Re: Segélykiáltás - Hina vs. Chan

by **Hinari** Pént. Aug. 11 2017, 18:01

Önkéntelenül is elmosolyodtam Chan reakciójára s magam is lejjebb emeltem a pillantásom, megpihentetve azt a kard sárkánymintáján. A sárkány szeme megcsillant a napon, élesebbé téve a vésett mintákat. Pontosan tudja, hogy mi történik. Egy pillantig sem tagadtam le, még gondolatban sem, hogy különös kapcsolat fűz a katanában lévő szellemhez, éshogy - főleg amióta legyőztem Freyát és visszaszereztem tőle - ragaszkodom hozzá; fontossá vált számomra. Ha a páros valamelyik tagja most a szemembe nézne, bizonyosan látná rajtam ezt.
- Igen - feleltem a kijelentésre egy kicsit elkésve, majd bólintottam - Persze, nem baj. Bár... igazából én se tudok róla túl sokat. Magáról alig-alig beszél ^^" - húztam lejjebb a szoknyám szélét zavartan, megmosolyogva Álomkelő hozzászólását és a lányt is, aki láthatóan alig tudta visszakormányozni gondolatait a párbajra. Ami azt illeti, nekem is nehezemre esett. Álom eközben eltűnt s a közjáték után végül folytatódott a harc; így a már sokadszorra egyeztetett taktika megismétlésével kezdtük: én figyelek a lányra, a Katana pedig a petre.

Furcsa volt a kiáltás e megrekedt időben; én még máshol voltam fejben, gondolataim más érzések, élmények kötötték le. Egy szél gyertya égett egy sötét, kihalt teremben...
- Ugorj hátra! - hallottam és szinte már gépiesen követtem a mély hang utasításait, a testem viszont pont annyival mozdult később, hogy felfelé suhanó bot vége még éppenhogy elérje az állam - ha odakint zajlott volna ez a harc, bizonyosan betöri az alsó állkapcsom, így azonban egy enyhe bizsergésnél nem éreztem többet: a meglepettség most erősebb volt. Nem az volt új, hogy a lány eltalált, hanem a felismerés, hogy a Katana Chancery támadására figyelmeztetett attól függetlenül is, hogy az az én feladatom lett volna. Most nem támadtam vissza, csak újból távolságot vettem fel. Tulajdonképpen minden felém érkező csapást érzékelsz - vontam le a következtetést csodálkozón.
- Igen.
- Köszönöm.
Örültem, hogy Álomkelő párbajra hívott minket. Örültem annak, hogy gyakorolhatjuk a kettő elleni harcot és bár bőven volt már rá példa, hogy többen támadtak rám s a Katana akkor is mindenre hibátlanul felszólított, de akkor ezt is kértem tőle, vagyishát... nem kértem tőle, hogy csak egyikükre koncentráljon. Tetszett ez a felfedezés. Felvettem egy alap támadó pozíciót s a tudat adott annyi magabiztosságot, hogy újra összpontosítani tudjak. Innentől én is figyelek mindkettejükre! Nem találtam ki semmiféle kombinációt, csupán egy előrelépés után felgyorsítottam a maximális sebességemre és a pillanat adta előnyömet igyekeztem egy shréhen lefelé tartó vágással kihasználni, a lány derekát célozva vele. Amíg a mozdulatot végeztem, a Katana figyelt hátrafelé, utána pedig már én is hallgattam, merről jön Álomkelő: mostmár, hogy ő is beszállt a harcba, biztosra vettem, hogy nemsokára itt lesz.

