Asasel és Peter

Ismét egy nap. Korán ébredek, pedig semmi dolgom nincs. Nem is csinálok semmit. Csak fekszem az ágyamban, és azon agyalok, vajon mennyi időbe fog telni mire kijutok innen. Nem mintha kivágynék, csak mégis úgy érzem, hogy hiányzik. Ma sem lesz rettentő jókedvem. Kikászálódok az ágyból, lemegyek megcsinálom reggeli teendőimet, majd felöltözök és elmegyek otthonról. Körbe járom szinte az egész Kezdetek Városát.
- Ideje lenne már itt hagynom ezt a várost. - gondolom magamban. Mióta a tízes szintre léptem (a Kiképző tiszt által), semmit nem csináltam, és úgy éreztem, hogy szükségem van valamire, ami leköti a figyelmemet, és nem gondolok ilyen ostobaságokra, mint például ma is. Hallottam másoktól már, hogy van egy Küzdőtér nevezetű hely, ahol más játékosokkal mérhetem össze tudásom.
- Pont megfelelő dolog lenne, gondolatszálaim megkötésére. - mondom csak úgy magamnak, megszokásból. Így hát elindultam a Küzdőtér irányába. A Reggelt már rég felváltotta a Dél. Az "Égen" hét ágra sütött a "Nap".  Ettől még magam nem vidultam fel, épp ellenkezőleg. Úgy éreztem, mintha a Nap éppen rajtam mulatna, és kineveti reggeli gondolataim. Mintha csak azt sugallaná felém:
- Pont Te akarsz kijutni innen? Az, aki menekülni vágyott onnan?! Főleg ennyire korán?? Hát mégis csak meghazudtolod magad, és valójában egy gyenge fiúcska vagy?!!
Ezek szavak persze csak önmagamban zajlottak, de kellett valaki ami megmondja a frankót. Még ha az saját magam is kell, hogy legyek.  Ilyen, és ehhez hasonlatos sötét gondolatok ejtették fogságba lényemet. S ez a mélybe lökte a hangulatom. Rossz kedvem lassacskán dühbe fordult át. Sötét gondolataim közepette érkeztem meg a térre. Éppen egy pad mellett haladtam el, melyen egy pár élvezte a napsütést, mikor egy hatalmas árnyék takarta el a napfényt mögöttem. Annyi időm volt még, hogy hátraforduljak és megpillanthassam azt a hatalmas kék sárkányt, amely a következő pillanatban egy légi manőver következtében nekem ütközött.
Miután felkeltem leporoltam magamat, és dühösen néztem a sárkányra, majd miután feltűnt, lovasára.

Testem remegett a feszültségtől, hajam, ha tehette volna, égnek állt. Minden idegszálammal saját magam megnyugtatására összpontosítottam, tudtam, nem lenne jó itt, mindenki előtt elereszteni a bennem feszülő haragot. Szerencsére a Kayaba által kreált világban nem lehetett városon belül bántalmazni másokat, kivéve párbaj keretében, de ez esetben nem jutott el tudatomig ez az alapszabály. A sárkány, és lovasa nevetve tápászkodtak fel, és ez a jókedv csak még tovább fűtötte dühöm. A fiú, ránézésre nem idősebb nálam, vékony volt, ellenben fél fejjel magasabb nálam. Szemei zöld árnyalata kacagott rajtam, és szerencsétlenségemen. Mikor észrevett, csupán egy fog hegyről köpött bocsánatkéréssel próbálta kiengesztelni, haragtól lángoló lelkemet. Nem ért el vele sokat. Sárkánya azonban pontot tett a végére a történésnek. Menni akarván, lökött egyet gazdáján, aki így nekem esett, és mivel váratlanul ért, hátra estem. Ekkor pattant el bennem valami. Éreztem, ahogy agyamat elönti a forróság, és tudtomon kívül aktiváltam képességemet. Testem körül először csak finoman fodrozódni kezdett a levegő, majd egy pillanattal később már vörös aura ölelte körbe testemet, melynek hullámai vadul csapkodtak körülöttem. Felpattantam fekvő helyzetemből, és az éppen eloldalazni vágyó srác után nyúltam. Megragadtam karját, magam felé fordítottam, és úgy sziszegtem bele az arcába:
- Nagyon rossz időpontot választottál! Ugye nem bánod, ha kitöltöm rajtad dühömet?!
Józan felem minden erejével próbálta elnyomni feltörő őrjöngésemet, de egyelőre túlságosan is gyengének bizonyult.

Agyam egy apró zugában feltűnik, hogy a fiú egyáltalán nem lesz ideges mondandómtól, és ez zavar. Azonban agyam többi részét, mely most dühtől forr, bár szintén felfedezi ezt az "apróságot", csak még jobban felidegesíti. Akárcsak a srác szájának szegletében bujkáló mosoly.
- Mi van, ha a srác azért nem ijedt meg, mert annyival erősebb nálam?! Az a benga nagy sárkány is erős ellenségnek tűnik, de kettejük ellen mi van ha semmi esélyem? - gondolom magamban. Fejem egy kissé lehűl, miután erre a következtetésre jut, és minden akaraterőmet bevetem, hogy visszafogjam kirobbanni készülő érzéseimet. Nem vagyok a legjobb az önfegyelemben, és nem is sikerül teljesen elnyomnom az elmémben örvénylő káoszt. Azonban nincs hozzá hangulatom, hogy itt és most, mindenki előtt jól elveressem magam. Biztos azonnal elvágnám a torkom szégyenemben. Nem, ennek még nem jött el az ideje. Majd ha megerősödtem, és én leszek a legerősebb Aincradban, majd mielőtt végig vinnék a játékot, majd akkor.
- Addig nem halhatok meg! - figyelmeztetem magam. Mivel már-már üvölteni tudnék, így célpontot váltok, és mellettem lévő, felborult padra zúdítom minden mérgem. Használói már elmenekültek farkukat behúzva, bizonyára nem akartak jelen lenni, ha esetleg összeakasztom a bajszom a sárkánnyal, és lovasával. Második csapásra lenullázódik a pad tartóssága, elpixeleződik, és eltűnik az éterben. Zihálva, mint aki kilométereket rohant megállás nélkül, állok a pad hűlt helye előtt. Érzem ahogy agyamból felszáll a vörös köd, és már ura vagyok gondolataimnak. A vörös aura, mely eddig őrülten hullámzott körülöttem, most lassan elnyugodott, majd el is tűnt. Csupán a testem mellett aprón fodrozódó levegő emlékeztet rá. Döbbenten állok. - Eddig még soha nem sikerült akaratomból eltüntetni a képességemet! Talán megtanulhatom irányítani is? - gondolkozok magamban. Majd feltűnik a fölém boruló hatalmas árnyék, a sárkány árnyéka, így oldalra pillantok. Félszemmel ránézek a fiúra, aki még mindig ugyanott áll, ahova visszarántottam, és várta, hogy mi lesz a folytatás. Szégyenkezve pillantok fel rá.
- Elnézésedet kell kérnem! Sajnos bal lábbal keltem, és nem tett boldogabbá sem az előbbi baleset. Még egyszer, elnézést! - mondom őszintén sajnálkozva a fiúnak. - Valamivel kárpótolhatom esetleg a rám fordított felesleges időpazarlásodat? Egyébként a nevem Asasel. - húzom ki magam teljes magasságomban, mely azonban szinte jelentéktelen a fiú magassága mellett. - Örülök, hogy megismerhetlek. Annak kevésbé hogy így kellett. - fejezem be mondatom.

