Külváros

Szophie

- Nekem van miért, és van ki elől - mondtam neki - pont ezért jó ez a hely szünetnek minden másból - tartottam továbbra is, ismeretlenben pár választ. Kinti maffia életem és benti zsivány tevékenységem, jobb ha lepel alatt marad egyesmás, így is többet tud, mint az átlag. Nemes lány.. furcsa utat választott, én jobb szeretem a harácsolást és a szórakozást. Na meg a kemény munkát, ahol másokat verhetek szét. Követtem tekintetét, ahogy körbenézett.
- Naná - vigyorogtam és megforgattam tenyeremben - könnyű, és harchoz is nagyon jól tudom használni, képességemhez ideális, egy baja van, törött szegény.. így valamennyi pia mindig kicsurog belőle, de van praktikája, gyorsan kell meginni - nevettem nyitott szájjal. - Igen a támadás, figyuzd.
Nem készültem neki nagyon, csak a vállpáncélomon igazítottam kicsit, és egy megrögzött mozdulattal próbáltam nyakamon ropogtatni, de ezúttal sem adta a várt hangot. Boxoló pozíciót vettem fel, enyhén rogyasztott térdekkel, izmokat kidüllesztve, majd felső testemen enyhén fordítva, szintén izmokat, maximum hatásfokra kapcsolva elrettentőként kidüllesztve jobb kezemben támadólag tartottam a gourdot. Egy kicsit vártam és amint a sárgás fény körül járta, a levegőbe csaptam, majd bal kézzel és két kézzel is. Egyszerűen, mintha egy jobb egyenessel kínálnám meg a levegőt, majd egy bal állkapocs csonttörővel és végül egy dupla kezes kábító ütés.
- Nem sokban különbözik a boxer használatától - mondtam a röpke bemutató után - érdekel a képességem is? - kérdeztem tőle. - Nem jó, azt jelenleg nem tudom használni. Legközelebb - kacsintottam rá.
- Fájt, fájt, hogyne fájt volna, de közel sem fájt úgy, mint a verekedés. Minden tetoválásom feldagadt arcra kaptam, azért ilyen kuszák - nevettem - Én is ugráltam, a tetováló sem volt elég erős, hogy lefogjon, de a sérülések miatt felét sem éreztem, amit csinál. Apám meg jó ötletnek tartotta, hogy egy életre emlékezzek, mivel jár a dicsőség. Valami felelősséggel, vagy mivel és egy életre szól. Tizenkilenc évesen azért még csak van időm.. miegymásra - nevettem tovább, ahogy halkultam, azért csak kibuggyant - irtózol a tűtől?
A pillanat, amikor megizélhetek egy izét ez is eljött. Van rá engedélyem is, nem kell tovább szénát pakolni, meg aratnia növényeket, meg miegymás. Abban amúgy is lepipált, sokkal lazábban és többet vitt mint én, elképesztő. Ámulom-bámulom a nyuszit.
- ..ááá..kik..csssöö..ába! - ég fölöttem, hátamon vagyok, még a lábam be van akadva abba a micsodába, húzott keveset. Mire kitornásztam a lábam és megindítanám a szó áradatot arról, hogy mi a pék.. valamilye volt ez. Szophie arca takarta el az ég egy jelentős szegletét és haja volt a látótér. Bólogattam, de kicsit még mindig, inkább megsütném ezt a jószágot, csak kicsit kupán nyomom és máris alapanyag lesz belőle, azt meg eladom.. félre a munkával, most elvonón vagyok.
Feltápászkodtam, míg ő a ló fejével volt elfoglalva, és leporoltam hátsóm, hátam meg oldalam, bár nem hinném, hogy valami itt egyáltalán bekoszolhat a sáron kívül, de az is csak rövid ideig.
- Ezt még gyakorolnom, kell és nem feneket paskolni előbb, hanem beszélni hozzá - odaléptem elébük és meghajoltam a ló előtt - Gomenasai, fekete barátom - mondtam neki. - Tapasztalatlanként mutatom az utat, mint eddig, viszont most a társaság nem engedi meg, hogy korán nyugovóra térj. Viszont - néztem a lányra - megmutatod, hogy kell csinálni? Mondjuk arra felé - mutatta a háztól ellentétes irányba, hisz egy sétát terveztünk, a környéken meg akadna látni való is, csak elég sok a mob, néhanapján. Nem jutok messze.
A néhol derékmagasságig érő fű pedig jól eltakarja a farkasokat, nyavalyások.

