Főtér

Egy küldetés után csak nehezen tudtam visszatalálni a Kezdetek Városába, mert a küldetés vége jóval messze eltartott, és ráadásul össze-vissza haladtam odafele az úton, így kissé eltévedtem.
De végül visszajutottam. Elsősorban beugrottam a kocsmába, hogy két pohár szíverősítőt legurítsak és hp növelő szendvicset bedobni, aztán bementem a kovácshoz megjavíttatni a felszerelésemet. Nahogy nehéz napom volt, a küldetésem is kifárasztott, ráadásul néhány idióta mob táncikált az idegeimen. Az utóbbiak csak megbánták bűnüket.
~ Majdnem eltévedtem, mobok vertek széjjel, elment egy csomó pénzem frissítésre, a jutalmam a küldiért se érte meg... most komolyan hogy fogok így valaha is felfejlődni? Kár, hogy nincs itt Yuichi... legalábbis az ő társasága igen jól jönne, mert egy igazi jó baráttal könnyebb lenne kibeszélni a dolgokat ~ morfondíroztam gondolatban . ~ Ez igazi szar nap... ennél rosszabb már nem lehetn... ~
Ekkor átestem valamin. Akkorát tanyáztam, ahogy még eddig sose. Szétterültem. Fájdalmat nem érzem, mert itt nincs ilyen érzés, de ez az esés annyira kizökkentett, hogy természetesen okom volt arra, hogy egyből felkapjam a vizet, és cenzúrázásra érett szavakat kezdjek mondani.
Mikor kikáromkodtam magam, megnéztem mi volt az, amin átestem. Azaz ki volt az. Ugyanis átestem egy játékoson keresztül, aki éppen húzta a lóbőrt a földön, a lehető legrosszabb helyen, s ott, ahol járnak és kelnek a tisztességes játékosok.
- Az anyádat.
Megragadtam a fickót a tarkójánál fogva, és talpra állítottam magam felé, ahogy az erőpontom ezt megengedte erőlét jártasság hiányában.
- Öcskös, szerinted mire valók a fogadók meg az egyéb szálláshelyek?! Itt fekszel az út kellős közepén, hogy átessenek rajtad az emberek... és pont akkor fogtál ki éppen engem, mikor pont nem vagyok jó hangulatomban, öcsi! Úgyhogy most nagyon erős mentséged legyen arra, hogy kerültél te ide az útba, hogy szunyókálhass!

- Akkor olyan helyen aludjál, ahol nem esik tőled pofára a normális ember! - mérgelődtem. - És nagyon nem érdekel, hogy te meg a csibéd kicsoda! Ha pénz kell, menj küldetésekre, vagy lopjál, vagy valami, de ne itt rontsd a levegőt!
Mikor jött valami állítólagos nemtetszés, és annak hátterében rejtett fenyítés a közvetítőn (az úton fekvőn) keresztül a feladótól (csibe), ezen csak elröhögtem magam, de megtartottam a szarkasztikus hozzáállásomat a halálosnak tűnő fenyegetéshez. A riadt ábrázatot, meg a visszatáncoló utalásokból ítélve egy nagyon kezdő kis szintűvel van dolgom. Talán alig pár napja került be, miután le volt fagyva azóta, mióta a nagy bejelentés után a folyamatosan belépő új játékosokat leblokkolták alvó állapotba. Legalábbis csak hallottam ilyen pletykákat, amiknek nem biztos hírforrásuk van. Vajon a SAO útikönyvben szerepel, hogy mi történik azokkal a játékosokkal, akik a legelső nap után próbálnak ide bejutni? Majd alaposan megnézem azt.
- Szóval fenyeget engem a kis vakarcs? Kishaver, ilyen szinten te nem vagy elég a fél fogamra, nemhogy a kiscsibéd! Ne akard kipróbálni, milyen érzés veszíteni egy csatában, de sanos nincs kedvem semmilyen harchoz, csak egy kiadós pihenőhöz. Addig is, ha a kiscsibe ki akarna csinálni, előtte szedjen fel magára egy kis súlyt meg szintet. Így nem tanácsolom neki, hogy bárkinek is neki menjen, mert akkor kénytelen leszel szerezni egy másik állatot utána.
Azzal megfordultam, és elindulok, hogy faképnél hagyjam a fekvőrendőrt játszó öcsit meg a madárnyelven kötekedő kiscsibéjét. Semmi pénzért sem akarná pocsékolni az időmet olyasmire, amivel csak felhúznám most magam. Elég bajom volt anélkül is, nem kell még egy kolonc a nyakamon.

