Kezdetek Erdeje

/Ai Hane/

Himeko hagyta magát megsimogatni, és szemmel láthatóan ő is örült. És persze én is, mert oda vagyok az állatokért. Az állatok sokkal őszintébbek, mint a legtöbb ember, akikkel odakinn összehozott a sors. Általában bizalmatlan vagyok, azok után, amiken odakinn átmentem, de ebben a világban hátam mögött hagytam a sok rossz dolgot, idebenn a kinti dolgok nem árthatnak, nem fejthetnek ki rám hatást. Hane-vel különösképp jól érzem magam, és valami megmagyarázhatatlan megérzés azt sejteti, hogy sok közös dolog van bennünk. Ezt a megérzést alátámasztja az is, hogy mint mondotta, ő is sokkal jobban szereti ezt a világot, mint a kintit. Igaz, nehezen tudta kimondani, és ahogy kimondta kicsit el is pirosodott a lány. Mintha kicsit zavarná valami. Különös hatást kölcsönzött a megjelenésének a kicsit pirosas arc, és a halványkék hajtincsek zuhataga.
Na, ez jó, azt hittem, csak alig pár ember van így, mint mi, de kisebb Aincrad, mint hinnénk - mosolyogtam rá Hane-re - A játékosok túlnyomó többsége haza akar menni, ki akar jutni, vissza a szürke és rideg hétköznapokba. Holott, itt is lehet teljes életet élni, talán még jobbat, mint odakinn. Ebben a világban mindenkinek akadnak lehetőségek. Mint ahogy az egyik bétás írta egy fórumon: "Ebben a világban egyetlen pengével oda jutok, ahová csak akarok." - mondtam a lánynak lelkesen, és mosolyogtam rá. Rákérdeztem hogy mi a terve mára, séta, vagy vadászat, és mint kiderült, ebben a sorrendben. Hane mondta, hogy nem tudja, hogy találunk-e elkapni valót, de séta közben kiderül, és rám mosolygott. Nos, ez hirtelen annyira meglepett (jó értelemben) hogy még zavarba jöttem, és én is elvörösödtem kicsit. Nagyon megörültem eme szép lány mosolyának. Nos, akkor ha Himeko is úgy gondolja, akkor sétáljunk egy kicsit - néztem a kicsiny griff felé, majd újra Hane-re néztem, és ha mindketten készek a továbbindulásra, akkor kicsit beljebb merészkedünk az erdőben

/Ozirisz/

Ozirisz kicsit vörösebb lett mint általában , ami enyhített a saját vörösségemen. Majd ránk nézett, s megkérdezte készen állunk e az indulásra. Mi persze szinte egyszerre bólintottunk rá , hisz igaz kicsit fáradtak voltunk, mégis szerettünk együtt harcolni, így máris indulásra készek voltunk.
- Induljunk!- Mondtam, majd egyből a közeli fák felé vettem az irányt. Himeko szorosan mögöttem jött, s figyelte a környéket, hátha mégis felbukkanna még valami állat. Az ő szaglása, s látása is jobb mint az enyém, így hamarabb észreveszi ha közeledik valami. Persze eközben sem maradt ki nála a szokásos játszadozása, de ez nem zavart, remélem Oziriszt sem zavarja majd.
Ahogy kicsit már tovább jutottunk az erdőben, úgy érzem talán beszélgetnünk kellene valamiről, kínos ez a csend, de jómagam nem vagyok túl jó társasági ember, így nem tudom mit is mondhatnék. Nagyon nehezen szólaltam meg egy kis idő múlva, mikor talán kicsinyke bátorságot merítettem.
- És ...te...öhm...mégis miért szereted jobban ezt a világot mint a kintit? - Csúszott ki a számon, pedig nem akartam tolakodó lenni vele szemben. Kicsit zavarba is jöttem. - Elnézést, ha tolakodó voltam.- Javítottam ki egyből . Majd nem mertem rá nézni, inkább bámultam a fák sűrűjét előttünk, miközben egyre mélyebbre haladtunk az erdőben, ami egyre sötétebbé vált körülöttünk.
Himeko eközben már nem is mögöttem volt, sokkal inkább volt Ozirisz nyomában, s próbálta belevonni játékába, ami miatt én szintén furán éreztem magam. Nem is az, hogy féltékenység lett volna bennem. Inkább nem akartam , hogy zavarja túlzott élénkségével Oziriszt. Inkább meghúzom magam, mintsem felhívjam magamra a figyelmet. Ezt próbáltam itt is betartani, s nem akartam bosszúságot okozni újdonsült partneremnek.

/Ai Hane/

Alig, hogy érdeklődtem afelől, hogy készen állnak-e, egyszerre bólintott Hane és Himeko is. Rögtön a közeli fák felé indultak, és a griff megindult gazdája nyomában. Jómagam Hane mellett sétáltam, és körülbelül 1-2perc hallgatás és gondolkodás után a lány megtörte a kínos csendet. Kicsit határozatlanul kérdezte, hogy miért szeretem jobban ezt a világot, mint a kintit. Majd, mintha valami rosszat mondott volna, rögtön bocsánatot kért, hogy ha túl tolakodó lett volna. Normál esetben talán annak találtam volna, de benne úgy érzem megbízhatok. Ugyan már, miért lennél túl tolakodó. Már egyszer megjártuk a poklok poklát, együtt. Te, Hime, Himeko és én. Kerestük a méreg ellenszerét, mindenki másfele, majd a sors összehozott minket, és együttes erővel, összetartottunk, és kimásztunk a pokolból. - vettem mély levegőt, majd a lány szemébe néztem, és bátorítóan rámosolyogtam, talán sikerül ezzel megnyugtatnom - Szóval, egyáltalán nem tolakodó, sőt, nem árt ha kicsit jobban megismerjük egymást. Nos, odakinn már nem sok lehetőség van számomra. Néhány igaz barátom van, akik mindig mellettem álltak, sosem fordítottak hátat. Ők olyanok mintha családtagok lennének. A rokonaim valamilyen módon vagy hátat fordítottak, vagy kihasználtak, de nem szerettek. A jövőm is elúszott, hála a rokonaim mesterkedésének. - mondtam Hane-nek, kicsit el-elszomorodva, hogy megint eszembe jutottak a kinti rossz dolgok. De rögtön utána eszembe jutottak azok, akik fontosak, és akik a kinti világ jó oldalát jelentik nekem. Aztán a pillanatnyi elszomorodásom után kicsit vidámabban folytattam, nem akartam jobban terhelni a múltammal - De ez egy más világ, mindenki egyforma esélyekkel kezd, előtte a jövő, és itt lehet élni is, nem csak túlélni. Odakinn ha az ember bekerül a taposómalomba, hamar eljut arra a szintre, amikor már csak pörögnek a hetek, hónapok, évek, anélkül hogy igazán élne. És nem utolsó szempont, hogy akár első szinten is jobb körülmények között élhetünk, mint a kinti világban. - mondtam a lánynak, mosolyogva, immáron vidáman. A pillanatnyi hangulatingadozásomat minden bizonnyal megérezte Himeko is, mivel most már mögöttem jött, Hane-t kicsit lehet kényelmetlenül érezte magát a griff miatt, de engem nem zavart, sőt... Kicsit megálltam, megfordultam és megsimogattam Himeko fejecskéjét ismét. Még nagyon kölyök lehet, hogy ilyen játékos - mondtam mosolyogva a lánynak, majd továbbindultunk - de nem baj, sőt, épp ellenkezőleg, örülök neki! - majd Himeko felé néztem, majd újra Hane felé, és továbbindultunk. Szép lassú léptekkel sétálgattunk, hisz nem sietünk sehová, és Himeko is vigyáz ránk, nehogy bajunk essen. Ahogy sétáltunk, egymás mellett, többször is megakadt a szemem Hane gyönyörű kék haján, vagy a szép arcán. Nagyon szép, és nagyon különleges lány, de ezt szerintem mindenki tudja, aki látta, vagy ismeri. Lehető legtöbbször próbáltam meg beszélgetés közben elkapni a tekintetét.
És te? Miért szereted jobban Aincradot, mint a valóságot? - kérdeztem, és kíváncsian Hane szemébe néztem, érdeklődéssel minden szava után, hiszem szeretném a lányt jobban megismerni.

