Karmazsin selyemlepel

// Gregant szemszöge //

Gregant szomorúan dobta a két fecnit a többi közé. Az egész egy szép mozdulattal történt, egyik kezével kinyitotta a fiókot, másikkal belesöpörte a fecniket és amint beértek már be is csukta. Ezután csendben meghallgatta a sárkányt is. Bár nevekkel is szolgáltak neki, fölösleges információnak tartotta, ami csak foglalja a memóriát, így megpróbálta nem megjegyezni nevüket. - Kicsit elkeserítő, hogy ilyen pitiáner információkkal szolgálnak nekem, ez mind köztudott és várható volt, hiszen a konferencián minden úgy ment, mint a karikacsapás. A kérdés már csak az, hogy mégis miképpen veszem rá a lányt, hogy ne szabotáljon minket anélkül, hogy akármit elárulok a Sayonaráról. Igazából munkámból adódóan ezt már rutinszerűen csinálom, de ezúttal mégis nehéz volt, a sárkány személye nagyon ellenszenvesnek tűnt, kicsit, mintha egy nem unott Nabnost látnék.
- Kár ezt hallani, kérem ne próbálja meg szabotálni idomárjának játékostársait. - ezután az idomárra tekintett, tudva, hogy ő az egyetlen valós személy a kettesük közül, őt kellett meggyőznie.
- Nem lenne jó azt látni, ha valaki azért halna meg, mert sem a burokhoz sem az alternatívájához sem tudna hozzáférni. A céhünk nem ígérkezik ilyesfajta segítséghez, mivel pénzhiányban sem rendelkezik... - A valószínűleg fontos, mivel így nem adok információt. - ...valószínűleg.
Vár három-négy másodpercet, végig a lányt nézi, majd visszafordul a sárkány felé.
- Nyílegyenest, akadályok nélkül szárnyalunk a céljaink felé, így segítségre nem szorulunk rá.

// Gregant szemszöge //

Gregant figyelmesen hallgatta végig a sárkány mondanivalóját, de már az első mondat után tudta, hogy innentől már mindketten ismeretlen terepen járnak. Eddig az idomár csapatának volt ismert a terep, de szerinte túlságosan sem arra a válaszra számítottak, mint amit kaptak, így érzelgésekbe mentek át. A monológot türelmesen hallgatta végig, majd kitalálta mit mondjon. - Csodás... elvitték az érzelmek, már, ha van a petnek akármennyi is. Valószínűleg ez csak a kislány érzelmeinek tükröződése a peten keresztül. A beszélgetés innentől fölösleges, több információval valószínűleg nem rendelkeznek, nem mintha az előbb mondottak akármi újdonságot is jelentettek volna.
- Igen, hölgyem és kisállata, de így működik a játék. Én mindent megteszek, hogy segítsem a többieket, de nem vagyok az apjuk, hogy kézen fogva vezessem őket. A kristály pedig ugyanúgy működik, mint a burok, hiszen a burok a kristály programjának átirata. Bocsásson meg, hogy kijavítottam a mondanivalójukat, de a pontos tudás az igaz tudás. - a lány és a sárkánya között járt a tekintete, de a lényeges mondanivalóknál mindig a lányra nézett. - Lehet, hogy most megbántom önöket, nem ez a célom, de úgy érzem, hogy a beszélgetés érzelgéssé ment át és az időm túl értékes ahhoz, hogy ilyenre pazaroljam. Azért máskor is meghallgatom önöket, ha találnak valami érdekesek. - ha... - nézett a lányra.
Ezután Gregant egyik embere benyitott az ajtón és a leány vállára helyezte kezét mosolyogva.
- Kérem fáradjon ki, megbízómnak még sok fontos elintéznivalója van.

// Köszönöm a játékot. //

/ Én is köszönöm! ^^ /

Az aréna harc után...

