Peter Wolker vs RenAi

Nem is olyan rég találtam egy meleg termálfürdőt az erdő közepén, azt igyekeztem felkutatni ismét. Nem gondoltam volna hogy ennyire messzire elcsatangoltam az óta. Már kezdett elegem lenni a sétálásból mire ráeszméltem, hogy ha nem igyekszek a következő faluba akár rám is sötétedhet, ezt semmiképp sem akartam megvárni, így sietősre fogtam. A gondolat hogy egyedül egy mobok övezte veszélyes erdőben, töltsek akár egy estét is… huhh még a hideg is kirázott. Úgy gondoltam, hogy akkor legyen felejtős a fürdőzés, és csak siettem előre amerre a lábam vitt. Rá-rápillantottam a térképre de mindig ráeszméltem hogy az csak bekavar engem. A sétám közepette egy forró párás szellő csapott meg, az irányába néztem majd egy bokor mögül fel is bukkant egy aprócska gőzölgő tavacska.
- Azt hittem, hogy pont elkerültem. Elmélkedtem magamban. A bokor mögött egy szörny rejtőzködött és lendült volna épp támadásba, de mivel hamarabb észre vettem így egy könnyed kardsuhintással el is intéztem. Egye fene, egy kis fürdőzés sosem árthat meg.
Azzal oda sétáltam, körül néztem valaki más tartózkodhat-e itt, de sem egy hangot sem egy kóbor árnyékot nem láttam így egy gyors kattintással levettem a ruháim és az invertorymba tettem. De előtte még egyszer körbe néztem, nehogy valaki „meglephessen”. Majd miután megnyugodtam egész nyakig merítkeztem a tóban.
- Huhhh, de jó érzés… nem éreztem hogy meleg lenne, de kifejezetten kellemes volt. Ez így ment egy darabig, már-már majdnem el is szenderedtem, mikor neszt hallottam és felocsúdtam rá. Az erdőből jött. Gyorsan „felöltöztem” és a kardom már a kezemben is volt. Körbe néztem és egy árnyékot pillantottam meg a még mindig nedves frufrum alól.
Az árnyék inkább emberé lehetett mintsem egy mobé. Így meg is szólaltam:
- Gyere elő te kukkolló! Kiáltottam, oda hogy Ő is biztosan meghallja. A méregtől és a szégyentől el is vörösödtem. Majd tettem pár lépést az idegen irányába.

- Tudtam! Ordítottam oda, de meglepetésemre, elsőre nem egy playert pillantottam meg hanem egy kis sárkányszerűséget. Irtó édes volt, ahogy ott játszadozgatott. De a bokor mögül egy játékos is előkerült. Feltápászkodott, és hozzám közelített miközben még a távolban bocsánatot kért tőlem. Majd még egyszer mikor közelebb ért hozzám.
– Bocsánat a kellemetlen helyzetért, de szeretném mondani, hogy nem láttam semmit sem, végig csukva volt a szemem, úgy mint most. Azzal becsukta a szemét.
Eddig is mérges voltam de most már fel tudtam volna robbanni. Először is mi az hogy nem látott semmit, azaz amikor kukkolt amit látott az „semminek” semmi sem volt neki. Ezek szerint az idomaim semmik. Majd jött az ostoba szöveg hogy csukva volt a szeme és pofátlan módon még el is játszotta. Ez teljesen hülyének nézz! Gondoltam magamban Jó ha mondjuk nem így találkozunk lehet aranyosnak gondolnám de ez megkukkooolt. Fel tudtam volna robbanni már a gondolattól is. A kezem ökölbe szorítottam és a halántékomon is megjelenhettek a kitüremkedett erek. Amik akkor szoktak felvillanni az embereken, amikor elfutja őket a méreg. Miután kinyitotta tanácstalanul vakargatni, kezdte a fejét. Gondolom a tekintetem elmondhatott mindent arról, amit épp érzek.
- Megpróbálhatok futni, vagy esélyem sincs most menekülni? Kérdezte.
Kardom megjelent a kezemben majd a fiú felé fordítottam.
- Te sem gondolhatod komolyan hogy megúszhatod a kukkolást, de legalább bocsánatot kértél, azután meg teljesen hülyének néztél. Meg fogom tanian neked hogy a kukkolásért büntetés jár! Mondtam miközben megpróbáltam nyugalmat erőltetni az arcomra. Így egy furcsa grimasz jelent meg az helyett. Most néztem úgy igazán először a fiúra, eddig nem mertem a szemébe sem nézni. A feje felett feltűnt egy érdekesség. Azta, a fiú is abból a céhből van mint én… Ez nem lehet! Ha elmondja a többieknek én… én… én… nem tudtam befejezni a mondatot.
- Hümmm, harcoljunk, és fogadjunk, mit szólsz hozzá? A fogadás tétje, az hogy az előző pár percet kitörlöd a fejedből, mintha meg sem történt volna. Soha senkinek nem beszélhetsz róla ha győzök, ha veszitek akkor meghívlak egy italra, kajára vagy valamire…
Kíváncsian várom a fiú reakcióját, és csak remélni tudom hogy elfogadja.

