Re: Kezdetek Erdeje

by **Chancery** Hétf. Május 06 2013, 00:03

//Kyuushiro és Yuichi//

A következő switchre nemigazán számítottam, de Yuichi legalább annyi időt nyert, hogy Norm teljesen magához tudjon térni. Pókom mellémszegődik teljes harci készültségben, én pedig egyszerűen csak kiegyenesedem, várva a csata végét. Mikor Yuichi elkiáltja magát, tudom, hogy most teljes mértékben ráfigyel a majom, tehát gyorsnak kell lennem. És hiába tudok ugyanolyan sebes lenni, mint Norm, a mínusz négy láb ellenére, ha már állatidomár vagyok, akkor úgy is viselkedem.
-Gyerünk, Normi, végezd ki a dögöd!
Ő maga már az első szóra ugrik, és amilyen gyorsan csak tud, támad. Szerencsére nem voltunk valami messze a majom-Yuichi párostól, a pók harapása nyomán a dög életcsíkja nullába szökken, megdermed a levegőben, majd fénylő kék pixelekre esik, akárcsak a vaddisznók.
Olyan fura... semmi kedvem ugrálva örülni a sikernek, mint ahogy az elején gondoltam. Örülni örülök, ne essen félreértés, de nem ugrálom. Csak mosolygok és Kyuushiro mellé lépdelek. Norm viszont a teljes ellentétem, ő csipogva, sivítva, mindenféle pókos táncot lejtve örül a sikernek.
-Milyen volt? -kérdezem mentorunkat, elrakva a Kést. Hogy őszinte legyek, ennyi harc nekem mára bőven elég volt. Yuichi felé is eleresztek egy büszke mosolyt, majd mutatóujjammat felfelé emelem a nemzetközi jelzésre és kacsintok: -Szép volt! Köszi a segítséget!
Körbenézek én is, de még a legközelebbi vaddisznó is messze van. Gyakorlatilag vagy kiirtottuk a környéket, vagy a majom mindent elkergetett maga körül, nem tudom, de nem is igazán érdekel. Lassan véget fog érni a nap, de legalább kimerülten gubbaszthatok majd a fánk két ága között, ahol eddig is töltöttem a napjaimat Normmal.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Május 06 2013, 10:16

//Chancery és Kyuushiro//

Mikor mellémért Norm falfehér lettem, de szerencsémre nem rám ugrott, hanem a majomra, ami egy utolsó hörgő-morgó hanggal pixel darabokra hullott. Vége örömmel nyugtáztam, egész ki is fáradtam a harcokban. Azon nyomban vagy a játék gravitációjának segítségével, lehuppantam a földre, és lábaim nem igazán akartak mozdulni sem, ez egy értelmű, hiszen meg se akartam mozdítani.
Egy apró fujtatással és hüvelykujjam felmutatásával nyugtáztam Norm győzelmét, Chancery felé. Más hangot még nem igazán hallottam, szívem a torkomban lüktetett, az adrenalin még mindig hatott. A pók is mutatott valamit, de nem tudtam kivenni az avarban hogy mit. Szóláshoz készülődtem, de csak nem akart elsőnek egy szál hang sem kijönni.
- Fantasztikus, végre van hangom! Én is erre lennék kíváncsi, mit szólsz a látottakhoz Kyuushiro? – tört fel a kérdésem egy-két percen belül. Büszkeséget éreztem, bár fent a számlálón életerőnk jelentősen megcsappant. Sajátom valahol a sárgában van, de elég közel lehetek a piroshoz, Chancery jóval jobban fest, neki még zöld, Normnál fogalmam sincs. De az a hempergés a majommal biztosan megsebezte jelentősen. Ahogy körbenéztem, ugyanolyan csendes kis nyugodt erdő volt, mint ahol tengettem ezelőtti napjaim. Azt hiszem lassan ideje lesz beköltözni a városba. Majd talán később még most tökéletes az erdő, és talán biztonságosabb is. Hirtelen ötlettől vezérelve előkaptam a játékos kézikönyvet, én is azon játékosok közé tartozom, aki elemelt egy darabot a polcról. Mióta a játékban vagyok észrevettem, hogy állandó jelleggel frissül, felütöm a „Bestiárium” szekciónál és a még véges és rövid listán ott szerepel a majom. Elképedve bámulom a könyvet. Jesszus ezt mi, hogy győzhettük le? Csak feltápászkodom és elindulok Kyuushiro felé a kis barna notesznak tűnő útmutatóval. Ahogy odaérek hozzá, rámutatok bal kisujjammal, a sorra és figyelem reakcióját, hogy ő tudott-e előre erről.
Személyemet nem vonzott ez idáig, hogy felüssem a könyvet a „bestiáriumnál” veszélyek kicsit sem érdekeltek, lenyűgözött ez a világ változatossága, a színek, és az ember és szörny mentes területek.

by **Kyuushiro** Hétf. Május 06 2013, 10:44

//Chancery és Yuichi//

Csak pislogok, mikor a mob, akig egy kicsivel Yuichi előtt, fényes pixelekre robban. Ügyes, nagyon ügyes.
Nem kell várnom, társaim már ide is jönnek. Mint egy vizsga után... hm. Kardom a hónom alá fogom, és tapsolok párat. Megérdemlik.
Chancery meglepően nyugodt, csak mosolyog. Látszik rajta, hogy örül, de nem mutatja különösebben szélsőséges jelét ennek... ellentétben Normmal. A pet szélsebesen ugrál, forog, csipog, meg franc tudja, mit csinál.
Yuichi alig bír megszólalni. Kettejük kérdése azonos.
Milyen volt?
-Nagyon jó, tényleg. Nagy az alkalmazkodó képességetek, és idomultok egymás pontelosztásához is. Csak néztem a gyors váltásokon.
Nem hazudok, nem túlzok. Szép volt, csak az elején kellett beletanulniuk a switchbe.
Yuichi előveszi a guide bookját, és kinyitja a Bestiáriumnál.
-Chancery, te kicsit jobban vigyázz Normra. Eléggé megijedtem, mikor a mob kilapította. Yuichi, te ügyesen támadsz, de a védelmedre figyelj kicsit jobban. Kevés az életed, ezt ellensúlyozd az elővigyázatosságoddal. - hát na, egy kis építő kritika belefér, mielőtt belenézek a könyvbe.
-Igen, olvastam már a majom jellemzőit is. Két egyes szintűtől nem semmi, ha legyőzik. Igazság szerint kicsit féltettelek benneteket, azért nem raktam el a kardom... de minden nagyszerűen ment. Nem kellett közbeavatkoznom, és ennek örülök.
Visszaindulok a városba, remélem, ők is követnek. Az utunkba álló néhány vaddisznót könnyedén kettészelem, így biztonságban, további sebesülés nélkül megérkezünk.
-További jó fejlődést, Chancery, Yuichi... még találkozunk. - mondom mosolyogva, majd elindulok az utcákon. Talán fel kellene mennem a második szintre, keresni valami jó fogadót? Lehet, de előbb benézek még egyszer a megszokott boltomba, nem-e érkezett valami új áru...

