Rin vs Bornis

A nap ismét felkel és egy újabb nap veszi kezdetét. Mivel semmi tervem sincs a mai napra, inkább úgy döntök, hogy semmittevéssel fogom tölteni, vagy rá bízom magam Sara-ra, és megkérdezem tőle, hogy mit szeretne. Míg ezen agyalok, felkelek az ágyból és néhány nyújtást elvégzek, majd ruháimat magamra öltve elindulok reggelizni. Amint az ajtón kilépek Sara-val találom először szembe magam, aki álmosan dörzsölgeti a szemeit. Bár nem csodálkozom rajta, mert szinte egész éjjel fent voltunk, mert a tulajdonosnak a szülinapját ünnepeltük, és csak nagyon későn ért véget az ünneplés.
- Jó reggelt, Sara. –mondom mosolyogva, majd megsimogatom a fejét.
- Neked is. –majd egy hatalmasat ásít. Ezután már ketten megyünk az étkezdei részhez, amint odaérünk mást nem látni, mint az asztaloknál elterülve fekvő dolgozókat és egy zárva feliratú táblát a bejáraton. Mint utóbb kiderül, ma a fogadó zárva van, mert egyik alkalmazott sem tudná teljesíteni a feladatát a fáradtságtól. Miután megreggeliztünk Sara fele fordulok, aki már kezd magához térni, majd felteszem neki a kérdést.
- Akkor ma mit csináljunk? –teszem fel a kérdést.
- Én döntsem el? –kérdezi magára mutatva, amire én bólintok. – Akkor menjünk el az arénába, kíváncsi vagyok néhány csatára. –mondja, egy hatalmas nyújtózkodás közben.
- Rendben, akkor, ha gondolod, indulhatunk is. –mondom és felállok a székből amin, eddig ültem. Sara is követi a példámat, majd elindulunk az aréna fele, hogy megnézzünk néhány küzdelmet. Az aréna körül rengeteg ember mászkál és rengetegen vannak, akik a csaták miatt vannak itt. Így mi is bemegyünk, majd a néző téren helyet foglalunk. Amint sikeresen találunk magunknak egy helyet egy csat éppen akkor ér véget. A következő személy, aki az arénába lép, egy lány. Majd megkérdezi a lelátón ülő személyektől, hogy kinek van kedve kiállni ellene. Erre a kijelentésére rengetegen vállalkoznak. Végül az ellenfélválasztást úgy dönti el, hogy ujjával a közönség sorai közt végig megy és rábök egy személyre. Ez a valaki pedig nem más lett, mint én, majd elküldi a párbaj felkérést, amin gondolkozni kezdek.
- Menj, kíváncsi vagyok, hogy hogyan küzdesz, bár láttam már korábban is, de azok nem voltak valami ügyesek. –mondja Sara. Nos mivel nekem sincs ellenemre, elfogadom a felkérését és a küzdőtérre megyek, majd ellenfelemmel szembe állok és kedvesen rámosolyodok. A lány jóval alacsonyabb nálam, és még a szintje is jóval nagyobb mint az enyém és, még a frontharcosok egyike. Érdekes küzdelem lesz.

