ezzel a döggel az volt a baj, hogy az emberek kijátszásához nagyon értett a lány, de a mesterséges intelligenciában nem mozgott otthonosan, és nem sokaknak volt fogalma arról, hogy miket is kotyvasztott a laborjában ez az őrült admin, így felkészülni sem tudott ellenük. Mivel azonban szerencsére úgy tűnt, hogy a négylábú sem vesz róla tudomást azután, hogy kiderült, nem veszélyes, így neki sem kellett foglalkoznia vele. Foglalkozhatott azonban a lánnyal, aki feltette a leghülyébb kérdést, amit egy picsogó csitrinek fel lehet tenni, és Katja ezt ki is használta. Tudta, hogy jó színész, de azért nem kockáztatott, azonnal átkarolta a lányt, fejét a vállaira hajtotta, és úgy zokogott tovább. Így Szophie nem láthatta az arcát. Azt volt a legnehezebb utánozni. Na meg persze a kutya szavait is hallotta, ami már eleve sikerrel kecsegtetett. És csapó egy, kezdődjék az előadás.
-Én csak... az unokahúgom… csak a szülinapján kérte, hogy próbáljam ki… felnőtt ember vagyok, és a gyerekek vernek meg, mert az idióta pontok… én nem értek ezekhez az vackokhoz… olyan vagyok, mint egy szerencsétlen! Még egy normális ugrást sem… pedig profi tornász voltam… és most akrobatika jártasság vagy mi a rák… olyan szörnyű ez az egész!

by **Szophie** Csüt. Aug. 28 2014, 15:30

Hát amikor rögvest a karjaimba vetette magát, akkor nem kicsit lepődtem meg. Arcomra az értetlenség csak még erősebben ült ki, mint eddig jelen volt rajta, de azért nem löktem el magamtól a lányt. Nem tartottam volna illendőnek. Vezér pedig csak felsóhajtott, amolyan "már megint ugyanaz a semmittevés" stílusban.
Megsimogattam a hátát nyugtatólag, habár egy kicsit hülyén éreztem magam az árok szélén ölelkezéstől már alapból, és a simogatás sem tett hozzá semmi jót, ha arról volt szó, hogy egy erre járó mennyire félre is értheti az egész szituációt. De most nem az arra járókkal kellett foglalkoznom, ahogy alapvetően az emberek véleménye sem izgatott különösebben. Nem is értem, miért jutott hirtelen eszembe ez az egész. Talán csak mert tényleg igazán félreérthető a szituáció..
- Ne aggódj, nem te vagy az egyetlen. - nyugtatgattam. - Rengeteg ilyen emberrel találkoztam, akik úgy jártak, mint te. - eltoltam magamtól, hogy az arcára nézhessek. Látni akartam, milyen reakciót csikarnak ki belőle a szavaim.
- Csak kellő elkötelezettség kell, és fejlődés, harc, küldetés, mobozás, éjjel-nappal. Ha nem lustálkodsz, hamar utolérheted a középmezőnyt. - mondom ezt pont én, a világ lustája. Láttam a farkasom arcán, hogy ő is pont ezt gondolja. De persze nekem nem kellett elkötelezettnek lennem, hiszen ha saját magam nem is akartam, a farkasom akkor is elrángatott mindig harcolni. Így hát szépen fejlődök, habár lehetnék még akár ennél is gyorsabb.. De kinek lenne jó az? Mármint a farkasomon kívül.. Persze nem mondom, hogy nem kívánok erősebb lenni. Hiszen itt a pontok egyenlőek a megbecsüléssel. Minél erősebb vagy, annál jobban megbecsülnek. Épp ezért értettem meg a lányt, akit lenéznek pusztán azért, mert gyenge. Én is több figyelmet igényelnék a kinti státuszomból adódóan.. De persze itt nem törődik senki azzal, hogy odakint hány millió van a bankszámlámon..>.> Vagy hogy ő odakint atléta..
- Ha fejlődsz, vehetsz majd magadnak akrobatikát is. Azzal minden ugyanolyan lesz, mint régen, meglásd! Nekem is van olyanom, és jól funkcionál. - mosolyogtam rá. - És megtaníthatom a skillek használatát is, ha nem megy. - Ozirisznak is segített annak idején. - Meg kell hagyni, Kayabától nem túl kedves, hogy nem egy időben engedi be az összes játékost. Pedig már majdnem azt hittem, hogy ez egy olyan világ, ahol megvan az esélyegyenlőség.. - csóváltam meg a fejem. Na nem mintha szeretnék egy egyenlő világot. Nem, nekem a kinti kell, ahol csupán a vérem által is megbecsült vagyok, ahol csupán a vagyonom elég ahhoz, hogy mindenki úgy tegyen, mintha szeretne. Ott mindenki velem akar lenni, és engem boldoggá tenni. Nem úgy, mint itt, ahol tojnak a fejemre az úgynevezett barátok...>.>
- Te sem Japán vagy, igaz? - kérdeztem aztán tőle, mert első ránézésre nem tűnt annak. Vagy nem tudom.. Itt már annyira kevert a nép, hogy majdhogynem nehezemre esik ezt elkülöníteni.
- Ohmm, egyébként engem Szophienak hívnak. A farkasom pedig Vezér. - és Vezér ugrik, de elvéti. A szöcske elszökik..

