[Jk küldetés] A recept

Egészen magasról látta a tájat, hegyeket, amibe egy vízesés ékelődött, lent a széles folyó mellett piknikező, halászó embereket, zöldellő rétet, néhány kósza álatott. Meglepő volt számára milyen élesen is látja a távolban lévő dolgokat, így jól körül is nézett. Pillantása a vízesésre húzódott, valami nem stimmelt. A vízzuhatag mögött egy emberi sziluett rajzolódott ki. Felettébb érdekes volt a számára, így tovább erőltette szemeit, ekkor mintha egész közel került volna a hegyhez, a vízfüggönyhöz, a lányhoz aki a vízhártyától eddig nem látszódott tisztán. A vízesés mögötti sziklán pedig önmaga állt és szitokszavakat árasztotta a süket nagyvilágra. A zuhatag miatt nem hallotta senki sem és úgy tűnt, neki ez pont jó így. Idegen volt önmaga számára. Nem értette ezt a dühöt, kétségbeesést, hogy kire és miért haragszik ennyire. Kívülről látta önmagát, és ő nyugodt volt, békés és értetlen. Közelebb libbent önmagához, - libbent, hiszen olyan volt, mint akinek nincs teste, se súlya se formája, csupán egy szellem, egy távoli kamerakép – ahogy közelebb ért, ismét önmagán keresztül látta a világot, a szíve pedig oly zaklatott lett, hogy lehetetlenség volt  bármit kihámozni belőle. Ordított, önmagával együtt, mígnem minden megállt, megdermedt. A vízfüggöny ami nehéz súlyként zuhant a mélybe is megtorpant, a levegőben lévő vízcseppek, a pára és az a síri csend. Felemelte a tekintetét és a víztükörben tisztán látta önmagát, egy pillanatra minden dühét elfelejtette. Oldalra pillantva is megállt az élet, mozdulatlan emberek, az égen repülő madarak is, mintha odaragasztották volna őket. A szíve ami eddig is hevesen dobogott, most az torkában érezte. Megpróbált a keskeny, de még biztosnak tűnő sziklán oldalra mászni, hogy közelebbről is megnézze, mi történt. Elérte a szélét és ekkor fedezte fel, hogy a szírt, ami eddig egyenlő volt a talajszinttel, most több méter magasságban húzódik és mélység tátong alatta. Megszédülve keresett gyorsan egy sziklában kapaszkodót. Tudta, ő nem mászott fel ide, most pedig valahogy biztonságban kéne földet érnie. Megfordult a fejében, hogy beleugrik a vízbe, de hamar elvetette. Tud úszni, de ennyire nem bízott magban. Kénytelen volt kapaszkodókat keresni és úgy lemászni. Úgy tűnt lesz elég és biztos kiálló kődarab, ami levezeti a magasságból. Így óvatosan, de határozotan nyúlt az egyik kiálló darabka után, majd a lábát biztosította be egy tágabb repedésbe, újabb kapaszkodó, amiről lecsúszott a keze. Sikítva zuhant háttal a mélybe, azt sem tudta víz, vagy kemény talaj várja majd.
Egész testében megremegve tért magához, kapaszkodókat keresve a takaróban, csak állmodta. Verejtékcseppek úsztak a homlokán, amit a nyitva hagyott ablakon át beszivárgó hűs levegő tett elviselhetővé. Sóhajtva üllt fel az ágyán, ekkor tűnt fel neki, hogy valami idegen tárgyat szorongat a kezeiben. Különös szerkezetnek tűnt, első ránézésre azt hinné az ember, valamiféle titokdoboz, de nem, az anyaga nem fa, nem fém, inkább valami kristály szerű. Mintha egy lágyan pulzáló led világította volna meg a közepét, amin egy különös jel volt feltüntetve. Felemelte és megérintette azt. Megdöbbenésére a saját hangja szólalt meg belőle, ami elég is volt ahhoz, hogy az ágyra hajítsa. Végighallgatta a mondatot, majd színes darabokra robbant. Ez volt a „wtf” pillanat csúcsa. A szilánkokat a tenyerével próbálta kitapogatni, de sehol egy darab nem maradt.
Kapcsolt. Az asztalon egy füzet és egy ceruza hevert. Először felírta, a tízes számot, ez maradt meg neki utolájra, visszafejtve, szint, majd egy név. Shakana. Nem tudta, hogy írják a Chaknát és pár pillanat múlva, valószínű a zavaró jelenségeknek köszönhetően meg is kopott az amit hallott. Artes céhház és Takada Hiroshi. Firkálta még fel a címszavakat. Feltűnt neki, hogy a füzetből pár oldal hiányzik, forgatta a lapokat, kereste a cetliket, de nem találta, végül annyiban hagyta.

