[Küldetés] Betérő Az Imbolygó Hollandihoz

Véééégre! Megszabadultam tőlük! Mindenkitől! Ez kell nekem, egy nap teljes szabadság, amikor azt csinálok, amit akarok! Vagy kettő. Esetleg három. Vagy ameddig úgy érzem, szükségem van arra, hogy az összes terhemtől megszabadulva éljem a saját kis életemet. Nem hallgatok senkire, azt fogom tenni, amihez kedvem tartja és punktum! Komolyan, marhára fárasztó ez az egész farmolás meg a céhhel járó macerák, és én nem azért játszom, hogy lekössék minden szabad percemet. Élvezni akarom, hogy fiatal vagyok, szép vagyok, dögös vagyok, és hogy egy halálos játékban veszek részt akaratomon kívül Szóval szabadsááág! És hát hová is vezethetne az első utam, ha szórakozni akarok, ha nem egy buliba! Fogalmam sincs, hogy a fenébe került ide ez az Imbolygó Hollandi, vagy mi, de nagyon kapóra jött, az tuti. Pont egy ilyen féktelen mulatságra volt szükségem, biztos tele van a hely részeg pasikkal, akik mit nem adnának azért, hogy csak rájuk nézzek. De nem, ó nem! Én annál sokkal többet érek, mintsem hogy leálljak néhány alávaló tuskóval! Csak olyasvalakivel leszek halandó meghívatni magam, aki megfelel minden elvárásomnak. És ha nincs ilyen? Hát üsse kő, akkor csajokkal fogok bulizni
Az ajtó előtt azonban megtorpantam. Lehet, hogy most éppen le akarom dobni az összes terhet a vállamról, de ettől még valaki vagyok! Sőt, fogalmazhatok úgy is, hogy nem vagyok akárki! Persze, majd én magam fogom megérinteni és kinyitni ezt a mocskos ajtót, mi? Egy frászt! Szépen megvárom, amíg valakinek feltűnik, hogy egy menő csaj akar bemenni, és kitárja nekem ezt a... ezt az ajtót, vagy minek nevezzem. Türelmetlen toporgásom ha nehezen is, de meghozta az eredményét, egy perverz tekintetű, szakállas fickó lecsapott rám, csakhogy én csupán addig törődtem vele, amíg be nem jutottam a fogadóba. Nem túl szépen, de megköszöntem az udvariasságát, aztán olajra léptem, még csak arra sem volt érdemes, hogy két mondatot bájologjak vele. Bent azonban nem éppen az várt, amire számítottam, noha a konszolidáltabb forma sem zavart tulajdonképpen. Végtére is egy olyan rangos valaki, mint én, nem szórakozhat kulturálatlan körülmények között ˇ^ˇ
- Szépen is néznénk ki, ha asztal nélkül maradnék pont én! Ez a minimum, ami kijár fenséges személyemnek! - morrantam rá a személyzetre. Legalább a kiszolgálás valamelyest kielégítő, hiszen még oda is kísért az asztalhoz. Csak azt felejtette el, hogy egy hölgynek nem ártana kihúzni a széket, pedig tök alapvető. Csóváltam is a fejemet, mikor eszébe ötlött, hogy hoppá, és intézkedett, majdnem egy teljes percig álltam ott! Felháborító! Ahogy az is, hogy valami kölyök mellé ültettek le. Mi az, hogy nem kapok saját asztalt?! Írni fogok a panaszkönyvbe a következő ilyen gikszernél...
- Fogd be... Ha nem tetszik, nem is vagy idevaló és el lehet húzni. Mellesleg hahó, itt vagyok! - lengetem meg a kezemet előtte, hogy rám figyeljen, ha én beszélek hozzá. Vak ez a nyomi, vagy mi? Röhejes. Illik vagy sem, az asztalra könyököltem, és államat a kezemre támasztva figyeltem. Baromira ismerős volt az a szőke kislány, aki még itt ült mellettünk. Hegyes fülek... elf... és nem Rin.
