[Küldetés] Játékról-játékra 2.0

Mit is csináltam pontban akkor? Délután kettőkor?
-SAKUUUUCHHIIIIII Gyere már ki onnan!-ordítoztak a többiek felváltva dörömbölve az ajtómon, amikor én éppen lustálkodós napot tartottam. Tudjátok milyen szép dolog a SAOban amikor kizársz valakit? Éppen aludnék kényelmesen az ágyamban, ahol éppen mindenem megvan ami kell... Egy kis finom tea az ágy mellett kis kancsóban, egy kis nassolni való, meg természetesen a legújabb kiadásai a kedvenc mangámnak. Hogy honnan szereztem? Mostanában egyre többen kezdenek el idebent ilyeneket csinálni, jómagam és gondolkodtam azon, hogy kéne írnom egyet, de szerintem nem lennék annyira jó író hogy menjen a dolog...-ekkor hallottam meg kintről egy gyanús hangot:
-Simán csak kulccsal zárta be, mert nincs lila fal, megyek hozom a pórkulcsot!-hangzott el az egyik okosabbtól. A francba. Ha így haladunk még a végén bejutnak és vége lesz a lazítós napomnak. Miért kell szekálniuk minden nap valami hülyeséggel? Miért nem hagynak nyugton?-közben az ajtón újabb dübörgések hallatszódtak még egy pár másodpercig, majd egy idő után abba maradt. Átvette a helyét a zár nyitódása, én meg már felvettem volna a harci pózt, amikor hirtelen valami megjelent előttem. De nem értem éppen rá ezzel foglalkozni, mert három hölgy éppen felém rohant dühös arccal, amikor a kék teleport fénye körbeölelt....
Sosem örültem még ennyire egy teleportnak.
A következő pillanatban amikor eloszlik előlem a fény egy fura szobában ébredek fel. Felülve először a falakon nézek végig, majd a mellettem lévőkön. Hmm mintha a saját szobám lenne, de nem rémlik, hogy ilyen bandákat hallgattam volna... pláne hogy ott inkább a kedvenc játékaim plakátjai vannak nem az együtteseké. Na meg ki ez a csaj? Emlékeznék rá, ha ismernék egy ilyen személyt, azt hiszem...- kelek föl az ágyból ránézve a robotra, ami egy kicsit meglepett engem... Na meg az is, hogy a csaj aki szemet gyönyörködtető, milyen gusztustalanul beszél. Mintha egy bomba csaj fogná és elkezdene cigizni, legalább annyira hangulat gyilkoló. Szóval ha abbahagyja a rinyálást, akkor ideje lenne kideríteni mi a helyzet.-néztem a csajra kicsit kiábrándultan, hogy miket beszél, de végre amikor leül a gép elé csend lesz...
- Köszönöm jól vagyok... bár vannak az emlékeimben kisebb foltok... mondcsak hol vagyok? És ki ez a csaj?-nézek a robotra kedvesen. Ha tippelnem kéne vagy valami fura helyen keltem fel kint... vagy ami valószínűbb a teleportból kifolyólag, hogy egy SAOs szerepjátékos részben lehetek... egyiknek sincs még meg az alapja, de addig is ne essek ki a szerepből!

// belopódzik csöndesen, míg nem figyelnek owo //

Hosszú a nap. Ezt mondják. Dolgom van, hisz nem látod, milyen elfoglalt vagyok? Ezt mondják. Nem látod, mennyi dolgom van, hagyj békén! Ezt mondják. Nos... én nem mondom ezt. Mert én bizony nem dolgoztam, nem volt semmi dolgom és igazán elmenni se akartam sehova. Épp ezért lehetséges az, hogy délután kettőre, már jócskán az ágyban durmogok. Ez ilyen. Engem nem hoz lázba minden csak úgy. Vagyis igen, de néha egyszerűen csak benyomom az off gombot, így a fejecskémben és képe vagyok az egész napot átaludni. Jó mondjuk, utána három napig szinte lelőni se lehet, de attól függetlenül, na… ha egyszer elkap az álom manó, akkor onnantól KO van.
Már jócskán kilence órája aludtam, nagyjából 1-2 lehetett (késő estig kinn voltam a városba és azóta alszok, hisz csak hajnalok óta vagyok itthon). Hogy őszinte legyek… semmit, de az égvilágon SEMMIT nem vettem észre a hirtelen jött változásról. A párnácskámat ölelgetve szuszogok tovább és bár a teleportáció nyomán, sajnálatos módon az ágyra egy kis… zavart állapotba kerültem, amitől nemsokára, szépen… lassan… álmatagon… elkezdtem lefelé csúszni. Viszont még ez sem volt képes felkelteni, ahogy a közelembe folytatott diskurálás sem, sőt nagy eséllyel, ha nem vesznek észre és nem keltenek fel, nagy eséllyel még az se fog feltűnni, ha a fejem a padlónak koccan finoman, ahogy végül teljesen lecsúszok. Hozzá vagyok már szokva, hogy reggelre már nem igazán az ágyamba vagyok, mire felkelek… anyu szerint néha olyan lehetetlen helyzetekbe talál rám reggelente, hogy csak csoda, hogy eddig még nem állt be sohase semmim. De hát… én ilyen vagyok… Ha ébren vagyok egy pörgős atomerőmű, alva pedig egy vastag farönk egy sáros part szélén…