Az az egy kifejezés elég volt, hogy beterítse azzal a rózsaszín köddel a fejemet, hát egyből fel is nevettem, és a nyakát átkarolva felhúztam magam az arca vonalába, hogy megcsókolhassam. Kit érdekel, hogy éppen néznek minket, ugye? Elégedett és boldog voltam.... mondjuk választ azt még mindig nem kaptam, de valamit sugallt már Anat, szóval csillogó szemekkel néztem a szemébe utána, hogy elszakadtam az ajkaitól.

Jólesett a csókja, főleg a "sok" önmegtartótatás és civakodás után, méltó lezárása ennek a remek kis párbajnak. Már megint tudja a dolgát a kis huncut, mert olyan szemekkel néz rám, hogy férfi legyen a talpán, aki ellent tud neki mondani. Nekem nem sikerül. - Legyen... együtt. - Forgatom a szemeimet és legszívesebben a képébe nyomnék egy párnát, mielőtt kitörhetne valami diadalittas sátáni kacajban, de azzal elrontanám az iménti pillanatot. Leteszem szépen a földre, úgy, hogy puhán érintse a talajt, majd pár pöttyintés a menümben és ismét elegáns öltözetben vagyok. Enyhe meghajlás a közönségnek, majd a kezem nyújtom a pöttömnek. - Gyere, sétáljunk egy kicsit nyugisabb helyre. Nyster?

Bólintottam és még szélesebbé vált a mosolyom. Volt valami felemelő abban, hogy kvázi maga mellé vesz. Veszélyes dolgokat csinál? Lehet, de szent meggyőződésem volt, hogy amíg együtt vagyunk, nem érhet minket baj. Egy rövid matatás után az én felszerelésem is eltűnt, csak az a szimpla ruha maradt, amit már odakint is viseltem
- Mondjuk. Van egy kisebb park a teleport kapu közelében, az sosem szokott zsúfolt lenni : 3 - mondtam, majd kézen fogtam a srácot, és közelebb húzódva hozzá indultam el.

- Ott akarod meghallgatni a kristályt, vagy inkább otthon nyugiban? Átadhatom hozzá a jegyzeteimet is, ha szükséged lenen majd rá. - Könnyed léptekkel sétálok mellette és a beszédem is legalább annyira könnyed, mintha csak süteményekről beszélgetnénk, nem pedig veszélyes embervadászatól. - Timidussal hogy állsz?

- Nekem mindegy, rajtad áll, hogy mennyire akarod világgá kürtölni - céloztam arra, hogy nyilván bárki meghallhatja, nekem viszont tényleg mindegy volt, hol kólintom fejbe Anatot - Timidus...? Az aaa... ja, az okoskodó gyík, akitől agybajt kapok, akármikor megszólal? - kérdeztem vissza, egyben a véleményem is kifejtve. Furcsa volt a hozzállásom a párosuk felé, egyszerre pozitív és negatív... nem igazán tudtam dönteni, hogy is kéne irántuk éreznem.

- Akkor hallgasd meg otthon, aztán majd írj, ha beszélni akarsz még róla. És megsúgok valamit... Timidust én sem csípem > Viszont nagyon jó stratéga és jól harcol, csak nehéz "beprogramozni". Ha viszont jól viselkedsz Shuval, a pet is jól fog viselkedni. - adok egy tippet kacsintva.

- Heeeh? Engem nem győzött meg róla, hogy olyan jó lenne - vontam meg a vállam. Nem is törekedett rá, hogy kihasználja azt, amit jó előre tudott, pedig állítólag azért hívtak ki, hogy legyőzzenek. Ehhez képest az első pillanatban, amikor komolyan vettem a harcot, fel is adták.
- Azt mondta,, hogy legyőztek téged, ha jól emlékszem - jegyeztem meg, hátha beszél róla kicsit - Amúgy miért kéne kivívnom a szimpátiájuk?

