[Event] Kobold invázió - 11. szint

Napokkal ezelőtt röppentek fel az első hírek, hogy mobok szokatlanul nagy mennyiségben gyülekeznek. Másnap már elkezdtek kikerülni az első plakátok, újságcikkek a szokatlan jelenségről. Szokatlan szervezettséget és meghökkentően hatalmas tömegeket jelentettek. Ezrével gyülekeznek. Végül hadseregként indultak meg a szintek fővárosai felé. A játék történetében először, a játékosok kisebb fenyegetést jelentettek egymásra nézve, mint maga a játék. Éreztem, hogy az egyik legnagyobb horderejű esemény közepébe csöppentem, így ha akartam volna, sem igazán maradhattam volna ki ebből az egészből. Azonban eddig se néztem jó szemmel, hogy néhány ostoba mob beleköpjön a levesembe, és ezen a szokásomon továbbra sem változtatnék. Így hát itt vagyok én is a 11. szinten. Miért pont itt?
Nos régóta ez az a hely, amire az otthon fogalmát a legegyszerűbben rá lehet húzni, abból fakadóan, hogy átlagosan minden második éjszakámat az egyik helyi fogadóban töltöm. A másik ok pedig amiért ezt a helyet választottam, mert komoly harcra számítottam. Hiszen hol máshol lehetne nagyobb sereget összegyűjteni és elrejteni, mint egy olyan szinten, aminek 99%-át erdő és köd borítja? Tehát itt komolynak éreztem a fenyegetést. A másik szint amit talán félthettem volna, az első volt, hiszen gyakorlatilag itt van Aincrad szíve. Minden itt fut át. A kereskedelem, a játékos tömegek. Mind itt a legnagyobb. Az egyszerű ok amiért nem az első szintre mentem harcolni csupán az volt, hogy a Kezdetek városát egyszerűen bevehetetlennek tartottam. Lesznek ott elegen, hogy megőrizzék Aincrad szívét.
Ezekkel a gondolatokkal keltem fel és vágtam át a csendbe és ködbe burkolózó Taft városán. Néhány gyáva meghúzta magát a főtéri teleportkapu közelében, de a legtöbben kivonultak a város határaira, és a falakra, hogy bevárják a koboldok seregeit. A játékosok kisebb-nagyobb csapatokban gyülekeztek a főbb stratégiai pontokon a város körül, főleg a kapuk környékén állították fel a védelmi állásaikat, de a hosszabb falszakaszokra is jutottak őrszemek, és egy pár íjász. Tegnap összegyűltek a védők a főtéren, és közösen szervezték meg a védelmet. Alapvetően egyetértettem az elrendezéssel amit összehoztak, de egy javaslatot azért én is tettem, így most van pár kihegyezett karónk a falak és kapuk körül, hogy megtörjék a kobold seregek vonalait, és megnehezítsék a dolgukat, ha valami ostromgépet, (mondjuk faltörőkost) hoznak magukkal. Tapintani lehetett a feszültséget, hisz ilyesmi korábban még soha nem történt. Én is felmásztam az egyik kaputoronyba a város szélén, és onnan meresztettem a szemem a sűrűsödő ködbe. A kettes szintű látásom miatt vállaltam, hogy itt én fogom figyelni a mozgolódást. Egyelőre azonban semmi gyanúsat nem tapasztaltam. Megnyitottam a menümet és pötyögni kezdtem.

Kazuma írta:Üdv húgi.
Itt a 11-en egyelőre csend és nyugalom van, ha esetleg nálatok rosszabb a helyzet, akkor írj, és ott leszek amint tudok. Egyébként meg sok sikert.
Puszil: Kazu

