[Küldetés] Személyiségzavar

- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne hozzáfűzni amit hozzátennék - jegyeztem meg kissé fintorogva, a fejeben visszhangzó keresetlen szavakkal.
Afton szobája hasonlóan fest, mint az enyém. Nincs túl sok holmi, és nincs túlságosan belakva sem a tér. Vajon mostmár végleg letelepedett itt?
- Igazán nincs mit restellned, nem a te hibád. - válaszolok. Ennyi nap után egyszerűen nem tudom azt feltételezni, hogy bármi szándékosság volt benne. Miért is lett volna? Hiszen épp úgy nem tetszik neki a helyzet, ahogy nekem sem. - Nagyon jó házigazda vagy - vigyorodtam el a helyzet érdekes interpretációján.
- Megpróbálom otthonérezni magam, ne aggódj - igyekeztem megnyugtatni, bár erősen kételkedtem hogy bármit megkívánnék ebben a helyzetben. 
És mivel tengernyi időnk volt, és... a csend nem éppen a barátom mostanában, igyekeztem fenntartani a beszélgetést. Kérdezgettem az időjárásról, hogy melyik szinten találja a legkellemesebbnek a viszonyokat. Aztán arról, hogy vajon melyik állatot kedveli a legjobban, és mit gondol az Aincardi megjelenéséről ezeknek, és végül azt is, hogy melyik volt ezt leszámítva a leghajmeresztőbb kalandja idebent. 
Ha az egyik téma kifújt, felhoztam egy következőt, egész nap csak pár percre engedve, hogy csend legyen. Ebben persze benne volt az az idő is, ameddig ittunk pár kortyot. 
Végül egészt addig próbáltam fenntartani a beszélgetést, ameddig elaludtunk.
Furcsa álmom volt. Nem, ennyi együtt töltött nap után nem az volt a furcsa benne, hogy Afton is benne volt. Sokkal inkább az, hogy nem rémképekben szerepelt, hanem egy egyszerű, vidám együtt töltött délutánban. Régen volt ilyen pihentető álmom.
Afton hangja elsőre mintha az álmomban szólalt volna meg, így betelt jópár pillanatba, mire eljutott a tudatomig az értelme, és csak ezután nyitom ki a szemem. Egyáltalán nem kényelmesen, nem is túl vidáman.
Jóreggelt. - köszöntem kurtán, a kérdése nyomán is gyors önvizsgálatba kezdve. Kezek működnek, a lábaim is, a fejem is. Ura vagyok a mozdulataimnak. Ez jó. Viszont...
- Ha ideteleportáltak, akkor közben át is öltöztettek, mert nem így feküdtünk le az avatarommal... - értettem egyet Aftonnal, hogy ez még nem jó. Megpróbáltam a menümet is lenyitni, de... Hiába. Bingo. Nem, ez biztos hogy nagyon nem jó még.
- Ha nem haragszol, azt hiszem sürgősen utána kell néznem az avataromnak - mondtam Aftonnak, bocsánatkérő mosollyal, de... Alig kartávolságon kívül érve egyszerűen nem tudtam tovább menni. Ökölbe szorított kézzel fordultam vissza és akartam tehetetlenségemben belerúgni az ágy sarkába. De ahelyett, hogy ellenállásba ütközött volna a lábam, egyszerűen átsuhant az ágyon... Mi a...
- Most komolyan... Valami szellemet csináltak belőlem? - fakadtam ki, már nem annyira dühösen, mint fáradtan ettől a sok szerencsétlenkedéstől.
Közben az üzenet is megérkezett, és Afton majdnem szó szerint az én gondolataimat mondja ki.
- Szerintem jobb ez így, de nekem is kezd elegem lenni. Menjünk, de a biztonság kedvéért írj Enherielnek, és Quentinnek, hogy nem tudok nekik írni, de én kérem hogy engedjenek be egy fontos ügyben. - bólintok.
- Soha jobb lehetőséget az észrevétlenül kislisszolni - értek egyet a gyors indulással is, követve a férfit a kellemetlenségek elkerülése érdekében.

Kérem a játékosokat, hogy folytassák a küldetést.