Afton

by **Afton** Kedd Márc. 17 2020, 09:39

1. képességpályázat

Kitartás
A használó egy támadási körét beáldozva képes feltölteni két csapattársa hiányzó CSP-jét. Többletkörök esetén a szabályzatban leírtak szerint egy többletkör pihenés esetén a CSP felét, az összes esetén a teljes CSP-t tölti vissza. A képesség a használóra nem hat, neki külön kell pihennie. Pihenéskor kiválaszthatja, hogy magának vagy a két szabadon választott csapattársának tölt-e CSP-t. Lehűlési ideje 3 kör.

---

Afton, ahogy kimozdult a város biztonságából a mezőkre, hogy kissé feltornázza szintjeit, hamar rájött, hogy egyedül nem fog sokra menni. Lovagként az ereje inkább a védelemben nyilvánul meg, és neki kétszer, ha nem háromszor annyi energiába kerül leütni egy mobot, mint például egy kardforgatónak. Cserébe nem volt sok félnivalója, mikor a majom pihenés közben is folyamatosan csapkodta egy faággal, amíg odébb nem pöckölte magáról a földön ülve.
Épp ezért végül rendszeresen csatlakozott szedett-vetett, az alkalom szülte csoportokhoz, akikkel végül sokkal hamarabb is haladt a létrán felfelé. Míg ő pajzsával lökte odébb vagy zökkentette ki a mobokat, addig a többiek leütötték és elpixelezték áldozataikat. A tapasztalati ponton osztozkodtak, a jutalmak nagyját hagyta, hogy a játékosok elosszák egymás között, ő csupán minimálist szeretett volna magához venni. Mosolyogva figyelte olyankor őket, szívében a büszkeség egyfajta érzésével. Valahányszor úgy érezte, sikeresen megvédett egy ilyen kimozdulást, úgy érezte, jól választott a lovag kaszttal.
-Pedig eredetileg elsősorban téged védtelek volna, Sugi... -forgatta meg kezében a Holdkő gyűrűt. A szintje még túl alacsony volt hozzá, hogy felvegye, de mindig magánál hordta. A gyűrű valóban erősen emlékeztette otthon maradt legjobb barátjára. Fejben még írta neki következő levelét, majd eltette a gyűrűt, mikor aktuális csapattársa integetett neki, hogy ideje tovább indulni a mező belseje felé.
Ezúttal egy Brado játékosnévre hallgató fickó szegődött mellé, a harcosok táborát erősítve. Hatalmas kardjának csapásai nyomán a mobok általában egytől-egyig elpixeleződtek, cserébe sűrűn kellett megállniuk, hogy lepihenjenek. Aftont eleinte zavarta kissé a lassú haladás, de mostanra egészen megszokta, igaz, továbbra se bánta volna, ha csak feleennyi ideig kéne pihenniük.
Valami csippant, de hiába nézte végig a HUD felületét, nem talált új üzenetre utaló jelet. Brado lecsapott egy csapat majmot, Afton kettővel szintén sikeresen végzett, majd lehuppan a fűbe szusszanni egy kicsit. Most már neki is kijárt a pihenés. A rendszer egy ablakot dobott fel neki, először csak fél szemmel pillantott rá, gondolva, talán egy kazamata-üzenet, de aztán megakadt a szeme a kérdőjelen. Félhangosan felolvasta.

"Kívánja feltölteni csapattársa(i) Cselekvéspontjait?"

Kissé töprengett, majd felpillantott. -Hé, Brado! Neked még mennyi van?
-Mármint mim?
-Csépéd.
Brado oldalra pillantott, a számláló irányába. -Még két majom és megint pihenek.
Afton, egyrészt kíváncsiságból, másrészt alapvetően is, végül rányomott az igenre. Az ő értékei nem változtak, ám Brado alig három másodperc múlva felrikkantott.
-Oh! Szintet léptem volna? Oké, bírom még!
Afton elmosolyodott. -Nem léptél szintet. Nálam kapcsolt be valami. Én viszont szerintem még pihenek kicsit.
-Úgyse sebeznek ezek sokat. -legyintett a srác és újabb majom vált pixeleké a kardja által, mielőtt visszafordult volna Afton felé. -Képességet kaptál?
-Úgy tűnik.
Valóban, nagyjából kétszeres időt kellett a pihenéssel töltenie ahhoz, hogy a saját pontjai is feltöltődjenek, de az alatt legalább átfutotta ismét a Speciális Képességek-re vonatkozó cikket az Útmutatóból; igaz, már kívülről tudta az erre vonatkozó fejezetet. Mivel aggódott, hogy neki még egy se volt, azt hitte, valami hiba csúszott a rendszerbe és neki nem lesz semmi.
Most, hogy felébredt egy, úgy érezte, elszáll az izgalomtól és az örömtől. Mosolyogva végül felkelt, hogy folytassa az útját Brado nyomán.
Úgy tűnik, elsősorban support lesz, mint a Lovagok általában. Örült neki. Ez is valami.

