Re: Főtér

by **Ilsette** Pént. Május 02 2014, 20:49

Sok képesség lehetséges, így nem zárja ki a lehetőségek, hogy vannak olyanok, ami a pet és idomár közötti kapcsolatba szól bele. Megkapja Haruka válaszát, hogy mit gondol ilyen aljas képességekről, meg valójában mit tenne. Csak ingatni tudja a fejét, aztán hozzáteszi a saját gondolatát.
-Rossz hozzáállás. Én először is elmenekülnék, aztán remélném, hogy túlélem valahogy. Meg a városban keresnék egy tevékenységet, ami nem jár veszéllyel. Egyszóval a nyugodt életre váltanék át. De ha te szívesen meghalnál, akkor nem foglak megállítani benne. – Elhallgat, hogy átadja a szót a másiknak. Szerencsére a megfelelő időt választotta időpontnak, hogy itt hagyja, ezért nyugodt szívvel teszi. Csak mosolyog a szavaira, aztán ránéz Inura, aki rögtön lehordja szegény lányt. Nem szól közbe kettejük beszélgetésébe.
~Mennyire örülök, hogy nem tud beszélni Bendő. Ezt a tényt becsülnöm kell, hogy nekem ez másképp van.~ A saját gondolata világából a lány zökkenti ki, majd legyint egyet.
-Semmi baj. – Adja a rövid választ, miközben ránéz Bendőre, aki nyughatatlanul sétál előtte pár méterrel.
-További jó napot nektek. – Megindul a petjével, hogy folytassák az izzasztó gyakorlatokat. Minden esetben elkövet egy hibát, ami jelenleg az, hogy sosem vesz fel senkit sem barátjának, ezért mielőtt ténylegesen eltűnne, akkor gyorsan visszasiet Harukáékhoz.
-Huh, még itt vagytok? Tessék, remélem nem gond, ha felveszlek baráti listára. – Elküldi a hívót, aztán utána mindketten leokézzák a gombbal. Mosolyog rá, aztán négylábú társával távozik véglegesen. Arcán mosoly, hogy végre megvan az első személy, aki ott van a listáján.

//Köszönöm a játékot, ez volt az utolsó írásom//

by **Kayaba Akihiko** Szomb. Május 03 2014, 12:26

Ilsette: Magasugrás Kristály (aktiválása után a használó egy ugrás erejéig kétszer olyan magasra ugorhat)
Nanami Haruka: Bronzgyűrű (+1 erő)

by **Huramino Saito** Hétf. Május 05 2014, 21:21

//Anat, Saito, Fater Very Happy

//

Történetem még csak most vette kezdetét, de a játék már így is rengeteg meglepetéssel szolgált számomra. Míg "szellemként" sodródtam egy éven keresztül Aincrad körül, igaz tudomást szereztem minden történésről, tudtam az alapvető szabályokat, mint például az itteni halál következményeit, az alapvető képességek használatát, a legyőzött bossok mivoltát. Mindazonáltal, "saját bőrömön" megtapasztalni ezeket a dolgokat teljesen más mint hallani róluk. Az apró feszengés a mobok közelében, az új ízek megtapasztalása, a többi játékossal való beszélgetés mind mind új volt számomra, azonban nem féltem megtapasztalni őket, sokkal inkább izgatottság töltött el.
Az első dolgom amit tettem megérkezésem után, hogy felkerestem a legközelebbi piacot és a kevéske kis pénzemből új felszerelést szereztem magamnak. Tudtam, hogy a lehető legjobban fel kell készülnöm a csatákra és a rám váró fejlődésre, különben igencsak meg fogja nehezíteni a dolgomat. Pontosan ezen célból sétálgattam fel s alá első városom főterén, hátha megakad a szemem valami hasznos holmin, amire még alacsony költségvetésemből is futja. Leginkább olcsó potionokra, vagy kristályokra vadásztam, azonban egyik sem az én pénztárcámra volt szabva, így csüggedten, tarkóra tett karokkal álltam tovább a standoktól és hangos gondolkodásba estem.
- Pénzt kellene szereznem, hogy jobb felszerelésekhez jussak. Most a legfőbb célom, hogy felzárkózzak a többi játékoshoz és én is a fronton harcolhassak - Ekkor a számat egy kicsit elhúztam - habár a többiek már a 16. szint környékén járhatnak én meg itt rostokolok az elsőn... Ideje lenne nekilátni valami küldetésnek, habár fogalmam sincs, hogy honnan tudnám elkezdeni. Sóhajtva egyet nézelődtem a téren. Kerestem valamit, de még magam sem tudtam, hogy mi az.

by **Anatole Saito** Csüt. Május 08 2014, 13:35

[Legkisebb Saito]

Kezdetek városa. Főtér. Elég régen lógtam már errefelé, pláne régen volt az, hogy ennyi időt töltsek itt egy padon ücsörögve. Jelenleg azonban számomra ez a legideálisabb helyszín arra, hogy gyakorlatozzak az új speciális képességemmel. Nem kellett sokat agyalnom azon, hogy rájöjjek: a 30. szinttel aktivizálta magát egy új skillem is. Leginkább harci tornákon kicsit irigyeltem a játékostársaimat, amiért egy rakat harci skillel, gyógyító képességgel és statjavító buffokkal vannak felvértezve, nekem pedig egyetlen ilyenem sincs. Mégis rendkívül büszke vagyok azonban immáron mind a négy képességemre és ha tehetném, akkor sem cserélném le őket senki máséra. A trade masterrel olyan vagyont halmozhattam fel, aminek hála bármivel elláthatom a céhem tagjait. Mindent megkaphatnak, amiről csak álmodoznak, és még annál is többet. Az emlékfelidézésekkel óvatosan kell bánni, mert rosszul is elsülhet, de már egészen ügyesen szörfözök az emlékek tengerén. Amióta pedig a mátrix adatszálait is el tudom érni, azóta pedig könnyebben meg tudom értetni másokkal magam, na meg egészen jól meg lehet tréfálni másokat, ha elkezdesz a fejükben beszélni hentai

Ez a negyedik, a kémkedő képesség viszont egyszerűen zseniális. Már sikerült olyan tökélyre fejlesztenem a az adatszálak mozgatását, hogy megleshetem mások statjait, felszereléseit, szintjét, és persze a nevét is. A főtéren ücsörögve éppen azzal szórakoztatom magam, hogy mások adatait vizslatom. Határtalan kíváncsiságomat mérhetetlenül kielégíti ez a képesség, s minderről a vizsgált alanyoknak fogalmuk sincs. Egyedül azt sajnálom, hogy a spec képességek bonyolult rendszerét nem tudom feltérképezni, mintha egy kapuval le lennének védve azok az adathalmazok.
No lássuk csak! Itt van rögtön egy 6. szintű kardforgató, csekély pénzecskével, de egészen magas fegyverkezeléssel. Kár, hogy spec pontra nem költött, így szinte egy csettintésre alkalmazni tudtam rajta a képességem. Nem is kell megerőltetnem magam. Nofene, itt egy pöffeszkedő lovag, a kasztját a képességem nélkül is meg tudom mondani a full páncélját és a hátán lévő pajzsa alapján. Lord Pusztító... áhháhá, ez de nevetséges név. Egy 12. szintű lovag, aki szinte minden pontját életre és erőre költötte, de a pénzes erszényében zümmöghetnek a molyok, mert ilyen pocsék páncél statot még nem láttam lovagnál. Kész bádogdoboz ez a páncél rajta, semmi érzéke az esztétikumhoz és az aincradi divathoz. Lord Pusztító, bahh, beképzelt alak. Egy csuklyás alak is érkezik, rajta azonban becsődöl a képességem. Hmm, ezek szerint kellően magas a specpontja ahhoz, hogy ne tudjam lenyomozni. Nem baj, jön itt egy könnyebb alany kezdő felszerelésben. Rettentő könnyen ki tudok nyúlni felé egy adatszállal, s már pörögnek is le előttem az információk, mint egy nyitott menüben: Kezdő statok, kezdő felszerelés, jövedelem szinte semmi. Úgy tűnik egy kezdetek városában ragadt gyermek, aki nem kockáztatja az életét farmolással. Nem is hibáztatom érte, senkinek sem kötelező a fronton harcolni, megtesszük mi helyettük. 1. szintű lovag, így már érthető, név: Huramino Saito. Saito? Wáó, egy Saito! És ugyanúgy a teljes nevét használja, mint én. Nofene. Megnézem magamnak közelebbről a névrokont. Még a végén kiderül, hogy valami rokon a srác, bár kötve hiszem, hogy nem. A Saito azért annyira nem ritka név japánban. Mindenesetre kíváncsivá tett a srác, s mint tudjuk, az én kíváncsiságomat jobb minél előbb kielégíteni, mielőtt kalamajkát okozok.
- Szervusz, mi járatban erre legkisebb Saito? - talán túlságosan is közvetlenül veszem fel a kontaktot a fiúval, de amíg odaértem hozzá, lehetővé tettem, hogy el tudja olvasni ő is a fejem felett a teljes nevemet, s így talán érhetővé válik előtte is, hogy nem akarok neki rosszat.