Úgy néztem rá a srácra, mint ahogy ilyenkor egy normális ember szokott az őrültekre nézni. Ha részeg lennék, akkor se hinném el, pedig most olyan jól és józan vagyok, mint amilyen nem is voltam hosszú idők óta. És igen, nincsen elvonási tüneteim, tán a friss virtuális levegő teszi. Na de józanul még inkább alig hittem el, amit az imént hallottam.
- Öcsi, a legtöbb fogadó ingyé' van, és ha annyira csóró vagy, akkor minek akarsz meghívni valami olcsó italra? Nem iszom olcsó szutykokat, fiacskám, de nem ám! Én csak is a jó minőségű piákat fogyasztom, csak az igazi kalinkamaty jön be nekem. És mindenek előtt egy jó kis bor... jöjjön hát a bordal!
Csettintettem egyet, és körülöttem minden sötétbe borul, a reflektorfény rám világított. Én meg bepózoltam éneklésre készen. A zene egy zongorakísérettel kezdődött, aztán egy szép piruett forgással megkezdődött a dal.

Én arra törekszem hogy
Mihamarabb mindenen áthajtsak
Aztán a kocsmába húzzak
És pár üveg bort lehajtsak
Szívem csak akkor boldog
Ha borosüveget fogja
S amíg világ a világ
Én vagyok a bor foglya

Ki borommal ujjat húz
Nem fél haragomtól hát
Aztán persze néz, ha
Küldök rá egy jó kis borlavinát
Ez az éhség
Folyton ingerel
Bármit teszek
Folyton pulthoz terel

Jajj borocskám, imádlak nagyon!
Ezt abba nem hagyom!

Egy jó kis pincér a rendelést egy lánynak viszi
Más bambán néz, ki látja el nem hiszi

Imádlak nagyon!
Azt abba nem hagyom!

Mondd, minek gyerekpezsgőzés
Olyan szánalmas egy szokás
Hogy merészelsz előttem kannást inni
Fityiszt kapsz ezért, nyavalyás
Sió és egyéb citromos sör
Ezek nem kell ide, nem is más
Csak jó minőségi bor kell ide
Főleg tiszta száraz, nem vitás

Ki borommal ujjat húz
Féljen haragomtól
S aztán csak bambán néz
Agya addigra kifut a józanságból
Ez az éhség
Folyton ingerel
Igyál jobból hát
Ettől jobb leszel

Jajj borocskám, imádlak nagyon!
Ezt abba nem hagyom!

Jobb, ha minőséget iszol!

A végére, ahogy minden dalos eseményen szokás, robbannak a petárdák, szállnak a konfettik, háttértáncosok kánkánból pózolnak, meg egyéb ilyen hülyeség. Különben is elég hülyeség az, amit most elénekeltem arról, hogy a minőségi bor milyen jó. De mindegy, hátra ezzel nagy hatással leszek a normális emberekre, akik eddig iszogatták az alkoholmentes sörüket, a citromos változatokat, a szörpöket, meg a vörösboros kólákat. Na jó, a kóla az egy jó alapanyag a keveréshez, néha Johnny Walkerrel vagy a legjobb minőségű borhoz öntöm, ha nem akarok annyira becsiccsenteni. Ami a cidert illeti, az is nagyon jó dolog.
Visszaálltam normális álló helyzetembe, és minden visszatért a régi kerékvágásba, mintha nem történt volna semmi. Nagy komolyan néztem a fekvőrendőr öcsikénk szemébe.
- Szóval ne olcsó vackokat igyál, hane tisztességesebb jó piákat, de attól még nem volt rossz próbálkozás, ha a csajozást nézzük.

- Öcsi, olyan öreg vagyok én, hogy úgy magázz, mint egy vénasszony? Mert ha látsz rajtam valami ősz szálat, az bizony lehet nálam valami egészen gázos dolog, mert legalábbis nem vagyok húsz éves sem - komor pofával letöröltem egy vajfoltot a hajszálamról, ami abban a színben tényleg őszes hangulatot adott a hajamnak. - És mi az, hogy még nem ihatsz? Isten szerelmére, kölök, te nem vagy egy gyerek, hogy jó kisfiú módjára tengődjél! Ez egy szabad virtuális világ, és a szüleid sincsenek itt, hogy megszabják, mit csinálj és mit nem! Mikor én tizennégy voltam, akkor ittam először egy jó kis cidert meg egy magyar kéz gyártotta egri bikavért, félszárazon. Mintha csak tegnap történt volna!
Ismét felrémlettek előttem a régi emlékek a régi szép vidéki időkről. De ha nem is mutattam ki, gyorsan elhessegettem valahogy ezeket a képeket, mert nem szeretném semmiképpen sem, hogy egyszer valaha, egy szép napon, mikor nem kéne, lelombozódjak és visszaessek az évekkel ezelőtti depresszióba, amiből csak nagy nehezen nőttem ki és gyógyultam fel. De hát akkor is egy picit voltam csak idősebb ennél a fekvőrendőrnél, mikor agyi állapotom miatt szükségem volt az agyturkász segítségére.
- Hidd el, igyál jó erős, minőségi piát, és jobb lesz a világ szorongás nélkül, de nem kell lerészegedni - ajánlottam erősen és abba az irányba mutattam, ahol volt az a bizonyos fogadó, ahová mindig betérek kirúgni a hámból. Én a mai nap folyamán már nem fogom meglátogatni a helyet, az fix. Túlságosan fáradt lennék hozzá, és jobb dolgom is van most, minthogy kölyköket terelgessek, és ma is leüljek piálni azért, hogy jobban elviseljem az idióta társaságot, akikkel össze vagyok zárva.
- Egyéb kérdés? Mert más és jobb dolgom is van, ne húzd az időm.