/Ozirisz/

Ahogyan hallgattam Ozirisz kicsit szomorú történetét észrevettem arcán is a búslakodást, de nem igazán tudtam mit szólni, hisz nem sűrűn kerültem még ilyen helyzetbe, hogy bárki nekem mondjon el hasonló dolgot. Nem akartam tolakodó sem lenni, s még jobban megbántani őt, vagy belegázolni az érzelmeibe. Inkább csendesen hallgattam mondanivalóját.
Szerencsére a szomorúsága nem tartott sokáig, s máris arról mesélt, hogy miért jobb itt lenni, amiben nagyon egyetértettem vele, mintha csak magamat hallanám itt legbelül. S ezzel kicsit megkönnyebbültem.
Szerencsére láthatóan nem zavarja Oziriszt Himeko csalfa természete, aminek szintén örültem, hisz biztos vagyok benne, hogy nem sokan viselik ilyen könnyedén. Kicsit meg is simogatta újra, aminek Hime láthatóan újra örült, hisze elérte célját. Majd tovább haladtunk.
A séta igencsak kellemes volt a sok mobbal folytatott küzdelem után, s Ozirisz is megszólalt, kérdezve tőlem, hogy én miért is szeretem jobban ezt a világot mint a kintit, mely egészen jogos kérdés volt miután tőle is ezt próbáltam megtudni nem rég.
Én még nem igazán beszéltem erről senkinek sem, senki nem volt eddig kíváncsi erre, így nehézkes volt kinyögni az első pár szót. Nem mintha egyébként nagyon sokat beszélnék, de ha magamról kell beszélnek az még nehezebb. Reménykedtem, hogy Ozirisz nem veszi észre rajtam idegességem, ugyanis próbáltam leplezni azt.
- Nos... én...hát...Odakint nekem is sok volt a családi problémám. Úgymond kitagadtak, s próbáltak akadályozni az életemben , s a munka válalásban is. Az utóbbi szerencsére úgy néz ki sem sikerült, de talán ha sokat leszek idebent újra el bocsáltanak majd az állásomból. De ki tudja, igazából nem érdekel. Nem akarok odakint élni. Idebent minden olyan békés a kintihez képest. Másabbak az emberek, s másabb maga az életforma is. Kellemesebb idebent az élet. - Mondtam, szinte alig tudtam lelőni magam. Eléggé elengedtem az érzelmeim, amit nem szabadna. Így most már abbahagytam a fecsegést. Eközben Ozirisz elég mélyen a szemembe nézett, ami kicsikét zavaróvá vált számomra, s talán elpirultam tőle, remélem nem túl feltűnő a dolog.
Próbáltam terelni Ozirisz figyelmét az arcomról, így inkább gyorsan lehajoltam Himekohoz.

/Ai Hane/

Amíg a kinti életemről meséltem, Hane csendben hallgatta a történetemet. Valószínűleg nem tudott mit mondani rá, vagy csak nem mert. Lehet, hogy nem tudta hová tenni a történetemet, és nem akart véletlenül megbántani. Hane igen félénk, talán túlságosan is félénk. Himeko játékossága miatt is kicsit idegeskedett, de aztán kicsit megnyugodott, mert ilyen könnyedén vettem. De miért is ne tettem volna? Szeretem az állatokat, és ezt le se tagadhatnám. Mind itt, mind a kinti világban. És, nem mindennapi az sem, hogy az ember griffet simogathat. Odakinn csak legendák és mítoszok szólnak eme csodálatos állatokról, amik itt léteznek is.
A kérdésemre, miszerint Hane miért is szereti jobban ezt a világot, mint a valódit, szomorúan hallgattam, miközben a családjáról mesélt. Kitagadták, és nem hagyták érvényesülni az életben.
Nem irigyellek. Neked sem könnyű az élet a valódi világban. Én megértem, én is hasonló dolgokon mentem keresztül, neked sem volt családod, ahogy nekem sem. - mondtam együttérzően a lánynak, a szemébe nézve - és igen, tényleg más az élet idebenn. Idebenn teljes életet élhetünk, anélkül, hogy megszakadnánk a munkában. A munkahely miatt meg tényleg ne idegeskedj, ráérsz aggódni ezen akkor, ha majd a frontharcosok a 100.emelet közelében járnak. - mondtam a lánynak, mosolyogva - Munkahely akad másik, de ha ezt a játékot végigvisszük, akkor már nem térhetünk ide vissza. Gondolom a bentragadásunk és a halálesetek eléggé nagy port kavartak odakinn és kétlem hogy egyhamar lenne másik VRMMORPG játék, amibe mehetnénk a SAO után. És az sem lenne ugyanaz, mivel ki-be járkálhatnánk, tehát nem töltenénk bent a nap 24óráját.
Aztán úgy vettem észre, hogy a lányt kicsit zavarta a szemkontaktus, hiszen hirtelen lehajolt Himekohoz. Pár másodperc hezitálás után leguggoltam Hane és Himeko mellé. Kicsit megsimogatom a griffet, és Himére, majd Hane-re nézek. Mintha nőtt volna kicsit azóta, hogy legutóbb láttam, vagy nem? - kérdeztem mosolyogva a lánytól - és egyébként mit szeret Himeko enni? - közben próbáltam újra a szemébe nézni. Azon tűnődtem, miért ilyen félénk, és miért zárkózott ennyire ez a lány. Régóta egyedül lehet, szemben a világgal. Ismerős érzés, sokáig én is úgy gondoltam, hogy a világ ellenem van, de idővel rájöttem, hogy ez nem teljesen igaz. Valahogy úgy érzem, sok a közös Hane-ben és bennem.

Ozirisz úgy tűnt, nagyon megérti az érzéseimet, hasonló cipőben jártunk ez nem kérdéses. Ahogy folytatta szavait éreztem, hogy lelket akar belém önteni, amire gondolom szerinte szükség lehet, ám én nem így látom. - Megvagyok én magamnak, csupán nincsenek barátaim. - Csúszott ki a számon, miközben ő éppen próbált meggyőzni, hogy ne aggódjak annyira. Igazából nem akartam ezt mondani, csak úgy jött. Picit furcsa volt .
Miközben Himeko mellett gubbasztottam a földön, s a füle tövét simogattam, ugyan is manapság ez a kedvence, ilyenkor egészen elterül a földön, na de mindegy is, Ozirisz mellém kucorodott, s ő is simogatni kezdte Himekot.
- Nagyon el lesz kényeztetve. - Mondtam. Mire Hime aranyosan elkezdte a fejét csóválni, mint aki érti amit mondok, s hevesen tiltakozik az ellen.
Mindeközben Ozirisz Himeko felől érdeklődött, hogy nőtt e már mióta utoljára látta, s mit eszék ez a csöppség.
Erről legalább tudok beszélni, ennek örültem kicsit, talán arcom is felvirult kicsit.
- Hmm... hogy nőtt e? Biztosan, hiszen napról napra nagyobb, egészen gyorsan nő. Csupán nekem már nem tűnik fel annyira. Hiszen minden nap vele vagyok. - Mondtam. Szívesen meséltem Himekorol. Bár nem ismerem régóta, mégis olyasmi érzés mintha már régóta ismerném. Ami jó kedvel töltött el magányomban.
- Enni úgymond mindenevő. Persze a kedvence a hús, azon belül bármi jöhet neki. De egyéb dolgokat is megeszik szorultságból. De mi több sokat eszik, így elég eltartani a fenekét. - Mondtam, talán picit viccelődve.
Meglepő , hogy ennyire érdekli a társam. Én természetemből adódóan szeretem az állatokat, főként azért, mert számomra csak ők voltak a való világban is. Többet jelentettek nekem mint az emberek, de itt a SAO-ban végre, talán kicsit tudom értékelni az embereket is. Úgy érzem van közös bennünk Ozirisszal, ha mást nem is az előző életünk mindenképpen. De egyenlőre nem ismerem eléggé ahoz, hogy többet mondjak róla, de úgy érzem most megismerem kicsikét.
Bátortalanúl bár, de kinyögtem valamicskét, hogy ne halljon meg így a beszélgetés.
- Szereted az állatokat? Úgy látom, mert Himekoval nagyon jól kijössz. S Mondhatni ő is oda van érted. - Mondtam, majd újra csak lesütöttem a fejem.
Nem szerettem sosem az emberek szemébe nézni, mert valahogy mindig láttam benne a gonoszságot. De talán ez a csupán a régi családom miatt lehetett. Ezentúl majd talán megpróbálok többet az emberek szemébe nézni.