by **Huramino Saito** Szomb. Május 10 2014, 11:55

Csak az orrom alatt tudtam hümmögni miközben magasabbnál magasabb szintű játékosok haladtak el az orrom előtt. Mi hamarabb én is csatlakozni akartam hozzájuk, ám tudtam, hogy ez nem lesz olyan könnyű dolog, így irigyeltem őket elért eredményeik miatt. *Mit is vártam, hisz ez még csak az első napom, ellentétben velük, ők már egy éve részesei ennek a világnak...* Gondoltam, ahogyan apró mosoly kúszott az arcomra és folytattam a gondolatmenetet immáron halk szavakban... - ...azonban annál élvezetesebb lesz újra felküzdenem magamat! Alapvetően nem szerettem az olyan játékokat amik túl egyszerűek, könnyű végigjátszani őket, sokkal inkább azokat kedveltem amiben van kihívás és ez a világ, ez a szituáció pont olyan volt. Mosolyomat egy hang törte meg nem is olyan távolról. Egy férfi közeledett felém miközben "Legkisebb Saito"-nak nevezett. A Saito elég ritka név ahhoz, hogy tudjam, nekem szóltak és ezt az is megerősítette, hogy egyenesen felém sétált az ismeretlen, vagy legalábbis már nem sokáig ismeretlen. A Sword Art Online rendszere még kissé bonyolult bolt számomra és még nem fedeztem fel vele kapcsolatban minden dolgot, azonban azt már tudtam, hogy miként lehet megkülönböztetni egy npc-t egy játékostól, az indikátor jelentését és a név hollétét. A férfi neve szintén Saito volt, ami meglepett. Anatole Saito... Így már értelmet nyert a Legkisebb Saito kijelentés, legalábbis ha a korát és magasságát nézem.
- Hogy mi járatban erre? Szerintem ezt a szintemből könnyen ki lehet találni. Mondtam, ahogyan tisztelettudóan kissé megdöntöttem törzsemet köszönésképpen és csak ekkor gondoltam bele, hogy nem is biztos látja a szintemet, elvégre én se látom az övét, vagy csak nem tudom hol keressem.
- Végre én is részesévé váltam ennek a világnak és most készülök fel arra, hogy... eközben bal kezemet pajzsomra csúsztattam, míg jobb kezemet a hátamon nyugvó pallosom markolatán simítottam végig -... de eleget beszéltem. Benned kit tisztelhetek "Idősebb Saito"? Hogy őszinte legyek, nem tűnsz olyannak aki ebben a városban ragadt. Érdeklődve néztem a férfira, kíváncsi voltam arra, hogy ki ő, mi ő és milyen információkkal tud szolgálni.

by **Anatole Saito** Szomb. Május 10 2014, 13:21

A fiú egészen talpraesettnek tűnik. Egy első szinten ragadt emberkétől talán inkább azt vártam volna, hogy kissé megriad attól, ha egy idegen csak úgy megjelenik előtte és a nevén szólítja. Vagy kellően bátor - de akkor mit keres még itt lent(?) - vagy elég naiv - de akkor hogy lehet még életben(?) - nagyon szimplán csak vakmerő kicsit. Akárcsak én. És ez tetszett benne. Ügyesen válaszolgatott a kérdésemre és még beszélgetést is kezdeményezett, ahelyett, hogy megpróbált volna lerázni. Barátságos fiú, beírok neki egy újabb piros pontot.
- A kérdésem inkább arra irányult, hogy miért nézelődsz a vásárban felszerelések után, ha úgysem használod a kardod. Másfél év után született meg benned az elhatározás, hogy szeretnél feljebb jutni? - Nem kell semmilyen spec képesség ahhoz, hogy magam is meg tudja állapítani a kezdő felszerelésből, hogy alacsony szintű és ezt szavaival is alátámasztja. Illenék azonban üres kérdezgetés helyett bemutatkoznom, főleg ha már felkérés is jött erre a részéről. Kezeimet kiveszem a zsebeimből, majd jobbomat nyújtom felé. Jól bevált és kellően hatásvadász szövegemet használom.
- Anatole Saito vagyok, az Artes Liberales céhmestere. Művészeti mecénás, tehetséggondozó, menedzser. Volna esetleg kedved beszélgetni a jövődről, fiatalember? - Hogy mi a szándékom? Még magam sem tudom. Először csak a neve keltette fel az érdeklődésemet, de most már a személye is érdekel. Kíváncsivá tett az a félbehagyott mondat. Nem szeretem, ha csak a mézes madzagot húzzák el az orrom előtt. Érdekel miként fog válaszolni az első, és miként a második kérdésemre. Mindkettőtől függ, miként folytatjuk a beszélgetést, illetve az is, hogy folytatjuk-e egyáltalán.

by **Huramino Saito** Vas. Május 11 2014, 15:48

Az ismeretlen férfi aki csak úgy szimplán leszólított az utcákon, érdeklődve kérdezősködött rólam, na nem mintha ez zavart volna, szerettem másokkal beszélgetni, az meg csak egy kellő plusz volt, hogy ő maga is egy a Saitok közül. Igaz néha túlzottan is felmagasztaltam ezt a nevet, de a tény az, hogy Saito nevezetűek mind nagyszerű emberek voltak akik egy kis pluszt adtak a világukhoz, nem pedig elvettek. Erre tökéletes példa volt Saito Ayumu is aki színházi és zenekari előadásaival ékesítette nem csak Japánt, de más kontinenseket is.
- Oh egy céhmester! Lepődtem meg, hisz nem gondoltam volna, hogy az első ember akivel leállok csevegni, pont egy céh irányítója lesz. Minden esetre én is magasba emeltem a kezemet, majd megmarkolva az övét szintén bemutatkoztam. - Én pedig Huramino Saito vagyok, Lovag és ööm, ööm, ömm, lényegében ennyi. Horkantam fel nevetésbe, szerettem volna én is valami szép kis bemutatkozással szolgálni, de számomra egyenlőre csak ez a két dolog van, a nevem, meg a kasztom. Ezért is mosolyodtam el oly nagyon.
- Ha tényleg ennyire kíváncsi vagy rá, akkor kövess! Intettem a férfinak, ahogyan megindultam a főtéren található egyik szabad pad felé. Szótlanul haladtam a pad felé, ahogyan jobb kezemmel suhintottam egyet magam előtt amire előjött a menüm, majd ott kezdtem el matatni. Néhány pillanat múlva a hátamról a pallos eltűnt, méghozzá az inventorymba, elvégre elég nehézkes lett volna azzal a hátamon ülni. Egy ügyes mozdulattal ledobtam magam a padra, majd Saitora nézve mesélni kezdtem.
- Hogy miért nézelődök felszerelések után? Erre a válasz egyszerű, mert küzdeni szeretnék és idővel csatlakozni akarok a frontharcosokhoz is, persze ez még nagyon messze van, ahogyan te is mondtad, ez a másfél év hatalmas hátrány a számomra. - Itt hagytam egy levegővételnyi szünetet, majd folytattam. - Másfél éve a szerver nyitásakor csatlakoztam én is a játékhoz, azonban saját ostobaságomból kifolyólag a csatlakozásnál, vagy ha jobban tetszik a Login-nél hibák sorába ütköztem és a szerver nem engedett csatlakozni. Másfél éven keresztül hibaüzenettel magam előtt, Aincrad felett sodródtam magatehetetlenül, majd hirtelen pár nappal ezelőtt a játék engedélyezte a csatlakozásomat. Ezért bóklászok most itt a Kezdetek városában, és én mondhatom kellően fel vagyok tüzelve. Mondtam mosolyogva beszélgető partneremnek, bár egy-két részletet kihagytam a teljesség kedvéért, hisz nem lenne túl szerencsés egyből az összes lapomat kiteríteni a találkozás elején. Minden esetre én eleget tettem kérdéseinek, így most újfent rajta volt a sor.
- Mindazonáltal te még nem mondtad el, hogy mi járatban vagy errefelé. Utaltam egyik korábbi kérdésemre, ahogyan gondolkodóba estem. Saito azt mondta, hogy céhmester tehetséggondozó és menedzser, vagy valami hasonló. Ezekből a dolgokból kifolyólag, valamint hogy itt a kezdetek városában szólítgatja le az embereket, mint ahogyan engemet is, csak arra tudtam gondolni, hogy kis szintű játékosokat szeretne verbuválni céhébe.