by **Jekatyerina Natashenka** Csüt. Aug. 28 2014, 16:13

A lány csak szipogva tűrte a simogatást, és ahogy a másik a szemébe akart nézni, gyorsan lesütötte a tekintetét, mintha szégyenlené magát… pedig igazából boldog volt. A terv működött, minden tökéletesen zajlott. Ha a blöki itt marad, még azt is megsimogathatta volna, hogy jobban menjen a közös összehangolódás.
~Na akkor most jön az, hogy beszéltessük a kölyköt, és úgy teszünk, mintha fontos lenne a mondandója.~
Elővett egy zsebkendőt, megtörölgette a szemét, még várt egy picit, hogy legyen ideje lehiggadni, és csak utána szólalt meg.
-Nem? Tényleg nem én vagyok az egyetlen? És… és akkor a többiek mit csinálnak? Én… egy ilyen… hogy hívjátok ti ezt? Moob? Ilyen mint én biztos nem kellene sehova… egyedül meg… egyedül meg…
~Most jön az, hogy újra kétségbeesünk, de csak egy kicsit… szemébe nézés, nagy remények, majd ő segíteni fog, ez az… és akkor most lesznek rám hatással a bátorító szavai…~
Kis mosolyt erőltetett az arcára -ezt nem kellett játszani-, és félénken, beleegyezően bólintott.
-Én… én elkötelezett tudok lenni… nagyon… és segítenék mindenben… tényleg… csak egyedül… mosok, főzök… nem… ahhoz is jártasság kell…
És ekkor vágta jól az öklét a földbe, dühösen, majd újra a reménytelenség és a haszontalanság érzése ült ki az arcára, természetesen jól láthatóan.
-És… és… tényleg megtanítanád? Tudom, hogy nem veszed hasznom… de… nagyon megköszönném… tényleg…
~Ez az! Felvidulunk, úgy teszünk, mintha reményt keltett volna bennünk, innentől kezdve már a lelkiismeret is hajtani fogja. Szuper! Kifogtam egy ultralibcsi pasifista majmot. Ennél jobb már nem is lehetne.~
-Én… nem… nem vagyok japán… és már emiatt is… pedig csak…
~Még a mesét sem kell elmondani, elég ha csak visszaemlékezünk a szörnyű kirekesztettségre. Az ilyen egyenlőség birkák erre is harapnak.~
-Katja… a nevem a Katja…

by **Szophie** Csüt. Aug. 28 2014, 17:26

- Már mondta. Nem siránkoznak, hanem nekiállnak fejlődni, ahogy mi is tettük annak idején. - vetette oda foghegyről farkasom.
- Vezér! - meredtem rá dühösen. - Te is tudod, hogy ez nem ugyanaz a helyzet. Akkor még mindenki más alacsony szintű volt. És egyébként is..
- De ez az igazság. Én csak segítek ezzel a tanáccsal.
- Azért lehetnél kicsit együtt érzőbb.
- Arra semmi szükség. És nem is lehetséges. Hisz te mondtad.. Nem tudom átérezni a helyzetet, hiszen nem éltem meg.
- De attól még az ember tud együttérzést mutatni azzal, hogy valakit meghallgat és próbál neki segíteni a maga módján.
- És én pont ezt tettem. Ez a magam módja. - itt vesztettem csatát a saját farkasommal szemben.__.
- Öhmm.. Moob? - kérdeztem vissza. Mobra gondol? Nem hiszem... Nem értettem nagyon a fogalmat. Én nem mondom így, az biztos..
- Ejnye, szegényke. - csóváltam meg a fejemet, ahogy folyamatosan ezt az egyedüllétet emlegette. Ismerős. Habár én úgy voltam egyedül, hogy közben mégsem.
- Nem értem, mi a rossz abban, hogy egyedül vagy. - jelentette ki Vezér.
- Jajj, hát tudod.. - kezdtem volna bele, de aztán félbe vágott.
- Te is azt mondtad, hogy odakint jobban szerettél egyedül lenni.
- Igen, de akkor..
- És most nem értem, miért akarsz mégsem egyedül lenni. Vagy neki miért baj, hogy egyedül van..
- Elég legyen. - rivalltam farkasomra, hiszen az egy dolog, hogy ez nem az ő dolga, de mások előtt meg aztán pláne nem kellene ezt kitárgyalni.
- Én csak annyit mondtam, hogy..
- Tudom, mit mondtál! - értettem minden szavát. És egyet is értettem vele. Ha újra kezdenék, nem keresnék magamnak senkit. Egy emberel sem állnék szóba a szükségesnél jobban. Így viszont, hogy már belekezdtem ebbe a fura életmód játszásába, nem volt olyan egyszerű kiszállni belőle, mint ahogy azt farkasom hiszi. De talán lassacskán majd.. nem is olyan nehéz elmarni magam körül az embereket. Csakhogy éppen az ellenkezőjén dolgoztam ebben a pillanatban is a dolognak. Ugyanis azzal, hogy segítek a lánynak, talán megint találok egy fölösleges ember, akiért aggódhatok. És pont az ellenkezője a célom. De már nem fogom csak úgy itt hagyni se.
- Ohh, elnézést az illetlenségemért. Én Szophie vagyok. És tényleg igazán különös, hogy pont a játék rossz embereivel futottál össze. Tudod, akiket én ismerek, azok mind nagyon kedvesek, és segítőkészek. Vagyis majdnem mind.. - aztán újra Ozirisz jutott az eszembe, aki ugyanilyen helyzetben volt, mint Katja itt előttem, és akit ugyanígy rengeteg bántás ért.
- És meg kell mondanom, még azt sem nagyon tapasztaltam, hogy a külföldieket elítélték volna.. Vagy csak az én szemembe nem merték ezt mondani..
- Végül is egy ilyen farkassal az oldaladon..

