[Küldetés] A legsötétebb rémálom

Tágra nyílt szemekkel vettem tudomásul, hogy Lewis-sama magából kikelve fog neki az üvöltözésnek. Megszeppenten figyeltem, ahogy Jin-sama métereket repült a hősi hajításnak köszönhetően, ámbátor a következő pillanatban már jómagam is a levegőt szeltem, hála a lovag gyengéd érintésének. Landoláskor nyekkentem egyet, ám mindez nem foglakoztatott. Inkább azon töprengtem, hogy mi lelhette a máskor oly' kedves és figyelmes férfiút. Tán a veszély és épségünk féltése sodorta őt ilyen állapotba? Bevallom, kicsit ijesztő volt a vérben forgó szemeivel, nemigen ismertem rá
- M-moushiwake arimasen, Jin-sama ^.^" Ezt a kérdést nekem illenék feltennem ^.^ - kértem elnézést a fiatalúrtól, miközben nagy nehezen lekászálódtam róla. Zavarba jöttem egy kissé, de hamar túlestem rajta, nem volt időm ezzel foglalkozni. Ezzel sem.
- A kristály? A-anou... igen, emlékszem - böktem ki bizonytalanul, és némi keresgélés után megragadtam a szépen csillogó kék kristályt. Jin-sama kérésére Juurei-samához siettem, és a tőlem telhető legügyesebben igyekeztem felnyalábolni a kisasszonyt, habár súlyát nemigen bírtam el, igen ingatagon álltam alatta.
- Lewis-sama, kérem, könyörgöm, ne maradjon itt és jöjjön utánunk! Ha nem látom épségben, én visszajövök ide! - kiáltom kissé bátortalanul a fiatalembernek a teleportás követ szorongatva. El sem tudtam mondani, mennyire rosszul éreztem magam, hogy arra jutottam, itt hagyom őt, de szavai és Jin-sama ösztönzése együttesen meggyőztek, és azt hiszem a lovagot ismerve addig ő sem moccanna, amíg mi nem vagyunk biztonságban. Valamelyikünknek engednie kellett...
- Eto... bocsásson meg oktondi kérdésemért, de hogy... hogy kell ezt használni? ^.^" - pillantottam rá kétségbeesetten Jin-samára, hogy ráébredtem, hiába van a kezemben az eszköz... működésre bírni nem tudom ^.^"

Salazar még rázúz egyett a lovagra, de utána Alex mindkét nyila és Pánci mindkét ütése sikeresnek bizonyul, aminek hatására a nő elveszti egyensúlyát, s vele együtt zuhan Caius is. Életsávja sárgászöldbe futott át, a hátából kinövő lény azonban még egyetlen sebzést sem kapott, ráadásul azt sem tudni, hogy a csontkollekció húsgólem ölebe merre leledzik. Amíg azonban feltápászkodhatna és ismét támadásba lendülhetne, alkalmatok nyílik elteleportálni.

A kezdetek városába visszateleportálva egyben megérkeztek egymás után mindannyian. Csalódottak lehettek, mivel nem sikerült teljesíteni a küldetést, amiért útnak indultatok, ugyanakkor örülhettek is, mivel Fumiaki és Juurei is kisvártatva ébredezni kezd a friss levegőn. Értetlenül pislognak rátok, s kérdezgetnek benneteket, hogy mi történt veletek. Összegezzétek a történtekkel kapcsolatos gondolataitokat, tervezzétek meg a további szándékaitokat, köszönjetek el egymástól, avagy folytassátok tovább a beszélgetést egy megbeszélt helyen. Szövetkezhettek is, hogy később, ha megerősödtök, újra nekivágtok a küldetésnek, hogy kitisztítsátok a barlangot, avagy örökre elfelejthetitek ezt a rémálmot...