by **Anatole Saito** Vas. Május 11 2014, 16:45

Férfiasan megszorítom a fiú kezét - nem rázok vele kezet, azt csak a faragatlan, bugyuta alakok szokták - majd minden további kérdezősködés nélkül követem. Egyrészt mert kíváncsi vagyok, másrészt mert veszélytelen az egész szituáció, harmadrészt pedig a fiú udvariasnak, mérsékelt viselkedésűnek tűnik, nyíltsága ellenére viszont mégis van benne valami titokzatosság. Jó emberismerőnek hiszem magam, s egy-két baklövéstől eltekintve eddig mindig kiszagoltam a megnyerő személyiségű emberek tárasaságát. Elég csak végignézni a céhtag vagy a barát listámon, szerintem meggyőző a "felhozatal".
Igaz, hogy nem kínál hellyel, én mégis lehuppanok mellé. Szívesebben ülnék be egy vendéglőbe, minthogy a nyüzsgő Főtér közepén kezdjek csevejbe, de úgy döntök, hogy kivételesen kiengedem a gyeplőt a kezemből, s hagyom, hogy a fiú irányítson, ő szabja meg a határokat. Figyelmesen végighallgatom a mondandóját, arcomra csak annyi érzelmet engedek kiülni, ami azt az érzetet kelti Saitoban, hogy bizony figyelek - hiszen ez így is van. Feltűnhet neki azonban, hogy nem vagyok meglepve a hallottaktól.
- Az egyik céhtagom is majdnem ugyanebbe a szituációba került. Nála annyival másabb a helyzet, hogy ő egyfajta hibernációba került, neki teljesen kiesett az az egy éves időszak, amennyivel később csatlakozott be a SAO-ba. Felmerült bennem a gondolat korábban is, de most már egyre inkább erősödik bennem, hogy többen is belogolhattunk a játékba, mint 10ezer fő. Azonban szerintem a plusz főket a rendszer csak bizonyos halálozási szám után engedheti be, ezzel megakadályozva a szerverek túlterheltségét. - Elgondolkodva simítok végig az szakállamon, majd gondolkodás nélkül kibököm mire gondolok. - Nem tűnsz megviseltnek. Hogy tudtad átvészelni a másfél évet anélkül, hogy bárkivel is kontaktust tudtál volna kialakítani? Egyáltalán mit láttál? Csak a kezdetek városát? Csak védett területen belül mozgolódtál? Esetleg láttál engem is, vagy ennél jóval távolabbról szemléltél minket? - Rengeteget tudnék még kérdezni, de már ez is sok egyszerre. A céhemben van két amnéziás és egy hibernált játékos, rajtuk keresztül megtanultam már, hogy jobb kibeszéltetni velük a történteket, jó ha érzik, hogy kíváncsiak vagyunk rájuk és törődünk velük, még ha ez furcsán is hangzik egy idegen szájából. Ugyanakkor ebben a világban mind egyek vagyunk, mind társak vagyunk, hiszen egyazon célért harcolunk: a kijutásért.
- Elnézést, valóban nem válaszoltam a kérdésedre. Mondjuk úgy, hogy megfigyelést tartok, és nézelődés közben megakadt a szemem a neveden, ami egyezik az enyémmel. Normál esetben a játékosok nem látják egymás nevét, csak párbajokon vagy ha csapatba hívják egymást, esetleg önszántukból teszik lehetővé, mint ahogyan én is ezt tettem veled szemben. Nekem azonban meg van az a képességem, hogy nem rejthetik el előlem a nevüket az itt élők. Tulajdonképpen gyakoroltam. - Azt persze nem kötöm az orrára, hogy nem csak a nevét, hanem sok mást is láttam vele kapcsolatban. Ennyire azért nem lettünk bizalmas kapcsolatban pár perc után. Lehet így is sokat mondtam el. Ugyanakkor tartva magam a céhem elveihez, talán nem ártana felajánlanom neki a segítségem. - Hmm, ha gondolod, elmagyarázhatok pár dolgot, persze csak ha szeretnéd. Mondjuk mindehhez tudnom kellene, hogy mi az, amivel tisztában vagy és akkor ki tudom puhatolni, hol vannak vakfoltok. A guide book olvasgatása sokat segít, de vannak fortélyok, amire tapasztalat útján jön rá az ember.

by **Huramino Saito** Szomb. Május 17 2014, 10:31

//Bocsánat a késésért Very Happy

//

Ő is leült mellém a padra amivel kapcsolatban természetesen semmi kivetnivalóm nem volt. Egy pillanatra elkaptam a tekintetét miközben a tér másik oldalán lévő vendéglőre tekintett és gondoltam is magamban, hogy sokkal megfelelőbb hely lenne a beszélgetésre, azonban anyagi helyzetemből kifolyólag nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, sőt mi több, még azt se tudtam, hol találok magamnak éjszakára szállást. Egy apró észrevehetetlen sóhajtással nyugtáztam a dolgot, majd belekezdtünk a beszélgetésbe. Elmondtam neki a rövid történetemet, habár még nem is igazán ismertem őt, mindazonáltal nem tűnt olyan embernek aki bármit is kezdene ezzel az információval a rovásomra. Lehet én vagyok naiv, de jobb szeretek bízni az emberekben, mintsem állandóan azt lesni, hogy ki fog faképnél hagyni. Mindég is pozitív személyiségként gondoltam magamra, habár ezt a múltam után nem igazán engedhetném meg magamnak.
Elmondtam Saitonak, hogy miért is vagyok most itt kis szinten és hogy mi történt velem a másfél évben, mire ő elmondta, hogy céhében is tapasztalt már ehhez hasonló dolgot. *Tehát nem én vagyok az egyetlen? Minden a szerver túlterhelésének elkerülése végett lenne? Talán Hana is....?! Igaz ezek puszta találgatások, mégis ez tűnik a leglogikusabbnak.*
- Akármennyire is megvetik az emberek Kayaba Akihikot, nem hiszem, hogy olyan ember lenne aki egy ilyen precíz világ megalkotása után ne ügyelne pont a játékoslimitre. Mármint úgy értve, nem hiszem, hogy megengedné, hogy több példányban keljen el a játék és a Nerve Gear mint amennyivel a szervere megbirkózna. Bár azt is belekalkulálhatjuk, hogy lehet, pont ezekkel az emberekkel akarja biztosítani, hogy a világa ne maradjon játékos utánpótlás nélkül... Gondolkoztam el a dolgon, mindazonáltal én biztos voltam benne, hogy nem ebbe a csoportba tartozom, már ha egyáltalán létezik ilyen csoport. Tudtam, hogy ami történt, az az én hibámból kifolyólag történt. Saito kérdésekkel kezdett el bombázni míg én merengtem, és valljuk be, tudta mit kell kérdeznie. A válasz mindegyik kérdésére bonyolult volt, de megpróbáltam kielégíteni kíváncsiságát.
- Hogyan tudtam átvészelni? Tettem fel magamnak is a kérdést, ahogyan felnéztem az égbe, mely pár nappal ezelőtt még körül ölelt. - Hogy is mondjam, olyan volt mintha álmodtam volna, viszont tudom, hogy nem aludtam. Mintha ez a másfél év egy csettintésre elrepült volna, viszont minden egyes napjának minden egyes perce az emlékeim között van. Egész Aincradot láttam, mind a száz emeletével együtt, ahogyan az égen repült velem együtt. Láttam a házakat, az épületeket, az nyüzsgő embereket, de csakis messzi, madártávlatból. Tehát láttam mindent ami történik és hallottam is a nyitás utáni nagy bejelentést, viszont magatehetetlen voltam. - Itt vettem egy nagyobb levegőt, majd kifújva azt visszagondoltam arra, hogy mi is történt mindezek után. - Ebből az álomszerű állapotból egy hang zökkentett ki. Gépies hang volt, mint amikor a rozsdás fogaskerekek nyikorognak. Egy alak jelent meg magam előttem, egy olyan alak akit régen elvesztettem és nagyon szerettem. A segítségemet kérte, de mielőtt folytathatta volna, már itt találtam magam a városban, úgy ahogyan te most látsz engem. Ezért is akarok minél előbb csatlakozni a frontharcosokhoz, hogy felkutassam és beszélhessek Kayaba Akihikoval! Tekintetemet a földre szegeztem, míg magam előtt összekulcsolt kezemet szorítottam, majd pár pillanat múlva ellazultam, tekintetem Saitora emeltem, miközben picit megmozgattam vállaimat. Átadtam neki a szót és ő beszélt is. Válaszolt korábbi kérdésemre, hogy mit is csinált itt pontosan. *Tehát megvan a képessége, hogy mások nevét lássa, vagy akár több is, tehát informátori pozíciót akar magának megszerezni, vagy esetleg kémkedés miatt gyakorol?!* Kérdések sokasága miatt vetődött fel bennem, azonban nem tettem fel őket, nem akartam megbántani vele újdonsült, vagyis pontosabban az első beszélgetőtársamat.
- Tehát azt mondod, tudnál nekem elmagyarázni egy-két dolgot? Az bizony nagyon rám férne. Még sok mindent nem értek, viszont kezdek rájönni magamtól is a dolgokra. Amiben viszont nem kockáztatnék, az a harc. Rengetegszer láttam, hogy mások skilleket használnak és jácint könnyedséggel harcolnak, viszont a mikéntje már nem olyan könnyű. Mondtam, majd rögvest ezután megráztam a fejem. - De nem, erre nem kérlek meg. Nem akarlak hátráltatni, meg céllal is érkeztél ide, így majd magam kiderítem. Szám mosolyra kerekedett, ahogyan kényelmesen elnyújtóztam a padon. Élveztem ezt a mai napot, a napsütést. Meleg volt és kellemes, mintha csak a valóságban lettünk volna, vagy az már a mi saját valóságunk?!