- Tsubaki-chan! Rég láttalak! Mizújs? - vidultam fel egy csapásra - Fú, hány éves is vagy? A pasik ugye érdekelnek már? - folytattam abbéli reményemben, hogy majd együtt meghódítjuk ezt a helyet, bár olyan kis fiatalka volt még :/ Megnőhetett volna attól a cucctól, amitől átváltozott, így csak még gyerekesebb lett.
- Jah, bocs, megengedem, hogy Mirika-samának hívj Igen, én vagyok a híres céhvezető, aki végzett az első bossal - kaptam észbe, hogy az imént egy bemutatkozás is elhangzott a sráctól. Ez a legkevesebb, amit megérdemlek egy névtelen senkitől, nem haboztam rögtön az orra alá dörgölni, hogy heló, nem akárkivel ülsz az asztalnál, érezd magad megtisztelve. Keresztbe tettem a lábamat és finoman belekortyoltam az italomba, mielőtt esetleg Tsubaki-chan felboríthatná kapálózás közben. Bár ki tudja, talán csak a lábai akadnak folyton össze ._.

Mondhatom nagyon hozzáillő volt ehhez az epres löttyhöz a söröskorsó, nagyon produkálja magát ez a hely, hogy különlegesnek számítson... No mindegy, nekem megfelelt, arra pont jó volt, hogy kirúgjak kicsit a hámból és elfeledjem az élet nagy problémáit erre a napra~ Mondjuk... nehéz lesz, ha idegesítő kis vakarcsok fognak mellettem parádézni menő, jóképű pasasok helyett, le kéne valahogy koptatnom ezt a hidrogénezett hajú figurát.
- Pfff, ha egy cseppet is érdekelnél, már rég elcsavartam volna a fejed, lúzer Kisfiúkkal nem kezdek, és különben is, neked Mirika-SAMA, vili? - pöccintettem meg a srác homlokát lekezelően. Pattoghat itt össze-vissza egészen nyugodtan, lerítt róla ennyiből is, hogy kiféle-miféle. Különben is nekiállt zöldségeket beszélni, ki a rákot érdekel, hogy mi tetszik neki? Inkább a kiscsajjal törődtem, még ő is sokkal értelmesebb társaság volt. Különben is csak annyi rémlik róla, hogy folyton elbotlott a saját lábában, jobban lefoglalt az a sok idiótaság, ami körbevett minket.
- Na akkor pont jó korban vagy, 12 évesen voltam először szerelmes :3 Mármint az óvodáskori részt leszámítva. Amúgy nem, nem én foglaltam... héé! - fordultam hátra hirtelen, esküdni mernék, hogy valaki megbökte a vállamat, de nem volt ott senki. Wtf-arccal fordultam vissza, és az állapot fenn is maradt látva, hogy Tsubaki-chan mit produkál a székén. Egyáltalán hogy az istenbe kerültek a hátsója alá az evőeszközök? Teremtek, mint az alma a fán, vagy wut? Kezdett egyre furább lenni ez a hely, nem mintha eddig nem lett volna az! És mi a francért hoz négy tányért a pincér, amikor csak hárman vagyunk, tán ő is itt fog kajálni? Egyáltalán... hé, ki rendelt kaját?! Kezd ez nekem nagyon gyanús lenni... Ráadásul az egyik fickó a sarokban mintha figyelne minket azzal az arcmaszkos, fekete hacukával. Ott a sötétben azt hiszi nem látom, de az éjjellátásomat nem lehet átverni, mister amatőr ninja uraság
- Ne is törődj vele, bunkó pincérek mindenütt vannak. Te meg ne fogdosd a combom, hallod?! - próbáltam vigasztalni a lányt, de most meg ez a nyomi nem bírta ki, hogy lepattintottam. Tisztán éreztem, hogy végigsimít a lábamon egy kéz, azonban mikor megmozdítottam a lábamat, nem volt ott semmi. A szoknyámat éreztem volna...? Nem, tuti nem, kéz volt! Szúrós pillantással méregettem a srácot, de őszintének tűnt az értetlensége. Vagy csak baromi jó színész volt.