[off]Köszönöm a játékot! Írjatok még egy-egy reagot, aztán lezáratom KA-val.[/off]

by **Chancery** Hétf. Május 06 2013, 11:21

//Kyuushiro és Yuichi//

Yuichi mutogatására én is előkapom a könyvet az inventoryból és vetek egy pillantást az új bejegyzésre. Én ennyire nem lepődök meg, csak egy bolond nem érezte az első csapásnál, hogy ez a mob jóval erősebb a kelleténél, de azért meglepődöm kicsit, hogy ezt tényleg sikerült legyőznünk. Hát, ha esetleg egyedül bolyongok, mikor elém kerül egy időm, már biztos vagyok benne, hogy egyedül ne essek neki.
-Én is megijedtem, elhiheted. -felelem, de szívembe zárom a tanácsot. Elnézem Normot, aki kiünnepelte magát és visszamászott a vállamra. Akármennyire is nem szeretem a fajtájából kiindulva, annyira megkedveltem a személyiségét, már amennyire egy adathalmaznak lehet személyisége. Ezen kívül nekem ő az első számú fegyverem, és az egyedüli olyan, amivel kapcsolatban egy kovács nem segít, ha eltörik. -Jobban fogok rá vigyázni. És persze a következő luppnál sok-sok pontot fog kapni.
Kyuushirot követve visszaindulunk a város felé. Útközben még el is ásítom magam, teljesen kimerültem.
-Szia-szia, és köszi mindent! -integetek neki mosolyogva, mikor elköszön. -Vigyázz magadra!
Kyuushiro ezzel el is indult, immár egyedül. Yuichi felé fordulok, miközben mintha Norm is eleresztene egy ásítást. A Kitartásunk azonos, szóval nem csoda, hogy ő is kimerült.
-Te hogy érzed magad? -kérdezem. -Van kedved beülni valahova beszélgetni, vagy menjünk haza pihenni, és majd holnap összefutunk valahol? Már ha van kedved.
Tekintve az eseményeket, amiken eddig keresztülmentünk, joggal nevezhetem Yuichit első játékosbarátomnak. Eltelik egy kis időbe, mire kikutatom a Barát Felvétele (vagy hasonló) gombot és egy kérést küldök Yuichi felé, hátha elfogadja. Kyuushironak elfelejtettem, de azért az ő nevét is beírom, hát ha így a távolból is megkapja.
Milyen fura dolog is az idő. Pár órája félelmekkel telve, pánikolva sétáltam az utcákon, és ki tudja, mi történt volna, ha egy másik padra ülök. Érdekes dolog a Sors.

//Én is köszi, sokat tanultam Smile

Yuichi, a többit megbeszéljük PÜben Smile

Részemről lezárva//

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Május 06 2013, 13:36

//Chancery és Kyuushiro//

Összecsuktam szépen az útmutatót és most már megelégelve nyugtáztam mára bőven túlteljesítettem bujkáló napjaim eddigi összes hányadát. Kis büszkeség is magával ragadhatott volna, de az egyenes út ezen a helyen a halálba. Követem Kyuushirot és Cahnceryt a városba visszavezető úton többnyire eseménymentesen telt, ugyanis szerintem mindenki ugyanolyan fáradt volt, Kyuunál már kétségeim támadtak, és igazolta is vidáman vadászott le 3 vaddisznót, egyenként egyetlen vágással, vagy szúrással. Milyen erős is lehet ő igazából kételkedve néztem rá, biztosan nem vagyunk egy szinten ezt már a kardja alakjából is látom. Teljesen máshogy néz ki az övé. Mikor az ismerős kopogást meghallottam, újra a város kövei, éreztem egyfajta fáradságot, hogy mindjárt elalszom. Ez a jó öreg ismerős érzés ilyenkor indulnak be a tartalékaim, és túlpörgetem magam, de ez most nem a valóság, itt nem tudom, hogy lehetséges-e ilyet. Egyáltalán kell-e aludnom, vagy csak megszokásból aludtam eddig? Ekkor Kyuu búcsúzóra fogta, és mire észbe kaptam már csak a hátát láttam.
- Hali! És ezer köszönet! –kiáltottam utána, próbáltam a lehető legvidámabban. A bal felső sarokból az életerő csíkja eltűnt, de még Chancery-é ott volt és sokat emelkedett a visszaúton, ahogyan a sajátom is. Még pár óra és feltöltődünk, ránéztem és láttam rajta, hogy vidám és szép hangzatosan ásított egyet, kicsit balra néztem és Chancery jobb vállába kapaszkodva utazott Norm, és ki volt nyúlva szó szerint.
Te hogy érzed magad? – kérdezte Chancery, közben még gondolataim Norm körül randalíroztak, nem kellett volna annyit ugrálnia visszafele jövet, mosolyra húztam a számat, de gonosz vagyok! -Van kedved beülni valahova beszélgetni, vagy menjünk haza pihenni, és majd holnap összefutunk valahol? Már ha van kedved.
- Köszönöm, már sokkal jobban vagyok, jólesett ez a kis séta idáig, sikerült kihevernem a fáradalmak többségét. – egy szusszanatnyi időt hagytam és már folytatom is. – Kedves vagy, és kedvem is volna, de az előbb már ásítoztatok mindketten, úgyhogy inkább napoljuk el holnapra. Bár, merre szállsz meg? Ha valami fogadóban akkor bérelek estére ott egy szobát és ha van kedved még beszélgetni este, akkor kopogj át és jövök. – hirtelen ötlet, esetleg belemegy.
Ha elfogadja Chancery, azt is már csak a rendszeren keresztül küldött üzeneten keresztül kapom meg. Ugyanis amikor felajánlotta Chancery a barátkérelmet, kis „lagg” idővel elfogadtam.

[off] Részemről is zárható az ismerkedős mobolós játékunk, folytatásra sarkallak benneteket!  Köszönöm a zárást KA.[/off]

by **Kayaba Akihiko** Hétf. Május 06 2013, 21:56

Möraja Chacery: T1} Trükkmester Gyűrűje (+3 gyorsaság -1 erő)
Hayashi Yuichi: {T1} Életlen Katana (+2 erő +1 fegyverkezelés +1 gyorsaság)
Kyuushiro: {T1} Erős Koboldgyűrű (+4 fegyverkezelés)

by **Peter Worker** Kedd Május 07 2013, 07:32

Parvulus és Pete

Talán megtört a jég. Nem voltam biztos benne, de reménykedtem, így lassan, a hirtelen mozdulatokat elhagyva léptem a kicsiny lányhoz, majd guggoltam le előtte, hogy szemmagasságba legyünk, sőt, így még talán ő is került magasabb helyzetbe. Számára biztos kényelmesebb lehetett és megnyugtatóbb, hogy a fejét döntve nem az eget kellett bámulnia, hogy rám nézzen.
Míg a sárkányok elvoltak egymással, mert elvoltak, mi különleges örömöt okozott még mindig, addig a lányhoz akartam szólni. Nevet kérdezni nem akartam még, nem volt rá oka, hogy elmondja azt, de a tervem nem hagyott még alább, hogy megbízzon bennem.
- Nos, kicsi névtelen lány. Még nem terveztem elmenni tőled, szeretnélek biztonságban tudni és nem itt az erdőben. Nem mondom, hogy gyere hozzám lakni, mert nem. Úgy vagyok idegen a számodra, mint te én nekem. Ezt nem tagadom, de egy szállást ezer örömmel segítenék keresni a számodra.
Őszinte voltam vele, nem volt okom hazudni és reméltem ezt értékelte. Nem mondom, hogy nem voltam felelősségteljes, mert igazából lehet az lehettem, de még egyszer sem kerültem ilyen helyzetbe. Igen, nem rég lett egy céhem, melyért felelősségért tartoztam, de még újonc voltam az újoncok között a vezérséget illetően. A céh! Lehet meg kellett volna hívnom oda, de nem voltam biztos benne, hogy ezt most fel kellett volna hoznom a számára. Biztos helye lett volna ott a hat másik idomár mellett, de nem volt bizakodó természet, így a meghívásának megemlítését más időpontra kellett még helyeznem – Szóval jöttök velünk, vagy vigyünk magunkkal. – nyújtottam a nyelvem, hogy biztos tudja, csak jó kedvből mondom így – Mert az biztos, hogy nem hagyunk itt titeket.