by **Jekatyerina Natashenka** Csüt. Aug. 28 2014, 18:06

~Nebasz! Ilyen még nem pipáltam! A programka oktatja ki a picilányt, ráadásul még nem is hülye! Lehet, hogy többre mennék, ha a blökivel kezdenék el beszélgetni? Okosabb meg egyenesebb is, az biztos, de pont ezért talán hamarabb kiszagolná, hogy mi van a puhatolózás mögött. Na szuper, ezekre a dögökre is figyelnem kell majd. Az ég áldjon meg téged is Kayaba az átkozott ölebeid miatt!~
-Én… én… Vezérnek teljesen igaza van.
Törölte meg most már végérvényesen az arcát, és igyekezett elszánt, de azért nem nagyon elszánt tekintetet mutatni.
-Tényleg nem picsogni akarok, hanem segíteni... magamon... először... utána másoknak is... és úgy biztosan nem fogod elhinni, hogy tudok is, ha így mutatkozom be. Szóval… köszönöm szépen Vezér, hogy segítettél…
~Behízelgés blökipajtásnál megvolt, na most jöjjön tovább a jány.~
-Nem… nem moob… akkor… noob… mármint a kezdők… akik nem értenek a játékokhoz. Soha nem játszottam ilyeneket, a munkám miatt nem is értem volna rá, szóval eléggé el vagyok veszve… de…
Újabb hatásszünet, újabb elbizonytalanodott pillantás meg fejleszegés.
-De ha tényleg egyedül akarsz… úgy értem akartok lenni, akkor nem zavarok. Tényleg nem. Csak… gondoltam keresek egy céget… nem… céhet, amihez csatlakoznék, és ami segítene eligazodni. És utána már tényleg én is segítenék, amint tudnék. Nekiállnék fejlődni én… csak fogalmam sincs, hogy azt hogyan kell. Senki nem magyarázta el, Misa csak annyit mondott, hogy tök könnyű, meg a hülye is ért hozzá… de úgy látszik én már nagyon kinőttem az ilyesmiből…
Többet nem szólt, még egy elismerő mosolyt intézett a farkas felé, amikor az magát kezdte el ajnározni, meg egy szomorú fejcsóválást a lánynak, hogy hát vele sajnos tényleg megtörténtek ezek a szörnyű kirekesztősdi dolgok.