by **Strea** Kedd Márc. 17 2020, 12:40

A pályázatot elfogadom, gratulálok az új képességhez!

by **Afton** Hétf. Jún. 29 2020, 16:22

Öröklés-pályázat

Miután fő karakterem jobblétre szenderült végül, Afton maradt az egyetlen, aki megkaphatná a tapasztalati pontjait. Persze rendszeren belül ez nem lehetséges, de hogy az OOC miként van IC magyarázva.... nos, az Élmény és ez talán legalább a nagyon nagyját alátámasztja.
Enjoy~

---

A férfi és a macska sokáig nézett farkasszemet egymással, Afton a térdein könyökölt, ujjait összekulcsolva. Nem zavarta őket senki, bár hallotta, hogy a léptek mintha lelassulnának az ajtó előtt elhaladva. Azóta valamennyire átnézte az adatlapját, de csak morgott egyet és visszacsukta azt.
Nem. Ezt az egészet nem érzi megérdemeltnek. Az a szörny, az a bika-szamuráj hibrid rengeteg pontot adott neki, bár egy rendszerhiba miatt az "új mob felfedezése nem került könyvelésre", mire a férfi élesen kifújta a levegőt, és Chakna szavai jutottak az eszébe. "Inkompetens banda", az, még ennyire se képesek. Nem mintha érdekelné az az ötven arany vagy mennyi... a lány életét semmi sem tudná megfizetni már.
Az a lány depressziós volt. Talán bipoláris, talán csak jól leplezte, de az volt, látta a szemében a rájuk jellemző sötét lángot, és nem ismerte fel. Újra és újra megostorozta magát gondolatban érte. Meg kellett volna ragadnia a karját, mikor megjelent az a szörny és kihúzni onnan. Miért nem tette? Miért?
Ez nem járja, nem érdemli meg ezt a rengeteg pontot, amiért tulajdonképpen nem is ő küzdött meg, hanem a lány. Végül felsóhajtott, a combjaira csapott és felkelt. Muszáj valamivel levezetnie a feszültségét, és bár ő maga sosem volt ennek a híve, tudta, hogy kivételesen muszáj lesz fizikai megoldást alkalmaznia. Szinte feltépte az ajtót, majd csodálkozva nézett hátra.
A macska szótlanul követte, folyamatosan őt bámulva. Afton kérdőn félredöntötte a fejét. Ő maga sose volt macskás alkat, kedveli őket, de ennyi. Végül ismét sóhajtott, lehajolt és megsimogatta az állat fejét. Mennyire élethű ez a selymes tapintás...
-Tényleg nagyon sajnálom. Álomkelő, igaz? Szép neved van.
Majd az állattal az oldalán kilépett a szobából. Zsebre vágott kézzel haladt végig a folyosón, egészen a bejáratig, majd kilépett a friss levegőre, a sugárzó napfényre. Ám még ekkor is csak arra tudott gondolni, hogy Chan bezzeg mindezt már nem láthatja.

Az a lány Sugarra emlékeztette.

Ekkor tűnt fel neki a fickó, a gizda, fehér laborköpenyben. Ha Afton most felvette volna a sajátját, kollégáknak néznének ki.