Bár ahogy állok, ott, vele szembe egyre csak az jár a fejemben, hogy biztos veszíteni fogok, bár próbálom ezeket a gondolatokat elhessegetni a fejemből, valahogy mégsem sikerül, mert állandóan ott motoszkálnak bennem. Nos, fezültség oldás gyanánt, vagy valami vicc, jó magam sem tudom, de ellenfelem, akit Rin-nek hívnak, egy házasság felkérést küld nekem. Nem tudom hova tenni ezt a cselekedetett, de bánatára vagy nem, de visszautasítom, majd fejem megvakarása után, egy kis bátorságot veszek magamon, és megszólítom.
- Sajnálom, de van, akit már kedvelek, szóval, sajnálom, ha ezzel most megbántottalak. –mondom neki olyan hangerővel, hogy csak mi ketten halljuk azt, persze még azok is, akik hallgatózással rendelkeznek, de ezt már nem tudom kiküszöbölni. A kijelentésem után ellenfelem, néhány métert hátrább ment, olyan négy-öt métert, és vélhetően készen áll a harcra, bár azzal is jelezte ezt, hogy kristályait, amiket nem régiben elrakott, most ismét előveszi, és használatba is helyezi őket. Pontosan nem tudom, hogy mire is képesek, de nemsokára meg is tudom, mert az egyiket használja is. Gondolkodni nincs idő, ki kell valahogy kerülni. Szerencs vagy nem, de sikerül kikerülnöm úgy, hogy egy erőteljes elrugaszkodás után, tigris bukfenccel arrébb megyek. Nem tudom, hogy mennyit sebzett volna, ha eltalál, de nem nagyon akarom megtudni, főleg úgy, hogy ellenfelem több mint kétszer olyan magas szintű, mint én. Esély kevés, de nehogy már úgy kelljen elmennem innen, hogy nem is csináltam semmit. Így előhúzom kardomat a hüvelyéből, és támadást indítok ellene. Kardomat végig magam mellet tartva futok feléje, de nem egyenesen, hol balra, hol jobb térek ki, majd ha kellő közelbe tudok kerülni hozzá, a földön végig húzva a kardomat suhintanék, de ez csak egy csel lenne, ekkor csak a port kavarnám fel, hogy akadályozzam a látását, és amint elveszíti velem a kontaktot, egyből a háta mögé kerülök és egy vágást ejtek a hátán, majd biztonságos távolságba megyek tőle és védekező állást veszek fel, hogy egy táv támadást is ki tudjak védeni, pontosabban elkerülni, ha alkalmam adódik rá. Azonban, ha nem jönne be a rohamom vele szembe, vagy az utána következő cselem, akkor gondolkodás nélkül távolabb kerülök tőle, egy biztonságos távolságba természetesen, és ugyan úgy készülök a reakciójára.

Amint véghezviszem a cselt, már vinném is be a csapást, de ebben a pillanatban azt veszem észre, hogy kardom egyenest feje felett elsuhan, mivel leguggol. A következő, amit észreveszek, hogy a kristályát készíti elő. Gondolkodni nincs időm, cselekedni kell, de mit. Ekkor eszembe jut, hogy az iskolában tornaórán, milyen „akrobatikai” feladatokat végeztünk, és az egyik ilyen a szekrényugrás, bár azt általában, ahhoz mind a két kezemet szoktam használni, de az egyik osztálytársam mutatott egy mozdulatot, amivel könnyedén, egy kézzel el lehet rugaszkodni. Hát akkor legyen, mielőtt még lőne, kihasználom a csapásom lendületét, és elrugaszkodok a földről és itt jön képbe ellenfelem szerencsés testtartása, mivel „szekrénynek” használhatom, és ezzel jobban el tudok rugaszkodni, ezzel elkerülve a támadását. Nincs sok kedvem bekapni egyet abból a lökés hullámból. És jobban kéne, figyeljek rá, mert mivel nagyon alacsony, akár nagyon közel is tud hozzám kerülni, de ezt akár az előnyömre is fordíthatom. Ezután biztos távolságba kerülök tőle, nehogy ismét valami meglepetést tudjon okozni nekem. Így vele szembe fordulok, de, amint ezt megteszem, azt látom, hogy az egyik kristályában igazgatja magát, és mintha mérgelődne is. Majd felém fordul, és meg kér, hogy adjam oda a kardomat, hogy meg tudja magát igazítani benne. Nos, akár hogy is nézem, ő az ellenfelem, és nem tudom, hogy ezzel mit akar elérni. Szóval, megpróbálom udvariasan visszautasítani a kérését.
- Ne haragudj, de erre nekem még szükségem van. Így most nem adhatom oda, de ha akarod. –amint ezt kimondtam, gonoszul hozzám vágta, azt, hogyha Sara kérné el, akkor biztosan odaadnám neki. – Az más. –mondom neki, egyébként is, ha ő is egy harc közepén kérné ugyanezt, szinte ugyan ezt mondanám neki is. – Egyébként is egy harc kellős közepén vagyunk, plusz még ellenfelek is. –mondom neki, közben azért furcsán nézek rá. ~ Mi baja lehet ennek a lánynak? A meccs elején egy házasság felkérést küld, most meg tükörnek akarja használni a kardomat. Eléggé furcsa, de valamiért nagyon is érdekes. –gondolom magamban, majd elmosolyodok, de ez nem tart sokáig, mivel a következő pillanatban idiótának nevez, pontosabban japánul. ebből meg tudom állapítani, hogy Japánban élhet, vagy valamelyik rokona odavalósi, vagy egy harmadik feltevés, hogy csak beszéli a nyelvet. De ennek ellenére, sem tetszik, amit mond.
- Watashi o bujoku shinaide kudasai. –remélem jól mondtam, és nem valami mást jelent. Valamennyire én is tudok beszélni ezen a nyelven, de a tökéletestől még messze vagyok. Remélhetőleg ezt a csevegést itt lezárhatjuk és léphetünk tovább, mert őszintén szólva nem esett jól, amit rám mondott. Közben a beszélgetésünk alatt egyszer sem veszem le róla a szemem, és várom, hogy mit fog lépni, addig is tudok pihenni. De meg kell vallani, eléggé macera egy távtámadóval küzdeni, úgy hogy én közelharcra vagyok specializálódva. Meg tegyük hozzám, hogy van egy jó pár szintkülönbség kettőnk között. De még így is érzem, hogy van egy kisebb esélyem, majd ismét elmosolyodok. Ezt furcsának tartom, az utóbbi időben egyre többet használom ezt a mosolyomat, talán mert élvezem, hogy vannak nálam erősebbek, akikkel tudok harcolni, és néhány új trükköt el tudok sajátítani az ellenük való harcok alatt. Nos, mit tesz az ellenfelem.

