Re: Az Árnyharcos hagyatéka

by **Halász Alex** Szer. Május 25 2016, 22:20

Nem tudom mit tegyek. Vagyis de, persze tudtam, mégis... Fájt a fejem tőle. Nehéz nem bízni olyasvalakiben akiben akarsz, és én mindezt magamnak köszönhetem. Tulajdonképpen tudat alatt csináltam, fel sem fogva, ahh, ÁÁÁHHH. Az a sóhaj ami kiszökött a számon még a haját is elsodorta picit. Ez egy olyan ember sóhaja volt, aki szintén túl akar lenni mindezen már. Amikor a kezemet megfogta én megszorítottam. Jobban akarom őt magam mellett, mint hittem. Önző vagyok. ...
Csak állok egy helyben, bólintok és gépiesen elblattyogok a kijelölt helyre, és aztán a másikra és így tovább. Nem a lelkesedés, vagy az akarat hiányzik, hanem az energia. Szédülten, kábán nyomom meg, majd lököm kattanásig azt a bizonyos követ, ami a Z betűt tartalmazza. Fáradt lettem. Vége volt. A drámának és az idegviharnak is. A tartalék készleteimnek is. Nem akarom ezt többet. Azt hiszem nincs szükségem ilyesmire soha többé. Enyhe mosoly fut végig rajtam mikor rájövök mennyire értelmetlen a kívánságom. Ha normális emberek vagyunk úgyis lesznek az életünkben még összekapások, deh, Istenem kérlek, ilyesmi ne legyen többet!
Elkalandoztam... fogalmam sincs mi történik. Csináltunk valamit?
Nem?
Más a kulcs?
A kacsa egy beépített titkos ügynök?
A fiúról akit majdnem megöltünk, kiderül, hogy egy boss?
A szoba, amiben vagyunk hirtelen átváltozik egy gyomorrá?
Kiderül, hogy mindezt álmodtuk? De akkor melyikünk? És melyikünk az álomkép? És melyikünk az álmodó?
Ohh Istenem, mikről gondolkozom itt és mennyi ideje már?

by **Cardinal** Szomb. Júl. 02 2016, 19:19

Ducker?

by **Ducker** Csüt. Júl. 14 2016, 13:00

Benyomod az első követ, rajta a csúnya S-el. A fal mélyéről halk kattanás hallatszik, de ezen kívül nem történik semmi, csak Nomad sziszeg, ahogy kicsit megkönnyebbülve ereszti ki a levegőt. Még éltek, de nyilván ennél nagyobb célok vezetnek, így folytatjátok a sort: Z-O-P-H-I. Mind egyformán viselkedik. Végül az utolsó betűhöz értek. Eddig látszólag minden jól működött, vagy legalábbis nem omlott a fejetekre az egész rejtekhely, így egyikőtök megnyomhatja az E-t is. A kattanás most sem marad el, de ezúttal egy fél másodpercnyi szünet után folytatódik. A falak mögött beinduló szerkezet hangja, leginkább egymásba kapaszkodó fogaskerekek forgására emlékeztetett. Ezzel együtt egymáson súrlódó kövek jellegzetes hangja hallatszik az asztal irányából, majd egy kisebb vödörnyi víz ömlik ki alóla, de hamarosan csak lassan csordogál tovább. Nomad, aki a földön fekve jól láthatta mi történik az asztal alatt, először megrémült, de az arckifejezése hamar megváltozott.
– A kincs. - mondta ki szinte suttogva. Ha pedig az asztal alá néztek láthatjátok, hogy a sima kő eltűnt, és a helyén egy kis vizes üreg van, benne pedig egy apró, nyirkos faláda. Első ránézésre nem tűnik valódi kincsesládának. Még csak nem is ívelt a teteje, és egy rendes lakat, vagy kulcslyuk sincs rajta, de még mielőtt alaposabban megnézhetnétek, az egyik repedés megmozdul, és vékony sugárban spriccelni kezd befelé a víz. Pillanatok alatt nagyjából egy centis vízréteg teríti be a padlót, és bár ezzel a sebességgel még mindig órákig tartana mire megtelik a hely, de a meggyengült falak érezhetően kezdik megadni magukat a nyomásnak.
– Be fog omlani!