*Kemila toborzás*

Az öregékhez ritkásan benézek, de most nem ilyen ügyben jöttem Tolbana határába. Négyünknek elszámolni valója van pár másik személlyel.

*1 órával később*

Hosszú ideig tartott, de a már eszméletlen játékosokat egy kupacra feldobáltuk. Az össze visszavert, pirosban lógó életerű kupac, mesésen csillogó páncéldarabkáikkal tündököltek, a virágzás ünnepének napfényében. Xen sebtében összeszámolta, a kupacot, ami tizenkét játékost számlált, és persze az ő keze tiszta maradt. Malcolm utána egyesével pakolta ezt egy rozogának tűnő szekérre, miközben Fraggy, fosztott amit csak tudott. Mivel maguktól nem adták át értékeiket, az erő hatalmát kellett bevetni, és elégedetten néztem a tömegbunyó eredményét.
- Barátaim, fizetés nap van! - vigyorogtam szélesre mosollyal. Mire Malcolm csak nagyot sóhajtva, egy kis zsák aranyat lökött én és Fraggy közé. Mint a kutyák ugrottunk a zsák tartalmáért, Majd Xen két jól irányzott dobással kiütött és szemünk elől szedte össze az aranyat. Megköszönte Malcolmnak az e havi fejadagját, és vissza dobta a zsákot. A kis szemétláda, ezt mindig eljátssza.. morogtam. Ugyanúgy pislogtam, mint hal a vízben, és a többi tizenkét gyerkőc. Malcolm folytatta a munkát, és Fraggy-t is felemelte, gúnyosan odavetette neki, hogy ez alkalommal ő is elmegy a szekérrel, mire barátom csak egyszerűen, őrjöngve forgatta szemét. A behemót nem tette a szekérre, hanem a két elé kötött szamárral foglalatoskodó felé intett.
- Viheted a szemetet, csak a szokásos helyre, egyenlőre. Azzal egy kisebb zsákot bízott még a bozontos ürgére. Bőre természet ellenesen néhol fekete foltokkal volt tarkítva, még az arcán is, nem csak a karjain. Majd Xen felengedett minket állni, mire Fraggy egyből neki rohant. Én pedig ezzel nem törődve, Malcolmhoz, hogy megszerezzem a zsákot. Egyértelműen kellett a havi juss, hisz én hívtam ezeket össze. És ugyanúgy érdemem, a győzelem is fölöttük.
Pár percen belül mindenki elégedetten figyelte a lassan tovább haladó szekeret, ami távolba tova haladt. Xen törte meg a csendet. Ezért a szállítmányért közel nyolcezer aranyat fogunk kapni. Malcolm megvillantotta arany fogát és elégedetten kurjantott. Fraggy rá sem rántva felállt és elbandukolt. Még visszaszólt, és felajánlott egy jó unaloműzési programot, amire a többiek kaptak is.
- Dehogy megyek - feleltem. - Menjetek csak, hajkurászni, később csatlakozom, most azonban egészen más dolgom van - azzal a gourdot megtöltöttem némi borral és lehörpintettem jó felét azon nyomban. Két dolgom van, élvezni a napot, aztán meg beugrom a két öreghez. Nekidőltem az út irányjelző kövének, ami Horunka falu hollétét mutatta a határban, amerre a szekér is lassan elzötyögött.

