Bornis vs Fujiwara Kazuma

Sötét van, alig látok valamit is, csak a Holdnak a fénye világítja meg az utamat. Ahogy a fák között botorkálok, visszaemlékezek arra, hogy miképpen is keveredtem én ebbe az erdőbe. Az egész reggel kezdődött, mikor a reggelivel végeztem, a fogadó vezetője megkért, hogy a közeli erdőkből hozzak gombát, mert, a mai vacsorához szükség lesz rájuk. Természetesen jutalmat is ajánlott érte, mégpedig háromnapi szállás és kosztpénzt elenged, ha teljesítem neki a kérését.
~Hm, három napig, se az ételért, sem a szállásért nem kell, fizessek? Csábító ajánlat. –gondoltam magamban, majd elfogadtam az ajánlatát. Egy kis útba igazítást is kaptam, hogy hol találhatom meg a legjobb alapanyagokat. Ezután elindultam az erdőbe, néhány órányi bolyongás után megtaláltam a gombákat, amiket leszedtem és elraktam őket. A közelben megpillantottam egy szamócás bokrot. Mivel nagyon megéheztem a látványától, odamentem és elkezdtem enni róla. Egy idő után már úgy éreztem, hogy eleget ettem, de annyira tele voltam, hogy elálmosodtam és úgy döntöttem ledőlök néhány percre szundítani. Igen ám, de a néhány percből, néhány óra lett, és mire magamhoz tértem már beesteledett. És most térjünk vissza a jelenbe, ha már ismerjük az előzményeket. Ahogy a fák között folytatom az utamat, egy embernek tűnő valamit pillantok meg. Tisztán kivenni nem tudom, de, ha közelebb megyek, akkor talán többet fogok megtudni. Úgy látszik tényleg egy ember az, de ahogy én észrevettem őt, ő is észrevesz engem. Mielőtt még akármit is tudnék reagálni a jelenlétére, egyből kérdések tömkelegével kezd bombázni.
- Elnézést a zavarásért, de eltévedtem, és nem tudom, hogy… -fejezném be a mondatomat, de azt hallom az idegen felöl, hogy „Fuss”. Kicsit meglep, hogy ezt mondja, de mikor másodszorra is kiejti a száján a szót, egy kicsit megijedek. A következő, amit már látok, hogy feláll, és két kést vesz elő, amiket csak azért látok, mert a Holdnak a fénye megcsillant azokon. Ekkor végig fut a fejemben, mi van, ha egy piros játékosba futottam bele. A fegyverzetéből ítélve, biztosan árnyharcos lehet. Nincs sok lehetőségem, valahogyan békésen meg kell, oldjam a jelenlegi helyzetet. Ha lefutok biztos, hogy utánam jön, így inkább közelebb lépek, hogy nyugatabb körülmények között is tudjak vele beszélni. Alig teszek néhány lépést, egy párbaj felkérés jelenik meg előttem.
- Szóval ezt szeretnéd. Hát legyen. –mondom, azzal elmosolyodok, és pont akkor, mikor egyetlen egy felhő sem takarta el az egyetlen fényforrást, a Holdat, aminek fénye rávetül az ezüstszínű hajamra. Ezután elfogadom a párbaj felkérést. Tudom, hogy veszélyes lesz, de mindent megteszek a győzelem érdekében. Ekkor megragadom a kardom és kihúzom a hüvelyéből, majd magam előtt tartom, úgy, hogy könnyedén tudjak védekezni, majd onnan támadást indítani.