Strea írta:
Talán először vagytok kint a céhházból azóta. Egy fehérköpenyes, vékony, szemüveges japán néz rád, igen, egyenesen rád. Kezében olcsó, aincradi ital és látszik rajta, hogy már régóta várta, hogy előbukkanjatok: az üveg majdnem fele hiányzik.
- Üdvözletem - biccent, majd elmosolyodik - Az a jó ebben a játékban, hogy itt bármennyit ihatok... - sóhajt elégedetten, majd arcára a következő gondolat gyors grimaszt firkál, ezt azonban már nem osztja meg veled. Inkább köhint és rátér a lényegre:
- Üzenetet hoztam. A macskának. A lány azt üzeni, hogy "Semmi baj".
Tekintetét Álomkelőn nyugtatja és szinte sugárzik róla az értetlenség, hogy miért kell egy macskához beszélnie. Ezek meg sem értik őt, nem igaz? Vagy mégis...? De ha ez a feladat, hát ez. Ha már a főnökei az Alfheimes lány után most itt is elrontották az adatmentést, az volt a legkevesebb, hogy azonnal közvetítik a beszélni még alig képes, harmatgyenge lány szavait.
- Téged pedig a feletteseim tájékoztatnak, hogy adatátmentési hiba következtében a melletted pixeleződő lány adatcsomagjának nagy része nem az ő karakteréhez, hanem a tiedhez rögzült. Ez okozhat némi eltérést az accountodban, illetve a rendszer a macskát is a tiedként kezeli innentől - mondja és talán csak most jössz rá, miért dobott fel a rendszer erre a szintre. Vagy meg sem nézted még? - Amennyiben nem szeretnél a lánynak és családjának problémát okozni, senkinek se beszélj erről. Kayaba emberei folyamatosan ellenünk dolgoznak - teszi még hozzá, majd elköszön, sarkon fordul és elsétál.

Ha pedig ekkor felnézel a palota ablakaira, láthatod, ahogyan Hinari, kikönyökölve a párkányra, elmélyülten figyeli a távolodó alakot, majd türkizkék szemeit rátok rátok irányítva elmosolyodik és int, hogy gyertek fel hozzá.

Afton teljesen eltévedt. A vágy, hogy kimenjen egy közeli mezőre és kivételesen minden dühét és bánatát beleadva elkezdjen mobokat csépelni, ki tudja, mekkora mennyiségben, ha nem is teljesen, de valamennyire elszállt. Talán Hinari látványától, ki tudja; a nő puszta jelenléte is képes valamennyire megnyugtatni és kordában tartani az érzelmeit. Bár, Chakna talán jobban... igaz, az betudható a közös kalandjuknak is.
A macskára néz.
-Szóval az enyém vagy?
Álomkelő oldalra kanyarintotta farkát és nagyot ásított.
~Tu es á moi.~
-Eh... bocsi, nem beszélek bagettül.
~Szájtát is csak nemrég kezdte el pont. Valami újabb átmeneti hóbortként.~
-... Illik hozzád a francia.
Majd visszatértek a kapun belülre, hogy felmenjenek a Tó Úrnőjéhez. Afton, mikor épp senki nem volt a közelben, még egyszer átnézte, most már más szemmel, a statpontjait.
~Gondold bele azt, hogy ez volt az utolsó ajándéka neked. Mert te voltál ott neki a végén. Mert ti úgy voltatok legjobb barátok, hogy alig ismertétek egymást.~
-De... végül semmit nem tudtam meg róla. Nem tudtunk beszélgetni. Nem ismertem meg.
~Sokkal jobban megismerted, mint mások. Pusztán abból, hogy a szemébe néztél.~
Lassan lépdeltek fel a lépcsőn.
-Majd... mesélsz róla egy kicsit?
~... Persze.~
Megálltak az ajtó előtt, majd a férfi bekopogtatott, de... ez már egy másik történet.

by **Strea** Hétf. Jún. 29 2020, 19:00

A pályázatot elfogadom x3

Chancerytől összesen 8747 expet örököltél, amivel (bőven) meglépted a lv50-es szinthatárt; emellett Álomkelő mostmár hivatalosan is a nem harci petednek számít.

by **Afton** Kedd Ápr. 20 2021, 14:22

Képességpályázatok garmadája, avagy hozzuk szintbe a kisfiút

Possessed by Phoenix
Örökölt képesség. Ellenfelekre nincs hatással, csapattársakat viszont körönként 5 HP-val gyógyít. Ez a mennyiség két szintenként nő 1-el (tehát mondható, hogy minden páros szinten a használó szintjének felével gyógyít). Hatása három körig tart, lehűlési ideje 6 kör.