Hmm egy főszereplős játék, amiben valaki a központi személy lesz, a többiek meg inkább kísérők? Eléggé egy régi co-op kampányra hasonlít ez a dolog.-álltam egy kicsit kiábrándulva a szavakon, amiket kaptam.-Valószínüleg összerakhattad, hogy az ismerősei vagyunk...-mondtam a robotnak, majd a fura káromkodós csajnak súgtam:-Maradjunk ebben, nem akarom, hogy a robot bepánikoljon és kihívja a rendőröket ránk vagy valami...-majd kicsit hangosabban folytattam:-Nagyon vicces komolyan, nyílván mindenki vágya az, hogy az első halott legyen. Amúgy...-böktem rá a fetrengő csajra:-Ha ő nem lenne ennyire hangos azt hinném, hogy már halott...-mondtam miközben elkezdtem egy kicsit kinézni az ablakon. Ez nem a valóság ez már teljesen biztos. Repülő autók még nincsenek odakint én meg ezt tudom, lehet ők nem... és lehet erről szólni is kéne...-pillantottam rá a két lányra, majd akaratlanul is a mellkas tájékára kóboroltak a szemeim egy pillanatra. Egészen csinosak mindketten, még talán azt is megengedem magamnak, hogy bombázónak hívjam őket, de sajnos az ébren lévő jól elásta magát... Egy nőnek nem kéne káromkodnia. Így egy picit... na jó ne kerteljünk nagyon elvesztette az érdeklődésemet a jelleme... Nem is értem, hogy a szülei hogyan engedhették neki, hogy ilyen legyen, vagy talán a sok idebent töltött idő miatt lett ilyen? Megráztam azonban a fejemet és a szobát kezdtem el megvizsgálni érdekes dolgok után. Ha pedig van ajtó akkor azon is kinézek hogy azon túl mi lehet. Egy pillanatra majdnem ottragadt a tekintetem, de sikeresen visszahúztam magamat. Még a végén valami perverznek fognak hinni. Amúgy meg ez a szoba elé fura így magában, vajon mi lelhető fel odakint?-futtottak a gondolatok a fejemben közben.

Turing meglepetten pislog kettőt Sakuzo állítására, majd megrázza a fejét és szinte pánikolva, kezeit felemelve magyarázkodni kezd.
-Persze, persze, gondoltam én. Egyszerűen csak... különös dolog. De, ha tudtok segíteni a küldetésünkben, annak nagyon örülök. -mosolyodik el szélesen, még egy ehhez tartozó kis hangeffektet is kiad, hogy kifejezze örömét. Mikor Riko kérdez a jelszó felől, felé fordul, megrázza a fejét, és arca helyén egy pillanatra egy felkiáltójel villan fel.
-Az a te laptopod, nem igaz? Akkor tudnod kéne a jelszavadat. Én nem fogom tudni, mert nem vagyok a te személyi segítőd, nincs semmi hasonló információm rólad.
Majd lévén kezdi úgy érezni, hogy valami komolyan nem stimmel, és Miko is magánakcióba kezd, legalább bebizonyítva, hogy nincs semmi baja, Turing hátrálni kezd egészen a falig.
-Itt valami komolyan nem stimmel. ----, tényleg elfelejtettél mindent? Hát hiába volt eddig az egész? Ki fog nekem így segíteni megkeresni Haydent?

Sakuzo a szobában körbenézve észlelheti, hogy igen, lehet azért interaktolni pár elemmel. Lehet vizet engedni a furcsa szagú mosogatóba, van egy haldokló páfrány az ablakban, meg lehet nézni a posztereket és fel lehet venni egy különös formájú szemüveget. Ha ezt megteszi, kiírja a rendszer, hogy a szemüveg így hang- és képhatásokat társít az egyes elemekhez, de valamiért "nem kompatibilis a jelenleg használt rendszerrel". A lépcsőn kinézve egy átlagos, téglából épült lépcsőházat lát.
-O-Oo -Turing ekkor ismét felvillantja a felkiáltójelét egy pillanatra és döbbent arccal fordul Riko felé. -Valaki belépett a lépcsőházba, ----! Egy rendőr! Ha minden igaz, ide tart. Mi legyen, mit tegyünk?