Néztem a fiút és közben imádkoztam magamban hogy elfogadja az ajánlatom. Kínos lenne, ha a céhben arról beszélnének, hogy óvatlan voltam és könnyedén megleshetett bárki. A mondandójában kijelentette, hogy nem tud elfelejteni még, aha akarna sem, de nem beszél róla ha győzök. Más híján nem tudtam mit tenni a megtörténteket, nem tudom csak úgy kiverni a fejéből, vagy igen? Elmélkedtem magamban. Így jobb híján ebbe kellett beletörődnöm. Majd kijelentette, hogy a meghívást is elfogadja, ha Ő nyer, bár szerinte a fiúnak kéne a lányt meghívni. A mondat utolsó felét alig érthetően az orra alatt mormolva mondta. Ez az amivel én is egyet értek, de jobb ötletem nem volt, a lényeg az hogy elhallgattassam a srácot a történtekről. Időközben már a harcon jártak a gondolataim. Tehát ismét egy állatidomár…jegyeztem meg nem nagy lelkesedéssel, ugyanis mint mindig most is felötlik bennem az a nagy talány hogy mégis melyiket kell támadni, a playert vagy a petet. Általában azt szoktam aki elsőnek támad, azaz attakert. Majd a petet maga mellé invitálta és elkezdte felvenni a „harci felszerelését”. Picit meglepődtem raja, ugyanis én mindig azt használom. Sosem lehet tudni, ha egy erősebb magától támadó mob támadja meg az embert, jobb ha alap rajta van, ugyanis nem biztos hogy lesz ideje pont akkor előhalászni az invertoryjából. De nem szóltam semmit kivártam míg a fiú végez, majd pálcáját is elő veszi. És meg is hív a viadalra. Elfogadom majd el is kezdődik a visszaszámlálás. Ez idő alatt állíthatnék fel taktikát, de mivel nem tudom kit támadjak úgy vagyok vele hogy majd azt támadom aki „nekem esik”. Ugyanakkor felfigyeltem még egy valamire. Már épp védekező állást vettem volna fel, mikor rájöttem hogy egymás mellett állnak. Így legalább az egyikkőjüket biztosan megsebezhetném. De meggondoltam magam, nem lenne fer velük szemben. Marad az alap terv. Azt támadom aki támad.
- Hát rajta. Jelenti ki a fiú, gondolom ezzel akarta jelezni hogy én támadjak elsőnek, de gondban voltam, nem tudtam kit is kéne támadnom.
- Te támadj elsőnek. Jelentettem ki a fiúnak. Itt kissé zavarba jöttem, és csak remélem nem tudja miért nem fogadtam el a támadás lehetőségét. A visszaszámlálásból már alig pár másodperc marad hátra. Én ismét védekező állást veszek fel. Ha támad kikerülöm majd szembe fordulok vele és a speciális képességemmel kétszer támadok. Ha nem tudok szembe fordulni akkor csak apró vágásokat intézek felé. Amikor támad automatikusan védekezek.

