Ren vs Mirika

Az íj visszakerült a vállamra, majd egy érintéssel az inventory-ba is elküldtem a felszerelést. Agresszív és ingerült mozdulattal ütöttem félre a kezét, majd hátraléptem egyet, és miközben az egyik karom a mellkasom elé helyeztem védekezően, a másikkal levettem a csuklyámat a fejemről. Lehajtott fővel tekintetemre sötét árnyékot vetett a hajam, de miután felemeltem a fejemet, már láthatta a fiú villámokat szóró, dühödt pillantásomat, amellyel illettem. Nem sokan voltak belőlem képesek kicsalni ezt az állapotot, ezt a színtiszta utálatot, amit most eziránt a játékos iránt éreztem. Ennyire zabosnak talán még senki sem láthatott, még Hokura vagy Mizukira sem voltam ilyen durván dühös.
- Hogy miért? Nem tetszik az újfajta üdvözlésem? Most találtam ki >.> - feleltem idegesen remegő hangon. Most, hogy láthattam azt a megnyerő mosolyát, higgadtságom megint szertefoszlani látszott, ugyanis ez a látvány, mely egyébként melegséget és izgalmat csal a szívembe, perpillanat bosszantott. Nagyon. Hihetetlennek tartottam, hogy nem képes felfogni, mit tett alig fél órája. Elsétáltam mellette, és háttal neki álltam meg, tőle egy-két méterre. Ezer meg egy gondolat volt a fejemben, nem tudtam hogy is kéne nekiállnom ennek a kis felvilágosításnak. Vezessem rá finoman, jól irányzott szúrásokkal a problémára? Mondjam a képébe bunkón? Esetleg csak szó nélkül bizonyítsam neki, hogy az íjászok nem gyávák és vegyek elégtételt a szavaiért, illetve azért, amit a toborzóval művelt?
- Látom csatlakoztál egy céhhez. De azt vajon vágod, hogy ki a főnököd ott? - szólaltam meg végül, egy szimpla kérdést feltéve. Nyilván nem arra voltam kíváncsi, hogy tudja-e Anatole nevét, hanem arra, hogy tisztában van-e a múltjával, hogy a bajtársam, azon kevés barátaim egyike, akiben maradéktalanul meg tudok... vagyis tudnék bízni, ha nem mérgezte volna meg kettőnk kapcsolatát ez a "kis incidens." Sajnos így kell fogalmaznom, mert nem véletlenül szorult el a szívem, mikor megláttam Vioval az oldalán, életsávja felett angyalszárny nélkül. A seb amit okozott még ott tátong és időre van szükség, hogy beforradjon. Talán nem marad utána heg, legalábbis reméltem, hogy nem fog. Nem akartam elveszíteni valakit, aki ennyire fontos volt nekem eddig.
- Mi a francért kellettél neki pont te?! - szegeztem neki végül az újabb kérdést, hirtelen feléje fordulva. Ingerült hangnememből remélem keni, hogy nem érdemes velem most szórakoznia, de ha megteszi, a tökét fogom levágni a késemmel, az tuti!
- Tudod miután a 2. szint tornyát megtisztítottuk, úgy egy hétre rá nekem azt mondta valaki, hogy egy győztes azt mond, amit akar és mindig igaza van. Te minek tartok magad itt, Aincradban? Győztesnek vagy vesztesnek? - idéztem fel Mizuki szavait egyelőre anélkül, hogy rásütöttem volna a megfelelő bélyeget a srácra. Vicces, hogy képes vagyok ilyen zöldségeket idézni és ezek mögött a szavak mögött keresek... menedéket, igazságot? Volt valami azokban a szavakban, amik hatással voltak rám, és nem csak azért, mert tetszett, hogy a kiscsaj győztesnek tartott. Hogy végre valahára volt valaki, aki elismert. Nem, ez tényleg így működött. Aki bizonyított, az dirigálhat, aki meg nem, az kussoljon és tegyen azért, hogy dirigálhasson ahelyett, hogy jártatja a száját.

Ha nem lettem volna piszkosul dühös, talán még jól is fogadtam volna a srác békés és mosolygós reakcióját, de ide egy bók és egy fess mosoly kevés volt. Nagyon kevés. Jól láthatóan halvány lila gőze sem volt arról, hogy mi bajom van, pedig nem sokkal ezelőtt tette tönkre valaki munkáját... Ezek szerint tök sötétben tapogatózik azzal kapcsolatban, hogy mit is tett. Idióta -.- Persze miért is gondolkodna el, sztárocska lévén folyton körbepattogják és lesik minden kívánságát, aztán csinálhat bármit. Ha megbánt valakit, az tuti lenyeli, mert Ren a sztár, vele nem szabad rosszban lenni. De ez itt Aincrad és nem Tokió, Osaka vagy Kyoto, itt nem érvényes az ő kis világa, nincs otthon.