Még korán volt, bárhova is elindulni. A piacosok is még csak most pakolnak ki, de visszaaludni sem volt már kedve. Így első körben megszámolta a pénzét. Még három napot tud fizetni a fogadóban, ezt könnyedén kiszámolta, ahogy látta levezetve a költségeit. Lesújtotta, az észrevétel. Főleg, hogy erős éhségérzete van amióta magához tért. Felkutatta a fiókokat, hátha talál valami ehhetőt, de semmi. Leérve a fogadóba, horrorösszegnek találta a reggeli menüket, de az olcsó ételekre is sajnálta a pénzt. Valamit ki kell találnia. Kerülte a piacot, félt, hogy meggyengül, akár a költekezés értelmében, akár egy bűnös cselekedett példájában. Kerülőúton jutott el a teleport kapuig, majd erőt vett magán és átsétált rajta. Utálta... Tudta, hogy működik, hiszen amivel napi szinten találkozik az átkerül a motoros memóriájába, automatizálva használja, sejti mi az, még ha pontosan elmondani nem is tudná. Így történt, hogy kristályokat nem sűrűn lát, mint dolgokat elpixeleődni sem, szerencséjére. A gyomra nehezen szokik hozzá a rántás szerű élményhez, amit a kapu okoz. Majd kidobja őt egy teljesen új helyen. A tízes szint. Nem emlékszik, hogy járt már itt. Elveszetnek érezte magát. Hatalmas város fogadta, nyüzsgéssel, ő pedig apró porszem volt a jelenlévők között. Nehezen, de előhalászta a térképet, majd megkereste rajta a céhházakat. Meg is találta azt, ami neki kell. Alig húsz perces sétának tűnt, de a látszat csalt. Bár valószínűleg a gyümölcsösbe tett rövid kitérőt azt aligha számolta bele. De legalább néhány almát a magáénak tudhatott az útra. Először ütődött darabokat  vett magához, de körbepillantva megállapította, hogy senki nincs a közelben, így párat a fáról is eltulajdonított. Az éhség nagy úr! Ezzel álltatta magát, de ahogy tudott eltűnt a terület látóköréből. Most már éhesen, de nem teljesen üres hassal érkezhetett meg céhház elé. Előkapta a füzetet, átolvasta a felírtakat, majd bizonytalanul belépett volna be a kapun, de egy láthatatlan fal megtorpanásra kényszerítette, amit egy rendszerüzenet követett, amely szerint ő mint illetéktelen nem léphet be. Nem tudta mit várjon egy céhtől, járőröző tagok, őrök, csapdák? Valami csengőt, vagy jelzőrendszert keresett. Ha talált, jelzett ha nem, pedig talán elég sokáig várt, hogy mozgásra legyen figyelmes.

- Szia. – Kezdett bele határozottan, majd ez a lendület egy pillanat alatt elszállt.
- Takada Hiroshi küldött, hogy Shakanát keressem. – Nagyon rosszul hangzott, elképzelése sem volt ki az a Hiroshi aki őt ide küldte és miért... de csak úgy tudhatta meg, ha belevág a dologba.