Re: [Küldetés] Oszd meg, és uralkodj!

by **Ozirisz** Hétf. Szept. 19 2016, 03:54

Hinari persze próbálta megnyugtatn Ait azonban a jelen helyzetben kissé nehézkes. Ai is ott volt, amikor Rent megölték, emlékszik a történtekre, ahogy mi is. És lehet most is a saját vesztünkbe rohanunk, vidáman, önként és dalolva...
Yuuki ugyan lázadozott a kesztyű ellen, és ahogy várható volt, nem engedték be velünk a sátorba. Odabenn viszont, hirtelen felgyorsultak az események. Megpillantva Arnelt felfutott a pumpa elég rendesen. Ez egy beteg ember. Elfelejtette, hogy ez a világ nem valódi, és inkább a kijutásért kellene küzdenie. Vagy sosem akart kijutni? Nem tudni, de nem itt kéne bohóckodnia ezekkel az elfekkel. És legkevésbé sem gyilkolászni...
- Nem szokásom megalázkodni a gyilkosok kedvéért, ahogy térdelni sem fogok, pláne előtted nem. - mondtam Arnelnek némi indulattal a hangomban. Majd komoly hangnemben folytattam - A koboldok már nektek is elég nagy problémát okoznak. Ha egyesítjük erőinket, akkor könnyedén ki tudjuk űzni őket a szintről. Cserébe megkapjátok a második szint erdőit. Mi nem háborgatunk bennetek, és ti sem merészkedtek a városaink közelébe. - majd egy levegővétel után folytattam – Korrekt ajánlat, ismerve a helyzetet, hogy a koboldok ellen sorra vesztitek el a csatákat, sorra buktok el kisebb-nagyobb területeket. Csak egy bolond utasítaná vissza a nagylelkű ajánlatunkat. - fejeztem be a mondandómat. Bár legszívesebben kiszaladt volna a számon még vagy két-három tucat válogatott szitkozódás, átok, amivel illethettem volna Arnelt, de most ez nem az az idő. Most nagyobb dolgok forognak kockán...
Aztán kíváncsian vártam a történéseket. Hinari reakcióját. Meg persze Arnel válaszát. Bár legbelül nem hiszem, hogy ennyi lett volna az egész hű-hó, és elsőre elfogadja az ajánlatunkat. Pedig akárhogy is, jobban ránk van utalva, mint fordítva. Szép apró lépésekben a koboldok felmossák velük a padlót. Igaz, hagyhatjuk a koboldokat is érvényesülni, csak azzal minekünk lehet rosszabb. Lehet attól a koboldok úgy megerősödnének hogy legyőzhetetlenek lennének. Igaz, akkor már nem lenne gondunk Arnelre, de őt kétlem, hogy ez vigasztalná...

by **Hinari** Pént. Szept. 23 2016, 12:48

Nem nagyon tudtam mit mondani a lánynak, még azután sem, hogy a többiekhez fordult. Igen, ezek ölték meg Rent, és igen, nem biztos, hogy jól tesszük, amit teszünk: sok benne a kockázat. De akár jól is kijöhetünk belőle, egy ideiglenes szövetség, aminek fontosságáról Ai sajnos mit sem tudott, ő nem beszélt Fubukival ma reggel. Itt, az elfek előtt pedig nem mondhattam többet, egyszerűen nem tehettem. Feszülten lóbáltam a kesztyűt, s a bogárra repülő denevér volt az, ami végül váltásra ösztönzött, s ha Ai úgy döntött, hogy kint marad, egy bólintással fogadtam el a döntését. Talán jobb is lesz így. Ám az a pet… néztem, hogy hova száll le ezután, s elég volt csupán egy gyors pillantás Nestorra, hogy tudja, mit kell tenni vészhelyzet esetén. Ott, a sárkányok bolygóján már egyszer sikerült, s ha megvan köztünk az összhang, most miért ne jönne össze? Csupán egy másodpercembe került, hogy Nestor képes legyen sebezni.
Ezt, természetesen, későbbre hagytuk. Ozirisz mesélt a denevérről, így konstatáltam, hogy távol van Arneltől, de nem tettem semmit; felvettem a kesztyűt és több szó nélkül léptem be a sátorba. Egy játékos, ahogy sejteni lehetett, és négy mob, valószínű erősek. Kezdetnek nem volt rossz, nem voltak olyan nagy túlerőben. Az a lány viszont… alig tudtam megállni, hogy ökölbe ne szorítsam szabad kezem, rögtön, ahogy megszólalt: egy tipikusan másokat lenéző, arrogáns és végtelenül öntelt lányka, akit szórakoztat az ideérkezésünk, egyenrangú félként pedig nem fog soha kezelni minket. A kérdésére nem feleltem, azok után amit viszont Ozirisznek mondott, kedvem lett volna itt helyben pofon vágni őt. Ebből aligha lesz szövetség – sóhajtottam egy aprót, ám mégse szóltam közbe még, céhtársam hadd oldja meg a dolgot. Persze nem oldotta meg, sőt ha lehet még rontott is a helyzetünkön, s én csupán egy fél pillantást vetettem Daneera közben, hogy ő vajon mit fog ehhez szólni.
Nem hittem volna, hogy Arnel díjazza majd Ozirisz szavait.
- Azt hiszem nem azért vagyunk itt, hogy efféle ellentétekbe keveredjünk, ennek kiprovokálása pedig különösképpen nem tartozik a tárgyaláshoz – emeltem tekintetem a trónon ülőre, egy kicsit erőteljesebb felhanggal mondva ki szavaim, elejét véve minden, az előbbiekhez hasonló stílusban megejtett folytatásnak. Arnel szánt szándékkal provokál, talán csak kedvtelésből, de lehet azért, hogy okot adjunk neki az elfogatási parancshoz. Vagy csak érdekli, hogy meddig mehet el, hogy mennyire vagyunk „bábok”, s melyik az a határ, amit már nem lépünk át? Akárhogy is, de nagyon nem haladt jó irányba a beszélgetés - inkább a konkrét témával kellene foglalkoznunk, s én igyekeztem így is tenni – Így tehát szeretném átadni a szót Daneenak, aki elkezdené a megbeszélést – folytattam, a fiú felé intve, és őszintén reméltem, hogy most, csak most az egyszer nem fogja elbohóckodni a feladatát és nem lesz olyan irritáló, mint általában szokott lenni. Ha már Fubuki őt választotta...

by **Kurokawa Yuuki** Vas. Szept. 25 2016, 12:50

Valahogy sejtettem, hogy az elfel nem lehet majd szót érteni. Talán ha pengét szorítottam volna a torkához biztosan engedékenyebb lett volna. Nagyon bosszantott ez a tulajdonsága már akkor mikor a sátorban foglyok voltunk. Amint nem voltak körülötte a csicskásai az elf minden bátorságát és ezzel együtt a méltóságát félredobta. Az már persze csak az én saját hibám, hogy ezt minden elfre kivetítettem és az egész bandáról egy szánalmas gyáva népség képe alakult ki akik csak a túlerő miatt játsszák a kemény legényt. Mindezektől független azonban komoly dilemma elé állított hisz ott lappangott a bizalmatlanság és büszkeség, hogy felvegyem a kesztyűt ezzel pedig alávetve magam az akaratuknak. Másrészt viszont Hinarira pillantottam. Csak is azért vagyok itt, hogy őt és a többieket védjem így ha makacskodom leszakadok tőlük és abban az esetben nem tudom ezt megtenni. Vagy talán mégis? Rengeteg gondolat futott át rövid időn belül az agyamon és így talán nem pont legmegfelelőbb döntést hoztam meg.
- Sajnálom de nem tudok még egy hangyányit sem bízni bennük. - Mondtam még mindig Hinarira pillantva majd szépen elfordultam az elftől. Ennek eredménye persze az lett, hogy én kint maradtam. De nem csak én voltam az aki ezt megtette hisz Ai sem ment be így hát kettesben maradtunk (illetve hármasban).
Ahogy Ozi és Hinari meglehetősen ideges lettem ami úgy tűnt Ai-ra is igaz. Ezen nem segített egy csöppet sem, hogy nem sokra rá, hogy a többiek elmentek az elfek szerveződni kezdtek és egy csapat elindult valamerre. Csapdát akarnak állítani? Minden esetre diszkréten elkezdtem követni őket. A mozgolódásomra az elfek nem reagáltak bár azt nem tudhattam, hogy ha csapatot követem mikor fognak rám szólni és vissza küldeni. Ai-nak nem szóltam, feltűnő lenne ha hirtelen elhívnám Arisutól viszont Nestort megkértem, hogy jöjjön velem, feltéve ha ő is kint maradt.

by **Danee** Vas. Szept. 25 2016, 16:37

Úgy éreztem, mintha ha itt az elf hadi táborban megállt volna az idő.
Semmi sem változott. Őszintén szólva szinte már dejavu érzés fogott el, ahogy a fogadásunkra kiküldött elf bekísért minket a sátorba.
Nem éppen kellemes nosztalgikus érzés volt. A föld amin jártunk, a lények akik közt lépdeltünk mind ellenségesek voltak.
Ha kell felkoncolnak minket egy pár pillanat alatt.
De ez se zavart igazán. Csak ürességet éreztem bennük, tiszta csalódás volt.
Ahogy a királynő is, amikor megszólalt.
Ő épp csak az önteltségétől nem látott, és akárhogy is lesz a végén, ez a vakság az életébe, de legalább is a szabadságába fog kerülni.

Rezzenéstelenül álltam meg a nekünk kijelölt helyen, és hallgattam rezignáltan a királynő dölyfös kinyilatkoztatását.
Szerencsére nem kellett csalódnom sem Oziriszban, sem Hinariban. És kicsit fellélegeztem, mikor a testőr kint maradt a sárkányos csajjal, meg is érdemlik egymás társaságát. Csupán Ai-t követtem volna fél szemmel, hogy vajon bejön-e velünk, egyáltalán beengedik-e a sátorba, de minthogy a királynő ilyen magas labdával kezdett, és Hinari is rám várt...

