Peter Wolker vs RenAi

Aranyos volt, miként a lány gondolkozásba kezdett. Mintha két pogácsát rejtett volna el a szájába, vártam mikor pukkan ki. A miértre nem tudott válaszolni, hisz miért is tudott volna, vagy csak nem akart, de nem bánkódtam emiatt. A nevemet félreolvasta, igazából nem is szerettem pókembert, no de mindegy, ha neki így jó.
- Szerintem legyen mára elég. Vegyük úgy, hogy te nyertél és a tiéd a jutalom, meghívlak valami kajára amit csak szeretnél. – nézett fel rám - De azért jó lenne ha elfelejtenénk a mai napot.
- Ahogy jónak látod.
Arcomra akaratlanul is mosoly ült ki. Nem mert feladta, hisz nem győzelem az ilyen, hanem mert véget ért ez az egész. Nem volt kedvem a küzdelemhez, sosincs kedvem hozzá. A lány aranyos volt, cuki, ha lehet ilyet mondani, legszívesebben a pocakját simogattam volna, hogy dorombolhasson nekem. Feladta, de nem akartam meghívott lenni.
- Azonban én hívnálak meg téged, ha nem haragszol. – határozott próbáltam lenni, de sajnos nem volt szokásom, így csak reméltem, hogy enged nekem – Ez az incidens pedig kettőnk, vagy hármunk között marad. Nem vagyok se pletykás, se semmi, az meg az utolsó dolgok egyike lenne, hogy ártsak neked. – voltam őszinte.
Az ő céhéhez tartoztam, a társa voltam. Bárhogy is, de együtt lettünk volna így vagy úgy a továbbiakban. Ha más nem is, megismertük egymást a küzdelem során, én talán még egy kicsit részletesebben is őt.
Indultunk meg.
- Egyébként szoktam mosolyogni. – néztem rá – Csak nem is tudom, a párharcoknál mindig félek, valahogy nem húzódik sosem mosolyra a szám és nem is fog szerintem.
Hirtelen hiányérzetem támadt. Hátra fordultam.
- Hisame! – kiabáltam váratlanul – Megyünk! Gyere!
A sárkány lelkesen pancsolt a vízben, minek okán hangos nevetésbe kezdtem.