by **Bacchus** Csüt. Aug. 28 2014, 19:27

//Szophie

- Naná! - kacsintottam rá, és kezem a vállára helyeztem - ez jó búvóhelynek is - közben körbenéztem a helyen és a házikón - vagy.. akármire - tártam szét karjaim. - Nekem ez arra jó, hogy kipróbálhatom azt, amit korábban sose csináltam.
Így van itt nem kell verekedjek és mégis, megmozgatom végtagjaim, de az hogy ez a lány könnyedén szaladgált a bálákkal. Mi lehet vele, hogy csinálja. Vajon máshol is ilyen jól teljesít.. vigyorogtam masszívan.
- Itt is a bizonyíték - menüm lehívva elővettem a gourdom ráfogtam és beálltam repülőgép állás pózba. Közben igyekeztem minden izmom kidomborítani és megfeszíteni, hogy minél jobban látsszon a korábbi évek rendszeres verései és verekedésinek gyümölcse. Persze a maffia évek gyümölcse nem ennyire kivehető, de nem is baj az. Maximálisan megvoltam elégedve, hiába egy játék egész szépen visszahozták a valósat, csak az erőmmel van a baj. Hogyan cipeli ilyen könnyedén.. Malcolmot kifaggatom.
- Óhohó - adtam hangot a feltett kérdések sorának. - Kedves, ennyit nem tudok egyszerre.. öö.. befogadni - harci sírásás, meg tetotű? Miket kérdezhetett, vakartam meg egyetlen copfban végződő hajam tövét. - Sírásásra nem került sor, annyira azért nem vertem el senkit, de a tű az fáj igen. A tet..tkó! Igen a tetkók, ja az semmiség volt, az ökölcsapások jobban fájtak, meg elérzelemmentesítettek, szóval nem fájt - mosolyogtam rá - vagyis elérzéstelenítettek - vigyorogtam szélesen. Nyelvbotlás, ezek a munkás napok fura mód rosszabb hatással vannak rám mint a pofonok.
A vetkőzés jól sült el legalábbis, nagyon jól, hát még ha nagynak lát, akkor sikkant-e. Visszavettem nadrágom, elég piroska lett hirtelenjében.
A nyuszis jelmeze meg hümm irritáló a szemere, de teccik a bevállalóssága. Túl sok, de nem túl kevés. Fraggy ragad a kórod rám, mint a kulimász.

Valahogy felültem a lóra, miközben még mindig csengett a fülömbe a pimasz öreg hangja. Még hogy semmirekellő, milyen igaza van, honnan tudja?
Bár ebben a valahogyban Szophie hozzáértése segített. Elmutogatta melyik vasnak mi a neve. Meg megmondta mimet hova tegyem, rábíztam magam egy időre, szokatlan. Beledugtam a lábam abba a valamikbe, amik oldalt vannak az izén és egész kényelmesen ültem. Kicsit bemozogtam és minimálisan belibbent az amin ülök. Látam ahogyan megpaskolta a fenekét a lónak, végül is én is odacsaphatok neki egyet, lesz ami lesz.
Felemeltem a tenyerem és egy csattanósat odapacsiztam a lovamnak.
- Hogya.. - hangom megbicsaklott.

// Kérlek Szophie, amit látsz azt te írd le Very Happy

Kövi reagban írom amit Bacchus látott érzett /átélt.

by **Szophie** Szomb. Szept. 27 2014, 12:43

/Katja/

Vezér kihúzta magát, tudtában annak, hogy természetesen igaza van, nekem pedig csak egy sóhaj hagyta el a számat. Nem elég öntelt így is, még dicsérgetik is.. Remek! Azt hiszem, ennek nem lesz jó vége. Habár amíg nem Aincrad legerősebb petje, addig talán nem lesz túl nagy az arca. Nem hittem volna, hogy valaha is ezt mondom, de az egyetlen reményem, ha Ren és Regi erősebbek maradnak, mint mi, és visszafogják őt. Habár a mi fejlődési ütemünkben nem nehéz erősebbnek maradni. Az is lehet, hogy már több idomár is megelőzött minket. Nem tudom, fogalmam sincs.
Viszont utána mosolyogva bólintottam, ahogy Vezér is. Csak az ő mosolya inkább egy vicsor volt.
- Ez a helyes hozzáállás! - biztattam. Igen - igen, amint összeszedi magát, máris sikerül majd talpra állnia, és a továbbiakban egyedül boldogulnia. Nekem pedig csak ezt kell elérnem nála. Nem tűnik annyira elveszettnek, mint mondjuk Brumi. Jó, mondjuk az én drága kis harmadik petem egy teljesen különálló eset..O.o
- Ohmm.. értem már. - tettem mutatóujjamat a szám elé. Szóval noob.. Vagy valami ilyesmi. Hehehh.
- A munkád miatt? - mértem végig. Nem tűnt olyan idősnek- Simán iskolásnak néztem volna. - Te dolgoztál? Mit? Hány éves vagy? - teszem fel rögtön a kérdéseket, amint megfogalmazódik az agyamban, nem is foglalkozva azzal, hogy át is gondoljam, milyen pofátlanul viselkedem. Na nem mintha én nem lennék túl fiatal ahhoz, hogy dolgozzam. És lám, odakint mégis munkavállaló vagyok. Habár az én esetem is kivételes.
Csak csendesen hallgattam, amiket mondott, majd megráztam a fejemet.
- Nem, céhhez nem azért kell tartozni, mert az segít. Hanem azért, mert ott.. egy közösségben vagy. Egy szorosan összetartó közösségben. Mondhatni, mint barátok vagytok.. Vagy valami ilyesmi.. A lényeg, hogy úgy érzed ott magad, mint aki tartozik valahova. - habár pont ez az talán, amire neki szüksége van. Tartozni valahova. Igazából teljesen jó ötletnek tartom a tervét. Csak a hozzáállásán kell változtatni.
- Én sem játszottam ilyesmikkel azelőtt soha. - sóhajtottam fel. - De nem olyan nehéz, mint amilyennek tűnik. Nem tudok sok mindent mutatni, lévén más a kasztunk, de talán tudok esetleg segíteni valahogy.. - vagy valamelyik ismerősöm. Nem tudom. Esetleg megmutathatom neki, hogyan is kell vaddisznót ölni. Ha ennyit megtanul, akkor én is szívesebben engedem a saját útjára utána.
- Amíg viszont nem tudsz harcolni, velem maradsz, nincs menekvés. Razz