Láttam a szemében a fiúnak, hogy nem érti mire fel ez a hirtelen hangulat váltásom. Nos, az igazat bevallva én sem mindig értem meg saját magamat. Miután bemutatkozott, és bemutatta sárkányát is egy apró biccentéssel üdvözlöm az állatát is.
- Örvendek a szerencsémnek. Még itt sem találkoztam sárkánnyal, és nem is tudnék a fajodnál fenségesebb társat elképzelni. Igazán szerencsésnek mondhatod magad. - közlöm Peterrel. - Beszélni is tud, vagy hogyan értitek meg egymást? - kérdezem még valódi kíváncsisággal. A megjegyzésére megdörzsölöm a tarkómat, és egy rövid "kösz"-el válaszolok neki, bár látom nem igazán elégszik meg vele.
- A képességemnek köszönhetően sikerült csak két ütésből eltüntetnem. Bár alapból sem telne többe, mint három-négy csapás...azt hiszem. Ha így gondolod, akkor rendben. Bár azt hittem feltartottalak titeket. Egyébként nem vagyok egy dühöngő őrült, de reggel óta sikerült felhúznom saját magamat, és mint mondtam, a baleset már csak az utolsó csepp volt a pohárba. - mondom neki szégyenkezve. - Ha jól tudom, akkor csak állatidomárok tarthatnak petet ugye? Pedig jómagam is gondolkodtam már valami társban, mert lassan beleunok saját magamba, és a magammal folytatott vitáimba - nevetek rá.
Miközben Peterrel beszélgetek, feltűnik, hogy sárkánya elég furcsán csillogó szemekkel méreget, majd elkapok egy apró fejrázást, is Peter jelzését Hisame felé. Egy kissé feszélyezve mondom neki:
- Azt hiszem neki még nem sikerült megbékélnie a gazdája rossz akarójával. Bár érthető, az ő helyében én már neki is estem volna. De látom jó, és megbízható társad. És nem mellékesen bizonyára rendkívül erős is. - nézek végig a kék monstrum testén, melyen helyenként vaskos izomkötegek dudorodtak.
- Kíváncsi lennék rá mire lehet képes. Azonban, most mennem kell. Éppen a küzdőtér felé tartottam, kedély állapotom végett, hogy egy kicsit eltereljem az ostoba gondolataimat azokról a dolgokról, melyek ilyen helyzetbe hozhatnak, mint most is. - mondom neki teljesen nyíltan. Még magam is meglepődök, hiszen maximum tíz perce ismerjük egymást, és sikerült egy-két ostobaságot el is mondanom neki magamról. - Esetleg tudsz valamit érdemleges mondani róla nekem? - kérdezem meg tőle, s várom válaszát.

Fenséges jelzőmre kapott válaszon jót mosolygok.
- Még nem "felnőtt" példány, és nem nőtt be a feje lágya? - nevetek feléjük.
Arra, hogy nem tart ellenségének, egy megjátszott, megkönnyebbült sóhajt hallatok. - Ennek örülök. Nem biztos, hogy ellenfele lennék neki - mondom, bár éreztetem, hogy nem teljesen a valót állítom, legalábbis a kihívás benne van a hangomban.
Kérdésemre, meglepő módon a sárkány maga válaszolt. Ellépett Peter mellett, és igen közelről vehettem szemügyre fogsorának méretét és elhelyezkedését, minthogy majdhogynem az orrunk összeért. Mondatán elmosolyodok, egy lépést hátrébb lépek hogy teljes alakomat megszemlélhesse.
- Óóóó...talán nem is olyan rossz nap ez. - válaszolok. Majd Peter megjegyzésén jót nevetve, felé fordulok:
- Keresve sem találhattam volna jobb ellenfelet. Az időtök engedi ezt a kis szórakozást? - kérdezem még tőle. Válaszától függetlenül így folytatom:
- Azonban a helyszín nem megnyerő számomra. Nem szeretem a tömeget, és jobban szeretek a természetben lenni. Ha nektek nem okoz problémát, akkor szeretnék helyszínt változtatni. Talán a város mellett lévő tisztás meg is tenné. Mit szóltok, nem gond? - kérdezem tőlük és várom válaszukat.

//a következő postomba 75 szóval pótolok, de ehhez már nincs semmi, amit írhatnék.//