Jin-sama volt olyan kedves, és kisegített a problémámmal, így már nem volt semmi akadálya annak, hogy teljesítsem a kérését. Én mégis haboztam, nehezen tudtam rávenni magam, hogy elhagyjam ezt a helyet. Aggódtam Lewis-sama miatt, aki minden erejét latba vetve küzdött értünk, és teljesen kifordult magából mindeközben. Féltem, hogy mi lesz, ha mégsem jön utánunk. Végül Alex-sama szavai hatására határoztam el magamat, és a Kezdetek Városára gondolva aktiváltam a kristályt, mint a képességemet tettem volna. Kékesfehér fény vonta be alakunkat Juurei-samával, és ezzel eltűntünk a teremből.
A biztonságos városba érve Juurei-sama súlya alatt egyszerűen összecsuklottam. Elgyengültek a térdeim, szerencsére megakadályoztam, hogy a kisasszony megüsse magát, és utána szépen lefektettem, miközben én a térdemre támaszkodva ültem mellette. Gombóccal a torkomban vártam a többieket, de hála Kami-samának mindannyiuk ragyogó körvonala megjelent. Hatalmas kő esett le a szívemről, még a könnyem is kiszökött. Felpattantam és örömömben Lewis-sama nyakába vetettem magam, míg csak nem jöttem rá, mit is tettem éppen és elvörösödve el nem engedtem.
- N-nagyon sajnálom! Mindent meg fogok tenni, hogy legközelebb ne hátráltassam a csapatot! - borultam végül térdre és hajoltam meg mindenki előtt. Teljesen hasztalan voltam, nem tudtam képviselni az Igazság eszméjét. Szégyent hoztam a céhemre, és bizonyára csalódást okoztam Lewis-samának is, aki bízott bennem.
Szerencsére hamarosan Juurei-sama és Fumiaki-sama is magához tért, így azzal foglalatoskodtam inkább, hogy őket gondozzam, amennyiben szükség volt rá. Hátha így hasznossá tudom tenni magam. Arcomról azonban mindvégig leírhatatlan keserűség sugárzott, hiába fogadtam meg, hogy olyan leszek, amilyen lenni szeretnék, még csak a közelben sem voltam ennek. Keményebben kell dolgoznom! >.<

A mellettem süvítve elzúgó nyílvesszők játszi könnyedséggel csapódnak be furanő testébe, így nekem is megnyílik az utam arra, hogy ütésem tökéletesen betaláljon. Tompa puffanás kíséri a buzogány érintkezését a lény bőrével, én pedig diadalmasan csillantom meg a szemeimet, ahogy fegyverem lökése nem talál ellenfelére és elsöpri korábbi fogva tartónkat.
Szellempofa is megbicsaklik, ő sem bír "talpon" maradni. Ez a mi lehetőségünk! Amint visszanyerem a támadáskor elvesztett egyensúlyomat, szinte kaparva fordulok meg, s kezdek sprintelni a többiek felé, akik szépen sorban eltűnnek, mígnem csak én maradok hátra. Csúszva fékezek és állok meg, de már a menümben turkálok, hogy előhalásszam onnan a teleport kristályomat. Kétszer is túltekerek rajta, mire végre a kezeim közé kerül és lelki szemeim elé koncentrálom a Kezdetek városát.
- Visszatérünk még. - mondom flegmán vigyorogva és megpödröm nemlétező bajuszomat, aztán elnyel a teleportáció kék animációja. Egy pillanat műve az egész és máris az első szint középpontjában találom magamat a városi forgatagban.
Körülöttem a társaim, kiket üggyel-bajjal tudtam csak idáig eljuttatni, de végül megoldottam és ha önzően hangzik is, de büszke vagyok magamra. Arcomra mégis inkább egy komorsággal átitatott maszk kerül, ami tanúskodik a kedvem hogyan-létéről.
Nem tudom hogyan reagálhatnék arra, hogy Himécske a nyakamba ugrik, így aztán csak egy erőtlen mosoly húzódik végig a számon, mely inkább annak szól, hogy látom: életben van, jól van.
- Nincs miért bocsánatot kérned. - és megsimogatom a lány fejét - Legközelebb mindannyian erősebbek és felkészültebbek leszünk... - mondom, majd figyelem, ahogy odatelepszik a két ébredező tagunk mellé megnézni őket. Hatból két emberre nem tudtunk számítani. Elég rossz arány...
- Örülök, hogy épségben vagytok. - s kezet fogok az íjásszal, aki nyomban előadja terveit a jövőre nézve. Reflexből arra pillantok, merre kezével mutat, s csak utána esik le, hogy bizonyosan a barlang felé irányította tekintetemet.
- Szerintem nem besétáltunk egy csapdába, hanem kijutottunk belőle. Minden esetre jobban hangzik... - mondom kacsintva. - Egyszer vissza fogunk oda menni és kifüstöljük őket. - Megnyitom a menümet és a barátlistára megyek rá, ahol hozzáadom az íjászt és megvárom, míg ezt viszonozza.
- Kalóz uram, téged is szívesen látnálak legközelebb. - nyújtok kezet a kalózunknak, remélve, hogy elfogadja az invitálásomat a jövőbeli visszatérésünkre. Neki is küldök egy baráti meghívót.

[Köszönöm a küldetést, nagyszerű volt! ]