[Event] Kobold invázió - 15. szint

Kardom élesen csillant a napon, ahogy határozottan, szívemben mégis félelemmel haladtam előre, az embereket kerülgetve, akik a város biztonságos részei felé igyekeztek, hol futva, hol reményvesztetten nézegetve a mögöttük elterülő, széles erdő felé. Háború készült. A hír már rég körbejárta egész Aincradot, s most mind valósággá vált, amit a hírmondó és a plakátok terjesztettek, részint a JL közreműködésével. Hamarabb, mint vártam. Koboldok jelentek meg mindenhol, s én a tizenötös szint felé rohanva fogadtam a pm-eket, egyiket a másik után. „A felsőbb szinteket nem tudjuk tartani. Változó méretű seregek menetelnek a szinteken. A városokba nem tudnak bejutni, ám a további erősödés lehetetlenné vált. Harcba kell szállni velük, minél hamarabb.” Első lépésként az erőviszonyokat kellett felmérni, s miután hamar nyilvánvalóvá vált, hogy egy ilyen méretű mobtámadás globális visszaveréséhez kevesen vagyunk, választani kellett. A felsőbb szinteken a kiképzőtiszt ellenére is kevesebb volt az ember, így azokat voltunk kénytelenek hátrahagyni, de, hála a figyelmeztetésnek, a legtöbb játékost még így is sikerült kimenekíteni, mielőtt a fősereg és vezetője berendezkedett volna. Ezek után pedig, második lépésként, vissza kellett verni a hadakat, és megölni a főnököt. Ha megtaláljuk.
Összeszorított ajkakkal futottam keresztül egy kisebb tisztáson, jócskán magam mögött hagyva a többieket, megállva egy vaskos tölgy mellett, majd, kis hezitálás után felkúsztam rá, hogy messzebbre lássak. Nestor segítsége jól jött volna, s ő ajánlkozott is, de nem hagyhattam egyedül Alexet. Tudtam, hogy félt, és igaz a vitánk után úgy tűnt, meg tudtam őt győzni, ám a fiú hirtelensége jócskán adott okot aggodalomra még így is. Nestorral maga mellett viszont némileg nyugodtabban indultam el, s csak remélni tudtam, hogy viszontlátjuk még egymást. Elnéztem a mozgolódó levelek fölött, talpam alatt megnyikordult a szürkés faág.
- Nem túl sok, de elég – toppantam le a földre, Hoora narancssárga szemébe nézve, s miközben társaim helyzetét fürkésztem a minimapon, újabb üzenet érkezett. Ajkaimba haraptam. Ezt nem fogják tudni egyedül leverni. – Gyűjtsd össze a csapatot, de ne támadjatok még. Minden játékost menekítsetek ki, akit csak tudtok, s vonuljatok vissza, amíg a fősereg nem mutatja magát és nem jön segítség, vagy nem üzenek mást. Nekem máshol van dolgom – mondtam a férfinak, majd a magasba emeltem a teleportkristályomat.
- Solvik!
Hangom visszaverődött a fákról, s még utoljára láttam, ahogy Hoora elszántan bólint, majd megváltozott körülöttem a világ.

Nah akkor, ahogy a pm-ekben megbeszéltük, kari meg a többiek mennek át a 13as szintre, ezzel a szinttel meg majd a 2. hullámban foglalkozunk.