by **Hinari** Pént. Júl. 15 2016, 01:24

Egyszerre fújtuk ki a levegőt a fiúval. Várakozón, szinte teljes készenlétben álltam, aztán lassan bólintottam, Al tekintetét keresve. Nem lesz gond.
Vajon magamat akartam megnyugtatni, vagy őt? Folytattam tovább a munkát.
Kő kövön, és a papírlapokat egymás után szedtem le a falról, O-H-E. Csöndesek, szavak nélkül haladtunk, de nem szabadott sokat várni, s az utolsó betűvel együtt torpantam meg, most, mostmár itt vagyunk, egészen a végén… És utána? Beharaptam ajkaim, fejemben gondolatok bömböltek, mit mondjak, mit kellene mondanom a mai napról? Hirtelen jutott eszembe, de a kiömlő víz szinte azonnal elterelte a figyelmem. Nomad megelőzött. Körülnéztem. Majd leguggoltam, és bátortalanul nyúltam a dobozért, homlokomat ráncolva. Szophie. Vajon lesz-e benne valami, amin el tudok indulni? Mögöttem reccsenés; Nomad ijedt kiáltása. Fel akartam ugorni, de bevágtam a fejem az asztalba. Nem fájt. Sietnünk kell.
- Nincs időnk eloldozni. Kapd fel, majd kint elintézzük – mondtam sietve, s két lépéssel már a lépcső aljánál voltam, hónom alatt a ládával. Majd sóhajtottam, felfelé nézve az árnyra, és visszafordultam. Nestor. Felkaptam a kacsát is, akinek valószínű fogalma sem volt róla, mi vár rá idelent, majd felzárkózva Alhoz, jutottunk ki a fényre.

Végignéztem az egészet. Ahogy másodpercről másodpercre omlik össze, tűnik el minden, egy élet.
Vajon mennyi játékos megölését tervelted ki odalent?
Sokáig nem fordultam feléjük, s ajkaim is mindvégig némák maradtak. Nehéz volt végignézni egy világ pusztulását, és felkészülni rá, hogy szembenézzek az újjal. Ha Al mellém lépett, szó nélkül dőltem hozzá, nyugalmat keresve mellette. Lesütöttem pillantásom.
- Köszönöm, hogy utánam jöttél. És neked is köszönöm, Nestor – fordultam a sárkány felé, aki eddig szüntelenül engem nézett, kérdezés nélkül. Szemeiben haragot véltem felfedezni, majd gyorsan elfordította fejét; karmai szinte belefúródtak a puha földbe, ahogyan szorította össze őket, egyre nagyobb erővel. Jogosan haragudott. Önző voltam; jobban érdekelt a saját gondom, minthogy akárcsak egy szóval is tájékoztassam, hogy nem vagyok közvetlen életveszélyben. Visszaéltem az aggódásával. Nem volt mentségem rá.
- Nes, én…
- Annabell szólhatott volna – vágott a szavamba, majd kitárta szárnyait – Mostmár itt van Alex. Tud vigyázni Annabellre. Nestorra nincs szükség – mondta, majd elrugaszkodott a talajtól, és eltűnt a fák között. Sajnálom… – akartam mondani, de csupán egy halk nyögés lett belőle. Eleredtek a könnyeim. Nomad, és az, hogy még mindig meg van kötözve, most egyáltalán nem érdekelt.