- dugtam ki rá játékosan a nyelvem. - El kell viselned. - aztán leporolgattam magam még egyszer, majd elindultam a mező felé, mobokat keresni.
- Na gyere! - intettem neki. - Most ölni fogunk. Persze csak mobokat. Csak utánad! - intettem magam elé, és engedtem neki, hogy előre menjen.

by **Jekatyerina Natashenka** Szomb. Szept. 27 2014, 13:16

A helyes hozzáállásra kicsit elkezdte még inkább összeszedegetni önbizalma elszóródott morzsácskáit, és teljesen kitörölte a könnyeket a szeméből, hogy egy bizakodó mosolyt csalogasson az arcára. Persze csak azért, hogy utána ijedten és szégyenlősen húzódjon vissza a kérdések áradatától, amivel Szophie ismételten elárasztotta.
-Én… sportoltam… atlétika… tornász vagyok… vagyis voltam… a bajnokságban… biztosan láttál a tévében is… Katja. És… huszonöt vagyok.
Elhúzta a száját, és egy maga elé húzta a térdeit.
-Tudom, tudom, öreg vagyok már az ilyesmihez, meg ki sem kellett próbálnom, de hát Misa annyira erősködött, hogy mennyire nagyon jó, meg valósághű, meg, hogy tetszeni fog…
Megvonta a vállát, és körbenézett a tájon.
-És… tényleg igaza volt. Valóban valósághű. Annyira, hogy elég is volt belőle ennyi.
A magyarázatra hevesen bólogatott, és újra ijedt tekintetet vágott.
-Jajj, én nem úgy gondoltam! Nem akartalak megbántani… meg a cégedet sem! Én csak… én csak azt hittem… meg Misa azt mondta, hogy a szintekért kell menni… vagy valami ilyesmi… és akkor csak nem vesztek be olyan bénákat, mint én.
Újabb elszontyolodás, fejleszegés, és amikor még azt is elmondja a lány, hogy nem egy kasztban vannak, akkor csak a még nagyobb rémület tükröződik a tekintetében?
-A kaszt? Akkor rossz kasztot választottam? Én csak… én csak ráböktem egyre, ami… nem tudom… a művész az olyan jól hangzott… láttam már harcművészeti bemutatókat… ők tudtak… nem tudtam, hogy… ezt is elrontottam?
Már ismételten a vernyákolás küszöbére tornászta magát, de azért nem akarta túljátszani, szóval tartotta magában a lelket, sőt, vidámabb is lett, amikor végre elérte, hogy a másik felajánlja a segítségét.
-Tényleg? Tanítanál? Melletted maradhatok? Jajj de kedves vagy pici lány, köszönöm szépen! És neked is kutyuli!
Ugrott ezúttal a blöki nyakába, és jól megszorongatta őt is, majd a bundája közül nézett vissza az idomárra.
-Ölni? Mármint… olyan… állatokat? De miért?