by **Anatole Saito** Szomb. Május 24 2014, 15:25

/Most pedig én bocsi a csúszásért, megpróbálom ezután felpörgetni a játékot!/

- Hmm, érdekes gondolatmenet, még akár igazad is lehet. Mármint Kayaba precizitásával és a limittel kapcsolatban. Viszont az is közismert, hogy a legális kiadványok mellett ott vannak a feltört változatok. Bár igazán ügyes és rendkívül gyors hacker lehetett, aki ilyen rendkívül rövid idő alatt csinált egy warez példányt a SAO-ból. Ezzel természetesen nem arra utalok, hogy te lennél a hacker, sokkal inkább arra, hogy lehet éppen a te helyedre is egy illegális játékos lépett be. Azonban mindez csak üres találgatás, ugyanakkor nyugtalanítóak az egyre többször előforduló hibák a rendszerben. - És valóban, ki szeretné azt, hogy saját hibáján kívül, egy meghibásodás miatt süljön meg az agya. Kayabáról mindent el lehet mondani, csak éppen azt nem, hogy ne igazságosan vezetné ezt a játékot. Egyszer sem érhettük eddig csaláson, amiket ígér, azokat be is tartja. Viszont ő sem mindenható és akadhatnak hibák, amin nem tud rögtön úrrá lenni.
- Ami pedig a játékos utánpótlást illeti... nem lennék meglepődve, ha a SAO veszélyeinek tudatában is jelentkeznének még most is játékosok. Akármennyire is veszélyben van az életünk, tulajdonképpen ez egy nagyon is magával ragadó világ. Az céhem tagjai mind rendkívüli emberek, akik azért dolgoznak, hogy kivigyük a játékot, ugyanakkor nem feledhetjük el azt sem, hogy a mindennapi életünket is idebent éljük, így megpróbáljuk komfortossá tenni az ittlétet. És bármennyire is gyűlölhetjük Kayabát, azt el kell ismerni, hogy igazán kényelmes, szép és élhető környezetet, ha úgy tetszik kalickát alakított ki nekünk. - Ennél a pontnál elvigyorodok és nagyot nyújtózva a tarkóm mögött fonom össze a kezeimet. Vicces igazán belegondolni abba, amit az imént mondtam. Szívből gyűlöltük Kayabát, amiért bezárt minket, megfosztott alapvető emberi jogunktól, a szabadságtól. De amiért elvett, ugyanazért adott is. Mint mondtam is, Kayaba mindig igazságos. Kezdem kapiskálni, hogy egyesek miért istenítik e világ teremtőjét. - Akinek nem akaródzik hazamenni, hanem ragaszkodik ehhez az álomvilághoz, annak a SAO maga a paradicsom. Én viszont tartózkodnék attól, hogy illúziókba ringassuk magunkat. A testünk napról-napra haldoklik, hiába vagyunk idebent életerősek. S bár tevékenyen töltjük idebent is a mindennapjainkat, szeretném végre igazán magamhoz ölelni a szeretteimet - a bentieket és a kintieket is. Gondolom ezért akarsz te is minél előbb frontharcossá válni.
Szavai újra és újra elgondolkodtatnak. Hogy mi lehetett az a hang, amit hallott, illetve hogy hallotta-e egyáltalán, vagy csak beképzelte, nos arról fogalmam sincs. Még azt is el tudom képzelni, hogy a külső világból jutott el hozzá valami hangfoszlány. Ki tudja? Talán még Kayaba se. Mindenesetre az is egy érdekes momentum, hogy ha lehetőségem lenne rá, vajon találkoznék-e Kayaba Akihikoval? Mit mondanék neki? Hogy reagálnék? Nyilván ez a körülményektől is függ, de ehh, nagy dilemma lenne. A fiú kérdése zökkent ki a gondolatmenetből, melynek hallatán komótosan, de felállok ültömből.
- Persze, sőt szívesen segítek is. Szeretek ifjoncokat tanítgatni, nem véletlenül nézelődtem éppen a Kezdetek Városában. Lehet nyitnom kellene egy kiképző iskolát, de annyira talán nem vagyok nagyképű. - elnevetem magam és a kezemet nyújtom a fiúnak, hogy felránthassam ültéből - Gyere, induljunk máris, nincs vesztegetni való időnk! - s ha beleegyezik - és ugye miért ne tenné - akkor a védett területen kívüli Kezdetek Erdeje felé veszem az irányt Sai társaságában. Felesleges udvariaskodnia és a határozottságommal talán az értésére tudom adni, hogy jelenleg nincs fontosabb elfoglaltságom, mint az ő tréningezése. Az öltözete azonban nem megfelelő a harchoz, még ha csak a legveszélytelenebb mob zóna felé tartunk is. Lenyitom a menümet és útközben kutakodni kezdek a céhes virtuális raktárban.
- Ilyen felszerelésben nem engedhetlek ki a vadomba. Küldök át vértet, sisakot, köpenyt és cipőt. Ezek a te szinteden a legjobb felszerelések. Hmm, lássuk csak, van-e itt elfekvőben lovag fegyver? Lennie kell, van két lovag is a céhben, a kinőtt holmijaikból pedig emlékeim szerint még vannak. Erőre hajtasz inkább, vagy gyorsaságra majd? A kettő együttes fejlesztését javaslom, én legalább is arra mentem harcosként. Az általam választott fegyver szintén a legjobb a szinteden, a pajzsnál és az aranygyűrűnél viszont van jobb, nekem jelenleg csak ilyenem van. - Eltűnődve nézegetem a gyűrű készletünket is, végül onnan is beemelek még egyet a listára. - No ezzel pedig a spec képesség pontok felhúzása is meg van oldva. Lesd meg ezt az összeállítást, mit szólnál hozzá? Tetszik a pontozásuk?

Spoiler:

by **Huramino Saito** Csüt. Május 29 2014, 19:54

Magával ragadtak a gondolatok sokasága, Kayaba, Hana, a másfél éves kiesésem, a hackerek. Az utóbbi valahogy atöbbinél is jobban zavart, habár tudtam, ezt a kiesést csakis magamnak köszönhettem.
- Tulajdonképpen, saját magamnak köszönhetem azt, hogy csak most csatlakoztam a világhoz, vagy legalábbis én így gondolom. Hackernek érzem magam, azonban nem olyan értelemben mint ahogyan azt te az előbb lefestettem. Nem "warez" verziót használok, hanem sokkal inkább...- Mondtam, ahogyan kinyújtottam magam elé mindkét kezemet és azokat nézegettem. - Ti mind ugyan úgy néztek ki, mint ahogyan kinéztetek a SAO-ba csatlakozáskor, azonban ez már rólam nem mondható el. Ez a test, ez a kar, igaz hasonló hozzám de nem én vagyok, hanem egy másik, korábban használt karakterem. Megvettem a játékot, ahogyan a Nervgeart is, azonban nem léptem egyből be a játékba. A Nerv-en találtam egy apró memóriatárolót, amin többek között a karakterrel kapcsolatos információk is tárolódnak. A kódolása nem volt túlzottan bonyolult, így egy kis idő ráfordítással bele tudtam táplálni egy régebbi karakterem adatait. A belépésemkor a rendszer észrevette ezt és ezért vagyok csak most itt. Akkoriban még csak eszembe se jutott volna, hogy ez a játék életre-halálra fog menni, így azt sem sejthettem hogy ezzel saját magamat sodortam nem kis veszélybe.- Mondandóm ezzel véget ért és bármennyire is furcsa, de jó érzés volt ezeket a dolgokat kimondani. Féltem, hogy a többi játékos egyszerű cheaterként fog rám tekinteni, de valahogy az "öreg" Saitoban megbíztam. Ez a bizalom csak akkor erősödött fel bennem igazán, amikor ő felállt, majd kezét nyújtva felém arra buzdított, hogy induljunk el a vadászmezőkre. Megragadtam a kezét, ahelyett, hogy ő maga segített volna talpra állni, kapaszkodóként használtam, hogy felhúzzam magam.
- Rendben! Válaszoltam neki, ahogyan mellette sétálva célba vettük a mezőt. Mindeközben Anat a menüjében kutakodott, azonban nem néztem, hogy mit is csinál valójában, csak akkor vettem észre amikor egy ablak jelent meg előttem és tárgyak sokasága adódott hozzá a listához. - Hogy mire hajtok inkább? Ezen már rengeteget gondolkoztam amikor elosztottam a kezdő pontjaimat. Igazság szerint elsődlegesen nekem az Erő és az Élet ami fontos, majd őket követi a Fegyverkezelés és a Gyorsaság.- Vázoltam fel az álláspontomat, ahogyan ránéztem a listára ami már véglegesnek tűnt.
- Bronz vért, Vas sisak, Hősi köpeny, Gyorstalpaló, Stramm, Pókháló Pajzs, Aranygyűrű, Tünemény gyűrű. Ezek mind nagyon érdekes tárgyak és az egyszer már biztos, hogy megdobnák a statomat. Azonban... - Ekkor ujjammal a párbeszédablakhoz emeltem és egy egyszerű mozdulattal bezártam azt. - Azonban saját erőmből akarom megmászni a lépcsőket és felverekedni magam a frontharcosok közé ahogyan azt mindenki tette. Gondolom te magad sem úgy vágtál neki a játéknak, hogy a legjobb felszerelésekkel kezdtél. Mondtam egy hatalmas mosollyal az arcomon, ahogyan előkaptam pajzsomat, majd annak szélét végigsimítva Saitora néztem. - Ez az a felszerelés ami biztosítani fogja nekem az épségemet.- Magabiztos voltam, szinte érezni lehetett rajtam, hogy habár nem is tudom néha mit csinálok pontosan, bízok azokban a tárgyakban amelyekben a játék megkezdésekor bíztak a többiek.

