Kezdetek Erdeje

/Möraja/

Először csak nagyokat pislogok arra, amiket mond, próbálom megjegyezni.
~Első csapás, fél élet, "nemtommianevedetudomalényeget"~ ismétlem magamban a hallottakat.
Biztos észrevette megijedésemet, mert hozzátette egyből: " -Viszont hallottam, hogy valahol lehet venni olyan burkot bossharcok előtt, ami kirepít téged a helyszínről, mielőtt meghalnál, és így túléled... csak nem kapsz jutalmat."
Erre egyből meg is nyugodtam..még ha nem is sikerül a boss, de el lehet menekülni, így kerülve el a halált...kíváló, ennek örülök.
Kérdésemre, miszerint segítsen nekem, elég furán fogadta először, arckifejezését tekintve, de utána mosolyogva igent válaszolt.
Bekapcsoltam hát az ultra-figyelő szemeimet, és minden szaván csak úgy csüngtem.
Említett valami switchet is, angol emlékezetem szerint váltást jelent, de ki tudja, itt mit tart magában.
Végighallgatom, amit mondott, majd a jelzésére félreállok és figyelek, ahogy odalép az egyik vaddisznóhoz, majd csak ámulok a látottakon.
Amikor a disznó elkezdett rohamozni felé, kissé megijedtem, már reflex-szerűen elindultam volna felé, de visszafogtam magam: hisz ő maga mondta, hogy nem túl erősek ezek a vaddisznók. Plusz a vadmacs, alias ÁK is nyávogott egyet, hogy "áljálmá'meg!".
Chan támadása sikeres volt, majd ÁK befejezte a csatát...nocsak, ez tényleg nagyon egyszerűnek tűnik.
-Aha, szóval ez ilyen.. persze, hogy értem a lényeget - mosolyodom el, majd odamegyek hozzá, megpaskolom a fejét és egy puszit nyomok az arcára. - Ügyes vagy, de komolyan. Na de most jövök én! - szólok magabiztosan.
Chan intésére odasétálok egy disznóhoz, miközben előveszem a fegyveremet.
~Na lássuk, mire is megyek én ezzel..~
Aztán visszaemlékezek egy korábbi emlékemre, mikor még Aikido-n edzettem. Magam elé tartom a kardot, védekező állásban, majd vártam a rohamot. A disznaja fel is figyelt rám, felém fordult, majd elkezdett rohanni, ám a kardom nem fénylett fel, a pozíció nem volt jó. Még időben sikerült félreugranom a támadás elől, ám a csata még nem ért véget: jobbnak tartottam hát egy új pózt felvenni. Visszatettem a kardomat az oldalamra, a tokjába, majd terpeszbe álltam, enyhén berogyasztott térdekkel. Kicsit előhúztam a kardomat, de oda se kellett nézzek, hogy tudjam: ez lesz a megfelelő. Hallottam is egy fura hangot, mintha egy lézer feltöltődött volna. Mikor a vaddisznó újra elindult felém és már a közelemben volt, előrántottam a kéken fénylő kardot, mintegy kettéhasítva vele az állatot.
Szét is robbant darabjaira, én pedig nem gondoltam volna, hogy ilyen jó érzés lesz végre harcolni.
- No, milyen voltam? - vigyorodtam el Chan felé.

