Al és Hina közös lakrésze

by **Hinari** Csüt. Feb. 09 2017, 00:38

A lakótér két szinten foglal helyet. Az alsó, korábban Hinari lakrészeként funkcionáló rész Alex beköltözése után át lett alakítva; ez lett az úgynevezett társalkodó helyiség, ahová Hina és Al az ismerőseit, barátait hívja. A nappali egyben a zeneterem is, kiegészítve egy bárpulttal, hogy jobban szóljon a muzsika, a rendszer által maximálisan hangszigetelt falak pedig kellő biztosítékot adnak rá, hogy a dolgozószobáig egyetlen dallam se érhessen el, zavarva az esetleges ott folyó munkát. Ebből a szobából lehet eljutni a felfelé vezető lépcsőig, melyet, amennyiben akarnak, Alex és Hina a menüjükből képesek lehívni.

Alsó szint
Felső szint

A felső szint kettejük privát lakrésze. Alapterületét tekintve nagyobb, mint az alatta lévő, és egyetlen, nagy erkély tartozik hozzá. A lakórész a harmadik emelet egy a díszteremmel ellentétes szárnyon lévő folyosójáról nyílik; és japán szokásokhoz híven a tágas nappalit egy nagyjából harminc centis fellépő választja el az előtértől; ebbe a lépcső is beletartozik. A konyha egybe van nyitva a nappalival, az erkélyhez legközelebbi pultrészénél pedig egy ablak is ki van alakítva, hogy már a konyhából is ki lehessen adni bármit, amire csak szükség lehet odakint. A többi ablak a plafontól a padlóig ér (valahogy így), az erkélyre egy hatalmas tolóajtón keresztül lehet kijutni. A nappaliban egyébként a kanapé és az ahhoz tartozó kisasztalon kívül (a folyosóval azonos fal mellett) több könyvespolc is található, illetve itt-ott-amott elszórva babzsákok, melyeket - a többi, szabályosan elhelyezett bútorral egyetemben - Alex előszeretettel tologat.
A nappaliból nyílik a fürdő és a hálószoba is; utóbbinak külön kijárása van az erkély egy kisebb részére, amin egy különálló napágy várakozik, ha valamelyiküknek éppen ott lenne kényelmes a pihenés. A nagyobb erkélyrész ezzel szemben úgy lett megtervezve, hogy Nestor kényelmesen elférjen, sütkérezhessen rajta, sőt, fejét a tolóajtón bedugva a tűzsárkány még a benti eseményekben is részt tud venni - egyedül arra kell figyelnie, hogy közben ne törje el az asztalt és a székeket, ha alkalomadtán Alex vagy Hina az erkélyre is lehív belőlük egy-egy szettet.

by **Leonard** Kedd Ápr. 30 2019, 23:48

Husvét reggelén Hina vagy Al belebotolhat az ajtajuk elé támasztva egy méretes tojásba, ami jól láthatóan műanyag, és a felénél szét lehet pattintani. Ha ezt megteszik, egy nadrág kerül elő belőle. A tojáson a Nestor felirat olvasható.

by **Leonard** Szer. Jún. 05 2019, 18:15

Leo megfigyelt és kivárt. Kevés sikerrel. Mivel a napja jó részét ő maga is küldetésezéssel meg mobolással töltötte, nem tudta minden idejét rászánni, ám amikor a Palotában tartózkodott, rendszeresen téblábolt az étterem körül meg a folyosókon. Ilyenkor a mapja meg volt nyitva többnyire, Hinari és Al pedig rendszeresen a fiúba futhattak, miközben közös vacsorakészítésre indultak, vagy csak sétálni a kertbe. Ez nem volt véletlen. Leo pedig ilyenkor kifejezetten bosszús volt, mert bárhogy próbálkozott, soha nem sikerült pont úgy elkapnia a lányt, hogy magában legyen. Persze meg is kérhette volna rá, de az úgy nem volt az igazi. Az elvesztette volna a spontaneitását. Nem mintha ebben bármit nevezhettünk volna rögtönzöttnek, de úgy akarta feltüntetni. Valójában már jó ideje agyalt a dolgokon, pontosabban szólva azóta a legutóbbi kazamata óta. Azóta nem is vettek részt másikon. A fiú meg csak törte a fejét, de csak nehezen jött rá, mi lehet a baj, és fogalma sem volt róla, mi volna a megoldás. Nem értett a nőkhöz, egy dolgot viszont tudott; mindig meghatódnak az őszinteségtől meg az ajándékoktól.
Így tehát az egyik nap döntésre jutott. Aznap este egy Hinari feliratú, virág alakú dobozt helyezett el a céhvezér lakrésze előtt, masnival szépen átkötve. Persze az ügyes munka nem az ő kezét dicsérte, de arról Hinarinak nem kell tudnia, hogy Szophie keze van a dologban. Meg a dobozban található ízletes csokoládék elkészítése mögött is. Nem, a lányhoz csupán egyetlen dolognak kellett eljutnia, méghozzá úgy, hogy Alex se sejtsen semmit, és a feladó nevét sem írta rá sehová. Szophie sem tudott semmiről, hiába kérdezősködött. Egy idő után feladta, és csak felírta gyöngy betűkkel az üzenet szövegét a doboz tetejére belülről. Leo is ismerte az angol abc-t, de az írása csapnivaló volt ezen a téren. Az üzenet is összeszedetlen volt. Valójában azt sem tudta, mi a probléma pontos forrása. Csak sejtése volt, ami a reakciókból nagy nehezen összerakott. Nem tudta, ez elég lesz-e a megbocsájtásra, ám egy próbát megért.
A dobozkában ez az üzenet állt:

by **Hinari** Hétf. Jún. 29 2020, 23:29

Chancery

Előzmény

Az első emeleti szobából néztem a férfi alakját, ahogyan az egyre kisebbé zsugorodik, majd végül eltűnik a szemem elől. Hallgatózás híján nem tudtam, mit mondott a férfinek és Álomkelőnek, de a tegnap esti események fényében volt sejtésem róla. Erről pedig muszáj volt beszélnem velük.
Tegnap... tegnap döbbenten hallgattam végig a beszámolót a bikaszerű lényről, a teremmel, ahol a kristályok nem működnek és arról, milyen kevésen is múlt tulajdonképpen a lány élete. Szemeim könnyesek lettek és felhúzva a térdeim fakadtam sírva a kanapén, arcomat Alex mellkasába temetve. Nem érdekelt, hogy Afton és Álomkelő mit szól hozzá. Elegem volt a szerepekből, hogy mindig erősnek kell látszani. Nem. Nem. Persze azért megköszöntem az információkat újdonsült céhtársamnak és bejelöltem a térképen a kazamatát, ami Chancery utolsó pixeljeit rejtette - a helyet, ahová soha nem szabadott volna belépnie az idomárlánynak - de mindezt inkább monoton mozdulatokkal, mintsem határozott szándékkal. Üres voltam én is; akárha Álomkelő szemén át néztem volna a világot.
Eszembe se jutott, hogy megnézzem Chan nevét a listán - egészen másnapig.
- Gyertek csak beljebb - léptem félre a küszöbről és kínáltam őket hellyel és tejjel, csakúgy, mint előző este. Arcom nyúzott volt a kevés alvástól és szemeim könnytől kipirosodottak, de arcomon már mosoly bujkált. Tudtam, amit ők; Chancery nem halt meg. Töltöttem teát magamnak és kávét Aftonnak, majd leültem melléjük és ha hagyta, Álomkelőt simogattam közben: megnyugtatott a sűrű, selymes bunda érintése.
- Mit mondott nektek a japán férfi? - tudakoltam kíváncsian és kortyoltam egyet a teámból.

Álom rögvest beslisszant a résnyire nyitott ajtón is - őt nem kellett hellyel kínálni, elfoglalta azt magának, kecsesen huppant fel oda, ahova majd hamarosan Hinari is leül. Afton már ennél kimértebb volt, meghajtotta a fejét a céhvezér előtt, és annak mosolya egy kicsit az ő száját is felfelé mozdította, még ha most nem is oly őszintén, mint ami alapvetően jellemző rá.
- Üdvöz-lehelletem.
Na, azért a humorérzék még megmaradt valamennyire, még ha most kicsit... halkabb is, mint a megszokott. A kávét is csendesen köszönte meg, majd helyet foglalt Hinarival szemben, ügyelve rá, hogy nehogy a "herceg trónját" kaparintsa meg; igaz, ez is már inkább egyfajta poén volt a számára Sil figyelmeztetése óta. Ahogy kortyol egyet a kávéból, egy pillanatra meg is dermed, miként eszébe jut az a két ember, akik miatt egyáltalán itt lehet. Eru! Chan volt Eru mentora... mi lesz ezek után vele?
Álomkelő összekucorodik a nő mellett, lábait maga alá húzza, a tejjel egyenlőre nem foglalkozik. Lehunyja a szemét és élvezi a simogatást. A kérdés hallatán Afton felnéz, majd megdörgöli a borostáját. A hazugság nem kenyere, sosem ment neki igazán, de a fickó azt kérte, inkább ne mondják el senkinek, mi történt. Végül sóhajt egyet és választja az arany középutat.
- Azt kérte, ne áruljam el. Chan érdekében...
~Nincsen semmi baja. Valahogy túlélte, csak a játék ért neki véget. Kint vár.~
Afton majdnem leejtette a kávét, ahogy kissé szigorúbb pillantást vetett a macska felé. Amaz csak hátrafordította a füleit.