Az ellentámadás megtörténik, de sajnos nem talál be, mivel könnyedén kikerüli. Úgy látszik ellenfelem, gyors és ügyes is, nem lesz könnyű dolgom vele szemben. Mikor befejezi a támadását, rajtam a sor, hogy támadjak. Megindulok feléje, és azon gondolkozok a támadásom közben, hogy hova is érdemes támadnom, hogy biztos találatot tudjak bevinni neki. Mivel rendelkezek egy kicsi akrobatikával, talán ki tudom használni az előnyét, bár még jelenleg nem tudom, hogy mit is cselekedjek, csak egyszerű csapást indítok feléje, ami valójában egy csel, mivel, amint csapnék le a kardommal, hirtelen megállítom a támadást, majd leguggolok és onnan egy bukfenccel mögé kerülök, majd onnan indítanám a támadásomat, és vízszintes vágást végzek rajta. Bár azt nem tudom, hogy támadásom mennyire hatásos, mivel a vágás pillanatában a Holdat eltakarta egy felhő, így az egész küzdőteret elnyelte az éjszaka sötétsége. Ekkor kicsit frusztráltan érzem magam, mert valami rossz érzés kerít hatalmába, pontosan nem tudom, hogy mi is az, de általában be szoktak jönni ezek a megérzések. Amint ez megtörténik, nem várnám meg, az ellenfelem reakcióját, és amennyire lehet, az utoljára ismert helyzetétől minél távolabb megyek, mindaddig, míg egy fához nem érek, és hátamat neki nem vetem, hogy azt védeni tudjam, amennyire csak lehet. Ekkor próbálom kardommal a legnagyobb felületet levédeni a testem előtt, ezért keresztbe helyezem el ott és minden neszre figyelek, ami csak a hallókörzetemen belül van, értem a lépések hangját, a levelek zörgését, és az ágak ropogását. Bár nincs hallgatózás képességem, ezért nem túl tökéletes, mondhatni, hogy ötven százalék esélyem van rá, de ezt többnek tartom, mint a semmit, majd próbálnám levédeni a támadást, ha velem szembe jön.
~ Remélhetőleg nincs éjjel látás képessége, mert akkor ebben a sötétségben eléggé kis esélyekkel harcolok előtte. –közben felkészülten várom ellenfelem támadását.

Ahogy a fánál állok és várom, hogy ellenfelem mit lép, nagyon rossz előérzet fog el. Nem is csoda, hisz ellenfelem a következő pillanatban eltalálja a bal oldalamat. Ennek hatására a kardommal vakon suhintok egyet, de nem érzek semmit, hogy eltaláltam volna bármit is, így biztos állíthatom, hogy ellenfelem ettől a csapásomtól nem sérült meg. Úgy látszik sikerült olyan halkan oda lopakodnia hozzám, hogy semmit sem hallottam meg. Ügyes ellenféllel van dolgom. Ezen gondolkozok, mikor meghallom, hogy mozgásba lendül, bár most nem felém, hanem távolabb tőlem. Vélhetően el akar csalni, erről az úgy mond biztos ponttól. Biztos, hogy valamit tervez, de azt nem tudom, hogy mit. Mivel sok választásom nincs, elkezdem követni a hangokat, amiket lépteivel ad ki. Érzem, hogy egyre több fa kerül az utamba, és valahogy az eddigieknél is sötétebb van, pedig már kezdett valamennyire hozzászokni a szemem, az eddigi sötétséghez, erre most meg kezdhetek, mindent előröl. De pánkba nem esek, inkább gyorsan gondolkozni kezdek, hogy miképpen tudom kikerülni a következő támadását, így arra a döntésre jutok, hogy körberakom a földet magam körül, száraz faágakkal és levelekkel, olyannyira, hogy bárhonnan is akarna megközelíteni ne, tudja hang nélkül azt elvégezni. Miután megvagyok vele, már csak várnom kell, hogy mit is lép, közben kardomat markolva ismét védekező pozícióba állok és várom, hogy támadjon. Amennyiben előröl, vagy oldalról támad, megteszek mindent annak érdekében, hogy ne tudjon találatot bevinni, azonban, ha hátulról támadna, akkor a sebzése mindenképpen betalálna, de menekülni nem hagyom, mivel megragadnám és kardomat beleszúrnám, majd elhajítanám. Ez ezért jut eszembe, mert mikor először láttam, felállva, megfigyeltem, hogy jóval alacsonyabb nálam, és testalkata sem volt olyan, hogy ne tudnám ezt megoldani. Bár súlyemeléssel többre mennék vele, de azt kell használni amim van. Ha ez mind sikerülne, elkezdenék futni vissza, oda, ahol eddig is harcoltunk, mert ott többet látok.

