Az Árnyharcos hagyatéka

Ijedt arccal figyelte a Katanával folytatott párbeszédedet, de egyelőre nem tehetett mást, minthogy meg se mukkan, de amikor hozzászóltál már válaszolt.
– Te nem vagy gyilkos! Nem teszed meg. Nem teheted! - kiáltotta hevesen, mintha ismerne. Viszont ahogy elkezdted a játékszabályokat ecsetelni, és megejtetted a kihívást, már remegett a kezeid között. Amikor pedig levágtad a kezét, úgy ordított fel, mintha érzett volna fájdalmat. Hamar elhallgatott, és a pillantása a saját életére tévedt. Próbált vergődni, mocorogni míg a kezeit kötözted, de minimális sikerrel tudta csak lassítani a dolgodat, és nemsokára már ismét ott volt, ahonnan elindult. Becsukta a szemeit és oldalra fordította a fejét.
– Mit akarsz? Nem tudom. Nem tudok semmit. - motyogta reszketve, mint a nyárfalevél.

A kard süvítve szelte a levegőt, majd egy csattanással állt a falba, mire Nomad ijedten felszisszent. Nem láthattad, ahogy kinyitja a szemeit, és rád néz, de talán érezhetted a zavart pillantást. Vett egy mély levegőt, majd mintha csak egy betanult szöveget ismételne, kinyitotta a száját, de az első fenyegető mozdulatra, vagy pillantásra el is hallgatott és inkább nem folytatta.
– Nem tudok semmit. Ha... ha elengedsz, ígérem, hogy soha nem látsz többet. Nem csinálok semmit. Cs-csak ki akarok jutni. Kérlek. - motyogta esetlenül.

A hűvös válaszra az ajkaiba harapott, és nem szólalt meg. Nyilván nem tetszett neki, mikor úgy döntöttél, hogy folytatod a játékot, de mivel nem kívánságműsorról volt szó, így egyelőre úgy tűnik beletörődött a helyzetébe. Az első kérdés után hallgatott pár pillanatig. Látszólag törte a fejét, de végül döntésre jutott.
– Nem tudom. - mondta először, majd gyorsan hadarva kiegészítette, mintha attól félne, hogy túl kevésnek fogod találni. - Csak annyit mondott, hogy jönni fog valaki. Nem mondta, hogy ki.

Szólimit egyelőre 100.

Akármilyen kelletlenül is válaszolt az első kérdésre, az arckifejezése elárulta, hogy erre a kérdésre még annyira sem akar válaszolni.
– M-már nem számít. - válaszolt, előre félve a következő kirohanástól. - Már nem parancsol. Nem teszek semmit. - hadarta idegesen.

– Az nem számít! - csattant fel váratlanul, de a félelem mellett ezúttal nagy adag dühöt is érezhettél a hangjában. - Mindig visszajön! A börtönből is visszatért, és egyszer már hitték halottnak! Ez megint csak egy trükk! Visszajön és meg fog ölni! - kiabálta hevesen, majd a csapást várva elfordította a fejét. - Nem mondhatok semmit. - harapott az ajkaiba, és egy könnycsepp folyt le az arcán.

Hina:
Egyetlen szót sem szólt. Amikor beszélni kezdtél, feléd fordult, de megőrizte a makacs arckifejezését, majd ahogy elfordultál, lehajtotta a fejét. Nemsokára azonban meglepetten kiáltott fel, ahogy a kard a testébe csapódott. Rémülettől tágra nyílt szemekkel pillantott az életcsíkjára. Mozdulni sem mert, nehogy rontsa a helyzetet, de azzal is tisztában volt, hogy csupán pár másodperc hiányzik ahhoz, hogy a testébe szorult kard végleg lenullázza. Levegőt se mert venni, míg ki nem húztad a kardot a mellkasából. Hangosan zihálva ernyedt el a kampón lógva.
– Ők jobbak nálad? - kérdezte hangosan a kapkodva levegő után. - Te miért ne ölnél meg, ha elmondtam amit akarsz? Hogy védenétek meg engem, ha magatokat sem tudjátok? Itt mindenki halálra van ítélve. Mióta vagyunk idebent? Mennyien maradtunk? Meddig jutottunk? - sorolta a saját kérdéseit erőszakosan.

Al:
A nap még mindig alacsonyan jár, és bizony nem lehet kellemes, ahogy a hűvös őszi levegő átjárja minden porcikádat Nestor hátán száguldva. Ez persze Hinari megmagyarázhatatlan eltűnése mellett valószínűleg a legkisebb gondod, és perceken belül el is éritek azt a pontot ahol utoljára fel tudnád idézni a Hinarit jelző kis pöttyöt a térképeden. Fentről azonban az egyetlen amit láthatsz, az a Kezdetek Erdejének színesen egybeolvadó lobkoronái, és bizony a leszállás után sem tűnik jobbnak a helyzet. Biztos lehetsz benne, hogy valahol itt tűnt el, de csak bokrok, és fák vesznek körül minden irányból. Nyomkövetés híján képtelen vagy bármit is biztosan kiolvasni a környezetedből, és nemhogy játékosoknak, de még moboknak sem látod nyomát se a közelben. Hinari látszólag mindenféle nyom nélkül tűnt el.