Arcomon még a mosoly is kicsit vidámabb lett a vicc hallatán: örültem neki, hogy Afton még ebben a helyzetben is megtalálja a jókedv forrását. Leültem Álom mellé és kérdeztem, igazából csak mert... érdekelt, hogy válaszol-e egyáltalán. És felelt is, habár pont olyasmit, amit a helyében én is tettem volna. Bólintottam és már szóra nyitottam ajkaim, amikor fejünkben megszólalt Álomkelő hangja. Elnevettem magam a macska szókimondására és gyengéden néztem le rá, majd fordultam újra a férfihoz:
- Semmi gond, én is tudok róla - mosolyogtam csillogó szemekkel - A barátlistán is szürke a neve fekete helyett és a Black Ironban sincs kihúzva - tettem hozzá és csakhogy bizonyságot nyerjek, megmutattam a listát Aftonnak. Sok volt a fekete ott, akiket benthagytam, de Chancery neve szürkén villódzott közöttük. Sóhajtottam és egy mozdulattal bezártam a menüt.
- És arról is tudok, miért került oda a halál helyett, bár ezt a szemüveges gondolom nem kötötte az orrotokra - húztam el a szám szélét és tűnődtem el, hogy vajon nekem van-e jogom elmondani így.

Afton eleinte szóhoz sem jut... igazából szó szerint. A kávé csilingelve tér vissza a kis tányérkára, ahogy még közelebb is hajol kissé, mintha jobban akarná látni azt a listát. Fekete... és szürke. Chancery neve így leírva pedig egyébként is különös érzést kelt benne. Tényleg mintha... valami direkt sodorta volna őt a lányhoz. Mintha direkt történt volna az, hogy egymásnak ütköztek és telifröcskölték magukat kávéval. Az a nevetés... az a zavart kuncogás, sosem fogja elfelejteni.
- Nem, arról nem mondott semmit - rázta meg végül a fejét, ahogy visszadőlt ülőhelyére, kissé döbbenten. Megigazította a lecsúszott szemüveget, figyelve Hinari arckifejezését, ami alapján pont azon töpreng, hogy elmondja-e. Ő maga végül csak vállat vont.
- Talán nincs közöm hozzá, ne aggódj. Ha jól van ott, ahova került, akkor máris nyugodtabb vagyok, sokkal. Csak... ezek szerint aki fekete, az valóban...
Hangja kicsit elhal, ahogy ezt mondja, összekulcsolja a kezeit és rátámasztja az orrát. Remélte, hogy valójában csak kiloggolnak az emberek és nincs semmi baj, de... ez így más értelmet ad mindennek. Oh, Sugar, hála az égnek, hogy nem csatlakoztál a játékba. Álomkelő továbbra is lehunyja a szemét, már-már talán úgy tűnt, elalszik... majd olyasmit tett, amit talán soha, vagy ki tudja, kettesben Chanceryvel. Dorombolni kezdett. Halkan, mint valami távoli kis motor, de egyértelműen dorombolás.