Válaszuk megegyező volt. Megkönnyebbültem, hogy nem itt kell megharcolnom velük. Hisame nevetése átragadt rám is, majd meglepődésbe csapott át, mikor Peter egy nagy szinten lévő akrobatika képességekkel rendelkező játékost is megszégyenítő ugrással landolt Hisame hátán.
- Talán mégsem volt olyan jó ötlet az előbbi kirohanásom? - morfondírozok magamban, és már indulnék is gyalogszerrel, hogy ne sokat kelljen rám várniuk, amikor olyan dolog történt velem, ami életemben még sosem. Két, hatalmas mancs árnyéka vetődött rám, de már nem volt időm megfordulni, ugyanis grabancomnál fogva megragadott, majd elrugaszkodott a földtől Hisame. Meglepett kiáltásomra többen is felnéztek ránk az alattunk elterülő téren. El nem tudtam képzelni milyen látványt nyújthatunk így, hogy Peter, Hisame hátán lovagolt, jómagam pedig vasmarkában lengedeztem. Amikor az első megrázkódtatáson sikerült túl tennem magam, körülnéztem. Már nem próbáltam kapálózni, ugyanis sejtettem, hogy abból semmi jó nem sülne ki, ha jó pár méter magasból lezuhannék. A látvány, mely szemem előterébe került, hihetetlen volt. Tudtam, hogy a Kezdetek Városa hatalmas, körbejártam nem egyszer, de még csak nem is kétszer, de így, felülről nézve óriásinak tűnt. Az emberek, mint apró hangyák mentek dolgukra, egyikük-másikuk felpillantott, mikor Hisame árnya rájuk vetült, és csodálkozva álltak meg, és bámultak minket. Némelyik ember olyan hirtelen torpant meg a másik előtt, hogy egymásba ütköztek. Elnevettem magam. Olyan nevetés tört rám, ami a végtelen szabadságot, és a határtalan boldogságot hivatott jelképezni, mely első, és remélem nem utolsó repülésem feletti önfeledt örömömet mutatta. Peter felől valamiféle beszédfoszlány hallatszott, de a süvöltő szélben szinte hallani sem lehetett. Azért valahogy kibogarásztam belőle jelentését, miszerint hamarosan odaérünk a célhelyszínünkre. Mikor eljutott tudatomig mondandója, elszontyolodtam, akár egy kis gyerek, akitől elveszik a még félig meglévő fagylaltját. Nem akartam még odaérni, még repülni vágytam. De hát nem volt mit tenni. Lassan tudatosult bennem, hogy ez a hatalmas, és Peter szerint kevéssé (bár kételkedtem szavaiban), fenséges és erős lény ellen kell harcolnom. Felnéztem (már amennyire tudtam, anélkül, hogy kiesnék a mancsokból), és láttam, ahogy egy-egy kézmozdulattal irányítja sárkányát Peter. Hirtelen tisztelet ébredt bennem irántuk. A kölcsönös bizalom, és egyetértés, mely jelenleg olyan összhangot sugallt, összezsugorította gyomrom, és egyre feszültebbé váltam. Az elkövetkezendő küzdelemre gondoltam, és lelkiekben biztosítottam magam, hogy akkor sem fogok veszíteni. Muszáj nyernem. A magam becsületéért, azért, hogy még egyszer repülhessek Hisame-n.
Kiérve a városból, egy tisztás felé kanyarodtunk, amely elég tágas volt a landoláshoz. Lejjebb ereszkedve, hogy lábam már szinte súrolta a füvet, Hisame szorítása vállaimon elernyedt, magam pedig a fűben bukdácsolva értem földet. Ők maguk egy kissé távolabb landoltak, Hisame ügyesen állt meg, majd Peter, akárcsak az előbb, mintha súlytalan volna szállt le a sárkány hátáról. Feltápászkodtam, lassan elindultam feléjük. Egy pár méterrel előttük megálltam.
- Amennyiben képes leszek győzni, de legalább megszorongatni titeket, szeretnék egy kéréssel előállni. Szeretnék még egyszer repülni a hátadon! - dobom be merészen, mosolyogva. - Természetesen csak akkor, ha mindketten belegyeztek! Ha a mai nap folyamán nem is értek rá, úgy bármikor megtalálhattok. Na de most elég volt a beszélgetésből. - szavam elakad, nem tudom hogyan folytathatnám, úgy, hogy ne nézzenek tisztára ostobának. - Hmm...tudjátok, ez lesz az első párbajom a játék kezdete óta, és nem igazán tudom a szabályokat, lehetőségeket, és a többit. Ha eltudnátok magyarázni még, azt megköszönném. - fejezem be, és alig merek felpillantani a fű nézegetésemből, nehogy kinevessenek.

Nos Peter segítségével sem sokat sikerült megtudnom egy párbajról. Amit elmondott róla, azzal már így is tisztában voltam. Ő is meglepődött -láttam rajta-, hogy ez lesz az első párbajom. Sajnos egyszerre két ellenféllel először nem lesz egy túl hosszú párbaj, úgy érzem. Arra pedig, hogy ismét repülhessek Hisame-n, maga a sárkány válaszolt, és szavaiból kihallatszott, hogy nem fogja csak úgy hagyni, hogy a hátán repüljek. Aztán Peter olyat mondott, amitől egyrészt nagyon meglepődtem, másrészt viszont elég nagy kő esett le a szívemről. Tehát akkor csak Hisame ellen kell kiállnom. Jobb is így, látszik rajtuk, hogy nagyon össze vannak szokva, és így talán egy kicsit tovább el tudom nyújtani a harcot. Bizonyára Hisame is több, mint elég lesz ellenem. Nem hiszem, hogy túl sok embernek kellett ekkora lény ellen párbajoznia elsőre, de nem is bánom, biztos vagyok benne, hogy nagyon jó tapasztalat szerzés lesz. Már csak az a kérdés, hogy mégis hogyan kívánom megizzasztani a sárkányt. Biztos vagyok benne, hogy már rengeteget harcolt, és lehet, hogy kasztom más képviselője ellen is, ezért tudja, hogy nagyon közel kell kerülnöm hozzá ahhoz, hogy sérülést okozhassak. Ez elég nagy hátrány lesz számomra, hiszen ő maga viszont akár méterekről is lecsaphat szárnyával, mancsaival, agyarával. Tehát kelleni fog egy használható stratégia, amivel a közelébe férkőzhetek. Miután sikerült, reményeim szerint rendesen megtépázhatom az életpontjait, hiszen a közelharc egy ekkora testnek nagyobb hátrányt okoz, mint nekem. Rengeteg fantasy könyvet olvastam még kint a való világban, szó szerint egy sárkány őrült voltam, és ideje volt kamatoztatnom a könyvekből szerzett tudásomat. Bár az igazat megvallva, egyikben sem szerepelt olyan, hogy egy személy egy késsel(!) végzett volna egy sárkánnyal, de hát remélem azért sikerül ezt megcáfolnom. Hirtelen eszembe is ötlött egy kép. ÉS már készen is volt a legmegfelelőbb terv, egy ekkora lény ellenében. Azonban, ahhoz hogy kivitelezhessem, kétség kívül szükségem lesz a spec. képességemre, amire még legalább kettő, de lehet, hogy még öt kört is várnom kell. Nos az a csekély élet, amellyel rendelkezem, nem hiszem hogy elviselne öt kör püfölést. Tehát valahogy el kellene érnem, hogy ne nagyon akarjon megsebezni, legalább addig amíg nem használhatom ismét a képességem. Körülnézek. Kisebb, nagyobb dombok vannak körülöttünk, de semmi számottevő, számomra ideális hely sincs. Tőlünk egy kissé távolabb, nyugatra, húzódik egy hatalmas erdőség, és annak közelében mintha egy kissé egyenetlenebb lenne a táj. Azt hiszem az megteszi. Mint sárkány, és fajtájának velejárója a repülés, ezért a legtöbb támadást - szerintem legalábbis - felülről fogja indítani. Hmm...hát majd kiderül, hogy mi sül ki belőle. Ekkor felvillan előttem a fű, és odanézve látom, hogy csak a konzolomat hívta elő egy értesítés. Végignézek a felkérésen, majd úgy döntve, hogy amúgy is kevés életem van, akkor már játsszuk végig, a teljes életes párbajra böktem. Előhúztam inventorymból a két kezdő késemet, megrogyasztottam a térdemet, és a maradék negyven másodpercben, míg arra vártam, hogy kezdetét vegye a mérkőzés, azon tanakodtam, hogy tudnám elcsalni Hisame-t az erdő irányába. Azonban, mielőtt ezt megtenném, biztosítanom kell Őt arról, hogy nem csak a szám járt. Tíz másodperccel a kezdés előtt hirtelen elkezdtem rohanni felé, aki körülbelül most olyan tíz-tizenöt méterre állt még a négy lábán velem szemben. Nem érdekelt, hogy meglepődött-e, figyelmemet a támadásra összpontosítottam. Két méterrel Hisame előtt végül lejárt az idő, és most már a rendszer szerint is kezdetét vette a párbaj. Az egyetlen lehetőségem egy megelőző támadás volt, még mielőtt felszállt volna a magasba. Másfél méterrel Hisame orra előtt, még a pofájának hatókörén kívülről, hirtelen oldalra vetődtem, és már rohantam is tovább mellette, vigyázva, nehogy a mancsaival képes legyen felbuktatni. A két jobb oldali lába közt húzódó, most szárnyakkal fedett, de védtelen oldalára céloztam. Egy újabb vállon átgördülés mozdulatsorozatának végén, mint egy nagymacska, rugaszkodtam el a földtől, mindkét kést egyenesen előre tartva, úsztam a levegőben Hisame oldala felé, mely már csak kb. egy méterre lehetett kinyújtott kezemtől.