- Hmpf... Még szép, aki nem hallott rólunk az süket. Különben mit érdekel ez téged, baka? Azt csinálok, amit akarok! ˇ^ˇ - feleseltem vissza, komolyan idegesített már. Szerencsétlen Tsubaki is folyton ezt az oldalamat látja, de nem tehetek róla, hogy mindig felpiszkálnak >.> Ráadásul még ez a fasság is, mintha valami szellem lebegne körbe, és szórakozna velem. Most éppen a hajamon éreztem meg valamit, de mikor odakaptam, csak a levegőt szelte a kezem. Fúúúú -.-

Bakker, én tényleg egy kezet éreztem! Há' nem vagyok én hülye paramicsodás tuskó, hogy benézzek valami ilyesmit! A kéz az kéz a combomon, és nem szoknya, gereblye vagy söröskorsó! Be is verte a barom a fejét az asztalba, én meg egy isteneset csapok rá még úgy felülről is, hogy megugranak a poharak meg az evőeszközök az asztalon.
- Mit képzelsz magadról, kicsi huszár?! Anyádat fogdosd! - hallattam a hangomat, úgy bizony! Én aztán nem fogom szó nélkül hagyni eztet, nem vagyok egy nyápic köcsög, hogy befogjam a pofám és kushadjak, nem ám! Eskü komoly, ki fogom én díszíteni ennek a pincérnek meg a perverz baromnak a képét néhány mutatós kék-zöld folttal, ha még egyszer be mernek szólni nekem! Nem az asztalt fogom ám csapkodni, hanem az asztallal Mérgemben fogtam is magam, és felhajtottam a korsóból a maradék italt, majd lecsaptam a poharat az asztalra és megtöröltem a szám a kezemmel. Basszus, ez nem sör volt, akkor miért van söröskorsóban? Mi a franc volt ez, he? Képtelen hely!
- Beszóttá', köcsö'? - tettem le a tenyereimet szélesen az asztalra, és lassan fenyegetően felálltam a fehér hajú gyerekre bámulva. Eddig is egy nyomoronc fószer volt, de most még be is szólogat? Kezdett már nagyon elegem lenni a homi pofájából, ha ő is dekorálásra vágyik, szívesen megadom én neki! Fúúú, de nekem előbb ez az aljas kis törpebuzernyák kellett, mit vigyorog a kéjenc fejével?! Megkerültem az asztalt és megragadtam a krapek szakállát, annál fogva próbáltam felhúzni vagy legalább lerángatni a székről, hogy szembenézzen az én félelmetes 147 centimmel szemtől-szembe.
- Na most legyél nagyfiú, kicsirigó! Hány pofont kérsz, he? Úgy letörlöm én a vigyort a képedről, te disznó, hogy kirepülsz, mint fióka a fészekből, vágod?! - rángattam a fószert dühösen, még a vállaimat is megemeltem, hogy nagyobbnak és fenyegetőbbnek tűnjek. Na és ha ő a hely tulaja, az meg kit érdekel? Elégtételt veszek én a kislány nevében is rajta, csak maradjon nyugton!
- Ne örüjjé, veled is számolok még egytől tízig pofonokat, hidrogénfej! - fordultam oda a másikhoz, hogy azért olyan baromira nagy biztonságban ne érezze már magát attól még, hogy most mással foglalkozom. Nem felejtettem ám el, hogy tartozom neki, csak ne tartson ez a dolog itten most túl sokáig, mert akkor ki fog menni a fejemből. Sose voltam jó, hogy észben tartsam a dolgokat.