- Dehogy nincs és jobb, ha megtanulod elfogadni, hogy itt nem te vagy a kiskirály, aki azt tesz, amit akar. Ezek szerint Anat elfelejtette felhívni rá a figyelmed, hogy mit jelent egy céhbe tartozni - szúrtam oda erős éllel a hangomban. Én magam nem az a típus voltam, aki ugráltatott volna vezetőként, csak harcok alatt vártam el, hogy kövessék az utasításaimat, de ez nem változtat a tényen, hogy egy céhvezér felette áll a tagoknak. Eszembe se jutna olyasmit tenni, amit tapasztaltam azon a téren.
Odafordulva villámló tekintettel méregettem a madarát, a cicát viszont ignoráltam, az nem lehetett harci pet. Hitetlenkedve horkantam fel arra a megjegyzésre, hogy erős az állatkája. Nagyot sebez? Az nem jelent semmit, ha legfeljebb három lövésből leszedi egy íjász, márpedig én még nem találkoztam olyan pettel, ami többet bírt volna. Nem tudtam elképzelni, hogy a fiú másképp érthetné azt, hogy erős. Mindenesetre ha Anat csak azért vett magához egy ilyen nagyszájú, beképzelt bunkót, mert tápos a csibéje, akkor nagyot csalódtam benne. Nem erős játékosokat keresett, hanem reménykeltő, törekvő egyéniségeket, amilyen ő maga is volt és akiket felemelhet. A különbség kettejük között? Ég és föld...
- Téged? Ne nevettess, mit tudnál te adni a Voice-nak? Nekem megbízható, odaadó csapatjátékosok kellenek, nem szájhősök, akik csak villogni és botrányt csinálni tudnak - feleltem az ostoba feltételezésére. Soha meg se fordult a fejemben, hogy szeretném látni az életsávja felett a kis angyalszárnyat, ha azt hiszi, hogy csak azért, mert kint a rajongója vagyok, már itt bent is értékesnek találom, nagyot téved.
- Győztes, mi? Győztes, mikor még ahhoz is gyenge vagy, hogy a frontra told a képedet és megtapasztald, milyen nap mint nap az életedért küzdeni? Hányszor néztél szembe a halállal, mióta csapdában vagy ebben az átkozott világban, hm? Értél már el valamit a saját erődből? Ha nem lenne Anatole, aki felkarolt, hol tartanál most? - oktattam ki, neki szegezve az összes provokáló kérdést, ami csak eszembe jutott, és most én léptem hozzá közelebb, hogy megböködjem a mellkasát közben. Ha bármivel is próbálkozna, mondjuk megpróbálna megérinteni, azonnal félreütöttem volna a kezét ismét.
- Az a hála, hogy felfordulást okozol és köpsz valakinek a kemény munkájára? Hadd mutassam meg, mennyit érsz, én, a gyáva, aki csak hátulról mer támadni - szóltam paprikás hangnemben, és azzal a mozdulattal előhúztam az övemből a tőrt, amit már egy ideje magamnál tartogatok. Kábé annyit ér, mint egy darab kő, de remekül lehet használni rajta sword skilleket, és egy íves emelő mozdulattal be is izzítottam a pengét, hogy a srác felé szúrjak vele. Heh, még csak meg sem kell sebeznem őt, hogy ráébresszem, mennyit is ér a nagy arca. Bőven elég lesz, ha megismertetem vele, milyen gyengébbnek lenni másnál.

Kezdett a srác a nagyképűsködésével nagyon az idegeimre menni, nem volt könnyű megőrizni a hidegvéremet a sok zöldség hallatán, amik kiszökkentek a nyálas pofáján. Vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy irányított dühömet, hiszen iszonyat mérges voltam, de azért nem vesztettem el a józan eszem. Azonban egyre inkább úgy éreztem, hogy dagadnak az erek a homlokom és el fog pattanni a cérna. El nem tudom képzelni, hogy nyalta be magát Anatnál ez a disznó, ennyire nem lehetett kétségbeesett, hogy egy ilyen alakot magához vegyen úgy, hogy tudja milyen valójában...
- Kikiáltotta magát, mi? Ezt most úgy mondod, mintha valami kommunista diktátor lenne, neked meg pisztolyt tartottak volna a fejedhez, hogy belépj a céhébe... Minek vagy akkor ott, ha nem ismered el? Ajánlott valamit, amit hülye lennél nem kihasználni, miközben köpsz az egészre? Undorító... - sziszegtem fanyar arccal, kedvem lett volna akár szó szerint le is köpni, de türtőztettem magam, nem érdemelte meg. Bakker, sürgősen beszélnem kell majd Anattal, hogy azért figyeljen már oda, mit csinál. Azt a szerencsétlen kölyköt a sárga indikátorral simán elhajtotta, miközben egy kígyót melenget a keblén, aki simán többet árt neki, mint az a lúzer. És ezen véleményem egyre csak fokozódott, ahogy már eljutott odáig, hogy sértegetni kezdjen.