...és talált! Bár Hisame mozgása egy kissé lassúnak tűnt számomra, arra számítottam, hogy könnyedén hárítja majd a támadásomat. Sebaj, így még jobb! Egy gyors pillantás Peter felé, hogy megbizonyosodjak felőle, nem-e csak trükk volt az iménti közleménye. Nem kellett csalódnom, a fiú tőlünk egy kissé távolabb, nadrágba rejtett kezekkel ácsorgott, arcán mosoly árnyéka húzódott. Rendben van, remélem a következő támadásaimmal képes leszek a mosolyt döbbent, és értetlen arckifejezésre váltani. Gonoszul elvigyorodtam. Magam sem hittem volna, hogy képes leszek támadást mérni ilyen könnyen a sárkányra, de ettől még nem bíztam el magam. Sőt, még nagyobb összpontosításra volt szükségem, hogy tervem képes legyek tökéletesen megvalósítani. De azzal is számolnom kell, hogy még fogalmam sincs, mi a pet képessége, ő azonban tisztában volt - legalábbis szerintem - az enyémmel. Miközben a következő támadásomat latolgattam, figyeltem ahogy Hisame elhátrál. Mondata mosolyt csalt arcomra. Miközben tolatott lehajtotta fejét, álla szinte a földet súrolta, s láttam ahogy fehér, ködös lehelete nyomán a föld megkeményedik, s a növények és a fű deres lesz. Felvontam a szemöldököm, majd felnevettem.
- Ó, de hűvös itt valaki. Sajnálom, korcsolyát nem hoztam! - nevettem rá a sárkányra. ~ Tehát jég elemű. A lehető legkedvezőtlenebb lehetőség. - fintorogtam. Elkezdtem körözni a teremtmény körül. Vártam a megfelelő alkalmat, mikor támadhatok. Hamarosan el is érkezett. Rés nyílt a védelmében, egy fél fordulat képében, mivel csak fejével követte körözésemet, így mikor a bal hátsó lábához értem, elérkezettnek láttam a pillanatot. Mielőtt felém kapta volna fejét, megrohamoztam. Ismét oldalára összpontosítottam, és ahogy elrohantam a lába, és farka mellett még lába felé is szúrtam egyet az egyik késemmel. Majd, amennyiben sikerül eljutni az oldalához, ott is ejtek egy szúrást. Ha találok, ha nem, támadásom után próbálok azonnal kihátrálni, nehogy képes legyen utánam kapni/rúgni/ütni.

HP: - 0 (zöld)

//késenként 5-t sebzek, tehát előző köri támadásommal 10 sebzést vittem be Hisame-nak//

A pálcámon kívül a kezdő késem szokott nálam lenni. Nem adott semmi pluszt, de legalább nem az öklömmel ütöttem, ha arra került a sor. Nem volt kardom, íjam, sem lándzsám, csak egy pálca és egy kés, így mondhatni tudtam, hogy most mit érezhetett a fiú, hisz Hisame ellen sem egyszer birkóztam már. Ha sikeres akart lenni, úgy veszélyesen közel kellett kerülnie hozzá a rövid pengéjű fegyverei miatt.
Ügyesen megtalálta a rést és támadott is hamar Asasel. Jó megfigyelő volt és az első késével tudta is vágni Hisame lábát, azonban már figyelt jobban is a sárkány, nem hagyta, hogy a másik késével is sikert éljen el ellene. Mielőtt az oldalához ért volna, úgy a szárnyát tárta és akadályozta azzal a fiú következő szúrását.  Asasel hátrált, Hisame pedig fordult utána. Egy kisebb elrugaszkodás és pár szárnycsapás elég volt ahhoz, hogy utolérje őt. Különösebb megerőltetés nélkül egyszerűen csak a testével akarta sodorni a fiút. Nem érdekelte, hogy esetleg közben további sérüléseket szerezhetett, a lényeg számára csak az volt, hogy tudja borítani az ellenfelét. A támadásokat érintő gondolkodása mindig is csak erre terjedt ki. El volt kényeztetve, hisz az átlagtól több élettel rendelkeztem, így neki is volt mit áldoznia egy – egy ilyen esetnél. Nem bánkódott, hogy ha sérült, örült inkább, hogy tudott sebezni, azonban a sebzése most nem egészen volt olyan, mint máskor szokott lenni. Ő küzdött egyedül a fiúval, így én levettem a felszereléseimet, azokból most nem kapott semmilyen pluszt. Nézve a fiú támadásainak az értékét, Hisame harapásai a két kése sebzésével egyezhetettek meg. Szerencsére nem volt most nagy különbség köztük, hisz úgy hamar véget ért volna a küzdelem, mit nem kicsit sajnáltam volna.