by **Anatole Saito** Pént. Május 30 2014, 20:10

Zsebre dugott kézzel, lazán, komótosan lépkedek a fiú mellett, de azért nem tatás tempóban. Érezze csak, hogy igyekszünk valahova, de azért nem is siettetem. Miközben válogatom a menümben a neki szánt felszereléseket, elmeséli a nerve gear hackelésének történetét. Nofene, miket ne találni. Ilyenkor érzem csak igazán informatikai analfabétának, bár hozzá kell tenni, lassan két éves ittlétem alatt igencsak kikupálódtam ezen ismeretekből és az rpg szlengből is.
- Béta tesztelő voltál, vagy csak ennyire ügyes vagy a számítástechnikához? - Nincs semmilyen vádló hangsúly a kérdésemben, engem speciel sosem zavartak a bétások. Nem is értem miért ragadt rájuk ez a beater jelző, már rég lejárt lemez. Jócskán túlhaladtuk a bétások által bejárt szinteket, ráadásul a béta és a jelenlegi játék között állítólag akadnak eltérések, s ez így logikus. Kayaba tökéletesítette a művét.
Az viszont már sokkal inkább meglep, hogy milyen könnyelműen elutasítja a felajánlásomat. Nem mondanám, hogy megsértett, egyszerűen nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy a játékosok visszautasítsák a gesztusaimat, felajánlásaimat. De nem hibáztatom a fiút, még nem tudja, hogy hogy működnek a dolgok felém. - Ne haragudj meg a kijelentésemért, de úgy vélem, a logikád hibás. Szép dolog, ha az embernek vannak elvei és eltökélt céljai, de ez nem az a világ, ahol a hős lovagok mindig győzedelmeskednek és a jó legyőzi a gonoszt. - Megboldogult Sir Lewis barátom jut eszembe, kinél hősiesebb hőst nem hordott hátán egész Aincrad. S mire ment vele? A Black Iron Castle márványfalán az ő neve is át van már húzva.
- Tekintsd ezt úgy, mint kárpótlásnak az elmúlt másfél évért. Nekünk nincs szükségünk ezekre a holmikra, neked viszont igen. Eladhatnám őket, de a pénz nekem vajmi keveset számít. Egy időben minden fölös felszerelést ingyen osztogattam egy boltban, sok kezdő ma is Arteses holmit visel. Itt emberi életekben mérjük az értéket. Nálad sokkal magasabb szintű piros indikátoros gyilkosok grasszálnak az utcákon, az olyanokra vadászva, mit te. Ha legalább a felszerelésed nem azt a látszatot kelti, hogy kezdő vagy, már kevésbé tűnsz prédának. Nekem anno fél évembe telt, hogy a neked felajánlott felszereléseket összegyűjtsem. Manapság fél év alatt kinevelek egy frontharcost. Jelenleg mi adjuk a legtöbb harcost a frontra, s mindannyian tőlem kapták a felszerelést. - Elhallgatok, de aztán egy szusszanásnyi gondolkodás után terítem a kártyáimat. Azzal, hogy a fiú a bizalmába avatott, arra ösztökél, hogy én is azt tegyem. Különben is, jobb szeretem az egyenes beszédet.
- Őszinte leszek veled Sai. Ugye nem bánod, ha Sainak hívlak? De mondd meg bátran, ha más nevet szeretnél viselni! Szóval... azért nézelődtem éppen a kezdetek városa főterén és azért ott gyakorlatoztam a skillemmel, mert új céhtagot igyekszem toborozni. Teljesen kezdő, temperamentumos, jó gondolkozású, frontra termett fiatalt kerestem, akiből Arteses válhat. Szükségünk van egy dinamikusan fejlődő fegyverkovácsra, így kimentem a Főtérre és elkezdtem kutakodni a járókelők statjaiban. Nos igen, nem csak a nevedet láttam, de az döntötte el végül, hogy pont téged szólítottalak meg. Gondolom nincs hova menned éjjel aludni, ahogy láttam a vagyonod is nagyjából egyenlő a nullával. Egyébiránt elnézést kérek a kutakodásért. ^^ - A védett övezet széléhez érve megállapodok és szembe fordulok Saitoval, úgy folytatom tovább.
- Szállást, ételt, felszerelést és egy jó közösséget tudok neked ajánlani a céhházban. Dönthetsz úgy is, hogy megmakacsolod magad és szólósként, önállóan próbálod végigjárni az utadat, ki tudja milyen sikerrel. Én egy biztosabb utat tudok ajánlani. Persze ha úgy döntesz, hogy mindez téged nem érdekel, akkor is szívesen segítek bármiben. Sőt mi több, a felszereléseket akkor is neked adom, legfeljebb visszaszolgáltatod őket, ha már nem tartasz rájuk igényt, így esetleg egy újabb kezdőt is jól szolgálhatnak majd. Azonban arra kérlek, hogy még ne válaszolj, érleld meg a döntést. Előbb még amúgy is látni szeretném, miként harcolsz. Indulhatunk? - tekintetem a Kezdetek erdeje felé réved.

by **Chancery** Szomb. Május 31 2014, 17:37

//Nanami//

*Áááááááááásít*
Az önállóság egyedüli negatívuma: baromi unalmas. Nem tudok kiülni valami kertbe, nem mehetek a könyvtárba, nem beszélgethetek... vagyis, már ami a saját korlátaimat illeti. Valójában bármit megtehetnék... csak épp nem vagyok biztos benne, valóban szabad-e.
Ha visszatérek a céhházba, nem fog-e Shukaku páros lábbal kirúgni?! Vagy ha ő nem, akkor Timidus. Esetleg Peter, mondván, hogy ha már elmentem, akkor menjek is.
Lehunyt szemmel dőlök hátra a semmibe, kezeim a padon támaszkodnak. Hiányoznak, de mint a rosseb. Kellett rá vagy két hét, de rá kellett jönnöm, hogy túlreagáltam, amit Shukaku mondott a kertben. Sose fogok vele egyet érteni, de nem kellett volna úgy elviharzanom onnan. Most viszont késő bánat-ebgondolat, nem tehetek érte semmit. A kislány bizonyára örökre meggyűlölt, pedig már arra sem emlékszem, mit mondtam neki...
Szeretnék vele beszélni, de van egy olyan érzésem, hogy már elkéstem. Gyűlöl, és tekintve, hogy ő lett a céh második számú tagja (magyarán alaposan elvette a címet, amiért hónapokon át "dolgoztam"), szerintem már Petert is a maga oldalára állította. A bossolás sem olyan jóízű; az egyedüli dolgot, amivel bebizonyíthattam volna magamnak is, hogy talán érek valamit, egy csapással szétzúzta apró pici pozdorjává. Mégsem tudok rá haragudni emiatt hosszú távon.
Kinyitom a szemem és az emberek zsivalyát hallgatva a kéklő eget figyelem.
Visszamenjek? Ne menjek? Mit tegyek?
A szürke alapon fekete csíkos macska kedvetlenül és szótlanul üldögél a pad másik sarkában, vekni-kenyeret illusztrálva; lábai a teste alá húzva, szeme behunyva, fülei kissé hátra lapítva.