/ Gome a késlekedésért ^^" /

Reményeim beteljesülni látszottak, mikor a srác sóhajtott és már szólt is volna társának hogy támadásba fognak lendülni, de addigra a csöppke sárkányszörny már nagy lendületet véve, sietett felém egy becélzott bevihető támadás reményében. Peternek látszólag nem tetszett hogy állatkája önállósította magát és Ő is igyekezett felém hogy támadjon. Bajban vagyok gondoltam magamban, de visszakozni már nem tudtam. Melyiküket támadjam? Kérdeztem magamtól, de mivel ketten is támadtak szemből kénytelen voltam támadni, ha hátráltam volna egyikőjük biztos betalál és így legalább egy vágást tudnék okozni valamelyiküknek. Egyszerre értek oda hozzám, először a petet vettem célba, de a fiú gyorsan beérte így Őt találta el a támadásom. Sikerült. A speciális támadásom 8 életpont veszteséget okozott. Rögtön a fiú csíkját kezdtem el nézni, kezdek rájönni néhány dologra a játékkal kapcsolatban, mint például onnan tudom hogy valakinek sok az élete ha nagyobb támadás esetén is csak picit megy le a zöld csík. Persze ez sokaknak egyértelmű, de én mégis büszke voltam eme felfedezésemre. És pechemre a srácnak is csak picit ment le a csíkja. Ezek szerint sok élete van. Ugyanakkor fel lettem világosítva az állatidomár kasztnak egy nagyon fontos tényére. Miszerint egyikük a támadó magas sebzéssel, míg másikuk a tanker akinek, sok élete van, és feladata hogy lefoglalja az ellenfelet hogy a társa támadhasson. Ezek szerint Peter lenne a tanker? Teszem fel magamnak a kérdést. De eközben túlzottan elkalandozott a figyelmem és Peter mosolyát pillanthattam meg de már késő volt hátulról sikeresen benyeltem a petje támadását. És nem is kicsit sebzett. Össze kell szednem magam, pont abba a csapdába estem bele amit pár pillanattal ezelőtt fejtettem meg. De még mindig kérdéses számomra hogy kit támadjak. Akkor ezek szerint a petnek van kevés élete, ugyanakkor nem sejthetem mennyi és nem áll szándékomban megölni. Így marad hogy Petert támadom és az állatkája támadásait védem. Nem is kellett sok gyorsan, össze szedtem magam és ismét támadásba lendültem. A petje ha még mindig mögöttem volt akkor oldalra kimozdulok, hogy mindenkit lássak, és gyorsan csapást is mértem Peterre. De eközben figyeltem a kis sárkányra is nehogy egy újabb támadásának sikeres nyertese legyek. Igyekeztem közel kerülni a fiúhoz, de annyira figyeltem rájuk hogy teljesen megfeledkeztem a mellettünk lévő melegforrásról, és szélén „táncolva” ügyesen megcsúsztam és bele is estem. Gyorsan megpróbáltam feltápászkodni a vízben aminek az lett az eredménye hogy ismét megcsúsztam és újra zúgtam egy nagyot. Nem kevés vizet nyelve köhécselve próbáltam, kimászni immáron sikeresen. Ugyanakkor nem tudtam a fiúra nézni. Nagyon hülyén éreztem magam hogy sorra de sorra hozom magam kényelmetlen helyzetekbe. El is vörösödtem rendesen.
- Bo-bocsi. Mondtam mivel a kis közjátékom megzavarta a párbajunkat. De amint kikászálódtam ha támadtak védekező állást vettem fel ha nem csinált semmi különöset akkor viszont én támadtam a fiúra úgy hogy figyelek közben a petjére is.

/Nyos mivel a kis sárkányka sikeresen belemélyesztette karmait a vállamba, így az 8at sebezve maradt 37 életpontom. (A +1 életem még nem számít bele mivel ma lett felszerelve a harc meg már elkezdődött) /