Kindred Jele
Passzív képesség. Bármilyen őt érő gyógyító képesség vagy tárgy értékének csak a felével gyógyul, a másik fele a páncélját építi vissza.

Kristályfal
Permanens képesség. Mikor Afton bevéd valakit a pajzsával, az őr érő sebzés egyik fele a páncéljából, a másik fele viszont az életerejéből sebzi őt. A hatás addig tart, amíg az életcsíkja Zöld zónában van.

Őrző
Passzív képesség. Amíg Aftonnak van páncélja, addig minél többen támadják, annál kevesebbet képesek sebezni rajta. A hatás három ellenfélnél lép érvénybe, és maximum öt ellenfélig növeli a védelmet, minden ellenfél után 10%-al csökkentve a sebzést - tehát maximum 30%-os csökkenést lehet így elérni.

Élő Pajzs
Afton összegyűjti, amije csak van, és a páncéljával csapja agyon az ellenfelét a fegyvere helyett; a sebzés valamiért így nem az Erejét veszi alapul, hanem aktuális páncélpontjainak ötödét, lefelé kerekítve. Sértetlen páncél esetén nem használhatja a képességet. Mivel a pajzzsal való csépelés fárasztó, három körig nem használhatja újra.

---------------

Voltak napok, mikor Álomkelő egy szót sem szólt. Voltak napok, mikor többet beszélt, és volt, mikor viszonylag keveset. Olyan is megesett, hogy csak lehunyta kökörcsinsárga szemeit és képeket, benyomásokat mutatott a férfinak. Majd' tíz évnyi emléket, történést, egy élet útját. Afton pedig lehunyt szemmel hallgatta, átélte, feldolgozta szép lassan.
Maga az esemény, ami történt, szép lassan abba a fajta feledésbe merült, amit az ember mégsem felejt el sosem. A lány mosolya, a hangja, az, hogy még az utolsó pillanatban is vidámság csengett belőle a szomorúság mellett, örökre belevésődött az elméjébe. Látta rajta, és most már tudta is, nem tévedett, a lány mindig meg akart halni, mindig foglalkoztatta, mindig benne volt a gondolat, hogy neki nem kéne léteznie, de mikor azt hitte, hogy tényleg eljött a pillanat és nem fog többet felébredni, megijedt. Afton ilyenkor felsóhajtott és elmosolyodott. Hála az égnek, hogy végül nem így lett.
Egyre többet álmodott róla.
Félreértés ne essék, Afton nem lett szerelmes a „halott” nőbe. Inkább úgy érezte, mintha egy kistestvérére akadt volna rá, annak ellenére, hogy Chancery volt az idősebb, és most el is vesztette rögvest. Chan tényleg olyan szálakat mozgatott meg benne, amiket még Sugar sem tett, pedig őt szokta a fogadott húgának hívni. Álmában pedig olykor leültek és bepótolták azt a bizonyos kávét, amihez furcsa mód olykor-olykor csatlakozott egy mosolygó, halványlila hajú lány is. Vagy nem...? Nem biztos benne ő maga sem.