by **Chancery** Csüt. Szept. 07 2017, 09:30

Eltaláltam! Sikerült eltalálnom!
Az már részletkérdés, hogy azért, mert épp nem figyelt oda eléggé... láttam a tekintetén, hogy meglepte a csatakiáltás. Talán ezt máskor is kéne majd alkalmaznom, hogy üvöltök egy nagyot támadás előtt; az idomárok esetében mások amúgy sem szokták feltételezni, hogy mi is támadhatunk. A kaszt többsége olyan taktikát alkalmaz, amit én is sok ideig; az ember hátramarad, míg a pet élő fegyverként veti bele magát a harcba. Én viszont szakítani szeretnék most már ezzel a hagyománnyal, aminek az lenne a legegyszerűbb módja, ha kasztot váltanék, viszont azzal elveszíteném Álomkelőt, lelkem legerősebb bástyáját.
Hisz hol lennék én most nélküle? Hol lennék, ha nem ripakodna rám olykor-olykor, mikor kezdem elveszíteni magam?
Ő anélkül is tökéletesen ismer engem, hogy sokat elárultam volna neki a múltamból. Tudja, hogy mennyire ideggyenge vagyok, depresszív, esetlen, önbizalomhiányos. Nem is tesz ellene sokat, csak épp annyit, hogy a felszínen maradhassak egy szalmaszálba kapaszkodva, mert a partra már magamtól kell kivergődnöm.
Hinari nem sokat teketóriázott ismét, némi álldogálás után futásnak eredt felém. Összehúzott szemmel követtem a mozgását, erősebben markolva a botot, mint bármikor, és ezúttal magam előtt tartottam hosszában, kicsit ferdén, védekezés gyanánt. Láttam egy szürke-fekete csíkot elsuhanni a fák lombjai között egy alacsonyabb ág mentén, de nem törődtem vele. A katana élére kellett figyelnem, az erővonalaira, hogy miként és hova akar lesújtani. Nem engedhetek meg magamnak még egy csapást, mert rögvest elveszítem az első kört.
A penge végül iszonyatos erővel csapta meg a magam elé tett botot. Még a levegő is kiszakadt a tüdőmből, ahogy a kard végigszántott rajta; a bot ugyan elterelte rólam, de az energia így is hátraperdített kicsit és féltérdre zuhantam. Hátraestem volna, ha nem figyelek oda eléggé, a Kitartáspontjaim pedig elég csúnya sebet kaptak.
-Ouh... -ráztam meg a fejem, és igyekeztem olyan hamar talpra állni, amilyen hamar csak tudtam. Hinari a vágás után most kissé féloldalasan áll nekem, és ezt ki kell használjam. Persze a siker nem garantált, az én elesésem is rengeteg időt elvett. Már szinte látom, ahogy egyenesedik fel, akár egy lassított felvétel, a gond az, hogy én is azzá váltam. A karom nem mozdul olyan gyorsan, mint kellene, a bot nem fordul meg elég időben, így csak reménykedhetek. A bot alsó végével szeretném megbökni Hina oldalát, ellökni őt magamtól, hogy ismét távol kerülhessek a katana hatósugarából. Hogy ezzel sebzek is, most nem érdekelt. Már eltaláltam, az számomra fél siker. Mondjuk nem ártana a tökéletesre törekedni és esetleg fél életét levinni legalább, mielőtt kiesek, de már vészesen fogy az energiám.

by **Hinari** Kedd Szept. 12 2017, 20:44

A két fegyver egymásnak vágódott. Nem először a harc során, most mégis úgy éreztem, mintha Chan egy kicsivel magabiztosabban és erősebben fogná; s ennek a magabiztosságnak nemcsak erőben mérhető, de szemmel látható következményei is voltak: a lány nem esett el, valamint nemcsak ő, de én is ütemet vesztettem. A Katana elcsúszott a boton, én pedig azonnal előrébb toltam az elülső lábam, hogy vállból is rásegíthessek a kard irányváltoztatásának gyorsítására. Ezúttal azonban nem hagytam egyetlen másodpercet sem, nem távolodtam el, nem engedtem neki, hogy rendezze a pozícióját és visszanyerje az egyensúlyát. Erről szólt a közelharc. Nem, én abban a pillanatban, ahogyan újra a teljes irányításom alá került a fegyverem haladási iránya, már fordítottam is azt Chancery felé, ráfordulva a mozdulatra, és igaz láttam és tudtam, hogy felém lendíti a botját, de ez egy cseppet sem zökkentett ki. Sőt. Ellenfelem új gyakorlási lehetőséget teremtett s én igyekeztem kihasználni ezt arra, hogy magam is gyakorolhassak: a vágásom felénél egy kézre váltottam, azzal folytatva a támadást az idomárlány védtelen oldala felé, amíg a szabad kezemmel megpróbáltam egész egyszerűen csak... megfogni a felém lendülő botot. Erősen, marokra, hogy ha sikerül, megakasszam a lány mozdulatát, és olyan helyzet elé állítsam, aminek megoldása hirtelen döntést igényel. Vajon megpróbálja kirángatni a kezemből, így kevésbé figyelve a vállát célzó Katanára; vagy inkább azt próbálja majd elkerülni, ezzel megkockáztatva, hogy elveszítheti a botját? Ennél a kettőnél persze több verzió létezett, különösen azon egyszerű oknál fogva, hogy ő sem egyedül vívta ezt a csatát. Engem viszont érdekelt, hogyan s merre mozdul, hogy vajon mit reagál erre? Ha meg szeretne tanulni harcolni, fel kell készülnie a közelharc ilyen s ehhez hasonló fordulataira is.