//páncél: 0
élet: 12//

Ahogy várom, hogy történjen valami, zörgéseket hallok. Bár nem egy irányból, hanem többől is, amit nem vélek jó jelnek, mivel így nem tudom eldönteni, hogy ellenfelem melyik irányból is támad. De még egy ideig feszülten állok a helyemen, és várom a folytatást, de semmi sem történik, a zörejek még mindig nem akarnak elmúlni, így arra a következtetésre jutok, hogy ellenfelem rájöhetett, hogy valójában mi is a tervem, és így próbál megzavarni. Valamit ki kell, találjak, ez így nem jó.
~Gondolkozz, mivel tudnám legyőzni? Mit tudnék az előnyömre fordítani, hogy tudnám a látásomat ismét visszaszerezni? –teszem fel ezeket a kérdések, miközben a kardomat még mindig a kezemben szorongatom és a „zajkörnek” a kellős közepén állok. Még egy kis időt eltöltök ott, de már érzem, hogy valamit cselekednem kell, mert ez nem mehet így az örökké valóságig, de mit. Az ellenfelem, még nem akar közelebb jönni, talán kivárja, amíg lankadni nem kezd a figyelmem, vagy el nem álmosodom, ki tudja. Így arra a következtetésre jutok, hogy nekem kell lépnem, de mit… Ha legalább egy zseblámpa, vagy vegyük alapul ezt a játékot, egy fáklya.
~ Egy fáklya! Hát persze, hogy nem gondoltam erre hamarabb. –majd ismét visszanyerem hidegvérem és elmosolyodok. Ez a mosoly olyan sötét, hogy talán még éjjel látással sem lehet látni, de ha ez bárkinek is problémát okoz, tudok segíteni azon. Ezután hatalmas sebességgel elindulok kilépve a körből egyenest arra a tisztásnak mondható helyre, ahol először találkoztam kihívómmal. Amint a kört elhagyom, kardomat végig húzom a földön, ezzel aktiválva a képességemet, ami abban a pillanatban lángokba borul és körülöttem mindent hatalmas fényárba borít, most csak ki kell, jussak innen, már nem érdekel, hogy sötét van vagy nincs, vagy, hogy ki lát a sötétben és ki nem. Hisz a kezemben tartom a fényt, ami talán a győzelmemet elhozhatja. Így sietősen haladok kifele a fák között és, hogy még jobban bebiztosítsam kijutásomat, az első fára az akrobatika képességemnek köszönhetően felmászok és onnan ágról, ágra ugrálva kerülök ki a fák sűrűjéből. Persze csak akkor tudna megállítani, ha ő is rendelkezne akrobatikával, vagy valami hasonlóval, de remélem, hogy nem. De ha mégis akkor sem tudna meglepetés szerűen támadni, hisz látok már mindent, és erősen figyelek, hogy honnan bukkanhat elő. Ha sem tud elérni, akkor gond nélkül visszaérnék arra a nyílt területre, és várnám felbukkanását. Persze védekezni nem felejtünk el, és ha támad is blokkolás után egyből támadnék.

//Jelenleg is a kardom lángokban áll, mindaddig míg el nem talállak vele, ebbe nem csak a tested, hanem a fegyvered is beletartozik//