- Nem győzött le... de hmpf... majd kerítek alkalmat egy igazi küzdelemre és ha legyőzöm, akkor legyen nagy a szája - Magabiztosság mindenek felett. - Nem kell kivívnod, de nem árt, ha együtt kell majd vele is működnöd. A velem való szövetkezés egyenlő azzal, hogy az Artesesekkel is szövetkezel. Viszont lenne egy nagyon fontos dolog, amiben szeretném a segítséged kérni. Junról lenne szó...

- Annak a kislánynak a babázás való, és ezt nem azért mondom, mert annyi éves, ahány, hanem az alapján, amit láttam - jegyeztem meg elhúzva a számat. A babázásból meg már kinőttem, szóval nem tudom, hol kéne együttműködnöm vele |-(
- Valami baj történt Jun-channal...? - kérdeztem, egyből felkapva a fejemet. Na ő az volt, akiért szívesen tűzbe tettem volna a kezemet, ha kell.

Igazat adok a lánynak, Shu túlságosan gyámoltalan és labilis, bár utóbbi rám is jellemző Valahol tetszik az a féltő aggódás, amit Miri hangjából kihallok Jun kapcsán, de gyorsan megnyugtatom inkább. - Nem, semmi aj nincs vele. Csak a nyakába zúdítottam egy nagy adag felelősséget és szeretném ha segítenél neki megbirkózni vele. Kineveztem helyettesemnek és hát nálad keresve sem találnék jobb vezéregyéniséget, aki segíthetne neki megbirkózni.

Mély lélegzet, oké. Pici sóhajtás, megnyugodtam. Pierre-ék óta ugyanúgy féltettem őt is, mint Anatot, és bár azon kívül jelentős "eventet" csupán a klónjaink éltek át, úgy egyébként a szívemhez nőtt a lány.
- Ne ijesztgess >.> Minek neked helyettes amúgy? - érdeklődtem, felnézve rá - Amúgy persze, számíthatsz rám : 3

- Mert nem lehetek mindig mindenhol ott. Nagyon sok a teher a vállamon és úgy gondoltam, ha ezt megosztom és a céhen belül is lesz egy megbízható támaszom, aki a többiek támasza is tud lenni, akár helyettem is, akkor az csak ő lehet. De majd a hanganyagból meghallgathatod az indokaimat.

- Hmm.. jó válasz - öltöttem nyelvet játékosan, majd szorosabbra fogtam  akarját, és berántottam Anatot egy sikatorszerű, szűk kis utcába, ahol elég fal vesz minket körbe - Most már kíváncsi vagyok arra a kristályra, hallani akarom >.>

Meglepett a vehemenciája, és persze először rögtön arra gondolok, hogy huncutkodni akar. Már rá is markolok a derekára és már közelednék is mohón felé, mire leesik, hogy nem is engem akar ennyire - Gyere akkor inkább a Karmazsin Selyemlepelbe, ott vannak hangszigetelt szobák és nem zavarnak minket. - vetem el a Nysteres ötletem és már kézen is ragadom és húzom magam után.

- Karmazsin Selyemlepel? Minek jársz te nightclubokba? >.> - ítéltem is kapásból a név hallatán, pedig valójában fogalmam se volt, hogy az milyen hely, de ilyen névvel semmi jó nem lehet. Képzelem mire használják azokat a hangszigetelt szobákat - És ne ráncigálj magad után - tettem hozzá, s azzal a lendülettel fel is ugrottam a hátára, és neki is nyomtam a melleimet, hogy érezze, nem kell neki ilyen helyekre járnia amúgy

Hátizsák üzemmód on. - Annak a bárnak a teraszán alapítottam meg a céhemet, szóval több tiszteletet neki Egyébként pedig ha elvegyülsz az ilyen helyeken, kevésbé leszel feltűnő azoknak, akikre vadászol. Aláírom, nincs patyolat hírneve a helynek, de még mindig az egyik legdiszkrétebb a twister mellett.

