Vio vs. Peter

- Hisame! – álltam fel és kiabáltam a társam nevét, hogy térjen vissza hozzám.
Jó volt megpihenni a fa árnyékában, de tovább kellett állnunk, kellett kezdenünk valamit magunkkal még a mai nap folyamán. Néztem körbe, majd mosolyodtam el, hogy Hisame előbújt a fa törzse mögül és lelkesen sétált hozzám.
- Hogy vagy? – kérdeztem nevetve tőle, majd mosolyával és nyugodt morgásával válaszolt.
Fordultam volna, épp kerestem az irányt, azonban felém egy dühösnek látszó lány közelített. Fekete haja csak úgy lobogott gyors léptei okán és zöld szemei is csillogtak a fényben, szép arca lett volna, de mégis méreg csúfította az arcát.
Figyelmemet az általa mutatott testrésze terelte el. Eleinte nem értettem, hogy miért kellett néznem melleit, majd zavartan vettem észre a pirosan világító bordáit. Mutatott Hisamére indulatosan, de nem igazán értettem a miértet. Mint ahogy a fejemben is zavar volt, úgy az arcomon is értetlenkedés látszódhatott.
- Nagyon ajánlom, hogy legközelebb ne merj ilyet csinálni, vagy a peteted fogd vissza, mert nem állok jót magamért! – állt nekem dühösen.
Nyitottam a számat, de nem tudtam mit mondani, nem tudtam, hogy mi rosszat csináltam, vagy csinált Hisame. A piros bordáira tekintettem, majd a társamra. Bele telt pár pillanatba, mire felfogtam a helyzetet.
Nem hittem benne, hogy a sárkány okozta volna a sérülését, azonban hogy a lány fegyverét is megláttam, ijedtem meg.
- Kérj bocsánatot…!
- De… de nem is tettem semmi rosszat és ő sem. – mutattam le Hisamére, ki talán még élvezte is, hogy a középpontba került, így mosolya nem segítette a helyzetet, sőt talán még rontott is rajta – Vagyis… - bizonytalanodtam el egy pillanatra, de nagy levegőt véve kiálltam a társam mellett – Biztos, hogy nem csináltunk semmi rosszat sem. Ugyanakkor van nálam egy mini potion, talán segít valamennyit a sérüléseden.
Ajánlottam neki, azonban továbbra is kiálltam volna a sárkány oldalán, még ha küzdelemre is került volna sor.

- Na gyerünk, mi lesz…!
A fegyverét félelmetesen tartotta a kezében és szegezte felém a három ágú szigonyát.
Féltem tőle, nem mondtam ki ezt, mert hát miért is tettem volna, de féltem. Dögnek nevezte Hisamét, miért a villájára tűztem volna legszívesebben, de féltem tőle. Remegve fogadtam el a hívását.
- Csináljuk. – fordultam társamhoz – A szokásost. – szóltam, majd indult meg a sárkány a lány felé.
Négy lábával gyorsnak tűnt a mozgása, de a sebessége egyezett az enyémmel. A terv egyszerű volt, mikor ugrani készült a lányra, én a speciális képességemhez fordultam volna segítségül, hogy úgy tegyem könnyebbé az ugrását. Egyszerű volt ez, majd minden támadásunkat így kezdtük, így nem aggódtam, azonban valami most mégis más volt és váltam hirtelen bizonytalanná.
Ő ugrott és én akartam használni a képességem, de azt nem tudtam. Csodálkoztam a tehetetlenségemen, de nem tudtam semmit sem tenni ez ellen. Hisame számított rám, így úgy rugaszkodott el, ahogy mindig, de a saját ereje most nem volt elég és ért földet még a lány lábai előtt. Nagyot nyelve nézett fel a lányra.
- A fenébe. – nem tetszett a helyzet és pálcámat a kezdő késemre cseréltem, majd hajítottam el azt a lány felé. A fegyverkezelésem pocsék volt. A késnek ijesztő mozgása volt a levegőben és nem is találtam el vele a lányt, csupán csak arra volt elég e cselekedetem, hogy Hisame távolabb került mindeközben a boszorkánytól, míg én a figyelmét tereltem.
Nem tett semmit ő, de már így is bizonytalanná tette ezt a párharcot számomra. Remegve tartottam újra a pálcát a kezembe és gondolkodtam, hogy miért nem sikerült a támadásom. Jobban értett volna a képességéhez? Más megoldás nem lehetett.
Ő következett, ő került lépéselőnybe most.