by **Halász Alex** Szer. Júl. 20 2016, 17:19

Tudom, hogy most fontos lett volna ha nem kalandozom el. Fejben legalább is. De nem ment. Ácsorogtam és nagy lomhán cammogtam egyik helyről a másikra és nem tudtam odafigyelni. Hinari chan bólintott, én meg tettem a magam dolgát bele se gondolva, hogy mi lesz ha... például nem az lesz amire számítunk. Mégis. Azt se tudtam, hogy mire számítunk. Vagy én. Gondoltam e rá, hogy ha végig nyomogatjuk Szophie chan nevének betűit, akkor mi lesz? Nem. Semmire. Az előző percekre gondoltam egyedül. Semmi másra nem voltam képes, épp talán arra az elhamarkodott és átlátszó színjátékra, amivel mutatni akartam, hogy itt vagyok. testben biztosan. De fejben? nem. És ez sajnos, lerítt rólam.
-I-E- Morajlás. Víz zubogásának hangja a falból. - Ne már! Egy ideje semmit nem csináltam a putrival! Totál nem én voltam! - Mintha másnak akartam volna megfelelni, mint egy kisgyerek, aki váltig állítja, hogy nincs benne a keze. Csak épp azt felejti el, hogy nem is olyan rég még az egész hely tartószerkezetének működésére próbált rájönni... legalább is kívülről nézve nagyon naivan.
Ha lenne időm rá, biztosan nyomnék egy facepalmot saját magamra, de hál'Istennek nem volt. Így csak néztem bambán Hinarira, aki viszont talált valamit. Hurrá! Mehetünk? Egy mukkot nem szólaltam meg. Talán ha kéri sem lettem volna hajlandó.... majd a "putri" kezdte feladni. - Háth, itt a vége.... persze.... - Kapjuk a kis mitugrászt a vállunkra és usgyi. Amúgy is untam. Ez az a hely, ahol majdnem elúszott a kapcsolatunk. Ledobtam a megkötözött fiút. Nem oldoztam el, bár eszembe jutott, deh.. és ha elfut? Logikus lépés lett volna tőle. Elvégre két őrült állja közre két felől. Én félnék....
Jóh. Meg kell említenem Nestort. Nincsenek szavak arra amit lejátszott. Eltátottam a számat. - Aztarohadt! Hé sárkuci! Vigyázz a cyber szádra! : o Legközelebb majd a menü is beleszól abba hogy hogyan intézzük a dolgunkat? o.O LOL ... - Menjen is el! Nincs szükségünk olyan programra ami embert játszik. Morogtam rá, de valójában nem vele volt a gondom. Hinari nekem dőlt ugyan most, deh mi van ha ott bent az élet kevesebb időt ad nekünk? Ha nem állok fel, vagy nem szólalok meg, ha nem néz rám, vagy nem dől nekem? Ha nem kell csinálnunk valamit.... csak ültünk volna, és talán még össze is veszünk. Újra és újra... Néztem ahogy elporlad a hely, benne minden biztosan már csak pixelhalom. Talán jobb is, hogy a többiek nem találtak ránk. Eltemetjük itt azt a fájdalmat. Itt is marad örökké. Ezt kívánom most. Egy szakítás, egy megbocsátás. Milyen gyorsan megtörtént...

by **Ducker** Kedd Aug. 23 2016, 03:57

Kisebb porfelhő lepi el a tájat és egy pár méteres körben az egész talaj megrogy, ahogy a kis helyiség végleg megadja magát a föld és a víz kérlelhetetlen nyomásának. Nomad látszólag a fénytől szenvedve fekszik a hasán, azonban amíg ti az elmúlt percek megpróbáltatásait heveritek ki, a fiú felpattan, és hátra sem nézve, meglepő fürgeséggel tűnik el fák sűrűjében. Csak egy éles kőszilánk, és a szakadt kötéldarab marad utána a lelapult gazban.
A csapóajtó lassan eltűnik a rászálló por alatt, és a gödörbe víz szivárog a sáros föld alól, amit a kiskacsa pillanatok alatt meg is talál magának, és szikrázó napsütésben lelkesen lubickolni kezd benne. Az utolsó menedék pusztulásával pedig úgy tűnik, a maszkos árnyharcos története is végleg lezárult.
Az öröksége viszont tovább él.

Köszönöm, hogy végigjátszottátok ezt a mesét és volt türelmetek kivárni a végét. Még ha nem is igazán volt sok választásotok. ~.~” Remélem ennek ellenére azért nem bántátok meg, hogy belekezdtetek. Ha még esetleg írnátok egy postot, akkor szóljatok, és addig még nyitva marad a topic.