- Aha - nyugtáztam az infót, olyan nemhiszeknekeddejókifogás hangszínnel, és erősebben megkapaszkodtam a vállaiban, hogy ne kelljen félnie attól, hogy esetleg lepottyanok. Addig is pihenhetek kicsit, amíg odaérünk.

Ahogy megérkezünk, leeresztem a vállamról a pöttömöt, majd odakacsintok rá, hogy érezze, az elkövetkezedőket ne vegye magára. Megtartom a két lépés távolságot, mintha nem is lennénk egy pár, majd odalépek a pulthoz és kérek Adriantől egy üzleti megbeszélésekre alkalmas helyiséget. Akkor kezdek el újra közeledni Mirihez, ha már magunkra zártam az ajtót. - Lehet, hogy fél Aincrad tud a románcunkról, de a bűn barlangjában nem kell még kérkednünk is vele Itt a kristály, tessék. - És lehelyezem elé a hanganyagot.

Üzleti megbeszélés, aha. Ez biztos ilyen titkos jelszó, bár nem értem, hogy akkor miért nem ölel át minimum. Na nem mintha úgy akarnék kinézni, mint akinek kell egy szabad szoba egy órácskára |-( Jobb híján nem túl elégedett arccal követem Anatot, a varázsnak már majdhogynem nyoma sincs. Persze, most nem pendíti meg azokat a húrokat, amiket az arénában A szobába érve ledobtam magam a kényelmes fotelba, és miután szemeztem kicsit a kristállyal, megérintettem, hogy aktiváljam. Az a szokásos módon izzott fel, és kezdett beszélni, én meg figyelmesen, komoly arccal hallgattam.

Sok minden átfutott az arcomon a hosszú felvétel hallgatása közben, többször nyílt a szám arra, hogy megszólaljak, de végül mindig be is csuktam. Kavarogtak a gondolataim, rengeteg dolog volt, amihez szívesen hozzászóltam volna, de az olyan apróságok, mint Saya-chan furcsa viselkedése és Shu-chanék szokásos bicskanyitogató stílusa most tényleg nem volt fontos. Miután a kristály inaktívvá lett, egy picit még csendben maradtam, mert át kellett vennem magamban, hogy mit is akarok mondani, és csak aztán nedvesítettem meg az ajkaimat, hogy szóljak.
- Először is, a kristályt megtartom, ki akarom jegyzetelni róla a fontosabb dolgokat - jegyeztem meg, aztán felmutattam az ujjaimat, és egyről kettőre váltottam - Másodszor, ez így egyszerre nagyon sok, ezt neked is be kell látnod. Mintha egyszerre akarnál négy vagy öt frontot nyitni egy háborúban, tuti bukás, ha nem szortírozzuk a tennivalókat. És ha nekiállsz valaki ellen ügyködni, azt a többi se fogja szó nélkül hagyni, ha kapcsolni tudják a nevedet a dolgokhoz - jöhetett a harmadik ujj felmutatása - Harmadszor, nekem van pár extra infóm arról a Tenkáról, Hina-channal beszélgettünk már róluk - újabb ujjamat emeltem fel, négyesre váltva - Negyedszer pedig... - nagy levegőt vettem - ...hogy lehet valaki Sayonara-tag?

Minden egyes újabb ujjszámolásnál nagyobbat és nagyobbat nyeltem, az utolsó kérdést hallva viszont már csettintek egyet a nyelvemmel elvigyorodva. Milyen kis vehemens, máris komoly babérokra törne De emlékeztetnem kell magamat, hogy ennek ára van. De nézzük csak sorjában és én is számolok magam előtt az ujjaimon, hogy ne felejtsek el semmit sem. - Megtarthatod, de ne a menüdbe tartsd, hanem biztos helyen a jegyzeteiddel együtt. Tudom, hogy túlvállaltam magam, nem véletlenül próbálom rendezni a soraimat azáltal, hogy bevonom a céhtagjaimat is és engedékenyebb vagyok veled szemben is. A Tenkáról és bármi másról szóló információidat szívesen fogadom, s mint mondtam, te is megkapod az én jegyzeteimet. Timidus is elég komoly aktákat vezet, bizonyára ő is szívesen megosztja veled is, ha már sikerült legyőznöd harcban. A Sayonara pedig... csak nem tag akarsz te is lenni?