//Shukaku//

Kis bolyongás után, szórakazottan érkeztem meg a fő térre. Az utóbbi egy-két órában mélyen gondolataimba merülve bolyongtam össze-vissza a városban, alig-alig figyelve környezetemre. Gondolataim az utóbbi pár nap körül forogtak, amik eléggé... eseménydúsak voltak, legalábbis az első pár napom szinte céltalan, lassan eltelő, "találjuk ki hogy mi a fene is van" helyzetéhez képest. Egy-két játékos még meg is állított, amikor látták, hogy szinte mint egy zombi járok az utcákon, de gyorsan békén hagytak, miután biztosítottam őket, hogy csak simán elgondolkoztam.
Általában nem voltam ennyire eltájolva, de ma valahogy nem voltam teljesen magamnál. Lehet hogy késleltett reakció volt erre az egész helyzetre? Őszintén szólva nem hiszem, de más lehetőség nem jutott eszembe. Mindenestre mire feleszméltem, itt találtam magam a fő téren, a kezdő város egyik legforgalmasabb pontján. A hely, mint mindig, most is élénk volt: játékosok beszélgettek egymással, válogattak a küldetés tábla előtt, vagy éppen portékáikat árulják. Gyorsan előhozom a menüt, hogy megnézzem az időt, és tudatosult bennem, hogy a nap felét a semmivel töltöttem: későn is keltem, sokáig tartott mire elindultam, és a városban is csak bolyongtam. Arra jutottam, ki kellet valahogy szakítanom magam ebből az állapotból. Rövid gondolkozás után úgy döntöttem, hogy már így is túlgondoltam mindent amit csak lehetséges, úgyhogy ideje kitisztítani a fejem. Jobb ötletem híján a tér közepén lévő szökőkút körüli padokra néztem. Hogy, hogy nem, az egyiken senki sem ült, így a kúttal szemezve le tudtam ülni. Lehet csak a folyamatos császkálás volt a problémám, mert, bár amúgy se szerettem összezavart lenni, valahogy a természetem ellen valónak éreztem, most, amint egy helyben, nyugodtam ültem, az eddigi gondolataim is tisztázódtak, és rögtön jobban éreztem magam, még egy mosoly is utat talált az arcomra. Valószínűleg érdekes látványt nyújthattam; már ha bárki is észrevette ahogy egy zombi odesétál egy padhoz egy szökőkút előtt, majd vigyorogni kezd.

Ahogy szépen lassan visszatértem a normális lelki állapotomhoz, egyre több dolgot vettem észre magam körül. A legérdekesebbnek azonban az bizonyult, amikor egy kisnövésű (vagy talán csak annyira fiatal, még elég messze volt, hogy ne tudjam megállapítani biztosan) lány illetve egy leopárd vagy nagyobb testű kutya méreteivel rendelkező sárkány indult meg irányomba egy kiskocsival. Ettől hajszálnyit nagyobbra nyílt a szemem, valamiért még mindig meglepődtem az idomárok állatkáin. Ami fura volt, lévén elég sokan voltak, de legalábbis én elég sokat láttam már csak az elmúlt pár napban is.
Körbenézve csomó embernél láttam sima és egyszerű, de ugyanolyan poharakat, úgyhogy ebből, illetve kiskocsiból azt logikáztam ki, hogy amíg el voltam tájolva, betámolyogtam valami közösségi munka közepébe. Nem tudtam kiknek szól ez az önkéntes akció, és bár valószínűleg mindenkinek, egy pillanatra megfordult a fejemben hogy megpróbálok nem útban lenni és arrébb állok. Aztán visszapillantottam a lány felé, és eszembe jutott, hogy onnan vettem észre ezt az egészet, hogy láttam felém indulni, tehát ennél jobban már nem tudnám megzavarni amúgy sem. Ehelyett inkább egy barátságosabb formába rendeztem a mosolyt, és vártam hogy odaérjen. Nem is kellett volna sokat várnom, hamarosan mindketten odaérkeztek, és egy meghajlás keretében bemutatkoztak. Nos, a sárkány meghajlása valahogy kicsit furának tűnt, és amíg a megfelelő reakción gondolkoztam, nyújtották is felém a kulacsból kitöltött italt. Erre már persze észbe kaptam, és miután óvatosan átvettem a poharat, végül mindkettejük felé hajoltam meg mélyen.
-Köszönöm, Shukaku-san, Timidus-...öhm..-san - a második kicsit nehezett jött a számra, de amennyira én tudtam, legtöbben nem egyszerű familiárisként kezelik a pet-jüket, hanem sokkal inkább családtagként, főként ha azok elég értelmesek a beszédhez és hasonlókhoz. Azt persze nem tudtam hogy a lány petje ilyen szinten van vagy sem, bár a meghajlás valamilyen intelligenciáról árulkodott. Lehetett volna persze betanult trükk is, de inkább ezt a bánásmódot választottam, és legfeljebb ki leszek röhögve, mint hogy figyelmen kívül hagyjam, vagy valami. Aztán hirtelen fura érzés fogott el. Nem éppen déjà vu, de mintha valami ismerős lett volna, de sehogy se tudtam elhelyezni micsoda. Gondolatban megvontam a vállam, hogy majdcsak eszembe jut, ha fontos, és belekortyoltam az átnyújtott italba, amikor eszembe villant valami egészen más amit elfelejtettem.
-Elnézést, majdnem elfeljtettem. Én Eldrie vagyok - hajoltam meg újra, de ekkor már jóval kevésbé mélyen.