//Jay//

-Nyu -mosolygok a fejpaskolás nyomán. Nem is tudom, mikor kaptam már utoljára ilyesmit, és hosszú idő után nagyon jólesik. Kicsit le is csillapítja a tomboló adrenalint, ami végülis jó, így tisztábban látok mindent. ÁK irigylően nyávog egyet, de miután Jay elindul, leülök a fűbe, az ölembe veszem és simogatom kicsit ezt a kény-dögöt - amit jókedvű dorombolással fogad.
Mikor a fegyver csak nem akart felfényleni, elkezdtem aggódni és már készültem rá, hogy közbeavatkozzam. Végül visszafogtam magam. Majd ha másodszorra-harmadszorra sem sikerül, akkor közbelépek, de az is lehet, hogy csak az ő speciális képességének van köze a dologhoz. Yuichi kardja elvégre különböző színekben pompázik egyenlőre még ismeretlen okból kifolyólag, lehet, Jay-e még az ellentétet adják vissza. Nem gond,végülis, hisz ügyesen elugrik a gyesznó elől, és láthatólag sebződni sem sebződött. Ezek a mobok úgyse valami ügyesek, inkább azon lepődtem volna meg, ha betalál.
Feszülten figyelem a következő kört, Álom pedig mintha nem törődne semmivel, tovább kényeskedik az ölemben. Na, csak felfénylik az a kard, akkor valami más gebasz lehetett az imént, bár elkezd hajtani a kíváncsiság, hogy neki mi lehet a speciális képessége. Áh, végülis, van elég időnk megtudni azt is, lehet, nem is tudja, létezik ilyesmi a játékban. Mikor a disznó újabb pixeldarabokra esik, tapsolni kezdek, petem pedig érdeklődön pislog fel az immár véget ért csata helyszíne felé.
-Bravó, bravó! -dícsérem első sikeréért; vagy legalábbis élesben elsőért. -Még egy-két ilyen és menni fog, mint a karikacsapás. Mikor én tanultam, még egy nagyobb szintű mob is idetévedt valahogyan; már ha nem direkt a mentorunk hozta elő; és azt is leütöttük egy kis csapatjátékkal. Nem olyan nehéz ez a játék, mint amilyennek látszik, de a gyakorlás fél egészség.
Levakarom ÁKt az ölemről és feltápászkodom a földről. -Úgyis sokat fogsz még egyedül is gyakorolni itt, és nem kell félteni se, szóval menjünk a következő leckére, jó? -kérdezem, megvárom, amíg Jay rábólint, majd folytatom. -A switchet nekem is sok időbe telt megtanulni meg megérteni, szóval legyen az. Például Álom veszélybe kerül, mert már pirosban az élete, a mob pedig ráakaszkodott, mint kisgyerek a nyalókára. Elkiáltom magam, hogy switch és hogy Álomkelő, mire a mob felém fordul és engem támad, Álom pedig így már könnyebben tudja megkarmolni zavaró tényező nélkül. Csináljunk ezzel is egy próbakört, hogy lásd a működését, vagy így is érted?

/Peter & Parvulus/

*Végre valaki megértette, és végre valaki már képes volt hozzá beszélni. Nem csak egy kislányhoz, akit meg kellett védeni, akit gyámolítani kellett. Ez a sárkány talán valamit lát benne, amit az emberek nem képesek észrevenni. Talán ahogy ő képes magát közelebb érezni az állatokhoz, úgy az állatok is képesek lehetnek ezt megtenni… csak fordítva.
Mélyen a sárkány szemébe néz. Az emberekkel ritkán bánik így, mert fél attól, hogy meglátja a szemükben az igazságot, azt az igazságot, amelyet nem hajlandóak neki elmondani, egyszerűen azért, mert könnyebbnek érzik a hazugságot. Mind maguknak, mind neki. Azb állatok, és különösen ez a sárkány azonban mások. Elvette a virágot, és forgatni kezdte ujjai között, vigyázva arra, hogy nehogy véletlenül elejtse. Miután minden oldalról megnézte felállt, és blúzának zsebébe tűzte a jégszobrot.*
-Nem fenyegetés, hanem zsarolás.
*Timidust a kezei között tartva indult meg, és igyekezett tartani a lépést a sárkánnyal, hogy végig mellette tudjon haladni.*
-Ha én magára hagynám Timidust, nem várnám, hogy megbocsájtson nekem. Talán vissza sem tudnék menni, mert nem mernék a szemébe nézni. Nagy butaság volt az, amit… *kis szünetet tart* apud csinált, de hallgatott a lelkiismeretére, és végül jól döntött. Pont mint a mesékben.
*Ez az utolsó mondat inkább Peternek szólt, válaszul a mesék ellen felhozott érveire.*
-Nem tudom, hogy okosabb vagyok-e mint Peter, de abban biztos vagyok, hogy te okosabb vagy mindkettőnknél. Azt mondtam, hogy csak Timidus miatt tartok veletek. *halkan felkuncogott*
-Most azt is mondom, hogy Timidus miatt, és miattad, Hisame. Remélem, hogy Timidus nemsokára ugyanúgy fog tudni majd beszélni, mint te… addig is azonban szeretném, ha fordítanál… sőt… meg szeretném tanulni a nyelveteket, hogy a lehető legjobban megérthessem Timidust.
*A mellettük gyalogló Peterről már tudomást sem vett, és úgy beszélt, olyan vidáman és izgatottan csevegett a sárkánnyal, ahogy nagyon régóta nem tette… talán egészen azok óta a szörnyű események óta nem. Persze Timidussal is beszélgetett, de az egy picit egyoldalú volt… egészen mostanáig.*
~Vajon mit tud elmondani nekem Timidus? Remélem ugyanúgy szeret, mint én őt… és én soha, de soha nem fogom magára hagyni… ez biztos.~
*Letekintett az ölében kuporgó sárkányra, és kicsit megszorongatta, mire Timidus elégedett, doromboló morgással felelt.*

//Möraja//

Miután a disznó szétrobbant és Chan felé fordultam, eltettem a kardom és csak vigyorogtam, mint a vadalma. A hirtelen tapsolásra viszont megijedtem, a rövidke harcba túlságosan belemerültem. Hát, mindig ez van: ha valamire túlságosan figyelek, akkor kívülre se kép se hang.
A dicséretnek örülök, el is pirulok kissé, halkan motyogva megköszönöm, mintha valami kisfiú volnék, aki előszőr kötötte be jól a cipőjét, vagy ilyesmi. De akkor is jól esik.
-Igen, jó lenne még gyakorolni párat ezeken a disznókon majd veled is, meg egyedül is, nehogy valami kellemetlen meglepetés érjen egy élesebb csatában. Nem kellene halálos sebet beszerezni egy harcban se. Én is szívesen kipróbálnám magam egy erősebb mob ellen, na persze csak akkor, ha nincs túl nagy kockázat benne - aggodalmaskodom kissé.
Tényleg nem olyan nehéz. Sőt. Izgalmas. Az adrenalinszintem jó nagyot ugrott, úgy érzem, mintha tüzet tudnék köpni.
-Rendben, jöhet a következő lecke- válaszolok a kérdésére és próbálok megnyugodni. Míg végighallgatom figyelmesen, amit mond, elgondolom pontosan, hogy is működhet ez. Elmondása alapján könnyedén le lehet szedni valakiről egy vadat, ha támadja őt. Na, ennek örülök, legalább van lehetőség ilyesmire is. Részletes magyarázásának köszönhetően egyszerűnek tűnik ez is.
"-Csináljunk ezzel is egy próbakört, hogy lásd a működését, vagy így is érted?"
-Annyira tudatlan vagyok a játékkal kapcsolatban, bár úgy érzem, hogy a switchet valamelyest értem, de tehetünk egy próbakört is, ha saját testemen tapasztalom meg, mégis jobban megértem. Ez a switch egyébként milyen távolságból működik? És csak egyenkénti mobokra vagy tömegesekre is érvényes?- kíváncsiskodom, majd odasétálok Chan mellé és megsimogatom a karját.
Mindeközben a legyőzött vaddisznó kicsit távolabb respawnolt, "békésen" legelészve a mezőn.

//Jay//

Jay kérdéseire elgondolkodom, aztán vállat vonok. Legutóbb nem merült fel ilyen kérdés, és ha mégis, akkor már nem emlékszem rá. -Nem tudom a távolságot, de csatán belül biztosan működik, ha jól használod. Majd megkérdezem valamelyik nagyobb játékost később, vagy írok Kyuushironak, ha felmerülne még több kérdés, amit nem tudok. Tömegesen meg... ebben sem vagyok biztos, én arra tippelek, hogy igen. De ha bossharcra is kerülünk, akkor is csak egy boss lesz. -mosolygok. Húha, mentornak lenni nehezebb, mint gondoltam, de talán csak ezért, mert szerintem ehhez még én is túl kezdő vagyok, hogy felkaroljak valakit. Sebaj. Majd mi ketten együtt megtanulunk mindent, én most úgyis csak az alapokat fogom tudni átadni, amivel túlélheti.
Körbenézek, hogy a switchet hogyan gyakorolhatnánk rendesen. Egy disznó elég gyenge lenne ahhoz, hogy bajunk ne essen, de vajon merjek egyszerre kettőt felingerelni most? Alternatívaként bemehetünk az erdőbe is pókor keresni, azoknak ugyanannyi az élete, de picit erősebbek. Mondjuk még mindig nem érzem magam elég erősnek ahhoz, hogy pókokat öljek. Nem akarom bántani őket. Egy majmot viszont nem szívesen keresnék, az nekünk is Yuichivel nagy feladat volt, és Kyuushiro felügyelt minket, hogy ne legyen baj, csak én Jay viszont a végén még otthagyjuk rajta a fogunkat.
-Na, akkor... -kezdem. -Nekimegyek annak a disznónak, én csak az élete felét tudom leszedni. Majd ugrálok előle, és ha készen vagy, vagy elvétem az ugrást, kiáltsd azt, hogy 'switch' és 'Chancery'. A disznó rád fog figyelni és üsd le, fél élettel nem lesz nehéz
Persze egy gyors puszi után neki is indulok, Álomkelőt most hátraparancsolom. A Késem felveszi az enyhén rózsaszínes izzást, a disznó pedig sikeresen észrevesz. Úgyis olyan buták ezek az algoritmusok, hogy nem csoda. Még jó, hogy ez a terep jóformán kifogyhatatlan, ha sok dolog nem is jár érte.
Mikor a disznó rohamozni kezd, enyhe terpeszbe állok, és ahogy szoktam, elugrok a megfelelő pillanatban, a késsel végighasítva az oldalát. A disznó élete pont eléri a sárga zóna határát, de még zöld, ellenben egy kardforgatónak már a könnyűnél is könnyebb így leölni.

//Möraja//

Ismét figyelmesen végighallgattam, amit mondott, de kicsit el is gondolkoztam közben: vajon milyenek lehetnek a bossok elleni harc ebben a világban? Kíváncsi lennék, hozzánk képest milyen erős akárcsak az első szint főellensége, vagy akár a kazamatája..már ha van neki. Túl keveset tudok a SAO-ról, rengeteget kell még tanuljak róla. Kazamaták, skillek, fegyverek, páncélok, céhek.. najó, jobb is, ha nem gondolok bele, milyen kezdő is vagyok én itt.

-Rendben, köszönöm, majd ha megtudtál valami újat, légyszíves szólj nekem is róla. Minden infó hozzásegíthet ahhoz, hogy túléljünk itt... - szóltam kissé komoran. Ekkor kissé máshogy hallottam a hangokat körülöttünk. Biztos még az előző harcból eredő adrenalin folyik az ereimben. Mindegy is, koncentráljunk inkább a következőre!

-Oké, tehát switch és Chancery, értettem. Kezdhetjük! - mosolyodtam el, majd kaptam egy gyors puszit, ami megint csak jól esett, még ha meglepetten ért is kicsit.

Ezek után végignéztem, ahogy Chan egy vadmalac elé sétált, kése felizzott és ügyesen félreugrott, majd belevágott a disznaja oldalába. Az akció közben azonban nem vettem észre a mögöttem álló mobot, amely készen állt a rohamra. Pont ekkor kiáltottam el magam: - Switch, Chancery!

És az első számú disznó valóban felém fordult, mire elkezdtem rohanni felé, elővettem a már kéken világító kardomat és kettéhasítottam a fejét vele. Ugyanebben a pillanatban a hátam mögött lévő utolért és megpróbált hátulról felöklelni, de megéreztem valahogy: félreugrottam én is, centikkel kerülve el a becsapódást, ám az ugrás következtében el is estem.
-Vigyázz! - Próbáltam figyelmeztetni Chant, ha még nem vette észre az alattomosan támadó vadröffencset.

//Jay//

Örömmel hallom, ahogy tisztán kiejtette a parancsot, a rendszer pedig engedelmeskedik, a disznó Jay felé fordul. Viszont az, hogy egy második disznó is elkezdte rohamozni, már megrémített.
-Jay! -kiáltottam fel, hogy figyelmeztessem. Vajon hogy kerülhetett ide az a másik? Ezek a disznók nem olyan aggresszívak... talán túl közel botladozott, vagy nemrég materializálódott újra túl közel hozzá, esetleg egy kisebb bug. Akármi is legyen, az újabb döbbenet nem marad el annak láttán, milyen akrobatikusan ugrik el a támadó gyesznó elől. Ez meg hogy csinálta?
Mikor ő figyelmeztet engem, picit elmosolyodom. Ugyan, nyugi, nincs itt semmi baj, ahogy elnézem. Álomkelő ugyanis nem volt túl messze Jaytől; egy szürke villanás, a disznó élete lecsuklik, kicsit felpüffed a vadállat, majd pixeleire hullik, a macska pedig mintha mi sem történt volna, a mancsát nyalogatva üldögél az elesett Jay mellett, majd felnéz rá, mintha azt kérdezné: "Mit bámulsz?"
-Jól vagy? -lépek én is a süldő pároshoz, de a kérdés természetesen Jaynek szól. -Nem semmi, amit az előbb műveltél. Jelzi a rendszer, ha hátulról támadnak? -kérdezem, mondjuk más lehetőséget nem is tudok elképzelni. Logikusnak logikus lenne, de a SAO nem egy szokványos MMO. Ez a valóság egy igen extrém újraalkotása, és olyan, mint a rózsa. Szép, de a tüskéiben méreg rejlik.
-Oh, és apropó, mielőtt elfelejtem. -nyitom meg egy mozdulattal a menüsort és kezdek kutakodni benne. -Így mostantól tudni fogjuk egymásról, merre jár, és könnyebben kapcsolatba léphetünk. -no, megtaláltam, és már küldöm is a barát-felkérést a fiúnak. -Izé... és most...? -kezdem csavargatni az egyik hajtincsem, töprengve, hogy mit mutathatnék még itt helyben. Mi hogy is tanultunk...? Volt az alap, aztán a switch, aztán a majom, és asszem ennyi. Viszont az biztos, hogy hagyom egy-két napig gyakorolni, aztán kihívom párbajra, nem fog menekülni, hihihi.

Yuichi

Szép idő, szép hely, kellemes társaság. Ennél jobbcsak akkor lehetne, ha otthon a valóságba valamilyen erdei túrán lennénk, és nem kockáztatnánk minden pillanatban az életünket. Baktattam szépen lassan előre és közben hallgattam Yuichi válaszait.
Több kijelentésén is éreztem, hogy ismét nem vagyok egyedül. Az egyik az az volt, hogy ő is szereti a "múltat", bár az ő szeretete egészen más formában nyilvánul meg. Ő a kardokat szereti én meg a könyveket. Mind a kettő elavultnak mondható lassan, ahogy a technika halad ez nem is csoda. Kicsit szomorú is ez, de mit lehet tenni? A technnikát nem lehet megállítani.
A másik dolog Kyuushiro emlegetése. Én is vele párbajoztam, illetve találkoztam legelőször ebben a pokolban.
-A múltat én is szeretem, és Kyuushirot én is ismerem. Párbajoztam már én is vele, bár akkor még alapszinten voltunk mind a ketten. Akkor is elvert, most meg pláne. Azt se tudom pontosan hanyas szinten van...- tűnödtem el séta közben. Sajnos nem figyeltem és lándzsám beakadt egy fába és egy szép nagy zuhanórepülést hajtottam végre.
Nem volt idegen ez az értés vagy mozzanat, de nem is volt olyan mint a valóságba. Bár nem éreztem fájdalmat, de ez más volt. Ottho is sokat estem főleg a lépcsőn, de akkoris csak felálltam és mentem tovább.
Amikor felálltam körbenéztem. Ismeretlen volt a táj.
-Te tudod merre vagyunk?- poroltam le magamat kérdésem közbe.

//Bocsi! Legközelebb gyorsabb leszek. Mostmár vége a viszgának.

// Semmi baj Yuichi megvár, a vizsga meg nem olyan féle. //


Nio

- Te is a múlt fegyvereit szereted, vagy mást? – hagytam neki időt válaszára. Lehet ez volt a baj, láttam, ahogy elesik, hiába ugrottam elkapni nem értem el, ha mellette sétálok biztosan sikerült volna, átkoztam el magam. Kezem-nyújtottam, hogy felsegítsem, de látszólag nem volt szüksége segítségre, könnyedén felállt, lándzsáját is magához vette. Felnéztem minden pillanatban karcolja a lombozatot és kicsivel előttünk ugyan ritkulnak a fák, de mintha egyre alacsonyabban lenne a lombkorona.
- Jól vagy? Nem esett bajod? –érdeklődtem.
- Nem tudom hol lehetünk, megnézem a térképen, de szerintem ez nálam ismeretlen terület lesz – feleltem kérdésére és közben megnéztem a térképem, és nyugtáztam jó volt a sejtésem. – Így van nálam ez egy ismeretlen terület, viszont a közelben van egy pont ahol már jártam, de az sűrű erdő emlékeim szerint. Itt mintha kicsit ritkulna előttünk, haladjunk kicsit előrébb. És az ér folyása is mintha erősebb lenne, legalábbis úgy hallom. Szerinted? - hadartam el nem tudtam mit tenni, a nyelvem csak úgy pörgött. Közben mosolyogtam rá és immáron mellette sétáltam, ha beakadna lándzsájával és elesne, könnyebben elkaphassam. Valószínűleg nem fájhatott neki, hisz fájdalom érzet nincs jelen a játékban. De a sérülések akár lehetnek komolyak is. Életerő csíkja nem moccant meg, úgy tűnik nincs baj. Pár lépést még megtettem, és furcsa kiszögellés látszódott a fák alatt.
- Az ott mintha egy szirt lenne? Nézd Nio, szerinted? – szemem és ujjam megragadott a látványon. Az árnyékos erdő és a levelek között táncoló napfénye az enyhe szellővel, most ragyogó napsütésbe váltott előttünk. Az ér immáron csobog, és nem is akárhogy mintha egy vízesés lenne vagy forrás. Látni még nem láttam, mert visszafordultam Nio felé. Reméltem érdekelni fogja őt is. Beindult a felfedezés vágyam, ami már megállíthatatlanul, felpörgetett adrenalinnal.

Nio

 

Niji második felvonás, gondoltam. A fentről jövő három farkasból már kettő Niot támadta, míg a másik kettő engem. Ahogy látom Nio szépen kitalálta hol lesz alacsonyabb és tudja jobban mozgatni fegyverét, így ha nem hallok felőle kiáltást, rábízhatom a farkasokat. De itt van előttem ez a kettő, jelentősen belekarcoltak a páncélpontjaimba. De még lényeg isérülést nem szenvedtem el, na mármost ha végetek dögök, akkor is megnézem honnan jöttetek. Világ életemben szerettem a farkaskutyákat, és a farkasokat, de ezek valahogy másfélék voltak, semmi nem volt bennük, ami vonzó lenne, bundájuk, büdös, kék szemük haláluk előtt átvált pirosba és Kayaba minden bizonnyal úgy gondolta ők valaminek az előfutárai, valami nagyobbnak. Miken gondolkodom én, tűnődtem el, miközben rám morgott a farkas. Első vágásom után kihunyt kardom fénye következő vágást, a másik farkas védte fogsorával, és újra belém martak. Dühös lettem rájuk. A kardom kigyulladt újra vörös fényében, most végetek, az előbbi farkasnak mozdulni nem volt ideje, ahogy hátán belevágtam a kardom, az úgy szelte ketté, mint kés a vajat. Próbáltam volna belecsapni a másik farkasba, de ez nem sikerült, könnyedén kitért előle. Kezdtem kifáradni úgy éreztem. Odatekintettem Niora, vajon jól látom ő már végzett mindkettővel? Homályos látásom nem engedte hogy tisztán lássak, de ordas ellenfelem felébresztett két harapással a combomon. Odakaptam kezem, de nem fájt. Mindig ez a felettébb fura érzés, hogy nincs, kiakarok jutni újra fájdalmat akarok érezni, nem csak a szívemben, a testemben is. A farkas pofája felé szúrtam kicsit lecsúszott az irányzott szúrás de így is alig állt meg életereje, a piros csík legalján. Na még egy vágás, mielőtt beért volna ismét a matt penge a farkas koponyájába, még csuklómra rákapott. És ezzel páncélpontjaim egy híján felemésztették. Végeztem végre, Pillantok Nio-ra vajon ő, hogy áll. Mosolyog, akkor biztosan jól, egy kissé vizes lett, vajon milyen harca volt? Sétálok oda hozzá.
- Jól láttam hamarabb végeztél? És milyen volt ez a kis mozgás? - tekintetem lejjebb vándorolt egészen a lábáig és megjegyeztem, kacéran - nem, tán úsztál is? - mosolyom számszélén, furán villant, határbeli tájszólásom pedig furán csenghetett számból. Amikor visszatér, a jó kedvem nem figyelek ilyen dolgokra, sajnos.

/Möraja/

Az esés után mást se láttam, csak azt, hogy a disznó, amely hátbatámadott, hirtelen felrobban és apró darabokra esik, ÁK támadása következtében.
Szép lassan feltápászkodtam, akkor érkezett a kérdés:
-"Jól vagy?"...- aztán a dícséret, majd egy kérdés, amire még magam se tudom talán a választ, el is gondolkodtat, próbálok visszaemlékezni, hátha jelzett valami. De semmi. Se egy piros csík, se egy felkiáltójel, semmi. Csak az a furcsa érzés, mintha közeledne valami...
-Persze, semmi bajom az ijedtségen kívül..nagyon meglepett ez a vadröffencs. Viszont ÁK szépen elintézte, örülök, hogy ilyen társad van- mosolyodom el.
-Egyébként nem, nekem nem jelzi a rendszer, ha hátulról támadnak, egyszerűen csak...megéreztem. Nem igazán értem, hogy miként történt ez, de megtörtént. Ki tudja, lehet hogy csak gyorsak a reflexeim. Bár, az az igazság... - gondolkodom megint el magamban mélyen. Egyszer már megtörtént ez, egy zsúfolt utcán, akkor egy ember jött majdnem nekem, de akkor is félreugrottam. Lehet, hogy ez valami képesség? Megérezném, ha hátulról akarnak támadni?
-Nem is tudom, hogy mondjam, de... vannak itt a játékban speciális képességek? - teszem fel a kérdést, ami most a fejemben tombol. Miért is ne lehetne? Ebben a világban már tényleg mindent el tudok képzelni.

Egy pittyenés, egy felkiáltójel és már jön is a barát-meghívás, melyet minden vonakodás nélkül elfogadok. Legalább mostmár könnyebben megtalálhatjuk egymást, hogyha messze járunk a másiktól.

-Hát...ötletem nagyon nincs..viszont egy kérdésem lenne. Veled maradhatok mostantól? Persze, ha kell, nyugodtan mehetsz bárhová, nem magamhoz láncolni akarlak, csak szeretnék melletted lenni, ha már egymásra találtunk újra..- sétálok kicsit közelebb hozzá, mélyen a szemébe nézve. Remélem, nem kell újra elválnunk egymástól hat hónapra.

//Jay//

-Persze, vannak. -bólintok a kérdés hallatán, és elgondolkozom. Valóban, odakint a valóságban is Jay előérzetei félelmetesen pontosak voltak az esetek többségében, pont ezért mindig szólt, ha valami rosszat érzett és jobban vigyáztam magamra. Általában nem történt semmi, de mindig hallgattam rá, hisz sosem lehetett tudni, csak a vakszerencse vagy az óvatosságom mentett-e meg. Ugyanez igaz volt arra is, ha egy figyelmetlen autós robogott át a zebrán, miután elindultunk, vagy ha egyszerűen elbambultam. -Majd derítsük ki, hogy működik, ha tényleg az. Amúgy mindenkinek van, és elég sokszínűek, egyszer egy listát is megpróbáltam összeszedni róluk, de túl macerás, a frontharcosok meg úgyis túl messze vannak ahhoz, hogy elérjem őket. -nézek az ég felé és újból eldöbbenek azon, hogy még 99 szint van fölöttünk a digitális égen túl. Hihetetlen és bámulatos ez a játék.
-Én például tüzet tudok gyújtani. Sebzésre alkalmatlan, de egyszer már majdnem nyertem vele párbajt. Pirokinézisnek neveztem el.
Álomkelő nagyot ásít, majd elkezd egy digi-pillangót kergetni puszta szórakozásból. Úgy tűnik, észlelte, hogy ma már több mobolás nem lesz, így elfoglalja magát.
Elmosolyodom a következő kérdés hallatán, és szinte érzem, ahogy csokiként olvadozik a szívem tőle. Bár hamar lesütöm a szemem és inkább hozzá bújok - nem vagyok a szemkontaktus mestere, akárkiről is legyen szó, de ezt úgyis tudja rólam -, de rettentő mód örülök, még ha kicsit ostoba is a gondolat, hogy innentől kezdve külön legyünk akár egy pillanatra is. Én legalábbis nem szeretnék, még a fejlődés érdekében levő fogadalmamat is felrúgnám, ha ehhez az kéne, hogy mellette maradhassak.
-Persze, hogy együtt maradhatunk. Illetve... -gondolkozom el. Az nemrég késznek nyilvánított céhházban még nem rendeztem be magamnak szobát, hisz előbb a fa körüli részt akartam rendbe tenni és visszaszolgáltatni a rendszer természetének, ám azt kétlem, hogy Jay, mint kívülálló, beléphet-e. Habár mint vendég, talán igen. -Most még itt lakom az erdőben, de hamarosan lesz egy külön szobám. Viszont oda nem tudom, bejöhetsz-e. Erről meg kell majd kérdezzem előbb a főnököt. -mutogatok a nevem mellett viruló, pajzsos-mancsos céhlogóra. -De ahogy eddig megismertem Petert és Hisamet, nem lesz sok akadálya. -nézegetem Jay neve körül a levegőt, de nem látok céhlogót, ezek szerint ő még semminek sem a tagja. De az invitálást egyenlőre hanyagolom. Ismerem őt, tudom, hogy idegenek közé nem szívesen csatlakozik, így hagyom, előbb had bontakozzon ki előtte ez az új világ, amennyire csak lehet, és persze szabadon dönt, hogy merre indul.

//Möraja//
Meglepett a speciális képességem, fogalmam sem volt, hogy ilyen van.
-Hmm, rendben..de hogy lehetne ezt kideríteni? Illetve még valami: hogy tudtam használni, ha nem is tudtam róla?- érdeklődöm. Mindenkinek van speciális képessége ezek szerint, lehet aktív és passzív is? Érdeles-
-Tűzgyújtás? Na az szép - mosolyodom el. - Erre nem lehet esetleg megtanítani a másikat?