– Tényleg nem. - morogta egyetértően a kijelentésedre. A következő pillanatban azonban ijedten kapta fel a fejét, és amennyire a nyaka bírta a plafonra nézett. Kinyitotta a száját, mintha mondani akarna valamit, de végül becsukta, és csak némán pillantott a lépcső felé. Végül nem kellett kétszer szólnod, hogy megigya a potit, bár az újabb kötelek láttán kelletlenül húzta el a száját és az ezután adott válaszaid, látszólag nem igazán győzték meg. Az elhalkuló hangod, és a sokatmondó pillantás után ismét lehajtotta a fejét.
– Hagyj itt. - mondta halkan. - Nem mondom el neki, hogy itt voltál. - Végül a kérdésedre üres arckifejezéssel pillantott a kardra.
– Nem tudom használni. Azt hiszem valamiért fontos neki. - vetette oda neked félvállról, majd ismét elfordította a fejét. Hamarosan azonban ismét zajt hallotok. Nem teljesen tiszta, de a résnyire nyitva hagyott csapóajtó felől, mintha egy beszélgetés hangjai szűrődnének be, és Nomad rettegve fordult a lépcső felé.
– Visszajött...? - suttogta bizonytalanul. Végül egy tompa puffanás hallatszik, és a kinti zajok megszűnnek. A csapóajtó valamitől teljesen becsukódott, vagy talán becsukták?

Kutatsz, ahogy csak bírsz, de továbbra sem találsz semmit. Hinari látszólag egyszerűen köddé vált, vagy - ami talán logikusabbnak tűnhet a játék keretei közt - elteleportált valahova. Talán már fel is adnád a keresést, mikor a bokrokban mászva, megmozdul alattad a talaj, és ha nem voltál elég óvatos, akkor jó eséllyel a hasadon landoltál. Ha visszafordulsz, egy fém karikát láthatsz megcsillanni, ami egyenesen a földből áll ki, és ha meg is húzod, akkor egy sötéten tátongó lyukat pillanthatsz meg, egy szűkös lefelé tartó lépcsővel. Nem túl biztató látvány, de látszólag az egyetlen lehetőség.

Hii:
– Azt is csinálhatjuk, hogy üzenek neki, és itt bevárod. - vetette fel, miután rámutattál az előző terv képtelenségére. A kardra ezek után csak félvállról válaszolt, bár a süvítő vas hangja láthatóan nem volt túl jó hatással rá.
– Mert mostanra már nem nekem kellene megkötözve lennem. - jelentette ki keserűen. A másik kép mögött egy K betűt találhatsz, hasonlóan a falba vésve, és a C-t ismét megnézve felfedezheted, hogy a kő szélei sokkal egyenesebbek, csiszoltabbak, mintha csak egy kis lökéstől is simán csúszna befelé. Nomad végül úgy tűnik vette a jelzést, mert meg se mert mukkanni, csak a lépcsőre meredt némán. Te közben szűkösen ugyan, de sikeresen beférkőztél az asztal, és a lépcső közötti falrészhez. Hamarosan halk nyikorgás kíséretében, egy kevéske fény szűrődött be fentről, de épp csak annyi amennyit a felkelő nap fénye adott az erdő fáin és a bokrokon át. Tömören szólva sokkal többet így sem láttatok. Fentről megint beszédet lehetett hallani, ami ezúttal kicsit hangosabb, de még mindig felismerhetetlen volt. Aztán egyenként érezhetted a léptek súlyát, ahogy egymás után, óvatosan koppannak a lépcső kopott kövein, és már érezhetted, hogy páncélt visel. A minimális fényben ami a háta mögül érkezett, csak tompán rajzolódott ki egy köpenyes alak árnyéka.
– Segítség! A lépcső alján bujkál! - ordította el magát Nomad, minden látható előjel nélkül. - Segíts, meg akar ölni!

Al:
Lassan, óvatosan haladsz lefelé, de az észlelésed egyelőre csak egy játékost jelez odalent. A sötétben a látásod szerencsére elkezd alkalmazkodni, de még mindig nem az igazi, így nem sokat láthatsz magad előtt. Már épp megpillantod az utolsó lépcsőfokot, és csak pár lépés választ el tőle, mikor valaki odalent kiáltozni kezd. Úgy tűnik, nagy bajban lehet, de hősiesen mégis segíteni próbál neked, hogy elkerüld a csapdát.