Tolbana környékén volt dolgom, ami egy kissé elhúzódott. A külváros részén járok, ami talán élettelibb volt egykoron. Mivel van már szabadidőm, így tökéletesen lelassul a járásom. Néha megállok, hogy egy-egy épület maradványát megnézzem. A hely határához érkezem, mikor a távolban megpillantok egy ücsörgő illetőt. Ilyen távolról nem tudom eldönteni, hogy milyen indikátoros. Óvatosabbra veszem a figurát, de egyre inkább közeledek felé. Mikor közelébe érek, akkor magam meglepve szólok hozzá.
- Hello! – köszönök oda neki, ezzel talán jelzem, hogy nem ellenségesek a szándékaim. Biztos távolságban megállok. Egy darabig nézem a testhelyzetét, de fél szemmel próbálok figyelni a környezetemre. Mikor megállapítom, hogy nem fognak rám támadni, akkor a férfit nagy ívben megkerülöm a vicc kedvéért, mint ha félnék tőle, aztán haladok előre. Nem hinném, hogy bárki mellém merne szegődni, mert az utóbbi időben, amúgy is csak szóloztam. Legtöbb esetben csak a környék felfedezése volt a cél, amit azután gyorsan lejegyeztem magamnak, hogy a későbbiekben visszatérhessek. Hirtelen megállok, majd felnézek az égre és azon gondolkozom, hogy most már mennyire otthonomnak érzem ezt a virtuális világot. Ugyanúgy alszok, felkutatom a helyeket és különböző kutató munkát végzek. Néha küldetéseket csinálok, amik elég hosszúak ahhoz, hogy elég időt vegyenek el tőlem. Idő? A valós időt nem érzékelem, úgy mint a testem jelzéseit sem. Fogalmam sincs róla, hogy miként nézhetek ki és megkérdőjelezem a létem is. Vajon mi lesz, ha egy év telik el vagy kettő, vagy annál sokkal több? Fontos kérdések, amik olykor még előjönnek, de egyre kevesebb alkalommal. Egyre inkább részesévé válok, vagyis jobban mondva szívja magába a lényem.

Hallom fél füllel, hogy visszaköszön, de én nem igazán tekintettem az ő irányába. Elég volt egyszer megnéznem, hogy felmérjem a helyzetet. Amolyan erőfickónak képzelem el, főleg azért, mert csupasz mellkassal mászkál. Ha én tennék ilyet, akkor bizony sokan könnyű nőcskének gondolna. A legtöbb férfi meg biztosan a társaságomat keresné. De nincs szerencséje az erősebbik nem képviselőinek, mert én jól fel vagyok öltözve. Nem mutogatom magam túlságosan. Nem az én stílusom, hogy a különböző testrészeimet tárjam fel mindenki előtt. Ívben kikerültem őt, ami az óvatosságomra utal. Azonban Mr.csupasztest a nyomomba szegődik, mi több utolér. A kérdése hallatán édesen ránézek, aztán hirtelen megtorpanok.
- Egyáltalán nem vagyok kislány – szögeztem le az elején, hogy ne hasonlítson össze a kis szűz 16 évesekhez.Szembefordulok vele, hogy újfent íriszeim kereszttűzébe kerüljön.
- Eltévedni? Nos nálam kizárt dolog, kivéve ha nem működik a térkép. Ettől függetlenül elég jól ismerem ezt a környéket, mert gyakran megfordulok a környéken. Van egy pár hely ahová gyakran el szoktam járni. - mesélem neki, hogy nem éppen vált be, amit elképzelt magában. Valószínűleg a kezdő játékost lát bennem, akit könnyen el lehet csábítani. Mikor tovább szövi a szavait a csodálatos pókhálójában, akkor egyszerűen nevetnem kell.
- Bocs, de nekem nincs szükségem olyan emberre, aki elcserélte az eszét és felsőtestének ruházatát egy tál lencséért. – vetettem oda neki, mint az erős hullám a partra vetett halat. Kis szünetet tartok, hogy emésztgesse csak a hallottakat.
- Számomra így festesz, emellett a másik ok, amiért nem kérek a vezetésedből, mert én szintén az vagyok. Van egy közösségem, ahová tartozok.- magyarázom el neki. Ekkor indulok csak el újra, aztán út közben hátrapillantok, hogy mi a helyzet az úgy mond útitársammal.
- Szóval igazán értékelném, ha nem tennéd nekem a szépet. – oktatom ki, hogy én igazából nem kedvelem az olyan alakokat, akik nyomulnak. Én jobban szeretem a tettek emberét, mármint ha megvéd veszélyes helyzetben, akkor több esélye lesz nálam.