Meghajlás pontos mechanikája ide vagy oda, nem minden nap lát az ember sárkányokat ilyet csinálni. Vagy legalábbis én személy szerint nem látok ilyet naponta, úgyhogy egy kis meglepődés várható volt. Ellenben úgy tűnik, jól mértem föl a helyzetet, amikor mindkettőjüknek megköszöntem, viszont az, hogy próbáltam minél udvariasabban, nem jött össze, talán részben a megakadásnak köszönhetően.
-Dehogy, semmi gond. Előbb-utóbb megpróbáltam volna lealkudni én is simán nevekre, csak próbáltam udvarias lenni, úgyhogy maradjunk simán a neveknél - mondtam egy megnyugtatónak szánt mosollyal, amikor Timidus alias Timi közbenjárásával sikerült szóhoz jutnom. Személy szerint próbáltam csak az első találkozásra korlátozni az udvarias formát, persze a másik féltől függően, hacsak nem viccből "-hime"-zek le valakit, vagy hasonló. Egy pillanatra megint elkapott a korábbi, fura érzés, hogy mintha valahonnan ismerős lenne... valami de továbbra sem tudtam elhelyezni, így gyorsan elhessegettem. Szerencsére a beszélgetés nem állt meg miattam.
-Csak elbámultam, nem várok senkire, de köszönöm az ajánlatot. Csak kellet egy kis idő, hogy összeszedjem magam, ebből az egész ébredéses... öhmm - szóltam el magam kissé. Úgy tűnik Kiwi korábbi megnyugtatása, miszerint ritka aki ártana, tudat alatt felülírta az eddigi próbálkozásokat, hogy minél kevesebbet áruljak el csak úgy magamról. Persze, még mindig jobban szerettem volna nem minden szinte idegennek, akinek csak a nevét tudtam, kijelenteni a helyzetemet, és egy mentális emlékeztetőt hagytam magamnak, hogy legközelebb jobban figyeljek. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy megpróbálom kidumálni valahogy a helyzetet, de miután vettettem kettejükre egy gyors pillantást, elvetettem. Shukaku és Timidus dinamikája már azon kevés alapján, amit láttam, tapasztalt, vagy legalábbis régi játékost sugallt, és amennyire tudtam a későbbi ébredés eléggé gyakori ahhoz, hogy akár az elharapott szóból is lehessen következtetni, és amúgy is, nem volt olyan érzésem, hogy bármi probléma lehet belőle, ha kifejtem. Mindenesetre sóhajtottam egyet, mielőtt folytattam volna.
-Szóval, kellet egy kis idő amíg ezt az ébredéses dolgot átgondoltam. Az első napi.... meglepetést követően a következő nap arra ébredni, hogy közel sem a következő nap van, nos, kell egy kis idő átgondolni - vontam meg a vállam. Zavarni nem zavart a helyzet különösebben, hiszen a minek ellene menni annak, amin nem lehet megváltoztatni. Mentális feljegyzés ide vagy oda megint túlmagyaráztam magam, ami nem szokott megesni, általában figyelek mit beszélek.
-De biztos sokat hallanai ilyesmit - mosolyogtam el magam.