Miután elküldtem Szophienak a kis helyzetjelentésem, ismét a környéket fürkésztem. Lent a kapu mellett egy nagyobb céh és még pár játékos gyülekezett.
– Kazuma! - kiáltott fel nekem az egyikük. - Látsz valamit?
– Eddig semmi. - kiabáltam vissza.
– Befutott az egyik felderítőnk, és azt mondja, hogy a város másik oldalán jön a koboldok főserege.
– Menjetek, de valaki maradjon még itt, nehogy meglepjenek minket! - a srác bólintott, majd a játékosok nagy részével elindult, hogy a városon átvágva segítsen a védőknek. Csak ketten maradtak a kapunál. Az ismeretlen céhlogóval rendelkező srác kicsit ismerősnek tűnt, talán már találkoztam vele valahol, de a vörös indikátoros lány már egyáltalán nem rémlett. Hozzájuk lépdeltem.
– Azt javaslom alakítsunk ki egy csapatot, hogy hatékonyabbak legyünk, ha itt is felbukkannak. - tanácsoltam nekik. - Ha valahogy átjutnak a falakon, akkor vállalom, hogy elsőnek vonom magamra a figyelmüket, de csak abban az esetben, ha cserébe pontosan követitek az utasításaimat. Ha ez így megfelel, akkor teszek róla, hogy mind túléljük, de ha nem, akkor nem fogom kockáztatni miattatok a pontjaimat, és mehettek ti előre. - tisztáztam nekik rögtön a helyzetet. Abban a pillanatban mozgolódást láttam a ködben.
– Jönnek. - figyelmeztettem őket, ha esetleg még nem látnák. - Úgy 50... nem 100-150-en lehetnek inkább. - próbáltam hunyorogva megsaccolni a számukat, de a köd miatt ez nem volt túl egyszerű. Figyeltem, hogy hoztak e magukkal ostromgépeket.
– Zárjuk be a kaput! - és már neki is ugrottam a gondolat megvalósításának. Ezután pedig, ha láttam a kapu áttörésére alkalmas eszközt, akkor javasoltam, hogy a kaput tartsuk, de ha nem volt ilyesmijük, akkor inkább azt indítványoztam, hogy a falakra másszunk fel, mert akkor valószínűleg ők is azzal próbálkoznak majd. Ezek után pedig nem volt már más dolgunk, mint bevárni őket. Az pedig, hogy az első betörő koboldokat ki fogja fogadni, csakis azon múlik, hogy a két mellettem álló védő hajlandó-e hallgatni a tapasztaltabbra.

Pontozás: (ha esetleg nem lenne időben beírva)
Élet: 24 =120HP
Fegyverkezelés: 41 +10 =51
Erő: 18 +16( +25 kés) =42 sebzés/ütés
Kitartás: 10 +20 =30
Gyorsaság: 40 +19 =59
Spec. Képesség: 8 +4 =12
Páncél: 40

//Ha Miu, és Danee beleegyezik, hogy Kazu vezesse őket, akkor nem változtatunk a kezdő sorrenden. Ha nem, akkor Kazu első körben a végére kerül.