Hisame HP: - 15 (zöld)
Hisame sebzése 10, ha sebez.

//bocsi előző postomba elfelejtettem leírni, hogy van/volt 4páncélom, bár már nincs, tehát jelentősége sem...ó igen: Nem túl sötét a szürke szín? el lehet kényelmesen olvasni, vagy válasszak valami világosabbat?//

Megsikerült vágnom a bal lábát. Sajnos mire közelebb értem az oldalához, Hisame felocsúdott, és szárnyával arrébb taszajtott. Majdnem elestem. Viszont mikor meghátráltam, valamiben, talán egy kisebb kő lehetett. Hátraestem. Azonnal felpattantam, és arcom lángolt. ~ Ezt a szégyent! Most jól lejárattam magam előttük. - szidom magam. Hisame a szárnymozgatás folytatásaként felém fordult, és már repült is utánam. Ezen kicsit meglepődtem, hiszen elég sok időt vesztegeltem a talaj állapotát vizsgálgatva. Felém tartott, egész testével próbálva felborítani. Teste betöltötte látóteremet. Mivel az ütközés elkerülhetetlen volt, nem is próbáltam kitérni előle. Inkább elvigyorodtam. ~ A zsákmány önként jelentkezik. - mosolyogtam. Lehet, hogy mindenképpen sebződők, de legalább egy kicsit megakarom sebezni. Így mikor teste elért, egy rögtönzött kés szúrást intéztem a mellkasa felé. Mely azonban elkerülte a sárkányt testét, mivel a szúrás pillanatában éreztem, mintha szárnyalnék. Pár centire a földtől, de elég magasan ahhoz, hogy ne akadályozzon semmi, szálltam elfelé. Pár méterrel odébb végül landoltam. Felálltam leporoltam magam, és Hisame-ra nevettem.
- Még egyszer, még egyszer! - kértem, a repülésre célozva. - De ha lehet, most élet vesztés nélkül. - mosolyogtam. Majd mosolyom még szélesebb lett, mikor rájöttem, hogy ismét tudom használni a képességem. Léptem egyet hátra, majd az imént látott erdő felé kezdtem rohanni. Hátra-hátra pillantgattam, vajon követ-e a sárkány, és közben azon morfondíroztam, hogy mégis hogyan aktiváljam a képességem. - Ha sikerülne eléggé felhergelnem magamat, akkor talán, de most éppen más a kedélyállapotom, és szinte lehetetlen lenne elrontani a kedvemet. - mondom hangosan, de csak magamnak. Miután a 400méter sprintet megnyertem, megállok,visszatekintek miközben kifújom magam. Ha látom, hogy Hisame közeledik felém, akkor felé fordulok, és egy kisebb terpeszben, kezeim a derekam mellé emelem (csak a dragon ball :3), és úgy próbálom meg aktiválni a képességemet. Amennyiben nem jött utánam Hisame, akkor kürtőt formálok a kezeimből és úgy ordítom vissza neki.
- Hát ezt a futóversenyt én nyertem! Nem akarsz közelebb jönni? Még a végén unatkozni kezdek. //És akkor itt jön ugyanaz, mint az előbb, feltéve, ha elindul// Körülnézek magam körül. Kisebb-nagyobb dombocskák, helyzeti előnyét élvezheti Hisame, legalábbis remélem ezt fogja gondolni. Mikor ő is eléri a dombok elejét, érzem magamban, ahogy aktiválódik a képességem. Gonoszul elvigyorodok, és képim felé egy ~ jó fiú ~ megjegyzést küldök. Testem körül a levegő elkezd fodrozódni, majd egy pillanattal később már vörös színű aura ölel körbe, mely össze-vissza cikázik körülöttem. Érzem, ahogy lábaim, és karom megerősödtek. ~ Először elterelem a tervemről a figyelmét, egy válaszcsapással, majd csak utána jöhet, aminek jönnie kell. - döntöm el végül, és azonnal el is indulok megvalósítani azt. ~ Még így sincs szerintem kellő gyorsaságom ahhoz, hogy el tudná veszíteni a fonalat. Wááááh. Rá kell pakolnom gyorsaságra. - dohogok magamban, miközben a sárkánnyal szemben rohanok teljes sebességgel. Éppen egy dombocska tetején haladok át, mikor összetalálkozunk. Hirtelen ötlettől vezérelve, gyorsaságom kihasználva, becsúszok, és miközben siklok el Hisame alatt, mindkét pengémmel megpróbálom megkóstoltatni annak gyomrát. Majd kiérve alóla, felpattanok kifújom magam, miközben a következő támadási lehetőséget mérlegelem.

HP: - 6 (zöld)
Páncél: - 4 (leütve)

//képim miatt a sebzésem késenként 7, a gyorsaságom 20//

// Igen, kicsit sötét. Egy - egy mondatnak, beszédszínnek esetleg jó, de így egybe nehéz olvasni. A szürke jó, de legyen egy pár fokkal világosabb árnyalat ^^ //