A lány a fegyvere tompábbik végével ütötte a társamat.
Akaratlanul is összerándult a gyomrom. Ha ütés érte őt, mindig egy nyüszítő kutya hangját képzeltem, miként az fájlalta valamiét. Nem igazán tanultam még meg, vagy nem akartam megtanulni, hogy itt nem volt fájdalom, ebbe a világban nem éreztünk fizikai fájdalmat. Talán enyhébbé akarták tenni ezzel az itt létet, vagy szokatlanná, nem tudtam eldönteni, de szó mi szó, zavart, ha Hisamét ütötték.
Kicsiny volt, így könnyen gurult odébb pár méter, majd morogva állt fel. Nem tudtam, hogy mit kellett volna tennem, Hisamén kívül nem volt másom, se fegyverem, se társam.
Megindultam a lány felé. Mire elértem egy bizonyos távolságot, addigra már a sárkány is felállt, így egyszerre, két irányból tudtunk támadni. Támadni. Se karmom nem volt, se harapni nem igazán tudtam volna őt, ezért a vállammal készültem elsodorni a lányt. Egy biztos volt. Egy fegyvere volt neki, így komolyabban csak az egyikünket tudta sebezni, legalábbis ezt reméltem.
Lépéseimmel egyre közelebb kerültem hozzá, majd kerültek veszélyes gondolatok a fejemben. Mit teszek, ha elsodrom őt? A földön ütöm tovább? Mi történik, ha Hisame sodorja el őt? Akkor a semmibe futok tovább? Esetleg elessek? Nem gondoltam ezt át eléggé, azonban már nem volt megállás számomra, ha megálltam volna, ismét ő került volna előnyösebb helyzetbe.
Kisebb csatakiáltással hallattam magam. Egy nagyobb, sörényes oroszlán hangjával akartam rémiszteni őt, de kiabálásom inkább sikerült egy házimacska kényes nyávogásának. Mindegy. Se rémisztő kiabálás, se a fogaim fehérjét nem tudtam megmutatni neki, se fegyverem.
Atyaég, mit akartam én ezzel elérni egyáltalán?
- A csudába, ez nem fog tetszeni. – hunytam le a szemeimet félelmemben.

Legalább puhára estünk. Állapítottam meg a tényt, miként láttam, hogy a lány alánk került. Sajnos Hisamével mindketten sérültünk, de legalább Violetát is tudta sebezni a sárkány. Sóhajtottam, majd került ki alólunk az ellenfelünk és egy különleges mozdulatot követően került távolabb.
Mi nem értük el őt, de ő elért a fegyverével engem és így is akart cselekedni. Látszott, nem érdekelte, hogy hol, csak találjon el engem. Sosem volt gyors reakció sebességem, azonban most még időben tártam szét a lábaim és a méteres villa állt a földbe a végtagjaim között.
- Ez közel volt. – állapítottam meg a tényt, majd akartam odébb rúgni a fegyverét, de az nem sikerült. Túl szép is lett volna.
A lány mozdulatát utánozva én is egy hasonló bukfenccel próbáltam távolabb kerülni, de a mozdulatsorom igencsak szerencsétlenül sikerült. Az egyik kezem kicsúszott alólam és így vesztettem el az egyensúlyom. A bukfencem inkább tűnt egy különleges hempergésnek, de a célnak megfelelt. Így vagy úgy, de távolabb kerültem. Hisame is így tett. Nem bukfencezett, csupán csak egyszerű sétával jött mellém. Nos, igen, így is lehetett. Lehet csak én bonyolítottam túl a helyzetet.
Felálltam, majd mértem fel a dolgokat. Hisamét kétszer sebezte már meg, míg engem egyszer, pedig nekem volt több életem. Átkozott boszorkány. Bár lehet, hogy a sárkányt akarta ténylegesen is ütni, hisz mondása szerint ő bántotta korábban. Most nem támadtunk. Az imént így tettünk és megbántuk.
- Maradj. – szóltam a társamnak. Nem akartam most támadni. Úgy gondoltam, hogy most ő következett. Bármit is mond, én csak várok rá. Ez a gondolat volt a fejembe.

- Még találkozunk és akkor ellátom a bajodat neked és a sárkányodnak..! – különleges akrobatikus pózt vett fel, majd egy szempillantás alatt lett pár méterrel távolabb és futott el tőlem.
- Egy újabb lánnyal párbajoztunk. – sóhajtottam fel, majd ültem le a földre Hisame mellé – Valóban megharaptad őt? – kérdeztem tőle most, úgy hogy a lány nem látta őt. Csak a fejét rázta nekem. – Hál’ Istennek. – dőltem hátra – Akkor legalább nem rossz cél érdekében verekedtünk. Bár túlzás, hogy verekedésnek lehetett volna mondani… - ha több élete lett volna egy kicsivel, nem lett volna kérdéses, hogy melyikünk veszített volna. Függetlenül attól, hogy én nem vesztettem sok életpontot, Hisaménak nem kellett sok a nullához.
Violeta. Hogy akarok e újra találkozni vele? Nem. Szép lány volt, már amennyire egy haragos arcot szépnek lehetett mondani, de nem volt kedves és hát, el akarta látni a bajunkat, a fegyverét pedig nem akartam a hátamban érezni újra. A képessége pedig veszélyes volt rám nézve. Kellemetlen ellenfél lett volna egy újbóli találkozóhoz.
A föld remegett alattam, erős lépteket éreztem és ültem fel ennek hatására. Egy vörös hajú lány közelített felém és mintha erek látszódtak volna a homlokán. Elém állt, a saját mellére mutatott, majd hevesen Hisamére.
- He? – értelmesebb reagálást nem kapott tőlem. Újra megnéztem testét és vettem észre vörös bordáit – Ilyen nincs. – csóváltam a fejem és álltam fel – Elnézést kérek. – hajoltam meg a lány előtt, majd a farkánál fogva a sárkányt futottam az ellenkező irányban. Porzott a talaj a talpaim alatt, de futottam és nem álltam meg, nem volt kedvem még egy kellemetlen nőszemélyhez.