by **Szophie** Szomb. Okt. 11 2014, 13:34

/Bacchus/

- Ahogy nekem is jó erre. – mosolyodtam el. Én sem dolgoztam még sosem fizikai munkát. Egészen idáig.
- Na nem mintha sok mindenki elől el kéne bújnom, de igen, kitűnő búvóhely. Senki sem keresne itt. – néztem körül a nyugodt, csendes tájon, és megállapítottam, hogy igazán kellemes hely. Még a két furcsa öreg NJK házaspár ellenére is.
- Húhaaa… Neked tényleg egy üveg a fegyvered! – kerekedett el a szemem, meglátva azt, és még a számat is eltátottam. – Valamit… csinálj vele! Tudom már.. valami skillt. Aktiváld! Azt, ahogyan támadni kell vele.. – izgatott voltam, így aztán a fogalmazásom sem let túl érthető, inkább kissé összevissza, de amit akartam, azt elmondtam vele. Már ha megérti.
A „kedves” kifejezésen egy csöppnyit meglepődtem és ledöbbentem. Kissé.. közvetlen volt nekem ez a megszólítás. Talán egy csöppnyit el is pirultam. Mondjuk ha hozzávesszük ehhez azt, hogy mindössze egy nadrág van rajta…. Igen, ha így nézzük, van okom zavarba jönni. Nem is kicsit. Hogy engem erre egy egyszerű megszólítás döbbentett csak rá….><
- Dee nem! Te nem sírtál? Amikor olyan picike korodban a tűt belédszúrták.. és még fájt is! – megráztam a fejem. Minden kisgyerek sír, ha fáj neki valami, nem? Én már a gondolatától is mindig sírva fakadtam. Öt éves korában tetoválás…:O Az érzéstelenítéshez is tű kell! Vagy lefújják valami cuccal, de az meg nem olyan hatásos.. És egyébként is, maga a gondolat, hogy tűvel szúrkálnak, elég ahhoz, hogy sírjak, ha fáj, ha nem fáj!
- Neee…! – kiáltottam, de késő volt… Így is elég ingatagon ült a lovon, látszott rajta, hogy híján van jártasságnak, és hasonlók.. És akkor odacsapott a ló fenekére.O.O Aki erre hirtelen vágtába kezdett, végig a búzamezőn.
Gyorsan felpattantam én is a saját lovamra, és utána eredtem, habár… csak galoppban. Hiába, a jártasság nem engedte meg, hogy vágtassak. És úgy hittem, az ő lova is hamarosan ledobja őt a hátáról, hiszen ez a rendszer, ez a szabály. Messziről egy nyerítést hallottam, én pedig akrobatikámmal megkapaszkodtam egy csöppnyit a lóban, és megpróbáltam gyorsítani.. Nem akarom, hogy elfogyjon az élete, mire odaérek. A végén még meg is tapossa az a ló nekem, azt pedig semmiképp sem akarom.><
Mikor odaértem, ténylegesen a földön feküdt. Gyorsan odafutottam hozzá, és mellé guggoltam, tekintetem rögtön az életcsíkjára vándorolt. Nem lett túl nagy baja, szerencsére. 1 Hp veszteség az ő szintjén sem a világ vége.
- Na jóóó.. inkább hagyjuk ezt az elfoglaltságot. – állapítom meg józan paraszti ésszel, hogy ez nem fog menni,l és megfogom a lova kantárát, próbálom simogatni a fejét, megnyugtatni.
Vissza kell majd vezetni a lovakat a helyükre.. Közben sétálhatunk is egyet. Egy szép hosszút, tekintve, hogy jól bent vagyunk a búzaföldben.

/Katja/

Huszonöt. Nagyokat pislovtam a lányra. Mondjuk fiatalnak sem tűnt.. De ennyire idősnek sem.O.O Huszonnégy fölött mindenki öreg!
- Öhmm.. – fordítottam el a tekintetem. – Elnézést, de nem néztem tévét, és nem követtem a sportot. – próbáltam megmagyarázni az okát, hogy miért nem ismertem fel. Kissé el is szégyelltem magam. Hiszen a hozzá hasonlóknak ez biztosan rosszul esik. Én is elszomorodnék attól, ha senki nem ismerne fel, amikor sztár vagyok, vagy ilyesmi-.. Így is kicsit csalósádként ér, hogy senki nem ismeri a nevemet. Az Iryana cég pedig világhírű.:O Mi van ezekkel a mai emberekkel? Csak azt tudják beazonosítani, hogy milka.>.>
- Egyébként… Ne hiszem el, hogy mások sem ismertek fel. Pedig az emberek többsége szereti a sportot. – és ha felismernek, akkor nem bánnak rosszul veled. Sőt, még segítenek is. Hiszen ezzel a közelede férkőzhetnek. Ami a kinti világban hírnevet is jelenthet. Kockák… Rolling Eyes