/Ai Hane/

Meglepődve hallottam Hane szavait, hogy megvan egymaga is, nincsenek barátai. Annak idején én is így gondoltam, de az nem vezet sehová ha kirekeszted a világot. Neked is csalódnod kellett az emberekben, de nem mindenki egyforma. - mondtam a lánynak - Vannak olyan emberek is, akikben nem csalódnál, nem bántanának meg, nem hagynának cserben. Ha túl sokat van az ember egyedül, előbb-utóbb megszokja a magányt, de nem a legjobb dolog, elhiheted.
Aztán lekucorodtam Hane mellé, amint Himekoval játszott. Megsimogatam a kis griffet én is, aki nagyon örült neki. Hane mondta, hogy Himeko el lesz kényeztetve, de a kicsiny griff nem értett egyet vele, legalábbis erre engedett következtetni, hogy csóválta a fejecskéjét. Ahogy Himeko felől érdeklődtem, mintha Hane is kicsit élénkebb lett volna, és még örült is. Mint mondta, Himeko napról napra nő, bár a lánynak annyira nem szembetűnő, hiszen mindig együtt vannak. A kicsiny griff kedvenc eledele a hús, de mást is megeszik. És Hane, kicsit viccelődött. Viccelődött Himeko étvágyán, amin még mosolyogtam is. Nem baj az, ha van étvágya, akkor jobban fejlődik és erősödik. Hogyha gondolod, vadászhatunk együtt máskor is, hárman együtt jobban boldogulnánk a fejlődésben és megerősödésben is, ráadásul Himekot is könnyebb lesz jóllakatni. - mondtam mosolyogva a kék hajú tündérnek, mélyen a szemébe nézve.
Majd Hane afelől érdeklődött, hogy szeretem-e az állatokat. Szerinte is Himeko és én jól kijövünk egymással. Majd a lány újra lesütötte a fejét, aminek nem örültem. Szívesen elnézném naphosszat a gyönyörű arcát, vagy a szép kék szemét. Talán idővel közelebb enged magához, és meg tud bízni bennem.
Igen, szeretem az állatokat, nagyon - mondtam a lánynak mosolyogva - Himeko te is hamar beloptad magad a szívembe - mondtam a griffnek, megsimogattam a fejecskéjét, majd a füle tövét, ahogy a gazdija tette nemrég. Még régen odakinn volt egy kutyám. Sokáig ő volt az egyetlen lény, aki mellettem volt, és akinek bármit elmondhattam, meghallgatott, és megvigasztalt. És én is nagyon szerettem őt, és körülbelül olyan közel álltunk egymáshoz, mint Te és Himeko. Talán emiatt is szeretem az állatokat ennyire. - meséltem a lánynak vidáman, és közben Himekot simogattam. - Az állatok őszinték, érzik a szeretetet, és meghálálják azt. Hogyha vidám vagy, veled örül, ha szomorkodsz, megpróbál felvidítani, és ha valami kikívánkozik belőled, meghallgat, és nem nevet ki, nem adja tovább, meg hasonlók. - mondtam Hanenak - az emberek túlnyomó részére ez az őszinteség nem jellemző.
Mondtam a lánynak, és ha épp nem hajtotta le a fejét, akkor a tekintetét kerestem.

/Ozirisz/

Miközben meséltem Himeről, Ozirisz mellém kucorodott. S kicsit később felajánlotta, hogy máskor is vadászhatnánk együtt, hisz így könnyebben menne, s Himeko is többet ehetne majd, amit elég jó ötletnek tartottam, csupán nem akartam sem gondot, sem fáradtságot okozni, hogy miattam többet keljen vadásznia. Így nem nagyon tudtam mit mondjak erre. Kicsit lesütöttem fejem.
Majd Ozirisz újra megszólalt, s beszélni kezdett az állatokról, s , hogy miért is szereti őket. Ami nagyon felkeltette a figyelmem, hiszen én is ugyan így vagyok ezzel. Így hamar felkaptam fejem, s ránéztem, majd mihelyst befejezte a mondandóját én is csatlakoztam.
- Ez nekem is így van. - Mondtam.- Kint nekem sem voltak barátaim, de volt egy cicám, akit nagyon szerettem. De idebent egyszer majd elvesztem Himekot... - Majd kicsit megcsuklott hangom. Mert fájt ezt kimondanom. Őszintén nagyon megszerettem a kis jószágot bár tudom, hogy nem igazi , csupán virtuális lény, én mégis megszerettem.  - De nem baj, tudom, hogy csupán virtuális így nem kötődöm hozzá annyira, vagyis megpróbálom. - Mondtam ismét mosollyal arcomon, ami eléggé erőltetett mosolyra sikeredett, hisz az is volt. Igazából nagyon szeretem Himekot, és máris kötődöm hozzá. De remélem még sokáig velem marad.
- Egyébként téged nem zavarna, hogy miattunk folyton többet kell ölnöd? - Kérdeztem, hiszen mégis érdekelt, hogy ilyen könnyedén képes lenne sokkal többet fáradni miattunk. Valamint szerettem volna elterelni a témát. Nem akartam kimutatni, hogyan érzek egy virtuális lény iránt, mégis talán látható volt rajtam, és ez rossz érzés volt. Soha nem mutatom ki az érzelmeim, s tartani akartam magam ehez. Sajnos nem könnyű elnyerni a bizalmamat, s ez már régóta így megy. Nem is fogom könnyen odaadni senkinek, még eddig nem is sikerült elnyernie egyetlen embernek sem. Kicsit talán röhejes, hogy egy virtuális légyben jobban bízom, mint egy magamfajta emberben. Talán nem így kéne lennie.... De ezen nehéz változtatni...