Már nyitottam is meg a menümet, hogy kikeressem az üzenetet, amit Hina-chantól kaptam pár hete, aztán közelebb húzódtam a fiúhoz, konkrétan hozzábújtam, hogy jól láthassa ő is az írást. (poszt vége)
- Nem, miért akarnék én ilyen kockázatos dolgokban részt venni? Nyilván egyedül hagylak abban a kapzsi társaságban

- 99?!?! - Akad meg a szemem Reiga pusztakezes sebzésén. Bakker, agyonturbóztam magam mindenféle felszereléssel és csak így tudom meghaladni az ő pusztakezes sebzését. O.O Najah, megakadhatott volna jobban máson is a szemem, de hát a férfiúi irigység Átkarolom Mirit, majd hagyom, hogy bezárja a menüjét, miután magamnak is átküldetem a feljegyzéseket. - Érdekes egy társaság és csak remélni tudom, hogy sosem kell összefutnod majd Kuromajoval...

- Pedig én már kezdem úgy érezni, hogy engem gyűlöl, és csak azért nem tisztel meg a kiszámíthatatlanságával :/ - csóváltam meg a fejem kicsit poénabbra véve a figurát, bár ez itt most nem biztos, hogy a viccelődés helye volt, viszont nem én lennék, ha nem próbálnék meg könnyed maradni. Ha közvetlenül érintene, akkor nem lennék képes rá, de így "külső" szemlélőként más volt a helyzet.
- Szóval Sayonara - tereltem vissza a témát, mert most az adatgyűjtés mellett ez volt számomra a legfontosabb.

- Higgy nekem, nem akarsz bekerülni. - vettem komolyabbra a figurát, de még mindig nyugodtan öleltem magamhoz.

- Mert miért is nem? Nem akarlak sehol egyedül hagyni, ha már megegyeztünk, hogy együtt keveredünk bajba - döntöttem hátra kicsit a törzsem, hogy ránézhessek rendesen, felvont szemöldökkel és magyarázatot várva.

- Egyrészt most már fokozottabban nehezebb bekerülni a parancsnokok miatt. Ahoz, hogy tag lehess, le kell győzni a parancsnokot és a tagot is. Azonban ha egy Sayonara tag veszít egy direkt párbajban, az életével fizet...

Elfordítottam a fejem, lehajtottam, és magam elé meredtem. Legszívesebben kikeltem volna magamból és egy pofonnal díjaztam volna a felelőtlenségét, de azon már túl voltunk, szóval csak vettem egy mély levegőt a köztünk beálló súlyos csendben. Hezitáltam, mert párbajban nem voltam erős, és a mai nap rá is mutatott, elvégre komolytalan stratégiával gyakorlatilag simán legyőztek, hiába az önbizalom növelő sikereim mostanában.
- Nem... nem akarom tehetetlenül figyelni, hogy valami veszélyes helyen ügyködsz... - mondtam, de azt nem tudtam hozzátenni, hogy nem érdekel, amit mondott. Tudtam, hogy csak magamat sodornám veszélybe, ha ilyen feltételt vállalnék.

- Az az előnyöd van velem szemben, hogy te tudod, hogy mi történik akkor, ha legyőzöd a tagot. Ne akarj belekeveredni ebbe is, épp eléggé féltelek már így is. - Közelebb húzom magamhoz és a homlokomat az övéhez érintem.

- És ilyenek kezében van az életünk... - sóhajtottam fel remegő hangon. Eddig csak azt hittem, hogy simán kapzsik, de hogy még ilyen szabályaik is vannak mellette... egyre kisebb volt a bizalmam a burkok felé - És a parancsnokok? Rájuk is vonatkozik ez? És kik azok egyáltalán, mi a szerepük?