- Khm - köszörültem meg a torkom - Küldöttek vagyunk, királynő: küldöttek. Mi lettünk megbízva, hogy tárgyaljunk önnel az emberek nevében, ahogy azt őfelsége is bizonyára tudja
A kérdését jobbnak láttam elengedni a fülem mellett, és nem kommentálni, hisz nem az ellentétek elmélyítése érdekében érkeztünk, ahogy az Hinari is tökéletesen kifejtette.
- Igen, valóban úgy érzem, hogy szerencsés nap a mai, hogy végre tárgyalóasztal mellé ülhetünk, ugyanakkor, szeretném felhívni felséged figyelmét arra, hogy mi nem az ön alattvalói vagyunk, és a küldetésünknek nem része ezen változtatni, ezért megkérném, hogy tartózkodjon az efféle zavaró kérésektől, köszönöm
Tartottam némi szünetet, annak érdekében, hogy a kedélyek elcsendesedjenek, és a figyelem végre az érdemi dolgokra összpontosulhasson:
- Ha rátérhetünk a találkozó témájára, ahogy azt mélyen tisztelt Ozirisz barátom már felvázolta, szeretnénk tárgyalni a katonai együttműködésről. Felderítőitől minden bizonnyal már értesülhetett, hogy a koboldok, akik a szint túlnyomó részét eddig is uralmuk alatt tudták, most újabb térnyerésre készülnek az önök kárára, és az önök területeire tett betörési kísérletek már megindultak.
Néztem a szemébe egy ideig, hogy lássam, mennyire van tisztában a helyzettel, vagy sem, mielött feltettem volna a kérdést:
- Hogy érzi, képesek lesznek feltartani a túlerőben lévő kobold seregeket, esetleg fordítani a helyzeten, vagy szükségesnek látja külső erők bevonását is a biztos győzelem érdekében?

by **Cardinal** Hétf. Szept. 26 2016, 19:10

RenAi, kint maradsz, így rád is vonatkozik az, ami Yuukira. Figyelnek téged, de nem akadályoznak, szóval ha idegesen fel-alá akarsz járkálni, nyugodtan (hehe) megteheted. Láthatod, ahogy a céhtársad elkóborol, de ezt leszámítva igazából nyugodt életkép tárul eléd. Bár kétségtelenül egy katonai táborba csöppentél, hiszen mindenki hátán íj, vagy az oldalán kard vár bevetésre, de nincs mindenki készenlétben, egyesek tábortűz mellett falatoznak, mások sátrakat foltoznak éppen. Néhány elf nehézpáncélban trappol, másokon legfeljebb egy bőrmellény csüng. Egy-egy csoport mobot felismerhetsz, biztosan találkoztál már Vándor Elfekkel vagy Sötét Elfekkel, más tündék azonban teljesen ismeretlenek számodra.
Ami Arisut, az íjászt illeti, ő így, ezekkel a szavakkal is mutatkozik be neked büszkén, miközben elfoglaltnak mutatja magát, legalábbis feltűnően sokat igazgatja a sárkánya nyergét, simogatja a nyakát, stb. Azért kíváncsi rád, de eleinte úgy tűnik, hogy csak lopva pillantgat néha rád, de végül aztán mintha leesne neki valami.
- Te egyébként mi az istent keresel itt?!

Yuuki, te az elf csapat után osonsz. Ha ügyes vagy, és miért ne lennél az, meg tudod tenni feltűnés nélkül. A tündék a feladatukkal törődnek, nincs idejük veled foglalkozni még akkor sem, ha esetleg észrevesznek. Igazából nem nagyon van lehetőségük észrevenni téged, ugyanis nem tudod velük tartani a lépést. Még csapatosan is nagyon gyorsak, és amíg te a kiálló gyökerek és a sűrű aljnövényzet között egyensúlyozol, ők egyre távolabb kerülnek tőled, és végül el is veszted őket szem elől. Mielőtt esetleg visszafordulhatnál azonban, kiáltást hallasz. A csatazaj segít újra rájuk találni, de egészen megdöbbentő látvány tárul eléd. Nem koboldokkal harcolnak, nem is játékosokkal... hanem egymással. Mintha előtte nem lett volna ilyen furcsa, piros-sárga felemás színű szemük...

A diplomáciai küldöttség három főre olvadt. Hinari lehet optimista, de az ellenség létszámfölényben van, és ismeretlen erőkből áll. Éppen ezért nem igazán segít, ahogy Ozirisz viselkedik, Arnelen tisztán látszik, hogy bosszantják a kardforgató szavai. Viszont nem viszi túlzásba a mozgást, legfeljebb az arcizmai és a szemei mozognak. Na meg a szája. Egyelőre.
- Egy őszinte öngyilkos jelölt és két gerinctelen, hazug báb. Neked is kint kellett volna maradnod - int fejével Ozirisz felé - Úgy látom nem vagytok tisztában a helyzet súlyával. Az ellenség területén vagytok. Itt az én szabályaim szerint játszunk. Ha elfek lennétek, már mind halottak lennétek. Az egyik az arcátlansága miatt, a másik kettő az engedetlensége miatt... - jegyzi meg ridegen, aztán befejezi a könyöklést és kiegyenesedik a székben - Az egész szintet akarom. Az erdőket, a bányákat, a mérgezett tavakat, a falvakat, a városokat... mindent! Cserébe elengedem a koboldok által fogva tartott kalandorok... mondjuk felét. Hogy hangzik? - közli veletek kertelés nélkül az ő ajánlatát. Tekintve, hogy mennyire nevetséges volt, amit Ozirisz ajánlott, ti sem számíthattatok másra.

by **RenAi** Kedd Szept. 27 2016, 09:58

Idegesen toporogtam, és gondolataimban lévő stratégiai, vagy legalábbis megértési hadjárat keretében, igyekeztem összepakolni a lehetetlent. Hinari indokait, azt, hogy miért bízik ennyire azokban… akik megölték Rent. A lányt aki le akarta hallgatni a dolgokat, Yuukit, aki velem és egy másik lánnyal együtt kint vártunk inkább. Valamint Yuukit, akinél azt vettem észre, hogy eltűnt. Egy pillanatra megállt bennem az ütő, de céhmap jelezte hogy merre van, és hova tart… Azt is, hogy Hinariék bent vannak, és azt is hogy, én vagyok egyedül elcseszve idekint. Vagyis nem, van egy másik szöszi is, akit nem ismerek, de ő sem fogadta el a kesztyűt… Nem tudom mit tervez, az elf katonákról sem tudom, hogy mit terveznek… Elég változatos, fajúak… Azrel vagy hogy is hívják, serege egyre csak… tobzódik. Növelve a nyugtalanságomat. Én, nem… nem tudom mit csináljak… Végül míg átfutnak a fejemen a gondolatok, a lány aki a sárkányának a nyergét igazgatja… nos, felé fordulva bemutatkozok neki, aki egy illetlen válasszal fogad. De… releváns kérdés volt a részéről…
- Ehm… - Csak ennyit tudtam kinyögni…
- Fogalmam sincs pontosan! – Jelentettem ki, kis híján a fejemet fogva, de érezhetően hisztériás pánik közeli állapotban… Odabent, tuti haszontalan volnék, ha… Yuuki után mennék, gyanús lenne, mert figyelnek minket… Szóval… nem tudom, mit kezdjek magammal. Csupán a mepp van állandóan megnyitva hogy oda portolhassak, ahol szükség lesz rám…
- Nem, tudok bent lenni… az az elf nő, megölte az egyik barátomat. – Meglepően optimistán beszélek Renről, de tény… nem bírnám elviselni…
- A céhnek… bármikor szüksége lehet egy tankra és supportra… viszont… Yuuki után sem mehetek, mert az feltűnő lenne. – Majd oda súgom a lánynak.
- Figyelnek minket, tátod? – Intetem az őrök felé, de csak észrevétlenül, miközben kijelentettem az egyértelműt.
- Szóval… képességem lehetővé teszi, hogy bármikor segítsek, és oda portoljak hozzájuk ha baj van, viszont, te nem vagy a céh tagja, így nem tudom a te életedet is szemmel követni, így most neked segítek. – Jelentettem ki, yapp talán sikerül „utat” találnom… Viszont nagyon ideges vagyok… és félek.
- Mi a terv? – Kérdezek rá, mit szándékozik tenni, mivel segíthetem. Persze, ha időközben Yuukit, próbálják lekapcsolni, akkor neki segítek, vagy, ha a céh bármelyik tagjának megcsappan az élete, akkor oda igyekszem portolni.

by **Danee** Szomb. Okt. 08 2016, 12:37

Ha valaki más ezt most látná, biztos nem egy egyenrangú felekről szóló béketárgyalás-féle jutna eszébe, az egyszer száz.
Vajon mi zajlott Jaltában, 45-ben, Churchillnek és Rooseveltnek is ilyen nehéz dolga volt Sztálinnal, mint nekünk ezzel az elborult elméjű diktátorral?

Nem vártam, hogy Arnel hirtelen észhez térjen, csak mert igyekszek diplomatikus hangot megütni, nem is azt kaptam válasznak, amiről kérdeztem, úgy terelte a szót, mintha én itt se lennék.
Nem a türelmes gyilkos típus, az már most látszódott a dühkitörésein és az is biztos volt, hogy nem fog köntörfalazni sem, hiszen rögtön ki is nyilvánította a követeléseit.
Egy nagyon egyszerű lelkű, de jelenleg még elég hatalmat a markában tartó zsarnokkal álltunk szemben. Nem volt itt semmi talány, se mellébeszélés. Révben vagyunk, a maga módján nem is lesz olyan nehéz ez a diótörés.
De fegyelmeznem kellett magam, mert éreztem, hogy kis híján mosolyra húzódik a szám, már a gondolattól is.