/Ai Hane/

Mihelyt befejeztem a mesélést a kutyusomról, és arról, hogy miért szeretem az állatokat, Hane folytatta. Ő is nagyon szereti az állatokat, és mesélt a cicájáról akit nagyon szeretett. És hirtelen elcsuklott a hangja a lánynak, és arról beszélt, hogy Himekot is el fogja veszíteni, majd egy erőltetett mosollyal zárta a gondolatmenetét, miszerint nem baj, és megpróbál nem kötődni annyira hozzá.
Lehet, hogy virtuális, de attól még amit érzel iránta, az valós. És amit ő érez irántad az is valós. És ahogy kötődtök egymáshoz, az is valós. Nem fogod elveszíteni, hisz a szívünkben és az emlékezetben tovább él. - mondtam a kék hajú tündérnek, megpróbálva felvidítani. - És a kötődés nem rossz dolog. A kötelékeknek hála képes bárki is az önzetlen tettre, vagy esetleg emberfeletti erővel és kitartással küzdeni. És pont az ilyen kötelékektől leszel olyan ember, akikből kevés van már a világon - mondtam a lánynak a szemébe nézve - És az érzéseknek hála vagy több a sok önző, másokat eltaposó embereknél.
Majd Hane afelől érdeklődött, hogy nem zavarna-e hogy miattuk többet kell ölnöm. Ugyan már, miért zavarna? Legalább nem egyedül vagyok, és nem unalmas, mint soloban leverni a napi 100-200 disznót. Igaz, az exp is többfelé oszlik, de hamarabb jóval többet levadászunk, és biztonságosabb is. - mondtam Hane-nek - Előbb-utóbb mindenki összefut olyan mobbal, ami túl nagy falat neki, és nem biztos, hogy megmenekül. És hatékonyabb, és kevésbé fárasztó.
Majd megsimogattam ismét Himekot, és a kék hajú szépség felé szóltam: Simogasd meg te is a kis ördögfiókát, szeret téged, és lehet nagyon megijesztetted az előbb szegénykét - és tovább simogattam Himeko fejecskéjét, és a szárnyait.

/Ozirisz/

Amiket Ozirisz mondott a közös fejlődésről és ölésről mind igazak voltak, hisz tény, hogy így sokkal biztonságosabb. Így jónak tűnik ha néha közösen is vadászgatunk, s ez egymás kiismerésére is jól jöhet. Nem árt ha ismerem milyen taktikái is vannak, vagy hogyan vadász le egy mobot. A megfigyelés hasznos lehet számomra és Himének is.
- Rendben, akkor majd vadászhatunk együtt. - Egyeztem bele a tervébe. Talán kicsit önző módon, de szükséges volt.
Ezek után arra kért Ozirisz, hogy simogassam meg Himét, hátha megbántottam előző szavaimmal. Igazából nem hittem, hogy a szívére vette volna, hiszen virtuális, s nem valós lény, de azért megsimogattam, hátha javítana valamicskét még a kapcsolatunkon. Így meg simiztem, mint eddig mindig, amit persze nagyon élvez.
Ozirisz megismerése nehéz volt számomra, hisz hasonló ismeretek híján nem tudtam miket kellene kérdeznem tőle. pedig ha együtt fogunk ölni nem ártana, ha tudnánk legalább még pár dolgot egymásról. De a szavak nem jöttek, pedig manapság már határozottabb szoktam lenni mint régen. De még így is nehézkesen ment.
- Akkor azt hiszem fel kellene vennem téged a barátlistámra. Nem? - Kérdeztem, mintha ez természetes volna. Tényleg kezdtem erősebb lenni picit, mint eddig. Eddig nem sokan voltak a barátlistámon. Vagyis ha jobban belegondolok még senki, így végre felkerülhet rá az első név.
- Így könnyebb lenne elérni egymást ... - Mondtam. Majd elkezdtem keresgélni merre is kell meghívni őt barátnak.
Mindeközben nem figyeltem Himekora, aki elég nagyot lökött rajtam. Talán a szeretete jele, de lehet, hogy puszta játéknak indult, de elég nagyot estem a fenekemre.
- Au..- Mondtam halkan. Hogy nehogy felhívjam rá a figyelmet, hogy ez fájdalmat okozott. S hamar felpattantam...
- Himeko...légyszíves...- Mondtam hangosabban, de nem kiabálva. Mire Himeko lapítva hozzám kúszott, mint aki tudja , hogy rosszat tett. Én meg simítottam fejecskéjét,ezzel jelezve , hogy nincsen baj, s ő máris szaladt vissza játszani. Kicsit zavart, hogy mindezt Ozirisz is látta, de azért már nem sütöttem le a fejem, kicsit talán kezdek ...úgymond normálisabb lenni.

/Ai Hane/

A közös fejlődést illetően Hane beleegyezett, hogy máskor is vadászhatunk együtt. Legalább lesz időm és alkalmam jobban megismerni mind őt, mind pedig kicsiny társát. Utána, ahogy kértem, megsimogatta ő is Himekot, hogy megnyugtassa, aminek a griff nagyon örült. Egy kicsit közösen simogattuk a játékos kis ördögfiókát, és ha valamitől el lesz kényeztetve, akkor ettől biztosan.
Aztán a lány kérdezte, hogy fel kellene vennie engem a barátlistájára. Nos, ez egy jó ötlet, így legalább könnyebben elérjük egymást, és látjuk, hogy a másik éppen hol van, ha épp segítségre van szüksége. - mondtam a lánynak - De ígérd meg nekem, ha bármi gond van, szólsz, és én jövök azonnal! Nem szeretném ha bármi bajod esne. - mondtam komolyan Hane-nek, mélyen a szemébe nézve - és ha nagyon nagy a baj, ígérd meg hogy kiteleportálsz.
Aztán a menüjében keresgetni kezdett a barátlista után, amit valószínűleg nem sűrűn használt. Amíg ebbe belemerült a kék hajú tündér, Himeko játékosan kicsit lökött rajt, amitől hátraesett. Mire utána kaptam volna, hogy felsegítem, már fel is pattant. Majd rászólt Himekora, és újra megsimogatta.
Kicsit közelebb húzódtam Hane-hez: - Figyelj, mutatom lépésről lépésre hol találod a barátlistát. - és megnyitottam a saját menümet, úgy hogy ő is lássa, és szép lassan mutattam neki, melyik menüpontba kell belelépni. És magyaráztam neki. Minden lépésnél megvártam amíg ő is végrehajtsa, a felkérést pedig rá bíztam. Ha követte minden lépésemet, és eljött a felkérés akkor azonnal elfogadtam: Megtisztelsz vele, hogy felvettél a listádra - mondtam a gyönyörű lánynak, miközben rámosolyogtam. Majd szintén elmagyaráztam neki, hogy tud a nyomomra akadni, ha meg akar találni, hogy tud üzenetet küldeni, meg hasonlók. Nem tudom, mi egyértelmű neki, és mi nem, csak biztos ami biztos.
De tényleg, ígérd meg, hogy ha bármi baj van, szólsz, és segítek. Rám számíthatsz, és nem fordítok hátat ha szükséged lenne rám. Ha pedig nagyon de nagyon rossz a helyzet akkor pedig kiteleportálsz. - mondtam a kék hajú lánynak újra - De ha csak beszélni akarsz valakivel, akkor is szólj nyugodtan. - mosolyogtam rá Hane-re.
Kicsit megsimogattam Himeko fejecskéjét, és reménykedtem, még a mai napnak itt nincs vége.

/Ozirisz/

Ozirisz végig segített megkeresni a barátlistámat, ami nagyon jól jött, hiszen fogalmam sem volt, hogy merre találom meg. Így, hogy közben mutogatta, magyarázta sokkal könnyebb volt, s biztos vagyok benne, hogyha megint szükségem lesz rá, akkor már könnyedén hívom elő, HA lesz rá szükségem.
Majd nem telt bele sok idő, hogy Ozirisz elég komoly arcal nézett rám:
-De tényleg, ígérd meg, hogy ha bármi baj van, szólsz, és segítek. Rám számíthatsz, és nem fordítok hátat ha szükséged lenne rám. Ha pedig nagyon de nagyon rossz a helyzet akkor pedig kiteleportálsz. De ha csak beszélni akarsz valakivel, akkor is szólj nyugodtan.- Majd mondandója után már mosoly volt az arcán. S végig a szemembe nézett. Kicsit furcsa érzés volt hallgatni mind ezt, úgy hangzott mint aki tényleg aggódik miattam, pedig még csupán nem rég találkoztunk, s mégis ennyire figyelmes. Nem sűrűn találkozni ilyen emberekkel. Úgymond bármiben kérjem ki a segítségét , ezt mondta, s kicsit jól esett, de ezt nem mertem mondani neki. Kemény és erős lány képét akartam kelteni, de ez látható volt számomra, hogy nem sikerült. Bár ezt mindig szinte csak Himeko akadályozza meg, hiszen ő az akivel nem akarok goromba , vagy túl lenéző lenni, és ő az aki mindig előhozza a szerényebb énem . Amit csak a barátaim láthatnának. De mióta a SAO-ban vagyok végig ilyen voltam. És nem tudom, hogy ez jó e, vagy rossz, de nem akarom mind ezt pont most Ozirisznál levezetni, így inkább figyelek most rá, mint magamra, hisz ő is nagyon figyelmes velem szemben.
- Nos, rendben. - Mondtam amolyan válaszként neki. - De akkor te is ígérd meg ugyan ezt . Ha bármi baj lenne hívj. S Himekoval hamar odaérünk majd , hogy segíthessünk. - Mondtam , s próbáltam közben barátságos képet vágni. Ami talán már egyre jobban ment. S annak is örültem, hogy végre van valaki az eddig üresen tátongó barátlistámon.