- Ne fuss el, Kedves. – szólt Hisame, majd követte a fiút, azonban egyszerűbb volt repülnie, mint sem, hogy a földön futott volna utána. És bizony, ha látni akartam a küzdelmet, úgy nekem is követnem kellett őket.
Nem, a fiút nem tekintettem gyávának.  Nem olyan harc volt ez ahol futnia kellett volna és hát ő sem úgy állt hozzánk, hogy elhiggyem, hogy valóban menekülne a lányomtól. Talán a számára kedvezőbb terepre vágyott, vagy csupán csak meg akarta zavarni a sárkányt. Az ő fejébe nem láttam bele, így nem tudtam, hogy mire is gondolt pontosan, azonban, hogy megállt egy dombosabb környéken, úgy Hisame is leszállt nem sokkal mellé. Nem támadott most a levegőből, a fiú beállása jobban érdekelte, mintsem, hogy megzavarjon valami fontosabb dolgot. Kíváncsi volt, és hogy Asasel megváltozott, hogy egy vörösebb aura vette körbe, úgy Hisame arcára is egy kihívó mosoly került. Élvezte ezt, tagadni sem lehetett, hogy tetszett neki, mit maga előtt látott.
A fiú gyorsabb lett és szép támadást is hajtott végre. Bár Hisame még nem volt egy kifejlett sárkány, azonban rendelkezett olyan méretekkel, hogy a fiú fel tudjon állni mögüle. Talán, igazából némi szerencsének is könyveltem el a részéről, de szép volt. Szinte majdnem tapsoltam is elismerően neki, azonban folyt tovább a cselekmény, nem volt megállás. A kések vágták Hisame hasát, de azok nem taszították el őt, nem zavarták meg az egyensúlyát, így gond nélkül tudott a fiú után fordulni, hogy közbe a pikkelyes farkával üsse meg a felálló testet. A sárkányoknak nem voltak kardjaik és késeik, azonban a végtagjaik messzire elértek és itt értek annyit, mint egy gyengébb fegyver. Kérdéses volt, hogy a fiúnak milyen akrobatikája volt, de elég ügyesen mozgott, hogy el tudjon hajolni a csapás elől.

Hisame HP: - 29 (zöld)

//Remélem ez jobb.//

Utánam jött. Elnéztem miközben felém repül. Felvettem a pozíciómat, és vártam, míg a képességem aktiválódik. Hisame kissé odébb leszállt, és érdeklődve figyelte mi fog történni. Mikor képességem életbe lépett, pofáján egy sejtelmes mosoly villant fel. Improvizált támadásom elérte célját, és képes voltam megsebezni késeimmel. Mikor mögötte felkeltem, és éppen fáradalmaimat próbáltam kipihenni, arcomon elégedett mosoly villant. Ezt azonban nem sokáig sikerült fenn tartanom, mert a következő pillanatban Hisame farka vágódott balról arcomba, és vigyoromat egy kissé odébb csúsztatta. A csapás ereje oldalra taszított, és métereket bucskáztam arrébb.
- Ó, erre igazán nem számítottam. - nevettem el magam, miközben feltápászkodom a földről. - Elképzelni sem tudnék remekebb partnert! - bókolok a sárkánynak. Közben megpillantom Peter-t is, aki követett minket, bizonyára azért, hogy végig láthassa a küzdelmünket. ~ Nem is tudom, mit csináltam volna, ha kettejükkel kell megküzdenem. - rebegtem imát eme szerencsémért.
Felpattantam, és úgy döntöttem ideje, hogy megvalósítsam eredeti tervemet. Elrohantam Hisame mellett, és míg azzal foglalatoskodott, hogy kövesse mozdulataimat, félkörívben megkerültem, így most a jobb oldalán álltam. Lendületemet kihasználva, egy - a sárkány mellett lévő - kis bukkanó felé vettem az irányomat. Arról elrugaszkodva - bár tény, hogy nem rendelkezek akrobatika jártassággal -, ugrottam neki a pet oldalának. Ha sikerült elérnem azt, mindkét pengémet a sárkány oldalába mélyesztem, és azon próbálom felhúzni magam, akár a hegymászók a kinti világban. Amennyiben minden a tervem szerint halad, úgy felmászok az oldalán, és a nyaka felé kúszok, ahol megvetem lábam, és minden erőmmel azon igyekszek, hogy Hisame hátán maradjak. Közben boldogan nevetek a szituáción.

//HP: - 16 (zöld)//

// Jobb //

- Tudom, de azért köszi. – öltötte a hosszú nyelvét Hisame a fiúra – Azért te sem vagy rossz. – és kuncogott.
Tény, hogy találkoztunk már olyan ellenfelekkel, kik ellen ketten is kevesek voltunk, de volt annyi a lányomba, hogy időnként dicsérjen ő is, ha dicsérik őt. Amolyan udvariasság, kedvesség, mit hittem, hogy sikerült belenevelni.
A fiú újra támadt, késeit a lányom oldalába állította, majd egy röpke pillanat alatt került fel a háta tetejére. Mintha lovagolta volna. Karba font kezekkel álltam és léptem közelebb, csak hogy jobban lássam, hogy mi is fog kisülni ebből. Érdekes volt, a szám akaratlanul is mosolyra húzódott. A fiú nevetéséből sejtettem, hogy mire is gondolt ő, de nem akartam szólni neki, csak a kedvét lohasztottam volna.
- Ennyire fáradsz, As? – nevetett fel Hisame, hogy rajta pihent meg a fiú – Ej, nem jó ez így.
Ha kapaszkodott Asasel, úgy nem esett le róla, de Hisame a két hátsó lábára lökte magát, majd tárta a szárnyait. Gondolom nem felejtette el, mit a fiú kért tőlünk, vagy inkább csak tőle a küzdelem elején, de jól tudtam, hogy túl korai volt még teljesíteni a kívánságát. Hisame taszított egyet magán a szárnyaival, azonban nem felszállás volt ebből, csupán csak egy lendületesebb hátradőlés, majd háttal a földre érkezés, remélve, hogy a fiú immáron alatta marad. Fent és lent, nagyon sokszor együtt emlegették ezt a kettőt.
Talán épp most mutatkozott meg, hogy mennyivel is kitartóbbak voltunk másoknál, hisz nem véletlenül tettünk annyi pontot rá. Célunk volt, hogy nehezebben fáradjunk mások ellen, hisz bár támadhattak többet, gyorsabban, de ilyen arányban pihenhettek is ellenünk többet.
- Egyben vagy még? – formáltam tölcsért a kezemből és kiabálva kérdeztem Asaselt.