- Nagyon is tisztában vagyunk a helyzet súlyával, felség. Ha nem így lenne, akkor aggódva bár, de tétlenül néznénk, ahogy a kobold seregek megrohamozzák az önök állásait.
A többit kénytelen voltam elengedni a fülem mellett, egyébként is: Arnel, örülj, hogy látsz minket...
- De itt vagyunk, készen arra, hogy felajánljuk csapataink segítségét, amennyiben mindkét fél számára elfogadható megállapodást sikerül kötnünk - hajoltam meg kissé, szertartásosan, bár inkább volt az csak egy nagyobb biccentés.
Tényleg jó lenne, ha valahogy rá tudnánk venni, hogy lecsillapodjon, mert dühből nem lehet politizálni, csupán utasítgatni, de még azt se rendesen.
- Az ajánlata rendkívüli! - ezt a talpnyalást még gyakorolni kell - Éppen csak egy pár ponton kellene rajta igazítani, és úgy vélem hamar révbe érne ez a megállapodás.
- Tekintsünk el attól, hogy ki rendelkezik a koboldok által fogvatartott embertársaink sorsa felet. Hiszen jelenleg egyik tábor sem mondhatja magáénak sem a foglyokat, sem a koboldok által jelenleg birtokolt területeket. Éppen ezért nem látom értelmét, hogy mindezeket tárgyalási alapként vegyük. A háború kimenetelének pontos részleteit ugyebár egyikünk sem lenne képes megmondani, hiszen legjobb tudomásom szerint nincs jövőbe látó képesség Aincrad egész világában.
Túl sokat jártatom a szám, ami már így a mondat befejeztével is soknak tűnik, és nekem is kényelmetlen, de ezért vagyok itt. Jártatni a lepénylesőm, hogy mindenki jól jöjjön ki belőle. Vagyis, majdnem mindenki.
- Szabad mozgást és sértetlenséget akarunk a kalandoroknak a szint egész területén, cserébe ugyanezt tudjuk felajánlani az alattvalóinak. A külterületi birtokok, úgy mint a rendkívül értékes bányák, a vadakkal teli erdők, és a tavak fölötti rendelkezés jogáról, az Ön javára, és a békés megegyezés reményében, fájó szívvel, és hosszú egyeztetések után meghozott döntés értelmében lemondunk ...

- A települések tekintetében azonban kompromisszumos megoldást javasolnánk, de hallgassa meg erről a küldöttségünk másik prominens tagját - léptem hátrébb, Hinari felé fordulva, s egyszersmind helyet adva neki a felszólaláshoz.

by **Hinari** Vas. Okt. 09 2016, 15:57

Csak egy fél pillantást vetettem Ozira, amikor Arnel megszólalt, ezen kívül azonban végig a trónon ülőt néztem, magamban erőteljesen visszafogva magam, hogy kívülről semmi ne látszódjon abból a felháborodásból, amit a lány szavai belőlem kiváltottak. Egy kicsit hasonlított is a helyzet egy másik beszélgetésre, ám a környező mobok és a kezemen lévő kesztyű pont elég zavaró tényezők voltak ahhoz, hogy ne érezzem magam kényelmesen, amikor ilyesfajta jelzőket és egyebeket vágnak a csapathoz. Hagytam inkább Daneet beszélni, ha már hármunk közül ő volt a leginkább elfbarát, és egészen jól is oldotta meg, reagálta le Arnel hozzánk fűzött szavait, egyelőre. A „királynő” persze sokat kért kevésért cserébe, de ez nagyjából várható is volt, s ha okosan szeretnénk megoldani, akkor előszörre nekünk is többet kell követelnünk, mint amiben végül meg akarunk egyezni. Legalábbis valami ilyesmiről szólt ez az alkudozás, és én bele sem akartam gondolni, hogy emberéletekről is szó lehet. És persze, szívesen rábíztam volna ezt Daneera úgy az elejétől a végéig; ám valahol igaza volt, hogy átadta a szót: ez a kis küldöttség talán erősebbnek tűnhet, ha nem egyvalaki beszél amíg a többi nézi, s talán a fiú is úgy volt vele, hogy nem szeretné egyedül elvinni ezt a tárgyalást. Bólintottam, majd, átgondolva a szint jelentősebb részeit, kezdtem bele végül:
- Köszönöm, Danee – pillantottam a fiúra, majd Arnelhez fordultam – A lakható területeket illetően arra a döntésre jutottunk, hogy a szint legfejlettebb települését, Urbust az együttműködés jegyében átadnánk felséged alattvalóinak a jelenleg is fejlődő Taran városával együtt, amíg a játékosok Maromeban és a Csempésztelep fogadójában helyezkednének el. Így felséged uralhatná a szint jelentősebb részeit és a játékosoknak is megadatik a lehetőség, hogy a koboldok együttes kiűzése után szabadon megpihenhessenek ezen lakórészek területén, a Maromeban lévő teleportkapu miatt pedig nem is fogják Önt és az alattvalóit Urbusban zavarni – mondtam, majd hagytam egy kis időt, hogy a lányka átgondolhassa a feléje tett ajánlatokat. Ha pedig rábólint, s reméltem, hogy ilyen engedményekkel és előnyökkel rá fog, márcsak a csapatok felállításának és a koboldok elleni támadás részleteinek megbeszélése volt hátra – csupán ez és már mehetünk is el innen. Kesztyű nélkül, Katanával a kezemben határozottabban jobban éreztem volna magam, s már alig vártam, hogy pozitív eredménnyel lépjünk ki e sátorból: Arnel pofátlansága és az elf tisztek jelenléte minden itt töltött másodperccel egyre elviselhetetlenebb lett...

Nestor csöndesen várt. Készenlétben, minden apró neszre próbálva odafigyelni. Látta, ahogyan Yuuki elmegy, és hallotta, amit RenAi a Dragontailes lánnyal beszélget. De Nestor nem mozdult. A sátorlapot figyelte, ahol Annabell eltűnt. Meg a másik sárkányt. A másik sárkány testtartását, tekintetét és erejét. Nestor bizonyítani akart. Annabell korábban intett neki a denevér miatt. Nestor, ha a pet nem ment arrébb, amazt is éberen figyelte. Nestor nem hibázhatott. Érezte, hogy komoly történések vannak odabent, és hasonlóak várhatók később. Meg akarta védeni Annabellt. És talán ezért is volt itt. Hogy eközben egy fejlettebb társától is tanulhasson.

by **Kurokawa Yuuki** Hétf. Okt. 10 2016, 10:41

A követés sikeresebben ment mint vártam. Legalábbis az elején. Bár Nestor nem tartott velem és ez bosszantott egy picit végül is csak egy pet aki a gazdáját védi így nem hibáztathattam érte. Talán jobb is volt így mivel így csak magamat okolhattam ha valami balul sül el. AZ elfeknek nem tűnt fel, hogy követtem őket. Mialatt igyekeztem lépést tartani folyamatosan azon gondolkodtam mire is ez a nagy mozgolódás. Koboldok ellen vonulnak? Vagy talán Ai után más betolakodóra is számítanak? Fölösleges is volt ezen agyalnom hisz egyrészt úgy is kiderül másrészt a figyelmem arra irányult, hogy lépést tartsak velük, ám ez utóbbi nem sikerült. Minden igyekezetem ellenére eltűntek a szemem elől. Ugyan megpróbáltam követni a nyomaikat de ez nyomkövetés híján nem igazán jött össze de a szerencse(balszerencse?) rám mosolygott és kiáltásokat halottam plusz csatazajt. Hamar megtaláltam a forrását és ennek köszönhetően az elf csapatot is ám azok nem koboldokkal harcoltak hanem egymással. Gyorsan bevillant mikor Hinariék olyan elfekről beszéltek akik nem követik Arnelt. Talán egy lázadó csapatba botlottam. Egyelőre csak figyeltem az eseményeket és vizsgáltam a harcoló elfeket, hogy meggyőződjek a feltételezésemről. Valami különbséget kerestem, egy címert vagy bármit és találtam is. A szemük különös felemás színben pompázott néhánynak amit a táborban lévőknél nem volt ám jobban megnézve, nem csak párnak. Mindnek. Innentől már felettébb különössé vált a dolog így továbbra is néztem mi sül ki ebből és passzív figyelője voltam az eseményeknek ahogy számtalan kérdés fogalmazódott meg a fejemben

by **Ozirisz** Pént. Okt. 14 2016, 22:12

Ez az Arnel egyre idegesítőbb. Nem tudom, ki a francnak képzeli magát, de ezzel a megnyilvánulásával nagyon kivágta nálam a biztosítékot. Persze, Hinari ügyesen mentette a helyzetet, amikor az imént elgurult a gyógyszerem. Átgondolatlan szavak, amik hirtelen felindulásból kiszaladtak a számon. Utólag belegondoltam, hogy meggoldolatlanságom akár végződhetett volna tragédiával is, főleg amilyen Arnel...
De szerencsénkre céhtársam ügyesen visszavágott, hogy nem éppen kellene provokálni a jónépet. Aztán egyre csak jobb részek jöttek... Visszhangként csengtek a fülemben Arnel szavai...
„Egy őszinte öngyilkosjelölt...” ~ az őszinte rész legalább stimmel... ~
„Az egész szintet akarom...” ~ legfeljebb egy börtön kristályt kaphatsz a felséges... izé... pont oda... Egész szint? Legfeljebb egy háromszor kettes cellát kapsz belőle, azt' örülhetsz. Azt érdemled, és azt is fogod kapni. Ott majd felébredsz, azt hiszem... ~