- Azt hiszed ezzel most megbántasz, mi?! Hát nem, én sose fogom tagadni, hogy nem vagyok elég megbízható, de vannak, akik engem így is elfogadnak! Na és, ha nem vagyok tökéletes? Ha az lennék, most ők ketten még velem lennének, nem érezték volna úgy, hogy a saját útjukra kéne lépniük. Arra az útra, amit te minden áron el akarsz dózerolni az arcoskodásoddal! - Nesze, erre gondolom nem számítottál! Én nem az a csaj vagyok, aki el van telve önmagával, pontosan vágom, mik a hibáim és mik az erősségeim. Azzal is tisztában voltam, hogy azzal, amit most csinálok, maximum annyit érek el, hogy Ren megutál, meg én is őt, de nem érdekelt. Nekem elég volt, hogy elültetem a bogarat a fülébe, hogy valamit rosszul csinál, és ha már elég embert felhúzott, talán rájön, hogy vele van a baj. Addig meg legalább én is kiélhetem magam és elégtételt vehetek a toborzó elcseszéséért, és legfőképpen persze az engem ért sértésért. Merthogy vagyok minden, de gyáva nem!
- Persze, erős. Fogalmad sincs, mit jelent a szó. De akkor gondolkodj el, mennyire lennél "erős" azok nélkül. Azok kovácsolt gyűrűk, nem NPC-boltból vannak, nem küldetés jutalma, és olyat csak Anat és én tudunk készíteni Aincradban. Mi ez, ha nem felkarolás? Ellát felszereléssel és még képes vagy a saját jogodon erősnek kikiáltani magad? Nevetséges! - böktem az ujjain lévő gyűrűkre, melyeknek párja ott volt a madarán is. Heh, még Vio is leverné ezt a majmot, pedig ő nem egy nagy harcos Persze arra nem reagált, amit előtte mondtam. Nem mintha szükségem lett volna a nemleges válaszra, nem láttam még sose a fronton és meglepne, ha akár egyszer is odajönne, hogy kockáztassa az életét...
Miután újra a földre löktem, két-három gyors mozdulattal leszereltem magamról a köpenyt teljesen, hogy ne akadályozzon a szabad mozgásban. Arra számítottam, hogy nekem jön legalább a petje, és annak fellángolása erre is utalt, de a csávó leintette a madarát. Rosszul tette, nem voltam hajlandó egy békés megbeszéléssel és vitával megelégedni. Móresre akartam tanítani! Ökölbe szorult a kezem, fogaim csikorogtak, de megálltam valahogy ismét, hogy visszaszóljak az újabb sértésre, mely a viszonyunkat firtatta. Nem, nem akartam megadni neki az örömöt, hogy ezen kiakadjak, provokálni akart csak. A tekintete viszont határozottan tetszett
- Ha ez az ára, hogy folytassam, hát rajta. Feküdjek az öledbe, hogy könnyebb dolgod legyen, vagy nem vagy annyira béna, hogy így is megoldd? - tártam a karjaim szélesre megadóan, mintegy hívogatva a srácot. A késem ugyan ott volt a kezemben, de nem úgy tartottam, hogy azzal támadni tudnék - Na gyere és büntess meg, Ren! - és provokáltam tovább szigorú tekintettel.

- Tch... - ennyi volt a reakcióm, mikor üzletről kezdett el papolni. Igen, Anat vérbeli üzletember, és azt hiszem róla ragadt rám a boltomhoz tartozó hozzáállásom is, de az komolyan nem igaz már, hogy ennél a baromnál nem talált jobbat :/ Tök idegesítő, hogy egy normális, szorgalmas, csapatjátékos emberke helyett kifogta ezt a nagyképű bunkót... Még, hogy erősebb mint Anat, pfff... Marha jó vicc, ezt akkor se adja be nekem, ha látom. Ha meg mégis, akkor egy gyáva féreg, amiért ennyi erővel nem tolta még a képét a frontra, de ennek csak pindurka esélyét láttam
- Kétlem, hogy túl jól megismert volna, de talán most már kapiskálja, mibe is nyúlt bele... - feleltem hűvösen, utalva ezzel arra, amit a srác a toborzón művelt. És itt nem csak a szőke fiúval való éktelen vitájára gondoltam, hanem már arra is, ahogy az elejétől kezdve viselkedett. Anat sem aprózta el a belépőjét, elég röhejesen is nézett ki, de a Ren-féle hatásvadász cucc túlment pár határon és főnökség ide vagy oda, iszonyat nagy bunkóság volt elterelnie a figyelmet a céhvezérről.
- Hah, kösz nem kell, nem kell bizonygatnod, hogy erős vagy, úgysem fogsz meggyőzni - vágtam a kezeimet csípőre továbbra is haragos tekintetemmel illetve a sztárocskát. Kezdtem viszont úgy érezni, hogy túl sok lesz a szópárbajozásból, kezdtem unni, hogy nem jutunk egyről a kettőre. Amíg csak szavak repkednek oda-vissza, addig nem hiszem, hogy el fogom tudni a célom, legyenek azok bármilyen erős sértések is. Meg különben is, eszem ágában sem volt azt hallgatni, hogy kavartam volna Anattal meg ilyesmik, azzal nem vezettem volna le a feszültségem meg a dühöm. Kapóra jött a kérdése.
