[T4] Mirika Angyali Páncélboltja :3

A pult mögött egy kényelmes székben félig elfeküdve, félig ülve szunyókálok, lábamat feldobva egy másik székre. A kiszolgálószemélyzetünknek nincs szíve felébreszteni, inkább hagy nyugisan hortyogni. Melós napok vannak a hátam mögött, sok új alapanyagot sikerült beszereznem és a legjobb receptek kikísérletezése is felőrli az energiáimat, a frontharcokról már nem is beszélve. De nem panaszkodom, legalább lefoglalom magam.
Amikor azonban megszólal az ajtócsengő, jelezvén, hogy valaki bejött a bejáraton, a hang hallatán annyira összerezzenek félálomban, hogy leesek a székről. Mire magamhoz térek, és próbálom az álommanó méretes hátsóját lepöckölni a fáradt szemeimről, arra leszek figyelmes, hogy valami suhanc kölyök molesztálja a pultos lánykánkat. Natessék, kellett Mirikának ilyen kihívó ruhába öltöztetnie szegény lányt, most itt kéjenckednek.
- Hélló-hélló, fiatalember! Nem kellene ennyire belegázolni a hölgy intim szférájába! - emelem fel kissé még rekedtes hangom, aztán pislogok párat és kitisztul a fejem, miközben feltápászkodom az oldalsó pult mögül, végre felismerem cimborámat.
- Üdv kiskomám! Mégis mióta molesztálsz lányokat? És hol a majmod? Na meg mi járatban erre? És hogy tudok ennyi kérdést kipréselni magamból ébredés után? - dörzsölöm meg körben két ujjammal a halántékom kissé még mindig kómásan. Aztán a pultos kisasszonyka felhomályosít, hogy ritkaságokat keres a fiú.
- Miféle spéci cuccok kellenének? - súgom oda sejtelmes hangon Sarunak, mikor odaslattyogok vele szembe, közben pedig elhessegetem ebédszünetre a lánykát.

Kissé zavarba ejtő ez a túláradó bizalmaskodás a srác részéről, de betudom annak, hogy nagyon akar tőlem/tőlünk valamit. Betudom annak a szituációt, hogy Aincrad szerte híressé vált a céhboltunk.
- Sajnos el kell, hogy szomorítsalak kis barátom! Jelenleg tök üres a bolt, leraboltak minket a vevők. Én nyersanyagra vadászom, a kollegina pedig éppen a receptjei kikísérletezésén ügyködik. Had gondolkozzam, miféle spéci receptünk is lehet... - elgondolkozva számra tapasztom mutatóujjam, majd felütöm a céh közös menüjét, ami egy hatalmas, festett ikonokkal díszített kódex virtuális, félig átlátszó képeként jelenik meg. Ezt kezdem el gondterhelten, összeráncolt homlokkal vizslatni, lapozgatni.
- A nyilvántartásunk szerint van pár hasznos kristályíró és potifőző receptünk, de jó tárgyak kovácsolásához kevés az alapanyag. Ráadásul azok céhen belüli magánhasználatra mennek első körben. Ezeken kívül kevés plusszos, alap cuccaink vannak. +1 kitartás, +1 gyorsaság, +2-4 páncél, de ezekhez munkálatlan bőr kell, aminek mi is híján vagyunk jelenleg. Van esetleg valami konkrétum, ami kellene, amire nagyon fáj a fogad? Milyen jártasságod van egyáltalán? - A Kapcsolat gyűrű receptemet direkt nem emlegetem előtte, mivel ha sikerül is egy nyomorult halvány rubintot beszereznem, akkor is haverság ide vagy oda, más céljaim voltak azzal a gyűrűvel.

- Áhh, basszus, tényleg - vakarom meg a tarkómat egy kínos vigyort elsütve - Bocs, még elég álmos vagyok, nem pörög az agyam a megfelelő szinten. Nézz vissza pár nap múlva, hátha kiteszik a céhtársak esetleg a fölös gazokat.
Aztán piszkosul felfújom magamat és egy szempillantás alatt elszáll minden bágyadtságom. Már majdnem felajánlottam a srácnak, hogy vegyük fel egymást barátak, így tudok majd üzenetet küldeni neki, ha van valami friss áru. Azonban az eladós sértéssel elvágta magát nálam.
- Szimpla eladó? Szim..pla... eladóóó? Ugye ez a kérdés csak vicc volt? Aincrad egyik legkiválóbb páncélkovácsa áll veled szemben öcsisajt, és ezt jobb ha az eszedbe vésed! Sokkal értékesebb receptek vannak a birtokomban, mint a te nyomi kis kristályodé - közben kicsit visszább veszek a vehemenciámból, mert talán több információt csöpögtettem, mint amennyit akartam. Lecsillapodva folytattam tovább - Egyébként még nem használtam, de utólag megbántam, hogy annyi aranyat kicsengettem érte.
Aztán visszahuppanok a székembe, jelezvén, hogy én is érzékelem, hogy távozóra akarja fogni. A pénz villogtatásával csak egy elhúzott szájú fancsali pofát tud kicsikarni belőlem, amit gyorsan átváltok egy műmájer kedves mosolyra. Dolgoznom kell még azon a pókerarcon, nem tesz jót az üzleti életemnek, ha ennyire könnyen kihoznak a sodromból.
- Persze-persze, majd szólok. Gondolom elővásárlási jogot szeretnél kicsikarni belőlem. Lehet róla szó, persze csak akkor, ha kölcsönös a dolog. Ha lesz valami jó cuccod, akkor dobj egy üzit, légyszi - majd elkezdek szórakozottan babrálni a menümmel, s végül mégiscsak elküldöm neki azt a barát meghívót. Üzleti szempontból szükségem volt céhen kívüli szövetségesekre is, így hát ideje volt nyitnom a kis mihaszna kölyök felé. Ki tudja mikor válik még hasznomra ez a mai beszélgetés. Több szót nem akartam fecsérelni rá, de próbáltam a lehető legnagyobb udvariasságot erőltetni magamra, hogy ne vehesse észre további érdektelenségemet a beszélgetésre.