by **Yue** Szomb. Május 31 2014, 21:49

Éppen alszok mint egy kis angyal amikor valaki lelök az ágyról. Az a valaki kilehetne már mint az én drága társam, Inukami.
-Mit akarsz ilyen korán?-mondtam kicsit durcin, gondolom mondanom sem kell, hogy miért.
-Jó reggelt Csipkerózsika. Ideje lenne felkelned.-mondta Inu.
-Hány óra van? Legalább azt tudjam ha már felkeltettél engem.-mondtam Inu-nak.
-10:00.-mondta Inu, hogy hány óra.
Felkeltem a földről és mentem a szekrényemhez és kerestem valami aranyos ruhát. Bementem a fürdőbe és arcmosás, fogmosás, fésülködés. Miután végeztem ezekkel a dolgokkal levettem a pizsamámat és felvettem a ruhámat. A hajamat felkötöttem. Kijöttem a fürdőszobából és Inu már unott arccal várt rám.
-Na végre! Mi tartott ennyi ideig?!-mondta Inu.
-Szerintem egész hamar végeztem.-mondtam.
-Na menjünk Inu.-mondta Inu.
-Oké.-mondtam közben elhagytuk a lakást.
Sétáltunk és sétáltunk, csak a szokásos. Találtam egy botot és eldobtam de egy lány mellé ment véletlen.

by **Chancery** Szomb. Május 31 2014, 22:01

~Ezt nem hiszem el...~
-Mármint mit? -válaszolom a fejemben felhangzó hangnak. Álomkelő mocorogni kezd mellettem, lábai láthatóvá válnak és hátrál pár lépést, már ameddig a pad engedi.
~Kutyaszagot érzek.~
-Kutyaszag, ami nem Vezér? -kuncogok mosolyogva és előrébb döntöm a fejem, hogy az égbolt látképét felváltsa a tér és annak minden erre járó emberkéje. A macska a másik oldalamra ugrik, abban a pillanatban, ahogy valami koppan a pad mellett és kicsit még táncikálva közelebb ér. Egy bot.
-Nanicsak. -hajolok le és emelem fel a furcsa, önálló életre kelt fadarabot. Még mielőtt várhatnám, hogy megszólalna, valóban érkezik valaki a közelünkbe, és valóban kutyaféle a drága. Álom orra nem csapta be a macskát, én pedig mosolyogva meglengetem előtte a botot.
-Ez a tied? -nevetek. -Kapd el! -és egy jókora lendülettel elhajítom a botot, remélve, hogy a furcsa jószág utána is lódul. Nincs valami sok kedvem idegen petekkel játszani, a gazdáját sem lelem egyenlőre, pedig egyértelmű, hogy annak is a környéken kell lófrálnia. Látni, hogy ez a pet még kölyök, és tekintetem végül csak-csak körbepillant a tömegen, hogy meglátom-e, a kutya vajon kihez tartozik. Igaz, hogy ennek nincs egyértelmű jele, de sosem lehet tudni. Még az is lehet, hogy, mivel idomár, máris egy új céhtagot köszönthetek benne. Shukaku-nak szokása, hogy az új idomárokat egyből a mi céhünkhöz irányítja, amint találkozik velük.
És már megint ő jut eszembe? Mintha ő lenne Kurokoto 2

Pont úgy üldözi a gondolataimat akaratlanul, mint az az iszákos íjász is.

by **Yue** Szomb. Május 31 2014, 22:38

Láttam, hogy azt a botot amit eldobtam reménykedve, hogy Inu utána megy egy lány mellé dobtam. Inu odament de szerintem nem azért mert tudta, hogy egy botot dobtam el, hogy hátha visszahozza. Hallottam ahogy a lány kérdezi Inu-t, hogy az övé e. A lány egyet nevetett és elhajította a botot. Inu ahogy vártam nem ment a bot után. A lányt ahogy néztem szerintem azt figyelhette, hogy kié lehet Inu.
-Nem tudtam, hogy egy bot. Ez nem kicsit megszégyenítő nekem.-mondta Inu.
Miközben Inu mondott valamit én közepes tempóban mentem oda Inu-hoz.
-Inu!-szóltam Inu-hoz aki odajött hozzám.
-Sajnálom. Nem akartam idedobni. Csak kísérleteztem,hogy visszahozza e.-mondtam az ismeretlen lánynak.
-Megfordult a fejedben, hogy én egy bot után futok?-kérdezte Inu.
-Egy próbát megért.-mondtam.
-Egyébként szia, az én nevem Nanami Haruka.-mutatkoztam be.
-Az én fenséges nevem az Inukami de az Inu is jó.-mondta Inu nagy vigyorral a képkén.

by **Chancery** Vas. Jún. 01 2014, 13:53

Azt hittem, majd' hanyat esek döbbenetemben. Az egy dolog, hogy egy kölyök állat beszél - eddigi pályafutásom során először tapasztalok ilyet -, de még olyan szemtelen is, mint ÁK vagy Vezér. Döbbent arckifejezésem bizonyára kiülhetett az arcomra, mert Álom rögvest akcióba lép. Bundáját felborzolva, tipikus macska-fújtatással adja a kutyaféle tudtára, hogy nem látja őt szívesen a környékén.
~És tanulj némi illemet. A te fajtádhoz amúgy is illik a bothajkurászás.~
Elménkben felhangzó hangja végre-valahára a régi, lekezelő súlyban csendül fel, amitől picit meg is nyugszom. Ha Álom lassan önmagává tesped vissza, akkor remélhetőleg én is újra az lehetek idővel.
Időközben megérkezett a kis farkas gazdája is. Első látásra igen ismerős volt, és végül fel is álltam a padról mosolyogva.
-Hane? -kérdeztem és már tártam volna szét a karom, mikor eszembe jutott, hogy Ai Hane petje egy griff volt, nem farkas. Jobban végigmérem a lányt, és a különbségek, amiket először nem vettem észre, jobban szembetűnnek. Mintha fiatalabb lenne, bár ebben nem vagyok teljesen biztos, a kormeghatározás sosem votl erősségem, arca sokkal életvidámabb, szemei kerekebbek. Ai Hane majdnem tökéletes mása áll előttem, és végül Nanami Haruka néven mutatkozik be, a farkas pedig ismét megszólal, miszerint ő pedig Inukami.
~Inukámi? Kutyaisten? Vazze....~ -Álomkelő szinte elhúzza a száját, amennyire csak tudja. ~Nem a bot utáni futkározás a megszégyenítő, hanem a neved...~
-ÁK >< -nézek szigorúan a macska felé, majd mikor elhallgat a fejünkben, ismét a páros felé fordulok. -Sziasztok. Én Chancery vagyok, ez a bumfordi cicus meg Álomkelő.
~Vadmacska. Legalább ne alacsonyítanál le a cicussal...~
-Miután leszóltad valaki más nevét, megérdemled Razz

~...Kezdesz visszatérni.~ -az enyhe visszhang jelzi, hogy ez utóbbi mondatát csak nekem szánta. Keserű mosollyal veszem tudomásul, hogy (hála Istennek) talán igaza van. Bár a céhházba való visszatérés, már ha valaha is lehetséges lesz, még messze van.

by **Yue** Vas. Jún. 01 2014, 18:21

Az egyenlőre ismeretlen lány felállt és egy nekem ismeretlen nevet mondott. Gondolom nagyon hasonlítottam valakire akit ismer.
-Hane?-A lány is bemutatkozott. Mint kiderült a lány neve Chancery. De nem csak saját magát mutatta be hanem kisállatát Álomkelőt aki mint kiderült egy cica. Chancery beszél de nem nekem és nem is Inu-nak. Mivel egyáltalán nem néz ki butának így gondoltam a társának, Álomkelőnek beszélt. Chancery arcán egy kicsit keserű mosoly látszik.
-Ki szólta le a nevemet?!-mondta Inu kicsit felháborodottan habár nem is csoda ha a nevét szólják le.
-Inu!-mondtam ki Inu nevét mert tudtam, hogy ebből nem lesz semmi jó.

by **Yue** Vas. Jún. 08 2014, 20:53

A lány úgy tűnt mint ha kicsit döbbent lett volna valamiért amit még a távolból is lehetett látni. Habár sejtettem, hogy miért. Az én "kedves" és "udvarias" tárasom nem nehéz kiakadni. Habár azért reménykedni tudtam, hogy nem a farkasomon döbben le. Odamentem Inu-hoz. A lány felállt a padról és valamiért mosolygott a lány. Egy nekem ismeretlen lány nevét mondta, pontosabban azt, hogy Hane. A lány valamiért végignézett engem amit én Inu-nak köszönthetően láttam is. A lány bemutatkozik és ezzel együtt a társát is bemutatja, Álomkelőt. Mint kiderült Álomkelő egy cica. Akkor Inu biztos, hogy nem kedveli majd. Ha nem is mondta de szerintem érezte, hogy van a közelben egy cica. Inu végül megszólalt.
-Van egy olyan érzésem, hogy én nem fogok annyira jól kijönni ezzel a kiscicával.-mondta Inu nagy ellenszenvvel az arcán.
-Tudom, hogy nem szereted a macskákat de inkább hívd akkor macskának, vadmacskának de te sem szereted ha kiskutyának hívnak téged.-mondtam Inu-nak.
Inu erre nem tudott mit mondani, hiszen tényleg nem szereti ha kiskutyának hívják.
-Leülhetek a padra Chancery?-kérdeztem Chancery-től. Köszönöm.-akkor leültem a padra.
-Ha nem baj akkor megkérdezhetem, hogy ti jól kijöttök Álomkelővel?-kérdeztem Chancery-től mert kíváncsi voltam, hogy csak nekem nehéz e boldogulni a társammal.

by **Rosalia** Vas. Jún. 08 2014, 23:55

Nanami Haruka!