-Sokan nem tudnak segíteni magukon amikor számukra szokatlan dologgal szembesülnek, és megpróbálnak beerőltetni valamilyen számukra elfogadhatónak tartott kategóriába - tettem hozzá a saját észrevételem, vagy legalábbis azt ami az elmondottak alapján szerintem illett a helyzetre. Azért az ötvenes szint említésére alig láthatóan kikerekedett a szemem, de nem kommentáltam, hiszen éppen most volt róla szó, hogy nem szereti különösebben, és nem áll szándékomban senkit kellemetlen helyzetbe hozni... legalábbis jó indok nélkül.
-Legyen akkor úgy - bólintottam rá mosolyogva Timidus kijelentésére.
-Shu, Timi, örvendek a találkozásnak - emeltem meg a poharam feléjük viccesnek szántan eltúlozva kissé a gesztust, majd kortyoltam egyet az italból. Mindeközben láttam, hogy Shu is tölt éppen magának, majd nemes egyszerűséggel átnyújta a kulacsot Timinek. A mozdulat annyira természetesnek hatott, hogy egy pillanatra fel sem fogtam hogy bármi különös történt. Aztán persze leesett, hogy mi is volt a szokásostól eltérő, valamint az is, hogy ez nagy valószínűséggel nem először van így. Egy hosszú pillanatra lebámultam a kezemben tartott pohárra, majd megvontam a vállam és kortyoltam még egyet. Nem éreztem rosszul magam, betegségek meg ilyesmik nem terjednek az SAO-ban, szóval nem csináltam problémát oda, ahol nincs. És amúgy is, mégis hogy nézne ki, ha csak úgy eldobnám vagy félretenném a poharat. Miközben elmondtam a helyzetem, a lány is leült a padra, úgyhogy oldalra hajottam a fejem és kicsit kifordultam oldalra, pont csak annyit, hogy lássam miközben beszélek. Ezután kaptam egy mosolyt is nyugtatólag, amire válaszoltam is egy sajáttal.
-Utóbbiról már hallottam, igen, de a Dojóról még nem. Mármint magát a szót persze ismerem, de gondolom nem ez volt a kérdés. Valami gyakorlóhely, kezdőknek, feltételezem? - kérdezek vissza. Csak a szó környezetből gondoltam tovább hogy valami ilyesmi lesz, ezért tettem fel kérdésként, illetve hogy teret adjak a kifejtésnek ezzel a Dojóval kapcsolatban.

Úgy tűnik, hogy igencsak beletrafáltam valamibe az emberi természettel kapcsolatos mondatommal, mert Shu úgy tűnt nagyon elgondolkozott valamin. Természetesen a lány nézeteiről még kevesebbet tudtam, mint a frontosok helyzetéről: semmit. Hozzám legfeljebb a pletykák jutottak el, de azoknak alig a feléről gondoltam hogy akár igaz is lehet valamilyen formában. Lényegében a kijelentésemet általánosságban szántam hangoztatni, és semmit sem tudtam a specifikus szituációkról mellé.
Ami a Dojót illeti, úgy néz ki jól tippeltem a célját, és kaptam is egy kis segítséget a megtaláláshoz. Egy "Köszönöm" keretében átvettem a felém nyújtott könyvjelzőt, hallgattam tovább a magyarázatot.
-El tudom képzelni milyen... kaotikus lehetett itt eleinte - vagyis hát, el tudom képzelni, aztán ki tudja mennyire jól képzelem el.
-Majd valószínűleg lecsekkolom, egy kis gyakorlás nem árt mielőtt élesben próbálom ki magam, főként hogy... hát, harcban még nem volt részem itt, semmilyenben - ismertem el. Hát igen, az első pár nap inkább az akklimatizálódással telt a helyzethez, meg megpróbálni minél inkább belekerülni a szociális körforgásba, semmint harci tapasztalat szerzésével. Úgy okoskodtam, hogy ilyen késői szakaszban jobban járok, ha megismerek egy-két embert, mielőtt belevágnék a szintezésbe.
-Nem, nem fázok, köszönhetően nektek - emeltem meg a félig üres poharat, mellé pedig egy hálás mosoly járt.
-Ami kérdéseket illeti... hát, én eléggé spontán szoktam lenni ilyen dolgokkal kapcsolatban, úgyhogy ha nem probléma, akkor ezzel az ajánlattal később élnék...., bár most hogy belegondolok eszembe jutott valami. Említetted hogy ti vagytok az egyike azoknak, akik segíteni szoktak a kezdőnek, és említetted a boltot meg a Dojót, de a Kiképzőt nem... - itt egy kicsit megakadtam, nem tudván hogy folytassam a kérdést pontosan. Mikor összeszedtem a gondolataim, folytattam.
-Szóval, miért nem említetted a Kiképzőt? Van vele valami probléma amiről nem hallottam? - kérdeztem. Talán kicsit direkt volt a kérdés, de így jött ki. Kicsit fura volt, hogy nem említve ez a lehetőség, főként hogy legutóbb, amikor feljött a kezdők haladása, szinte ez volt az első, ami említésre került a Szabad Rablással együtt, és az alapján, amit hallottam, nagyon hasznosnak tűnt a kezdők számára a lehetőség. És ezekből persze jött a kérdés, hogy ha annyira szép és jó a Kiképző, és még sincs említve, akkor vajon miért nincs.