Hisame HP: - 43 (sárga)

Felértem! Nem hittem volna, hogy ilyen egyszerű lesz, de azért büszke vagyok magamra. Sajnos azonban a képességem ideje lejárt, ezt a körülöttem lévő vörös aurából, és annak egyre halványodásából ítélem meg. Nevetve egyensúlyozok Hisame hátán. Gyorsan, mielőtt bármit tehetne ellene, nyakába lököm bökőimet. Aztán Hisame rám szólt. Visszakiabáltam neki.
- Ooooh...ez nem pihenés. Ez lenne az agyafúrt tervem amit készíttettem! - nevetek le. Azonban válasz helyett cselekszik a sárkány. Akár csak a lovak, két hátsó lábára emelkedik, és már későn eszmélek fel. Nem egy túlzott magasság, de azért hosszú pillanatokat élek meg, míg testem lehanyatlik és a föld felé indul. Szemeimet leköti az előttem lévő árnyék, és annak gazdája. Ugyanis a pet nem elégedett meg annyival, hogy levetett a hátáról, hirtelen felindulásból - no meg gondolom, lendületből - dob egy hátast. Természetesen rám. Bár, magam sem tudom, hogy miért, üvöltök, mint a fába szorult féreg. Azt hiszem egy időre elfelejtettem a játék egyik leghumánusabb tulajdonságát. Lehet, hogy nincs fájdalomérzet, de ezt a dolgot elég nehéz elmagyarázni az agynak. Lényeg a lényeg, hatalmas puffanással landolok, és egy másodperccel később teljesen beteríti a sárkány háta a látómezőmet. Aztán hirtelen elsötétül minden. Hálát adok az égnek, hogy se fájdalomérzet, se semmi más dolog amely akadályozhatna. A való világban ezért egy gerincsérvet biztos kaptam volna jutalmul. Mikor Hisame lehemperedett rólam, rájöttem - a mellettem látható föld felgyűrődéséből -, hogy lehet egy kicsit súlyosabb a helyzet, mint gondoltam. Gyorsan rápillantottam - mint egy meggyőződésből - az életcsíkomra. Megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. Életem még a sárga zónában leledzett. Tüdőm, és izmaim azonban erősen tiltakoztak a mozgás ellen. Lehet, hogy nincs fájdalom, de fáradtságból jut elég. Lassan tápászkodom fel, miközben Peter hangját sodorja felém a szél.
- Egen, még egy darabban, azt hiszem. - válaszolom két hörgés között. - Ejj, pedig azt hittem, hogy elég jóra sikerült a tervem. Erre végképp nem számítottam, és saját ostobaságom mellett, a te leleményességed is érdemre méltó. - mondom a sárkánynak. Mivel életügyileg még "jól" állok, ezért úgy döntök, megengedem magamnak, hogy beszélgetésbe elegyedjek. Remélem belemegy a párbeszédbe, mert jó lenne egy kicsit kipihenni magam.
- Ööööhhhmmm...nem azért az egy húszért, de valamiért úgy érzem, nem igazán veszel engem komolyan. - morgom egy kissé bosszúsan Hisame-nak. - Tudom, hogy elég nagy a szintkülönbségünk, érzem, de azért remélem nem untatlak. - felnevetek. - Találkoztál már fajtádbelivel? - kérdezek rá, csakhogy húzzam egy kicsit még az időt. Lassan felemelem kezeimet, melyekbe immáron kezd visszatérni az erő, és egy kicsit körzök velük. Guggolok párat, ránézek Hisame-ra, akinek láthatóan semmi problémája az eddigi testedzéssel. Úgy tűnik igen csak jó kondija lehet. ~ Hmm...magamnak is kellene futnom mindennap. - tűnődök magamban. Mikor szememet Peter felé irányítom, feltűnik a feje, és indikátora mellett megjelenő szimbólum. Egy apró pajzs, melyben - ilyen távolról nem lehet tisztán kivenni - valamilyen kéz, vagy mancs látható. Másokon is láttam már hasonlót, és magamban már rég összeraktam, hogy ez a céhek szimbólumai. Egy kissé elkomorodok, ahogy nézem. Belenézek Peter szemébe.
- Mond csak. Jó dolog egy céh? - kérdezem meg teljesen komolyan, hangom egy kissé remeg a bizonytalanságtól. - Á, tudod mit, felejtsd el! - próbálom kihúzni magam a mocsárból, melybe magányom, és személyem süllyesztett. Félelmetes lehet céhtagnak lenni. Én legalábbis így vagyok vele. Félek a beilleszkedéstől. Ezért játszok soloba, de már megöl a magány. A bennem dúló ellentétes érzések, az arcomra is kiülnek, és tisztán kivehető. Lehajtom fejemet, és csak állok, nem tudom mit tegyek ezek után. Ezelőtt a fiú előtt felfedtem a belső vívódásaim egyik legnagyobbikát. Aztán eszembe jut a párbaj. Gyorsan a sárkány felé fordulok, és intek neki.
- Gyere!

HP: - 26 (sárga)

//Kövi köröm pihi. Tehát 2x-er támadhatsz. Gondolom ez a támadása is 10-et sebzett Hisamenak. Képim a támadás előtt járt le, tehát a sebzésem visszaállt 2x5-re//

- Én? Én? Én nem veszlek komolyan? – hüledezett látványosan.
- Ajjaj. – és csóváltam a fejem.
Igazából Hisame sokszor lenézett már pár emberkét, ezt tagadni sem lehetett és nem is akartam, azonban harc közben ez mindig megváltozott. Harc közben majd mindig az ellenfelét figyelte és ostoba feltételezés is volt ez most Asasel részéről, hogy nem tett így a sárkány. Tán nem úgy gondolta, lehet viccelődésnek szánta, de hogy Hisame nem adott bele mindent a harcba, azt kár is volt emlegetnie a fiúnak. Mert ha eddig szerinte nem, úgy most már biztos, hogy megkapta a száz százalékos Hisamét. Talán többet is.
- Ja, találkoztam már fajtámbelivel. – Asasel előtt fel, s alá járkált és haragosan, szinte rá se nézve válaszolt neki. A tudatlan szemek is láthatták, hogy sértődött most ő.
A fiú kérdezett még tőlem, de szólt is hamar, hogy felejtsem el inkább és én így is tettem, nem válaszoltam neki. Majd talán később, ha komolyan is gondolta a kérdését.
Hamar megkapta a jelzést Hisame, hogy támadhat ismét, és így is tett, nem váratta meg a fiút. Vadul tombolva, mint egy zabolázatlan vad musztáng állt két lábra. A szárnyait tárta, a Nap mögötte volt ezzel is megadva azt a jól ismert festői képet, majd ebből a helyzetből indult el felé.
- Mi az, hogy nem veszlek komolyan? Talán úgy tűnik, hogy nem adok bele mindent? - prüszkölte szinte dühösen a futása közben.
A négy lábával stabil és gyors volt a roham és az állkapcsát is nyitotta, hisz már nem csak borítani akarta Asaselt. Harapni és tépni, mert valóban rosszul estek neki a fiú szavai. Vagyis azt nem tudtam igazán, hogy ténylegesen így érzett e, de tudott dühöngeni és legalább volt is most oka rá. Nem tartottam fel most őt.