Miután bocsánatot kértem, a fiú petje ismét önállósította magát és a viadal közben bevágódott mellém a vízben. Először kicsit megijedtem hogy támadni akar de hamar rájöttem hogy csak lubickolni akart picit. Irtó cuki kis állatkának gondoltam. Legszívesebben zsebre tenném, és haza vinném. Gondoltam magamban. De nem kellett bele sok a srác ismét ráparancsolt bár most kissé erőteljesebben mint legelőször. Az állatkája szót is fogadott neki, nem kitörő örömmel de ki mászott a vízből majd nem sokra rá én is. Nem néztem a fiúra, kicsit bosszankodtam hogy ilyen helyzetekbe hozom magam. Valahogy nem voltam ma önmagam.
Majd kitört belőlem a nevetés, miközben megvakargattam a tarkóm.
- Ez valahogy nem az én napom! Jelentettem ki. Még mindig nevetve. Majd Ő is bocsánatot kért. Nem igazán volt tiszta hogy mégis miért, de nem kérdeztem meg tőle. Majd egy furcsa dolgot csinált, pálcáját eltette és egy kést vett elő. Pár pillanatig csak néztem hogy ezt most mégis miért, mire megértettem. Engem nem kell lesajnálni! Gondoltam magamban, kissé mérges lettem a fiúra vagyis inkább magamra, amiért így mutatkoztam be neki. Nem tudtam mit tenni már támadott is. Védekeztem majd a fiút igyekeztem ellökni magamtól, mivel közel voltunk a tavacska széléhez, félő volt hogy most Ő fog bele esni. Ez már csak az állóképességén múlhatott.
- Azt most azonnal tedd el! Ripakodtam rá a fiúra, miközben a késet tartó kezére mutattam.
- Szeretném ha komolyan vennél. Jelentettem ki.
- Nem szeretem ha lekezelnek, vagy gyengeként könyvelnek el. A magam kissé sajátos módján mindent megteszek a győzelemért, vagy a sikerért. Épp ezért szeretném, ha úgy is kezelnél. Fejtettem ki a gondolataimat és érzéseimet. Remélem nem haragudott meg rám nagyon amiért lekiabáltam a fejét, de már késő. Ha a késeddel harcolsz én, elteszem a kardom és ezzel a két kézzel fogok harcolni. Azzal eltettem és felmutattam a kezeim, majd elvigyorodtam. Lezajlott pár kép a fejemben miszerint kétkezes harc lesz a viadal befejezése, ugyanakkor tudtam hogy talán így komolyan vesz majd a fiú. Majd pár lépést oldalaztam a tavacskától hogy nehogy hasonlóképp járjak mint az előbb.

A fiú elmondta hogy mindvégig komolyan vett, vagyis akkor én értettem félre. De nem voltam egyedül Ő is félre értette az én mondandómat.
- Bocsi én a puszta kezes harcot úgy értettem, hogy akkor ha a késeddel harcolsz. Ugyanis nem túl fer egy kard egy késsel szemben, még akkor is ha ott van a peted. Szeretném ha mindent bele adnál a harcba és legjobb tudásod szerint próbálnál legyőzni. Jelent meg egy zavarban lévő de édes mosoly az arcomon, miközben hevesen hadonásztam a kezemmel.
- Én is úgy teszek. Majd itt kacsintottam egyet egy széles mosoly keretében. Majd ha a fiú, nem gondolta meg magát és mégis kézzel szeretne harcolni akkor nem húzom az időt és amilyen gyorsan csak tudok oda sietek hozzá és elkezdtem támadni. Először egy jobb egyenest próbálok bevinni, ami csak egy terelés lenne, a másik kezemmel a gyomrát célzom meg. Majd hátrébb húzódok és egy csavart rúgást intézek a fiúhoz. Majd még inkább hátrálok, nem akarok gyorsan kifáradni.
Ha meggondolta magát és ismét a petével harcol vagy a petével és a késével, akkor ismét taktikáznom kell. A csuromvizes fiút fogom támadni, miközben ügyelek a petére is nehogy hátulról megtámadhasson. Igyekszem minél több vágást bevinni. Szembe állok a fiúval és a kardom kéken felizzik ez jelenti azt hogy a speciális képességemet fogom használni. Először csak egyszer támadok vele, de ha hátrál akkor megpróbálkozok még egyszer, ha oldalra mozdul ki akkor csak egyszerű sima vágásokat intézek felé, nem sokat csak hármat, mindez alatt ügyelek nehogy a petje rátámadjon hátulról. Igyekszem kikerülni ennek a lehetőségét tehát úgy mozgok hogy ha a pet nem mozog különösebb forgás nélkül a látókörömben legyenek mindketten. Ha a srác pete támad akkor sem hagyom magam, a képességem használata nélkül szállok szembe vele.