/Ai Hane/

Hane figyelmesen követte az utasításaimat a barátlistát illetően, és lépésről lépésre csinálta. Amikor megjelent a felkérés, szinte fénysebességgel böktem rá az [Megerősít] gombra. Aztán elmagyaráztam a lánynak azt is, hogy hogy tud elérni, hol találja meg az éppen aktuális helyzetemet, ha meg akar találni.
Majd amikor megígértettem vele, hogy ha baj van, akkor mindenképp szóljon, vagy ha nagyon nagy baj van, teleportáljon el, megkért rá, hogy én is ígérjem meg ugyanezt. Mondta, immár egész barátságosan, hogy ha baj van, csak hívjam, és Himekoval a segítségemre sietnek. - Rendben van, megígérem, szólni fogok bármi baj van. - ígértem meg a lánynak, miközben a szemébe néztem - Örülök neki, hogy így egyetértünk, és végre összefutottunk, és megismertük egymást egy kicsit. Sok közös van bennünk, mind a ketten elég nagy pofonokat kaptunk az élettől - mondtam Hane-nek - Egyedül lehet legyőznek, de ha mi összetartunk, akkor erősebbek vagyunk, mint külön-külön. És nem csak a harcban, hanem az életben is így van. - mondtam a kék hajú tündérnek, és mosolyogtam rá - Nagyon örülök neki, hogy ilyen jól kijövünk egymással. - majd egy kis szünetet tartottam mondandómban, és folytattam, kicsit komolyabb hangon, a lány szemébe nézve -
Hajdanán én is végigmentem ezen az utcán, és én is elég sokat csalódtam az emberekben. De igyekeztem nyitott szemmel járni, és találtam olyan embereket, akikben nem csalódtam, és kiálltak mellettem amikor szükségem volt rájuk. Odakinn, és idebenn is. Sokat kellett szenvedned odakinn, de előbb-utóbb a felhők mögül kisüt a fény. - meséltem a lánynak, és a mondandóm végére már mosolyogva, vidáman.
Tudom milyen a magány, és sejtem, mit érezhetett. És nem jó, egyáltalán nem jó.
De nagyon megértjük egymást, hiszen sok a közös bennünk, hasonlóan gondolkodunk, hasonlóan látjuk mindkét világot. Talán ez is az oka, hogy egyre jobban megbízik bennem, és úgy érzem kezd közelebb engedni magához, hisz az üres barátlistájára is én kerülhettem fel elsőként. Ez meg azért indokolttá teszik az előbbi feltételezéseimet. És tényleg aggódok érte, nehogy bajuk essen, hiszen nem szeretném elveszíteni sem Hanet, sem Himekot. Mind a ketten belopták magukat a szívembe, és minden velük töltött perc értékes számomra.

/Ozirisz/

Úgy fest Ozirisz újra megpróbál bátorítani az emberek irányába, de én nem biztos , hogy ezt ennyire jónak látom mint ő.
- Tény, hogy néha jól jön egy barát. De nem akarok senki terhére lenni. - Mondtam, s közben lehunytam szemem. - Tudod, a barátság ismeretlen számomra, Így nem tudom , hogyan viselkedjek egy baráttal szemben. Téged talán most már annak tarthatlak. Mégis nem tudom, hogyan bánjak veled. Próbállak közelebb engedni, de nem könnyű. - Mondtam, miközben lassan felálltam, s ismét kinyitottam szemeim, majd egyből Oziriszra néztem. - Bocsi, ha nem olyan vagyok amilyennek elképzeltél. - Mondtam. Nem akartam megbántani, s remélem is veszi annak. Csupán közölni akartam a nyers valóságot. Mert ha tényleg a barátom akar lenni, jobb ha tudja milyen vagyok. Kicsit túlzottan magabiztos voltam most, de muszáj volt. S arcom kicsit talán elszomorodott, vagy inkább komor lett.
Amiatt is rosszul éreztem magam, amiket mondtam. De lehet, hogy meg is bántottam, ami nem volt a céljaim között.
Himeko kicsit abba hagyta a játékot s engem figyelt, ahogyan biztosan Ozirisz is, amit nem láttam jól hiszen ezek után hamar hátat fordítottam neki, mert nem bírtam volna látni az arcát miközben megbántom.
~ Keménynek mutatom magam mégis nyuszi vagyok...Ez nem jó így, ez nem jó így... - Járt az agyam, úgymond össze voltam zavarodva. Nem tudtam mitévőnek kéne lennem. Kifakadnak az érzelmeim, és félek...
Hirtelen mozdulattal fordultam meg, s valamiért magam sem tudom, de megöleltem Oziriszt. Amit mind eddig egy emberrel sem tettem meg. S olyan közelinek éreztem, hogy talán bajt okozok vele.
~ Remélem nem sértettem meg, s talán ezt próbálom vele kiegyenlíteni? Magam sem tudom.... Csak azt tudom, hogy megtettem...

/Ai Hane/

Hane egyet értett velem abban, hogy néha tényleg jól jön egy barát. Majd behunyta a szemét, és úgy folytatta mondandóját, miszerint nem akar senkinek sem terhére lenni, és hogy a barátság ismeretlen számára. Majd amikor kinyitotta a szemét és felállt, bocsánatot kért, hogy nem olyan, mint amilyennek elképzeltem.
Butus... Nem vagy terhemre, sőt, épp ellenkezőleg! És miért mondod, hogy nem is ilyennek képzeltelek? Egyáltalán nem igaz... - aztán hátat fordított. Nem a legjobban esett számomra, de teljes mértékben megértem. Minden bizonnyal összezavarodott szegény lánynak a lelke odabenn, és a két fele dúl ádáz harcot egymással, legalábbis szerintem. Én is ugyanígy vívódtam régebben, és emiatt is gondolom, hogy vele is most ez történik. Aztán győzött az a fele, amelyiket nem a logika és a józan ész irányít, hanem az érzelmek. Hirtelen megfordult, és megölelt, ami meglepett, és nagyon, de nagyon örültem neki. Ahogy hirtelen átölelt én magamhoz szorítottam kicsit, nem erősen, csak gyengéden. Ez egy olyan pillanat volt számomra, amit szerettem volna, ha örökké tartana. - Kis butus... én pont olyannak szeretlek amilyen éppen vagy, és azért szeretlek aki vagy... - mondtam, szinte suttogtam, olyan halkan jöttek ki ezek a szavak belőlem.
Ai Hane közelében éreztem ebben a világban azt, amit odakinn nagyon régen. Amióta múltkor kerestük az ellenmérget, akkor kezdett bennem kialakulni, bár csak homályosan emlékszem azokra az időkre sajnos, hála a kialvatlanságnak. De azóta is rengeteget gondoltam rá, mi lehet vele, hogy telnek a napjai, és szerettem volna újra látni, és megismerni. És hála a Sorsnak, megadatott, és összefutottunk. Azóta is úgy érzem, hogy minden vele töltött perc ajándék, és amikor vele vagyok, érzem, hogy élek. Nagyon sok mindenben hasonlítunk, és nagyon jól megértjük egymást. És, nem utolsósorban nagyon gyönyörű is. Azt hiszem... tényleg... beleszerettem...
Amíg ölelkeztünk, és ez a gondolat végigfutott az agyamon, minden bizonnyal elvörösödtem... De nem tudom, be merjem-e vallani neki, nem tudom, nem-e emiatt távolodnánk el egymástól... Bár, már elszóltam magam.