Jelenleg védekező pozíciómat tartom a fegyverem, és nemsokára ellenfelem is felbukkan. Most végre jobban szemügyre tudom venni, mert eddig a sötétségtől semmit sem láttam. Lassan, nyugodtan közeledik felém, és amint annyira közel nem ér, hogy meg lássam az arcát, de azon csak egy maszk van, így nem sokkal többet tudok meg róla. De az nagyon zavar, hogy az eddigi előnyét elvettem tőle, és ő mégis milyen nyugodtan kezeli ezt. Bár lehet, hogy ez valami megtévesztés akar lenni a részéről, hogy megzavarjon a cselekedetével. Nem telik sok időbe és már támadásba is lendül, hatalmas sebességgel közelít felém. Pontosan nem tudom kivenni, hogy mit akar, de mikor pengéjét a kardom fele irányította, gyorsan kapcsolok, biztos ki akarja ütni a kardomat a kezemből. Ez számomra nem lenne túl jó, mivel amint eltalálja, a lángok kialszanak, és a fényforrásom eltűnik, így ismét a sötétben tapogatózhatok. Nem hagyom meg neki ezt az élvezetet. Amint támadó közelbe kerül a kordomat feldobom a levegőbe, így az arra mért csapása sikertelen de, mivel még a lendület benne van, a másik kezével, egyenest a gyomromra céloz, szerencsémre harcművészet terén sem vagyok elmaradva, így az ilyen támadást, könnyen tudom hárítani, és mivel a karate, amit űztem, így pont kapóra jön, mert talán most a legfontosabb elvét, azt, hogy az ellenfél ellen irányítsuk az saját erejét. Ezért kilépek oldalra, majd egy egyszerű hárítást követve, dobok egyet rajta, bár nem hiszem, hogy ezzel vége lenne, ezért gyorsan a levegőbe ugrok, nem túl magasra, csak, mint általában, és megragadom a kardomat, közben figyelve arra, hogy nehogy rám támadjon, majd ismételten felállok ellenfelemmel szembe. Most inkább úgy döntök, hogy nem nagyon támadok, inkább még egy ideig védekezek, hogy valamennyire kiismerjem az ellenfelem. Bár a célom a győzelem, de ha mégis veszítek, akkor is legalább tapasztalatokkal gazdagodjak. Ismét védekezni állok be.

Fel kell a földről és nem is gondolkodik sokat, ismételten nekem ront. Most valahogy jóval erőteljesebbek a támadásai, és gyorsabbak is. Úgy látszik sikerült feltüzelnem, de ezt jelen esetemben kétféleképpen lehet értelmezni, mivel ténylegesen is lángokban áll. Az első rohamát sikeresen hárítom, bár ez relatív, mivel lehet, hogy a fegyverének a csapásait elkerülöm, de a rúgását, amit azok után tesz, már nem, így egy szépet repülök. Épp, hogy felállok, ismét védekezésre szorulok, mivel újra rám támad, minden erőmet össze kell, szedjem, hogy ki tudjam húzni, de ez nem nagyon megy, mert már szinte az összes energiámat felhasználtam, és ár alig állok a lábamon. Ekkor bekövetkezik az elkerülhetetlen, a védelmem már nem olyan stabil, mint eddig és a ball pengéjével áthatolt rajta, ami keresztbe hasítja a mellkasom, majd egyet fordulatból, a gyomromat vágja meg a jobb kezében lévő fegyverével. Szinte semmit sem tudok tenni ellene. Csak akkor kapok észbe, amikor megjelenik a „WIN” felirat rajta, az ellenfelem nevével.
- Szép küzdelem volt, elismerem nagyszerű harcos vagy, remélem, majd a későbbiekben is fogunk még találkozni, és remélem, az majd szíjévesebb keretek között fog zajlani. –mondom neki, de ekkor már érzem, hogy minden elhomályosul, és a földre huppanok. Még mielőtt teljesem eszméletemet vesztem, hangokat hallok a fák közül, majd ténylegesen elsötétül minden. Amikor kinyitom a szememet, Sara ül mellettem, és mikor látja, hogy kinyitom a szememet a nyakamba borul.
- Hogy lehetsz, ilyen felelőtlen? –mondja elcsuklott hangon. - Mi van ha valaki megtámadott volna, amíg eszméletlen voltál? -folytatja.
- Ne aggódj, jól vagyok. Oh, el is felejtettem, megszereztem a gombákat, amik kellettek a vacsorához. –mondom neki, hogy valamivel jobb kedvre derítsem. Ezután felállít, és együtt elindulunk vissza a városba. Közben pedig próbálok emlékezni az ellenfelem nevére. Valami „Kazu…” lehetett, de már nem láttam tisztán így a nevére sem emlékszem. De érzem, ah legközelebb újra összefutunk tudni fogom hogy ő volt az.