Hirtelen olyan fáradtnak éreztem magam, ahogy visszahuppantam a székbe. Furcsa ez a hely, és én is tök hülyén viselkedek valami miatt. Ha lenne mágia, azt mondanám hogy tuti valami bájolás alatt áll a csehó, de így legfeljebb csak az eperpürére gyanakodhatok, mint kiváltó ok, vagy csak tényleg simán hisztis vagyok ma, annyira elegem van és kell a gőz kieresztése. Nem nagyon tetszett, hogy Tsubaki-chan után ez a Ryner is bemászott az asztal alá, szóval maximálisan odafigyeltem, mit művel. Baromira nem örültem volna neki, ha a törpapa után kifogok még egy fogdosós vagy leskelődős perverz disznót, így is épp elég van belőlük széles e határon. Ez a srác meg kábé annyira érdekelt, mint a japán focibajnokság, szóval sansz nem volt rá, hogy majd flörtölgetek vele, marad a szigorúan összezárt láb és ha felém fordítja a fejét, fejbe rúgom és kész Én ma csak különleges pasikkal voltam hajlandó szóba állni, bár ez olyan tök esélytelennek tűnt, hisz minden férfi egyforma...
- Az igazi férfi ott kezdődik, hogy két fejjel magasabb nálam, és nem eggyel alacsonyabb. Tartsd meg a szatírkodásod Dzsungel Jane-nek - lőttem le a szakállától megfosztott hapsit. Még hogy muszklis és szőrös... ez a krapek max szőrös, de az nekem csak akkor jön be, hogy azt a szőrt hajnak hívják és hosszú *.* Vetettem egy lefitymáló tekintetet az igénytelen öregre, aztán megint megpróbáltam belemerülni ebbe a kajába, amitől igazából majd felfordult a gyomrom, ha ránéztem, szóval inkább csak az orromra és a nyelvemre hagyatkoztam.
- Tsubaki-chan, bocs az előbbiért... felcseszte az agyam ez a baromság... - kértem elnézést a kislánytól, majd felsóhajtottam és a hajam a fülem mögé sepertem. Kíváncsi voltam, mi lehet az a busás jutalom, amiről hadovált ez az alak, de inkább ráhagyom a többiekre a kérdezősködést, én hozzá se akarok szólni ehhez a kéjenc marhához, ha nem muszáj.
- Soha nem is lesz az, ahhoz hogy férfivá váljon, nem elég a jobb kezével randiznia - kommentáltam, nem bírtam ki, hogy be ne szóljak a hidrogénfejűnek. Tök gáz volt a szövege az imént, amit lenyomott az elfnek, ilyen dumával tuti nem fog sose semmit elérni. És talán nem pont egy gyerekkel kéne kezdenie Pedobear-san

Na hát ez kész :/ Kicsit megrángatom a nemlétező bajszát ennek a srácnak, erre nekem ugrik egy ilyen hosszú monológgal, képes kioktatni meg beszólni meg minden. Ennyire ne érezze már sértve magát csak mert egy picit megpiszkáltam! Eszem megáll, hogy kinyílt a csipája, abszolút rám tartozik hogy beszélek és viselkedek, ahogy én sem pofáztam még bele abba, hogy folyton mutogat. Férfiak... pardon, kisfiúk Villámló tekintetem végül sima szemforgatásba ment át.
- Ha nem tetszik, hogy nem vagyok egy finom, elegáns úri hölgy, nem muszáj egy levegőt szívni velem. Szerinted te mivel szolgáltál rá arra, hogy a jobbik oldalam mutassam, hm? - szegeztem neki a kérdést, majd a törppapa felé fordítottam a fejemet, aki lendületes öltözködésben volt éppen, vagyis még mindig. Lefitymáló tekintettel mértem végig, majd előredőltem és az asztalra támaszkodtam, kiemelve azt, amivel meg tudom cáfolni bizonyos szavait.
- Hát az tuti, hogy a szőrnek semmi köze a férfiassághoz. És elég nagylány vagyok már, ha nem tűnt volna fel, hogy el tudjak ilyesmit dönteni, kösz :/ - válaszoltam morogva a tulajnak, aztán úgy döntöttem, hogy ráhajrázok a kajámra és szépen befaltam anélkül, hogy nagyon ránéztem volna. Merthogy ízlett. Viszont asszem jobb, ha nem kérdem meg, mi volt ez, ilyenkor jönne az, hogy kiderül, valami tücskös-bogaras bigyó volt, ami alapból hányingerkeltő gondolatokat kelt az emberben.