Szeretnélek megkérni, hogy a továbbiakban ügyelj arra,
hogy a postjaid minimum 250 szavasak legyenek!

by **Chancery** Szer. Jún. 18 2014, 15:39

//Meg az avialanyodat is döntsd el... XD//

Álomkelő mint valami kis minibomba, rávetődik a farkasra és karmait kimeresztve oda pottyan, ahol éri. Csak annak köszönhető a szálldosó pixelek semmit sem változtató hatása, hogy védett zónán belül vagyunk, így párbaj nélkül nem csökkenhet az életcsík. Ennek ellenére is elég félelmet keltő látvány, ahogy nekiesik a kutyafélének, haragjának érzete pedig úgy hullámzik felém, mint egy háborgó tenger.
-ÁLOM! -kiáltok fel szigorúan és megrémülve, azonnal a macska után kapva. Amint megkaparintom a mellkasát és körülfoghatom, leszedem a valószínűleg hasonlóképp viselkedő farkasról, majd olyan magasra emelem, amennyire csak tudom. Álom persze nem hagyja abba, és érzései lassan szavakká is formálódnak a fejünkben, miszerint "te vagy a kiscica, ha nem látnád, sokkal nagyobb szinten vagyok nálad, fejletlen kis pondró" stb. O.o;
No jó, be kell vallanom, most cenzúráztam is kicsit, de a lényeg ugyanaz. A lány csitítása még őt is lenyugtatja végül kissé, mikor látja, hogy a farkas is visszavonul a jelek szerint, így amikor visszahúzza karmait a helyére és érezhetően nyugodtabbá válik, le merem ereszteni a mi szintünkre. A bundája, főleg a farkán, még mindig szerteszét áll, mint valami kefe, de egyébként nem igen látni már rajta, hogy mennyire kiakadt az imént.
-Bocsi... -mentegetőzöm, hiába nem nekem kéne... mert még én is azt gondolom, hogy Álom, még ha túlzásba is vitte, jogosan akadt ki. -De nem szereti, ha lekicsinylik az elért eredményeit...
~Mi az, hogy. Majd akkor nevezhet kiscicának, ha ő is minimum Fiatal szinten lesz, nem Bébin.~
S miután így kimondta a maga véleményét, mancsát nyalogatva féloldalra ül... eltelik pár perc, mire a farkasra néz.
Nanami ezek után helyt kért... és kissé el is csodálkoztam, hogy választ azt bizony kicsit se várt, egyből ült is le. Pár másodpercig mint a hal, úgy tátogtam, és átfutott a fejemen, hogy én ilyenkor pofámról kaparnám le a bőrt... de végülis mindegy. Hisz úgyis igennel válaszoltam volna, a végeredmény ugyanaz Rolling Eyes

Elmosolyodom és megsimogatom a még kissé duzzogó négylábút. -Mondhatjuk. Jól kiegészítjük egymást. És ti? Nem semmi, hogy már tud beszélni, gratulálok Surprised

Vezér vajon mikor szólalhatott meg először? Talán a farkasok sajátja, hogy fiatalon beszélhetnek. Bár mindez úgyis petfüggő, hisz Regina, Snowcat vadmacskája is vígan csűri a szavakat, míg Álom csak telepatikusan képes ugyanerre, ezt is csak mióta Fiatal szintre lépett, Timidusnak, a sárkánynak pedig külön kellett szavakat tanulnia szorgosan. Igaz lehet, hogy KayaBá személyre szabta a petek személyiségeit és tudását.
Azt hiszem, lett egy téma, amiről talán jól elbeszélgethetünk Shukakuval... viták nélkül.

by **Yue** Vas. Jún. 22 2014, 14:42

Álomkelő mint egy cuki minibomba úgy vetődött rá Inu-ra és Álomkelő kimeresztette karmait. Chancery rászólt Álomkelőre és Chancery leszedte. Kicsit megnyugodtam. Odamentem Inu-hoz aki majd felrobbant.
-Jól vagy Inu?-kérdeztem.
-Egy macskától még nem halok meg.-mondta Inu de én láttam rajta, hogy ha tehette volna akkor megette volna legszívesebben Álomkelőt.
-Sajnálom Álomkelő! Ő mindig ilyen.-mondtam Álomkelőnek.
Chancery bocsánatot kért Álomkelő miatt és mondta, hogy nem szereti ha lekicsinylik.
-Ugyan...Jogosan akadt ki. Én nem a kiscica szót hanem a vadmacska szót használnám.-mondtam Álomkelőre egy kicsi mosollyal.
Álomkelő mancsát nyalogatva féloldalra ült. Végül leültem a padra. Chancery elmosolyodott és megsimogatta Álomkelőt. Chancery válasza az volt, hogy egész jól kiegészítik egymást. Kérdezte, hogy mi, hogy jövünk ki egymással. Meg még mondta, hogy nem semmi, hogy már tud beszélni Inu.
-Ha nem is látszik de jól kijövünk egymással. Egyébként köszi. Habár nha nem bánnám ha nem tudna beszélni.-mondtam Chancery-nek.
-Az is jó lenne ha te nem tudnál néha beszélni de nem teljesül nekem se.-mondta Inu.
-Akkor egy cipőben járunk.-mondtam Inu-nak.
-De tényleg remekül kijövünk. Jut eszembe, majd szereznünk kell valahonnan egy párnát.-mondtam Inu-nak.
-Miért is?-kérdezte.
-Ha lelöksz az ágyról éjszaka miközben alszom akkor legalább valami puhára essek.-mondtam Inu-nak.
-Nekem jó.-mondta Inu.
-Te sosem változol.-mondtam Inu-nak egy kicsi mosollyal.
-Te sem.-mondta Inu szintén egy vigyorral a képén.
-Vagy fegyverszünetet köthetnénk. Egyik oldal a tied, másik oldal az enyém, na?-ajánlottam fel Inu-nak habár nem hinném, hogy belemenne.
-Erre te is tudod a választ, de egy próbát azért egért.-mondta Inu.
-Huh, akkor szerintem egy saját szoba kellene neked.-mondtam Inu-nak.
-Nem kell.-mondta Inu.
-Bocsi, hogy magánbeszélgetést folytatunk. Csak ez egy örök vita marad sajnos.-mondtam Chancery-nek, és Álomkelőnek.

by **Ryuninji Ren** Hétf. Júl. 14 2014, 18:38

Hime és szafari

Kezem ügyébe akad a szafari kézikönyv, ebéd közben persze. Túl sablonos lenne csak a kajával törődnöm, az meg uncsi Mindenkitől azt hallom, hogy fő a változatosság ebben, fő a változatosság abban, hát akkor én most ezen változtatok. Legközelebb fejen állni fogok ebéd közben, utána meg kártyázni, és így tovább ˇ^ˇ

~ Mit nézel? ~ kérdi teli csőrrel Reginald pajtim, aki most is Aikon adagjával szemezik, holott még ott van az övének a fele.
- Szafari kézikönyv. Tiszta jó dolgok vannak benne. Egy csomó jelvényt lehet szerezni különféle teljesítményekért – ez az amin megakad a szemem, nem a halak és vadak leírásán. Az senkit sem érdekel. Voltam már vadászni, nem is egyszer, szereztem pár jelvényt, amiből a felszereléseim vannak, de elnézve, hogy mennyit lehetne megszerezni: O Tiszta jó \o/
~ Senkit nem érdekel
- Az előbb kérdezted tee… -.-’’
~ Mit is? ~ hagyjuk rá, mert csak felidegesítem magam és neki pont ez a célja. A legutóbbi fogadást is így erőszakolta ki belőlem, még egyszer ne húz be a csőbe, nem lesz az, amit ő szeretne, csak akkor, ha egyezek azzal, amit én is akarok ˇ^ˇ

- Fogd be és tömd a csőrödet
~ Baaaka… épp azt teszem ~ Aikon vet rá egy csúnya pillantást, mert szemtelenkedik a gazdival, de ezzel annyit ér el, hogy Regi lelöki az asztalról és nem engedi visszamászni.
- Engedd már vissza!
~ Neeem!! Megint úgy nézett rám
- Mert megérdemelted
~ Nem is >.< ~ ellenkezik, de azért felengedi a pici pamacsot, akik felháborodva pattog egy kicsit, majd újra nekilát az adagjának.
Én tovább tanulmányozom a jelvényeket, külön megjelölöm az egyszerűen megszerezhetőket… elég sok van belőlük, ezt kár kihagyni. időm, mint a tenger mióta nem járok bossokat ölni… valamivel muszáj elütni a drága időt… és ha még haszna is van, miért ne?
- Van kedvetek halászni és vadászni? – igen én egy rendes gazdi vagyok, aki megkérdezi a pajtijaitól, hogy mit szeretnének csinálni… de nem azért, mert nem tud nekik parancsolni.. nem ám Rolling Eyes