Ha nem ebben a virtuális világban lennénk, akkor ügyet sem vetnék rá. Csupán egy kis hal lenne, mint a többi ember. Azonban az a igazság, hogy egyre inkább kezdi megváltoztatni a viselkedésem és jellemem a játék. Lehet aranyos vagyok, de a való világban mégis csak egy ember életét elkobzó gyilkos, aki parancsra öl.
- Inkább kitartást, odafigyelést és józan észt – szólok hozzá, hogy ne legyek annyira szótlan. Lehet velem beszélgetni, de normális keretek között. Ezek mellett szívesebben beszélgetek olyan mellett, akit már valamennyire megismertem. A jelenlegi partnerem elég hamar bedobja a törölközőt, sőt hamarosan bemutatkozik nekem. Nem marad viszonzatlanul a gesztusa, mert én finoman meghajlok és bemutatkozom.
- Kemila – röviden és velősen válaszolok, mikor ő belefog egy magyarázkodásba. Különösebben nem hat meg ez a látni akartam arcod duma, sőt azt azt követő néhány mondat úgy szintén. Ha tudnám, hogy ő mennyire leszólja a kaftánom, akkor minden valószínűség szerint tőlem telhetően szólnék vissza. Végül megtudom azt, hogy bokszoló és végül sikerül kihúznia belőlem egy nevetést.
- Ühün, azért van rajtam kaftán, hogy a dagadó izmaim eltakarjam. – teszek rá egy lapáttal, majd később megingatom a fejem. Sóhajtok egyet, csak az után válaszolok.
- Szerintem ne foglalkozz azzal, hogy én mi voltam. A tetoválásomnak más jelentősége van, de nem fogom az orrodra kötni. S igazán értékelném, ha nem agyalnál rajta és tennél fel rá kérdéseket. – szögezem le előre, hogy bizony veszélyes vizek felé kormányoz, ahol bizony egy rossz irányítás az ő életébe kerül. Persze annyira okos vagyok, hogy nem fenyegetőzőm a halálával. Egyik részről nem tudom pontosan milyen szintes. Rákérdez végül, hogy milyen közösségbe tartozom, amit sokkal jobban fogadok, mint a való világ szakmám iránt.
- A közösség neve Éjkötetek Őrzői, ami megcélozta magának, hogy alaposan végignézi az egyes szinteket, hogy biztosan ne maradjon sötét folt vagy ismeretlen rész belőle. A sok kis apró tudást megőrizzük magunknak, ezáltal leszünk többek a többinél. Ezen felül információkat adunk el, mint például ha valaki keres valakit, akkor azt jó pénzért eláruljuk. Vörös indikátorosok helyét és egyebek. De mondjuk például a nyolcadik szinten található ritka tárgy megtalálásának helyét megtartjuk magunknak. Ez vonatkozik mobokra, küldetésekre és egyéb különlegességre. – magyarázom el neki, hogy milyen fajta közösséget képzelek el, de közben ő Horunka felé veszi az irányt. Fintorgok egy keveset, de végül követem. Megragadom az alkalmat, hogy hátha csatlakozik. Mellé lépek, aztán tartom vele a lépést.
- Egyelőre nem vagyunk valami hű se sokan, de remélem egy napon kellő embert tudhat magáénak ez a közösség.