//Nyugodtan használhatsz japán szavakat, és még meg sem kell magyaráznod, mert valamennyire és is beszélem ezt a nyelvet :3
Amúgy amit írtam: - Ne sértegess(, kérlek). -vagy valami hasonlót //

~ Ember ő még mindig azon lovagol, hogy nem engedem meg neki, hogy megnézze magát a kardomban. –mondom, magamban miközben felhúzom a szemöldökömet, mert hát egy kicsit azért meglep, hogy ilyet kérjen valaki egy harc kellős közepén. ~ Ő most vagy nagyon bolond vagy annyira biztos a győzelmében, hogy ezt megengedheti magának.
Bár jogos, hogy amellett, hogy az ellenfelem, amellett még egy nő, és ekkor eszembe jut valami, ami neki is megfelelne, és már készülnék is közölni vele, de ő már támadásba lendül. Gyorsan visszatérek a harcmezőre, hogy komoly sérülést ne szerezzek. De már megint egy sértő szót vág hozzám.
~ Vajon minden japán ilyen? –teszem fel magamban a kérdést, de hamar rájövök, hogy nem, mert már voltam abban az országban, néhány nemzetközi bajnokság miatt, és az ottani embereket nem olyannak ismertem meg.
Na de most már tényleg vissza a harchoz, mert egy újabb löket érkezik felém. Alig tudom kikerülni, már jön is az újabb, bár az egy kicsit cselesebb, mint az elődje, mert ez nem a testemet találná el, hanem a lábamat, aminek következtében, szépen elkezdek előre fele dőlni, de a kezeimet a földnek vetve, valamiféle cigánykereket vetek, így nem bukdácsolok az orromra.
- Tetszik ez az akrobatika. –mondom büszkén, mikor ismét szilárdan állok a talajon, majd ellenfelemre pillantok. – Már megint? –mivel ellenfelem elkezd felém közeledni.
Ismételten a kristályát készíti, majd céloz vele és végül elsüti. Ez a lövés ismételten nem a testemet, hanem most a fegyveremet célozza meg. Nincs mit tenni, meg kell szabadulni tőle. Abban a pillanatban mikor a löket eltalálná a kardomat, azt feldobom a levegőbe, és én is arrébb megyek, hogy a lökés véletlenül se találjon el. Bár nem kell nagydologra gondolni, mert ez az elkerülés egy egyszerű elrugaszkodás, amitől egy időre a földre kerülök, de hamar fel is kelek. Ekkor a kardom a földbe beleállva érkezik le.
- Várj egy kicsit! –kiáltok az ellenfelemre. – Van egy ötletem. –mondom neki, miközben a kardomért mennék vissza, és remélhetőleg végig hallgat. – Megnézheted magad a kardomban, de csak akkor, ha az én kezemben lehet az. És esküszöm, hogy nem fogok mást csinálni, mint hogy tartom azt. – mondom neki és megragadnám fegyveremet. – Persze, ehhez az is kell, hogy te se támadj meg.
Miután befejezem az ajánlatomat, várom, hogy elfogadja e. Remélem igen, mert talán ezt a „tükrös” történetet be tudnánk fejezni. Ha elfogadja, akkor odalépek, hozzá, hogy megnézhesse magát benne, de ha nem akkor minden megy tovább és védekezek, amíg ki nem találom hogyan tudnék a közelébe kerülni, úgy hogy a lökései ne találjanak el. Számomra lenne még a legjobb, mert azt a kis időt akár pihenéssel is tudnám tölteni, mint fel-alá rohángászással.