Nem úgy tűnt hogy Peter meggondolta volna magát, sem a pálcáját sem a kését nem vette elő. És mivel nem reagált semmit pedig hagytam rá neki időt, így úgy döntöttem akkor támadok. Megpróbáltam kézzel ostromolni amit ki is védett majd mikor hátrébb húzódtam kissé, rúgásokat intéztem a fiú felé, több rúgásomra hátrálással válaszolt és igyekezett kézzel kivédeni, majd fordítottam a másik lábammal kezdtem el ostromolni nem is reméltem de az egyik rúgásom sikeresen betalált, aminek következteképp a földre is került.
- Jó, jó, jó. Térjünk át inkább az eredeti formára. Én a társammal, te a kardoddal folytatjuk tovább. Mondta feltápászkodása közepette.
- Ezt már szeretem! Mondtam, majd kedvesen rámosolyogtam a srácra. Kissé megkönnyebbültem a közelharc eme formája sosem tartozott a kedvenceim közé, arról nem is beszélve hogy tapasztalatlan is vagyok benne. Így csak ütöttem, rúgtam, vágtam, hasítottam ahogy épp értem. Eddig csakis egy másik kardforgató kezeit és lábát éreztem testközelből ami meg is lepett, ugyanis valami ostoba oknál kifolyólag úgy hittem hogy a kardforgató csakis a kardjával támadhat, így hát hideg zuhanyként ért mikor a rúgása következtében lentebb csúszott az életem. De ha jobban bele gondolok egyértelmű hogy így is lehet támadni, annyira mégsem különbözik ez a való élettől. Épp csak sokkal szívatósabb.
Megvártam hogy a fiú elővegye a pálcáját, és utasítsa a petét. Én kissé hátrább vonulva védekezőre fogtam, de úgy hogy közben aktiváltam a képességemet, vártam pár másodpercet hogy támadjon, de mivel nem mozdult meg felém, így ismét én támadtam. Több vágást intéztem a fiú felé, az első a speciális képességem okozta kritt, de a többiből csak egy találta el ami csupán egy sima vágás volt.
- A francba! Fejtette ki nem tetszését. Muszáj volt kissé oldalaznom, így látóhatáron kívül került a kis sárkány. Mind ezalatt feltűnt valami. Ezt a fiút még nem láttam egy cseppet sem elmosolyodni. Nem vérre megy a harc, legalábbis én nem úgy élem meg. Nem tudom mi nyomaszthatja, mondjuk picit hülyeség hogy nem tudom, alap az hogy ide be lettünk zárva akaratunkon kívül ebbe a gyilkos játékba. Elég lehangoló ahhoz hogy egyesek elfelejtsenek mosolyogni vagy épp élni. Ráadásul a mindketten céh tagok vagyunk, felelőséggel tartozok érte. Így elhatároztam, segíteni akarok neki. A gondolataim elterelték a figyelmem, így a srác egy okos húzással rukkolt elő, közelebb húzódott hozzám, így a kardommal nem sérthettem meg. Majd elmosolyodtam a szituáción, régen én is ugyanezt vetettem be Zhel ellen, éppenséggel Ő még a kardot tartó kezem is lefogta. A fiú sem volt rest, de nem zavartatta magát a fegyverem miatt, Ő ugyanis a derekamra tette a kezem, és tartott hogy ne tudjak elmozdulni. Kellett egy kis idő hogy rájöjjek bajban vagyok. Nem pánikoltam be ha Ő a derekamra teszi a kezét akkor én sem leszek rest, a vállára tettem és egy huncut de kedves kacajt megejtve megszólalok.
- Táncolunk? Persze csak a helyzetet próbáltam enyhíteni és kiparodizálni kedvesen. Tudtam, hogy a petje hátulról fog támadni, így mivel rájöttem, hogy a srác egy tapodtat sem enged, sem jobbra sem ballra kimozdulni, így úgy döntöttem kigáncsolom és még csak nem is eshetek nagyot, elvégre a fiúra valószínű fogok pottyanni. Így is tettem, de már késő volt, a pet támadása még épp elérte hátulról a derekam tájékát. Tudtam, hogy esni fogok és azt is hogy valószínű a fiúra, így hát kezeimmel oldalra löktem magam. Nem szerettem volna rá esni, nehogy valami perverz dolog jusson az eszébe. Majd felálltam és némi területet hagyva köztünk hátráltam, úgy hogy a pet és a srác is a látómezőn belül legyen.
- Lehet egy kérésem? Szeretnék egy aprócska mosolyt látni az arcodon. Nyhii. Azzal a kezeim felemeltem és úgy tettem mint egy aranyos kiscica. Szerettem volna legalább csak vidámnak látni a fiút.