Akkor ha jól látom, kezdhet Kazu. :3//

A srác neve rögtön beugrott, ahogy elkezdett méregetni, és találgatni. Összefontam a karjaimat - végül is nem hajt a tatár – és türelmesen vártam, míg leesik neki.
– Csak összejött. - morogtam a szemeimet forgatva, mikor megérkezett a helyes megfejtés. - És igen, azt mondtam álljunk össze. - és miután úgy láttam, nincs is ellenvetés, ezért rögtön küldtem is a felkérést. - Nem akarok a városban harcolni velük, ha előbb is megállíthatjuk őket. A karók, és a fal, elég jó védelmet nyújtanak, így ott könnyen feltarthatjuk őket. Ha viszont áttörnek, és szorul a hurok, akkor visszavonulunk a városba, és szétszórjuk őket, hogy könnyen elintézhessük a csapataikat. Nem túl bonyolult, de minden bizonnyal hatékony lesz. Nem sokat ér majd a létszámfölényük, ha mi leszünk jobb pozícióban. - magyaráztam el a stratégiánkat. Ezek után azon voltam, hogy bezárjuk a kaput, majd felmásztam a falra, hogy onnan figyeljem a közeledő csapatokat. Lassan, de biztosan közeledtek, és ahogy egyre jobban kikerültek a köd takarása alól, úgy tudtam a látásommal, egyre jobban felmérni őket.
– 150-en lehetnek nagyjából. - kezdtem hangosan kommentálni nekik is, amit látok. - Három csapatra oszlanak szét. Elég rendezetlenek, és nem tűnnek túl jól felfegyverzettnek. - mondtam, ahogy egyre több részletet láttam belőlük. Igazából semmivel sem tűntek különbnek, mint azok amiken első szintűként fejlődtem. Végül eldöntöttem magamban a kérdést.
– Várjatok itt. Míg vissza nem jövök, te vagy a főnök. - mutattam a Danee nevűre, de csak azért, mert nem tartottam tőle, hogy bármi balul ütne ki. Átlendültem a falon, és egy pillanatig egy kézzel tartva magam, lógtam a külső oldalán. Céloztam, majd elrugaszkodtam úgy, hogy még véletlenül se az egyik kihegyezett karón landoljak. A földre érve egy bukfenccel és hármas szintű akrobatikával tompítottam le az esést, majd felpattanva, és a késemet előrántva indultam meg a koboldok felé. Nem lenne szabad, hogy gondot okozzanak. A felszerelésük, a fegyelmük, a taktikájuk mind borzalmas. Azt hiszem nem ez a harc fogja meghozni nekem a dicsőséget, de ha adnak valami értékelhető lootot, akkor talán megéri a fáradtságot. Elértem az első sort, és úgy vágtam át rajtuk, mint kés a vajon, azaz inkább koboldon. Minden suhintásomtól egy kisebb csapatnyi kobold esett össze, még mielőtt rájöttek volna, hogy mi történik. Gyerekjáték volt, még céloznom se kellett, úgyis eltalálok valamit, ahogy esztelenül özönlenek felém. Egy perc se telt bele, és már a pixeleiknek sem volt nyoma, nemhogy a „seregnek”. Aktiváltam a harmadik képességemet, és holló alakban repültem vissza a falra, ahol aztán ki is kapcsoltam.
– Szerintem maradjunk még, mert nekem gyanús, hogy ez csak a beetetés volt. - mondtam a két rögtönzött társamnak. - Nem tudom elképzelni, hogy ez lett volna a valódi támadás. - figyeltem újra árgus szemekkel a láthatárt.

//Nem számoltam ki teljesen, de pihenés nélkül, 4838 sebzésnek elégnek kell lennie, pihenéssel is. XP//

Hamar megpillantottam a következő csapatokat, de alig páran vették a bátorságot, hogy az akcióm után még tovább rohamozzanak. A távolság miatt még nem tudtam túl jól felmérni őket, de az feltűnt, ahogy a páncéljukon megcsillant a fény. A két mellettem állóra pillantottam. Danee harci képességeit már ismertem a bajnokság révén, ami viszont nem sok bizalomra adott okot, a lelkendező kis vörös lányról már nem is beszélve. Ezek a koboldok sem tűntek sokkal erősebbnek a korábbiaknál, de úgy döntöttem, jobb ha biztosra megyünk. Kár lenne feleslegesen kockára tenni a pontjaikat, ha ezt a csapatot is le tudom tarolni egy karcolás nélkül. Később még szükségem lehet azokra a pontokra, ha komolyabb támadás is érkezik.
– Itt várjuk be őket. - indítványoztam. - Kifújom magam, és elintézem ezeket is. - mondtam, és úgy is tettem. Csendben figyeltem a falról, ahogy felénk rohannak, és ugyanakkor a mögöttük elterülő tájat is fürkésztem, hátha többen is közelednek felénk. Végül, ahogy a fal alá értek ismét eljátszottam ugyanazt amit az előbb. Közéjük ugrottam, gyorsan lekaszaboltam őket, és már siettem is vissza, a biztonságot nyújtó falra. Másodszorra talán nem volt olyan eredeti, és látványos, mint először, de legalább biztos lehettem a hatékonyságában, így nyugodtan várhattam az esetleges újabb hullámot.

//Ha az előbb nem jelentett gondot 1500 sebzés, akkor az 1000 sem fog. :3//