Apró grimasszal ráztam meg a fejem és a mozdulat végül sóhajtásba torkollott:
- Pontosan nem tudom, hova került, de... - akadtam el; hirtelen fogalmam sem volt, hogyan folytassam - Az biztos, hogy él - fejeztem be végül, Afton következtetésére viszont csak szomorúan bólintani tudtam:
- Nem mindenki olyan szerencsés, mint ő - mosolyodtam el végül - De azt akartam, hogy tudd, hogy nem ez a realitás. Kevesen vag... vannak, akik utoljára nem NerveGeart tettek a fejükre. Azok élik túl - osztottam meg vele, miközben kezem újra és újra végigsimította Álom fényes bundáját - A többiek sajnos... nincsenek többé - néztem ki az ablakon, Álomkelő viszont engem is meglepett és ki is zökkentett kavargó gondolataimból. Elmosolyodtam; eddig talán sohasem hallottam még őt dorombolni.
- Ha a férfi arra kért, hogy ne mondj semmit, tégy úgy - tértem aztán vissza a lenti eseményekhez - Engem is kértek már dolgokra. Ők segítenek - mosolyogtam rá és arckifejezésem jelezte felé, hogy többet én se mondhatok, vagy legalábbis nem így és nem itt. Túlságosan is közeliek voltak az események ahhoz, hogy az adatokat ne figyeljék és nem akartam bajba keverni senkit. Sem Aftont, sem a csoportot, sem pedig Chan vagy akár a saját családom. Naithen beszélt a szerződésről, amit aláirattak velük. Ez a játszma minden volt, csak nem játék.
- És, hogyan tovább? Álom itt marad veled? - váltottam aztán témát és ittam ki a csészémet majdnem egy hajtásra.

Hinari, ha úgy vesszük, most szerencsésnek is mondhatja magát. Afton kissé félredönti a fejét, és egy picit szándékosan hagyja, hogy az elméje elkalandozzon, elemezni kezdjem, megfigyelni az apró kis jeleket, apró gesztusokat, azt a bizonyos elharapott mondatot. Ő maga viszont egy jelét sem adja annak, hogy bármit is felismert volna. Tehát... páran valamikor valamilyen módon új sisakot kaphattak, ki tudja, miként. És a Tó Úrnője is köztük van, aminek viszont... nagyon örül. Chan is ezek között volt, és most már felébredhetett, odakint, vagy valami hasonló. A lényeg, hogy él... és az is biztos, hogy maga Chan semmit sem tudott róla, hogy hova fog kerülni. Látta a szemén, mikor odacsúszott hozzá a földön.
Végül kicsit meghajtja a fejét.
- Úgy lesz. A lényeg, nincs semmi baj. Köszönöm szépen, hogy megnyugtattál.
Mosolyodik el, szemeit lehunyva, fejét kissé előre döntve, tiszteletét kimutatva a nő felé. Mintha egy mázsás súlyt helyeztek volna a vállára, bár... az üzenet, amit át kell adnia majd a Unity egyik tagjának, igencsak azt sugallja neki, hogy a lánynak azért... valamilyen szinten fontos lett volna, ha még maradhat. Nem szándékosan rohant neki a szamurájos fickónak. És majdnem legyőzte... erős volt.
Az a minimum, hogy Afton akként tiszteli meg az emlékét, hogy ő is erős lesz. Mikor ismét felnéz, szemeiben csillan valami, egyfajta tűz.
- Ha minden igaz, igen, de nem vagyok idomár. Szóval... nem értek hozzá...
~A díszpeted lehetek, ha elfogadsz annak. Nem harcolhatok az oldaladon, de megtépázhatom kicsit az idegeidet.~
- Oh, kérlek, minden vágyam.
Vigyorodik el a férfi, a macskát nézve, majd visszatér a tekintete Hinarira.
- Hát akkor... ha már így alakult, ki akarom hozni belőle a legtöbbet. Alszom egyet a dologra, de elosztom majd a pontjaimat és délután szerintem beülök a raktárba körbenézni. Ideje felöltözni... és szerintem a 39. bosson már... én is ott lehetek. Ha te is jó ötletnek tartod.

Talán éppen eleget mondtam, talán kicsit keveset is - Afton arcáról nem voltam képes leolvasni, de talán nem is volt fontos, hogy tudjam. Rámosolyogtam; mint a titok hordozójára, amiről egyikünk se tud és amiről... mégis tudunk mindketten.
- Igazán nincs mit - kuncogtam aztán a fejhajtásra: Afton mindig és mindenkor talpig úriember volt. Hátradőltem a kanapén és elnéztem kettejük csevegését, még egyetértőn biccentve Álom hozzászólásához, ám közbeszólni nem akartam, ezt nekik kellett elrendezniük. Aztán viszont a férfi mondott valamit, ami szöget ütött a fejembe: ha már így alakult? Hirtelen nem emlékeztem rá, tegnap beszéltünk-e erről, de aztán, ahogy céhtársam tovább beszélt, úgy jutottak eszembe azok az apró részletek, amik este oly kicsinynek tűntek Chancery pixeleződéséhez képest.
- Igen, abszolút - erősítettem meg a férfi szavait - A bankban inkább ércek vannak, mintsem kész itemek, de tudok kovácsolni; csak szólj, mi kell - álltam fel és vittem ki az üres bögréket a konyhaasztalra: Aftonék éppen indultak valahová, nem akartam sokáig feltartani őket - És akkor a harminckilences... - gondolkoztam el - Mindenképpen szólok. Általában együtt szoktunk érkezni - meséltem, majd eszembe jutott:
- Tényleg, a többieknek mit fogsz mondani? - tettem fel a kérdést, mert ez még okozhatott problémákat.