~ Nem! >.< A múltkor is csaltál és csak úgy nyertél. Nem megyek veled >.< ~ ellenkezik egyből… a múltkori után nem meglepő. aikon ellenben lelkesen pattog, mindaddig, míg Regi le nem taszítja az egyik lábával.
- Héééé!!!
~ Miva’? ~ csak egy nagy sóhaj hagyja el a szájacskám…
- Ha nem hát nem, akkor ketten megyünk
~ Felőlem
- …és… te mit csinálsz addig?
~ Semmi közöd hozzá >.<
- Hai-hai4 De ne csinálja galibát, mint szoktál, oké?
~ Azt csinálok, amit akarok, hagyjá’ békén >.< ~ kirepül az ablakon… hehh… van egy olyan érzésem, hogy sürgősen kezdenem kellene vele valamit, mert így nem okés.
- Na gyere.. menjünk. tudod mi a dolgod ugye? – épp hogy kimondom, már át is alakul egy divatos vastagszemes nyaklánccá.
- Indulás \o/ …
Egy laza teleport elég, és máris Aincrad fővárosában találom magam. A könyv szerint a legelső és legegyszerűbb területi teljesítmény a kúti halász. Sima ügy, egy laza horgászás és máris enyém egy újabb jelvény Cool

a helyszínre érkezvén látom, hogy nem csak nekem ez a célom, vannak itt jó páran és próbálkoznak. Nem maradhatok le tőlük..
- Horgászásra fel \o/ - előkapom a pecabotom, leülök a szökőkút peremére, miután egy-egy csúnya nézéssel helyet csínálok magamnak, majd lendítek.
- Hehehe…. – már jelez is, kapás van. egy határozott rántás és, kint is van a…
- Egy rák? Hmmm…. végül is mindegy - A célomat elértem, megvan egy újabb teljesítmény és a nekem szánt gyilkos pillantásokra csak egy elégedett vigyort vágok le. Lúzerek.. nekem kapásból sikerült, hehehe. elpakolom a felszerelésem, nincs már itt több dolgom. A következő az.. mi is?
- Nos.. lássuk csak… - előkaparom a könyvecskét, hogy megnézhessem.
- Hmmm... megvan… a második szinten. - az útirány a kapuk tere, nincs is messze, innen könnyedén el lehet oda jutni.. gyerünk \o/
Kíváncsiságból teszek egy kis kerülőutat, hátha látok valami kedvemre valót a piacon, kirakatokban. Mindig van valami új és hasznos, szemfülesnek kell lenni, mert simán lemaradok jó cuccokról.. már nem egyszer megesett >.>
- Hooo!!?? – egy ismerőst pillantok meg, amint épp bemegy egy boltba… ruhaboltba? Nyehehehe… ezt nem hagyhatom ki. Megrohamozom a boltot, benyitok és szemeimmel már Himécskét is keresem. Hmmm.. .fürdőruhákat nézeget… jujj… Hime fürdőruhában :F Egy ideig csak nézem, milyen darabokra vet szemet, milyen típusúak jönnek be neki. sajnos eddig nem láttam másban, csak a túlontúl sokat takaró ruhájában, az meg annyira nem szexi Rolling Eyes

Végül mögé sompolygok, óvatosan és hátulról előrenyúlva befogom a szép szemecskéit, hogy ne lásson semmit.
- Na, ki vagyok? – kérdem elváltoztatott hangon…

by **Chancery** Pént. Júl. 18 2014, 12:17

~Akkor talán neveld is meg. Idomárként ez a dolgod. Ha nem vagy rá képes, ne legyél idomár.~
Nem szólok bele abba, amit Álomkelő mond, elvégre igaza van. Inkább lehajtom a fejem és a kezeimet markolászva reménykedem abban, hogy a lány nem fog emiatt engem nevezni gonosznak. A macska olyan dühtől villogó szemeket vet mind a gazdára, mind a farkasra, amit talán még soha. Talán Vezér miatt; hisz ő is farkas, mégis megkedvelték egymást a macskával. Amióta jobban ismeri Szo petjét, nagyon allergiás arra, ha azt látja, egy idomár nem képes fegyelmezni a saját kisállatát. Én pedig mindig is úgy voltam vele, hogy nem szólok bele. Én még nevelni sem tudok, azzal, hogy Álom képes megkülönbözteti az illemet a szemtelenségtől, csak puszta szerencse.
Nem akarom, de csak-csak végighallgatom a beszélgetést, pedig tényleg igyekszem, hogy ne figyeljek oda. Hullámzó hangulatom szinte azonmód elkezd forgószelet játszani, és mintha két külön akarta bontakozna kis a szívembe és szeretne beleszólni a csevegésbe. Az erősebbik a kifakadás, kis ördögszarvú lény képében, miszerint "fogjátok be, nekem még ágyam sincs".
-Semmi gond. -legyintek végül keserű mosollyal, mikor bocsánatot kér az affér miatt. A fent említett lény miatt szinte majdnem ki is bukik számon aza pár szó, de végül sikerül egy kis toroksköszörülés után csak ennyit mondanom: -De jó, ha örültök annak, amitek van.
~Elég szánalmas ez a párocska...~
Az enyhe visszhang figyelmeztet, hogy üzenetét Álomkelő csak és kizárólag nekem címezte, Nanami és Inu fejéből kimaradtak a szavak. Így nem is válaszolok rájuk, csak akaratlanul is vállat vonok. Nem nagyon tud érdekelni, ki szánalmas és ki nem, elvégre, én magam vagyok a megtestesült szánalom, aki jobban tenné, ha már rég eltűnt volna ebből a világból, meg talán a Valóságból is. A viselkedésem nekem is hagy kívánnivalókat maga után.
Még arra sincs ötletem, hogy kezdeményezzek-e a lánynál beszélgetést vagy hagyjam őket vitatkozni a maguk módján. Sosem voltam az a típus, aki képes elindítani egy beszélgetést, többek közt ezért is volt nehéz munkát találnom a Valóságban, és vagyok e percben is munkanélküli. Végül inkább csak várok, lehunyt szemmel élvezve a napsütést. Ha akar velem beszélgetni, én nyitva állok. Ha pedig nem, akkor legalább tudom, hányadán állok a világgal.

by **Yue** Pént. Júl. 18 2014, 14:51

//Chancery//

Mondta Chancery, hogy de jó, hogy örülünk annak amink van.
-Itt telt be nálam a pohár Inukami!-mondtam Inu-nak dühösen.
(Asszem nekem végem van.)-gondolta Inu.
-Most pedig ha nem is jutok ki többet emiatt de kérjél azon nyomban bocsánatot mert isten bizony, hogy nem állok jót magamért!-mondtam Inu-nak nem kicsit dühösen.
(Előbb a halál minthogy én bocsánatot kérjek! Viszont ha nem teszem akkor tényleg végem van. Nehéz döntés, de engedek, majd úgy is megbánja majd Haruka.)-gondolta Inu. -Rendben, de csak azért mert a végén még kinyuvasztasz engem.-mondta Inu kicsit mérgesen.
-Grrr -morgott Inu- Muszáj ezt csinálnom?-kérdezte Inu, én erre egy komoly és mérges tekintetet válaszoltam Inu-nak amiből megértette.
(Hogyan kell bocsánatot kérni mástól?)-kérdezte tőlem Inu, de csak én hallottam amit kérdezett.
(Bocsánat/sajnálom amiért rosszat mondtam Álomkelő.)-válaszoltam Inu-nak gondolatban.
-Bocsánat, hogy rosszat mondtam Álomkelő.-kért bocsánatot Inu.
-Sajnálom Álomkelő, hogy a társam ennyire bunkó! Ha hiszed, ha nem de tud kedves is lenni.-mondtam Álomkelőnek. -Tanulhatna tőled egy-két dolgot.-mondtam Álomkelőnek.
(Jobb ha előre tudod Inu, hogy ha hazaértünk akkor a poklok poklát fogod átélni.)-mondtam gondolatban Inu-nak aki inkább hallgatott mert tudta, hogy nem vicceltem.
Lehet szerintem, hogy türelmes voltam de most valamiért Inu olyan kisgyerek volt mint egy 5 éves gyerek. Pedig nem ilyen, vagy is nem ennyire szokott bunkó lenni. Nem tudom, hogy mit kellene mondanom Chancery-nak mivel nem nagyon tudok beszélgetni az emberekkel, legalább is nem ugyanolyan ha végigsértették a másik petjét.
-Miket szeretsz csinálni Chancery?-kérdeztem Chancery-től mert valamit muszáj volt mondanom.

by Ajánlott tartalom