Persze ezúttal a kifakadásaim csak gondolatban történtek meg. Csak álltam némán, meg sem szólaltam. Nem volt könnyű visszafognom magam, de valamit valamiért. Nem szeretném a többieket ismét bajba sodorni, és bár Hinari az előbb mentette a menthetőt, az ő szerencséje is véges. Inkább próbáltam figyelni a tárgyalásnak nevezett valami alakulását. Mert ennek köze nincs semmiféle tárgyaláshoz. Ott mindkét fél felajánlásokat tesz, itt meg őfelsége várja a sült galambot, oldjuk meg helyette a kobold problémáit, a semmiért cserébe. Mert akárhogy is vesszük, a szinten rekedt játékosok nagy részét a koboldok kifüstölésével egy időben mi is kimenekítenénk... Csak dühíteni akar minket. Vagy csak nincs tisztában a helyzet súlyával. Danee elég rendesen hízeleg Arnelnek. Vajon az elfimádat beszél belőle, vagy csak mert a királynő is nőből van? Fene se tudja, de lehet, hogy Arnel udvarában fog kikötni. Na az aztán bizarr lenne...
Hinari jobban látja a helyzetet, és reálisabb megoldást talált ki. Amivel még mindig bőven jól járnak az elfek is, de mi játékosok is. Szóval, erre elvileg már rá kellene harapnia. Viszont hosszú távon sehogy sem lenne jó. Se koboldokkal, se elfekkel. Talán az lenne a legjobb, ha csak a szinten rekedt játékosok kimentésére fókuszálnánk, utána pedig valahogy elrontani a teleportkaput. Már, ha mi, földi halandók képesek vagyunk-e rá. Igaz, itt is kell egy önként jelentkező, akire egy szép nagy sprintelés fog várni a szinteket összekötő kazamatáig. És ugye teleportkapu nélkül nem tér ide a kutya se, és az, hogy az elfek és a koboldok hogyan csepálják egymást, a legkevésbé sem zavar minket. Csak az a szerencséje Arnelnek, hogy a Dragontail máshogy látja a dolgokat, mint én jelen helyzetben.

by **Cardinal** Vas. Okt. 16 2016, 12:48

Tárgyalás
Arnel végighallgatja a mondandótok, bár látszik rajta, hogy többször is vissza kell fojtania a nevetését. Kétségtelenül mulattatja, mennyire komolyan veszitek a talpnyalást vele szemben, aki nyilvánvalóan nem tekint titeket egyenlő félnek. Igazából adjátok is alá a lovat ezzel a viselkedéssel, de ez még talán a javatokra is szolgál. Akárhogy is, a királynő int egyet, így az eddig díszként funkcionáló elfek is szerepet kapnak.
- Tisztelettel tájékoztatnám önöket, hogy jelenleg is zajlik támadásunk Marome ellen. Fajunk legképzettebb, válogatott harcosai ütöttek rajta a börtönfalun, hogy az irányítást átvehessük a település felett - nyitja szólásra a száját egyikük, mire a másik rögtön kontráz, csak ő egy kicsit hevesebb vérmérséklettel.
- Mi nem ülünk, és várjuk a sorsunkat tétlenül! A tavak kipusztultak, az erdőket kivágták, a bányák többsége kimerült a túlzott kitermelés miatt! Tennünk kell valamit! - csap az asztalra, eddig szótlan szomszédja pedig csak csendben és komoran bólint, maga elé meredve.
- Szeretnénk, ha segítenének helyreállítani a szintet - teszi hozzá. Arnel a végére elvigyorodott.
- Hadd helyesbítsek. Nem segítséget várunk, hanem azt, hogy ti állítsátok helyre a szintet. Ha ezt vállaljátok és garantálni tudjátok, hogy a népemnek nem esik bántódása, elfogadom az ajánlatotok - támaszkodik rá újra széke karfájára oldalra billentett fejjel, és várja, mit léptek erre.

Yuuki
Az elfek módszeresen lemészárolják egymást a szemed láttára. Az utolsó megmaradt hegyesfülű ugyan azt hiheti néhány pillanatra, hogy életben marad, de az a vörös életcsík nem bizonyult életbiztosításnak. Jött egy holló, és nemes egyszerűséggel halálra karmolta a szerencsétlen lényt, majd még jól be is lakmározott a pixeljeiből, mielőtt visszarepült volna a "gazdájához". Gazdát írok ugyan, de a madár nem pet, hiszen vörös az indikátora, és nem sárga. Mégis letelepedik egy ébenfekete hajú lány vállára, akiben számodra valószínűleg az a legfeltűnőbb, hogy a szeme színe ugyanolyan, mint az imént egymással küzdő elfeké volt.
- Ara-ara... ez sokkal egyszerűbb, mint gondoltam - kuncog fel baljósan, majd tekintetét félreérthetetlenül rád veti, hiába rejtőzködsz - Hogy tetszett? Szívesen megmutatom még egyszer... csak talán... inkább téged fognak megtámadni =) - kuncog tovább, majd elindul feléd.

RenAi
Nos, te egy kicsit az oldalvonalra keveredtél, hiszen a tábor maga békés, mindenki éli a saját kis életét, vagy éppen teljesíti a parancsot, ha a feladata éppen az, hogy titeket vagy a környezetet figyelje. Arisu se lelkesedik érted, bár ő igazából senkiért sem lelkesedik a sárkányán kívül jelenleg. Viszont veled ellentétben meglepően nyugodt.
- Nekem nincs szükségem segítségre~desu. Én segítek nektek~desu, ha gyorsan menekülni kéne. Ha ennyire viszket a tenyered, menj a kíváncsi barátnőd után és hozd vissza - tanácsolja, majd letelepszik földre, és átöleli a térdeit. Unatkozik, szóval elővesz egy zacskó édességet, éd majszolni kezdi a sütijét.

by **RenAi** Kedd Okt. 25 2016, 12:02

Az hogy nyugodt meglepettséggel, de egy kis megnyugvással is tölt el, ugyanakkor picit bevallom… félek is… pont ezért. Valahogy úgy érzem csakis én látom a világvégét… holott, Ozi és Yuuki is szembe került már ezzel a nővel, és ők is látták ahogy megölte Rent. Igazságtalan volt ez az egész… És félelmetesebb mintha mindenki parázna. A lány mondatára figyeltem. Majd a mondatát és tanácsát megfogadtam.
- Nem a tenyerem viszket, de Hinariék vannak a legnagyobb veszélyben… Mi viszont ketté szakadtunk… - Jelentem ki a csapatoszlásra, ezért maradtam a kisebbekkel. Valamint… meg mert tudom hogy nem tudnék, a szemébe nézni annak a gyilkos nőnek…
- Rendben, de… - Küldtem el neki egy barát, és party meghívót. -
- Hogy, ismerjük egymást pontos helyét. – Jelentem ki kedvesen, hisz én leszek az összekötő. Vagyis gondolom ez vár rám, ez a szerep a legnyilvánvalóbb jelenleg. Majd bízva a lányban, magára hagytam és elindultam Yuuki után. Biztonságban akartam tudni, biztos voltam abban hogy, nem kell féltsem, de az elfek, okosak és sokan vannak. Olyan itemjeik vannak amikről nem is hallottam, mint az az édes kavics, amiből megbénultunk… Yuukiról pedig tudom hogy forrófejű, na, nem mintha én más lennék… Szóval ha megkaptam az elfogadását, és ismerem a lány koordinátáját, akkor magára hagyva, lassan el is érhettem Yuuki után. Na, jó, lett volna egy egyszerűbb módja hogy utol érjem, de remélhetőleg így is sikerült. És azt is remélem hogy nem támadott rám semmi, hisz… már nincs meg sajnos az a szegény bogárka, ami eddig megvédett. Ha megláttam kettőjüket, zavartalanul folytattam az utam. És ugyan nem hiszem, hogy minden mondatott hallottam, sőt… nem tudom hogy a megjelenésem okozott-e változást, meglepettséget.
- Szia. Mégiscsak eljöttél? – Kérdeztem rá meglepetten, mikor mondtam hogy felajánlottam hogy elkísérem, de nem élt vele, most mégis itt van.
- Yuuki, ti már ismeritek egymást?- Kérdezek rá, hisz azt hallottam hogy beszélgettek, azt viszont nem hogy mit. Szóval teljesen tudatlanul és naivan csöppennem bele ismét valamibe. Majd eszembe jutott a bogárka.
- És bocsánat... de a bogaradat megette egy pet... - Hajoltam meg elnézést kérően...

by **Danee** Szomb. Okt. 29 2016, 18:12

Aha, aha, persze, hogy ne ... és hasonlók futnak át az agyamon, ahogy Hinari határozott beszéde után már Arnel csicskái nyitják szólásra a szájukat.
Nem mintha bármi többre számítottam volna a legutóbbi találkozásnál tapasztaltak után ...
Szánalmas. Szánalmas kis pondróként viselkedtek, bólogató jánosként igyekeztek egyéniségként felszólalni, de nem voltak többek Arnel szócsöveinél.
Egyetlen jó van a gimis verbális abuzálásban: megtanulsz rezzenéstelen arccal tudomást sem venni a számodra érdektelen, vagy egyenesen idegesítő szavak hallatán.
Mennyi idő is telt el, mióta beléptünk a táborba? Alig pár perc.
Óráknak tűnik. Ez a légkör undorít. Felfordul a gyomrom ettől a talpnyalástól. Úgy éreztem súlyos teherként telepszik a vállaimra ez az iszamos borzadály, ennek a gyerekes hülyeségnek és hajbókolásnak a gyomorfogató keveréke. Lehúz, és kiszívja minden életkedvemet.
- Köszönjük a tájékoztatást, az egyeztetést követően értesíteni fogjuk a parancsnokainkat róla - biccentettem a felszólaló felé, de minthogy a többiek már szinte egymás szavába vágva fonták tovább a szint állapotával kapcsolatban megfogalmazott elkeseredettségüket, nem nagyon tudtam, és az igazat megvallva, nem is nagyon akartam közbeszólni, talán csak közbe szúrtam volna, valami megnyugtatót, de minthogy Arnel méltóztatott kijavítani az alattvalóit, nem is lett volna végül értelme megszólalni, vagy reagálni az előtte megszólalók mondandójára.
- Az emberek érdeke is a szint helyreállítása, ami az eredeti élővilágot illeti, és biztosíthatom Önöket, hogy minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni ennek érdekében, illetve, ahogy már korábban említettem egymás népeinek kölcsönös biztonságának szavatolásában vagyunk mi is érdekeltek.
Szerettem volna remélni, hogy Arnel tényleg ennyivel valóban lezártnak tekinti a diplomáciai tárgyalást, de őt ismerve biztos kapunk még valami meghökkentőt, valami új akadályt, vagy csak simán elárul minket, itt helyben. Ki tudja? Mindenesetre túl könnyűnek tűnt. De örültem volna a gyors zárásnak, mert sokkal szívesebben lettem volna az enyéim között, mint ebben a nyomasztó légkörben. Vagy csak simán egy vízipipa társaságában egy babzsákba süppedve, a boromat kortyolgatva.