- Hogy mi bajom?! - csattantam fel - Az, hogy alig egy órája tönkretetted a legjobb barátom toborzóját a hülyeségeiddel, és még le is gyáváztál ENGEM, az szerinted nem elég?! - toppantottam, de el is ragadott az indulat és ezúttal a tenyerem repült az arca felé. Lila animáció állta kezem útját, nem engedte, hogy támadást intézzek a fiú ellen. Ez engem viszont tökre nem érdekelt, nekem pont az kellett, hogy csak a lökéshullámokat érezze. Jól esett végre kimondani... vagyis inkább kiabálni, hogy mi bánt, bár ez csak a jéghegy csúcsa volt, elvégre megannyi gondolat forgott a fejemben. A leghangsúlyosabb persze az volt, hogy engem aztán ne merjen senki sem gyávának hívni, pláne nem egy olyan alak, aki még nem is látta ennek a játéknak az árnyoldalát, na meg persze az is nagyon bennem volt, hogy sikeres vezérnek akartam látni Anatot és nem úgy, hogy kapásból kudarcélményekbe ütközik, mint azt én teszem folyton.
- Na mi lesz azzal a fenekeléssel? Vagy nem mered, nyuszó-muszó?! - dörgöltem a pofájába közvetlen közelről, bár a magasságkülönbség miatt úgy nézett ki a dolog, hogy én majd kitekertem a nyakam, miközben szúrós szemmel felfelé néztem rá, kezeim pedig továbbra is a csípőmön nyugodtak, miközben törzsem előredőlt.

Tenyerembe temettem az arcomat a rövid történetet hallva. Esküszöm nem vágom Anat ezt hogy hozta össze. Egy toborzásom se kezdődött úgy, hogy fogtam valakit az utcáról és leszólítottam, mindenkit vagy ajánlottak, vagy én ismertem innen-onnan, vagy pedig eleve jelentkezett a céhbe. De hogy az utcáról kapkodjon össze valaki céhtagokat o.O Az egyetlen ötletem az, hogy a srác felismerte a sztárt Renben, és azért... Egyszerűen más épkézláb magyarázat nincs rá, ugyanakkor nem gondoltam volna, hogy Anat ismerné kintről az idolt, azzal az ósdi stílusával hót ziher hogy nem hallgat ilyesmit. Vagy várjunk, lehet amiatt a korábbi küldetés miatt ismerte fel, amin ő is ott volt velünk? Váááh, nem tudom, semmi értelme -.-
- Aha... már miért ne tartozna rám egy barátom sorsa? Idióta... Te nem láttad, ahogy jó páran visszafordultak a csetepaté láttán, amit kreáltál... A balhézás miatt potenciális tagokat vesztettetek, vágod? Ez a nem mindegy! - feleltem, tőle aztán eszem ágában sem volt elfogadni a törődj-a-magad-dolgával típusú dumát. Halvány lila gőze sincs, mit jelent nekem Anat, és ha már ő volt olyan... nemistudommi, hogy lelépett a saját álmait üldözve, akkor legalább neki legyen jó, ha már nekem nem lehet az...
- Jó kifogás, bravó - gúnyolódtam - És te vajon mennyi munkát hagysz a petedre, hm? - kötözködtem a sráccal, idomár kasztúként volt rajta elég támadási felület ehhez. Persze, hogy nem fogom megkajálni ezt a menekülési utat, jobban tetszett volna, ha van annyi vér a pucájában, hogy előttem is vállalja a véleményét. Akkor is ki lennék még mindig akadva, de aki ilyet mond, az ne csodálkozzon rajta... Én soha nem skatulyáznék be senkit, csak azért, mert ilyen vagy olyan kasztot választott, Renre se sütném rá azt, hogy gyáva, ha nem könyörögne annyira a visszavágásért ezekkel a szavakkal, de nem állok ellent az akaratának Kérdését viszont ignoráltam, ahhoz már semmi köze nem volt, hogy mi bántott még... Inkább csak álltam a tekintetét és szikrákat hányó szemekkel néztem bele. Szerintem cseppet sem volt vicces, amit mondtam, de ha halálra röhögi magát rajtam, úgy is jó Mikor azonban megéreztem a kezeket a hátsómon, azért megrezzentem és ösztönösen hátrafordultam egy pillanatra.
- Pfff, még mit nem? Érezd magad megtisztelve, hogy egyáltalán hozzám érhetsz és nem villan egy kard, hogy levágja a kezeid. Itt te vagy a senki és nem én, Ren-chan.. Na mi lesz? - provokáltam tovább, ha nem esik le neki, mit akarok, akkor vagy szimplán hülye, mint a legtöbb pasi, vagy azért ostoba, mert megéri neki még így is. Mondjuk nem lennék rajta meglepve, fordított helyzetben, na meg Kota nélkül talán én is így cselekednék

Végre megfogtam! Elbizonytalanodott a válaszán, aztán odabökött valami sületlenséget, háh! Spekulálni, aaaz megy, idióta! Tudtam, hogy előbb-utóbb kifogy a visszavágásokból, nem érdemes velem leállni vitázni, mert csak rosszul lehet belőle kijönni
- Ezt még te is megteheted, sőt... Ha összefutnál valakivel, akivel jobban járnál, szívbaj nélkül otthagynád az Artest... nem? - szegeztem neki a kérdést. Szándékosan nem akartam a Voice-szal példálózni, pedig akár jöhettem volna azzal is... tudnék olyasmit nyújtani, amit Anat nem, csak egyrészt eszem ágában sincs kifogni a szelet a vitorlájából, másrészt nekem nem kell ez a pasas.