Jutalmatok:
Ehh... órák óta aludnom kéne. Fél órája számolgatok és már belezavarodtam. Azt hiszem halasztom holnapra, amikor segítséget is kérhetek. @.@

+jutalmak
1 db láda
1 db szökött, élő Nomad
1 db elpusztult menedék
1 db kacsaúsztató az erdő közepén

u.i.: A láda tartalma is holnap érkezik, valószínűleg kéken.

by **Hinari** Szer. Aug. 24 2016, 18:43

Talán mondhattam volna, hogy érdekelt az a hang a fűből, és a hirtelen felszökkenés utána, de nem, ezúttal nem. Ide akartam hívni Hoorát, hogy elvigye. Hogy kiszedje belőle ezt a mániákus félelmet, éshogy vigyázzon, vigyázzanak rá. De Nomad elfutott. Hát tegye. Nem tudott foglalkoztatni, amikor fejemben még mindig az odalent történtek kavarogtak; és én csak bámultam előre, semmit nem fogva fel belőlük.
- Hagyd… - mondtam, nem is tudom már, hogy épp Nomadra vagy Nestorra értve a szót, de lehet ez most itt nem is volt lényeges. Lábam szélével a fűben heverő ládát böködtem, majd guggoltam le mellé, végül anélkül téve el azt az inventorymba, hogy belenéztem volna: nem volt erőm most ahhoz, ami benne várhatott. Bizonytalanul álltam fel. Haza kéne menni… De Al vajon mit gondolhat? Lopva pillantottam feléje, blúzom ujjával törölve le arcomon lefutó könnyeim. Mindig csak sírok… Szophie. Felálltam, önkételenül is összeráncolva a homlokom. Nem szabadna, hogy ennyire kiborítson, hisz… legbelül pontosan tudtam, hogy valami ilyesmi lesz a vége.
- Menjünk haza – néztem a fiúra fáradtan, és ha rábólintott, együtt indultunk el a céhház felé, otthagyva a rejtekhely maradványain úszkáló kacsát. Nem akartam beszélni. Igaz, ha összefutottunk a céhtársaimmal, kénytelen voltam, mivel ők már régóta kereshettek minket és aggódhattak értem. Hiába akartam, nem tudtam leplezni, hogy nem vagyok jól – mesélni viszont ha kérték se meséltem, semmiről. „Hagyjuk” – jött a válasz, és hálás voltam nekik, hogy itt vannak mellettem, de egy fáradt mosolynál és egy halk köszönömnél többre nem futotta. Igyekeztem jobban lenni, de elég volt csak a játékokra gondolnom, amiket együtt játszottunk, és összeszorult a torkom. Nem is tudtam mindenre odafigyelni, amit nekem mondtak, és csak az a tudat vitt el összeesés nélkül a szobámig, hogy Al nem hagyott ott. Ha ő akkor elsétál… mélyen beszívtam a levegőt, és gondolataimba feledkezve néztem őt, észre sem véve magam. Fogalmam sem volt, mi lesz ezután – és momentán erőm sem volt gondolkozni rajta. Lassacskán hunytam be szemeim, és aludtam el a kanapén, kezeim között a csészével.