- Erről még nem tudok beszélni, én még nem választottam parancsnokot. De tudom mi jár a fejedben és nem! Nem lehetsz a parancsnokom!

A vehemencia, amivel ellenkezett, egyből bevarrta a számat. Nem tudtam ellenkezni vele, de ugyanakkor azt sem akartam, hogy ott maradjon, és pont olyan érzésem volt, mintha magára hagynám, úgy ahogy mindenki mást, akit elveszítettem. Megráztam a fejem, teljesen kivoltam, de most csak belefúrtam a fejem a kedvesem mellkasába. Előtte nem fogok sírni...

- No, de van ennél fontosabb dolog is, amiről beszélni akartam még veled. - hagyom, hogy a mellkasomhoz bújjon, úgy simogatom a buksiját - Beszéltünk ugye arról, hogy túlvállaltam magam és úgy érzem elforgácsolódom, ha mindent magas szinten akarok űzni. Éppen ezért elgondolkoztam azon, hogy felhagyok a kovácsolással...

Még jobban szorítottam a szavak hallatán, nem akartam ezt hallani. Nem volt elég az egész, még rá kellett dobnia egy plusz bombát. Igaz, már nem volt közös boltunk, nagyon régen nem, de vagy két éve dolgoztunk már együtt. EGYÜTT! Féltem, hogy ha megszólalok, akkor megsértem, szóval inkább befogtam, csenddel válaszoltam a felvetésére. Néma tiltakozás... vagy mi...

- Van már pár T4-es receptem, de a magas áruk miatt nincs nagy keletje /most ideszámolom azt is, amiket küldi végén kap majd/, ezeket szeretném odaadni neked, hogy ha majd tiert váltasz, akkor legyen egy alapon. Na meg hogy őrizd meg nekem arra az esetre, amikor majd nyugdíjas hónapjaimat töltöm a SAO-ban és lesz újra inspirációm a kovácsolással babrálni. Ugye azt ígértem, hogy a fáradtságos kovácsolásaidért T4-es felszereléssel jutalmazlak. Ehelyett inkább recepteket adok és van pár jelvényem is, amiket ércekre váltanék. Írd össze, hogy mire van szükséged, nem akarok adósod maradni!

És folytatta, ignorálva azt a néma tiltakozást, én meg csak ráztam a fejem, hátha abból jobban ért. Aztán csak elpattant a cérna, és olyan lendülettel kaptam fel a fejem, hogy egy pillanatra még meg is szédültem, de egyébként szikrázó szemekkel néztem rá.
- A te neved egybeforrt a kovácsolással, nem hagyhatsz fel vele!

- Hát pedig már egy jó ideje nem csinálom - nevetem el magam kelletlenül.

- De ez csak ideiglenes, ameddig nem lesznek olyan receptjeid... - húztam el a számat, és lehajtottam a fejem. A tierváltás mindig ezzel járt, az elején recepteket gyűjtögetünk és az ércek beszerzésén dolgozunk. Ez tök természets volt...

- Nem véletlenül mondtam, hogy lehet, csak megőrzést kérek. No, ne legyél már ennyire elkámpicsorodva

- De.... túlságosan aggódom érted, és ilyen alap dolgokkal akarsz felhagyni, hogy veszélybe sodorhasd magad... nekem ez nem tetszik :/ Én ezt nem akarom... - döntöttem újra neki a homlokom, és megfogtam a kezét, hogy összekulcsolhassam az ujjainkat. Volt még egy félmondat bennem, de azt nem akartam már kimondani, nem is lettem volna rá képes.

- Most vannak dolgok, amiket előtérbe kell helyeznem. Azért nem akartalak eddig mindebbe belevonni, mert azt szeretném, hogy a biztos és nyugodt hátteret adhasd meg számomra, anélkül, hogy a kezedet tördelve aggodalmaskodsz. - Ahogy összefonódnak ujjaink, hüvelykemmel simogatom a kézfejét.