by **Kurokawa Yuuki** Kedd Nov. 01 2016, 11:43

A harc nem tartott túl sokáig, az elfek igen hamar végeztek egymással kivéve egyet. Egy aki mindent visz? Nos nem igazán hisz rövid időn belül ő is jobb létre szenderült viszont ő már nem az egyik társa hanem egy holló keze(karma) által. Itt már nem volt sok értelme bujkálnom és kicsit előrébb is sétáltam miközben a szememmel a madarat követtem aki épp letelepedett egy lány vállára és aki kétség kivül tudta, hogy ott vagyok. Megvan ki felelős a csetepatéért.. Kellően kihúztam, hogy minél magabiztosabbnak és félelmet nem ismerőbnek tűnjek. Pedig okom volt az aggodalomra és a vészharangok folyamatosan kongtak a fejemben azt parancsolva, hogy tűnjek el minél hamarabb. De persze mikor is hallgattam én az eszemre? Most sem tettem és a mondatára már le is húztam a gyűrűt az ujjamról.
- Nem hiszem, hogy időben ideérnének. - Villantottam rá fenyegetően szemeimet. Az első lépés után pedig a gyűrű már kardá is formálódott. Ugyan azt az alakot használtam amit Rikonál is. Ez vált az állandó kard kinézetté amit használtam. Ennél többet nem is mondtam. Nem is volt rá szükség. Eléggé feszülté vált a légkör részemről, és ezt a beállásom a tekintetem és úgy az egész lényem félreérthetetlenül azt sugározta, hogy még egy lépés és véged. Hogy ezek után megállt- e majd kiderül de ha nem... Akkor talán Ai hirtelen felbukkanása stoppolja le illetve engem, hogy egy újabb lépés után rátámadjak. Illetve egy kissé gondterhesen félre húztam a szám ahogy a lány naivan megszólal.
- Nem ismerem. - Feleltem egyszerűen és a hangomból is kiérezhette, hogy nem épp barátságos a légkör ha még azután sem venné észre, hogy felegyenesedett a bocsánat kérés után. - Maradj mögöttem. - Sziszegtem halkan Ainak tekintetem továbbra is az idegen lányra szegezve. Ezután már csak egyetlen apró figyelmeztetés kapott ha még tovább közeledett azáltal, hogy láthatóan az ujjaim ráfeszültek a kard markolatára ám ezután már a hát mögé is teleportáltam, hogy a kardom a gerince közepébe szúrjam.

by **Hinari** Szer. Nov. 02 2016, 20:49

Csendesen hallgattam végig a beszélgetés következő fázisát, igyekezve mindig az éppen aktuális felszólaló felé nézni, próbálva kitalálni, melyiküktől mire számítsak, mire számíthatok a közeljövőben. Ha jól sejtettem, mindegyikük vezető volt, valamely elf csapat élén álló kinevezett tiszt, így a hozzáállásuk és meglátásaik még fontos szerepet kaphatnak egy ember-elf közti harcban, amire Fubuki éppen felkészül. S valóban, mindegyikük egy kicsit más volt. A mindig a kezemben lévő Katana híján viszont, ezúttal, nekem kellett megjegyeznem a fontosabb következtetéseket.
Persze Arnel most sem okozott csalódást: nevetséges ajánlatára csupán enyhén megráztam a fejem, de egyelőre kivártam, főleg mivel Danee volt az első aki válaszolt; s ezt a szerepet nem is kívántam elvenni tőle. Bár meg kell mondjam nem igazán segített; valószínű vagy nem látott a lány szavai mögé, vagy csak minél hamarabb ki akart jutni ebből a sátorból élve. Utóbbi meglátásában viszont, őszintén szólva, én is teljesen egyetértettem vele.
- Ahogy Danee elmondta, természetesen a játékosok is kiveszik a részüket a koboldok elleni háborúból, méghozzá az ön serege oldalán – pillantottam a trónszéken ülőre, összehúzva kissé a szemöldököm – Azonban nem kívánjuk csak mi megvívni az elfek és játékosok közös háborúját – tettem hozzá, megemelve a hangom, hogy a tisztek is hallják, de mindvégig higgadtan folytatva a beszédet – Véleményem szerint ha együttműködnénk, sokkalta hatékonyabbak lehetünk, és hamarabb megszabadíthatjuk a szintet mindattól, ami árt neki – mondtam – Céhem és jómagam már több kobold hadosztálytól megtisztítottuk Aincradot, és készséggel lépnénk szövetségre Önnel és az elfekkel, hogy ez ezen a szinten se legyen másképpen, cserébe azért a pár helyszínért, amikről korábban már szó esett. Nekünk is érdekünk a szennyezés és a kobold uralom minél gyorsabb megszüntetése – néztem az előbb felcsattanó elf felé, majd vártam a hozzáfűznivalókat: nem, nem szabad hagyni, hogy Arnel minden feladatot az emberekre hárítson, miközben visszahívja az elfjeit pihenni. Nem fogunk egyedül harcolni a koboldok ellen. A cél amúgyis az elf seregek legyengítése lenne, Arnel pedig nem gondolhatja komolyan, hogy beleegyezünk egy ilyen megállapodásba. Reméltem, hogy megértette szavaim lényegét. Ígyis többet ajánlottunk fel neki, mint ami megilletné, s valahol ezt neki is tudnia kéne: most megnézte, meddig mehet el, azonban mi sem vagyunk teljesen ostobák, ezt látnia kellett. Meglátjuk, meg tudunk-e állapodni, most, hogy ezt a kört is lefutottuk.

by **Ozirisz** Szomb. Nov. 05 2016, 23:44

Jé, a többi elf is megszólalt! Azt hittem, hogy nincs is nyelvük, legalábbis eddig csak elvoltak, olyan sunyin és csöndben lapítva, mint kutyagumi a fűben. Ki tudja, Arnel nélkül még talán egész normálisak is lennének. De amíg Arnel vezeti az elfeket, addig nem lesz egyáltalán jó vége.
Menjen inkább el a henteshez, amilyen vastag bőr van a pofikáján, kijönne belőle egy jókora darab tokaszalonna... Méghogy mi állítsuk helyre a szintet, mi végezzük el a piszkos munkát, ők meg csak betegyék a hátsójukat a kész, frissen koboldmentesített városokba? Egy fenét...
Danee ahogy elnézem, eléggé sietős neki. Mondjuk én sem szívesen lennék ebben a sátorban egy perccel se többet a kelleténél... amúgy is elég feszült mindenki, és ráadásul Arnel pont erre játszik, hogy kizökkentse a jónépet a nyugalmából. És akárhogy is vesszük, elég jól csinálja, alig-alig hogy megszólal, már kapásból felmegy a pumpa.
Ahogy sejtettem, Hinari ismét megmondta a véleményét, és pont, ahogy számítottam rá, teljesen higgadtan. Irigylem őt ezért, hogy még ilyen helyzetben is nyugodt tud maradni, és nem uralkodik el rajta a düh, és az indulat, még a provokálás ellenére sem. Míg én alig-alig tudom visszafogni magam, hogy el ne küldjem az anyukájába azt a beképzelt ribancot a trónszéken, addig céhtársam közölte őbeképzeltségével hogy nem fogjuk mi megvívni helyettük a háborút.
Inkább sokáig meg sem szólaltam, mintsem pont a végén rontsam el az egész tárgyalás címen folytatott bohóckodást. Fegyvertelenek vagyunk, és elég rendesen túlerőben vannak a hegyesfülűek. Egyszer már elég rendesen elbaltáztam a dolgot, és csak Hinarinak köszönhettem, hogy nem jutottam Ren sorsára...
Majd mire eléggé lenyugodtam, és valamelyest kizártam a zavaró dolgokat, megszólaltam, a lehető leghiggadtabb hangnemben.
- Ahogyan céhtársam az imént mondta, hatékonyabb lenne, ha az elf seregek is harcolnának. Ahogy mindannyian tudjuk, a szint egyre csak pusztul. A tavak, a bányák, az erdők, minden. Ahhoz, hogy legyen egyáltalán mit megmenteni, össze kell dolgoznunk. Ha túl sokáig késlekedünk, nem marad más, csak egy rossz levegőjű, mérgező, kietlen pusztaság. Ezért fontos, hogy a lehető leghamarabb elűzzük a koboldokat, az viszont csak úgy lehetséges, ha az elfek is segítenek. - fejeztem be a mondandómat, rávilágítva egy másik okra, amivel talán nem számoltak. Talán az az elf, aki a szint pusztulását emlegette, felfogja a lényeget. Arnel nem valószínű, őt ezek a dolgok nem hatják meg. Legfeljebb a koboldok, mert egyre közelebb kerülnek hozzá, és egyre inkább veszélyt jelentenek rá.

by **Cardinal** Vas. Nov. 06 2016, 13:59

Tárgyalás
Danee szavai már erősen untatják Arnelt, nem igazán érdeklődik a semmitmondó politikus hangnem iránt, amit a fiú megüt vele szemben. Mindent megígér, de a garancia csak az adott szava. Tipikus. Nem is kíván már reagálni rá, Hinari és Ozirisz azonban kivált belőle némi szemöldökráncolást.
- Ti ketten ennyire ostobák vagytok? Ki beszélt arról, hogy én és a népem nem fogunk harcolni? Nem azért vagytok itt, hogy idegesítsetek, hanem mert egyedül képtelenek vagytok megbirkózni a koboldokkal. Ezért van szükségetek a segítségemre. Idióták - szid le titeket kifejezetten frusztráltan, majd újra int, mire az egyik elf kiterít egy méretes térképet az asztalra.