Az enyém lett, inkább szerencsével mint tehetséggel ugyan de megszereztem a fegyvert. Büszkén csodáltam, forgattam, azonban mégsem érzem a sajátoménak. Nachum nem fejtette ki a véleményét a fegyverről, sőt ami azt illeti sosem szokta véleményezni a felszereléseim ami olykor dühítő, olykor pedig érthető, hiszen nincs joga megszabni, hogy én mit viseljek, és így én sem kötelezem olyanra amit nem akar. Vagy legalábbis az esetek többségében nem.
Szerencsés vagyok, hogy az enyém lett a fegyver, hogy engem választott. Viszont valami azt súgja, hogy nem azért választott ki engem, hogy viseljem és használjam, hanem inkább azért, hogy kihasználjam, és segítségére legyek, hogy egy olyan gazdát keressek neki aki eléggé értékesnek érzi.
Ezért hirdetésekkel bombáztam tele a nagyobb városokat, és persze ezeket csak az fogja észre venni aki elég szemfüles, és időben reagál, hiszen olyannyira kegyetlen és türelmetlen voltam, hogy a kora reggel kiragasztott plakátok már a mai délutánra hívja a lelkes vásárlókat, Tolbana városába. Csak az jön ide aki megteheti magának, hogy idejöjjön.
Türelmesen vártam, hogy egyáltalán lesz-e érdeklődőm a kesztyűre, vagy lesz-e egyáltalán olyan aki a nevetséges árért megvenné-e a fegyvert.

Plakát:

Mához egy hét a határidő, ha addig nem érkeznek érdeklődők megtartom a fegyvert. Aki a legmagasabb licitet adja azé lesz, feltéve ha nem veszi meg senki automatice 60k-ért.
Az összes idomárnak küldtem Pü-ben a linket erről, hogy biztosan senki se maradjon le erről a csodálatos lehetőségről.

Türelmesen várakoztam a Kopott Kancsó egyik félreeső asztalánál italomat kortyolgatva. Persze csak semmi erőset, hiszen ma résen kell lennem, elvégre egy aukciót kell lebonyolítanom. Nachum békésen pihent az asztalon, alig észrevehetően, hiszen olyan kis pöttöm szegény. Egy pár perccel múlhatott el a hirdetésben foglalt időpont, én pedig elégedetten pislogtam körbe, hiszen egy kisebb tömeg gyűlt össze a fogadóban. Persze az már más kérdés, hogy hányan vannak akik valóban a fegyver miatt érkeztek... De ez nem is számított igazán, inkább az volt most a lényeg, hogy van nézőközönségem, és kezdődhet a műsor! Nekifutok, majd felpattanok a bárpultra. A csapossal előtte már mindent egyeztettem, és egy kisebb összegért cserébe belement, hogy azt csinálok amit csak szeretnék, mindaddig amíg az épület a helyén marad.
- Hölgyeim és Uraim! Azért gyűltünk ma össze ezen szerény kis fogadóban, hogy tisztelettel és odaadással megemlékezzünk elesett bajtársainkról, azon emberekről akik életüket áldozták azért, hogy Aincrad kevésbé békés részein barangolva magukévá tegyék a legendás fegyvereket! Van aki harcokkal, van aki emberi életekkel, és vannak akik békésebb úton, lassan küldetések árán fejlesztgették a magukét. ÉN ma egy olyan kincset kínálok fel, amelyre talán sokan áhítoztok, sokan vágytok, és talán még olyan is van aki a fél karját adná érte, csak, hogy ránézhessen. - a hangom az egész termet beteríti, a zsibongó tömeg lassan elhalkult, férfiak és nők felém fordulnak, vagy csak fél füllel de hallgatják a mondókámat italuk társaságában.
- A Nevelés kesztyűje! - ekkor a magasba emelem a kesztyűt amely a kezemre van húzva, megforgatom, majd egy kis bemutatót tartok Nachum támogatásával. A sárkány körberepül a teremben, én pedig sárgára váltom a fegyvert, amely felgyorsítja a kis apróságot, sebesen körbeszálldos a teremben, asztalról asztalra, végigjár, gyorsan manőverezik. - Ha akarom felpörög, ha szeretném gyógyul, - ekkor zöldre váltok, az animáció kivételével, mást azonban nem tapasztalhat senki, ugyanis a sárkány így is maximum élettel büszkélkedett.. - Vagy pedig ha úgy kívánom akkor lenyugtatom. - és kékre váltok a speciális menüben, majd ki is kapcsolom a fegyvert mire visszatér hozzám Nachum.
- Ez a valódi! Ez az igazi Nevelés kesztyűje mielőtt bárki kételkedne benne. A képessége mint láthatták páratlan! - büszkélkedtem el, a bemutató végeztével a menümbe süllyesztem a tárgyat, hogy ne legyen szem előtt a továbbiakban.
- A szabályok a következők. Az említett tárgyra a licitlépcső 1000 arany. Azonban tárgyakat is felajánlhatnak. T1-es tárgy esetében 100 arany, T2-es esetében 350 arany, T3-as esetében 500 arany, és T4-es tárgyak esetében 1000 aranyat számítok fel, ritka tárgy esetében a Tier értékének megfelelően duplázódik a tárgy értéke. Epikus tárgyak esetében a képessége és pontjai alapján Mi magunk értékeljük, mennyit is ér majd. Ha valaki biztosra akarna menni a licit során bármikor 60.000 arany ellenében hazaviheti a tárgyat, ha úgy határoz. Azonban ebben az esetben csakis aranyban fizethet, tárgyakkal nem. - hevesen mutogatok beszéd közben, igyekszem figyelni a megfelelő hangsúlyozásra is, hogy a nézőket lekössem, és ne untassam jobban a kelleténél.
- Jöhetnek a licitek. Bátran emberek. Csak bátran. - bátorítom őket, és már érkezik is az első ezres. - A bájos cicalány ezret ajánlott! - mutatok a tömegbe, ahonnan érkezett az első, majd kicsivel később egy másik lányra is - A lila lányka kettőezret ajánlott! Gyerünk emberek. Valaki háromezret?