/mivel rettenet sokat volt várva rám, egy egész hónapos határidőt szabok én is. Utána visszatérnék a másfél-két hetes határidőkhöz, hogy haladjunk. o/ /

Amikor a csaj elkezd vádolni egész egyszerűen kiakadok.. Még csak védekezni sem enged... szimplán... ez kretén... ennyi nem lehet vele mit tenni.-szét is tárom a kezeimet egy pillanatra, majd kissé szánakozva nézve rá, húzom meg a vállamat, figyelmet szentelve az igazán fontos dolgoknak.-én segítek ha úgy van... bár kezd kicsit zavarni, hogy senki nem tud semmit...-nézelődésem pedig úgy tűnik sikerrel jár, főleg úgy, hogy kizárom a többieket. Megfogok egy szemüveget, ami furcsa dolgot ír ki, erre nem is a társaim figyelmét hívom fel, hanem inkább a robottól kérdezem meg:
-ezzel meg mi a baj?-kérdezem tőle a kissé furcsa csaj után... A másikról meg gőzöm nincs mit csinál... de igazából... bakker...
-Egy rendőr? Nos szerintem először is tudni kéne, hogy barát vagy ellenség, amíg nem tudjuk nem kéne bántani. Amúgy tőlem mehetsz szimatolni, de a gépen kívül itt csak a szemüveg van ami érdekes, kivéve, ha a poshadt vizű csapot is belevesszük.-mondtam végül nekik teljesen nyugodtan. Így is úgy is hülyeség lenne nekimenni a rendőröknek, még akkor is ha ellenségesek. Szóval nem igazán értem, hogy mit vár a robot tőlünk... Milyen kár, hogy nem emlékszem a klasszikusokra! Ha emlékeznék valamire ami segíthet... Bármire... egy kis jelre is. Amúgy...-nézek ki az ablakon, hogy találok-e ott egy tűzlétrát, vagy mondjuk egy kötelet? Másnem futni tudni kéne valamerre nem? Ha van itt egy lépcső, vagy létra, akkor ha nem kéne a zsarukat fogadni is eltudunk futni. Szóval remélem van másik kiút...-nézek vissza a többiekre aggódóan. Csak akkor tudnak minket követni is... Király. Miért nem lehet egyszerű semmi sem?

Na basszus! Pont amikor beindult volna a kaland! A fenébe!-káromkodtam magamban, miközben a felugró ablak és a teleport átvitt valahova máshova. Pedig igazán fun dolognak tűnt, hogy egy olyan városban voltam... Mekkora királyság lett volna ha ott ragadok? Olyan cyberpunk beütése volt az egésznek.-gondolkodom, miközben a körülöttem lévő tájat fedezem fel. És akkor most egy posztapokaliptikus világ? Menő!-néztem rá a fura fára, majd a két mellettünk álló fickóra terelődött a figyelmem. Persze nem én voltam az első aki felelt neki, hanem az a csaj, aki sokat káromkodik... Red? City? Nem halottam róla.. pedig aztán elég sok játékkal játszottam, lehet ez valami szar körökre osztott harcolós lenne akkor? Azokat sosem bírtam... Vagy ami rosszabb... talán valami romkom.... Pfff... De ez a fa és a világ vége nem ugrik be sehonnan. Remélem, hogy ezt egy picit jobban megismerhetjük, mint az előzőt, és talán akkor majd ki is fogom próbálni a játékot, egyszer...-gondolkodtam magamban, miközben keresztbe tettem a kezemet és ha volt valami aminek neki tudtam dőlni háttal, akkor megtettem:
-Na nem mintha az okát az orrotokra kellene kötnünk rögtön nem? Meséljetek ti is valamit, ha már egyszer ennyire borzalmas ez a hely!-mondtam annyira lazán amennyire csak tudtam egy mosollyal az arcomon. Hátha így kiböknek valamit, ami nekünk is a célunk lehet... valszeg... Mondjuk valamit lootolni, vagy valamit megölni... valakit megkeresni...-gondolkodtam el a zseniális tervemen. Mondjuk mindre volt forgatókönyvem is. A lootolásra véletlen mi is azt keressük... a személyre is, ha meg meg kell ölni valakit, akkor azon akarunk bosszút állni a kismacskánk miatt. -nem olyan rossz terv ez, legalább a főszálra léphetünk.