Köszi a mesét Smile

by **Halász Alex** Pént. Aug. 26 2016, 22:54

- Öhh... - és "hagyjam", hát jó. Amúgy is csak egy tétova lépés volt részemről a fordulat, amellyel a fiú után "siettem". Elkapni az én statjaimmal meg lehetetlen lett volna. Biztosan sokat dobott gyorsaságra, ha ez kitelhetett tőle. Elgondolkoztam e azon, hogy most veszélyben van a kis mitugrász? Nomad. Nem, persze. Hol hallottam a nevét azelőtt? Biztosan tudom, hogy esett már róla szó, de hol és kivel? Lassan kifújtam a levegőt, majd felkészültem arra, hogy visszaforduljak az eredeti pozíciómra.
Hinari nekem dőlt, és ez egyszerre járt jóleső érzéssel és egy furcsa szívszorító "de miért" gondolattal. Eszembe jutott egy kérdés, amivel biztosan megbántanám. Meg hülyeség is. "Azta Hinari, te most, tényleg nekem dőltél?" Mintha nem látnám vagy érzékelném én magam is, de sokkal inkább mintha azt kérdezném, hogy " te tényleg szeretsz?". Ssshh, pedig de. És nem vagyok büszke rá, hogy eszembe jutottak anyáék veszekedései. Olyankor nagyon sokáig "csönd" volt mindig. Halotti várakozás, vajon melyikük adja fel. Persze legtöbbször anya. Nem akarok ilyen párkapcsolatot, és valahogy a dolog túl viharosan oldódott meg. Le akartam zárni, de nem jutott eszembe semmi sem. Se vicces, se menő. Mint egy fehérre meszelt fal, abba láttam bele lelki szemeimmel. Aztán annyiban hagytam. Ő lépett. Megint. Én meg csöndben maradtam és lépkedtem mellette azzal a felvett monotonitással, ami még a bunkerben "megszállt".
A többiekről pedig teljesen megfeledkeztem egészen addig amíg az arcomba nem tolták a kérdéseiket. Az az, hogy mindkettőnkébe. Hiszen egy segélykérő üzit küldtem ki.
Zavartan nevetgélni kezdtem.
- Ahha aha, bocsi bocsi emberek, az én voltam. ^^" Azt hittem, hogy gond van de nem, és elfelejtettem lefújni, hehe, eheheh, kiment a fejemből. Tudjátok hogy van ez ^^...
Nem tudom, hogy jól tettem e, de akkor úgy éreztem, hogy ennyi jár Hinának.
- Meg is kaptam érte a magamét Hinari chantól, pont az előbb. xP - Ketté is váltunk kissé, én maradtam a többiekkel magyarázkodni, ő meg felment a szobába. Mire odaértem már elbóbiskolt.
Milyen szép.
Fáradtan is. Meghajszoltan is. Betakargattam, elvettem a szorongatott bögrécskét, elfektettem a kanapén és tettem a feje alá egy párnát.
Ledőltem mellé az ágy lábához. Kint ugyanolyan finom szellő fújdogált mint mindig az első szinten. Kivéve karácsonykor. Karácsonykor minden hideg és havas, de a többi napokon meleg és nyárias az időjárás. Lehetne unalmas cyberidőnek mondani, de akkor megnyugtatott. Állandóságot adott a felkavarodott gondolataim közé.
- Jaj Hinari. Azt hiszem kezdők vagyunk még ebben. - mondtam az alvó lánykának elmélázva. - Mármint a szerelemben érted. Bonyolult dolog a kapcsolat ... vagy mi... - ott nyomott el az álom engem is. Ezzel a félig meddig megrágott gondolattal. De talán megértettem. Ebben is lehet, sőt, kell is fejlődni.

//Thnx, a zárást meg nem kapkodtad el hallod xP //

by **Cardinal** Hétf. Szept. 05 2016, 15:59

Lezárom a küldetést.

Hinari: 331 exp, 350 arany
Halász Alex: 250 exp, 260 arany

Justice League: 305 arany a bankba, Ozirisz, Hinari, RenAi, Yuuki 116 exp, Halász Alex 117 exp.

Hinari:
[T5] Páncélkészítés: Rozsdás Rézpáncél Recept, Gyöngykoszorú Recept
[T4] Érclátás (352 -> 372): 6 Fekete Holdkő 4 Pikkely 3 Mithril 2 Orichalcum 1 Platinum 1 Szivárványkő

Halasz Alex:
[T4] Potion/Méregfőzés: nincs felfedezhető recept
[T2] Növénylátás (120 -> 140): 3 Vastag Tövisgyökér 4 Faeno Ág 5 Vörös Gomba 5 Nihil Levél 3 Óriás Pitypang

by Ajánlott tartalom