Az egyik ilyen álom során a kávé már kihűlt, langyosnak érződött, és Chancery sem érkezett még meg, mikor Afton orrát megcsapta a füst jellegzetes, szúró szaga. Letetette a csészét és felkelt a székéről, érdeklődve kerülte meg az asztalt, hogy szembesüljön azzal, a szék áll lángokban, amin a lány általában ülni szokott. Normális esetben az ember ilyenkor megijedne és vízért szaladna, de Afton, talán mert már megszokta, hogy mindez csak egy játék, körbenézett, majd lévén nem látott senkit a fehér szobában, a kezével kezdte el hessegetni a lángokat.
Egy szikra pattant, átszállt a feje felett, madár karmai vájtak bele karjának bőrébe, ahogy sebesen végig szaladt rajta, apró kis karcolásokat, vöröslő pixelcsíkokat hagyva maga után. A csőr kíméletlenül tépte fel a férfi torkát, akinek üvölteni sem maradt ideje, kezével próbálta lesöpörni magáról a tollakat, miközben a vöröslő, lángoló madár Chancery hangján mindössze egy szót ismételt meg újra és újra:
-Sajnálom, sajnálom, sajnálom, sajnálom!
-Semmi baj.
Felemelte épen maradt kezét és végig simított vele a madárka tollazatán. Amaz felborzolta magát kicsit, majd lenyugodott és lassan szétfoszlott, mint a pernyévé égett papír, tovaszállt a nem létező széllel. A férfi felemelte szétkarmolt karját, ám azon már egy sérülés sem leledzett, majd lassan kinyitotta a szemeit és hunyorgott az ablakon beszökő fényben.
-Mennyi az idő?
~Fél kilenc. Leo már vár.
A macska lábait a teste alá húzva feküdt a komód tetején, sárga szemei szigorúan figyelték a férfi minden mozdulatát, aki lassan felkelt, hagyott magának pár pillanatot az ébredéshez, miközben az álom utolsó emlékképe is lassan úgy foszlott szét, ahogy a tűzmadár még amabban. Álomkelő végül lehunyta a szemeit, füleit kissé oldalra fordította, és Aftonnak kellett két pillanat, mire rájött, hogy mit hall, mi ez a furcsa búgás a szobában.
A macska dorombolt.
Lassan lépdelt oda hozzá, kezeivel megtámaszkodott a komód szélén, alig mert megszólalni. Mikor mégis sikerült neki, halk volt a hangja, mintha nem akarta volna semmiben megzavarni az állatot.
-Hát te...? Ezt most miért?
~Mert megkaptad a tüzét, és én szeretem azt a tüzet. Emlékeztet az otthoni kandallómra.
-Ha gondolod, ide is tetethetek kandallót.
~És mi tart vissza?
Afton a hajába túrt, hiábavaló próbálkozást téve arra, hogy esetleg összeszedje rakoncátlan tincseit.
-Hogy érted, hogy megkaptam a tüzét?
~Csanszeri képes volt tüzet alkotni. Olyan kellemes meleget, ami gyógyította a többieket. Nem egyszer mentette meg azzal a tüzzel az utolsó pillanatban a társait a bossharcokon. Neked adta, pont azért, mert a leghasznosabb tüze volt az összes közül.
Afton nem értette, csupán figyelte a macska mindentudó tekintetét. Kellett talán pár pillanat, mikor rájött, miről lehet szó. A lista pedig egyértelműen fogalmazott; az öt rekeszből kettő tartalmazott már szöveget, és bár az emlékkép megkopott, az álmában felbukkant tűzmadár lángjainak melege szinte átjárta a bőrét és ismét érezte a karmok vájkálását a vállán. Leült az ágy szélére, és keserűen, bánatosan nevette el magát, előre hajolt, könyökével a térdeire támaszkodva túrt bele a hajába két kézzel.
-Miért? Először a szintek, aztán a társad, most meg ez.