by **Shukaku** Kedd Május 07 2013, 11:13

/Peter & Parvulus/

~Lehetséges, hogy Timidus társra találhat ebben a sárkányban? Mit is mondott a fiú, hogy hívják? Hisame… jégvihar… nem rossz név egy sárkánynak, bár engem kissé megijeszt. Mit mondhat el a neve erről a lényről? Vajon miért választotta ezt a nevet neki az idomárja? Talán olyan agresszív, mint egy vihar? Akkor nem engedhetem a közelébe Timidust, ha ilyen kiszámíthatatlan…~
*A gondolatai csapongtak, azon morfondírozott, hogy nem veszélyezteti-e Timidust, hogy egy ilyen hatalmas lény közelébe ereszti. Még nem bántotta… nem is tűnt úgy, mintha bántani akarná… és úgy látszik, hogy a srác képes uralni a sárkányt. Talán nem lesz semmi baj. Hátát a fának döntötte, és csak nézte a két lényt, amelyek érdekes módon jól kijöttek egymással. Nem sokat tudtak egymással kezdeni, eleve a méretkülönbség hatalmas volt… de talán ezt ki tudják küszöbölni. Akkor is így, a fának dölve gondolkodott, amikor a fiú elkezdett hozzá beszélni. Nem kerülte a tekintetét, de nem is nézett közvetlenül a szemébe, csak hallgatta, és gondolkodott. Miután az végigmondta, hagyott egy pár perc szünetet, néma hallgatásba burkolódzott, majd szemét a fiúra emelte, és halkan, de határozottan válaszolt.*
-A nevem Shukaku Onnanoko, és biztonságban érzem magam az erdőben. Egy házban, őrizet nélkül, egyedül ott, ahol mindenki megtalálhat… *szeme gyorsan körbepásztázta a tájat* Itt még senki nem akart bántani. A városban sokkal többen vannak… rengeteg felnőtt… aki mind azt akarja, hogy meggyógyuljak… mind csak vissza akar vinni… nem akarok játszani… csak nyugalmat szeretnék.
~Mit mondhatnék el neki? Mit akarhat tudni? Talán ha megosztom vele az egész történetemet, akkor itthagyna. A bácsikám megijedt… félt tőlem… félt a történtektől… mert tudta az igazat… ezt tudom… nem akarom, hogy féljenek tőlem.~
*Lehajtja a fejét, és könnyek szöknek a szemébe. Nem akar többet mondani… csak valakit, aki megérti… szavak nélkül is…. mint Timidus.*

by **Noxy** Szer. Május 08 2013, 11:15

Enheriel írta://JUDY//

Judy velem ellentétben azonnal elintézte a kis szemetet, aki el is tűnt a petjével együtt. Judy ezután odajött hozzám.
- Jól vagy, Enheriel? - kérdezte tőlem.
- Igen, csak most olyan lúzernek érzem magam. – Szomorodtam el kicsit. - Csoda, hogy egyáltalán nem haltam meg. - Majd Judy-hoz fordultam. – De köszönöm, hogy nem hagytad ennyibe, igaz, még ha magadért is.^^’ – Miután kipihentünk a sokkot, főleg én, ha Judy is beleegyezett, folytattuk a beszélgetést. Judy említette, hogy külföldi hallgató.
- Engemet úgy fogadtak be a szüleim, és kerültem Japánba Amerikából.^^ Nem is akarok nagyon visszamenni oda. – Inkább nem mondom el, mi miatt is, nem kell mindenkinek tudnia azt, hogy a szüleim szörnyek. Bár ő már tudta. Villámlás, aki közben visszajött a kezembe, ott pihent, hogy regenerálódjon a HP-ja. Kicsit elszomorodott attól, hogy ilyennel kellett összefutnia. Aztán meglátott valami járkáló szőrgolyót. Érdeklődése miatt kimászott a kezemből, és közelebb ment hozzá. A szőrgolyó ekkor rá nézett, és kiderült, hogy egy kiskutya NJK. Egy apró nyávogással érte el, hogy én is meglássam.
- De aranyos!^^ - Mondtam meghatódva. Villámlás nézegette a kiskutyát, és az is őt. A kiskutya pár pillanat szemezés után vidáman ugatott egyet, és körbeugrálta Villámlást, hogy játsszon vele. Villámlás ettől jobb kedvre derült, és boldogan csatlakozott vele a játékba.
- Jaj, milyen édesek!^^ Vajon milyen fajta lehet a kiskutyus szerinted?^^ - Kérdeztem Judy-tól, mert ebben a játékban nem biztos, hogy Kayaba létező fajokat rakott bele, vagy egyáltalán ismeri-e a kutyafajtákat. Minden esetre ez a kiskutya annyira tündéri volt, ahogyan ráugrott párszor Villámlás hátára játékból.^^

Most sem tudom elhinni, hogy képesek a szerverjátékokba olyan alakok is becsatlakozni, akik nem az élmény és barátszerzés miatt jöttek játszani, hanem csak próbálják magukat fullra húzni, s a tökéletes fejlődésükkel verni a nyálukat, miközben lenézik rendesen a másikat. Nos, ez a srác éppen ilyen volt, de ő még csak egészen kis szintű ostoba alak volt, semmi más. Ha nem is most, de majd legközelebb megtanulja, hogy se velem, se senki mással ne viselkedjen így, vagy próbálja meg ilyen módszerrel eltenni láb alól. Különben is... bugger volt ez a gyerek, vagy mi?
Aggódtam Enheriel miatt, akinek segítettem feltápászkodni, majd meg is kérdeztem tőle, hogy jól van-e. Hasonló megnyilvánulást kaptam tőle válaszul, mint múltkor, de azzal ellentétben a mostani sokkal normálisabb volt.
- Igen, csak most olyan lúzernek érzem magam. Csoda, hogy egyáltalán nem haltam meg. De köszönöm, hogy nem hagytad ennyibe, igaz, még ha magadért is.
- Enheriel... nem tudom elhinni, hogy te még mindig képes vagy rólam azt hinni, hogy csak magamra gondolok. - csóváltam a fejemet. - Igaz, nem tűröm, ha velem így beszélnek, de azt meg végképp nem szeretem, ha másokkal kekeckednek ilyen undorítóan, főleg, ha az illető nagyon naiv és nem elég óvatos a vadidegenekkel szemben. Különben is úgyse ölhetett volna meg, mert azt egy igazán halálig menő KT-ban lehetséges megcsinálni. Hacsak nem bugger a srác fegyvere és a képessége. Felettébb érdekes, de amúgy nem árt szemmel tartani. Ki tudja, mi főhet egy ilyen fejében, és miféle módszereket tesz meg azért, hogy mihamarabb kijusson innen. Találkoztam már olyan játékossal, aki lepaktált KA-val.
Megjelent egy kiskutya NJK. Az ő megjelenése a felépülő griff rossz hangulatát egy csapásra feldobta. Ahogy a valóságban is, az állatok méregették egymást, majd játszadozni, futkározni kezdtek. Az ők jó hangulatuk után még a rendes beszélgetés is visszatért a régi kerékvágásba. Enheriel csöpögésére nem nagyon mondtam semmit, csak elmélyülten fürkésztem a petet és az NJK kutyulit, akiről fene se tudta, hogy milyen faj ez. Ha ez lenne a legkisebb problémám, azt hinném, hogy KA pici erőfeszítést nem akart rászánni, hogy kicsit reálisabban megoldja a legtöbb állatnak a faját. Még mindig azon a kis szemét srácon gondolkoztam. Bárki bármit mond, számomra ő nagyon gyanús - tényleg a körmére kéne nézni ennek a gyereknek. Talán erről szólnom is kellene a céhvezetőmnek, Mirikának...
- Még mindig az az ostoba kölyök jár a fejemben. - mondtam a lánynak. - Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy párbaj nélkül így elintézett titeket... igaz, hogy megsebesítettem a petjét, de csak azért, mert aggroban volt. De mégis úgy gondolom, hogy vaj van a fején. Mit szólnál hozzá, ha összefognánk, és szaglásznánk egy kicsit utána?
Remélem, hogy belemegy a nyomozásba. Ha kiderül valami erről a srácról, vagy valami nagyon csúnya dolgon kapjuk rajta, akkor nagyon rosszul fog járni. És ha ezt mindenki megtudja, akkor végképp befellegzett neki. Egyelőre még nem szándékozom PM-et írni Mirikának, mert egyelőre nincs bizonyítékom. De ha jutunk valamire, ő lesz az első, akit értesíteni fogok.