by **Chancery** Pént. Szept. 22 2017, 12:03

Nem is tudom, mi járhatott a fejemben. Már a mozdulat felénél tisztán láttam, hogy ez nem fog működni. Bár a katana a valóságban kétkezes fegyver, rengeteg animét és filmet láttam már úgy, hogy a szamuráj képes volt egy kézzel forgatni a fegyverét; nem tudom, igazából annak nem néztem utána, hogy lehetséges lenne-e, csak valamikor régről rémlik nekem egy megjegyzés, nem tudom, honnan, hogy "a katana túl nehéz lenne egykezes forgatáshoz". Ennek ellenére félig-meddig számítottam rá, hogy Hinari is el fogja engedni fél kezével a markolatot.
Nos, sajnos én túl híres vagyok a lassú reakcióidőmről, és arról, hogy inkább menekülök, mint harcolok. Az, hogy most mégsem ezt teszem, csak annak köszönhető, hogy tudatosan teszem, amit teszek, hogy bár az agyam az sikít, hogy fussak, messzire, árkon-bokron keresztül, az elmém viszont tudja, hogy ennek a harcnak célja van, és a szégyenen kívül semmi bajom nem eshet. Szememmel követtem a kard mozgását, ám mire a parancs, hogy mozduljak én is, elérte a lábaimat, már kicsit késő volt. Fordultam, együtt Hinarival, ellökve magam a térdemről és ezt a kis lendületet igyekeztem felhasználni ahhoz, hogy egyfajta menekülést produkálhassak a penge elől úgy, hogy mégis a közelben maradok. Mintha táncosokként perdültünk volna egymás mellett, és már csak a bot kérdése maradt hátra.
Hinari megragadta a végét, én a másikat, és ahogy fordultam, a bot nem tette ugyanezt velem az ellentétes erőhatás foganatjaként. Mit tehet ilyenkor az ember? Elengedi, én mondjuk erre nem igazán lettem volna hajlandó. Ha elengedem, fegyver nélkül maradok, de itt, a SAO-ban, mi történik akkor, ha megfeszítem, és utána engedem el?
Vagy mi van akkor, ha megfeszítem, nem engedem, és ezzel kényszerítem Hinarit a további forgásra velem együtt? Persze erre elég kevés esélyem volt, hogy sikerülne, a kardot most is csak milliméterekkel kerülte el a sarkam. Vagy el is talált vajon...? Nem is igazán figyelek fel rá, hogy valamit kiír a rendszer, talán túlságosan hozzászoktam.
Fogtam hát, erősen markolva két kézzel a bot másik végét, és igyekeztem elhajolni a penge útjából, ezzel egy időben, ahogy szinte megkerültem Hinát, igyekeztem elérni, hogy elengedje a botot. Azt, hogy ebben a helyzetben simán bevethettem volna neki egy jobbegyenest ököllel, azt nem vettem észre.
Álomkelő ellenben most döntött úgy, hogy közbeszól, és mikor úgy látta, Hinari túlságosan is velem van elfoglalva, a kard pengéje pedig már javában szeli a levegőt, kiugrott a sűrűből és egy ugrással igyekezett beérni minket, bár még azelőtt, hogy Hinari-t elérné és megtámadhatná, megáll, már-már kérdőn nézve ránk.