/Ozirisz/

Egyből elpirultam tettem után, s nem igazán értettem mi történik. Az is egy csodának számított nálam, hogy barátot szereztem, most mégis talán úgy érzem, hogy több van kialakulóban...
Amint megöleltem Oziriszt, ő kicsit talán még szorosabban ölelt magához engem, ami legbelül jól esett ... Majd megszólalt, halkan, s olyan selymes volt a hangja:
- Kis butus... én pont olyannak szeretlek amilyen éppen vagy, és azért szeretlek aki vagy... - Erre szemeim hatalmasra nyíltak , s talán egyetlen könnycseppet morzsoltam szét fogam között.
~ Hogyan lehet az, hogy eddig még barátom sem volt, s most egyből ilyesmi érzelmek törnek felszínre bennem. - Járt az agyam, de választ nem találtam kérdéseimre. Csupán jó volt így Ozirisszal, s nem akartam, hogy elengedjen.
Szavait nem mertem annak értelmezni amik voltak, talán tudat alatt tudtam, mit érezhet, de nem mertem elfogadni őket. A számon nem jött ki szó, inkább csak még szorosabban öleltem, amit remélem jó jelnek vesz majd, hiszen tudom, hogy hasonló képen érzünk.
~ Mit kellene mondanom? Mert kellene ugye? - Töprengtem magamban. De szavak helyett csak szorítottam őt. Remélem nem túl erősen .
~ Ennyit arról, hogy keménynek mutatom magam, s erős maradok. - Ilyen hamar összeomlott körülöttem az a fal, amit felépítettem. ~ Egyetlen fiú, aki közel áll hozzám porig rombolta a védelmemet. Bár talán tényleg nem volt olyan erős, csupán tudni kell , hogyan törj át rajta. - Futott végig az agyamon, de végül is nem bántam, hogy Ozirisz volt az aki áttört a védelmemen.
De megszólalni még így sem bírtam, pedig mér elég régóta szorongatom szegény fiút. Így sosem fogunk továbbjutni. Szóval merész lépésre szántam el magam.
- Én is... - Mondtam halkan, talán meg sem hallotta. - így érzek... - Folytattam. Remélem hallotta, mert valószínűleg nem leszek képes még egyszer elmondani. S remélem hasonlóan értelmezzük egymás érzelmeit.

/Ai Hane/

Még magam sem hittem, hogy be mertem vallani Hane-nak az érzéseim. A halk szavaimat minden bizonnyal meghallotta, hiszen szorosabban ölelt magához, ami nagyon, de nagyon jól esett. Ez volt eddigi legszebb pillanatom amióta Aincradba léptem, és nagyon örültem. Reménykedtem benne, hogy ez a szép lány hasonlóképp érez, mint én. De hamarosan meghallottam a halk szavait, miszerint ő is így érez. Boldogság járta át az egész lényemet Hane szavaitól, és nagyon örültem neki, hogy végre megtaláltam a másik felem. Minden bizonnyal elvörösödtem a szavaitól, de most nem akartam leplezni az érzéseimet. Ha akartam volna se lettem volna rá képes. Épp ellenkezőleg, ki akartam fejezni.
Amikor először találkoztunk, már akkor tetszettél, és éreztem valamit irántad. De sajnos ahogy megtaláltuk az ellenszert elváltak útjaink, és az emlékeink is megfakultak. De az érzéseim megmaradtak, és rengetegszer gondoltam Rád. Szerettelek volna újra látni, újra Veled lenni - suttogtam halkan a tündér fülébe - és minden bizonnyal emiatt jöttem ma a Kezdetek Erdeje felé, mert valami megmagyarázhatatlan erő súgta, hogy ide kell jönnöm, itt talállak. - majd a lány szép kék szemébe néztem - Tiszta szívemből szeretlek Tündérkém - és minden bátorságomat összeszedve gyengéden megcsókoltam a lányt. Nagyon boldog vagyok, hogy végre egymásra találtunk. Ahogy csókolóztunk, Aincrad napja éppen előbújt egy felhő mögül, és a fák lombkoronáján át e nap sugarai pont ránk sütöttek. Mintha a világ is érzékelte volna, hogy most eljött egy új kezdet mindkettőnk számára, és tudatunkra adta volna. Most először éreztem magam istenigazából boldognak egész eddigi életemben. Végre megtaláltam azt a lányt, aki értemet adott a létezésemnek, és akivel boldogan élhetek

/Ozirisz/

Ozirisz szavai nagyon jólestek számomra . S így legalább nem kellett nekem kimondanom őket. Szerencsére ő nem annyira félénk teremtés mint én, vagyis lehet, de most mégis ő mondta ki a döntő szavakat.
Örültem, amikor kiderült tényleg jól értelmeztem mondanivalóját, s úgy érez , ahogyan én.
Miután elmondta érzelmeit, hogy mióta meglátott érzett valamit irántam, kicsit meglepően ért, hiszen nem vettem észre ezt mindeddig, most mégis elém tárta érzelmeit, melyek kölcsönösek voltak. Mégis az utolsó szavai azok, amik igazán számítottak...
- Tiszta szívemből szeretlek Tündérkém. - Itt már biztos voltam az érzelmeiben, nem mintha eddig nem lehetett volna már észrevenni, előző mondataiból, mégis ez volt a legkifejezőbb.
Majd a szemembe nézett, s megcsókolt. Ez olyan hirtelen jött volt számomra, hogy nem tudtam hova kapjak, vagy mit tegyek. Tény, hogy valószínűleg nagyon , de nagyon vörös lettem, de emellett nem tudtam, hogy mit kéne tennem. De valószínűleg semmit?
A szemeim nagyra nyíltak, az az egy biztos, mert kicsit meglepődtem. De végül is semmit nem tettem, csak sodródtam az árral.
Kellemes érzés volt végig, s mielőtt befejeződött, úgy éreztem , hogy nem akarom , hogy vége legyen.
Aztán még mindig Oziriszt néztem, s nehéz volt levenni róla a szemem. Meg szólani nem tudtam, ami már lassan, nem is meglepő tőlem. Elég szerencsétlennek érzem magam, hogy ezek után nem mondok semmit sem. S erre talán még pirosabb lett az arcom, mint eddig, pedig a csók utáni pirosságom sem múlt még el.
Mindeközben Himeko figyelte az eseményeket, s szépen közelebb jött, majd pontosan mellénk leült, s felfelé az arcunkba bámult, amit még észre sem vettem. Úgymond mozizott a kis griff, de talán ez a film még nem neki való. xD
De tény, hogy úgy tűnt örül a történteknek.
Picit féltem tőle, hogy mind ez egy játékban történik, s nem a valóágban, s így könnyedén elveszthetem Oririszt, de talán a valóságban sosem találkozom ilyen emberrel, vagy sosem indulunk egy közös vadászatra, hogy megismerkedjünk. Ott valószínűleg csupán elsuhantunk volna egymás mellett, nem is figyelve a másikra. Így viszont ki tudja, mi lesz a játék után. De nem is foglalkozom ilyesmivel egyenlőre, majd ráérek még ezen aggódni, egyenlőre lássuk milyen lesz így vele, s remélem sokáig tart majd .