Utolsó licit: 2000 arany - Shu

licitek:

//Snowcat annak, aki nem tudja, ki ő//

- 5000 arany, nya!
- Ki itta meg a söröm?! - Heh, azt hittétek, én nem hallok ilyenekről, mi? S jobb, ha tudja mindenki, hogy akkor is megszerzem a kesztyűt, nya! Na de persze nem magamnak, hanem a drágalátos Enhikémnek, meglepetésből! ^^ Júj de várom, mikor kinyitja az ajándékos dobozt, amibe beleteszem, s meglátja benne a legendás kesztyűt! 8D Bár érdekelne nya, hogy az előző gazdája miért vesztette el… Na de hogy azt se fogom hagyni, hogy egy olyan alak kezébe kerüljön, aki olyan aljas, mint az ördög, az biztos! Mondjuk nekem nem lenne gond, ha Shukaku kezébe lenne, amíg nem a frontosok ellen használja, amit én kétlek, mert annyi gerince már van, meg a cicafülű lányka se úgy néz ki, mint aki világuralomra akarna törni vele, de ki tudja, mi van, ha pont jön mondjuk Tachibarom, nya!
- S tényleg, mik a statjai, Mr… Anat hasonmás? O.o - Enhikém mesélt erről az Anatról, s leírta, hogy kb hogy néz ki, s egyezik a leírás. De úgy emlékszem, hogy azt mondta róla, hogy harcos, de ez viszont idomár! Lehet átműttette az arcát, nya? O.o Van itt műtét? O.o Na de a cicafüles lány cicája nem úgy néz ki, mint aki osztozkodna, de hát megértem, hiszen a macskáknál nem mindegyik nagylelkű, főleg az, amelyik egyedül nevelkedett fel, nem úgy, mint az én cicám ám, nya! Ők mindent megosztanak egymás között, még a csörgős labdát! Azt mind a ketten annyira szeretik, hogy úgy játszanak vele, hogy egymásnak gurítgatják!

Tisztázás: