Bornis vs. Incubus

Mióta elkezdődött az a gyilkos játék, nem sok mindent vittem végbe az óta, pedig tettem egy igézetett, bár magamnak, de ahhoz tartani is szeretném volna magamat. Így ahhoz, hogy bármit is kezdeni tudjak szintlépésre lett volna szükségem. Bár ahhoz képest, hogy az első szinten már szinte az összes küldetést ismertem valahogy mégsem volt sok kedvem még elkezdeni. Talán a tudat, hogy meghalhatok tartott vissza tőle, ezért az első hetet inkább csak lézengéssel töltöttem az időmet. Igazából élveztem is, mert a Beta idején leginkább a szintlépésre összpontosítottam. A bazárok közötti mászkálás alatt rengeteg játékossal találkoztam és elegyedtem velük szóba, de a távolságot megtartottam velük. Útközben találkoztam olyanokkal is, akik már bevetették magukat a játék mélyébe kisebb nagyobb sikerrel. Néhányuknak arról kellett beszámolniuk, hogy egy vadászat alkalmával elvesztették társaikat. A fájdalmukat átéreztem, de segíteni, vagy lelki támaszt nyújtani nem tudtam nekik. Valahogy így telt el egy egész hét, mikor már kezdtem beleunni a „gyönyörködésbe”. A hetedik napon, ebédidő tájékán betértem egy fogadóba, hogy az éhség érzetemet csillapítsam. Bár nem volt olyan ízletes, mint amit a szobalányunk szokott készíteni. de semminél mégis jobb volt. Így leültem egy asztalhoz és vártam, hogy egy kiszolgáló NPC megjelenjen. Bár ami jött egy számomra nem várt eseménynek állítható be, mivel aki odalépett hozzám egy játékos volt. Mint utóbb kiderült, annak érdekében dolgozott ott, hogy pénzt keressen, hogy felszerelést tudjon venni. Amíg az ételre vártam, egy fiatal férfit pillantottam meg. Ha jellemezni szeretném, azt mondanám, hogy érdekes volt, bár nem a kinézete, hanem a személyisége. De hamar kiábrándultam, mert a pökhendisége olyan egetverő volt, hogy ha képességpontokban lehetett volna mérni, az övé lett volna a legnagyobb az egész játékban. Leginkább a legyőzhetetlen képességével dicsekedett mindenkinek, amit láthatóan nem hallgattak jó füllel, de kénytelenek voltak. A fiatal pincér meghozta a rendelésemet, és mielőtt távozott volna, megszólítottam;
- Elnézést… szabad a nevedet? –tettem fel a kérdést a lánnyal szemben.
- Oh, persze, a nevem Sasha. –azzal kecsesen meghajolt előttem.
- Örvendek, engem Bornis-nak hívnak. –és fejet hajtottam előtte, majd miután felemeltem azt, folytattam a kérdezősködést. – Meg tudod mondani, hogy ki az a srác ott pultnál? –azzal mutattam a nagyszájú ismeretlenre.
- Ő? Valami idióta, aki magát Incubus-nak hív. Amióta itt van, csak arról beszél, hogy milyen erős. –majd megvetően csóválni kezdte a fejét.
- És még senki sem akadt, hogy helyre rakja?
- Nem. –mondta, majd távozott, mert egy másik asztalnál rendelése volt.
Miközben az ebédemet fogyasztottam, folyamatosan a pökhendi megnyilvánulásait kellett, hogy halljam. Majd mikor végeztem, felálltam az asztaltól és odaléptem hozzá.
- Incubus, ugye? Ezennel kihívlak egy párbajra. Ha annyira jónak képzeled magad, akkor kiállsz ellenem. Ha benne vagy, akkor egy óra múlva a főtéren várlak, ne késs.
Azzal sarkon fordultam és elhagytam a fogadót, első utam a főtérre vezetett, ahol az egy órás várakozásom kezdetét vette. Amíg vártam, az égre pillantottam, és a fölöttem elhaladó felhőket kezdtem nézni. Ekkor kezdet el egy olyan érzés hatalmába keríteni, ami a Beta idején megesett velem, az az izgalom ismét átjárta a lényemet. Talán az volt az az esemény, ami elindította a szerkezetet.

// a színem #0099ff//

- Látom lejöttél. Szerintem akkor kezdhetjük is, egy fair, és szórakoztató párbajt szeretnék. –mondom neki széles mosollyal az arcomon, majd felállunk egymással szembe.
Most már szemtől szemben állok az ellenfelemmel, szintünk megegyezik, itt csak az fog dönteni, hogy melyikünknek jobbak a képességei. A küzdelem addig fog folyni, amíg valamelyikünknek az élete el nem éri az öt élet pontot, ha ez megtörténik az illető veszít. Időkorlátnak tíz percet állítok be. A feltételek megadása után elküldöm a felkérést Incubus-nak, aki kisvártatva el is fogadja azt. A visszaszámláló elindul, így készülök is a csatára. Majd mikor az idő lejár mindketten egymásnak esünk és a kardjaink a csapásoktól szikrázni kezdenek. A csapások és hárítások egymást követik eddig még egyikünk sem tudta megsebezni a másikat. Gyorsaságunk megegyezik, bár erőben úgy veszem észre, hogy egy kicsivel fölényben vagyok, de ez még mindig nem lehet sorsdöntő. De egyszer csak rést találok a védelmén, azt veszem észre, hogy nem védi az oldalát, mikor egy függőleges vágást szeretne bevinni. Ezt a helyzetet kihasználva a támadás blokkolása után hirtelen mellé kerülök és végig vágom az oldalát azon a ponton ahol a védelme szinte a nullával volt egyenlő. ezután távolabb kerülök tőle, és várom a reakcióját, hogy mit fog csinálni ezután. Bár csodálkozok, hogy miképpen követhette el azt a hibát, hogy egy akkora rést hagyott a védelmén, biztos nem lehet ilyen gyenge, ha annyira ajnározta magát. De akkor sem hagyom magam.
- Incubus, azt mondtad, hogy olyan jó vagy, hogy bárkit le tudsz győzni, akkor mutasd meg nekem az a, hű de nagy technikádat. – mondom neki hűvösen.

[off] Akkor még tisztázzunk egy-két dolgot, mivel a te képességed percekben mérődik, az enyém meg körökben, ezért azt ajánlanám, hogy egy kör tartson egy percig
Nem nagyon szeretem a kockákat, de ha te azt szívesebben használod, akkor nyugodtan.
A támadásommal 5 sebet vittem be, ami a te esetedben annyit jelent, hogy -4 páncél és -1 HP. [/off]

Úgy látszik hárítani, tudja a támadásom, szép, de még koránt sincs vége. Látom, hogy ismét erőt vesz magán, és vélhetően egy újabb támadásra készül. Majd meg indul, de teljesen átlátok rajta. Azzal, hogy a kardját a hátán tartja, mintha védené azt, nehogy úgy járjon, mint az előbb, látszatot keltené, de valójában egy nagyon régi trükk, amit már ezerszer láttam, de legyen, belemegyek a játékba. Ahogy jön, felém úgy tesz, mintha meg akarna ütni. Amikor ez megtörténne, kicsit hátrálok, hogy elkerüljem azt, és amint ezt megteszem, a kardjával vízszintesen megvág. De itt még nincs vége, amíg a vágása még tart, addig a kardom pengéjét a föld fele fordítom és onnan végig húzva végig vágom a mellkasát, a pengémmel, s ekkor az arcába kerül egy adag por, amitől vélhetően behunyja a szemét. Mielőtt még eltaláltam volna, amikor a földön végig húztam a kardom, abban a pillanatban aktiváltam képességemet, a Diable Jugdmentet. De a következő pillanatban már mindent kéken ragyogva látok. És akármerre is fordulok, semmi más, csak kékség. Nem tudom, hogy mi az ördög lehet ez, de biztos, hogy ez Incubus-nak köszönhetem. Ekkor egy felvetés nyilall a gondolatomba, mi van, ha ez is olyan képesség, mint az enyém. Ez veszélyes, semmit sem látok, szinte teljesen védtelen vagyok a támadásaival szemben. Szerencsére még emlékszek a körülöttem lévő tájra, ezért jóval hátrébb megyek tőle. Ekkor védekező állásba állok, és próbálok koncentrálni, a jelenlétére. De legalább a kamikaze akcióm sikerrel járt, és el tudtam találni végre, de félő, hogy mi lesz a csata további része, mert szinte, hogy vakon kell harcoljak, és nem tudom meddig is tart ennek a hatása.

//Akkor jelenleg nekem van 14-7 az azur miatt és egy fél körig nem látok semmit. My HP:7
Te pedig 10-et a Diable Jugdment végett és még egyet, mert rád került egy debuff ami 3 körig rajtad van és körönkét egy sebet okoz, így az egész körös sebed = 11
Incubus HP:8
Még hat kör van hátra a csatánkból //

Még mindig nem látok semmit, pedig jó lenne, mert már mind kettőnknek egy csapást kell bevinnie az ellenfelének, és a párbajnak vége. Bár még mindig az zavar a leginkább, hogy körülöttem minden kék, alapjáraton nem lenne bajom ezzel a színnel, sőt kifejezetten tetszene, ha egy másik szituációban látnám magam előtt, de most pont nem jön kapóra. Így már csak abban bízhatok, hogy az ellenfelemnek a látása is olyan korlátozott, mint az enyém, vagy legalább annyira, hogy még egy darabig kihúzzam addig is késleltessem a támadását. de rá kell, jöjjek, hogy nem így van, mert arra leszek figyelmes, hogy léptek közelednek felém, pontosan nem tudom megmondani, hogy kié azok, de a legrosszabbtól tartva felkészülök mindenre. Úgy látszik minden elképzelésem bekövetkezett, mivel Incubus már szinte előttem van, és készül, hogy lesújtson rám, és mivel csak most tért vissza a látásom, reagálni is csak annyit tudok a látványára, hogy próbálok hátrálni. De szerencsétlenségemre, vagy szerencsémre, egy kőben, vagy nem is tudom, hogy mi az, amiben megbotlok, de azt veszem észre, hogy hátrafele dőlők, pontosabban esek. Talán ellenfelem azt, hiszi, hogy ez valami trükk, de a támadása folytatódik, és súlyt le rám a kardjával. Ekkor utolsó erőmet összeszedve, a vágása pillanatában belé szúrom a kardom, majd hanyatt vágódom a földön. Ekkor az élet csík mutatómra nézek, és látom, hogy az életem kereken négyen áll. Ezzel vége a játéknak, mivel a feltétel öt életpontig tart. Ekkor már biztos volt számomra, hogy vesztettem, és várom, hogy ki írja a győztes, Incubus nevét. De valami nem stimmel, ahelyett, hogy a „WIN” feliratot írta volna ki, azt kell, lássam, hogy „MATCH DRAWN”. Felkelek a és látom, hogy kardom ellenfelem mellett hever és az ő életpontja is öt alá esett.
- Döntetlen? Ezt tiszta vicc, pedig már felkészültem a vereségre. –nem tudom, hogy ellenfelem mit érezhet ebben a pillanatban, de én nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen ellenféllel találom szembe magam.
Felveszem a kardom, majd a kezemet nyújtom neki, ezzel is jelezve, hogy elismerem, mint ellenfelet. Ezután megnyitom a barát listámat, majd felveszem a nevét oda, innentől már csak rajta áll, hogy el fogadja-e azt. Végül elköszönök tőle és megyek veszek magamnak valami frissítőt, utána meg keresek valami küldetést.

//Nem tudom, hogy mennyire fontos ez esetben az életet figyelembe venni, szóval most nem is számolom//