Megitta a kávé maradékát is, de még nem kelt fel a helyéről. Ha előbb kapcsol, felajánlotta volna, hogy majd ő elmosogat, aztán eszébe jutott, hogy igazából a rendszer ezt meg se kívánja. Itt még a főzés is rendkívül könnyű, ha elég időt gyakorolja az ember... egy nap talán majd ő is képes lesz rá. Alig pár éve van csak ébren a játékon belül, de vannak már mechanikák, amikhez valamennyire hozzászokott, főleg azok, amik kényelmi funkciókat töltenek be.
Hinari kérdésére viszont elgondolkodva kezdi vakarni az állát. Bár még mindig nem nyugodt... bár még mindig egy sötét árnyék tekereg körülötte és kígyóként sziszeg a fülébe, de muszáj racionálisnak maradnia és előre mennie. Az, hogy Chan él, megnyugtatta, de alá kell írnia, a látvány még nagyon sokáig fog neki rémálmokat okozni.
- Hát... nem vagyok jó hazudozó, de... végülis, mondhatom, hogy egy nagyszintűvel tényleg végig vittem egy erősebb kazamatát, ezzel léptem valamennyit, a maradékot meg...
Felsóhajt, szinte fájdalmasan, kezeit a térdei közé ejti és lehajtja a fejét.
- Igazából azt terveztem most is, hogy kimegyek a mezőre és kicsit kiadom magamból a feszültséget izével... farmolással, vagy hogy hívják. Tudom, hogy amúgy édeskevés lenne ekkora szintlépéshez, de... nekem más nem jut eszembe.
Pillant fel a céhvezérre, kissé aggódó tekintettel, mint egy megvert kiskutya, szája sarkában egy kis félmosollyal.
- Igazából, a legjobban Leotól félek. Mármint... ő mégis csak a legjobb haverom. Neki elmondanám... azt nem, hogy Chan hol van most, csak ami történt...

Megpróbáltam átérezni a problémát, de megoldást sajnos nem tudtam adni a férfi számára.
- Mondd azt, hogy... - összeráncolt homlokkal sóhajtottam, ez tényleg nem volt könnyű - Nem is tudom. Elérni a maximális szintet évek munkája, egy vagy húsz kazamata nem hozza be - ráztam meg a fejem, márcsak tapasztalatból is - De szerintem megmondhatod, hogy egy rendszerhiba okozta ajándék, ami végülis igaz is. Ha pedig jó célra fordítod az erőd, a legtöbb ember örülni fog neki kétkedés helyett, és Leo is, biztosan - bólintottam vidáman; a két bögre csilingelőn koppant a konyhaasztalon.
- De persze amit gondolsz - mosolyogtam rá szelíden, hiszen ez az ő választásuk volt - De azért egyeztess Álommal - tettem hozzá kuncogva, márcsak az előző miatt is - És ha bármi kell, csak kopogtass vagy írj rám. Ha beszélgetni akarsz vagy bármi... és Álom, te is - simítottam végig a macska szőrén szeretettel.

Egy rendszerhiba okozta ajándék... ami végülis igaz is. A nő szavai szinte visszhangoznak a fejében, ahogy szemei felcsillannak, fejét kissé feljebb emeli, majd elmosolyodik és felkel az ülőhelyéről, kissé széttárt karokkal.
- Az lesz! Egy zseni vagy, köszönöm!
Álomkelő a megjegyzés hallatán meglibbenti a fülét, farkával kicsit erősebben csapja meg a huzatot, de egyébként nem mozdul. Kicsit mintha sisteregne, akármilyen csatornán keresztül is szól hozzájuk, de a hang hasonlít egy nagyobb sóhajra, mint rendszerhibára.
~Minek? Én tudok mindenről. Neked csak azért mondtam el, mert tudtam, hogy neked szabad.~
Nyitja ki sárga szemeit, egyenesen Hinari felé, mintha szó szerint a lelkébe látna. Afton nem mozdul, nem akarja megtörni a varázst, és miután a macska a simogatást is megkapta, az állat nyújtózik egyet, majd leugrik az ülőhelyéről, hogy a tejestál elé kuporodjon és lefetyelni kezdjen.
Afton mosolya most már jóval örömtelibb és őszintébb, mint mikor bejött. És csak alig fél óra telhetett el azóta talán. Végülis, senkinek nem kell tudnia, hogy Chan miatt történt az egész. Leo talán össze fogja rakni a puzzle darabkáit, de még azt is eldönti előbb, hogy neki egyáltalán mesél-e vagy sem. Vagy egyszerűen... két külön történetté szakítja a kettőt. Csak előbb magának is fel kell dolgoznia...
- Ebben a tekintetben semmi sem változik. De ez igaz fordítva is. Ha bármikor szükséged lenne a hipokratészi eskümre, állok szolgálatodra.
Emeli a homlokához az egyik kezét, mint egy tisztelgő katona, bár a képet kicsit megtöri az, hogy a másik a derekán pihen.