-Annyira nagy könyvmoly sose voltam, de be kell ismernem hogy jól hangzik - mondtam a könyvek és könyvtárak hallatára. Bár a küldetéshez kapcsolódok könyvek említése is felkeltette a figyelmem, ezt az infót is próbáltam megjegyezni. Közben Shu valami, legalábbis számomra fura mozdulatot tett, amit nem tudtam értelmezni, de nem volt időm rákérdezni, mert haladtunk is tovább.
-Ott még én is voltam, de szinte rögtön utána kerültem...., hát hibernációba, vagy mibe - vakartam meg a fejem. Pontosan nem tudom mi volt ez az egész, de amolyan hibernációhoz vagy sztázishoz hasonló állapotnak tűnt.
-Az alapján el tudom képzelni milyen lehetett az következő pár nap... vagy inkább hét. Valahol megértem hogy az emberek pánikoltak. De hogy érted, hogy az egész lényegét? Őszintén szólva gondolkodtam rajta, de annyi alapján amit én tudok... hát legjobb esetben is csak elméleteim vannak - vontam fel kérdőn a szemöldököm. Persze, másoknak lehet (sőt, szinte biztos hogy van) olyan információja, amivel egyértelműsíteni lehet, de én legalább három különböző elméletet is el tudok képzelni, egyesek szebb képet festettek, mások kevésbé. Közben Shu és Timi befejzték az italt, csak én voltam lassú. Amikor Shu szétmorzsolta a poharat jutott eszembe, hogy az enyém nem tudom meddig bírja még, úgyhogy inkább én is gyorsan felhörpintettem a maradékot, és a beszélgetés a Kiképzőhöz érkezett.
-Hmmm, igen, látom a problémát. A Kiképző alapból egy kapaszkodó a kezdőknek, ami megkönnyíti a szintezést, de nem adja meg a szükséges tapasztalatot, se pontokat érintően, se emberi részről, így ha azt hiszed, hogy csak a kiképző felszárkózhatsz, akkor az nem igaz. - fogalmaztam egy kicsit át a Timidustól hallottakat, megerősítés képpen.
-De akkor amit mondasz, az igazából nem magának a Kiképzőtiszt hibája, hanem inkább az alulinformáltáság és hát bizonyos szinten a játékosok hozzállásából ered, nem? Hiszen ezek szerint, ha a Kiképzőt úgy használod, hogy segítse a felzárkózást, ne pedig helyettesítse, akkor segíthet gyorsabban megszerezni azt a tapasztaltot, ami szükséges a felsőbb szinteket. Legalábbis én úgy gondolkodtam, amikor először hallottam a kiképzőről, hogy a nemrég ébredők felzárkózásának segítésére találták ki, nem pedig nem a felzárkózás kiváltására, ezért nem adja meg például az összes szintlépéskori pontot - fejtettem ki a gondolataim. Őszintén szólva, én hasonló indokból döntöttem a Kiképző használatának eltolásáról mint amiról Timi beszélt: mielőtt használtam volna, szerettem volna megismerni a rendszert és működését, bár ennyire komolyan nem gondoltam bele, mint most.