Nos, a kardomat sikerült megragadnom, de a válasza… nem mondanám, hogy megdöbbentet, inkább azt vártam volna, hogy elfogadja az ajánlatomat, hisz eddig annyira szerette volna, de ha nem akkor nem. De a lány nagyon cseles, bár nem ez a legmegfelelőbb szó rá, mert amint kimondta, hogy „nem” kristályát felém irányította és tüzelt vele. Célpontja nem más, mint a férfiasságom. Kitérni nincs időm előle, csak egy reflexszerű mozdulattal megfordulok, így a csapás nem elölről talál, hanem a hátamat. Ez egy övön aluli támadás, ezt még egy nőnek sem nézi el az ember, akármilyen aranyos is az illető, ez mondhatni már hallatlan, sőt egyenesen felháborító. Mikor felkelek a földről, mert hát a lövése nem csak, hogy megsebzett, ami eléggé jelentős is, mellette még el is repít. Nem kispályás a csaj. Bele se merek gondolni, mi lenne, ha a játékban éreznénk fájdalmat és nem tudtam volna megfordulni… összerezzenek a gondolatától is, majd gyorsan felkelek és Rin fele fordulok.
- Megvesztél? Tudod, hogy mit csináltál? Legalább egy kis tiszteletet mutathatnál felém, kérlek. –ripakodok rá, mert hát eléggé felhúzott ezzel, vagy valami hasonlót sikerült elérnie a támadásával. – Dieu… na, akkor folytassuk. –mondom, ezt már mosolyogva, mert valljuk be, nem vagyok az a haragtartó srác.
Ez után ismét megindulok ellene. Hatalmas sebességgel közelítek feléje, és jobbra-balra cikázok, hogy még véletlenül se tudjon becélozni a kristályával. Mikor eléje érek, egy gyors testcsellel, ami abból áll, hogy egy gyors fordulattal melléje kerülök, és a kardomat áthelyezem a másik kezembe, ami eddig a bal kezembe volt, majd a lábán próbálom végig húzni a kardomat. Végül a lendületemet kihasználva tovább „robogok” és felállok vele szembe, és figyelem, hogy kristályait melyik irányba tartja, hogy ha lehetséges tudjam elkerülni őket…