[Küldetés] Oszd meg, és uralkodj! - Page 2 2_szin10

[Küldetés] Oszd meg, és uralkodj! - Page 2 2_szin10

- Taran elfoglalása nem ér semmit, csak az erőinket pazaroljuk vele. A célpontunk az erősen őrzött Urbus lesz. Az elf sereg kelet felől fogja megtámadni a külső védőgyűrűt. Eltereljük a koboldok figyelmét - mutatja a térképen a Marome és a főváros között húzódó utat - Ezalatt ti a kanyon felől támadtok egy kisebb sereggel. Itt kevés a kobold őrjárat, könnyen észrevétlenek maradhattok... Ha... két oldalról próbáljuk megbontani a védelmüket, kénytelenek lesznek a város... déli oldalán meggyengíteni a védőgyűrűt, hogy megfelelően tudjanak reagálni a támadásunkra. Amint ez megtörténik, a kalandorok főserege könnyen áttörhet... itt, és bemasírozhat a városba. Amint a védőgyűrű összeomlik, a másik két sereg is megérkezik a kapukhoz. Képtelenek lesznek megvédeni a városfalakat, és ha betörünk, azzal a csatát is megnyertük - mutogat tovább, bár vannak olyan pillanatok, amikor hagy egy-egy pillanatnyi szünetet, mintha megpróbálna emlékezni valamire. Végül aztán felnéz rátok.
- A stratégia nem vita tárgya, ha nem fogadjátok el, egyezség sincs. A koalíciós sereg főparancsnoka én leszek. Ha megszegitek az egyezségünket, és bármikor ellenem vagy a népem ellen fordultok, az összes foglyot megöljük, akik Marome falai között raboskodnak. Addig megígérem, hogy nem esik bántódásuk, akár valami felügyelőt is küldhettek - dől hátra elégedetten és büszkén. Biztosra veszi, hogy a börtönfalu az elfek kezére kerül.

Yuuki és RenAi
A lány ajkain háborítatlanul nyugodt mosoly játszik, ahogy lassan felétek lépdel. Nem torpan meg egy pillanatra sem, küldhet bármilyen jelzést feléje Yuuki. Nagyon magabiztos, talán túlságosan is, de ez nem véletlen.
- Pontosan azért vagyok itt... azért vagyok itt, mert kudarcot vallottál. Csak annyit kértem, hogy vigyázz arra a kis lényre, de még erre se voltál képes. Szánalmas vagy... Pedig bíztam benned, és... szívesen... megjutalmaztalak volna - nyalja meg az ajkait, majd Yuukira pillant. Várja, hogy elpattanjon a húr, és ez rövidesen meg is történik. Nem igazán zavarja, hogy körülbelül az élete felétől megfosztottad, ellenben a fejed felett a kurzor elszíneződik. Zöld játékosra támadtál.
- Ez annyira csodálatos... A félelem a szemedben... nagyon, nagyon tetszik! Imádom! Oly' könnyű... Te, az igazság nagy és erős harcosa megrettensz néhány szótól? Szégyenteljes, nemde? =) - kuncog fel újra, majd előrántja a sajt tőrjét, viszont nem rátok támad, hanem saját magát szúrja meg vele. Az életcsíkja viszont nem a várt irányba indul el, a szúrástól újra teljes lesz a HP-ja. Yuuki narancs indikátora viszont megmarad.
- Azt ajánlom, nem álljatok az utamba. Elvette a prédámat az a liba... Én akartam végezni vele! A sajátjai fogják kiontani a vérét... =) - hablatyol kissé összefüggéstelenül a lány, valószínűleg nem is értitek, de az észlelése mindkettőtöknek jelzi, hogy több száz... valami közelít felétek, és már meglehetősen közel vannak.

by **Kurokawa Yuuki** Vas. Nov. 06 2016, 17:30

Hallgattam a párbeszédet, ahogy Ai az elvesztett bogárkáról beszélt illetve az idegen nőszemély válaszát amiből egy dolgot leszűrtem. Ő küldte ide Ai.
~ De miért?~ Tettem fel magamnak a kérdést nem is sejtve, hogy részben meg is kapom a választ csak épp nem realizálódik bennem mindez. A lány vészjósló megmozdulásai viszont cselekvésre intenek és örömmel láttam, hogy az élete fele már le is ment. Nem túl erős. Statban semmikép. Nem húztam ki a kardot a hátából és olyannyira közel álltam hozzá, hogy talán még az illatát is éreztem. A képességei már annál nagyobb fejfájást okozhatnak. Mob manipulálás most pedig öngyógyítás. Ezek képik viszont korlátozottak, nagyon hamar eldurrogtatja őket. Mialatt ő újra megszólalt egy határozott pillantást vetettem Ai felé a nő válla felett, kissé megrázva a fejem, hogy ne mozduljon és csak reméltem, hogy érti a célzást.
~ Mi dolgod van neked Arnellel? ~ Egy újabb kérdés merült fel bennem és csak annyit tudtam, hogy válaszokat akarok. Talán hagynom kellet volna, hogy simán megölje azt az undorító nőszemélyt de nem tudhattam, hogy a tárgyalás miként áll. Talán jól halad vagy már rég fogságban vannak. Ha elengedem lehet többet ártanák. Válasz, válasz kell! Ekkor azonban az észlelésem jelezni kezdett. Veszély! Itt most nincs időm faggatni. Nem kellet nagy észlénynek lennem, hogy kitaláljam, az agy mosott elfek jönnek felém. Megragadtam hátulról a lány vállát, a kard még ekkor mindig benne volt, talán keresztül is szúrtam őt.
- Ai, tűnj el innen! - Adtam ki az utasítást neki majd aktiváltam a képim. Ha sikeres akkor én is és Kuromajo elpixeleződünk Ai előtt.
Néhány másodperc múlva mindketten egy talán Kuro számára egy ismeretlen helyen eszmélünk, ugyan abban a pózban amiben eltűntünk. A 25-ös boss terem. Cerys mesélt a helyről és arról, hogy itt a hazatérés kristály nem működik. Ezt a helyet akartam felhasználni a vörösek megölésére így ismertem a helyet. Még Alexet is megkértem anno, hogy majd segítsen eltorlaszolni az ajtót. Persze akkor még nem mondtam neki konkrétan mit akarok csupán, hogy nagy köveket kellene cipelni egyik helyről a másikra. A végén ebből nem lett semmi de most a hely pont kapóra jött.
- Válaszokat akarok! Ki vagy? Mi dolgod Arnellel és miért akarod megölni és mi köze mindehez Ai-nak?? - Követeltem tőle a válaszokat. Az utolsó mondata ezt a következtetést vonta maga után. Arnel a célpontja és abból amit láttam az elfekkel akarja megölettetni.

by **RenAi** Pént. Nov. 11 2016, 11:51

Nyugodt voltam, és örültem hogy sikerült beérnem Yuukit, valamint annak is, hogy sikerült a fekete hajú lánynak is bátorságot gyűjteni, ahhoz, hogy bizony ide jöjjön. Lehet csak én kellettem neki. Lehet követett talán, bár, akkor picit eltévedt… Köszöntöttem őket, és akkor még nem fogtam fel a vészjósló jeleket. Majd a lány mondatára nagyokat pislogtam…
- Sa…sajnálom, igazán.. – De még tisztességesen bocsánatot sem tudtam kérni, hisz Yuuki közbeszólt. Majd megtámadta, én pedig megszeppenve, bambán és tátott szájjal meredtem egy ideig, mire sikerült kapcsolnom.
- Álljatok le, itt biztos csak valami félreértés van! – Hadonásztam a karjaimmal, és indultam meg feléjük. A lány is furcsán viselkedett, fel is gyógyította magát, majd ismét történt valami. Yuuki, elküldött engem. El akart zavarni. De miért? Hisz én csak segíteni akarok… Tényleg nem tart még erre sem alkalmasnak?... Bár hogy egy bogárra sem tudok vigyázni, nem is annyira meglepő… De ami ezt követte, egyszerűen… borzasztó volt. Mindketten elpixeleződtek. A halálozás pixeléve…
- Neeeee! – Ordítottam fel… és nyúltam utánuk, esetlenül…. Olyan gyorsan történt minden, hogy nem is láttam miért, mi történt.. ez lehetetlen… Csak meredten bámultam a helyüket, mikor ténylegesen nem találtam a helyüket… amikor azt hittem, hogy csupán a semmitől haltak meg… vagy a mocsok elf lány valami csapdája… Elöntötte a homlokomat a zsibbadás, a látásom homályosulni kezdett, a végtagjaim elgyengültek… úgy éreztem, a gravitáció százszoros erővel húz magához, aminek képtelen voltam ellenállni… éreztem hogy szörnyek közelítenek… de csupán a elmém felszíne fogta csak fel… lábaim összerogytak, és magatehetetlenül estem össze… az erdő közepén, a friss avarra…. félő, de szörnyek társaságában…