-Akkor azt hiszem időt kell szakítanom a szórakoztató irodalomra is, hogy felzárkózzak - mosolyodtam el halványan. Persze olvastam könyveket, meg hasonlókat, csak nem annyira sokat (vagy legalábbis Eldrie nem annyira sokat...). Mindenesetre szórakoztató irodalom ide vagy oda, a beszélgetés haladt tovább. Saját bőrömön is tapasztalva sem tudtam jobbat kitalálni a hibernáció/sztázis kettősnél, ezért arra csak bólintottam, hogy általában így is hívják őket.
Ekkor érkeztünk el, egy úgy látszik szenzitív részhez, legalábbis a lány viselkedéséből ítélve. Shu pillantására egy biztató mosoly és egy bólintás volt a válasz, hogy folytassa nyugodtan. Folytatta is, és amit mondott, komolyan gondolkodóba is ejtett. Egyre komolyabb arccal hallgattam, ahogy mondta, és a végére már nem létező szakállamat is simogattam egy kicsit. Igazából szakállam sose volt, de mozdulat megtetszett anno, és rászoktam a használatára.
-Nekem még új ez az egész meghalásos rész is, lehet ezért vagyok nyitottabb erre az elképzelésre, de amit elmondtál az alapján... igen, lehetségesnek tűnik - gondolkodtam hangosan. Persze próbáltam minél több szemszögből nézni ezt a dolgot, kissé még remélve is, hogy talán rá tudok világítani valamire, amire a régiek nem.
-Ezek a feltámadások... mennyi idővel a... haláluk után történt? És az item, arról nem szól a pletyka meddig lehet használni a halál után? Amire ki akarod lyukadni, az az, hogy lehet van egy.... átfutási ideje a rendszernek. Hiszen, ha alapjaiban nézzük, ez is számítógép által generált hely, szóval kell bizonyos idő, amíg a játékosok változásait a rendszer regisztrálja, és talán ez az időtartam, ami alatt vissza lehet őket hozni... mint ahogy a fájlokat visszaállító programok működnek: bizonyos fájlok meg vannak jelölve törlésre, de amíg nem ír a gép arra a helyre, ahol azok voltak fizikailag, addig vissza lehet állítani őket - gondolkodtam tovább hangosan. És ebből adódóan nem is fogalmaztam át őket kicsit fogyaszthatóbb formába, csak ahogy jöttek a gondolatok, mondtam.
-Mármint, bocs, nem akarom az elméleted ellen menni, csak gondolkodom. Hiszen abban az esetben, ha tényleg elvesznek, akiknek az élete nullára csökken, de benn maradnak bizonyos ideig a rendszerben, és visszahozhatóak, azt jó lenne tudni. - magyarázkodtam, miután rájöttem, hogy rájuk zúdítottam a gondolataimat, mindenféle elgondolás nélkül.
-Persze, ha a te elméleted az igaz, miszerint csak máshova, vagy sztázisba kerülnek akik itt elvesztik az összes életpontjukat, az megmagyarázná az ébredéseket is, bizonyos szinten..., amikor valaki meghal, bekerül sztázisba, és a helyére bekerül valaki, aki addig sztázisban volt - gondolkoztam el megint, és kicsit bólogattam magamban. Ez az elmélet egyre logikusabbnak tűnt, de azért nem merném kizárni a többit sem.
-Ami a memóriánk feltöltését illeti..., nem hiszem hogy bármilyen számítógépnek lenne elég kapacitása, vagy számítóképessége, hogy nem csak tárolja, de elég kifinomult AI algoritmusokkal lásson el minden játékost. De persze ha fel lenne töltve a memóriánk, akkor lehet csak valami hibatűrési algoritmus mondatja ezt, hogy ne törje meg ez a gondolat az egész programot - futtatom a tovább a gondolatmenetet. Az én ízlésemnek még mindig kicsit sok elmélet volt lehetséges, de ezek mondjuk már legalább többé-kevésbé kidolgozott elméletek voltak, nem olyanok egyszerűek, mint amikre alapból gondoltam. Mindenesetre senkit nem gondoltam hülyének, vagy vettem kevésbé komolyan az itt elhangzottaktól, bár ez talán látszott az eszmefuttatásaimból is. Timidus mindeközben a Kiképzővel kapcsolatos kérdéseimre is reagált.
-Ühümm, értem. Bár a tapasztalat megszerzésének felgyorsításán én csak annyira utaltam, hogy például a grindelést lerövidíteni, nem pedig átugrani a tapasztalatszerzés fázisát, ami szükséges a későbbiekhez - egészítettem ki kicsit magam, de a többire egyetértően bólogattam. Én nem éppen így fogalmaztam volna, de van igazság abban, amit Timi mond.

Kissé mosolyogva bólintottam.
-Valószínűleg igazad van, de azért majd próbálok időt szakítani minél több mindent kipróbálni - válaszoltam kissé szélesítve mosolyon, és egy kis meghajlással jelezve, hogy értékelem a sok infót.
Úgy tűnt, hogy amit felvetettem, nem volt egyedi dolog, mert nem csak kis gondolkodással kaptam az időket, de Shu nem is kérdezett vissza dolgokra amik kimaradhattak a magyarázatomból. De az időkhöz tartozó magyarázat és a hozzáfűzött elmélet nagyon is logikus volt. Egy kicsit eltöprengtem rajta, és gondolat ütötte fel a fejét.
-Mi van, ha a netes képek is igazak, de az is, hogy rögön lép a sisak működésbe? - vetettem fel, és felkészülve az értetlen pillantásokra rögtön folytattam is.
-Mi van, hogy ha itt bent máshogy telik az idő, mint kint? Ha jól emlékszem, azt mondták, hogy a Nerve Gear elfogja az agyból küldött jeleket, és az agyba küld jeleket cserébe. Ha ez így van, akkor talán lehetséges, hogy amit mi itt egy napnak fogunk fel, az kint kevesebb vagy több idő. Például a mi egy napunk mondjuk kint csak egy óra? A többi Nerve Gear-es program nem ilyen, és tudtommal a béta sem ilyen volt, de nem ez lenne az egyetlen dolog amiben az SAO egyedi lenne és megváltozott a bétához képest. - magyaráztam. Elméletnek még nem mondanám, csak éppen gondolatnak, de annak talán nem rossz.
-Ez megmagyarázná az utolsón kívül a többi esetet, és talán még azt is, hogy kintről miért nem tudták még ennyi idő után sem lekapcsolni a rendszert. Persze, ez egy csomó lehet meg talán, és ha mondjuk tényleg fel van töltve a memóriánk, és csak abból... "állnuk", akkor értelmetlen amit mondok, de.... - vontam meg a vállam, mutatva, hogy nincs szándákomban továbbra sem senkit sem megcáfolni, sem igazolni, csak gondolkodom.
-Miint mondtam, próbálok nyitott lenni. Félni, meg másokra haragudni a saját problémáim miatt meg nem az én stílusom - reagáltam egy mosollyal az erről a témáról beszélgetéssel kapcsolatos félmondatra.
-De hogy őszinte legyek, meg tudom érteni azokat, akik jobban szeretnek arra gondolni, hogy... szóval tudod. Bár egyet nem értek velük, de el tudom képzelni hogy nehéz lehet ezzel a sok kétséggel megbírkózni - mondtam valamelyest együttérzőn. Nekem persze ilyen helyzetet még nem kellett kezelnem, így csak elképzelni tudtam.
Aztán Timi fordult felém a memória és emlékekkel kapcsolatban.
-El tudom képzelni hogy vannak ilyen emberek, de nekem állt szándékomban ilyet még sugallni sem - mondtam gyorsan, nehogy félreértés essen.
-Amire én gondoltam, az inkább a biológia és az itteni rendszer közötti különbség. Még mindig nem teljesen értjük az agy működését, úgyhogy olyan AI algoritmust nem hiszem hogy tudunk írni, ami teljesen egyezne valakinek a régi személyiségével. Ami a memóriát illeti, ott is arra gondoltam, hogy a rendszer máshogy tárolja az információt, mint a mi agyunk, ezért vagy nagy tárterület kell minden játékosnak, vagy... átalakítani a memóriánkat hogy lehessen kisebb helyen tárolni. Ami a felejtést illeti, nos, igazából nekünk sem törlődnek a régi emlékeink, hanem... egy idő után nem tudjuk elérni őket, de attól még ott vannak. Szóval, csak azt mondom, hogy szerintem ha tényleg csak a memóriánk van itt, akkor vagy nem vagyunk teljesen azok, akik voltunk az SAO előtt, vagy olyan egyedi ez az egész, hogy a mostani tudásommal csak elfogadni tudom, a hogyanját nem értem meg. - próbáltam megmagyarázni, hogy mire gondoltam. Mivel ezek nem olyan gondolatok, amiket átgondoltam már, inkább csak olyanok, amik épp most jutnak eszembe, ezért nem biztos hogy jól fejezem ki magam, de próbálkozom.