Úgy tűnik, még sportot sem néznek.
- Nem valósághű. Jobb annál. Sokkal egyenlőbb. És ne aggódj, szerintem nem tűnsz ki ennyi idősen. – mosolyogtam rá bátorítóan. – Csak egy kicsit legyen nagyobb az önbizalmat. Sportoló vagy, a fenébe is! Ott is szükséged volt biztosan az önbizalmadra, és ott is biztosan sokan bántottak. De önerőből magasra jutottál – a bajnokság az egy elég magas szintű verseny, azt hiszem… Ahova akárki nem mehet csak úgy. – Itt is menni fog, ne aggódj. És én támogatlak. – elszántan néztem rá, és rögtön ki is agyaltam, hol kezdjük a dolgot.
- Mi? Háát izéé.. Elvileg tényleg a szintekért kell menni, de.. Ez a játék egy olyan világ, ahol itt ragadtunk. És az embereknek szükségük van kötelékekre, egy új családra, ilyesmi. Így a céhek többségében inkább ennek a helyét vették át, nem pedig a pontokra mennek.. Persze itt is vannak önzö emberek, és az exp nagyjából ugyanolyan, mint odakint a pénz.. Hatalmat ad, de kötelékeket nem. Szóval érted… Attól függ, mit tartasz a legfontosabbnak. Az én céhemben inkább a barátságot és a másokon való segítést. – magyaráztam, talán kicsit hosszasan is.. De rendesen el akartam mondani, hogy ő is megértse, miért is van ez így. Nem tnik buta lánynak, tuti felfogja.
- Nemnemnem! – mondtam ki egymás után gyorsan háromszor a szót, miközben kezemmel is integetni kezdtem magam előtt. – Nem! Csak más kasztot, mint az enyém. De ez nem rossz, természetesen nem az. Ne hidd mindig azt, hogy mindent elrontottál! – dorgáltam meg kedvesen.
- Persze, tanítalak. És tudok is egy jó helyet, ahol meghúzhatod magad.. – gondolkodtam el. – Persze csak ha még nincs házad. És akármire szükséged van, írj csak egy üzit! – mosolyogtam rá, miközben elküldtem egy barátfelkérést is gyorsan. – Látod ezt a pöttyöt? – mutattam a térképre, miután elfogadta a felkérésem. – Ez én vagyok. Mindig megmutatja, hol vagyok. És ha szeretnéd, intenzív közös eddzéseket is tarthatunk, amíg meg nem erősödsz, és egyedül el nem boldogulsz.
A kutyuli kifejezés használata viszont nagyon nem volt jó. Felmérgesítette Vezért, nagyon. Ismertem már annyira petemet, hogy tudjam, erre szó szerint harap.. Így hát mág időben elé ugrottam, így a támadása engem ért, szép kis páncéljától megfosztva a gazdit. Meg egy kis Hp ponttól is. Aztán megfogtam a bundájánál fogva, és lefogtam.
- Nem! Nyugi! Nem úgy gondolta.. – csitítgattam. – Gondolkozz már! Ne ez miatt pirosodjunk! – dorgáltam. Egy buta kis becenév.. De sajnos amióta Ren ezzel cukkolta még kiskorában, eléggé irritálja ez a megnevezés. Lassan engedte le izmai feszítését, lassan nyugodott le légzése..
- Igen, állatokat. Mobokat. Azért, mert az segít gyakorolni a harcot. És mert abból kapsz exp-t, amiből ha eleget összeszedsz, szintet léphetsz. És akkor erősödsz is. – magyaráztam tovább.

by **Jekatyerina Natashenka** Vas. Okt. 19 2014, 16:07

~Na még szerencse. Ha néztél volna, akkor tudnád, hogy nekem aztán semmi keresnivalóm nincsen ott. Még szerencse, hogy a testalkatot megtartotta a rendszer, és nem kellett a pontjaimnak megfelelő kinézetet felvennem. Bár mondjuk egész vicces lenne, ha itt is úgy nőnének az emberek, ahogy a szintjük is növekszik. Ejnye Kayaba, ilyen baró ötleteim vannak, aztán be sem veszel a stábodba? Na haladjunk!~
Szomorú tekintet, fejcsóválás, egy kis csalódottság, majd egy pici reménykedő és köszönetnyilvánító tekintet.
-Hát… sajnos pont az a baj, hogy nem így van. Ha felismernek, akkor csak örömködnek, hogy én is ide jutottam. Az emberek irigyek, és nemcsak azokra irigykednek, aki lottóötöst nyert, vagy örökölt, hanem azokra is, aki megdolgozott a sikerért. Ha egyszer gazdag leszel, akkor te is meglátod, hogy mennyi rosszakaród lesz. És…
Egy kis szipogás… még azért nem dolgoztuk fel teljesen ezt a szörnyű kudarcot.
-Azért dolgoztam egész életemben, hogy megnyerjem a bajnokságot. Az olimpiát. Négy éve még fiatal voltam, és most lett volna… és most itt ragadtam. Azt sem tudom, hogy mennyi idő telt el azóta… de valaki azon röhögött, hogy én hibernálva voltam… vagy valami ilyesmit mondott, és azt, hogy soha nem fogom őket utolérni. Én… nem is értem, hogy miről beszélt pontosan, de ha tényleg segítesz, akkor nagyon megköszönöm, és majd én is igyekszem… amennyire csak tudok…
A kérdésekre erősen rázta a fejét, és igyekezett nagyon érdeklődő tekintettel figyelni a sok triviális magyarázatot.
-Igen… a térképet már én is láttam… de ezt a barátlistát még nem. Hol kell elfogadni? Meg… meg igazából… nem nagyon van szállásom. A kezdésnél kaptam valami pénzt, de az lassan elfogy, mert ételt vettem belőle.
Amikor Vezér felé ugrott, akkor nagyon meg kellett erőltetnie magát, hogy ne azonnal ösztönösen csapja meg az állatot. A kiképzés során eltanult reflexeket nem volt annyira egyszerű felülírni, de sikerült. Most még. Szóval ehelyett nagyon megijedt, sikoltott egyet, és újra összekuporodott, karjaival a fejét védve, és még remegni is sikerült.
~Máris bevenne a céhbe? Ezt azért nem gondoltam volna. Túl gyors. Még el akartam intézni pár dolgot. Kell egy csali.~