by **Peter Worker** Csüt. Május 09 2013, 15:30

Parvulus és Peter

Beteg lenne? Csodálkoztam magamban és lepődtem meg egy kicsit. Persze lehet az volt, lehet nem, nem tudtam eldönteni, semmit nem tudtam róla. Lehajtott feje vigasztalásra adhatott volna okot, de az öleléshez idegen voltam és úgy éreztem, hogy egyéb érintéshez is még. Persze lehet épp ez kellett volna neki, hogy valaki tartsa a testét, de sajnos még gyáva voltam ehhez a szerephez. Nem éreztem magam ölelni való plüssállatnak, sem egy masszív oszlopnak sem. Nem tudtam elképzelni, hogy mit reagálnék, ha rosszul venné ezt és nekem esne, hogy engedjem el.
Tanácstalanul guggoltam előtte és nem tudtam mit mondani neki. Semmi építő jellegű bölcselet, semmi bíztató szó nem jutott az eszembe. Mondtam már eleget, hogy én nem akarom bántani, mondtam, hogy bennem megbízhat és biztos, hogy fel is fogta ezt, így nem akartam ismételni. Guggolásomból csakhamar ülés lett, kényelembe helyezkedtem és nem terveztem elmenni a lánytól.
Egy váratlan gondolat támadott meg. A felszereléseim közül két nagy piros almát vettem elő. Reggelinek szántam még korábban, azonban nem lettek elfogyasztva. Jó erősen haraptam bele az egyikbe, hogy hallja a recsegő hangot, miként a programozott gyümölcs húsát rágom. A földet nézte, biztos megvolt rá az oka, így a szemei alá nyújtottam a másik almát. Kedvesség volt csupán semmi más.
- Az erdő nem egy ház, a levelek, ágak pedig nem ágyak. Ez így nem jó. Lehet nem akarsz a városban lenni, biztos meg van rá az okod, de itt élni nem élet. – és jutott eszembe a Young Justice – Tudod van egy céhem. Eddig hatan vagyunk benne, mind idomárok. Nekem itt van Hisame, valakinek egy csúnya kutyája van, a másiknak egy bestiája, van kinek békája és van kinek kígyója. Sőt, - nevettem fel – az egyiküknek meg egy mogorva aranymajom a társa. Ez nem a reklám helye, egyáltalán nem, de ők például jól tudják, hogy milyen az, ha van valaki, akire támaszkodhatnak. Valaki, kire társként tekinthetnek. Persze neked itt van a tollas kis barátod, biztos megvéd másoktól, bátor és erős, de tud meg, hogy nem mindenki olyan, mint aminek elmeséled. Ha azt kéred, akkor nem játszanak veled, ha azt kéred, akkor nem akarnak majd meggyógyítani. Mindegyikük elfogadta a társát olyannak, amilyen. – nem akartam beszédet, és lám mi lett belőle – Bocsánat, megeredt a nyelvem.

by **Shukaku** Pént. Május 10 2013, 06:49

/Peter és Parvulus/

*Shukaku könnyeitől, és a mult szörnyű felidézésétől egy ideig észre sem veszi a felé nyújtott gyümölcsöt.*
~Talán mégsem akar rosszat. Talán mégis igazat mond… de most nincs étvágyam. Azok a felnőttek a korházban ezt soha nem tudták megérteni...~
*Szótlanul veszi el az almát, kezében forgatja, megvizsgálja.*
-Az erdő rengeteg pici és nagyobb állatnak igenis ház… de… bár Timidusra talán tudok támaszkodni… ő még kicsi… és nem igazán tudom, hogy miként neveljek egy kis sárkányt…
*Kissé összezavarodik, az almát egyik kezéből a másikba, oda-vissza cserélgetve azt gondolkodik el a fiú szavain, miközben halkan suttog maga elé.*
-… akire támaszkodhatnak… társként tekinthetnek… elfogadta olyannak, amilyen…
*Ezután lecsatolja az oldaláról a kis kést, amit a játékba kerülésekor kapott. Eddig is csak indák és kötelek elvágására használta, jó szolgálatot tett, amikor a kis fészket építették Timidussal. A kést lassan az almához emeli, figyelve a fiú reakcióit, ügyelve arra, hogy ne érthessen félre semmit… nem is hiszi, hogy kinézné belőle, hogy valami ostobaságra készülne… de nem ismeri a fiút, és a fiú sem ismeri a őt. Lassan, óvatos mozdulatokkal szeli ketté az almát, majd szótlanul indul el a két játszadozó sárkány felé. Apró füttyel hívja fel magára Timidus figyelmét. Már régen megtanította kedvencét erre a jelre, és a sárkány jó hallásával igen távolról is biztosan észlelné, ha szólítják… igaz nem nagyon engedte magától olyan távolra eddig, hogy ezt az elméletét bizonyíthassa. Az alma egyik felét Timidus elé helyezi, a másikat pedig a nagyobb példány felé tartja. Kíváncsi mennyire nevelte meg az állitólagos idomár a saját kisállatát. ha tényleg egy céh vezetője, akkor a sárkány nem fog ételt elfogadni idegentől… az apja vadászkutyája soha nem tett volna ilyet… és az apja volt a vadászok vezetője…*

by **Peter Worker** Pént. Május 10 2013, 15:39

Parvulus és Pete

Mosolyogva figyeltem miként Shukaku, a piciny lány a kettévágott almát a sárkányoknak nyújtotta. Kedves és aranyos gesztus volt tőle, ám sokra nem ment vele.
Fellökve magam függőleges helyzetbe sétáltam mellé, majd szóltam halkan és tájékoztattam.
- Kedves vagy, de Hisame nem fogja elfogadni. – mondtam, miközben a sárkány az almát szagolgatta a lány tenyerében. Gyönyörű látvány volt, meg kellett volna örökíteni ezt a jelenetet, ahogy a lány és sárkány ilyen közel került egymáshoz – Tudod... – tartottam szünetet és sóhajtottam nagyot. Nem akartam a kedvét szegni, de nyers voltam és őszinte - Ő hús párti. Tudod, sárkány, ő nem gyümölcsökön él.
Két lehetőség állt elő: Mint ahogy mondta, lehet, hogy tényleg nem értett a sárkányneveléshez, vagy a másik lehetőség az volt, hogy a tollas kis barátja valóban gyümölcsökön és zöldségeken élt. Időnként én sem bántam volna ezt, hisz kievett már a vagyonomból a lányom, de ő a húst szerette, viszont azt nagyon.
Hisame hátrébb lépett lassan.
- Köszönöm, de nem kell. – döntötte meg kicsit a fejét Shukaku előtt, talán ez is a köszönömhöz társult, majd egy egyszerű kérdést tett fel a lánynak – Megreptethettem? – és nézett a tollas sárkányra.
Mosolyogtam. Eddig csupán csak két személy volt, kit felvitt a magasba. Az egyik én voltam, a másik pedig Hinari. Bár őt talán nem szántszándékkal, de az eredmény emlékezetes volt.
- Majd máskor Hisame. – szóltam a lány helyett.
- De miért nem most?
- Csak. – mint eddig mindenhez, úgy éreztem, hogy ehhez is korán volt még. A bizalom még messze állt tőlünk és a repülés bár szabadsággal járt, mégis kellett hozzá egy biztonságérzés, egy erős fogás, vagy egy masszív hát a két szárny között, mit még nem adhatunk meg nekik.