Hisame HP: - 53 (sárga)

// Döntsd el, hogy tud e kétszer sebezni, vagy ha nem akkor itt a következő kör a pihenő ahogy számoltam, így te tudsz majd kétszer támadni. //

Hisame nem örült a kérdésemnek. Azt hiszem egy kissé megbántottam a szavaimmal. Nem állt szándékomban, de hát így alakult. Peter a kérésnek eleget téve nem válaszolt az ostoba kérdésemre. ~ Talán ő is megharagudott, hogy így beszéltem a sárkányával. - kezdtem egyre inkább elkomorulni. Szó sem volt erről. Én nem akartam még csak szóval sem sérteni egyikőjüket sem, főleg miután ennyire rendesek voltak velem. Ettől függetlenül a szavaimat már nem lehetett semmissé tenni. Legfőképp azért sem, mert hiszem hívásomra azonnal válaszolt, és neki iramodott. Két hátsó lábára emelkedett, és úgy terjesztette ki szárnyait. Szárnyának redőin át világlott a nap, és a látvány annyira lekötötte figyelmemet, hogy már későn kapcsoltam. Felém rohanván még hangot adott nem tetszésének, mely a szavaimra irányult. Épp csak annyira volt időm, hogy egy fél fordulatot tegyek, mielőtt Hisame agyarai a vállamba mélyedtek. Ha a harapás a kinti világban történik, bizonyára üvöltenék a törött csont és a roppanó ízületek felett érzett fájdalmon, így viszont csak álltam és néztem. Lendülete tova sodort, egyensúlyomat vesztve háttal érkeztem a puha fűbe. A sárkány fölém tornyosult, azonban figyelmemet más vonta el. Életcsíkomra pillantva végignéztem ahogy szép lassan araszol, és megáll, épp egy hajszálnyira az eltűnéstől. Még soha nem érzett rémület fogott el. ~ Most valóban meghalok? - ez a kérdés örvénylett a fejemben, és ettől magatehetetlenné váltam. Hirtelen minden kiélesedett körülöttem. A fűben fekve láttam annak minden rezdülését, minden fűszál saját mozgását külön-külön. Láttam a felettem terpeszkedő sárkány mozgására mozduló irdatlan izomzatot, ahogy egyes részei befeszítve vannak. Láttam hatalmas, fehér agyarait, melyek a nap fényének köszönhetően világítottak rám. Láttam ahogy jobb mancsa megemelkedik, észleltem a karmaival felmarkolt fű, és föld darabokat. Ahogy fölém tartotta, és a gyom és föld az arcomra esett, valamiféle kétségbeesett élni akarás. Láttam, nem, inkább éreztem, ahogy a jobb mellső láb a fejem felé nyomul. Nem tehettem semmit. Csak feküdtem megrökönyödve, várva a halált. Aztán kinyitottam a szemem. Hisame mancsa az arcomtól nagyjából húsz centire beleütközött egy lila falba, melyre "Immortal Object" jelzés volt írva. Értetlenül néztem, fogalmam sem volt róla, hogy élhetek még mindig. Lassan kikúsztam a lábak alól, és felálltam. Ránéztem a sárkányra, tőle várván a választ a történésre. Majd odapillantottam Peterre.
- E-ez....mi volt? Azt hittem, hogy....meghalok. - kérdezem meg remegő hanggal. - Én ezt nem értem. Az életemnek le kellett volna nullázódnia. Ez valami párbaj szabály? - nézek egyikőjükről a másikra. Majd Hisame-ra emelve tekintetem neki intézem szavaim.
- Mindenesetre remekül harcoltál. Nem állt szándékomban megbántani szavaimmal. Hálás vagyok, hogy az ellenfelem voltál, és remélem lesz még alkalmunk összemérni az erőnket. - mosolyodok el végül, de homlokom ráncos, értetlenségem még mindig az arcomon ül. Visszafordulok Peter felé, és várom magyarázatát. Remélem tud kézzelfogható infót adni arról, mi történt.

HP: - 46 (lenne, de akkor meghaltam volna, így a szabály értelmében nyertetek )

Őszintén nevettem, hogy a fiú mennyire nem értette a történéseket és csak reméltem, hogy nem érezte ezt gúnynak tőlem. Harcra kérte Hisamét és ezt végül meg is kapta a sárkánytól. Talán nem is számított ilyen rohamra tőle itt a végén, de gondoltam majd tanul legközelebbre ebből, hisz jól tudtam, hogy lesz legközelebb és talán akkor már majd én is részt veszek a párharcban.
- Hehe. – fordultam Asasel felé – Bár teljes életes volt a küzdelem, ölni azért mégsem akarunk senkit sem. A küzdelem elején be lehet állítani, hogy kívánunk e halált a végén, vagy sem. Ezért jelent meg az a lila bigyó a végén és ezért vagy még itt életben. Az utolsó ütést nem engedi  végrehajtani a rendszer. - magyaráztam el remélve érthetően, hogy mi is történt az imént.
- Te is jól harcoltál Asasel és nem vagyok megbántva. Ch.– mondta égbe tekintő arccal, mit így nehezen lehetett elhinni még neki. Talán csak az ezt követő jelenet volt az, mi arra sarkalta a fiút, hogy ne legyen további bűntudata.  Hisame hátat fordított nekünk és a szárnyait leszegte a földre, hogy azok ne legyenek útban. A lábait behajlította kicsit, majd tekintett hátra a fiú felé halvány mosollyal az arcán. Én jól tudtam, hogy mit csinált. Számtalanszor várt már rám így, hogy ugorva rá induljunk el együtt valahová.
- Menj. – böktem oldalba a fiút – Repülni akartál. – kacsintottam és mutattam Hisame hátára – Itt megvárlak majd titeket. – és már hátat is fordítottam, úgy intettem nekik, majd indultam el jó kedvel leülni egy fa törzsének az árnyékába. A panelt előhívtam, a levelet megnyitottam és kezdtem el pötyögni, hogy nem sokára otthon leszünk, ne aggódjon Lea értünk. E párharcot meg majd úgy is figyelmesen fogja hallgatni a lány, hisz nem volt kérdés, hogy Hisame elmeséli majd neki.

Szép játék volt, nagyon jól írsz :]