Nos, nem volt újdonság újra amit felvetettem. Persze, ha jobban belegondoltam volna, gondolhattam volna, hogy valaki más már felvetett ilyesmit, de nekem ez még újdonság volt, és még nem mindig gondoltam végig, hogy másnak nem feltétlenül az. Valamilyen szinten akár arroganciának is tűnhet, hogy azt gondolom, ilyen gyorsan felvethetek valami újdonságot.
-Igen, ilyesmire gondoltam. Ezt sajnos nem tudjuk külső kapcsolat nélkül megerősíteni, de valószínű hogy valami nem stimmel az időérzékünkkel - foglaltam össze még egyszer bólintva. Ez volt a leglogikusabb gondolat az összes közül, amire gondolni tudtam.
-Bár Kayaba inkább az amolyan "őrült zseninek" néz ki számomra. Nem az elment az esze őrültre gondolok persze, hanem inkább az a fajta, akinek van egy célja, és bármit megtesz hogy elérje azt, és semmi más nem számít. Csak ha körbenézünk itt, akkor is az látszik, hogy teremtett egy egész világot, majd bezárt jó pár ezer embert valamiért, és vár valamilyen eredményre. Az ilyen emberek máshogy gondolkodnak, mint a legtöbb, és terveznek mindennel. Lehet Kayaba nem is akarta soha megúszni ezt az egészet, hogy bármi is amit itt megpróbál elérni, fontosabb magánál. És ha ez így van, akkor az hogy elkapták vagy sem, nem számít - mondtam, hiszen függetlenül attól hogy meghalnak-e az emberek vagy sem, Kayaba még így is több dolog miatt felelősségre vonható. Ami az őrült zseni részt illeti, nem mondanám hogy értek a kriminálpszichológiához, inkább csak olyan laikus szinten tudom hogy van ilyen, de azt tudom, hogy azon a területen nem lehet mindig úgy gondolkodni, mint egy átlag mindennapi ember.
-Persze az hogy én nem tudom elképzelni, nem jelenti hogy nem lehetséges. Ha megkérdeztél volna az egész előtt, az egész SAO-ra is azt mondtam volna, hogy nem tudom elképzelni. - vontam meg a vállam egy halvány mosollyal. Ahogy Shu Timire nézett, úgy fordult felé az én pillantásom is, a mondata végére pedig olyan kis fél bólintással válaszoltam.
-Nem akarok teljesen filozofikus irányba menni, de ha nem az emlékeink és tapasztalataink összessége vagyunk, akkor mi alakítja ki a személyiségünket? Azzal egyet értek, hogy a legtöbb elfelejtett emlék akár törlődhetne is, de vannak olyan dolgok amiket elfelejtünk tudatos szinten, vagy elfojtjuk és mégis szükségünk van rá. Ezt valahogy ki kell küszöbölni akkor a rendszernek - gondolkodtam el. Ez a memória dolog elég összetett lett ahogy haladt a beszélgetés. Shu még megtoldotta egy mondattal, amire megadóan feltettem a kezem.
-Azt hiszem igazad van. Jobb nem belemenni ennyire a részletekbe, ha az bizonyítékok ennyire erősek.