- Ami nálunk van, annak semmi köze Kotához! És milyen elfogultság? Pont annyira vagyok vele szemben elfogult, mint bármelyik másik taggal! - vágtam vissza az alaptalan... "vádaskodásaira", mert az lehet, hogy Kota féltékenykedése engem is kikezd folyton, de senkivel sem bántam úgy a céhből, aki miatt oka lett volna rá... Még Anat beszervezésénél játszottam vele, de öt perccel később már csak cinkos szövetségesekként húztuk Kota agyát. Ha itt valaki elüldözött valakit, az én vagyok... csakis én.
- Na jó, ne kerülgesd a forró kását, mire célozgatsz? >.> - rivalltam rá, mikor a büszkeségről kezdett el papolni. Mi a fenére akart ezzel kilyukadni? Hogy megsértettem Anat büszkeségét? Hol és mivel vazz? Semmi gáz nem volt, egyetlen egy alkalommal sem vettem észre, hogy valami zavarná. Bakker, ha csak be akar kavarni és aláásni a kapcsolatomat a sráccal, azért soha a büdös életbe nem fogok neki megbocsátani, gyűlölöm az ilyen aljas húzásokat... El se hittem, hogy ekkora egy nyomorék lenne ez az ember, akire folyattam a nyálam szinte a tévé előtt, akit meglátva mindig felcsillantak a szemeim, akibe szerelmes voltam...
- Csodálom, hogy felfogod helyette a sebzést... - szólaltam meg kissé hitetlenkedve, de jó, oké, akkor ez nem jött be, hát rendben. Igazság szerint ekkor már pont olyan helyzetben voltunk, hogy inkább arra koncentráltam mit csinál, és nem arra, mit mond, szóval nem érdekelt, hogy valami frappáns módon visszavágjak. Csak... basszus, miért pont a fülemet kellett betámadnia?
- Ez nem a színpadod, ahol annak érezném, baka... - jegyeztem meg, de már gyengült a hangom köszönhetően annak, hogy az egyik legérzékenyebb pontomon piszkált. Cseszettül mázlista, vagy nem tudom, viszont ez itt most ciki volt, visszanyalt a fagyi. Oltári mák, hogy mikor már elvesztettem volna a fejem, rálehelt egy csókot az ajkaimra, amit abban a pillanatban, hogy viszonoztam, kitisztult a fejem. Kidagadtak azok a bizonyos erek a homlokomon, elvörösödtem a méregtől, és tiszta erőből állon fejeltem, miközben megpróbált eltávolodni tőlem. Legalábbis ha a rendszer engedte volna, de így ugye jött a szokásos lökéshullám helyette. Végül csak sikerült végrehajtanom azt, amit beterveztem, csak nem úgy, ahogy akartam eredetileg :/
- Fenekelésről volt szó, nem harapdálásról... - kötöttem bele remegő hangon, ez most baromira nem jött jól, hogy elgyengültem. Idegesen piszkálni kezdtem a hajamat, beégtem, méghozzá kegyetlenül. Ráadásul támadási felületet adtam neki ezzel, nem lepne meg, ha beszólna...
- Párbaj, mi? Na nem, nem fogod egy közönséges párbajjal elintézni! Élvezettel fogom végignézni, ahogy még egy tucatszor a földre kerülsz, és miután már eleged lesz a megalázottságból, hogy újra és újra fel kell nézned rám, majd térden állva fogsz bocsánatért esedezni! Addig nem engedlek el, amíg nem hallom az elnézéskérésed, Ren! Vagy ameddig el nem fenekelsz - csillantottam meg a szemetebbik oldalam, miután fújtam egyet és kicsit összekapartam a darabkáimat kanállal. Igen, ez volt a lényege a biztonságos zónás harcoknak, és erről az örömről nem mondtam volna le egy holmi gagyi féléletes duel kedvéért. Elutasítottam fölényes arccal a felkérését és újra magamhoz ragadtam a késem, mely a megfelelő mozdulatot követően fel is villant, és már jött is az újabb támadásom, hogy újra földre lökjem az ellenfelemet. Vagy hogy végre férfi legyen és elfenekelje a rossz kislányt

Gyomorforgató volt mindaz, amit mondott, habár pont erre a válaszra számítottam. Egy céhet ledegradálni erre a szintre az MMO-zás legszégyenteljesebb dolga volt... Az ilyen játékosokat vetem meg a legjobban alapesetben, egy klánnak a csapatépítésről, a közösségről és a buliról kellene szólnia, nem arról, hogy ahhoz megy valaki, aki többet kínál... A SAO picit más, de az alapokon ez sem változtat. Viszont az a gáz, hogy ez a lúzer itt előttem olyasvalaki, akire ha ránézek, nem tudom rá azt mondani, hogy gyűlölöm. Dühös vagyok rá, iszonyat mérges, megsértett engem és Anatot is, de ja... A magam módszerével arra törekedtem, hogy elültessem benne a magot, ami majd ráébreszti a helyes útra, vagy mire. Na meg arra, hogy kitöltsem rajta a feszültségemet, meg hogy megfogjam azt a nagy arcát, és beleállítsam a sárba.