A fehér hajú srác széttárja karjait, mosolyogva perdül körbe, láthatólag tetszik neki Rikomono viselkedése. Végül egyik kezét behajlítva meghajol előtte, de nem veszi le róla a szemeit.
-Üdvözlet Red Grave City-ben, ez így van! Az a fa pedig egész pontosan egy Qliphoth fa.
Egy laza ugrással a korlát tetején terem és csípőre tett kézzel figyeli a látványt.
-A nevem Nero. Ez a csontkollekció meg V.
V, a furcsa nevű, vékony alak végül felkel ülőhelyéről, nehezen a botra támaszkodva. A hatalmas madár a vállán kissé széttárja éjfekete szárnyait, és meglepő módon elneveti magát, ahogy csőrét kitátva megszólal.
-Csontkollekció! Heh, találó azért, meg kell mondjam! Már nem is tudom, V, nem akarod kicsit lezúzni a fejét, ha már így beszólt?
A fekete hajú csak somolyog egy sort az orra alatt, fejét kissé megrázva, és Nero mellé lépdel a maga lassú módján. Mikor megszólal, a hangja halk és fáradt.
-Be kell jutnunk a fába, és legyőzni Urizent. Jobb, ha ti nem keveredtek ebbe bele. -kinyitja a másik kezében tartott könyvet és megfordul. -Bár, félek, már késő. Társaságunk van, Nero.
-Végre, már pont kezdtem unatkozni! -kuncogott, ahogy leugrott a korlátról és arra fordult, amerre V.

Egész csapatnyi Empusa rohan felétek nem is oly messze, vannak köztük repülő, zöldes színűek is. Legalább tapasztalhatjátok, hogy a harcrendszer ezúttal nem hasonlít a SAO-ban megszokotthoz, fegyvereitek nem reagálnak semmilyen spéci mozdulatra, csak arra, amire önerőből is képesek vagytok.

Feladat: Legyőzni a nagyjából 12-15 démonból álló csapatot. Szabad kezet kaptok, hogy ez miként írjátok körül, de értékelem, ha szép leírást kapok a csatáról. A zöldek képesek gyógyítani sérült társaikat a potrohukból kilövelő folyadékkal. Nero alig 2-3 profi vágással képes elintézni egyet és villámsebesen a következőnél is terem, V ellenben hátul marad, a madárral együtt. Botjával a földre koppint, mire ébenfekete párduc emelkedik ki az árnyékából és rohamozza meg a démonokat, hasonló hatékonysággal, mint Nero. A fehér hajú démonvadász ellenben figyel rátok is, és ha bajba kerültök, akkor ott terem és levágja a gondot okozó empusát.

Határidő: 05.10.

-Üdv Sakuzo vagyok!-intettem egyet nekik barátságosan, bár nem igazán tudtam most hova csöppentem. A Nero név beugrik, de nemtűnik tengeralattjárósnak... Szóval passzolom, hogy miről lenne szó itt... Úgy néz ki a gamer mivoltom most cserben hagyott, kivéve, ha olyan játékról van szó, amit nem akartam játszani a túlhypeolás miatt... Akkor bizony RIP nekünk, mert gőzöm nincs mire akarnak rávezetni...-persze a gondolataim közben nem állt meg a világ és arra lettem figyelmes, hogy ez a V és Nero elég jó barátok lehetnek... De hogy minek akarnak abba a fába eljutni annyira?
-Ki ez az Urizen? És köze van ahhoz a sok kis ponthoz ott?-kérdeztem közben, miközben megerősítést nyert, hogy igazából ellenségek lesznek... Úgy jó pár másodperc eltelik mire leesik, hogy a képességeim nem működnek... elég hülyén nézhettem ki, amikor mondogattam a semmibe, hogy Air Dash és Slice meg ilyenek... de mivel nem történt semmi, így rájöttem, hogy kénytelen vagyok a játék segítsége nélkül harcolni... Bármennyire is nehéz lesz a hátamon a szárnyakkal meg mindennel...
Bár ahogyan nézem az a páros elég jól tolja a harcot, lehet nem kéne lemaradnom!-Léptem előre a játékban megtanult szárnymozgatással pedig igyekeztem most is generálni felhajtó erőt, és bár óvatos voltam, mert a fizika is máshogy működött, szerencsére picit fel tudtam szállni... mérhetetlen szelet generálva magam alatt...
YOSH! Menni fog ez!-törtem előre egy szárnycsapással egy izé mellett, aminek kapásból a szárnyát vágom le, hogy a földre essenek, így szerezve meg magunknak a légi fölényt legalább... Nem fogok leszállni és a másik húsz közé lemenni, ha nem muszáj, teljesen jogosan, arra ott van V meg Nero, meg az a fura csaj...
Minden esetre bátrak a szerencse, a gyáváké meg a holnap, így én szépen repdestem fent és sorban szedegettem le a repülő zöldszárnyúakat, hogy lent könnyebb legyen a helyzet, majd ha végeztem velük, akkor próbáltam nagyon profi módon landolni a hátuk mögött és szépen a fegyveremmel vagdosni el hátulról a lábaikat. "A legjobb ellenfél a földön mozdulatlan."

A küldetést a felek kérésére minimum szeptemberig fagyasztom. Jutalmazás majd a küldetés zárásakor érkezik.