A jókedv egyre jobban belopta magát a szobába. Afton széttárt karjaira felnevettem és szoknyámat megfogva pukedliztem, amolyan "köszönöm szépen a bókot" módra, de szemeim örömtől csillogtak és ajkaim felfele görbültek; nem tudtam megtartani az illem kimértségét és nem is szándékoztam.
- Köszönöm - feleltem Álomnak is, mert valóigaz, ő sokmindenről tudott. Hamarosan a tejestál is kifogyott, én pedig megjegyeztem magamnak, hogy innentől mindig legyen a közös konyhában is ilyesmi: ha Álom itt fog lakni, találjon ő is kedvére valót. Afton eközben folytatta, én pedig vidáman bólintottam rá, kinyújtva kacsóm egy kézcsók erejéig:
- Természetesen, tisztelt uram. Örömömre szolgál Önnel minden a találkozás - vicceltem el és jólesőn, mélyen sóhajtottam, kiengedve az összes felgyülemlett feszültséget és terhet magamból. Elsétáltam velük az ajtóig és miután elköszöntünk egymástól is sokáig álltam még ott, fél lábammal a küszöbön. Kellően nagy teher lesz ez Aftonnak, de én biztos voltam benne, hogy megbirkózik vele. Álom ott lesz, hogy segítsen és mi is, mindannyian.

Afton sunyi mosollyal megy bele a játékba. Ahogy Hinari pukedlizik, úgy a derekát fogó keze a háta mögé kerül, a másik a mellkasához, lehunyja a szemét és meghajol, végül pedig, ahogy a kezet nyújtják felé, lágyan, szinte csak az ujjhegyeivel húzza kicsit magához azt és épphogy megcsókolja a nő keze felett a levegőt. A hajdani udvari etikett szerint ha az ajak a bőrhöz ér, az illetlenségnek számít, csak a mai filmek romantikusabbnak tartják az ellenkezőjét. Meg hát... házinyúlra nem lövünk, ahogy szokták mondani.
Persze esze ágába sincs már udvarolni a Tó Úrnőjének, de mind vezér és mind nő megérdemli, hogy megkapja a neki kijáró tiszteletet.
Afton inkább... erősen töpreng, hogy valaki más után udvaroljon, de ez még elválik.
- Akkor igyekszem minél gyakrabban örömet okozni magácskának.
Kuncog kicsit, majd elneveti magát, ahogy kiegyenesedik, és játékosan elfintorodik.
- Jajj, a hátam.... öreg csontjaimnak ez már túl sok. Megyek és bekenem valami Voltarennel vagy ilyesmi.
Így hát eljött a mai napra a búcsú ideje, legalábbis, részben. Afton és Álomkelő végül ismét elhagyták a céhházat, hogy egy fentebbi szinten valóban kicsit... kiadják magukból a gőzt, bár a macska egyáltalán nem vett részt a harcban. Beszélgettek, ismerkedtek végül. Álomkelőnek hiányozni fog, hogy csatában vehessen részt, de úgy fogja fel, hogy "nyugdíjba vonult", és majd elválik, mi lesz a része. Bár vannak dolgok, amikről ő sem tud. Hogy például Afton is hogy értette azt, hogy "majd versenyezhet egy nyúllal"...

Mindenesetre... Chan talán azért valahogy csak figyeli őket. És Afton nem akar neki csalódást okozni.

by Ajánlott tartalom

Al és Hina közös lakrésze

Al és Hina közös lakrésze

Re: Al és Hina közös lakrésze

Re: Al és Hina közös lakrésze

Re: Al és Hina közös lakrésze

Re: Al és Hina közös lakrésze