- Egészségedre. Az ilyen klánvándorok sose fogják megtudni, mi a jó egy céhben... Mellesleg éppen elég pasi fordult meg a Voice-ban, és a legtöbbjükkel beszéltem eleget már, egyikük sem támasztotta alá a légből kapott feltételezéseidet, szóval le lehet szállni Kotáról - reagáltam le egyben azt a nonszenszet, amit elém lökött, hogy felpiszkáljon. Hokuval is, Anattal is megvolt a drámadráma dumcsi, és rajta kívül már csak Jin volt, ő meg még tök friss tag. Egy büdös szót nem hallottam még egyikőjük felől sem, hogy Kota szúrná a szemüket, ráadásul egyikükkel sem kacérkodok... már. Szóval a pasimnak sincs oka a féltékenykedésre, nem mintha nem koppintottam volna az orrára elégszer emiatt. Tudom mit csinálok... többnyire ._.
- Marha nehéz, csak ti pasik vagytok olyan hülyék, hogy beveszitek, ha egy csaj hagyja magát, miközben éppen baromira fúj rátok - osztottam ki - és próbáltam menekülni a kínos szituból -, jó alaposan megnyomva bizonyos szavakat, hogy kihangsúlyozzam, mennyire ostobának tartom. Nem tudom minek csodálkozik, hogy lefejeltem. Azt viszont képtelenségnek tartottam, hogy még mindig képes őszintén mosolyogni, nem is volt meg benne az a lehengerlő bigyó, amitől olvadozni tudnék.
Azonban mikor megpróbáltam újfent nekiesni, hirtelen a levegőben úszva találtam magam. Sikerült úgy fordulnom, hogy ne üssem be magamat földet éréskor, de így is gurultam egyet-kettőt. Nem ütött felém, ez valami más volt, másnak kellett lennie. Tch... különben sem tudna az ő szintjével ekkora lökéshullámot generálni... Talpra pattantam, és megigazítottam felcsúszott szoknyámat, illetve visszahúztam a felsőm pántját is a helyére.
- Elszámoltam volna? Nem-nem, vagy a földön hajlongva kérsz bocsánatot, vagy elnáspángolsz, más opció nincs, kicsi huszár... Lehetőleg ne a peted fedezékéből jártasd a szád, még a végén azt találom mondani, hogy gyáva vagy - feleltem hűvösen. Gyorsabb vagyok, ez tuti. Íjászként egy idomárt garantáltan nem fogok elhibázni sem, egyszerűen kizárt dolog, hogy ne találjam el, ha nem folyamodik ilyen trükkökhöz, mint az előbb.
- Nosza, ha olyan sok ötleted van, próbáld ki őket egyesével, ha tudod. Javaslom az egyszerűekkel kezdd, és ne azzal, amit említettél, bármennyire is remekül illene a lófejedhez a szerep. Csak túl sokáig tartana elérni - kötözködtem gúnyos felhanggal. Ha azt hiszi, felhúzhat ilyen utalgatásokkal, hát akkor belebukik, tőlem szólogasson be nyugodtan, engem nem érdekel. Az már sokkal inkább foglakoztatott, hogy statjaim maximumát kihasználva támadjak neki, és a köztünk lévő távolságot lenullázva, valamint a madárkát kikerülve termettem ott az oldala mellett. Késem pengéje a föld felé nézett, így ütöttem feléje, hogy "végighasítsam az oldalát" azaz inkább nekilökjem a másik oldalánál lévő épület falának.

Mi a jó? Provokálni akart a kérdéssel, ezt tutira vettem. Válaszolok, aztán leolt valami sértéssel, gondolom valami ilyesmit akart kihozni belőle, de ha ezt akarja, hát legyen. A Voice-ban igenis, volt jó mindannak ellenére, ami mostanában történt körülöttünk és lesz is! Egyvalami változatlan marad, bármerre is vezessen az utunk!
- Kota túl sokat dumál feleslegesen és meggondolatlanul vakmerő. Rin szeleburdi. Ayani-chan az antiszocok csúcsa. Jin-chan nem tudja, mikor fogja be a száját. Hoku meg... kicsit kattant fazon amúgy is. De akkor is, a Voice egy közösség, akik odafigyelnek egymásra és felelősséget éreznek a másik iránt, önzetlenül ugranak, ha valakinek segítségre van szüksége. Számíthatunk egymásra! Egy jó céh sokkal több, mint holmi bónuszszerzési lehetőség meg közös üzleti érdek! - feleltem habozás nélkül, céltudatosan a kérdésére, és valóban nem érdekelt, ha beleköt Anaték miatt. Ha csak a hülye fejlődés érdekli, az az ő baja, nem tudja mit hagy ki azzal, hogy ilyen szárazon kezeli a klánját. Pedig Anat tuti oltári jó életet fog lehelni az Artesbe, már ha egyáltalán lesz belőle valami ténylegesen :/ Bár a kisördög bennem azt mondja, hogy szeretném visszavenni őt és Viot a céhbe, de örülnék a sikerének is... azt hiszem.