by **Bacchus** Hétf. Nov. 24 2014, 20:35

Szophie

- Nekem van miért, és van ki elől - mondtam neki - pont ezért jó ez a hely szünetnek minden másból - tartottam továbbra is, ismeretlenben pár választ. Kinti maffia életem és benti zsivány tevékenységem, jobb ha lepel alatt marad egyesmás, így is többet tud, mint az átlag. Nemes lány.. furcsa utat választott, én jobb szeretem a harácsolást és a szórakozást. Na meg a kemény munkát, ahol másokat verhetek szét. Követtem tekintetét, ahogy körbenézett.
- Naná - vigyorogtam és megforgattam tenyeremben - könnyű, és harchoz is nagyon jól tudom használni, képességemhez ideális, egy baja van, törött szegény.. így valamennyi pia mindig kicsurog belőle, de van praktikája, gyorsan kell meginni - nevettem nyitott szájjal. - Igen a támadás, figyuzd.
Nem készültem neki nagyon, csak a vállpáncélomon igazítottam kicsit, és egy megrögzött mozdulattal próbáltam nyakamon ropogtatni, de ezúttal sem adta a várt hangot. Boxoló pozíciót vettem fel, enyhén rogyasztott térdekkel, izmokat kidüllesztve, majd felső testemen enyhén fordítva, szintén izmokat, maximum hatásfokra kapcsolva elrettentőként kidüllesztve jobb kezemben támadólag tartottam a gourdot. Egy kicsit vártam és amint a sárgás fény körül járta, a levegőbe csaptam, majd bal kézzel és két kézzel is. Egyszerűen, mintha egy jobb egyenessel kínálnám meg a levegőt, majd egy bal állkapocs csonttörővel és végül egy dupla kezes kábító ütés.
- Nem sokban különbözik a boxer használatától - mondtam a röpke bemutató után - érdekel a képességem is? - kérdeztem tőle. - Nem jó, azt jelenleg nem tudom használni. Legközelebb - kacsintottam rá.
- Fájt, fájt, hogyne fájt volna, de közel sem fájt úgy, mint a verekedés. Minden tetoválásom feldagadt arcra kaptam, azért ilyen kuszák - nevettem - Én is ugráltam, a tetováló sem volt elég erős, hogy lefogjon, de a sérülések miatt felét sem éreztem, amit csinál. Apám meg jó ötletnek tartotta, hogy egy életre emlékezzek, mivel jár a dicsőség. Valami felelősséggel, vagy mivel és egy életre szól. Tizenkilenc évesen azért még csak van időm.. miegymásra - nevettem tovább, ahogy halkultam, azért csak kibuggyant - irtózol a tűtől?
A pillanat, amikor megizélhetek egy izét ez is eljött. Van rá engedélyem is, nem kell tovább szénát pakolni, meg aratnia növényeket, meg miegymás. Abban amúgy is lepipált, sokkal lazábban és többet vitt mint én, elképesztő. Ámulom-bámulom a nyuszit.
- ..ááá..kik..csssöö..ába! - ég fölöttem, hátamon vagyok, még a lábam be van akadva abba a micsodába, húzott keveset. Mire kitornásztam a lábam és megindítanám a szó áradatot arról, hogy mi a pék.. valamilye volt ez. Szophie arca takarta el az ég egy jelentős szegletét és haja volt a látótér. Bólogattam, de kicsit még mindig, inkább megsütném ezt a jószágot, csak kicsit kupán nyomom és máris alapanyag lesz belőle, azt meg eladom.. félre a munkával, most elvonón vagyok.
Feltápászkodtam, míg ő a ló fejével volt elfoglalva, és leporoltam hátsóm, hátam meg oldalam, bár nem hinném, hogy valami itt egyáltalán bekoszolhat a sáron kívül, de az is csak rövid ideig.
- Ezt még gyakorolnom, kell és nem feneket paskolni előbb, hanem beszélni hozzá - odaléptem elébük és meghajoltam a ló előtt - Gomenasai, fekete barátom - mondtam neki. - Tapasztalatlanként mutatom az utat, mint eddig, viszont most a társaság nem engedi meg, hogy korán nyugovóra térj. Viszont - néztem a lányra - megmutatod, hogy kell csinálni? Mondjuk arra felé - mutatta a háztól ellentétes irányba, hisz egy sétát terveztünk, a környéken meg akadna látni való is, csak elég sok a mob, néhanapján. Nem jutok messze.
A néhol derékmagasságig érő fű pedig jól eltakarja a farkasokat, nyavalyások.

by Ajánlott tartalom