by **Hinari** Szer. Nov. 16 2016, 21:24

A lányka adta a tudatlant, de nekem így is jó volt: csak egy nagyon aprót bólintottam rá, nagyjából egy semmilyen arckifejezést felvéve, majd pillantásom inkább az elfnél lévő térképre emeltem, nem fűzve hozzá semmit Arnel gondolataihoz. Kicsinyke játszmák; lássuk, mi lesz a következő. Annak viszont örültem, hogy Ozirisznek sikerült megnyugodnia. Küldtem is feléje egy biztató mosolyt, mielőtt magam is közelebb léptem volna az időközben kiterített térképhez, először csak átfutva, majd tüzetesebben is átnézve az arra felrajzolt köröket, vonalakat és betűket. Ők is Greganttól szerezték az információt. Ez volt az első gondolatom, Arnel viszont időközben elkezdett beszélni, így inkább őrá figyeltem, próbálva ugyanannyira megérteni a szavait és azt is, ami azok mögött van. Szerencsére nem hadart, de mire befejezte, nekem már egész sor megoldandó probléma tolult fel a fejemben - ám akadtak mellettük lehetőségek is.
- Jó taktika – bólintottam komolyan, szemeim egy pillanatra sem véve le a lapról – Ám Taran észrevétlen megkerülése probléma lehet, főleg a fősereggel – mutattam az említett útvonalra a bal kezemmel, végighúzva ujjam a teleportkaputól Urbus déli kapujáig – Ha Taran kobold védői észrevesznek, üzenetet küldhetnek a fővárosba, így mire a nehezebben haladó sereggel odaérünk, ők átszervezhetik a védelmet – mondtam – Ezért véleményem szerint ide – böktem rá egy pontra Taran és Urbus között – kellene egy elf íjászokból álló csoportot telepíteni, akik lelőnek minden kobold hírvivőt, aki gyalog vagy vaddisznóháton Urbusba igyekezne – néztem fel a lányra, ám a neheze csak ezek után következett:
- Ezen felül szeretném, ha felséged is szövetségesként tekintene az emberekre, ezért is vagyunk itt – tártam szét a karjaim – Amint lehet tehát, küldünk emberi csapatokat, hogy csatlakozzanak az elfekhez Marome ostrománál, ám az ottani foglyok azonnali kiszabadításához ragaszkodnánk – ráncoltam össze a homlokom – A kisgyerekeket és harcra képteleneket minél hamarabb kihoznánk onnan, a többiek pedig csatlakozhatnának a keleti elf sereghez – ajánlottam – Egy csapatnyi, bosszúra éhes ember megfelelően felszerelve többet ér a csatában, mint a börtönben. Ezt jó stratégaként bizonyára felséged is tudja – folytattam enyhe mosollyal, s bár szinte biztos voltam benne, hogy a taktikát nem ő, hanem a tisztjei állították össze, ezt nem lett volna okos dolog fel is fedni előtte. Ám mielőtt túlzottan elment volna a monológom a hízelgés felé, amit márcsak azért sem akartam, mert láttam Arnelen, hogy milyen véleménnyel van róla, szinte az előző mondatommal folytatólagosan, pár pillanatot kivárva csak, fejeztem be a játék ezen fordulójának rám eső részét. Úgy beszélve, természetesen, mintha az előbb nem azt kértem volna tőle, hogy dobja be a legfőbb védelmi kártyáját. Szép időnk van, nemde? – Ha ez így megfelel felségednek, illetve a megbeszéltek alapján a koboldok kiverése után Urbus és Taran az elfeké, Marome pedig az embereké lesz, úgy meg is kezdhetnénk az előkészületeket. Az ember-elf szövetség természetesen a harc során és azután is ugyanúgy fennáll majd, így felségednek semmi oka az aggodalomra – mosolyogtam rá a tisztekre biztatón, kicsit Danee felé is fordulva, aki nálamnál jobb volt az ilyesmiben: lehet, hogy Arnel látszólag rossz szemmel nézi, de a fiú elfimádó magatartása és gesztusai most kifejezetten kellettek ahhoz, hogy eloszlassuk Arnel kételyeit – ha nem is teljesen, de legalább egy olyan szinten, hogy rábólintson az elképzeléseimre.

by **Ozirisz** Szer. Nov. 23 2016, 01:37

Arnel szokásához híven továbbra is megtartotta a bicskanyitogató stílusát. Az imént arról papolt, hogy mi vívjuk meg az ő háborújukat, amíg ők csak lapítanak mint kutyagumi a fűben. Majd amikor közöltük, hogy az úgy nem buli, akkor meg kapásból mi vagyunk hülyének nézve...
Vagy, legalábbis azt akarja elhitetni velünk. Vajon tudatosan mondott ellen a saját mondatainak az imént? Hát persze. Első körben bepróbálkozott, hogy majd mi egyedül elvégezzük a piszkos munkát, hátha rábólintunk. Hátha belemegyünk, csak hogy előbb szabaduljunk innen. Majd amikor rájött, hogy hoppá, ez nem nyert hangszórót hangrögzítő kristályt, mentette a menthetőt.
Majd Hinari után odaléptem a térképhez én is. Bár nem vagyok valami jó a haditervekben, de azért szeretnék tudni mindenről. Aztán ahogy várható volt, céhtársamnak kapásból támadt egy jó ötlete, miszerint egy íjász egység kellene Taran és Urbus közé, hogy a hírvivő koboldokat leszedjék. Na igen, már csak az hiányozna, hogy a lehető legrosszabbkor megérkezzen a kobold erősítés... Az elf íjászok meg kifejezetten jók ilyesmiben, pláne hogyha az általuk előszeretettel használt kábító-altató mérgeket is bevetik. Úgy akármekkora hp-ja van a szerencsétlen koboldnak, attól a méregtől eldől, mint fél disznó az ólban... Mire felébred, addigra pedig valószínűleg hiába fut az erősítéssel...
Majd céhtársam felhozta ismét a foglyok kiszabadítását, és egy logikus érvvel is megindokolta. Az extra haderő pedig olyasmi, amire talán Arnel is felfigyel. Persze az még mindig nem gátolná meg az elfeket, hogy a drágalátos királynőjük következő hangulatingadozásakor kiadott parancsára kivégezze az alig hogy kiszabadított embereket. Ha rám lenne bízva, az emberek kiszabadítása után egy gyors rohanás a teleportkapu vagy a szintek közti kazamata felé, amelyik közelebb van, azt' a többit lerendezik egymás között az elfek és a koboldok. De szerencséjükre nem így van...
Ember-elf szövetség? Nem lenne rossz egyébként, de amíg Arnel vezeti az elfeket, addig megbízhatatlanok. A gonosz királynőjük nélkül? Talán. Vagy visszaesnek a szimpla mezei mobok szintjére, vagy továbbra is értelmesek maradnak. Esetleg NPC-t farag belőlük a rendszer. Ki tudja?
- Az elfeknek is van épp elég gondjuk, ahogy nekünk embereknek is. Nem kell, hogy ellenségek legyünk. Hosszabb távon egy szövetség lenne a legelőnyösebb mindannyiunk számára. - tettem hozzá Hinari mondandójához, a lehető legnyugodtabb hangnemben, amennyire tőlem telik. Majd figyeltem a reakcióit, a történéseket. Majdcsak lesz valami...

by **Cardinal** Pént. Nov. 25 2016, 12:59

Tárgyalás
Arnel mélyen a gondolataiba merül Hinari javaslatait hallva. Egy-két percig biztosan hallgat, de nem pont olyan képet vág, mint aki analizálja a stratégiát, és azt számolja éppen, mennyi íjászt tud nélkülözni. Sokkal inkább tűnik tanácstalannak. Az elfek feszülten várják, hogy királynőjük megszólaljon, vagy legalább engedélyt adjon nekik, hogy felszólaljanak, egyik-másik hegyes fülűn látszik, hogy lenne mondanivalójuk. Erre azonban nem kerül sor.
- Azt hiszem ennyi segítséget megadhatok... - motyogja végül az orra alatt, majd felnéz - Legyen, lesznek íjászok a két város között. Azonban ha ilyen ostobának néztek, hamar el fog illanni a jó kedvem... A rabok maradnak! Megadom a lehetőséget, hogy küldjetek egy felügyelőt, aki meg tudja erősíteni majd, hogy társaitoknak nem esik bántódása, de ennyi! - tekint rátok dölyfösen - Néhány napon belül küldök egy hírnököt a támadás időpontjáról. Végeztünk - hesseget el titeket, az utolsó szót kicsit hangosabban megnyomva, mire elf őrök lépnek be a sátorba, hogy kivezessenek titeket.

RenAi
A szörnyek koboldok. Néhány tucat jelent meg végül körülötted, bár így, hogy már nincsenek Kuromajo képességének hatása alatt, kicsit tanácstalanná váltak. Nem mintha számítana, hiszen téged látnak. Igazából te vagy az utolsó dolog, amit látnak. Néhány pillanattal később kiáltozásra figyelhetsz fel, a kis lények pedig egymás után hullanak pixelekre. Pánik tör ki, menekülni próbálnak, de hiába. Hamarosan csend telepszik a környékre, csak a falevelek susogását lehet hallani. Meg lépéseket az avarban.
- ...nem halottak - hallasz meg egy távoli, színtelen hangot magad mellett. Annyira jellegtelen, hogy még azt sem lehet megállapítani belőle, fiúhoz tartozik-e vagy lányhoz. Ha felnézel, egy apró, csuklyás alakot pillanthatsz meg. Semmi sem látszik az arcából.
- ...bossterem ...25 - szól újabb két szót, majd eltűnik. Csak egy pillanatra nézel félre, de ő már nincs ott. Az is lehet, hogy csak a képzeleted játszott veled.