Tudtam, hogy nem fogja bírni a szemezést, szinte vártam, hogy mikor fordul el, hisz ismerem már, mint a tenyeremet. Talán ezért is figyeltem, mert tudtam, hogy vagy közelebb jön és megölel, vagy leül, vagy ilyesmi. A bújás jól esik, szorosan ölelem is mellette, pár puszit nyomva a buksijára.
Örülök, mikor azt mondja, hogy együtt maradhatunk, bár kicsit el is szontyolódom a klánbelépése hallatán, de próbálom leplezni, gratulálok neki. Eddig teljesen egyedül voltam, ha már vele lehetek, nekem az is elég, nem szeretnék másokhoz belépni. Egyenlőre.
-Nos, nekem az erdő is jó, csak melletted legyek. Maximum odakötözünk még pár faágat, vagy nem tudom, magasan vagy-e, avagy sem. Majd megmutatod.
-A klánbelépésemmel kapcsolatban pedig bocsánat: szívesen belépnék, de addig, amíg személyesen nem találkoztam az illetőkkel, inkább hanyagolnám. Nem akarok se zavarni, se másokat kitúrni, akik tapasztaltabbak és sokkal ügyesebbek is nálam. Inkább várok. Majd talán, ha magasabb szintű leszek, akkor, de addig úgyis csak hátráltatnám őket. 
Közben megnéztem a neve mellett a teret és láttam egy logót. Szóval ez a céh jele.
-Tényleg, hogy is hívják a klán nevét, ahova csatlakoztál? - kérdezősködöm.
Időközben elkezdett a nap lenyugodni, lassan talán érdemes lenne fedezékbe húzódnunk, nincs sok kedvem a pusztán tölteni az éjszakát, veszélyes lehet.

//Jay//
-Vannak passzívak, vagyis folyamatosan aktívak. Álomkelő Reflex-e is olyan. Ha a körülmények adottak, akkor automatikusan visszatámad a sebzés egy részével -mivel szerintem a "körülmények adottak" kifejezés is új lehet neki, előhozom a tanárnéni-énemet. -Csatában ha az ellenfélnek duplaannyi vagy annál több speciális pontja van, mint neked, akkor nem használhatod a képességed.
A kérdésére tagadón megrázom a fejem, de elnevetem magam. -Dehogyis. A különleges képesség csak a tied, senki másé. Azt hiszem, KayaBá rakta be ezt a funkciót, hogy színesítse a játékot.

A faág-odakötözős ötletésre is csak legyintek, bár a nevetés ezúttal elmarad. -Én beköltözöm a városba. Nemrég... hát, volt egy kis incidensem annál a fánál... szóval inkább belépek a védett zónába. -kicsit megdörzsölöm a nyakam, hogy elmulasszam a bizsergető érzést. Mintha az a valaki megint nekem szegezné a kését, pedig biztos vagyok benne, hogy nincs a közelben. Egy ideig kerestem, ki lehetett az, de nem jöttem rá, a kés alapján viszont elsősorban árnyharcosra tippelek, hisz mikor elmenekült, nem láttam vele pet-társat.
-Young Justice. -felelem Jay újabb kérdésére. -A Justice of League közeli szövetségese. A szinted miatt ne aggódj, én például a főnökön kívül nem láttam más magas szintű játékost, a többség pedig csak nemrég bújt elő a rejtekéből, mint mi. Ha egy céh tagja vagy, akkor, szintjétől függően, plusz tapasztalati pontot és aranyat kapsz a küldetéseid után, a közös bankból pedig azt veszel ki, amit szeretnél, felszerelést is beleértve, néhány boltban pedig árengedményt kapsz. Cserébe csak annyit kérnek, hogy viselkedj rendesen és vegyél részt a céh ügyeiben. Nálunk legalábbis, a többi leírását nem tanulmányoztam át végül, mivel itt szándékozok már maradni. -fejezem be.
Nagyot nyújtózom, Álomkelő hasonlóképp tesz, majd a fiú oldalán elindulok a Kezdetek Városa felé.
-Menjünk lassan, nem szeretnék kint maradni, mire leszáll az este. Keressünk valami olcsó fogadót mára, aztán majd meglátjuk a többit.
Hát, az már biztos, hogy kicsit megint csúsztatom a klánházba költözésem tervét. Nem gond, hisz berendezésre még mindig semmi ötletem, sosem voltam jó az ilyesmiben. Az is biztos, hogy hamar kell "meglátnunk azt a többit", mert egy fogadó, legyen akármilyen olcsó, elapasztja a pénztárcát hosszútávon. Jay-t viszont csak emiatt nem fogom a belépésre kényszeríteni, azt sem bánom, ha sosem csatlakozik. A lényeg, hogy végre megtaláltuk egymást, és mostantól vigyázunk a másikra.