- Rajtam minden cuki, csodálom, hogy ezt eddig nem vetted észre - vágtam vissza mérgesen, miután egy picit sikerült zavarba hoznia ezzel a megmozdulásával. Alattomos egy valami, amit tud :/ Persze pasiból van, hova máshová is nézne, ha az alkalom úgy hozza, az más kérdés, hogy nem mindegyik olyan szemtelen, hogy meg is jegyezze :/ A többin inkább nem húztam fel magam még jobban, így is elég volt. Tudom, amit tudok, se Kotával nincs semmi baja a többieknek, Ren meg szimplán ostoba, ha azt hiszi, jelen pillanatban érdekel...
- Majd az lesz, ha már eleged lesz belőle... és nem vagyok a cicád >.> Amúgy meg kétségtelenül élvezném, csak tudod az a baj, hogy te is... - reagáltam hűvösen a beszólásaira, és támadásba is lendültem, szinte akadály nélkül madárrá változtatva a srácot. A gond ott kezdődött, hogy a kis petje ezt már nem nézte tétlenül, és meglepett hátulról, így nekem is sikerült orra buknom -.- Nem vettem észre időben...
- Hátulról támad, szép... ki is a gyáva? - szegeztem neki a kérdést a fiúnak, ha már a csibéje nem tudott válaszolni, majd megteszi ő. Felkeltem és leporoltam magam, határozottan morcosan pillantva az állatra. A javaslatán viszont nem tudtam megállni, hogy ne nevessek fel gúnyosan. Micsoda pofátlanság...
- Ha le akarsz vetkőzni, nem akadályozlak meg benne, szíved joga mutogatni magad. Arra viszont várhatsz, hogy ilyesmit játsszak, ez nem egy házibuli :/ Elég gáz, hogy ilyen hülyeségekkel próbálod leimádkozni rólam a ruhát, ha már ahhoz béna vagy, hogy elcsábíts.. Különben meg még a cipőmet se tudnád rólam így leszedni, még egyszer nem fogok bedőlni egy hátba támadós trükknek, kicsi huszár - válaszoltam a képtelen ötletére. Nem tudom, hol az istenbe érzi magát, de ha ilyesmiken jár az esze, miközben éppen megalázzák, az nagyon ciki. Most vagy tök sötét a srác vagy totál nem vesz komolyan. De ha az utóbbi, az idővel úgyis változni fog, majd csak elfárad... Ezért máris tettem, jött a következő elrugaszkodásom, és ha már felfedte nekem ezt a szép kis, szálkás mellkast, meg is céloztam egy szúrással, hadd kapja vissza a háta a fal adta kóstolót

Kezdtem úgy érezni, hogy itt csak én leszek az, akinek az idegeire megy a másik fél. És az volt a leggányabb az egészben, hogy tudtam, direkt provokál, hadd legyek csak még idegesebb, és el is érte a célját. Baromira elegem volt az ugatásából, a becsmérlő szavaiból, a gyanúsítgatásaiból... mindenből! Bakker, még abból is, hogy elszórt egy céltalan bókot. Ahogy megszólalt, összeszorult az öklöm és legszívesebben behúztam volna neki egyet. Csak a rendszer nem engedte, így hiába törtem magam. Az egyetlen célom az lehetett, hogy ráijesszek, de már itt szórakoztam vagy negyed órája vele, és nem. Még mindig röhögcsélt, vigyorgott, mint a tejbetök, egyszerűen nem vett komolyan >.> Van ennek az egésznek egyáltalán értelme? Abszolút nem volt már kedvem reagálni a sok fasságra, amit a fejemhez vágott, tulajdonképpen eljutottam odáig, hogy látni se akartam már. Eddig se élveztem, csak a dühöm vezetett, de most már az érzelmeim lendülete is alább hagyott. Francnak se volt kedve visszaszólogatni neki, hogy tovább forralja az agyvizemet a hülye visszavágásaival, amiknek vagy semmi értelme, vagy nettó marhaság.
- Kussolj már be! Rohadt idegesítő a szájtépésed, fogd már fel, hogy SEMMI jogod nincs leszólni BÁRKIT is! Kint lehetsz celeb, lehet hatmillió talpnyalód, de itt emberek halnak meg nap, mint nap, és ha ekkora arccal tolod, az első komolyabb mob felnyársal, vágod?! A rohadt életbe, hogy jössz te ahhoz, hogy lúzernek nevezz bárkit is, hogy kritizálj meg arcoskodj?! Tanuld már meg a helyed, te barom! Majd akkor szólj le bárkit is, ha legalább oda mered tolni a képed egy bossterembe ahelyett, hogy hátradőlve bámulod, ahogy a frontharcosok keményen melóznak és kockáztatják az életüket, és MEGHALNAK az olyan nyomorultakért, mint te is vagy! - vágtam a fejéhez mindent, ami hirtelen eszembe jutott és a számra tolult. Megfájdult a torkom is már, annyira erőltettem a hangszálaimat, mintha így a fejébe tudnám verni, de lefogadom, bármit mondanék neki, ő csak tolná tovább, hogy ő mekkora istenkirály. Amíg bele nem döglik kis híján bármibe is, semmi értelme magyarázni neki, basszus! Szinte csak indulatból reagáltam, mikor újra a levegőbe emelkedtem. Felrúgtam a lábam és átfordultam, hogy leérhessen a kezem a földre, el tudjam magam lökni és a manőverrel elkerülhessem a madara támadását. A földet éréskor estem csak hátra a lendülettől, magas szintű akrobatika ide vagy oda, azért ilyen mutatványokat még nehezen tudok kivitelezni.