- Baka... - fejeltem meg finoman azt a széles mellkast, ami most támasztékot nyújtott a kobakomnak. Vissza akartam kapni a régi, szeleburdi Anatot, aki csinált hülyeségeket, de nem kereste a bajt szándékosan. Mennyivel jobb lett volna csak a szintek tisztításával törődni? Miért kellett ebbe belekeverednie? Móóó...

// Gregant //

Amikor benyitsz Gregant éppen Sielmannal beszélget, majd mindketten rád néznek. Sielman hátrálni kezd, majd lassan eltűnik a sötétségben. Gregant leveszi lábát az asztalról, majd felkel a székéből, odasétál és kezet nyújt.
- Üdvözöllek ismét, Shukaku. Remélem nincs harag a legutóbbi találkozásunk miatt. Mi hozott ide ezúttal?
Ezután egy pillanatra Timidusra tekint, majd visszasétál és leül székébe. Az egyik testőr az ajtónál megköszörüli torkát, miközben előveszed a Guide Bookot, Gregant pedig csak rád pillant.
- Elég lett volna csak említeni a tárgy nevét, a Guide Book nem segít semmit, hiszen a nagyját úgyis én írom. Amit elmondtál az mind igaz, de tudod, az információnak ára van nálam. Ez mennyit ér neked? - néz Shukak szemébe.

Gregant végighallgatja a mondanivalód, majd válaszol, beszédstílusát a viselkedésedhez méltóan igazítva, figyelmes ember létére:
- Ne tessék általánosítani, kisasszony. Akik segíteni akarnak a frontnak, azok inkább a kisebbség nálunk, csupán a legerősebb... - tart egy kis szünetet - ...kéréseinek tesznek eleget.
A Timidus által megjegyzettekre nem válaszol, majd rögtön az árra ugrik.
- Igen-igen, a tárgyinfó az bizony 250 arany, de egy jó üzletember tudja, hogy ha személyesen jönnek hozzá, egy szép monológgal és meggyőző beszéddel, akkor az információ értéke messze több, mint holmi 250 arany, ami mások által elszórt vagy elásott tárgyakról szól.
Az egyik fiókját kicsúsztatja, majd markolni kezdi belőle a cetliket, mindaddig amíg körülbelül 100-200 össze nem gyűlik az asztalon egy nagy kupacban. A másik kezével kinyit egy másik fiókot közben és előhúz egyetlen fecnit, amit háttal tart neked.
- Kérem hasonlítsa össze. Ami másoknak kell, 250 aranyért, abból több százzal rendelkezek. Ami viszont magának kell, hölgyem, abból csak egy van...
Jegyzi meg egy kissé pimasz, üzleties mosollyal, majd visszasöpri a cetliket a fiókba és az egyetlent, amit a kezében fog leteszi az asztalra, fejjel lefelé.
- Szerintem ez a különleges információ legalább 3000 aranyat ér önnek.

Gregant visszacsúsztatja a cetlit a kezébe, majd egy süti közepébe teszi, miközben végighallgatja mondanivalód.
- Honnan tudja, hogy nem tudnak a legendásokról? Bár nem szeretek ingyen infókat kiadni, de úgy érzem megfizetett ezért is... - néz rá az asztalon fekvő aranykupacra - ...nem tudom mi okozta Anatole, a céhvezéretek halálát, de a gyanúsított listámon azok vannak elől, akik megvették, hogy kinél van a legendás harcos fegyver, csak ennyit mondok.
Ezután a 2000 aranyat átveszi és átnyújtja a sütit.
- A viszont látásra! - mosolyodik el, miközben elteszi az aranyat, majd integetni kezd.
A süti közepén a cetlin a következő név áll: Ryuniniji Ren.

// 2000 arany levonva, köszönöm a játékot! //