Mire végeztem, a krapek is megtette ugyanezt. Csapdosni kezdte az asztalt, úgyhogy felnéztem rá, és ejj... Egész tűrhetően festett, végre nem valami koszos csövesnek, hanem egy étterem tulajdonosának. Rámeredtem a felkérést hallva, aztán szétnéztem. Nem volt lagymatag a hangulat, de valami nagyon hiányzott belőle. Sőt, elég sok dolog. Túl sznob volt az én ízlésemnek ez a hely, meg szerintem másoknak is. Itt kockák játszanak, nem újgazdag dilettánsok.
- Heee, feldobni? Ezt a helyet? - kérdeztem vissza, hogy aztán mesterkélt vigyor kerüljön az arcomra - Hát akkor, először is, zene. Nem ilyen tingli-tangli izék kellenek, ha hangulat kell, akkor valami dinamikus szóljon. Retró slágerek, pörgős tánczenék, diszkó diszkó parti parti, na! Ez egy! Aztán... pingvinek helyett kellenek lányok, a pasikat vonzzák a csinos pincér csajok, nem? - ránéztem Rynerre, nyilatkozzon, elvégre ő tartja magát férfinak itten - Ha már itt tartunk, lányoknak valami kedvezmény, mittomén, ingyen koktél vagy bármi, hogy jöjjenek és bevonzzák a pasikat is. Aztán, jaj, kaja! Tsubaki-chan, gyere velem :3 - pattantam fel, majd rákérdeztem a pincérnél, merre van a konyha meg az ilyesmik, és már terelgettem is arra a kislányt. Ryner most nem érdekelt, amíg mi távol vagyunk, szövegelhet ő is, esetleg átrendezheti a belteret, ha annyira rajong a képekért meg satöbbi.
A konyhában felöltöttem egy kötényt és utánanéztem, hogy az istenbe készítik ezeket a ronda ennivalókat. Nem voltam szakács, de főzni tudtam, muszáj volt megtanulnom. Lehet senki nem nézi ki belőlem, de ja, nem voltam ám olyan elveszett, ha egyedül maradtam, csak ha többedmagammal vagyok, akkor már minek dolgozzak én, ugye? Persze anyut muszáj volt így is ellátni =.=
- Tudsz segíteni nekem, ugye? :3 - mosolyogtam rá a kiscsajra, aztán jó kontár módjára bele is ártottam magam a séf munkájába, igaz csak annyiban, hogy valami normális külsőt kreáltam a kajának, amit éppen készített, merthogy ja, az is gagyi volt, mint amit mi kaptunk. Na nem csináltam ilyen virágmintákat meg stuff, csak simán emberi külseje lett, közben meg Tsubakit elküldtem átöltözni a személyzetis szobába, és amint végeztem, én is utána mentem.
- Bakker, ezen is picit alakítunk - jegyeztem meg a pincérlányok uniformisát látva, és a menürendszeremet segítségül hívva valamivel kihívóbbá dizájnoltam a sajátom. És mikor ezzel is végeztem, tovább rángattam magammal az elf kislányt, hogy kivigyük az elkészült ételt, vagyis a desszertet az asztalunkhoz. Nemtom addig Ryner mit működött össze, de bizony két tündéri pincérlányka érkezett meg a személyünkben, ami engem illet, még az aranyos mosolyomat is felvettem, miközben felszolgáltam az édességet.
- Na, ez milyen? Ugye meggyőzőbb? - kérdeztem, egyszerre célozva a pincérlányos témára, na meg a kaja külsejére. Bár nem kóstoltam, de ha tartja a színvonalat, akkor nem csak takarosan néz ki, hanem az íze is klafa lesz.