/Ai Hane/

A csók Hane-vel különösen jó volt, és ez Aincradi tartózkodásom legszebb emléke. Végre rátaláltam a boldogságra. A tündér a karjaim közt pedig csak egyre vörösebb lett, de ezzel nem volt egyedül. A csók után egymás szemébe néztünk, és vörösödtünk tovább. Hane szótlan volt, minden bizonnyal most gondolatok ezrei cikáznak át a tudatában, hiszen eléggé megleptük egymást (persze jó értelemben), és most szóhoz sem jut. Ezalatt a lány gyönyörű szép kék hajtincseivel kezdtem játszadozni, amikor észrevettem, hogy Himeko, a kis ördögfióka egész közel merészkedett hozzánk, és figyelt minket. Himeko ne irigykedj ilyen látványosan! - mondtam a griffnek nevetve, kicsit megsimogattam a fejecskéjét, nehogy úgy érezze, hogy elhanyagoljuk szegényt - majd neked is kerítünk egy párt ha nagyobbacska leszel.
Majd újra a tündérkém felé fordultam, átöleltem, és megcsókoltam ismét. Ezúttal már hosszabban, hogy minél tovább tartson ez a pillanat.
A csók után még közelebb húztam magamhoz a szerelmemet, és a fülébe suttogtam: Nagyon szeretlek Téged... Mindennél jobban... Soha senkit sem szerettem ennyire, mint most Téged... - majd a szép kék szemébe néztem, és a jobb kezemmel a haját kezdtem simogatni - olyan gyönyörű vagy, mint egy földre szállt angyal. A legszebb számomra itt Aincradban, és ha kijutunk a való világban is - mondtam neki, és egy kis szünetet tartva folytattam - Régóta vártam Rád, az Igazira. És Rád találtam, szerelmem, és veled szeretnék lenni az idők végezetéig. amíg világ a világ. - majd újra megcsókoltam a gyönyörű kék hajú tündért, és most állítom mi ketten boldogabbak vagyunk, mint Aincrad teljes népessége. Tudom, hogy számomra Ő az Igazi. Érzem legbelül. És csak egy nagy bölcsességet írok a végére: "nevetni az tud csak igazán, aki már eleget sírt". Ez szerintem mindkettőnknél így van.

/Ozirisz/

Himeko tényleg kicsit irigynek tűnt, de inkább csak talán kicsit féltékeny volt, hogy nem csak vele foglalkozunk.
Így kicsit megcsipkedte a ruhámat, de nem akart vele rosszat csak felhívni a figyelmünket, hogy ő is itt van. Ezek után Ozirisz és meg simizte a buksiját, s máris boldogan rebbent arrébb, engem figyelembe sem véve.
Majd Ozirisz ismét megcsókolt. Ami ismét az arcom vörösségét eredményezte. ~ Nem fogok ehez hozzá szokni még sokáig. - Gondoltam. Nem mintha bánnám a dolgot, vagy ilyesmi. Csupán új ez még nekem.
Majd gyönyörű szavakat suttogott fülembe, melyektől már azt sem tudtam hová kapjam a fejem, hogy ne lássa mennyire vörös vagyok, s a szemeim elég nagyra nyíltak. S próbáltam a fejem elrejteni kicsit csukjámmal. De nem telt bele sok idő, míg újra megcsókolt, s ekkor már nem lehetett mihez fogni vörösségem..ez már nem is vörös hanem inkább bordó.
Csukjámat fejembe húztam, s inkább próbáltam elbújni Ozirisz ölelése közben.
Himeko ez idő alatt valami fa tövében játszott nem messze, most már elégedetten, s így nem zavarta gazdája vörössége sem, hisz ő elérte amit akart.
- Öhm...- Szólalok meg ezek után kicsit hangosabban. S próbálok újra szóba elegyedni vele, hiszen nekem nincsnek ilyen szép szavaim mint neki, hiába érzek hasonlóan. Nem tudom szavakba önteni, s ez igencsak zavart ekkor. Pedig jó lenne elmondani mit érzek, hiszen ő is így tett. - Ne haragudj amiért én nem tudok ilyeneket mondani. - Mondtam , kicsit már halkabban csukjámmal a fejemben újra. - De viszont... te merre laksz a játékban? - Kérdeztem , mely igazából tématerelés volt, de végül is érdekelt. Hiszen mégiscsak elfogok oda jutni...egyszer nem?

/Ai Hane/

Hane ismét zavarba jött a hozzá intézett szavaim, és a csókok miatt, erre utalt az arcának vörössége, ami egyre csak fokozódott. Az angyal próbálta leplezni előttem, és a csuklyája mögé bújt. De nem értem, hogy miért rejti el előlem a szép arcát, hiszen olyan gyönyörű...
Közben Himeko is boldogan játszott egy fa tövében, valószínűleg megunta a figyelésünket, és örült, hogy megsimogattam, és nem feledkeztünk meg róla sem.
Majd Hane újra megszólalt, hangosan kezdte, de halkan fejezte be a mondatát: Öhm... Ne haragudj amiért én nem tudok ilyeneket mondani.
Van, ami fontosabb a szavaknál - mondtam a lánynak, és a szemébe néztem - Az, amit érzünk egymás iránt, és ahogy szeretjük egymást.
Aztán afelől érdeklődött a Tündérkém, hogy merre lakok a játékban.
Hát, az igazat megvallva állandó lakhelyem még nincs, viszont van két fogadó, ahol gyakran meghúzom magam. Egyik a Kezdetek Városának nyugati részén, ez a gyakoribb lakhelyem úgymond - majd kis szünetet tartottam, és folytattam - A másik pedig a Horunka falu fogadója. Oda szoktam elmenekülni a világ zajától, amikor egy kis csendre és nyugalomra vágytam. - mondtam a lánynak, majd én is megkérdeztem: Na és Tündérkém, Te merre laksz Aincradban? - kérdeztem kíváncsian a gyönyörű lányt - De itt akkor sincs gond, ha messze laknánk egymástól, mert pillanatok alatt lehet költözni fogadóból fogadóba.
Aztán újra átöleltem az Angyalkámat, és halkan megkérdeztem tőle: Miért rejted el a gyönyörű arcod, és a szép kék hajad a csuklya mögé? Nincs miért elrejtened előlem, nekem nagyon tetszel, Kedvesem. A szép arcod és a szemed ragyogása a legszebb számomra, és szeretnék benne gyönyörködni - majd kis szünetet tartottam, és mosolyogva folytattam, halkabban az eddigiekhez képest, de még hallhatóan - Amikor pedig elpirulsz akkor pedig olyan édes vagy... - de ahogy ezt kimondtam, minden bizonnyal én is elvörösödtem, legalább annyira, mint a kis Tündérkém az elmúlt percekben.