Ahogy haladok feléje, azt látom, hogy kezei egyszerre csak lilás fényárban kezdenek úszni. Ekkor már sejtem, hogy mire készül, de még azt pontosan nem, hogy mire is, bár nem kell erre sokat várjak, mert nem sokkal ez után, egy fénycsík közeledik felém. Sok reakció időt nem hagy számomra, így egyetlen egy menekülésem van, mégpedig egy újabb atlétikai gyakorlat. Jó nem azokra a szokványosakra kell gondolni, hanem most arra, hogy a kardomról elrugaszkodva, mintha magasugrást hajtanék végre egy rúddal, úgy használom a kardomat és kombinálom az akrobatika jártasságommal, hogy az egyensúlyomat ne veszítsem el, olyan könnyedén. Ennek hála elkerülöm a támadást, ezzel vélhetően egy újabb sebzést, ami akár a meccs végét is jelenthette volna, de mivel nem tudom, hogy ez a lövedék mire is képes, bár nem is szeretném megtudni, így a hatásáról sem tudok semmit.
Meghátrálok, és egy olyan biztos távot veszek fel, ami véleményem szerint kívülre esik a támadásai alól. Ekkor jobban szemügyre veszem Rin-t. Hegyes fülek, kristályok használata… és beugrik, én egy elf ellen harcolok. Bár erre kicsit korábban is rájöhettem volna, de azoknak a fülecskéknek nem nagyon társítottam nagy jelentőséget. Ez a figyelmetlenségem a későbbiekben még hatalmas hátrányomra is válhat. Mivel, egy elf ellen küzdök, aki kristályokat használ, amikről nem sokat tudok.
- Ezt most benéztem. –mondom egy sóhajtás után, miközben hajamba beletúrok. – Akkor most mitévő legyek. –állok ott tanácstalanul.
Ez tényleg egy jó kérdés, mivel jelenleg ötletem sincs, hogy mit tudnék tenni ellene. De feladni sem szeretném, így két végkifejlet lehetséges. Az első, találok valami megoldást, ami még működhetne is, és azzal legyőzném. A második, ami szinte ugyan az, mint az előző, csak a végeredmény annyiban változna, hogy helyettem ő lenne a győztes. Valahogy a jelen estemben a második fele hajlok. Végül, megcsapkodom az arcomat, hogy befejezzem a depis gondolatokat, és ismét a harcra összpontosítsak.
Kardomat megragadom és várom, hogy ellenfelem mit fog lépni, mert ezek után egyhamar nem hiszem, hogy támadásra fogom adni a fejemet. Ezt a lehetőséget átnyújtanám neki.

Várok, hogy mi lesz, mondhatni, hogy már a legrosszabbakra is felkészültem, de előtte lássuk, hogy mi fog kisülni belőle. Ez a kisülős dolog, meg eléggé találó kifejezés, hiszen lövedékekkel támad rám, amik a kristályaiból jönnek elő. Na, de ideje visszatérni a küzdelemhez, ami már egy jó ideje tart, bár meg kell hagyni, hogy meg nem tudom mondani, hogy mióta harcolok ellene, és látszik, hogy eléggé rosszul áll a szénám. Rin ismét a kristályait élesíti és megindul felém… vagyis inkább csak indulna, mert eléggé ügyetlenkedik, mivel néhány lépés után elesik. Valahogy az ügyetlensége nagyon aranyossá teszi, bár nem csak az, hanem a kinézete is. Úgy látszik ismét találkoztam egy olyan lánnyal, akinek sikerült felkeltenie az érdeklődésemet. Ez a csodálat, meg pont arra jó, hogy elterelje a figyelmemet két eltévedt lövedékről. Észreveszem őket, de a találatot már nem tudom elkerülni, vagyis az egyiket sikerül, de a második betalál és életpontot vesz le tőlem, ami egyet jelent a vereségemmel.
- Hát vége. –mondom kicsit lehangoltan, de mégsem búsulok miatta. – Gratulálok. –lépek oda a földön fekvő lányhoz, és a kezemet nyújtom, hogy segítsek neki felállni a földről. – Nyertél. Nagyon élveztem ezt, küzdelmet, ha gondolod, akkor egy másik alkalommal megismételhetjük. –mondom mosolyogva. – Bár ha, nem is egy újabb harcra, akár egy ital erejéig is összefuthatnánk.
Fejezem be mondatomat és felállok, s közben a kezét megfogva felsegítem a földről. Majd ismét megköszönöm a küzdelmet és elindulok kifele az arénából. De előtte, még egy barát felkérést küldök neki, már csak rajta áll, hogy elfogadja e vagy sem. De bennem eléggé mély benyomást keltett, szóval szívesen találkoznék legközelebb vele.

//elnézést kérek a gyatra befejezésért, de az ilyen dolgok nem mennek valami jól...