Asasel és Peter

Ahogy Peter elmagyarázta a dolgot, hirtelen bevillant az agyacskámba, hogy én magam is a nem-re koppintottam a párbaj elején, a kérdésnél. Bár, az igazat megvallva oda sem figyeltem akkor hogy mit csinálok, csupán a párbajt akartam elindítani. Miután ezen túlteszem magam, válaszolni nincs időm, mert Hisame szólal meg. Szavain csupán elmosolyodok, és horkantásán, melyet az égbe emelkedő arca követ, alig bírom visszafojtani a nevetésemet. Jó kedvem ismét szárnyal. És mint utóbb kiderül, nem csak jókedvem, de testem, lelkem, és minden egyes részem szárnyalni fog utána! Hisame hátát mutatja felénk (Mivel Peter időközben odasétált hozzám), és hatalmas, kék szárnyait, teljes fesztávolságba a földre szegezte. Lábai enyhén megroggyantak, és várakozó teljes mosollyal fordult hátra a sárkány, egyenesen a szemembe nézve. Ekkor egy kisebb lökést éreztem oldalról, és a lökést okozó kar tulajdonosának hangja sem késett. Peter biztatása elég volt ahhoz, hogy repülőrajttal elkezdjek futni Hisame felé. Mivel sárkányháthoz még nem volt szerencsém, így farka vége előtt egy pár centivel lefékeztem. Elkezdtem vakargatni a fejecskémet, hogy mégis, hogy a csudába fogok én felszállni. A pet felé fordulva szólalok.
- Sajnálom, nem tudom, hogy működik a felszállás, ezért előre is elnézést kérek. - mondtam, majd lendületet véve a hátára ugrottam. Elhelyezkedtem a szárnyak tövében, ahol lábam a legkevésbé zavarhatja Hisame-t, majd megkapaszkodtam a pikkelyekben. Mielőtt bármit még csak gondolhattam volna, olyan erővel rugaszkodtunk el a talajtól, hogy ha nem kapaszkodok meg erősebben, le is zuhanok. Felszállásunkat követően stabilizálódott a helyzetem, és most végre körbepillanthattam. A látvány mely szemem elé tárult, akár a mesék szövevényes álmaiból termett volna ide. A távolban felderengett az erdőség vége, mely oly messzi leledzett, hogy úgy gondoltam, ez csupán képzeletem szüleménye lehet. Jobbra tőlünk a Kezdetek Városa uralta a környezetet, és még a városban is látható volt, eddig számomra felfedezetlen, monumentális kastélyok. Kastélyok, kertekkel, nagy árkádokkal, és minden jóval, aminek egy ilyen épületet körbe kell vennie. Ahogy a város felé fordultunk lassan feltünedeztek alattunk az élőlények is. Oly parányiak, hogy először nem is tudtam eldönteni, még miket, vagy kiket látok. A Kezdetek Erdejéből épp most fut ki egy tucat vadkan, alattunk egy pár kézen fogva sétál a napsütésben. Hisame árnyékára felkapják tekintetüket, és elképzelem, ahogy ugyanaz az érzések, és dolgok játszódnak le bennük, mint amikor én legelőször szemügyre vettem a sárkányt. A szabadság érzete, mely most minden negatívumot kilúgozott testemből, és elmémből, olyan örömmámorral tölt el, hogy hangot is adok neki. Éles kurjantás szakad fel belőlem, melyet szívből jövő nevetés vált fel. Olyanok számára, akik még nem élték át a repülés szabadságát, nem biztos, hogy érthető ez a viselkedés. Peter maga is csendben lovagolta meg kedvencét, én mégis felfedeztem arcán, szemében ugyanazt az örömöt, mint amit magamban érzek jelenleg is. Ahogy már majdnem körbeérjük az egyes szint egyetlen városát, áhítatosan forgolódok körbe. Lenézve egy csapat madarat látok, melyek jóval alattunk szállnak a szelek segítségével. Visszafordulva előre, a sárkány üvöltését hallom. Bár a szél erősen zúg körülöttem, és nem sok mindent érteni - főleg nem a beszédet -, azért megértem mit szeretne Hisame. Erősen megkapaszkodom, és még épp időben, mikor egy légcsavart írunk le a levegőben. A sárkány számára játék, nekem is öröm, így élvezettel hajtogatja magát össze-vissza. Néha behúzza szárnyait, és zuhanórepülésbe kezd, egy méterrel a föld felett ismét vízszintesbe hozva testét. Ezek az élmények valamit elpattintottak bennem. Csak nevetni és nevetni, no meg persze a széltől, könnyezni tudtam.  Ahogy Peter irányába fordulunk, és lassacskán földre szállunk, úgy érzem magam, mintha testem csupán egy tollpihe lenne. Előredőlök, finoman megsimogatom Hisame nyakát, majd megpaskolom. Esetlenül szállok le, és földet érésemkor, lábaim nem bírják el súlyomat, így lecsüccsenek a földre. Letörlöm arcomon lévő könnyeimet, és felnevetek.
- Soha, soha az életemben nem voltam még ennyire boldog! - mondom nekik őszintén. - Mind a kettőtöknek hálás vagyok a mai napért, és ígérem, soha nem fogom ezt elfelejteni! - majd Hisame felé fordulok. - Nem is alkothatnátok jobb párost ennél. Bár, egyikőtöket sem ismerem, de biztos vagyok benne, hogy jóban-rosszban kiálltok egymásért. - mosolyodok el, majd lehervad, mikor egy kép bukkan fel előttem. Egy óriási, vörös szemű ember képe. Visszafordulok Peter felé, felállok, és kezemet nyújtom felé. - Köszönöm a lehetőséget, remélem még találkozunk! - majd odasétálok Hisame pofájához, és megsimogatom. - Remélem minél előbb! - mosolyodok el, majd könnyed kocogással indul el haza.


//Nagy öröm volt a játék, köszönöm szépen ^^ Te is remek író vagy //