>>Ozirisz<<

Ozirisz igazán megértő volt, s nem nagyon zavarta, hogy ilyen úgymond...csendes voltam. De nem tudtam kifejezni szavakban az e fajta érzelmeimet. Nem mintha a többit sokkal jobban kitudnám, de ezt meg főleg nem.
Aztán Ozirisz válaszolt a kérdésemre, hogy merre is lakik, s így majd tudom, hogy merre is keressem. Majd arról is biztosított, hogy nem baj ha messze is lakunk egymástól, hisz itt így is hamar megtaláljuk a másikat.
Ahogyan azt kérdezte, én merre is lakom, nehézkes volt elmagyaráznom, de végül is csak egyszerűre fogtam a dolgot.
- Én a Kezdetek városának Északi részén élek, szintén egy fogadóban. Igaz nem épp a legszebb városrész, de könnyen eltudsz jutni a mobokhoz. S ez a lényeg. - Mondtam. - Szeretnék majd másfelé is egy szobát, hiszen majd így egyszerűbb lenne a nagyobb szörnyek elé jutni. - Folytattam, talán kicsit túl okoskodóan. De a lényeg benne volt.
Kicsit később Ozirisz nem értette miért bújok a csukjám mögé, s miért takarom az arcom. Persze ezeket szebb szavakkal fejezte ki. Majd pedig azt mondta, hogy aranyosnak tartja amikor elpirulok, ami persze újabb hosszútávú vörösséget eredményezett nálam. Talán nem kellett volna hallanom, hisz elég halkan mondta, de hallottam, így pirosodni kezdtem ismét. Így már úgy látom ketten játszunk paradicsomot.
- Közben lassan nem indulunk tovább? Vissza kellene érni sötétedésre...- Mondtam, de persze csak azért mert ismét féltem, hogy megbántom szótlanságommal. S próbáltam témát keresni. Bár már tényleg eljárt felettünk az idő, én még azért szívesen maradok Oziriszzal, ha ő úgy látja jobbnak.

/Ai Hane/

Meglepődve hallottam, ahogy a Tündérkém mondta, hogy az Északi városrészben lakik. Nem neki való környék, és a közbiztonság is elég rossz. A mobok miatt viszont logikus választás, de én akkor is féltem. Az Északi rész elég veszélyes környék... Féltelek... Tudom, hogy Himeko még az életed árán is megvéd ha bármi baj van, és elég jól harcolsz... De akkor is féltelek... Nem szeretnélek elveszíteni... - aztán komolyan szemébe néztem a lánynak - Szeretném, ha a abba a fogadóba költöznél, ahol én vagyok a Nyugati részben. Biztosra veszem, hogy van üres szobájuk, mert eléggé üres. A 12 szobából 4-5 szobánál többnek nem volt lakója már jó ideje. Szeretném ha a közelemben lennél, ha bármi baj lenne, meg tudjalak védeni. - majd kicsit viccelődve folytattam - Még a költözésben is szívesen segítek - és mosolyogtam rá a Tündérkémre.
A közös szoba ötletét még korai lenne felvetni, hiszen még csak most jöttünk össze, és még mindig elég félénk, és visszahúzódó. Mindennek eljön a maga ideje, és egy elhamarkodott lépéssel nem akarok elrontani mindent. Csak szeretném, ha a közelemben lenne, és akkor még több időt tudnánk együtt tölteni. És ha a közelemben van, akkor meg tudom védeni, ha kell, az életem árán is. Ha elveszíteném, nem tudom mi lenne velem. Végre egymásra találtunk, és nagyon szeretjük egymást, és ez a legfontosabb számomra.
Majd mikor mondtam neki, hogy milyen édes amikor elpirul, több se kellett neki, és tovább pirult, amitől én is még vörösebb lettem. Aztán afelől kérdezett, hogy nem-e indulunk tovább, mert a sötétedés miatt aggódik. Ránéztem a griff fiókára, aki még mindig a fa tövében játszott, majd a lányra. Szerintem Himeko is szívesen sétálna már - mondtam mosolyogva - Ha gondolod sétálhatunk még, és ha besötétedne, visszateleportálunk a városba. De akár gyalogolhatunk is visszafele, rád bízom - majd a szemébe néztem Hane-nek, és komolyan mondtam - Csak szeretnék veled maradni örökké - Majd átöleltem, és hosszasan megcsókoltam.
Aztán, ha Himeko is és Hane is kész a továbbindulásra, megfogom Hane kezét, és sétálunk tovább.

/Ozirisz/

Ozoriszon látszott, hogy fél engem amiért ott lakom, mégis nagyon könnyű volt onnan ki sietni a mobokhoz, majd vissza. Bár így talán érti miért nem akarok sötétben menni haza. Erre ő felajánlotta, hogy költözzek át abba a fogadóba, ahol ő is lakik, így mindig vele lehetnék, ami számomra :
~ Igencsak kellemes lenne, bár valószínű, hogy akkor nehezen kaparna le magáról, de ez már az ő baja... - Gondoltam, miközben becsuktam szemem s belegondoltam kicsit milyen is lenne.
Nagyon örültem amikor azt mondta, hogy mindig velem akar maradni, majd megfogta kezem, s tovább sétáltunk az erdő sűrűjében. Kicsit félve, de erőt vettem magamon, s hagytam , hogy átvegye rajtam az irányítást a szívem...Ami folyamatosan azt parancsolta, hogy mondjak igent minél hamarabb, így...
- Akkor menjünk! - Kiáltottam fel majd Ozirisz elé léptem, vele szemben. S mélyen nézem a szemébe. - Menjünk, siessünk vissza a városba, és most azonnal átköltözöm. - Mondtam mosolyogva. Aminek remélem nagyon örül majd.
Himekon látszott az öröm, felkapta fejét, s csóválta farkincáját. Legalább olyan izgatott lehetett mint én, akit egészen feltüzelt ez az ajánlat, s máris ugrott rá.
A szívem hevesen vert, de tudtam, hogy jót cselekszem. Izgatott voltam, így minél hamarabb menni akartam, s abban a tudatban élni, hogy mindig közel lehetek hozzá, mindig csak egy karnyújtásnyira van, s akkor megyek hozzá amikor csak akarok... Ez a tudat nagyon boldoggá tett... Megfogtam Ozirisz kezét, míg vele szemben álltam, majd a teleport kövem felé nyúltam...

/Ai Hane/

Amikor felvetettem Hane-nek az ötletet, miszerint költözzön abba a fogadóba, ahol én is lakom, behunyta a szép kék szemét kis időre. Majd amikor mondtam, hogy mindig vele szeretnék lenni, megfogtam a kezét, és sétáltunk tovább az erdőben. Aztán, alig telt el egy kis idő, amikor Tündérkém velem szembe állt, és felkiáltott: Akkor menjünk! majd mélyen a szemembe nézett, és mosollyal a szép arcán mondta, hogy siessünk, most azonnal át akar költözni abba a fogadóba, ahol én lakom. Ahogy ezt kimondta, ismét elvörösödtem, és nagyon boldog lettem. Így végre közel lehetünk egymáshoz, mindig. - El sem tudod képzelni, mennyire boldoggá tettél engem. Én is megígérem, boldoggá teszlek Téged, amennyire csak lehet - mondtam halkan a lánynak, miközben a szemébe néztem, és mosolyogtam. Aztán Himeko felé pillantottam aki szintén majd kiugrik a bőréből örömében, és a kis ördögfióka is mindig velünk lesz, hiszen ő is családtag. Végre hárman, Hane, Himeko, és jómagam, egy család lettünk. És még több időt együtt tudunk tölteni, még jobban megismerjük egymást. Ilyen boldog még soha nem voltam, és ahogy a szerelmemre néztem, valószínűleg neki is ez életének eddigi legboldogabb napja. Mind a ketten más emberek voltunk eddig, és most, hogy egymásra találtunk, előtört az igazi énünk, amit egész eddig elnyomtunk magunkban. De ma egy új korszak kezdete köszöntött ránk, és most jöttem rá, miért hívják ezt a helyet a Kezdetek Erdejének... vagy a várost a Kezdetek Városának... Mind a két helyen valami jelentős dolog vette kezdetét számunkra. A városban, amikor beléptünk anno a SAO-ba, megkezdődött az igazi életünk, és az erdőben most találkoztunk, és megtaláltuk a boldogságot.
Majd a Tündérkém megfogta a kezem, és a másik kezével a teleport kristályát elővette. Hasonlóképp tettem én is, és vártam amíg Hane és Himeko készen állnak a teleportálásra, majd a lánnyal együtt mondtam a szükséges szavakat: Teleportálás! Kezdetek Városa!