Eltelt talán egy hónap is, kettő, a Tó Úrnője pedig türelemre intette. A három hely a listán egész biztosan meg fog telni egy nap, addig viszont a férfi nem mert volna a nővel tartani időről időre, hogy részt vegyen azokon a bizonyos bossharcokon.
A bossharcok. Az egész játék fő mérföldkövei, a haladás fordulópontjai, ahol minden alkalommal az életüket kockáztatják. Afton ökölbe szorított kézzel meredt előre, valahányszor arra gondolt, bár ott lehetne. Lovag, az ő kötelessége lenne megvédeni a többieket, viszont tisztán érezte, hogy sem technikailag, sem mentálisan nem áll rájuk készen. Álomkelő vetette fel neki, menjen el a Csarnokba, gyakorolni, de rögvest egy olyan dögöt kapott, akikkel nem bírt el egyedül. Rengetegen voltak, csattogtak a fogak és a karmok, és mire elkezdődhetett volna a harc, már véget is ért. Afton csak remélte, hogy senki sem szerzett tudomást csúfos kudarcáról, és ha mégis, nem fogja szóvá tenni. A macska utólag közölte vele, hogy az ilyen helyekre csapatosan érdemes menni.
-Jókor mondod...
Morgott a férfi a fogait csikorgatva, majd fogta cókmókját és elindult egyszerűen ismét a világba. Ha a bossokon nem is tud gyakorolni, másképp még mindig megteheti. A szürke macska követte, akármerre járt, mint egy négylábú árnyék.
A Halott Állatok Erdeje.
Afton karvértjén megcsikordult a fa ága, ahogy félretolta az arca elől, mintha csak karmokat akart volna a bőrébe vájni. Az egész hely egy könyvre emlékeztette, az Állattemetőre. Keserűen mosolyodott el, mikor megtudta, hogy Chancery legalább annyira volt könyvmoly, mint ő, ha nem jobban, és még külön könyvtárat is épített ki a Unity berkein belülre, amit viszont bárki látogathatott megfelelő engedéllyel. Afton, Álomkelő lévén, megkapta az engedélyt, bár minden alkalommal, ha nagy ritkán arra járt, különös érzés lett úrrá rajta. Mintha a sarkok mögül bíráló, vádló tekintetek szegeződtek volna rá, pedig valahányszor arra fordult, végül nem látott senkit. A vörös hajú kis könyvtáros, Koakuma mindig kedvesen fogadta, és a kis, hamvas rózsára emlékeztető, csendes lány bár nem volt a céh tagja, mégis gyakran járt abba a könyvtárba. Nem beszélt sokat, a nevét sem tőle tudta meg - Kokoro. Afton mindig megrázta a fejét, mikor meglátta: nem most kéne elemezni idegenek viselkedését és feltételezhető mentális problémáit, nyugalom.
Az Állattemető persze nem hiányozhatott a gyűjteményből, a férfi pedig megállt és szinte várta, hogy rezzenjen az avar egy halott macska talpa alatt, de nem így történt. Más hang viszont megütötte a fülét. Lihegés, futó léptek zaja, egy ág reccsenése, majd tompa puffanás, mintha valami vagy valaki elesett volna. A férfi már megtanulta, hogy néha az, amit hall, nem pont olyan, amilyennek várta, a lábai mégis megindultak a zajok irányába, mintha automata irányításra kapcsolt volna.
-Van ott valaki?
Kérdezte halkan, hangja mégis keresztülvághatott a fákon. Álomkelő egy ugrással megelőzte, pillanatok alatt tűnt el a ködben, Afton pedig sietősebbre vette a lépteit. Egyrészt megbízott az állatban, másrészt nem akarta elveszíteni azt a kincset, amit Chantól kapott.
Az egyik fa mögé érve megtorpant.
Chancery állt előtte, kezével a máik irányba mutatva.
-Arra menj.
-Te...?
-Siess!
Afton végül megfordult, bár szíve szerint fogta volna a lány karját és húzta volna maga után. Biztos volt benne, hogy Chan követi, megfordult hát és elindult futólépésben. Nem kellett sok, hogy két fa közül kiérve meglelje a hang forrását, aki azóta szipogva ült csupán a rothadó avarban, szőke haja lámpásként világított a ködben, arcát a kezébe temetve simogatta a körülötte sündörgő Álomkelőt. A macska Aftonra vetette szemeit, majd ismét a lány oldalához dörgölőzött, aki kicsit elkuncogta magát. A kezében felsejlő tőrt már Afton is felismerte. Egy idomárral van dolga.
-Szia.
A kislány megrezzent, rémülten kapta fel rá a szemeit, majd felsóhajtott.
-Oh, helló. Bocsánat, csak megijedtem.
-Semmi baj. Minden rendben?
Mire kimondta a kérdést, meglátták, hogy nincs minden rendben. Álomkelő a kislány mögé ugrott; a rendszer már nem engedte meg a számára, hogy harcoljon, így mindössze fenyegetően villantotta meg fogait az árnyak felé. A közeledő makogás és nevetés hamar felismertette Aftonnal, hogy majmokkal lesz ismét dolga, akik lassan felsejlettek a ködből az ágakon ugrálva, vészesen közeledve feléjük. 6, 7, 8. A férfi elővette a kardot és a pajzsot, a kislány elé lépett és jelezte a rendszernek, hogy szándékában áll megvédeni őt a közelgő veszély elől.
-Maradj mögöttem, elég, ha csak hátulról rásegítesz. Én majd szétütöm őket... valahogy.
Mosolygott hátra bátorítóan, majd a majmok felé fordul. Gyertek csak, gyertek
Amazok nem is késlekedtek sokáig, hörögve, kiabálva ugrottan neki a pajzsának, majd pattantak is vissza rögvest. Afton a karddal vagdalkozott közöttük, háta mögött a kislány pedig láthatólag igyekezett minél többet megsebezni a lába mellől, vagy különleges képességeit használva. Álomkelő hátul maradt és figyelt, ő vette észre elsőként a felbukkanó jeleket.
Miszerint Afton nem úgy sebződött, ahogy neki sebződnie kellett volna.
A férfi fel sem fogta, ahogy a pajzsa és a páncélja halványan derengeni kezd, apró kis lökéshullámokat indítva el, ami a majmokra nem volt hatással, de valami mégis növekedett benne. A mellkasa egy pillanatra összeszorult, majd az érzés el is tűnt, mintha soha nem is létezett volna; így hát nem is törődött vele. Két majom már elpixeleződött, mikor feltűnt neki, hogy valami nem stimmel, és rémülten vette észre, hogy az életcsíkjából már hiányzik egy harapásnyi darab.
Viszont a páncélja még rajta volt. A döbbenettől megrendülve a majmok csapásai kissé hátrább is lökték, a kislány felsikkantott, és kezeit a férfi hátára támasztva apró kis zöld fényt bocsájtott ki magából. Afton életcsíkja egy kicsit feljebb kúszott... ahogy az alatta szürkéllő páncélcsík is, ami szintén nem fogyott el teljesen.
"Mi folyik itt?"
A majmok fáradhatatlanul ütlegelték őt mancsaikkal, karmaikkal, fogaikkal. Percek tűntek óráknak, a férfi fogcsikorgatva próbálta magáról lesöpörni őket, kevés sikerrel. Lovagként nem sebez olyan nagyot, amennyit egy kardforgató tenne, fő képességei a védelemben rejlenek; főleg így, miként megfigyelte, hogy a majmok csapásai valamilyen szinten eloszlanak és a két csík egyenletes tempóban csökken, a szőke lánynak és a Phoenix-nek hála pedig sosem esik túlságosan le. Csak idő és kitartás kérdése, hogy túléljék, viszont mindig van egy pont, mikor már túl sok az embernek az őt érő ingermennyiség.
Afton felemelte a pajzsát, és egy ordítás kíséretében verte vele fejbe az egyik majmot, aki rögvest el is pixeleződött, további pontokkal ajándékozva meg jócskán a maximumon túl lévő tapasztalatcsíkját. A művelet után viszont nem volt másra képes, csak egy helyben állni és növelni a lány pontjait, aki végül lihegve, kimerülten vágta szét az utolsó majmot is. Mindketten a földre ültek, csupán a testi emlékezet miatt kapkodva levegő után, majd elnevették magukat.