Yuuki
A lány néhány pillanatig teljes csendben, mozdulatlanul áll. Azonban nem maradsz sokáig válaszok nélkül, hiszen gyorsan felfogja a megváltozott helyszínt, és konkrétan felnevet.
- Ara... Feltételezem ez egy olyan hely, ahonnan csak te tudsz elmenekülni. Vagy legalábbis számodra jóval könnyebb kijutni innen - néz körbe, de nem mozdul meg, így a fegyvered továbbra is a hátába mélyed - Megakadályoztad azt is, hogy szörnyek segítségét kérjem. Nem rossz terv... de kevés =) - kuncog, és mielőtt esetleg reagálhatnál, a lány már a kezed fogja, a következő pillanatban pedig elveszítesz mindent: hűlt helye lesz az összes felszerelésednek, ruhádnak, és minden másnak is, amit az inventoryd-ban tartasz. Ami a fegyveredet illeti, az visszaváltozik gyűrűvé, és a földön koppan, majd Kuromajo cipője alá kerül.
- Nézzenek oda, milyen gyönyörű vagy =) Hm... talán addig kínozlak, amíg félelmedben és fájdalmadban el nem menekülsz... kisemmizve... nincstelenül... =) - kuncog tovább, miközben megpróbál végigsimítani az arcodon, és eszelős tekintettel pillant végig rajtad.

Danee 500 szóval pótolhat.

by **RenAi** Hétf. Nov. 28 2016, 21:16

Rosszul lettem, amit láttam egyszerűen, megszédültem, majd émelygés és gyengeség fogott el, és csupán az avar nyers, nyirkos ölelését éreztem magamon. Hideg volt, de nem foglalkoztam vele, csupán az érzékek utolsó kis villanása volt, ami adatként eljutott az agyam információs részébe… majd áramszünet. Még éreztem, ahogy szörnyek közeledtek, és a gondolataimban felvillant a felismerés, miszerint bajban leszek… Majd villanásokat láttam, és a szörnyek, a koboldok teste pixelekre robbant. Egy manócska mentett meg. Alacsony volt és kámzsás. Biztos hogy egy manócska volt. Egy harcos erdei manó… Vagy valami ilyesmi. Hallottam a lépteit, igyekeztem összeszedni magam… legalább egy köszönöm-öt kinyögni… Majd a szavait is csupán másodpercekkel később tudtam felfogni. Jól vannak! Jól vannak! Minden rendben van! Majd… ahogy, a felismerés értelmet nyert az elmémben, úgy tért vissza az élet a végtagjaimba, a testembe…
- Kö… szönöm! – Pislogtam körbe, mire sikerült visszanyernem az eszméletem… és észhez térnem, ő már nem volt sehol. Most már biztos, hogy egy manó volt. *-* Jóságosak, amúgy. Szóval, csakis egy manócska lehet. :3 Majd lenyitottam a menümet, azon belül a térképet, és Yuuki neve még villogot, élénken és zölden. Tényleg minden rendben volt. Már majdnem használtam a képességem, mire kapcsoltam, hogy nem azon a szinten vagyok, így előbb teleportáltam a megfelelő szintre, majd:
- Switchback Yuuki! – Aktiváltam a képességem, amint tudtam. Ha Yuuki nem volt teljes élettel, így most szépen huszonnégy életet tölt, addig ameddig fullon nem, lesz. Ha nincs sebződve, akkor a narancs buborékok is hamar eltűnnek, ami a képességemmel együtt jár.
- A szívbajt hoztátok rám! – Korholtam le mindkettőt, mert megérdemelték…. bár, nagyon nem vágom mi folyik itt…
- Amúgy... mi folyik itt? - Néztem körbe a lányokra.

by **Danee** Vas. Dec. 04 2016, 18:18

Hmmm.
Fura.
Az egész.
Kezd olyan...
Ismerőssé válni. Ismerőssé és ha nem is unalmassá, de érdektelenné.
Ha körbe pillantok. Igen pillantok, nem forgatom a fejem, csak a szemem rebben, akkor oly ismerős helyzet tárul elém.
Egy kis társaság, néhány fura alakkal és más, kevésbé fontossal, egymással perlekednek, elbeszélnek egymás mellett, miközben igyekeznek a maguk kis érdekeit érvényre juttatni.
És lám, azok a szemek.
Azok az utálkozó, hazug szemek.
Legszívesebben kitekernék egymás nyakát.
De furcsa mód mégsem teszik. Meg vannak győződve róla, hogy a másik akaratát a sajátjuk felé hajíthatják.
Nevetnem kell.
De mit keresek én itt.
Épp középen?

Hm. Az lényegtelennek tűnő alakok is beszálltak a vitába.
Előkerült egy térkép is. Egy ismerős térkép. Áh, igen megvan. Ez azé a szinté. Igen, azé lesz, ez szinte biztos.
És lassan remélik, hogy miért is vagyok itt.
Hogy miért is vagyunk itt mindannyian.

- Tényleg nem mondott ilyet - szólaltam meg. Még engem is meglepett a saját hangom.
Tényleg kimondtam? A szövetségeseim ellen szólaltam fel.
Hm. Talán.
Talán hallgatnom kellett volna, de...
Mégis, az igazságérzetem mintha ... és aztán ... pedig ... azt hittem csak gondolom, s nem pedig kimondom!

- Bocsánat ... nem tudom mi van velem - visszakoztam enyhén megemelt tenyerekkel
- Azt hiszem ... szóval nem kéne minket ezzel az izével zsarolni, hogy a mi társainkat ti akarjátok kiszabadítani, tudjátok ez egy törékeny szövetségnek ígérkezik, ami jó lenne ha inkább bizalmon alapulna, sem mint azon, hogy bármelyik percben gazdát cserélnek azok a szerencsétlenek. Ha tényleg szövetséget akartok és segítséget, akkor ne ezzel akarjatok már minket sakkban tartani, hanem tényleg...
- De Tényleg! Összpontosítunk már végre a lényegre. A koboldokra, vagy nem ezért vagyunk itt? Én nem értek túl sokat az efféle hadmozgásokhoz, - nem a fenét nem, elég str-t toltam már végig - de ahogy elhangzott, tényleg egy helyre, a legfontosabbra, Urbusra kellene összpontosítani, minden nélkülözhetetlen erőnket.
- Közösen.
- Az rendben van, hogy el kell vágni az ellenség kommunikációs és utánpótlás útvonalait, de ennyi.
Egyáltalán mi a fenén rágódunk még mi itt? Nem a szövetség megkötése volt a feladatunk? Hogy lettünk hirtelen felhatalmazva a csapatmozgások megvitatására is?

Néztem, Oziriszra, meg Hinarira, akik úgy tűnt, most lendültek csak igazán bele, mintha eddig nem találták volna helyüket, de ahogy a taktikára terelődött a szó, egyszer csak kinyíltak, annyira lelkesnek és elszántnak tűntek, mintha öröktől fogva ez lett volna a szerepük.
Mintha csak egy boss-harc előtti megbeszélésnek lennék a szem és fültanúja, ahogy a térkép fölé görnyedve jönnek elő újabb és újabb ötletekkel, ütköztetve, rácáfolva, egymáséira ...
Pedig én nem ezért jöttem.
Nem ezért vagyok itt, és nem ez volt a megbízatásom.
Azért jöttem, Jöttünk! hogy rávegyük az elfeket, vagyis Arnelt az együttműködésre ... és ennyi.
Ez sikerült. Legalább is, úgy vélem.
És utána majd a mi parancsnokaink, akik valóban felelősek a hadmozgások kidolgozásáért, és véghezviteléért majd letarolják a koboldokat a színről, hogy aztán hátradöfjék Arnelt.
Az egész csak ezt a két momentumot szolgálja: A koboldok legyőzését és Arnel elárulását.
És akkor végre helyre áll a rend. Az eredeti rend. Mi leszünk újra a szint urai, az elfek pedig visszakapják a szabadságukat.

by **Hinari** Kedd Dec. 06 2016, 18:06

Éveken át tanultam nem reagálni. Nem tudhatják, nem szabad nekik. Kinevetnének. Persze itt most nem erről volt szó, mégis, az, hogy nagyjából egy szemrezzenést sem lehetett rajtam látni Danee megszólalására, kifejezetten segítségére volt a kialakult helyzet nem mégtovább rontásának. Magamban azért sóhajtottam egy nagyobbat, és konstatáltam, hogy a „mi állítsuk helyre a szintet” az nem mindenki szerint jelenti azt, hogy állítsuk helyre mi a szintet. De mindegy volt. Danee kicsit elkalandozott, de még talán jól is jött, hogy egy kevéssé Arnel pártjára állt. És az is, ahogy azután ő volt az első, aki szembeszállt vele.
- Egyetértek – bólintottam határozottan, nem igazán véve tudomásul a sátorba belépő őrök szándékát – Most Urbus és a koboldok a fontosak, és hogy minél több erőt tudjunk ellenük bevetni. A szövetség megkötésével és megkötésétől kezdve pedig, ahogy mi is, úgy felséged és alattvalói is elfogadják azt, hogy a másik fél és annak tagjai ellen erőszakot alkalmazni nem megengedett. Az emberek erővel egy helyben tartása pedig, mondanom sem kell, nem fér bele ezen megállapodásban foglaltakba – közöltem a lánykával, végig fenntartva a szemkontaktust. Elég határozottan maradva a helyemen ahhoz, hogy minden elf és elfutánzó idomár számára is világos legyen, hogy nem kívánom addig elhagyni a sátrat, amíg Arnel már a legelején sem hajlandó magát a pár perccel ezelőtti megállapodáshoz tartani. De azt hiszem ezzel nem voltam egyedül. Többet egyelőre viszont nem tettem hozzá: bizonyára Arnel is tisztában volt vele, hogy ilyen formában nem fogunk beleeggyezni ebbe, így ha nem hajlandó engedni, nem lesz szövetség. A tisztjei pedig valószínű nem akarnak egyedül szembeszállni a koboldokkal, így azt hiszem nem volt ostobaság a részemről erre építeni. Meglátjuk, mi jön ezután.

by Ajánlott tartalom