by **Shukaku** Vas. Május 12 2013, 16:26

/Peter és Parvulus/

*Elgondolkodik azon amit a fiú mondott, majd lassan leereszti a kezét. Timidus persze örömmel rágcsálja az alma másik felét.*
-Erre nem gondoltam… úgy hittem… Timidus miatt… azt gondoltam, hogy a sárkányok mindenevők lehetnek. Tudod, Timidus majdnem mindent elfogad, amit adok neki. Kivéve persze a keserű vagy a savanyú dolgokat… de azokat én sem szeretem, így meg tudom érteni.
*Lehelyezi a másik darabot is Timidus elé. Talán ennyi elég is lesz neki ebédre.*
-Köszönöm szépen a sárkányom nevében is az almát. *Fordul a fiú felé.*
-Te… mennyire ismered a sárkányokat? Csak azért eszik Timidus gyümölcsöket is, mert még kicsi? AZ lehetséges, hogy ő mindenevő sárkány lenne?
*Mikor a sárkány megköszönte, kicsit elmosolyodott, és úgy, olyan arckifejezéssel fordult felé, ahogy a szüleitől látta, és igyekezett azon a gyengéden dorgáló hangon is megszólalni.*
-Nem nem kell, hanem nem kérem… és… nagyon szívesen.
*Mikor azonban a sárkány feltette a kérdését, azonnal megváltozott az arca, ijedté, rémülté vált, és rögtön, a gazdájánál is gyorsabban vágta rá a választ, gondolkodás nélkül.*
-Nem! Semmiképpen! Timidus még túl kicsi, és fél a…
*Itt megakadt a mondatban és leszegte a fejét.*
-Nem… igazából én félek a magasban… de Timidus még sohasem repült… mindig az ölemben vittem… néha szokott szökellni… akkor lehet, hogy egy picit lebeg… de nem szeretném, hogy magasra vidd…
*Amikor a fiú is nemet mondd, hálásan tekint felé. Nem sok kellett ahhoz, hogy felkapja a sárkányát, és elrohanjon vele, be a fák közé… de talán segíthet is neki… a bizalomhoz még kevés… de talán ebben a világban… évek óta először… megbízhat valakiben.*
-A te sárkányod már nagy. Azt hiszem… értesz a neveléséhez. Elmondod nekem, hogy mit kell tennem Timidussal?

by **Enheriel** Vas. Május 12 2013, 20:23

//JUDY//

- Még mindig az az ostoba kölyök jár a fejemben. – Szólalt meg Judy kis idő után, miközben nézegettük a griffem és a kiskutya játékát. - Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy párbaj nélkül így elintézett titeket... igaz, hogy megsebesítettem a petjét, de csak azért, mert aggroban volt. De mégis úgy gondolom, hogy vaj van a fején. Mit szólnál hozzá, ha összefognánk, és szaglásznánk egy kicsit utána?
- Nem is lenne rossz. – Mondtam neki. – Bár a Kezdetek Erdeje nem védett terület, de tényleg furcsa, hogy 2-es szinten ekkorákat ütött. – Valóban. Ez tényleg nem stimmelt. Lehet, lepaktált KA-val, mint azok a játékosok, akiket említett Judy. Tényleg, vajon a hack-előkkel mit csinál KA? Megöli őket? De úgy döntöttem, akkor kezdjük el a nyomozást, ha Judy akarja, így felálltam. Amint Judy készen állt az indulásra, Villámláshoz fordultam.
- Villámlás, gyere szépen! – Villámlás és a kiskutya elszomorodott picit, de aztán elbúcsúztak egymástól, ahogy tudtak, és Villámlás visszajött hozzám, a kiskutya meg egy kislány NJK-hoz, aki egyrészt nézte őket vidáman, másrészt meg feltételezhetően a gazdája volt. Annyira aranyos volt, amikor a kislány megölelte a kis állatkáját!^^
- Akkor mikor indulunk Judy? Most vagy előtte töltődjünk fel? – Kérdeztem tőle. Ha Judy azt mondta, indulhatunk, akkor el is indultam vele, közben Villámlás a fejünk fölött repkedett, hogy gyakorolja-e tudását. Már egész ügyes a repülésben, mióta az a főnix, azt hiszem Reginald a neve megtanította rá, hogy hogyan kell. Már csinál a griffem szaltókat, nyolcasokat a levegőbe, és ilyesmiket. Most még jó arra, hogy felderítse előre a terepet, de amikor megnő, már nem lesz annyira észrevétlen, az biztos.

by **Noxy** Vas. Május 12 2013, 21:01

A gyanakvásomat Enheriel is osztotta, mert tényleg nem normális, hogy kettes szintű gyerek és petje ilyen durván elintézzen egy ötös vagy hatos szintű játékost. Beleegyezett a nyomozási ajánlatomba. Amíg a petjével bíbelődött, s búcsúzkodott el a kiskutyától, ami aztán egy NJK kislányhoz ment végül, elmerengtem még mindig ugyanezen a témán. Tényleg mégis mi történne, ha kiderül, hogy az a játékos egy csaló, és mindennek a tetejébe KA-nak dolgozik? Nem tudni, hogy lenne ez lehetséges, mert ha mondjuk vannak ilyen játékosok, akik csak maguktól csinálták ezeket a hack-kódokat, hogy erősebbek legyenek és könnyen elérjék a 100. szintet, KA biztos elkapná ezeket az alakokat. Akkor ilyenkor két választás elé állhatnának: vagy segítenek a főadminnak megkeseríteni az itteni életünket, vagy pedig meghalnak. Sok választásuk nincs... erre csak annyit tudok mondani, hogy így jár az, aki csalásokat követ el a szerverjátékokban.
De akármi is van ennek hátterében, a srácnak fizetnie kell ezért. Nem engedhetjük meg, hogy ilyen alakok akadályozzák meg legtöbbünk életben maradását. Az ilyeneket le kell rendeznünk mihamarabb, mielőtt ők intéznek el minket maguktól, vagy KA megbízásából. Remélem Enheriel, aki nagyon segíteni akar mindenkin és megbízni másokban, ebből végre megtanulhatja, hogy jobb nyitva tartania a szemét, senkiben és semmiben nem bízhat, amíg meg nem ismeri ezeket az alakokat. De még az NJK-k esetében is. Köztük lehetnek sima értetlenek, ahogy beprogramozták őket, de lehetnek még értelmesek is, akikbe valahogy sikerült mesterséges intelligenciát is beleprogramozni. Ilyen NJK-val még nem találkoztam, de ebben a modern évszázadban már szinte bármi előfordulhat.
- Akkor mikor indulunk Judy? Most vagy előtte töltődjünk fel?
Enheriel eme szavai zökkentettek vissza gondolataimból.
- Ahha, persze... bocsánat, csak elgondolkoztam. Menjünk. - mondtam, aztán elindultunk. - Igen, jobb lenne, ha előtte feltöltődnél. Elég csúnyán elintézett titeket az az alak, és ki tudja, hogy a következő "nagymenő" akciója az életünkbe kerülhet-e.
A griff felszállt az égre, hogy felderítést végezzen. Okos ötlet volt ez, így legalább fog tudni szólni, ha netán újabb váratlan meglepetés érne minket. De egyelőre hagytam, hogy Enheriel vezessen engem oda, ahová eljár pihenni egyet.

by **Kayaba Akihiko** Hétf. Május 13 2013, 14:45

Enheriel: Szalmakalap (+1 páncél)
Judy: Rövid Akarat Potion (+1 élet két körig +10 HP-t gyógyít)

by **Peter Worker** Hétf. Május 13 2013, 19:44

Parvulus és Peter

Mosolyogtam Shukakun. Persze nem azért mert vicces lett volna a félelme, egyáltalán nem. Az húzta szélesre az ajkaimat, hogy mozgott, beszélt és kérdezett. Eddig egy élettelen testnek mondtam volna, de most cselekedett és jó érzés volt ezt látni, mintha megtört volna, a kitartásom meghozta a gyümölcsét.
- Nem tudom, hogy ismerem e őket. – vakartam a fejem búbját a zavaromban - Igazából, mint korábban ki is derült, csak Hisaméről tudtam eddig, mint sárkány. Ti is újak vagytok a számunkra. Megeshet, hogy Timudus mindenevő, az is hogy Timudus még fiatal és azért eszik mindent. Nem tudom. – vontam a vállam. Tippelni fölöslegesnek éreztem, így inkább voltam az őszinte bizonytalan – Viszont, - mosolyogtam a kétségbeesésén – le kell majd győznöd egyszer a magasság félelmed. Egy sárkányod van, ki előbb vagy utóbb meg tanul majd repülni. – néztem Timudusra - Ha akarod, ha nem, ő repülni fog, te pedig a hátán fogsz lovagolni. – képzeltem is el a fejlettebb tollas sárkányt és Shukakut a hátán. Mesés volt.
És mesét akart tőlem. Természetesen ezt így nem mondta ki, de egy mondatban ezt nem lehetett elmondani. Hogy mit kell tennie Timudussal? Nem, erre nem lehetett röviden válaszolni.
- Tudod. Nem akarom megmondani, hogy mit kell tenned vele. – sóhajtottam – Nekem is van rengeteg hibám, fölösleges is lenne tagadni és hibáztam is már jó párszor ebben a bizonyos nevelésben. – tartottam kis szünetet – Hisame azért fejlődött, azért lett nagyobb, mert elértünk egy bizonyos szintet és született egy bizony kapcsolat köztünk. Nem tudom elmagyarázni, talán ha sokat gondolkodnék, akkor meg tudnám fogalmazni, de egy biztos. Nem egyszer neveztem már a lányomnak és nem egyszer fogom is. - mosolyogtam - De tudod mit? – fordultam csillogó szemekkel felé – Menjünk be a városba. Meghívlak ebédelni és közben elmesélem a történeteinket Hisamével.

by **Shukaku** Kedd Május 14 2013, 11:54

/Peter és Parvulus/

*Shukaku elszomorodik a hallottakon. Fejét lehajtja és lassan sétál Timidus felé, majd leguggol mellé, és megsimogatja.*
-Remélem ízlett az alma kicsiny sárkányom. Vajon mennyi mindent rejtegetsz még előlem? Mennyi titkod van előttem, és mennyit tudsz majd nekem elmondani? Talán… ha majd megerősödsz, és elkezdesz repkedni… én követni foglak oda is. Igyekszem majd, hogy ne kövessek el egyetlen hibát sem a nevelésed során. Igyekszem figyelni majd arra, amit mondani szeretnél, és együtt biztosan gyorsan beletanulunk majd ebbe az új helyzetbe.
*Felemeli a sárkányt, ölébe fogva simogatja meg, miközben továbbra is guggolva egész testével fölé halyolva tartja, mintegy védelmet nyújtva számára minden veszélytől.*
-Tudod Timidus… én nem szeretnélek irányítani… bár idomárnak jelöltem be magam, én inkább azt szeretném, hogy a barátom legyél. Semmit nem kell majd tenned, ha esetleg te nem szeretnéd majd megtenni. Mindent meg fogok majd kérdezni tőled is, és mindent együtt megbeszélünk. Jó lesz Timidus?
*Lenéz az ölében lévő kicsiny lényre. A kis sárkány boldogan simul hozzá, majd vékony, magas, szaggatott kuncogásra emlékeztető hanggal válaszol, amikor Shukaku kissé maga felé fordítja a fejét, közben megvakargatva a sárkányt az állánál.*
-Szeretnél bemenni a városba Timidus? Szeretnél az új barátoddal maradni? Látom te már gyorsan megkedvelted az idegent… bárcsak nekem is ilyen könnyen menne.
* Felsóhajt, és mivel a sárkány nem ellenkezik, lassan feláll, a fiú felé fordul, és szó nélkül, csak egy bólintással jelzi, hogy beleegyezik abba, hogy elkísérje őt a városba. Tesz két lépést, majd megáll, és úgy dönt, hogy mégis megérdemel egy kis magyarázatot az, aki segíteni szeretne neki.*
-Tudod… a többiekkel… még nem szeretnék találkozni. Nem szeretném, ha bemutatnál akárkinek is… szeretek egyedül lenni… csak Timidus érdekében megyek veled.

by **Peter Worker** Kedd Május 14 2013, 19:46

Parvulus és Peter

- Értem. Csak Timudus miatt és nem mutatlak be senkinek sem. Csak ketten, illetve négyen leszünk. – vázoltam fel, hogy mire is gondolt és nem is akartam tovább erőltetni, örültem, hogy egyáltalán ezt is sikerült elérni. Legalábbis egyenlőre, mert biztos voltam benne, hogy később, mint rá, úgy ő is kíváncsi lesz a többiekre. Belegondolni is vicces volt, hogy egy Saru miként reagált volna egy tollas sárkányra. Persze a fiú örült volna neki, de félő ez most inkább megijesztette volna Shukakut, de majd, majd ha enyhül.
Némán jeleztem Hisamének, hogy előttünk haladjon, ne mögöttünk. Apróság, de jobb látni őt, mintsem, hogy eltűnjön előlünk. Halkan még dúdolni is kezdett, mit nem lehetett az énekéhez hasonlítani, de ez is elég megnyugtató volt jelen pillanatban.
- Shukaku. – fordultam felé a sétánk közben – Küldök egy meghívást a céhünkbe. Ne ijedj meg, nem lesz bemutatkozás, míg nem akarod. Nem kell elfogadnod máris, de kérlek még ne utasítsd el. Egyszer jól jöhet még, ha vannak ismerőseitek, esetleg barátaitok. – és igyekeztem a lehető legbizalomkeltőbb mosolyomat felölteni.
- Shukaku. – fordult meg menet közben Hisame és a lány mellett sétált tovább – Timudusnak miért Timudus a neve? Apa egyszer találkozott egy lánnyal és azért lettem Hisame, mert a lány így nevezett el. Nem tudom miért, de neki ez tetszett. Viszont Timudus, miért Timudus? Jelent valamit? – kérdezte őt a jégsárkány.
Jó volt látni, hogy nem volt túl kíváncsi, vagyis igen, az volt, de nem tolakodó stílusban tette ezt. Talán javult, vagy csak elfáradt, nem tudtam eldönteni, de örültem ennek és inkább nem firtattam.

by **Chancery** Kedd Május 14 2013, 23:11

//Jay//

A nagy semmittevés újabb napja.
Egyre magabiztosabbnak érzem magam ezen a fán. Már minden félelem nélkül vetem el magam az ágon, fejem a tövénél, lábam a levegőben lóg, és kicsit úgy érzem magam, mint a Vigyori Macska az Alice Csodaországból. Idestova harmadik napja, hogy Norm elment. Jó lett volna, ha velem marad, de csak csipogott és nem volt hajlandó a közelembe jönni, miután megbizonyosodott róla, hogy nem kergetem el a cicát. Hiába érzem úgy, hogy az új pet jobban is illik hozzám, szívesebben nézem a játszadozását vagy ahogy alszik, egyenlőre még sajog a szívem azért a pókért. Hogy őszinte legyek, még el is szégyelltem magam a kívánságomért, de nem fogok visszakozni. Egyik rossz tulajdonságom az újtól való félelem, és ezt ideje lenne legyőznöm. Megszoktam Normot? Ésaztán? Majd megszokom ÁK-t is.
Lenézek a kölyökre, aki az erdei talajon kergeti az apró pixelbogarakat. Megint összeszorul a szívem Norm gondolatára, hogy ő most vajon mit csinálhat, de majd elmúlik idővel. Elfelejteni sosem fogom, és nem tudhatom, talán egyszer még keresztezzük egymás útját, amennyiben eltűnése után nem esett pixeldarabokra, miután elvesztette eredeti idomárját.
-Hé, kicsi! -mosolygok a cicusra, aki rögtön érdeklődve néz rám nagy sárga szemeivel. Akaratlanul is elmosolyodom, és elönt a hála a rendszer iránt kivételesen. Úgy tűnik, valaki odafent csak-csak törekszik arra, hogy mindenki minél jobban érezze magát.
-Menjünk gyakorolni. Tudom, hogy ugyanolyan erős vagy, mint Norm, de azért hozzá kell szoknom az új mozgáshoz. Egyetértesz?
Beleegyező, cincogó kis nyávogás.

Hamar kiérünk a fák közül arra a ligetre, ahol a gyesznók legelnek. Magamban már örökre így neveztem el a vaddisznókat, egy régi-régi szerepjátékban volt ez a disznók szokott elnevezése, és mindig is tetszett. Az egyik, ami a közelben ólálkodott, rögtön felfigyelt ránk és dühödten fújtatni kezdett. Tökéletes.
Csak egy intésembe került, még megszólalnom sem kellett, Álom mint valami puskagolyó, már szaladt is a gyesznó felé, ő pedig a macska felé. Egy karmolás, két karmolás, és máris kék pixeldarabok töltötték meg a levegőt, az én véremet pedig adrenalinnal. Tudom, hogy én nem tudnék egy vágással elintézni egy dögöt, de attól még jó érzés, hogy végülis az én erőm, az én pontjaim által pusztulnak el ilyen hamar.
És úgy tűnik, Álomkelő sem unja a dolgot.

by **Jay** Kedd Május 14 2013, 23:31

//Möraja és Jay//

Már sokadik napja csak a város főterén bolyongott céltalanul, maga elé nézve. Ő sem tudta, hogy mit keres itt, miért nem rohan végig mindenhol, miért nem fejlődik..
Fejlődni..muszáj lesz, ha ebben a világban túl akar élni, ha ki akar jutni a valódi világba. Mihamarabb erősebbnek kell lennie, csatlakoznia a frontharcosokhoz, segítenie mindenkit, akit csak tud, ebben a pokolban. Így hát elindult az erdő felé, a pletykák illetve a kézikönyv szerint is, itt vannak a leggyengébb szörnyek, itt meg lehet tanulni a harcot.
De egyedül nekiindulni, így, hogy belehalhat, félelmetes volt. Csak egyetlen szörnnyel fog egyszerre harcolni, ha baj lenne, akkor pedig visszamenekül a város biztonságos mezejébe.
Miközben sétált, fejében a gondolatok csak úgy süvítettek. Sose állt le az agya, pihenni pedig már régen nem tudott igazán, nem is mert.
-Biztosan jó lesz ez így? Ne kérjek meg valakit, hogy segítsen?- kérdeztem magamtól, de máris tudtam rá a választ: szeretném egyedül megnézni, milyen is a kinti világ, valóban olyan valósághű-e, amilyennek mondták. A városbeli épületek csodásak, mindenesetre.

Mikor kiért a nagy füves ligetre, néhány disznót látott: vaddisznókat, ha minden igaz. De a távolban mást is látott... egy villanást, mint amikor elpusztul valami, illetve egy ismerős alakot... nagyon ismerőst.
Lépteit megszaporázta az úton, szíve gyorsabban vert, egyre közelebb érve a lányhoz, és mikor már biztosra látta, hogy ki is gyepálja a disznókat, szeméből könny csordult ki.
-Chan... - suttogtam.
-CHAN!! - ordítottam, és elkezdtem rohanni felé, hogy végre hosszú idő után megölelhessem..

by **Chancery** Kedd Május 14 2013, 23:59

//Jay//

Újabb karmolás, újabb döglött disznó. Elsőre furcsa, hogy egy kölyök vadmacska ugyanolyan erős és gyors legyen, mint egy bébi óriáspók, miközben a valóságban egyik simán elgyepálná a másikat, de kezdem megszokni. Még egy-két ütés után a gondolataimat is hagyom elkalandozni. Olyan régen szerepjátékoztam, és mindig is hittem, hogy azok a karakterek, akiket megalkotunk, valahol élik a saját életüket. Vajon az-az Álomkelő, akiről ezt a csöppséget hirtelen elneveztem, milyen lehet valójában? Egy ugyanolyan zsörtölődő, nagyszájú, őszinte kis hárpia, vagy teljesen az ellentéte?
-Hékás!
-Bocs.
-Nem az! Forduljá' meg!
A kicsi Álom is megtorpant és érdeklődve néz felém. Felnyúlok a tákolt cicafülekhez, de nem mozdultak el, a hajammal sincs gond, akkor mi a baj? Aztán végigfut a hátamon a hideg. Most Richard Parkernek - annak az iménti, fura hangnak, ami már kísért pár napja - lett más a hangja, és ilyen távoli, vagy mi?
Megfordulok.
Már értem. Álom nem engem figyelt, ellenben elkezd morogni azon a kiscica-hangján, bár én ezt gyakorlatilag meg se hallom. Az agyamat ez a hang tölti meg, a szívem úgy kalapál, mintha... erre nem is tudok hasonlatot mondani. Egyszerűen kalapál, és kész. Miért ne kalapálna, joga van hozzá, főleg most.
El sem hiszem, de hiába pislogok, a kép nem változik.

Itt van Aincradban. Felvette azt az átokverte sisakot, és...
ÉL! Életben van!
-JAY!
Jóformán eldobom a Késemet és rohanok, mint egy őrült. Mikor odaérünk egymáshoz, úgy bújok, úgy ölelem, ahogy talán még soha. Nem érdekel, hogy valami digitális adathalmazok vagyunk most, de meg tudom érinteni, még ha kicsit más érzés is. És ami a legfontosabb, hogy ő az! Peregnek a könnyeim, mint a záporeső, de ezúttal a boldogságtól, nem a bánattól.
Köszönöm, édes Istenem, köszönöm KayaBá, köszönöm Norm, köszönöm akárkinek, aki ezt megadta!

by **Shukaku** Szer. Május 15 2013, 16:35

/Peter & Parvulus/

-Igen. Csak és kizárólag Timidus miatt.
*Halkan felsóhajtott. Amikor kézhez kapta a játék elején a tojást, megfogadta, hogy gondoskodni fog róla, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy az akkor még ismeretlen, leendő kisállata mindenből a legjobbat kapja. Természetesen nem számított akkor, hogy mi kel ki a tojásból.*
~Sokmindenre gondoltam, amikor megkaptam a tojást. Persze semmi pénzért nem válnék meg Timidustól, de arra számítottam, hogy egy olyan állatkát kapok, akit esetleg tudok kezelni. Ha Timidusnak arra van szüksége, hogy bemenjünk a városba, hogy emberekkel találkozzunk… ha ez kell a fejlődéséhez és a boldogságához, akkor én mindent el fogok követni. Tulajdonképpen ez az egyetlen feladatom.~
*Lassan lépkedett a fiú, és az ő sárkánya mögött, kezében szorongatva a saját sárkányát.*
~Butaság ilyenen gondolkodnom. Ha Timidust kaptam, annak biztosan oka volt. Timidus nagyon szeret engem, és én is nagyon szeretem Timidust… tehát minden rendben lesz. Lehet, hogy egy kicsit nehezebb lesz, de biztosan sikerülni fog… ennek a fiúnak is már hatalmas sárkánya van… és biztos nem törődött annyit vele, mint én az enyémmel.~
*Miközben elgondolkodva ballagott leghátul, a sárkány szavai csak lassan jutottak el tudatához. Bár hallotta azt, amit az mondott neki, de elraktározta agya egyik zugában addig, amíg ő máson elmélkedett. Ha kellett, bármikor elő tudta venni, és tudott válaszolni a kérdésekre, ha az még érdekelte azt, aki feltette a kérdést. Sokszor merült el gondolatai közt, akár órákra is… gyakran csak arra ébredt fel, hogy éhes… vagy arra, hogy elaludt, és a gondolatai lassan átvergődtek az álomvilágba, ami legalább néha egy kis nyugalmat biztosított számára. A külvilág elől a gondolataiba menekült, a gondolatai elől az álomba. Több perc is eltelt, mire válaszolt a sárkánynak.*
-Egy mesekönyvben olvastam még nagyon régen. Az egyik orvos adta… egy félős lovacskáról szólt, aki mindenki elől elbújt. Mivel mi sem szeretjük a társaságot, szeretünk egyedül lenni…
*Újra gondolatai közé mélyedt.*
~Vajon Timidus is szereti a magányt? Talán csak én rángatom bele saját… hogy is mondta az orvos a bácsikámnak… letargiámba… vagy valami ilyesmi. Mi van, ha Timidus nem is szeret velem lenni? Nagyon megörült a másik sárkánynak. Én viszont még… nem akarok visszamenni… és ha Timidus felnő, akkor nem akar majd velem maradni… egyedül… és ha ő nem akar velem maradni, akkor én is egyedül leszek… újra… teljesen egyedül…~
*Lábai elgyengültek, és tárdre rogyott a fűben. Halkan, igyekezve magába folytani könnyeit szorította magához sárkányát.*

by **Nio** Szer. Május 15 2013, 18:48

Hayashi Yuichi

Ma frissen ébredtem, és a nemrégiben megjött rossz és borús kedvemnek már nyoma se volt. Bár még mindig itt dekkolok ebben a játékban, de ma végre elhatároztam magamat ismét a cselekvésre.
Már ugyan 2. szinten vagyok de még nem érzem magam eléggé erősnek ahhoz, hogy egy szintet feljebb ugorjak. Még nem forgatom eléggé biztosan fegyverem. Bár lehet, hogy ezt csak én látom így. Nem sok ismeretséget kötöttem a játék indulása óta, így 2. szinten lévőt se ismerek jelenleg. Mindenesetre ma a Kezdetek Erdejét választottam edzésem helyszínéül.
Persze úgy hallottam ez elég nyugis egy hely, de hátha szerencsém lesz és találok egy-két gyilkolni való mobot. Ezekkel a gondolatokkal indultam ma útnak. Bár nem reménykedtem nagy zsákmányban, de a tapasztalat miatt megéri. És egyébként is az edzés a cél.
Hamar eltaláltam az erdőig. Utam is zökkenőmentesen ment. Semmi különös nem volt. Mobot se találtam. Bár utólag belegondolva fegyveremmel itt helyhiányban szenvednék. Hosszú lándzsámmal talán nem is tudnék itt normálisan támadni, vagy védekezni. Vettem elő említett fegyveremet és vettem szemügyre.
Nem volt semmi különleges rajta. Csak egy lándzsa volt. Egyedül ha speciális képességemet használom, csak akkor változik a hegye aranyra, de egyébként semmi.
Eresztettem le egy nagy sóhajjal. Lehet, hogy ma nem lesz az edzésből semmi? Se mob, se más. Indultam meg, de szemem azért nyitva tartottam, elvégre sose lehet tudni mikor esik nekem valami, vagy valaki. Bár az utóbbi nem lenne valami nyerő, elvégre nem akarok egy gyilkos játékos martaléka lenni. Bár egy mobé sem, mivel még jó volna élni egy kicsit mielőtt meghalok.
E gondolatokkal sétáltam egymagamban. Bár már igazán abba kéne hagynom ezt a fajta elmélkedést.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Május 15 2013, 21:43

Nio

Utóbbi óráimat bóklászással töltöttem, mai napot is hasznosan szeretném eltölteni, korán reggel elindultam, hogy egy újabb szegletét feltérképezzem a Kezdetek Erdejének. Ezen a részen még sosem jártam, de minduntalan ismétlődtek a számomra nevenincs növények. Még mindig nem ismertem őket eléggé, sajátos jellemzőik voltak ugyan, és nagyban hasonlítottak a valóságban találhatóhoz. Ezen kissé elmosolyodtam, még mindig nehéz egy-egy ötlete felmutatni, könnyebb másolni. Lovagoltam meg több oldalról ugyan azt az észrevételt. Hamarosan neszezésre lettem figyelmes, így megbújtam az egyik fa mögött, de hogy merről jön a hang nem tudtam megállapítani. Próbáltam körbefürkészni, kicsit tartottam attól, hogy másik játékosba futok bele. Vártam, és vártam, majd tőlem jobbra egy vaddisznó bukkant fel, de még nem vett észre, megnyugodtam egyből, átfordultam a fa túloldalára, és amilyen halkan csak sikerült tovább sétáltam. Közel egy újabb óra múlva ismét neszezés, addig nem történt semmi különleges, csak a szokásos ismeretlen növények, fát, de veszettül szép környezetben sétáltam. Neszezés forrása ismét ismeretlen volt. Elbújtam egy fa mögé, remélem, nem szemből találkozom, valami szörnnyel. Ez léptek zaja, nem amolyan húzott csoszogós, vagy apró, mint a vaddisznóké, ez inkább tapasztalatból ment, egy ember. Vagyis játékos, kezdek már becsavarodni, ez nem a valóság, üvöltötte bensőm. Szívem hamar torkomban dobogott, kilestem a fa mögül hátha látok valamit, semmi, és a hang is mintha kezdene alábbhagyni. Várok még pár pillanatot, majd újra kinézek a fa mögül. Látóteremet csak zöld színek lepik be újfent semmi más. De ott mintha lenne valami, a fény és egyéb hatások viszont eltakarják előlem. Kinézek teljes testtel a fa mögül és az árnyékába kerülök, egy fekete hajú alak körvonalai rajzolódnak ki, aki sétál, jelen pillanatban elfelé halad, lehet nem vett észre. Indikátor van a feje fölött, és ha jól látom zöld. Kicsit megnyugszom, amikor meglátom, lassan elindulok utána és hangomat kissé felemelve próbálom magamra felhívni a figyelmet.
- Hali! A nevem Yuichi, és .. – semmi válasz rá, lehet nem hallotta – hahó, örvendek.. hali a nevem..
Nem tudom hogy meghallotta-e kicsit várok, ha visszafordul próbálkozom újabb köszönéssel, ha nem hallja meg akkor megpróbálom követni és legközelebbi alkalmamkor újra felhívom magamra a figyelmet.

by Ajánlott tartalom

Kezdetek Erdeje