Csak le kellett ülnöm és a limonádés poharamat szorongatnom, s máris nyugodtabban kezdett verni a szívem. Lopva oldalra pillantottam, páncélom kiérdemelt helyén, a sarokban felállított állványon pihent. Talán viselnem kellett volna, és akkor nem kellene kiállnom a suhanc arcátlan kérdését. Talán ha rajtam lenne, erőt adna, és magabiztosságot ahhoz, hogy ezt a taknyost fél perc alatt lekezeljem. Belekortyoltam egyet a limonádéba. Galléromon függő kovácsjelvényemen simítottam végig párszor az ujjamat, ahogy az már szokásommá vált. Nem is értem Saru miért nem vette észre a kalapács kitűzőt, hiszen ez nyilvánvaló jele, hogy nem egy "szimpla eladó" vagyok. Megacélozom elmémet, és minden idegszálammal a kialakult szituációra kezdek koncentrálni. Higgadtan. Nem túl közvetlenül.
Amíg én elfordítva tartottam a fejem, addig a srác 300 aranyat perkált le a pultra, amiből 100-at ott is hagyott. Tulajdonképpen még jól is jött, hogy a páncélomra terelődött a tekintetem, így az érdeklődés legcsekélyebb jelét sem tudtam mutatni. Mikor rávetem tekintetem az összegre, akkor sem kezdenek el dollár jelek csillanni a szememben. Jelenleg jól állok anyagilag, kicsit még engedhetek is a nadrágszíjon, ha költekezésre kerülne a sor, így ez a nagyobbacska összeg sem tud most meghatni. Különben is, tuti azt várja, hogy rávessem magam és felmarkoljam a zsetont. Hát ez most nem fog összejönni. Anélkül, hogy egyetlen pillantásnál is többet fecsérelnék a pénzre, vagy reagálnék az újabb sértésre, tekintetem a fiúra emelem, még mindig a jelvényemmel babrálva.
- Két nap múlva - itt egy pillanatra elgondolkoztam a kelet felől, pirkadatkor folytatáson, de nem lett volna ideillő poén - Arbus főterénél. Dél körül. Ott leszek! - végül eddig kimért ábrázatom egy baljós vigyorba vált át, amit egyenesen a fiúnak szegezek. Oh, és a barát felkérést is elfogadta. Azt hiszem, sikerült kicsit visszavennem az irányítást, de minimum kiegyenlíteni az erőviszonyokat. A pénz után egészen addig nem nyúltam, amíg a fiú el nem tűnt a petjével együtt. Mikor már biztos távolban voltak, a teljes összeget egyenesen a céhbankba helyeztem. Nem volt okom miért titkolózni társaim és a főnökasszony előtt, s igazság szerint titkon fel akartam hívni a céhtársak figyelmét arra, hogy valami történni fog, s ez a nagyobb mennyiségű összeg talán elégnek fog bizonyulni, még ha burkolt jelzés is. Azt ugyanis nem kötötte ki a fiú, hogy egyedül kell megjelennem.

Nofene, ma egymás után adják a kilincset a vevők! Az eladó leánykánk visszatért a szünetről, és volt olyan kedves, s gondolt rám is egy tál étellel. Éppen ínycsiklandozó ebédemet költöm el, amikor újra megcsendül a a bejárat csengettyűjének csodálatos, mással össze nem téveszthető hangja. Felkapom a fejemet, és most még azon sem húzom fel magamat, hogy félbe kell hagynom az egyik legszentebb tevékenységemet: az evést.
Persze megfordul a fejemben, hogy Saru tért vissza bosszantani, de hamar kiderül, hogy ez a gondolatmenetem alaptalan. Egy csenevész fiú áll a pultunk előtt, és nem tesz túl mély benyomást rám így első ránézésre. Igazság szerint azért alkalmazzuk az eladót, hogy az ilyen vevőkkel foglalkozzon, de ma megfogadtam, hogy személyesen kezelek minden egyes ügyfelet. Nem véletlenül vagyok jelenleg bent a boltban, várok valakit! De nem ezt a srácot... Mindenesetre kíváncsian lépkedek a pult mögött, majd megállok vele szemben és kihúzom magam. Megköszörülöm torkom, majd negédes mosolyt dobok arcomra.
- Miben lehetek a segítségére tisztelt uram? Jól hallom, hogy eladó halvány rubintjai vannak? - Közben elgondolkodom, hogy mégis hogyan juthatott hozzájuk ez a srác. Talán lopta őket? Vagy egy olyan céh tagja, amely felkarolja az ilyen balga emberkéket. Nem, ez utóbbi téves következtetés, nem látni nála céh logót. Nos, egyelőre az üzlet megkötése fontosabb, ugyanis a céhnek halvány rubintra volna szüksége, ez a fiú pedig pont ezt ajánlotta nekem. A nyulat majd csak ezután próbálom meg kiugrasztani.
- Mennyiért szeretné beszámíttatni darabját? Egyáltalán hány darabról lenne szó? S ha már itt tartunk, munkálatlan bőrrel nem kereskedik esetleg?