/ A sárkányka harapása miatt veszítettem 8 életpontot, így maradt 29 pontom. És hogy ne legyen kavarodás pls írd hogy mennyit sebződtél ^^ /

[Peternek 7 életpontja maradt mínusz még egy rúgás, mit nem tudom, hogy mennyinek kell számolni]

- Táncolunk? – kérdésétől és hogy vállamra tettei kezeit, zavarba jöttem kicsit.
Sosem volt párom, valamiért senki sem akart az lenni. A valóvilágban közeledett a szalagavatóm, de egy lány sem volt, ki eljött volna velem keringőzni és ezért ért váratlanul a lány kérdése és cselekedette. Bár úgy tűnt RenAi élvezte, hamar rájött, hogy mi volt a tervem és buktatott ki egyszerűen, majd lökte odébb magát, hogy ne rám essen. Okos volt, ezt el kellett ismernem, ugyanakkor újból kétségek közt vergődtem, hogy mit is kellett volna csinálnom.
Felültem, majd felálltam Hisamével együtt, merthogy ő ugrott és talán meg is sebezte a lányt.
RenAi felé fordultam, ki pár lépést hátrált, hogy kellő távolságba legyen.
- Lehet egy kérésem? – nem akartam semmi egyebet tenni - Szeretnék egy aprócska mosolyt látni az arcodon. Nyhii. – hogy mondata végén a kezeit maga elé emelte és behajlította kézfejét, úgy egy aranyos macskára próbált hasonlítani. Nem volt nehéz rá képzelni a macskafüleket és egy bolyhos farkat. „Cuki” volt, de arcomra inkább most értetlenkedés ült ki. Nem értettem, hogy miért csinálta ezt és miért akart tőlem egy mosolyt. Mindezideáig azért küzdöttünk, mert láttam fürdeni őt a tóba, most meg egy mosolyt akart tőlem. Miért? Tudott valamit, amit én nem?
- Miért? – döntöttem oldalra a fejem – Miért akarsz mosolyt az arcomra? Azt hittem, hogy dühös vagy, mert láttalak téged me… - álltam meg egy pillanatra – hogy láttalak téged fürdeni. – sóhajtottam, lehet nem kellett volna emlékeztetnem rá, bár volt egy olyan érzésem, hogy lehet már bele is törődött ő.
Hisamével nem mozdultunk, vártam a lány válaszára.

/ Köszönöm a játékot ^^ /

Aranyos volt, miként a lány gondolkozásba kezdett. Mintha két pogácsát rejtett volna el a szájába, vártam mikor pukkan ki. A miértre nem tudott válaszolni, hisz miért is tudott volna, vagy csak nem akart, de nem bánkódtam emiatt. A nevemet félreolvasta, igazából nem is szerettem pókembert, no de mindegy, ha neki így jó.
- Szerintem legyen mára elég. Vegyük úgy, hogy te nyertél és a tiéd a jutalom, meghívlak valami kajára amit csak szeretnél. – nézett fel rám - De azért jó lenne ha elfelejtenénk a mai napot.
- Ahogy jónak látod.
Arcomra akaratlanul is mosoly ült ki. Nem mert feladta, hisz nem győzelem az ilyen, hanem mert véget ért ez az egész. Nem volt kedvem a küzdelemhez, sosincs kedvem hozzá. A lány aranyos volt, cuki, ha lehet ilyet mondani, legszívesebben a pocakját simogattam volna, hogy dorombolhasson nekem. Feladta, de nem akartam meghívott lenni.
- Azonban én hívnálak meg téged, ha nem haragszol. – határozott próbáltam lenni, de sajnos nem volt szokásom, így csak reméltem, hogy enged nekem – Ez az incidens pedig kettőnk, vagy hármunk között marad. Nem vagyok se pletykás, se semmi, az meg az utolsó dolgok egyike lenne, hogy ártsak neked. – voltam őszinte.
Az ő céhéhez tartoztam, a társa voltam. Bárhogy is, de együtt lettünk volna így vagy úgy a továbbiakban. Ha más nem is, megismertük egymást a küzdelem során, én talán még egy kicsit részletesebben is őt.
Indultunk meg.
- Egyébként szoktam mosolyogni. – néztem rá – Csak nem is tudom, a párharcoknál mindig félek, valahogy nem húzódik sosem mosolyra a szám és nem is fog szerintem.
Hirtelen hiányérzetem támadt. Hátra fordultam.
- Hisame! – kiabáltam váratlanul – Megyünk! Gyere!
A sárkány lelkesen pancsolt a vízben, minek okán hangos nevetésbe kezdtem.

[ Én is köszönöm neked! Élveztem! ^^ ]