[Event] Kobold invázió - 5. szint felszabadítása

A megbeszélés rendben lezajlott, de a munka neheze csak ezután következett. Könnyű volt a szobor ötletét bedobni a közösbe, de kivitelezni már annál nehézkesebb volt. Az építmény megtervezése, és felépítése komoly munkát igényelt, de szerencsére sokan hozzátették a tudásukat így végül megvalósulhatott. Személy szerint nem sokat tettem hozzá, de Ayato a kezdetektől segédkezett az előkészületekben, így nem is nagyon volt rám szükség mostanáig, a döntő napig.
Ayatoval az oldalamon kényelmes tempóban lovagoltunk a kijelölt gyülekezési pont felé, mely még a koboldok állásaitól igencsak messze lett kijelölve a biztonság érdekében. Hinari üzenetére kicsit begyorsítottunk, ezzel lehagyva a csapatot, és hamarosan meg is pillantottuk az egymagában várakozó céhvezért. Remélhetőleg azért lesz még legalább egy-két vállalkozó szellemű aki velünk tart, mert bármennyire is bízom az erőmben, és Hinariéban, azért mégis egy bosst akarunk mi meggyilkolni, egy manapság nem túl barátságos város közepén. Kicsit talán el is gondolkoztam a dolog veszélyein, de visszakozni már késő lett volna, és amúgy sem vallana rám, hogy megszegjem a szavam. Így aztán tovább haladtunk, és már messziről intettem a lánynak. Pár pillanattal később pedig már el is értünk hozzá.
– Üdv. - köszöntem kisebb mosollyal, és Ayato is kimérten biccentett felé.
– Nézd csak meg a saját szemeiddel. - válaszolt az idomár, és a lovával ellépett Hinari elől. Én is megfordultam és úgy figyeltem a közeledő monstrumot. A kobold vezér szakasztott mása volt, helyenként tovább idealizálva a képét. Súlyemeléssel rendelkező játékosok egy csoportja vonszolta kötelekkel a négy nagy keréken guruló szobrot, és az egészet egyforma fényes páncélba bújtatott játékosok sorai fogták közre.
– Nem unatkoztál. - mondtam Ayatonak szélesedő mosollyal.
– Nem lehet hiba a tervben, ha győzni akarunk. - válaszolta némi büszkeséggel a hangjában. - Elvégre rendkívül fontosnak, és elismertnek kell magát éreznie ahhoz, hogy bekapja a csalit.
– Remélem igazad lesz, és megismerik a jelet. - pillantottam a kezében szorongatott, összecsavart, fehér lobogóra. - Nem szívesen égnék bent, mert valami kobold íjász tüzes nyílvesszőket zúdít a fejünkre.
– A bejuttatásotok legyen az én gondom. Ti csak arra figyeljetek, hogy a jelre előmásszatok és a lehető leggyorsabban mattot adjatok.
– Hányan leszünk odabent? - címeztem Hinarinak a következő kérdést, míg a közeledő szobrot figyeltem.