A kislányt Ellennek hívták, viszonylag kis szintű idomár volt, viszont tulajdonosa annak a hosszú épületnek a Kezdetek Városában, amelyben lakik a keleti mitológia által inspirált kilenc sokfarkú miniboss. Miután hazatértek és Afton megígérte, hogy egy nap ellátogat oda, fütyörészve, jókedvűen tért vissza a Liga kastélyába. Nem kellett felkeresnie a szobájában, a Tó Úrnője épp szembe jött vele a folyosón, és kérdőn nézett a férfi fülig érő vigyorára, amíg rá nem jött, mit is jelent pontosan. Biccentett, majd a "továbbiakat később megbeszéljük" intéssel el is váltak útjaik, ki-ki a maga lakhelye felé vette útját. Afton elterült az ágyon, majd elnevette magát és felnézett a fekhelyen lábait felhúzva üldögélő lányra.
-Lassan, de biztosan haladok. Nem akarok csalódást okozni neked.
Chancery elmosolyodott és bólintott.
-Nem okoztál, és nem is fogsz. Köszönöm, hogy megvédted Ellent.
A férfi a hátára gördült és a plafonra nézett, azon töprengve, hogy Chan emlékképe, hallucinációja vajon meddig marad majd vele.
Legrosszabb esetben élete végéig.
Már csak az a kérdés, hogy bánni fogja-e.

Külön köszönöm a sok-sok segítséget és ötletelést, Strea

by **Strea** Kedd Ápr. 20 2021, 16:10

A pályázatot Cardinallal is átbeszélve mindketten elfogadjuk, gratulálunk az új képességeidhez! ^^ A kerettörténet pedig gyönyörűszép, imádtam olvasni szív

Üdv újra itt a saon és megannyi jó játékot kívánok \o/

by Ajánlott tartalom

Afton

Afton

Re: Afton

Re: Afton

Re: Afton

Re: Afton

Re: Afton

Re: Afton