by **Hinari** Vas. Okt. 08 2017, 18:11

Mióta nálam volt a Katana - s ennek már jópár éve -, lassacskán megszoktam, hogy nem kell, egyszerűen nem szükséges mindenre nekem egyedül odafigyelni. Mindig ott volt a segítség, aki nem hibázott, így a hónapok előrehaladásával hajlamosabb lettem egyre inkább elkényelmesedni, s ennek meg is fizettem az árát. Két könyörtelen két, tizennégy megfeszített gyakorlással teli nap, tizenegy álmatlan, nehéz éjszaka. Vissza kellett szoknom.
Chancery viszont úgy volt képes egyszerre két dologra is odafigyelni, hogy szintúgy neki is megvolt a saját maga állandó támasza, és beletelt pár pillanatba, mire rájöttem a kettőnk közti hatalmas különbségre. Álom Chancerytől teljesen függetlenül mozgott. Így tehát a lány elhajolt a felé lendülő penge elől, méghozzá úgy, hogy eközben nem ijedt meg az új helyzettől sem, amit számára teremtettem: szorosan fogta a botot, és a fordulásával próbálta elérni, hogy kénytelen legyek elengedni azt. Hogy mennyire számított a súlyemelésem és mennyire az, hogy vele ellentétben én egy kézzel fogtam csak a fegyverét, kiderülhetett volna, de nem vártam meg a pillanatot: egy halovány mosollyal nyújtottam ki a botot fogó karom úgy, hogy azzal az ő mozdulatát vittem tovább de egyben az irányra merőleges síkban egy kicsit félre is húztam a fegyvert; a gyors mozdulat végén pedig minden további nélkül elengedtem azt, így talán továbbviszi a lendület. Ezzel nyertem egy kis távolságot is a fegyverétől, amit hátraugrás helyett arra használtam ki, hogy egészen közel lépjek Chanhoz.
- Hátulról! - szólt ekkor a Katana, de már benne voltam a mozdulatban; túlságosan is sok ütemet veszthettem volna, ha félredobva az eredeti tervem, megpróbálok kitérni a támadás elől. Nem tettem tehát semmit, hanem folytattam, amit elkezdtem: a közelebb lépéssel egyidőben vettem újra két kézbe a kardom, és, kihasználva a kettőnk közti minimális távot, próbáltam egy gyors vágást ejteni a lányon, majd gyorsan ellépni Chan a bottól távolabbi oldalára, hogy kikerülhessem az esetleges ellentámadást. S hogy Álomkelő eközben megállt s inkább mégsem támadott?
- Most lenne egy találatotok - reagáltam rá derűsen, fejemmel a macska felé intve. Tényleg nehéz dolog idomár ellen harcolni. Még úgy is, hogy ketten vagyok, és nem egyedül.

by **Chancery** Szomb. Okt. 28 2017, 14:53

Tipikus. Mindig van legalább egy C terv, amit a másik észrevesz, de én nem. Valamilyen különös oknál fogva most ezt mégse bánom; az eddigi adrenalin lassan kezd átalakulni és telíti azt a kis ibriket, ami általában üres, és az "önbizalom" szavakat festette rá valaki még réges régen, de már megkopott.
Mikor Hinari kicsit eltávolodik, megváltoztatva a helyzetét, egy kósza pillanatra egy kép úszik a szemem elé; mintha egy filmből vették volna ki, egy kicsike pillanatra kislányokká váltunk, akik egymás kezét keresztben megragadva pörögnek egyhelyben. Bár eszembe jutott, hogy mikor én próbáltam ilyet játszani valakivel, annak egy kitört fog lett az eredménye, mivel elengedte a kezem az arcán a tipikus undorral, miszerint hogy mertem hozzáérni. Most viszont nem érintett meg ez az emlék egy kicsit sem; egy picike pillanatra boldog voltam, és nevetni támadt kedvem.
Az üzenet a panelem közepén továbbra is fogadott, és már a számláló sem ment tovább. Mindezekkel mondjuk még nem törődtem, hisz az éles, fényes csillanás ismét találkozott a szemem világával egy pillanatra és a kard mintha lassított felvételként közeledett volna felém; én pedig már nem tudtam megmozdulni. Mintha csak érzékeltetni akarta volna a testem, hogy ez a vége, ez elől már nem tudok kibújni, és ha éles helyzet lenne, most hagynám itt a fogam, szó szerint és átvitt értelemben is. Hiába tudtam, hogy ez csak szimuláció, az emberi szervezet és agy könnyen becsapható. A kardot végül megállította a rendszer pont azelőtt, hogy eltalált volna, és az üzenet immár villogva próbálta magára felhívni a figyelmet, hogy "te hülyegyerek, nézz már rám, fontos vagyok".
Mintha az idő picit megállt volna; gondolom én. A tekintetem átfutott az üzeneten, és hirtelen olyan morbid helyzetet teremtett, hogy elnevettem magam, hátravágódtam a fenekemre és a kezeimmel támasztva magam hátravetettem a fejem és nevettem, szinte a könnyem is kicsordult.
Ebben a nyugodt percben lehetett látni a bokámból áradó vöröslő pixeleket, amik okozták a galibát. A harc végével a digitális sérülés már szinte el is tűnt, én pedig leokézom az üzenetet, hogy most Hinari nyert.
-Lenne, ha nem nyertél volna még előtte. -dörzsölöm meg a szemem mosolyogva. -Áh, nem tudom, ezt mikor találtad be, de ügyes volt. A lábaimra nem figyeltem. -nézegettem az utolsó elszálló pixeleket. Álomkelő az oroszlányok tipikus, lusta járásával lépett mellém és rosszalló pillantást méltatott csak rám, mielőtt kicsivel odébb leheveredett volna a fűbe.
-Egy pont oda. -vontam vállat és kicsit előrébb döltem kényelmesebb helyzetbe és magamhoz húztam a lábaimat is, egyfajta törökülésbe rendeződve. -Szusszanjunk egy picit. Aztán kérek visszavágót. -húzom fel az orrom, de vigyorgok közben. A harcnak egy jó oldala van a számomra; megtelt önbizalommal és onnantól kezdve úgy viselkedek, mint valami buta, jókedélyű bohóc. Ilyenkor szerintem majdnem mindenre rá lehet engem beszélni. Vagy csupán az tehet a dologról, hogy veszítettem, amire amúgy is számítottam, így már nem nyomja annyi stressz a lelkem.
-És most majd én nyerek, nem akarok nagyon kikapni otthon Very Happy