- Ne nézz le, mondtam hogy ez még egyszer nem fog bejönni. Egysíkú és kiszámítható a csapatmunkátok. Majd ha nem egy amatőr módjára fogsz a peteddel harcolni, akkor kérj fel keringőre. Most még ahhoz is gyenge vagy, hogy elfenekelj - néztem a szemébe magabiztos ridegséggel. Háromféle idomár van, az egyik hagyja, hadd harcoljon a pet, a másik élőpajzsnak használja magát, mint Peter, a harmadik meg olyan, mint Ren, eltereli a figyelmet, míg az állat lesből támad. Tovább nem támadtam, csak álltam a sráccal szemben és kemény tekintetemet belefúrtam az íriszeibe. Gondoltam rá, hogy máris otthagyom a 'csába, de én megtisztelem őt azzal, hogy megvárom, mit reagál. Még ha nem is látszik, hogy lenne az irányába bármiféle tiszteletem, most már csak azért sem leszek vele annyira bunkó, mint ő azokkal, akiknek nem tetszik neki a képe. Csak lealacsonyodnék hozzá és megverne hazai pályán.

Feltápászkodtam a földről és kisöpörtem a hajamat az arcomból. Nem vettem le a tekintetemet a fiúról, erről a sztárról, akiért elviekben rajongok, de úgy éreztem ez most úgy tört össze, mint ahogy egy életétől megfosztott mob hull szilánkjaira. Pont úgy. Látványos, fényes jelenség közepette, amire felfigyel az ember. Ilyen volt ez a kis párbajunk, vehemenciánknak köszönhetően felhívtuk magunkra vagy egy tucat ember figyelmét, akik csendben bámultak minket innen-onnan. Csak a szemem sarkából láttam, de rájuk se hederítettem. Minek, amíg közbe nem szólnak? Most kussolnak, bezzeg amikor Mizuki-channal párbajoztunk, akkor be nem állt a kibicek szája, de még az sem cseszett fel ennyire, mint ez a barom.
- Oh, igen? Én biztosan nem utasítottam vissza senkit, aki jelezte a szándékát, és te nem voltál köztük, amikor a harcot szerveztem, ez tuti. Szóval ha savanyú a szőlő, mert téged kihagynak a buliból, akkor ne rajtam éld ki a frusztráltságod, hanem nézz esetleg magadba, hogy nem esetleg a stílusodon kell-e javítani, vagy az alázaton, amit mások felé mutatsz... A sárdobálás bezzeg megy, megy vádolni másokat a koholt marhaságaiddal... - válaszoltam sötét tekintettel. Nem tudtam róla, hogy akár Kizashi, akár Mr. Kocka, akár az a Lewis visszautasított volna bárkit is, bakker, sárga indikátoros szóló játékos is felbukkant, pont legutóbb! Totál alaptalan volt az egész, nem lepett volna meg, ha valami olcsó kifogás lett volna csak...
- Ezt a vádat egy az egyben visszautasítom, Ryuninji... Elárulom, a pletykák olyanoktól származnak, akik képzeld, irigyek és mint ilyenek, bizony nem haboznak minden szart kitalálni, amivel bemocskolhatnak másokat. Ha te ezeket elhiszed, hát gratulálok... Szerinted mikor körülöttem a fél csapat élete sárgában és pirosban van, és látom, hogy a boss mindjárt kinyiffan, akkor szerinted az fordul meg a fejemben, hogy na, akkor most elszalasztom az esélyem a támadásra, hadd haljon meg még valaki? Ha emiatt kapzsi és önző vagyok, hát legyen... ha megmentek vele akár egy életet is, legyen az Anat é vagy a tiéd, akkor baromira nem érdekel! - kiáltottam, és egy határozott kézmozdulattal oldalra csaptam. Részemről ennyi volt, nem voltam hajlandó tovább hallgatni ezt a sok nonszenszet, amit az irigység és a fene nagy arca tol ki a száján. Hátat fordítottam neki és miután a köpenyemet felvettem a földről, leléptem. Még dühösebb voltam, mint amikor belekötöttem, az tuti hogy most fogom magam, és kiélem magam pár szörnyön, hogy legalább ne remegjen a kezem az idegtől. Francba már, hogy élhetnek ennyire sötét emberek a világon? Remélem Anat is rá fog jönni előbb-utóbb, hogy micsoda nyomorékot fogadott a szárnyai alá...