-vetek egy fél, bocsánatkérő pillantást a macska felé, aki füleit hátralapítva tüntetőleg nem nézett felénk.

by **Hinari** Vas. Okt. 29 2017, 19:10

Volt az a nüansznyi pillanat, amikor már elindítottam a Katanát s ugyan még nem ért célt, de Chanceryt figyelve arcán átfutott már az a mosoly, az a jókedv, aminek talán mindketten híján voltunk az utóbbi időben. A lila hatszög blokkolta a fegyverem, ami így kicsit vissza is pattant; nem eléggé ahhoz, hogy kibillentsen az egyensúlyomból - csupán hátra kellett lépnem egyet-kettőt gyorsan. Felnéztem a fejem fölött villogó feliratra, de ellentétben megannyi korábbi esettel, most nem jelentett győzelmet számomra: elmosolyodtam, derűsen nézve Chancery kacagását.
- Köszi - feleltem neki s hangulata rám is átragadt - A kevés teret igyekeztem kihasználni - mondtam, egyszersmint jelezve felé, hogy igazság szerint nem konkrétan a bokáját néztem ki magamnak - habár egy lefelé tartó csapásnál ha az ellenfél kihátrál, ez a felállás elég gyakran előfordulhat. Örültem neki, hogy az idomárlányt nem érintette rosszul az, hogy kikapott. Nem is volt ez tétmeccs, s ahogy mondta, egy pont ide. Ennél több jelentősége nem volt; talán még ennyi sem.
- Rendben - nevettem el magam és leültem mellé a fűbe, leszakítottam egy fűszálat és igyekeztem valamiféle hangot kiadatni vele. Egyelőre elég sikertelenül - Szerintem nincs szégyellnivalód. Sőt - babráltam a szállal még egy kicsit, tekintetemmel először Chant, majd egy kis időre Álomkelőt keresve - Számold csak össze, mennyiszer léptél ki a komfortzónádból - mosolyogtam rá a lányra - És ez még csak a kezdet.
S valóban az volt. Pihentünk egy kicsit, élveztük, ahogyan a napsugarak átszűrődnek a lombokon, majd felálltunk, nyújtóztam egyet s elküldtem Channak a második párbajfelkérést is. Gyakoroltuk a különböző távolságokból való harcot; hol ő jutott ezáltal előnyhöz, hol én, s mire elkezdett hűlni az idő, azt hiszem megmutattam neki mindent, amit Yuichitól tanultam. Pár szalmabábut is átküldtem neki, hátha hasznukat veszi majd; elmeséltem, hogy Yui ezeken tanított, meg azt is, hogy mennyit segített a Freya elleni visszavágóban való felkészülésben. Volt olyan gyakorlópárbajunk, ahol ő és olyan is, ahol én védekeztem, amíg a másikunk csak támadott, variáltam közben a felszereléseimen is, hogy többféle pontozás ellen is kipróbálhassa magát s eközben nemcsak ő, de én is fejlődtem. Mindezek után pedig meghívtam őket vacsorára hozzánk, s miközben sétáltunk vissza a palota felé, könnyed csevegéssé formálódott a kezdeti félszegség, amely mindkettőnkben ott lakozott még a találkozó elején. Mosolyogva nyitottam ki nekik az ajtót s reméltem, hogy a mai nap nemcsak a képességeinket, de a barátságunkat és a két céh közti kapcsolatot is tovább erősítette.

Köszönöm szépen a játékot, élveztem írni neked ^^

by **Cardinal** Pént. Nov. 10 2017, 12:56

Osu!

Lezárom a küzdőteret, 120 exp és 320 arany a jutalmatok, és a katana is kap 30 expet.

by Ajánlott tartalom